II. Móz. 20,16.
| I. A beszédünk jellege és jelentősége | II. Hamis tanúbizonyság | III. Az igazság képviseletének módja | IV. Mit tehetünk a változás érdekében |
Közvetve arra figyelmeztet általa, hogy nemcsak úgy árthatunk egymásnak, ha megölünk valakit, hanem úgy is, ha megszóljuk, ha ellene beszélünk, ha rossz hírt terjesztünk róla.
Isten arra akar megtanítani, hogy szavainkat felelősséggel ejtsük ki.
Mert az emberi szónak ereje és hatalma van, amivel lelkesíteni is lehet, de elcsüggeszteni is, viszont lehet gyógyítani vagy éppen megsebezni is.
Mert “A te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak”. Mt. 12,37.
Bár bizonyos vonatkozásban egymást is megítélhetjük a beszéd alapján, ez a kijelentés azonban mégis inkább a végső ítéletre mutat előre, amikor majd Isten fog egy minősítést kimondani rólunk.
Ebben az ítéletben fogunk igaznak vagy hamisnak találtatni a beszédünk alapján, mert “a szívnek teljességéből szól a száj”. Mt. 12,34.
Nagyon nehéz úgy élni, hogy a beszédünkben ne vétkezzünk, talán a legnehezebb, de Isten segítségével mégis lehetséges.
Jakab apostol szerint aki “beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni”. Jak. 3,2.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy az életünk és a halálunk kérdését is eldönthetjük azzal, ahogy uraljuk vagy szabadjára engedjük a szavainkat, és benne a szívünk indulatait.
Másrészt viszont azt is jelenti, hogy a beszédünkkel az élet forrásához és kapujához vezethetünk embereket, vagy éppen ellenkezőleg, olyan módon nyilatkozhatunk meg, ami által lelki halálát okozzuk másoknak.
A beszédünk tehát egyesek felé a “halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre”. II. Kor. 2,16.
“Mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében cselekedjétek.” Kol. 3,17.
Vannak emberek, akik nem szívesen sorolják a beszédjüket a cselekedeteik közé, szerintük úgymond ők nem tettek semmit:
A beszédükkel esetenként többet vétkeztek, mintha bármi mást tettek volna.
Isten viszont arra figyelmeztet, hogy ne csak általánosságban a beszédünkre ügyeljünk, hanem még az egyes szavaink is az Úr Jézus nevében fogalmazódjanak meg és hagyják el a szánkat.
Mert egyetlen szóval is meg lehet változtatni a mondanivalónk lényegét, és a másik emberre gyakorolt hatását.
Mert mindig csak olyan szintre emelkedünk fel, amilyen magasra állítottuk magunk elé a célt.
Amikor az egyik ember a másik ellen félrevezető és megtévesztő információkat terjeszt el, akkor mindig egy ördögi és démoni befolyás alá került.
A pletykára éhes szájak azt lesik, mit lehet tovább adni, másokkal megbeszélni.
Ezeket az embereket nem igen érdekli az áldozatuk erénye és jó tulajdonság, ezért csak a hibáinak a kibeszélése hozza izgalomba őket.
Pál apostol a rothadt beszédhez hasonlítja ezt, és minden keresztényt óv attól, hogy ilyet tegyen.
“Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.” Eféz. 4,29.
Jézus pedig arra figyelmeztet, hogy “minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján”. Mt. 12,36.
Ha egy fa tetejéről szélnek engednénk egy zsákra való tollat, azt többé senki sem tudná összeszedni, mert lehetetlenség nyomon követni minden egyes tollat.
Ugyanígy nem lehet többé összegyűjteni azokat a felelőtlen és rosszindulatú szavakat, amiket csupán pletykaképpen adtak tovább.
Ezért legyen előttünk állandó intésként az Igének figyelmeztetése: “Ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, az megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló”. Jak. 1,26.
Elítéli a tréfás hazugságoktól kezdve, a becsvágyból, hiúságból, vagy éppen félelemből mondott hazugságokat is.
