|
|
Kol. 4,2. |
|
Letöltés |
|
|
|
Kol. 4,2. |
|
Letöltés |
|
Jézus tanítványai nagyon közeli és bizalmas kapcsolatban álltak Mesterükkel, és így lehetőségük volt arra, hogy közelről is megismerjék az életét.
Nagyon mély hatást gyakorolt rájuk Jézus személyisége, tanításának szokatlan stílusa és tartalma, és csodatévő hatalma.
Legjobban azonban a szokatlan imaélete kötötte le figyelmüket.
Ezért vágyakoztak arra, hogy megismerhessék hatalmának és erejének ezt a titkát.
Megfigyelték, hogy akár kora hajnal vagy éppen késő éjszaka ideje volt is, Jézus mindig kereste az imádkozás lehetőségét.
Tanítványai érezték, hogy ebben van az erejének és hatalmának a titka.
Ezért fordultak Hozzá azzal a kérésükkel, hogy „Uram, taníts minket imádkozni, miképpen János is tanította az ő tanítványait”. Luk: 11,1.
Szükségünk van arra, hogy Jézushoz hasonlóan mi is keressük az Istennel való beszélgetések alkalmait, amikor egyedül lehetünk Istennel.
Szomorú tény azonban, hogy nagyon sok keresztény fél az egyedülléttől, fél a csendtől, fél a saját gondolataival és érzéseivel egyedül maradni az Isten előtt.
A keresztények többségének valamilyen pótszerre van szüksége, (rádió, magnó, tévé, stb.) mert nem érzik jól magukat abban a csendes közegben, ahol az Istennel beszélgethetnének.
A Jézus által tanított ima egy elkötelezettséget jelent, egy speciális életmódot, az Isten akaratának keresését és életünkre való tudatos elfogadását.
Az ima az a közvetítő eszköz, ami a természetfelettihez tud kapcsolni bennünket.
Az ima a Menny tiszta, szennyezetlen légkörével vesz körül bennünket, amin nem hatolhatnak át a sátáni erők gonosz támadásai.
Egy szív nélküli vallás pedig annyit ér, mint egy halott test.
Ezért kell a tanítványokkal együtt mondani nekünk is azt, hogy „Uram, taníts minket imádkozni!”.
Taníts minket imádkozni, hogy mi is meg tudjuk vele nyitni a mennyei tárház ajtaját, hogy végre mennyei erő és hatalom birtokosaivá lehessünk mi is.
Akik így gondolják, azoknak téves ismeretük van arról, hogy mi az ima.
Sokan gondolják azt, hogy az ima nem más, mint az embernek egy cselekedete, egy mások által is érzékelhető formális megnyilatkozása Isten felé.
Istent imádni azonban nemcsak helyhez és formákhoz kötötten kell.
A hely és a forma csak alkalomszerűen határozza meg az Isten iránti imádatunkat, de akkor.
„Oldd le
a te saruidat lábaidról, mert a hely, amelyen állasz, szent föld!” II.
Móz. 3,5.
"Az imádkozásban állhatatosak legyetek." Kol 4,2.
"Mindig imádkozni kell, és meg nem restülni" Luk: 18,1.
"Szüntelen imádkozzatok!" I. Thess: 5,17.
Egy-egy szeletet juttatunk belőle mindenkinek; - a családnak, a munkánknak, a személyes fejlődésünknek, és esetleg még az Istennek is.
Ha azonban Istent helyezzük életünk középpontjába, akkor ezután nem egy szeletet juttatunk belőle Neki, hanem ettől kezdve minden szeletben benne lesz Ő is.
Az imakamrából kilépve sokan rázárják az ajtót Istenre, és ott hagyják Őt másnap reggelig.
Pedig ezzel a tettükkel megfosztják magukat mindattól az áldástól , amelyet az Istennel való közösség jelentett volna számukra.
A szüntelen imádkozás ugyanis azt jelenti, hogy minden helyzetben kapcsolatom van Istennel.
A szüntelen imádkozó ember nem engedi el azt a fonalat, amely összekapcsolja őt Istennel, csupán azért, mert befejezte az áhítatot és most éppen dolgozni indult, vagy már dolgozik.
Az Isten jelenlétének tudata határozza meg cselekedeteit az előtte álló nap minden pillanatában.
Mindenek előtt meg kell tanulni azt, hogy a gondolkozásunk fókuszát minden helyzetben Istenre irányítsuk.
Ahogy a szemünk fókusza automatikusan igazodik ahhoz a távolsághoz és térhez, amit tekintetünk középpontjába állítottunk.
Hasonló módon kell a gondolatainknak is Istenre irányulnia minden élethelyzetben.
Az ilyen állandó kapcsolat jelenti azt, hogy mindenkor imádkozunk.
A sokbeszédű ima olyan, mintha Istent ki akarnánk oktatni, mintha felvilágosításra szorulna, mintha szüksége lenne a mi információinkra.
"Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van." Mát: 6,32.
"Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram." Zsolt: 139,4.
Az igazi barátok mindig szívesen találkoznak, örömmel és boldogan beszélgetnek el egymással, amikor csak lehet.
Ezért fel kell tegyük a kérdést magunknak;
Örömöt jelent nekem Jézussal együtt lenni?
Szívesen áldozom fel szabad időmet a Vele való ima beszélgetésekhez?
Meg tudom osztani Vele az érzéseimet és gondolataimat?
A barátság legalapvetőbb feltétele az őszinteség.
Az igazi barátok között nincs helye a képmutatásnak.
Ezért csak olyan tartalmú imát mondjunk, amit a szívünkben is úgy érzünk.
Nagyon lényeges az is, hogy a barátunknak nem mindig ugyanazt mondjuk el minden alkalommal, hanem a mindig aktuális gondolatainkat és dolgainkat.
A Jézussal való kapcsolatunk sem állhat abból, hogy mindennap elmondjuk Neki ugyanazt, ugyanabban az időben.
Az ilyen magatartás inkább az Úr és a szolga kapcsolatát tükrözi.
A baráttal való beszélgetés nem mindig céltudatos, nem mindig egy konkrét dolgot vagy esetet szeretne megbeszélni.
A baráttal egyszerűen jó együtt lenni, és ha még beszélgetésre is van lehetőség, az egy plusz ajándék.
Elbeszélgetni Vele csak azért, mert jó a Vele való közösség, jó az, ha elmondhatjuk neki a gondolatainkat.
Meg kell tanulnunk úgy is imádkozni, hogy nem kérünk semmit, csak éppen elmondjuk Neki azt, ami történt velünk.
Csak az ilyen beszélgetések teszik bensőségessé a Jézussal való kapcsolatunkat.
A konkrét esetek elmondásakor se fogalmazzunk általánosságokban.
Ne csak azt mondd el, hogy „bocsásd meg a bűneimet”, hanem beszéld meg Jézussal a részleteket is.
Beszéld el a küzdelmedet, ami még akkor dúlt benned, amikor engedtél a kísértésnek.
Mondd el Jézusnak, hogy miként érezted magad utána.
És mondd el azt is, hogy milyen tanulságot vontál le az esetből, - hogy már látod, milyen területet kell megújítani és helyreállítani az életedben.
Ezt a problémát csak az újból kezdeményezett Jézussal való személyes beszélgetés tudja megoldani.
Jó tudni azt, hogy Jézus mindig kész a velünk való baráti kapcsolatát megújítani.
A helyzet állása minden esetben csupán a mi személyes döntésünkön múlik.
