I. Abban az időben

Az előző fejezet felvázolt előttünk egy hatalmas küzdelem-sorozatot, mely a görög utódállamok kialakulásától a vég idejéig tart. Ezek a háborúval telített események általában Isten népe ellen is irányultak, de kihatásaiban mindig érintették.

Isten úgy mutatja be előttünk az emberi történelem egymással szemben álló hatalmait, mint „Észak” és „Dél” királyait vagy országait. Először a Nagy Sándor hajdani birodalmából kiszakadt utódállamok küzdelmét mutatta be. Majd beszélt a Római Birodalom hatalmi törekvéseiről, területi terjeszkedéseiről a görög utódállamokkal szemben. De bemutatta a Római Birodalomban kialakult belső ellentétes érdekek közötti küzdelmet is. Felvázolta azt is, hogy a kereszténység táborán belül miként alakult ki az észak-délnek megfelelő két ellentétes pólus, vagyis az egymással szembe álló részek küzdelme. Végül pedig a föld történelmének utolsó nagy küzdelmét bontakoztatta ki előttünk, amelyben már az Istentől elfordult kereszténységnek is döntő szerepe van.

Ennek a hosszú történelmi esemény-sorozatnak az elbeszélése még tulajdonképpen csak bevezetését képezi annak a rendkívüli eseménynek, amely Isten népe számára sorsfordulót jelent. Ezért, mintegy az egész elbeszélés koronájaként kijelenti: „És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll”. Vagyis Mihály fejedelem személyében egy olyan küzdőfél lép a történelem színpadára, aki már nem Isten népe ellen tör, hanem inkább mellette és érte. Ezt a küzdelem-sorozatot azért mondja el az angyal, hogy eseményszerűen határozhassa meg az időt, amikor Isten népe számára mikor következik be a szabadulás. Ebben az időben három nagyon fontos esemény veszi kezdetét.

• Felkél Mihály, a nagy fejedelem.

• Nyomorúságos idő lesz, amilyen még nem volt.

• Abban az időben végleg megszabadul Isten népe.

Az előző fejezet küzdelem-sorozatának ismertetése tehát abból a célból van lejegyezve a Bibliában, hogy erre a végső eseményre irányítsa a figyelmünket. Azért, hogy az Isten eligazítására figyelő embereket ne érje váratlanul, meglepetésszerűen. Azért, hogy a szabadulás örömhírét ismertesse meg mindazokkal, akik várják az Isten országának eljövetelét. Azért, hogy a még hátra lévő időt megfelelően tudjuk kihasználni: Ne csak jogot nyerjünk az Isten országába való belépésre Jézus Krisztusban való megigazulás által, hanem igyekezzünk megszentelődés által mindjobban alkalmassá is válni arra, hogy méltó polgárai lehessünk annak az országnak, amelynek királya Jézus.

II. Felkél Mihály, a nagy fejedelem

Az előző fejezetek tanulmányozása közben már meghatároztuk Mihály fejedelem kilétét. (lásd: 12. téma, IV. pontját). Ez a név Jézus Krisztus neveinek az egyike, amelyet a Sátánnal folytatott küzdelemben használ. Ez a név egy kérdés, és egyúttal egy állítás is, és ebből adódóan egy kihívást jelent a gonoszság erőivel szemben. Ebben a küzdelemben a gonoszság erőivel szemben Mihály mindig az Isten fiainak az oldalán áll, az ő védelmükben lép a küzdőtérre.

Amikor egy új király vagy új hatalom színre-lépéséről beszél az angyal, akkor általában azt a szót használja, hogy „támad” vagy „felkél”. (lásd: 11,3;  7;  14.) Felületes olvasással úgy tűnik, Mihály fejedelem csak egy a többi király között a dánieli felsorolásban. Két utalással azonban mégis megkülönbözteti a többi királyoktól. Mindenek előtt azzal, hogy Mihály nem a saját érdekeinek a gyarapítása érdekében lép be a küzdelembe, Őt nem önző érdekek vezetik, mint a többi királyt. Csupán mások védelme érdekében avatkozik bele ebbe a harcba. Isten népe számára akar szabadulást biztosítani. Mihályt olyan királyként mutatja be, aki utolsóként támad, aki után már nem lesz másik király, másik hatalom. „És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át.” (2,44.).