A szavahihetőség egyszerűségén túlmenő minden fondorlat Sátántól származik, a hazugság atyjától, ezért Isten elítéli annak minden megnyilatkozását. Jn. 8,44..
Elítéli a jelentőségnélküli vagy kétértelmű kifejezéseket.
A színlelő udvariaskodást, a hízelgő beszédmodort.
Az igazságtól való legcsekélyebb eltérést.
A túlzások mindenfajta megnyilatkozását.
A kereskedelemben előforduló megtévesztéseket.
Elítéli azt aki másnak akar feltűnni, mint ami a valóságban.
Akinek szavai nem fejezik ki a szívének igazi érzéseit és szándékait.
Minden egyes szó, pillantás, sőt még a hanglejtésünk is kifejezhet valótlanságot.
“Az igazság Istentől van, a csalás azonban minden formájában az ördögtől származik, és aki bármilyen irányban eltér az igazságtól, az a gonosz uralma alá veti magát” (GHB 70,4).
Csak akkor vagyunk képesek őszintén megmondani az igazságot, ha a szívünkbe fogadtuk Jézust, ezért már a gondolatainkat is állandóan Ő vezeti.
Mivel minden esetben “a szívnek teljességéből szól a száj”, ezért csak azoknak lesz igaz és tiszta a beszéde, “akiknek a szívük tiszta” Mt. 12,34/b. 5,8..
Ezért a megvalósulás érdekében egyetlen lehetőségünk az, ha Dávid szavaival kérjük Istent mi is: “Tiszta szívet teremts bennem óh Isten” Zsolt. 51,12/a..
Mert a végidőben élő győztes tanítványoknak az elpecsételéséhez ez a jézusi alapelv képezi a feltételt: “ne tégy hamis tanúbizonyságot”.
“Az ő szájukban nem találtatott álnokság” Jel. 14,5.
Rendkívül sok áldás származna abból, ha minél több ember határozná el magát arra, hogy egy Istenre figyelő, neki engedelmeskedő szó-böjtöt fog elkezdeni.
Az emberi beszéd ugyanis hasonló törvényszerűségek alapján működik és hat az emberekre, mint a gyógyszer.
Ha sokat lehet bevenni egy gyógyszerből, akkor nem sok hatóanyag lehet benne, ezért nem is sokat ér, az ilyet nyugodtan félre lehet tenni.
A megfelelő koncentrátummal rendelkező gyógyszerből nagyon kis adagokra van szükség ahhoz, hogy hatást gyakoroljon ránk, és gyógyítson.
Ha viszont ebből a gyógyszerből sokat adagolunk, akkor méreggé válik, amivel gyógyítás helyett megölhetünk valakit, vagy éppen önmagunkat.
Ugyanilyen módon képes az emberi beszéd is ölni.
Léteznek gyilkos szavak, de léteznek gyógyító, békességet és nyugalmat adó szavak is.
Isten törvénye ezért szólít fel bennünket arra, hogy a beszédünk, a szavainkban megnyilatkozó szándékaink, sohase a másik embertársunk ellen irányuljon és nyilatkozzon meg, hanem minden esetben szeretetből fakadó legyen.
“Azért levetkezvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával.” Eféz. 4,25.
Ezzel az igével kapcsolatosan viszont szeretném felhívni a figyelmet egy nagyon fontos alapelvre, különbség van az igaz tény és az igazság között.
Nem minden esetben van arra szükség, hogy az igazat mondjuk, de mindig szükség van arra, hogy az igazságot mondjuk.
Az igazságot a szeretettel való feltöltöttsége különbözteti meg az igaztól.
A puszta igazság nagyon sokszor csak egy embertelen, kegyetlen és kíméletlen valami, ami még ölni is képes.
Szeretetbe ágyazva viszont a legkeményebb igazság is építeni, gazdagítani, gyógyítani tud ott, ahol szükség van rá.
Szeretet nélkül hiába mondunk igazat a másikról, azzal valamiképpen mindig ártani fogunk neki vagy az ügyének.
A szeretet nélkül mondott igazságot általában nem akkor mondják el amikor kell, nem ott ahol kell, és nem azoknak akiknek el kellene mondani.
