|
|
János 5,1-15. |
|
Letöltés |
|
|
|
János 5,1-15. |
|
Letöltés |
|
Akkor már körülbelül egy éves tanító és gyógyító munka állt Jézus mögött.
A tanítványok valószínűleg nem kísérték el Mesterüket erre az útjára, hiszen János egyetlen szóval sem tesz említést a tanítványok jelenlétéről.
Ez a kapu még Salamon idejéből való volt, és a babiloni fogság után is újjáépítették. Neh. 3,1
Ezen a kapun keresztül két irányba is el lehetett indulni, észak felé Samária területére, tovább menve pedig Galileába, keleti irányba viszont Jerikó felé.
Nevét onnan kapta, hogy ezen a kapun át hajtották be naponta a városba azt a hatalmas juhnyájat, amely a templomban az áldozati szertartás célját szolgálta.
Ezzel kapcsolatban ott a tó körül széles oszlopsoros építményeket emeltek menedékül a gyógyulásra váró beteg embereknek.
Ennek az épületnek az árnyékában kerestek oltalmat a tűző napsütés elől nappal, éjszaka pedig a hideggel szemben jelentett menedéket.
Ezt az építményt nevezték Betesdának, vagyis az irgalmasság házának.
A tóban ugyanis időnként különös természetfeletti jelenség volt megfigyelhető:
Az általában nyugodt víz sima tükre esetenként megmozdult, bugyborékolni, pezsegni kezdett, s az a beteg, aki ilyenkor elsőként jutott be a mozgó vízbe, meggyógyult.
Senki sem tudta megmagyarázni ezt a természeti jelenséget, elterjedt tehát az a hiedelem, hogy időnként mennyei angyal száll a vízre és ő kavarja fel a vizet.
Angyalt ugyan nem láttott senki, de a víz megmozdulását úgy tekintették, mint az angyal jelenlétének a bizonyítékát.
A város az ünnep miatt túlságosan zsúfolt volt ahhoz, hogy csendet és nyugalmat lehetett volna találni benne.
A Betesda környéke azonban mindig csendes volt, az odatelepült szenvedés jelenléte csendet parancsolt mindenki számára.
Jézus tudhatott erről a tehetetlen beteg emberről, mint ahogy Filepet is látta a fügefa alatt imádkozni.
Mégis úgy tűnik, hogy Jézus nem azért jött ide, mert csodákat akart tenni, - már a szombat miatt sem, hiszen kerülni akarta a feltűnést, - sokkal inkább a nyugalmat és a csendet kereste.
Az Ige szerint sétája közben látta meg ezt a beteg emb embert, akinek állapota mindenkinél nyomorúságosabb volt, és itt tudta meg, hogy már harmincnyolc éve gyógyíthatatlanul béna volt.
A beteg egyedül, barátok nélkül tengette az életét, és amikor a tó vízének felkavarodása közeledett, várta, hogy valakinek mégiscsak megesik rajta a szíve, és a vízhez segíti.
A kellő pillanatban mégsem volt senki, aki kész lett volna segíteni, aki megkönyörült volna rajta, ezért már minden reményét elveszítette.
Az erős, a tehetős ma is elnyomja a gyengét, - aki csak teheti, elébe vág a többinek és magának szerzi meg mindazt, amit csak lehet.
Ha kell, akár el is tapossák egymást ebben a tülekedésben, csakhogy elsőnek, azaz mások előtt részesüljenek a jobb dolgokból és a többől.
Isten áldása ma is alászáll az egész világra, sok helyen megmozdul ma is a víz, de mindenki csak azt nézi, mennyit kaphat meg abból magának?
Azzal, hogy a többivel mi lesz, nem törődnek, a lényeg, hogy ők részesüljenek a lehetőségekből.
Első pillanatban még remény költözött a szívébe, hiszen a kérdés hátterén úgy érzi, mégiscsak segítséget fog kapni valahonnan, valahogy.
A reménység sugara azonban hamar elhomályosult benne, hiszen eszébe jutott a múlt, az ismétlődő kudarcokkal.
Milyen sokszor próbálta elérni a tavat, és most is milyen rosszak a kilátásai, amíg arra vár, hogy a víz újra felkavarodjon.
Letörten elfordulva így szólt: „Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én odaérek, más lép be előttem”.
