Jézus nem elégszik meg azzal, hogy csak bánkódunk azon, hogy milyenek vagyunk.
A Vele való közösség határozott változást
igényel tőlünk. 1. vers.
v.ö: Eféz.
4,22-24. Gal, 2,20.
A Jézussal való közösségre lépésnek ezt a módját Péter apostol egy újjászületéshez hasonlítja.
Egy újszülöttnek növekednie kell.
A környezetében lévők a legnagyobb természetességgel várják el és igénylik ezt tőle.
Az újszülött életerős növekedését a hamisítatlan anyatej tudja igazán biztosítani.
A
lelki életünk egészséges növekedését is csak egy hamisítatlan táplálék
biztosíthatja. Mt. 4,4. Jn. 6,63.
Ez a táplálék nem más, mint a minden emberi torzítástól és hamisítástól mentes isteni Ige.
Nekünk Őt kell befogadnunk az élet és az erő biztosítékaként.
„Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké.” Jn. 6,51.
Rá támaszkodva, és Rá épülve kell növekednünk, mint élő köveknek, bizonyos szempontok alapján.
János apostol azt mondja erre: „Akié a Fiú, azé az élet”. I. Ján. 5,12.
Krisztus nélkül csak élettelen, holt kődarabok vagyunk, a Vele való közösség elevenít meg bennünket.
„Krisztussal, az élő kővel fenntartott
kapcsolata által mindenki élő kővé válik, aki erre az alapra épít. Sokakat a
saját erőfeszítéseik faragnak, fényeznek, szépítenek, mégsem lehetnek „élő
kövek”, mert nincsenek összeköttetésben Krisztussal. E nélkül a kapcsolat
nélkül senki sem tartatik meg.” (Jéz.Él. 504,4.)
„Lehetséges,
hogy Te olyan durva kő vagy, amelyet előbb alaposan meg kell faragni és csiszolni,
mielőtt Isten templomában betölthetné a maga helyét. Ne csodálkozz azon, ha
Isten a Te jellemednek éleit kalapáccsal és vésővel eltávolítja, hogy
elkészülhessél a részedre szánt hely elfoglalására. Ezt a munkát nem végezheti
egyetlen ember sem, csupán maga az Isten. Abban azonban bizonyos lehetsz, hogy
egyetlen felesleges ütést sem fog rád mérni, mert minden egyes kalapácsütés
örök üdvösségedért való szeretetből történik.”(Test.
7. 264,3. - Vegy.Biz.T. 270,2.)
„Az élet megpróbáltatásai: Isten munkatársai; az a rendeltetésük, hogy jellemünkből minden tisztátalanságot és durvaságot eltávolítsanak. A faragás és csiszolás, simítás és fényezés mindig fájdalmas. Jellemünket is oly nehéz kicsiszolni, mint a durva követ; de ezzel válik alkalmassá arra, hogy helyét elfoglalja a mennyei templomban. Haszontalan anyagra nem fordít az Úr oly gondos és alapos munkát; csak a legbecsesebb köveket csiszolja a hely fenségéhez méltóan.” (G.H.B. 16,1.)
Az Isten templomában kijelölt helyünk határozza meg az alakításunk módját.
Fontos azonban azt is tudnunk, hogy az alakíthatóságunk is meghatározza az Isten templomában kijelölt helyünket.
Egy követ milyen célra használnak fel, azt mindig a megmunkálhatósága dönti el az anyagi világban is.
A durva szemcséjű terméskövet általában csak a ház alapjába és külső burkolásához használják fel.
A márvány és a hozzá hasonló minőségű kövek azonban már belső díszítő elemek anyagaként is hasznosíthatók.
Az úgynevezett drágaköveket viszont már mint a ház legértékesebb darabjait helyezi el és őrzi a ház tulajdonosa.
Így tekint bennünket is Isten, mint élő köveket, akiket szeretne beépíteni lelki házába, ezért különböző munkálatoknak veti alá lelkünket, jellemünk felületét.