A szeretettel mondott igazság mindig a megfelelő pillanatban hangzik el, és mindig ott, ahol gyógyításra és építésre van szükség.
Az igazság fanatikusait az a veszély fenyegeti, hogy szinte már istenítik a saját igazukat, jobban ragaszkodnak hozzá, mint Isten akaratának megismeréséhez.
Miközben az igazságot és a szeretetet elválasztják egymástól a másokhoz való viszonyukban, sőt esetenként szembeállítják egymással, ennek következtében ők maguk embertelenné és kegyetlenné válnak.
Istennek igazsága Jézusban nyilatkozik meg, és ez az igazság kész volt arra, hogy az életét adja érettünk.
Az emberi család megváltásában csodálatos egységben láthatjuk megnyilatkozni az igazságot és a szeretetet.
Isten igazság érzete nem abban teljesedik ki, hogy leleplezze a bűneinket.
A felebarátunkat igazán szeretni azt jelenti, hogy az ő fejével is megpróbáljuk végig gondolni a dolgot, az ő szemével is megpróbáljuk szemlélni azt, amit igaznak mondanak.
Ebben az esetben mindjárt többet fogunk látni, máshová kerülnek a hangsúlyos részek, és ettől függően fogjuk eldönteni, hogy elmondjuk-e vagy nem.
A szeretet nem tesz mást, minthogy az igazságot beépíti a teljességbe, amelyben nem csupán a valós tények szerepelnek, hanem emberek, sorsok és célok.
Az Isten szerinti igazságnak sohasem más a célja, minthogy építsünk és gyógyítsunk vele, és így szolgáljunk vele másoknak:
Pál apostol azt mondja: “Csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak”. Eféz. 4,29.
Ha tehát mindig csak a hasznost és az építőt mondjuk el az igazból, akkor gyarapodni és gazdagodni fog az élet körülöttünk, ellenkező esetben viszont megölhetünk embereket az igaz tényeknek a kiteregetésével.
Ilyen szeretet nélküli igazságérzettől késztetve vitték a farizeusok is Jézus elé a tetten kapott parázna asszonyt, és halálos ítéletet akartak kimondatni Jézussal.
Jézus azonban látva a bűnös összetört lelkét, igazságszolgáltatás helyett a szeretetből fakadó irgalmasságot érvényesítette.
Nem mondta az elkövetett bűnről, hogy szóra sem érdemes, vegyük úgy, mintha nem történt volna semmi.
Viszont a szeretetének megnyilatkozásával lehetőséget adott az asszonynak arra, hogy újra kezdje az elrontott életét, és ebben az új életben már ne kövesse el ismét ugyanazt a bűnt.
Ezért hangsúlyozza Isten Igéje olyan sok helyen az alázatosságot, a szolgáló készséget, hogy semmit se tegyünk versengésből.
Sok ember szinte hivalkodva és büszkén mondja magáról: “Ami a szívemen, az a számon”, pedig nem biztos, hogy ezzel érdemes dicsekednie.
A népi hagyomány azt mondja erre, hogy “Bolond lyukból bolond szél fúj”.
Mert ha a szívben nincs szeretet, akkor az elmondott igazság is szeretet nélküli fog lenni, akkor viszont jobb lett volna, ha el sem hangzik.
“A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.” Kol. 4,6.
“Ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, az megcsalja a maga szívét, és annak az istentisztelete hiábavaló.” Jak. 1,26.
Ha a beszédünk forrása a szív megtisztul, akkor a belőle fakadó és kiömlő beszédfolyam is tiszta lesz, életet adó és felüdítő.
Mindezek hátterén tehát egyáltalán nem arra van szükségünk, hogy a beszédünk és a szavaink megreformálásával foglalkozzunk.
Mivel a szívnek teljességéből szól a szánk, ezért mindenek előtt azt kéri, hogy “Adjad fiam a te szívedet nékem”, mert tiszta szívet szeretne teremteni bennünk. Péld. 23,26. Zsolt. 51,12.
Ha viszont megtisztította, akkor azt várja el, hogy “minden féltett dolognál jobban” őrzzük meg a szívünket. Péld. 4,23.