Az a meghatározás, hogy Mihály „felkél”, arra akarja irányítani figyelmünket, hogy Jézus Krisztus szolgálatában - „abban az időben”, - egy döntő változás következik be. Mert ha valaki felkel a helyéről, az mindig azt jelenti, hogy abbahagyta azt a tevékenységét, amit addig folytatott.

Jézus Krisztus mennyei szolgálatának utolsó része a vizsgálati ítélet megtartása, vagyis az Isten háza népének megítélése. Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy az Isten háza népéhez azok tartoznak, akiknek a neve be van írva az élet könyvébe. Mihály fejedelem közbelépése viszont csak azok számára hoz szabadulást, akiknek a neve az ítélet után is feljegyezve marad az élet könyvében.

Az a kijelentés tehát, hogy „felkél”, azt akarja hirdetni számunkra, hogy „abban az időben” Jézus felkelt az előző tevékenységéből, vagyis befejezte a vizsgálati ítélet munkáját. Jézusnak ezzel a döntő lépésével az emberiség sorsa végérvényesen megpecsételődik. „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is.” (Jel. 22,11.). Azért kelt fel ekkor az eddigi munkájából, hogy megkezdjen egy teljesen más természetű tevékenységet, de még mindig az emberi család megváltása érdekében. Előző szolgálata befejezésének alkalmával kapja meg azt a hatalmat és dicsőséget, amely által az Ő örökkévaló országlását megkezdheti. „Az égnek felhőiben mint valami emberfia jött; és ment az öreg korúhoz, és eleibe vitték őt. És adott néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv neki szolgál; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik.” (7,13-14.). Ezért látta János apostol úgy Jézus visszajövetelét a látomásában, mint „királyoknak Királya és uraknak Ura” (Jel. 19,16.). Ezért jövendöl Róla Dávid is úgy a második zsoltárban, mint aki vasvesszővel zúzza szét a pogányokat, mint valami cserépedényeket.

Amikor Jézus felkel, és befejezi a közbenjárás szolgálatát, amikor az embereknek már nem lesz többé lehetőségük a megtérésre, akkor ezzel egy időben rendkívüli változások mennek végbe a földön is. Az isteni kegyelem Lelke visszavonul a Földről. Ebből adódóan a gonoszság erői elszabadulnak az emberek között. A bűneiben megátalkodott emberiségre az Isten büntető ítéletei jönnek, a hét utolsó csapás kitöltése által (lásd: Jel. 16. fej.).

Nagyon fontos tehát részünkre, hogy megfelelő érdeklődéssel kísérjük figyelemmel a jövendölések által adott jeleket, mert most még tart az alkalmas idő. Isten azt szeretné, ha a látható jelek által figyelnénk azokat az eseményeket is, amelyek láthatatlanok a mi részünkre. Csak így tudunk felkészülni a bekövetkező eseményekre. Csak így nem fog meglepetésszerűen érni minket az a pillanat, amikor megszűnik Jézus főpap lenni, amikor „felkél”, hogy királyok Királyaként megszabadítsa azokat, akiknek neve feljegyezve maradt az élet könyvében.

III. Nyomorúságos idő

Jézus tanításában is olvashatunk egy olyan nyomorúságos időről, „amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha” (Mt. 24,21.). Ez a jézusi jövendölés azonban kettős teljesedésű. Egyrészt egy olyan nyomorúságról beszél, amely Jézus tanítványait és az Egyházat érinti. A Föld történelmében még soha sem volt olyan nyomorúságos időszak, amikor olyan mértékben üldözték volna Isten gyermekeit az Isten nevében, mint amiről Jézus beszélt. „És nem is lesz soha”, mondja Jézus, amivel pedig azt érzékelteti, hogy az emberiség történelme még folytatódik tovább ezután a nyomorúság után. Ez a nyomorúságos idő a Pápaság korlátlan uralmának az ideje volt, az inkvizíció rémuralma. Másrészt ez a jézusi jövendölés a világ végével kapcsolatos nyomorúságra is vonatkozik, de ez a nyomorúság elsődlegesen nem Isten népét érinti majd, hanem az Istentől elfordult gonosz világot. Ilyen értelemben megegyezik a dánieli jövendöléssel.