„Az építőmester a Mennyből hozta az
aranymértéket, hogy minden kő az isteni zsinórmérték szerint legyen faragva,
csiszolva és fényesítve, hogy ragyogjon mint a Menny jelképe, minden irányba
szétsugározva az igazság Napjának világos és fényes sugarait.” (Biz.T. Préd.rész. 6,1.)
„Az apostoli korszak óta napjainkig sohasem szünetelt
Isten templomának az építése. Visszapillanthatunk a letűnt évszázadokra és
láthatjuk, hogy az épület élő kövei mint fénysugarak világítottak a tévelygés
és babona sötétségén át. Ezek az értékes drágakövek az örökkévalóságon át
mindig fokozódó fénnyel fognak világítani, hogy bizonyítsák Isten igazságának
hatalmát. E finomra csiszolt kövek fénye rávilágít a világosság és a sötétség,
az igazság aranya és a tévelygés salakja közötti éles ellentétre.” (Ap. Tört. 410,3.)
Szimbolikus jelentése miatt kellett Salamonnak ilyen különleges módon végezni a templom építését.
Ilyen módon épít be Isten bennünket is az ő templomába.
Az igazság hatalmas vésője által választott ki bennünket a világ kőbányájából.
A gyülekezetben pedig, mint műhelyében farag és alakít bennünket.
A mennyei templomba, az üdvözültek seregébe való beilleszkedésünk alkalmával pedig már semmiféle alakítást nem végez rajtunk.
Isten azonban minden ígéretét feltételek mellett
adta, és adja még ma is. Jer.
7,3-7. (2Móz. 19,5-6.)
A Salamon által épített ház attól volt az Úr temploma, hogy az Isten jelenlétének dicsősége betöltötte azt.
Mi is csak akkor vagyunk az Isten temploma, illetve csak akkor tekinthetjük magunkat annak, ha az Isten jelenléte közöttünk van.
Isten viszont csak akkor van közöttünk, ha életünk összhangban van az Ő akaratával, ha elveinkkel és cselekedeteinkkel Ő is tud azonosulni.
Nem kell azonban reménytelennek tekinteni helyzetünket, ha még olyan akadályokat fedezünk fel, amelyekről tudjuk, hogy Jézus nem azonosul velük.
Ezért mondja Péter azt, hogy „épüljetek lelki házzá”, mert van lehetőségünk a megjobbulásra, van lehetőségünk a tovább épülésre, míg csak nem válunk lelki házzá, az Isten Lelkének templomává.
(Krisztus) „Egyháza
öltse magára az isteni mértéket a világ előtt, mint élő kövekből épült templom,
amelynek minden egyes köve fényt tükröz vissza. A világ világosságának kell
lennie, hegyre épült városnak, mely nem rejthető el. Szorosan egymás mellé
fektetett kövekből épüljön, kő kő mellé, s így egy szilárd, megingathatatlan
épületet alkot. Nem minden kő egyforma. Némelyik nagyobb, némelyik kisebb, de
mindnek meg van a maga helye, amelyet be kell töltenie. Minden kő értékét az
szabja meg, hogy mennyi világosságot tükröz vissza.” (Test. 8. 193,1.)
Pál apostol számára a „templom” mint fogalom, különleges jelentéssel bírt.
Az ószövetségi ember számára a templom és a benne folyó szolgálatok a Messiásra előremutató jelképek voltak.
Mindenegyes tárgy a Messiást volt hivatott bemutatni, és az értünk végzett szolgálatát megismertetni.
Mi is arra hívattattunk el, hogy életünk által Jézus Krisztust ismerhessük meg a környezetünkben élő emberekkel.
A szent szolgálathoz és az abban való részvételhez nem volt elég a papi családba való beleszületés.
A testi fogyatékosság alkalmatlanná tett mindenkit, mivel a papok Jézus Krisztust jelképezték.
Bizonyos előjogokban azonban a fogyatékosságuk ellenére is részesülhettek.
Ehettek az Istennek szentel kenyérből.