Esetenként mi is ugyanilyen tehetetlen beteg emberek vagyunk, akiknek mások sgítségére van szüksége, de nemcsak a testünkben, hanem a lelkünkben is.
Talán mi is azt érezzük sokszor, hogy nincs emberem, aki segítsen a személyes bajomban, gondomban.
Eközben sokszor elfeledkeznünk arról, hogy van még nálunknál rosszabb helyzetben lévő ember is, akinek viszont mi lehetnénk az az ember, aki segítségére síet, amikor ő már tehetetlenül áll a problémái előtt.
Mivel a beszűkült gondolkodásunk az emberi képességek szintjén keresi a megoldást, ezért csak azt látjuk, hogy nincs emberem, nincs pénzem, nincs erőm, vagyis nincs semmim, ami kellene.
Azt már látjuk, hogy az emberi képességek szintjén nincs megoldás a helyzetünkre, de nem tudunk tovább lépni, messzebb is látni az orrunknál, észrevenni és meglátni az Isten által biztosított lehetőségeket is, vagyis a hit szemével nézni az eseményeket.
Lásd Elizeus és a szolgájának a történetét, amikor az asszír hadsereg körülvette a várost.
Pedig Isten csak azt várja tőlünk, hogy az akaratunkat és a hitünket mozdítsuk meg, mert a többit Ő kész elvégezni helyettünk.
Sokszor mi sem tudjuk elfordítani a tekintetünket a bennünket körülvevő nehézségekről.
Fogva tartja és megbénítja a figyelmünk irányát, ezért csak a bajt és a nehézséget látjuk, már nem is tudunk másra gondolni.
Pedig ha képesek lennénk más irányba is nézni, akkor megtörne a varázslat.
Akkor észrevehetnénk, hogy nem is olyan kilátástalan és reménytelen a helyzetünk.
Akkor meglátnánk az Isten által már elkészített megoldást és szabadítást.
Tanuljuk meg a tekintetünk fókuszát tudatosan irányítani és szabályozni.
Mert ahol mi már teljesen tehetetlenek vagyunk, ott az örökkévaló Isten még millió megoldást tud biztosítani részünkre.
Ezért sokszor nekünk is külső segítségre van szükségünk ahhoz, hogy el tudjuk szakítani a tekintetünket a fogva tartó dolgoktól, mint ennek a beteg embernek.
Ennek a segítő szándéknak nem feltétlenül kell nagy dolognak lennie.
Esetenként lehet egy kedves szó, egy mosoly, egy baráti kézfogás, egy együttérző pillantás.
Jézus annak alapján fog megjutalmauni bennünket, hogy készek voltunk-e segíteni, vagyis segítő emberek voltunk-e.
Négy barát fogott össze, hogy Jézus elé vigyék a magatehetetlen gutaütött embert, és mivel másként nem tudták végrehajtani, ezért a ház tetejét bontották meg ennek érdekében.
Ez a történet viszont egy különös üzenetet közvetít számunkra.
Jézus nem a beteg test bénaságának meggyógyítását tartotta a legfontosabbnak, úgy ítélte meg, hogy sokkal fontosabb a beteg lelkét megbénító körülmény gyógyítása.
Ezért
először azt mondta ennek az embernek: „Fiam,
megbocsáttattak néked a te bűneid”. Mk.
2,5.
A bűn elválaszt bennünket az isteni élettől, lelkünk megbénul, nem vagyunk képesek szent életet élni, mint ahogy a magatehetetlen férfi sem tudott járni.
Vannak, akik még nem döbbentek erre rá, nem tudják hogy betegek, míg mások már ismerik a betegségük mibenlétét és következményét az Isten figyelmeztetése alapján.
Sokan ismerik fel gyámoltalanságukat, sóvárognak a lelki élet után, amely összhangba hozza őket Istennel, de hiába küzdenek, hogy elnyerjék, ezért kétségbeesetten kiáltanak fel: „óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” Róm. 7,24.
Reménytelenné válik a lelki gyógyulás, úgy érezzük, nincs aki segítene.
Ezek a csüggedők, küszködők nézzenek fel, hiszen a Megváltó hajol föléjük, és szelíden, szánalommal így szól: „Akarsz-é meggyógyulni?” Jn. 5,6.
Amikor azt parancsolja, hogy kelj fel, akkor ne várj addig, amíg már egyértelműen érzed, hogy meggyógyultál!
A vakon született embert is így küldte el a Siloám tavához meggyógyulni.