A Dánielnek adott kinyilatkoztatás viszont kizárólag a vég idejére vonatkozó prófécia. Ez a nyomorúság akkor lesz, amikor Isten népe véglegesen megszabadul. Mihály fejedelem kimondottan azért kel fel, mert nyomorúságos idő lesz, amely következményeiben az Ő népét is érinti. Vagyis azért, hogy népe védelmében síkra szálljon, mert a nyomorúság miatt az Istentől elfordult emberek még fokozottabban fognak Isten népe ellen fordulni.

Dánielnek azt mondja az angyal: „nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni” (1. vers). Az emberiség történelmében ugyanis eddig még Isten minden ítélete, az emberiség minden nyomorúsága isteni kegyelemmel volt elegyítve. Ebben a nyomorúságban azonban már nem fog megnyilatkozni az isteni kegyelem. Ez a nyomorúság az egész Földön, az egész emberiséget fogja érinteni. Amíg a középkori nyomorúság az Isten népét és Egyházát érte, addig ez a nyomorúság a bűneiben megátalkodott gonosz világot fogja sújtani.

János apostol részleteiben is láthatta ennek a nyomorúságnak az eseményeit, amit a Jel. 16. fejezetéből ismerhetünk meg.

1.     Ártalmas fekélyek támadnak az embereken.

2.     A tengerek vize vérré válik, és minden állat elpusztul benne.

3.     A folyók és a vizek forrásai is vérré válnak és ihatatlanok lesznek.

4.     A Nap olyan tikkasztóan fog sütni, hogy az emberek a nyelvüket fogják rágni a kín miatt.

5.     Az Istentől elfordult egyházak egy totális lelki sötétségbe fognak borulni.

6.     A szabadjára engedett démoni erők az emberiséget egy végső küzdelemre készítik fel.

• Először csak egymás ellen.    (Armageddoni csata)

• Majd pedig Isten népe ellen.   (kiirtási rendelet,  Jel. 13,15.)

• Ekkor lép közbe Mihály fejedelem, mint királyok Királya és uraknak Ura.

7.     Végül pedig hatalmas földrengés rázza meg az egész Földet, és rendkívüli jelenségek követik egymást a természetben.

• Miután pedig Jézus eltávozik a megszabadított szentekkel, - itt a Földön tálentom nagyságú, azaz 40-50 kg súlyú jégeső pusztít el minden életet.

IV. Megszabadul a te néped

„Abban az időben” különböző helyekről és helyzetekből fog megszabadulni Isten népe. Az élő igazak megszabadulnak:

• Az ellenség halálos üldözéséből, a rejtekhelyeikről, a kegyetlen börtönökből.

• A lelki küzdelem rettenetes gyötrelmeitől, „Jákób éjszakájá”-nak küzdelmétől. (lásd: Jelenések 35. téma, II. pontját.)

• A meghalt igazak megszabadulnak a halál fogságából, vagyis „a föld porából”.

• Mind az élő, mind a feltámadott igazak végleg megszabadulnak a bűn világából, mert Jézushoz ragadtatnak a levegőbe, Ő pedig elviszi őket magával a Mennybe. (1Thess. 4,16-17.).

A Bibliában adott kinyilatkoztatás értelme szerint minden meghalt embernek fel kell egyszer serkenni alvó állapotából, azaz fel kell támadnia. Mert a Biblia szerint az első halál csak olyan, mint az alvás, mivel van belőle ébredés, van belőle feltámadás. Jézus is megerősíti Dánielnek azt a kijelentését, hogy a meghalt emberek kétféle céllal lesznek feltámasztva. „Akik a jót cselekedték, az élet feltámadására, akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.” (Jn. 5,28-29.). A Jelenések könyvében pedig arról kapunk tájékoztatást, hogy a jók és a gonoszok feltámadása nem egy időben történik. A szentek feltámadását „első feltámadás”-nak nevezi János apostol, ami eseményszerűen Jézus dicsőséges visszajövetelekor fog beteljesedni. „Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak” (Jel. 20,6/a.). Pál apostol is azt írta, hogy „feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban;” (1Thess. 4,16.). „A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő” (Jel. 20,5/a.). Vagyis a következő feltámadás majd csak ezer év múlva fog megtörténni, akkor viszont az összes gonoszok fognak feltámadni. Nem számít, hogy milyen körülmények között halt meg, és mi lett a testével, ekkor ugyanis még „a tenger kiadá a halottakat, akik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat” (Jel. 20,13.).