Isten színe elé azonban már nem mehettek be, mivel fogyatkozás volt bennük.
Éppen ezért bizonyos vonatkozásban ránk is érvényesek a papok számára adott törvények.
Mivel azonban rólunk már mint lelki Izráelről beszél a Szentírás, ezért ezt a törvényt is lelki vonatkozásban kell érteni.
Az újjászületés és keresztség által tehát mi is bele születtünk egy nagy papi családba.
Mint papok, mi is bizonyos előjogok részesei vagyunk.
Mi is ehetünk az Istennek szentelt kenyérből az úrvacsora alkalmain, amely Jézus Krisztust jelképezi.
Ha azonban lelki fogyatkozásaink vannak, akkor az Isten közelébe nem juthatunk már el.
Fogyatkozásaink
miatt elveszítjük azt a jogot, hogy Istennel színről-színre találkozhassunk,
mert Őt csak a tiszta szívűek láthatják meg.
Mt.
5,8.
Amíg azonban egy testi fogyatkozás általában gyógyíthatatlan, addig a lelki fogyatkozások gyógyíthatók.
Éppen ezért szólít fel alapigénkben az apostol, hogy épüljetek vagyis növekedjetek szent papsággá.
Gyógyulásunk érdekében a nagy Orvoshoz fordulhatunk, a mi szerető Megváltónkhoz.
Az Isten leghatalmasabb műve világunkban az, amit az emberi szívekben végez el.
Mint Isten papjainak, nekünk is az a feladatunk, hogy az Isten által ránk bízottakat hirdessük.
Péter üzenete szerint azt kell elmondanunk, hogy miként hozott ki bennünket a sötétségből az Ő csodálatos világosságára.
Mondd el, hogy miként gyógyított meg lelki fogyatékosságodból.
Mondd el, hogy miként teremtette újjá szívedet, hogyan lettél szabaddá a régi bűneidből és megkötözöttségeidből.
A ránk bízottak hirdetését azonban egy különleges módon szeretné elvégeztetni velünk Isten.
A
két gadarénusi ördöngös meggyógyítása szemléltető példája annak, hogy mit vár
el tőlünk Isten. Mk. 5,18-21.
Mondd
el, hogy „milyen nagy dolgot cselekedett
veled az Úr, és mint könyörült rajtad”.
19.
vers.
A megváltozott életeddel tudod a leghatalmasabb bizonyságát adni annak, hogy mit tett veled az Úr és hogyan könyörült rajtad.
Ha majd látják rajtad ezt a változást, akkor mindenki azt kérdezi majd tőled, hogy mi történt veled, és hogyan történt az, ami ilyen változást eredményezett?
Akkor majd lehetőséged lesz elmondani, hogy milyen csodálatos dolgot cselekedett veled az Úr, hogy miként hozott ki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára.
Ilyen
bizonyságtételre szólított fel bennünket Jézus is a hegyi beszéd alkalmával
tartott tanításában. Mt. 5,16.
V. Lelki áldozatokkal áldozzatok
Kain is vitt áldozatot, de nem tekintett rá
kedvesen az Úr. 1Móz. 4,5.
Olyan áldozatot vár tőlünk Isten, ami neki is
kedves. 1Pét. 2,5/b.
A Szentírás nagyon világosan tanítja azt, hogy
Isten előtt csak az olyan áldozatok kedvesek, amikor önmagunkat helyezzük az Ő
oltárára, bűnbánattal és alázattal. Zsolt.
51,19. Róm. 12,1-2.
Ezen az oltáron azonban nem mártíromságot vár el tőlünk Isten.
Neki élő áldozatokra van szüksége.
Olyan emberekre van szüksége, akik le tudnak mondani életükről úgy is, hogy közben nagyon is aktív életet élnek.
De ezt az életet már nem önmaguknak élik, nem a saját kívánságaik kielégítését tekintik elsődleges életcélnak.
Ezt
az életet már Krisztusnak akarják élni, és Krisztussal együtt az embertársaiknak.
Gal.
2,20.