Ezt a béna embert is így szólította fel arra: „Kelj fel és járj!”.
Higgy szavának, amikor megszólít és teljesül! Állj akaratoddal Krisztus oldalára! Szolgálj neki, cselekedj szava szerint, és erőt fogsz kapni!
Bármilyen bűnös szokásba, uralkodó szenvedélybe merül is bele az ember hosszú időn át, amely parancsol testének és lelkének, Krisztus meg tud és meg is kíván szabadítani attól.
Életet ad a léleknek, megszabadítja a gyengeség, a szerencsétlenség és a bűn láncai által megkötözött foglyot.
3. A bűnbeteg állapotát ismerő ember sokszor abba a hibába esik, hogy először még saját maga akarja megoldani a problémáit,
Úgy gondolja, képes arra, hogy elszakadjon a felismert bűneitől és kivesse azokat az életéből.
Amikor pedig ez nem sikerül, akkor még utánna is csak az emberi lehetőségek szintjén próbál megoldást keresni, embereket próbál keresni, mert az emberi segítség hatalmában bízik.
Sokszor túl hosszú idő után döbben rá, hogy nincs olyan embere, aki képes volna olyan segítséget adni, ami által meg tudna szabadulni a bűn megkötöző hatalma alól.
Isten viszont éppen az ilyen kudarc élmények által vezeti rá a küszködő embert arra a felismerésre, amit Jézus is kimondott: „mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”. Jn. 15,5/b.
Krisztus által viszont mindenre van erőnk.
Vagyis „az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk”; - az Istenség egyik személye emberré lett, közénk jött, hogy Benne mindenki megtalálja azt az embert, aki segítségére lehet a szükség idején. Jn. 1,14/a.
Bűnbeteg állapotunkban mindig Ő jön oda hozzánk, Ő kezdeményez és szólít meg bennünket, felajánlva magát, mint segítő „Ember”.
Így történik ez már Édentől fogva.
Az isteni Ige, a cselekvő szó hatást gyakorol ránk, az érzelem világunkra, az akaratunkra, a cselekedni akaró képességünkre.
A teremtő Isten szava a mi környezetünkben is képes felkavarni az állóvizet, és olyan helyzetbe hozni bennünket, hogy képesek legyünk az újjászületés fürdőjének vizébe lépve meggyógyulni, talán éppen egy lábmosás alkalmával.
Isten szava ma is gyógyír lehet a beteg lelkek számára, és ezt a gyógyító isteni szót mi most az Igében találjuk meg.
Jézus az Igén keresztül szólít meg bennünket.
Ez az Ige „hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” II. Tim. 3,16-17.
Lelkedben elcsendesedve válaszolj arra, Te hallottad-e már a lelked mélyén Jézusnak ezt a megszólító hangját?
Mikor hallottad utoljára, amikor azt kérdezte tőled: „Akarsz-e meggyógyulni”?
Amikor Jézus megszólított, mit válaszoltál Neki, hogyan reagáltál a felszólítására?
Mert ha nem mozdulsz meg, ha nem kelsz fel, akkor nem lesz gyógyulás.
Jézus szava meggyógyít, újjáteremt, „a régiek elmúlnak, és újjá lesz minden”. II. Kor. 5,17.
„Amikor egy lélek aláveti magát Krisztusnak,
új erő veszi birtokába az új szívet. Olyan változás megy végbe, amelyet az
ember maga sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, amely természetfeletti
elemet visz az emberi természetbe.” (JÉ 266,3)
Ennek az erőnek és hatalomnak a birtokában képesek vagyunk a lelki bénaságunkból megmozdulni, képesek vagyunk cselekedni az Isten akaratát, mindazt, amit az Igéjén keresztül elmond részünkre.
De ezeket már nekünk kell megtenni, ezeket nem fogja megtenni helyettünk Jézus.
Napjainkban inkább a mások kára felett örülnek az emberek, de Isten azt akarja, hogy ez közöttünk ne így legyen.
Ne mások dicsőségében akarj részesülni, hanem az örömében vegyél részt, még akkor is, ha nem tettél érte semmit.
De egyúttal tanuld meg mások öröméből, hogy sokszor milyen kevés és kicsiny dolgot kell tenned ahhoz, hogy az emberek életébe örömöt hozzál.
Ebben azonban csak akkor részesülhetsz, ha már tettél is valamit másokért.