A feltámadásoknak ez az isteni rendje azonban nem zárja ki azt, hogy ne történjenek kivételek. Ilyen módon támasztotta fel Isten Mózest, és vitte fel a Mennybe, megkülönböztetve Őt ezáltal a többi igaz életű embertől. Sátán ugyan nem akarta kiengedni Mózest a halál fogságából, de Mihály ekkor is szembeszállt a nagy ellenséggel: „Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett” (Júd. 9.). Végül is Mihály győzött, hiszen Mózes később Jézusnak is megjelent a megdicsőülés hegyén három tanítványa társaságában: „megjelenék nekik Mózes és Illés, akik beszélnek Ővele” (Mt. 17,3.). De így támadhatott fel Jézussal együtt „sok elhunyt szentnek a teste” (Mt. 27,52.) a különböző korszakokból, akiket azután Jézus magával vitt a Mennybe (Eféz. 4,8.). Hasonló módon képez kivételt a feltámadás rendjében az az esemény, amiről Dániel próféta jövendöl.

Dániel ugyanis azt mondja, hogy csak „némelyek” (2. vers) támadnak fel az igazak közül is és a gonoszok közül is. Ezzel a kijelentésével viszont két dolgot határoz meg. Az általa jelzett esemény nem azonos sem az igazak feltámadásával, sem a gonoszokéval. Mert Jézus visszajövetelekor csak az igazak fognak feltámadni, ekkor az összes meghalt igaz feltámad. Az ezer év végén pedig már csak gonoszok támadhatnak fel, ekkor viszont az összes meghalt gonosz támad fel. A Dániel által jelzett feltámadás azonban előbb történik meg, mint az igazak általános feltámadása, ami Jézus dicsőséges visszajövetelekor lesz. Ennek a feltámadásnak az lesz a különlegessége, hogy Dániel szerint ekkor csak „némelyek” támadnak fel, mind az igazak, mind a gonoszok közül, - a többiek pedig majd csak később, vagy az első vagy a második feltámadásban, attól függően, hogy igaznak vagy gonosznak minősültek-e Jézus ítéletében.

A Dániel által jelzett vegyes összetételű feltámadást ezért szoktuk „részleges feltámadás”-nak nevezni, mivel mindkét csoportból csak „némelyek” támadnak fel. A részleges feltámadás eseményét Ellen White arra az időpontra teszi, amikor a hetedik csapás megkezdődik.

„Hatalmas földrengés támad, olyan, ‘amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy’. (Jel: 16,18.)… Az egész föld megduzzad, mint a hullámzó tenger. Felszíne széttöredezik, mintha az alapja kimozdult volna… Sírok nyílnak meg, és ‘sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra’ (Dán: 12,2.).” (NK 566-567.)

Ezt a vegyes összetételű feltámadást rendkívüli okkal és céllal rendeli el Isten. A Bibliában teljesen egyértelmű tájékoztatást kapunk arra vonatkozóan, hogy a gonoszok közül kik részesülnek ebben a rendkívüli feltámadásban. Jézus az első advent alkalmával az Őt elítélő főpapnak és társainak ígéretet tett arra, hogy ők szemtanúi lesznek annak, amikor majd az ég felhőiben dicsőségesen visszajön a Földre. „Mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben.” (Mt. 26,64.). János apostol pedig arról jövendölt, hogy Jézus dicsőséges visszajövetelét a többi emberek között azoknak is látniuk kell, „akik Őt által szegezték” (Jel. 1,7.). Mivel pedig ezek az emberek azóta már mind meghaltak, ezért Jézus dicsőséges visszajövetele előtt fel kell támadniuk ahhoz, hogy szemtanúi lehessenek ennek a különleges eseménynek. Ezeknek az embereknek a feltámadását jövendölte meg Dániel próféta. Ők azonban továbbra is a halál foglyai maradnak, mert a nevük nem szerepel az élet könyvében. Így ők abban is kivételt képeznek a többi emberekhez viszonyítva, hogy az első halált kétszer is meg kell tapasztalniuk.