Arra szólít fel, hogy „Szemgyógyító írral kend meg a szemeidet, hogy láss”, mivel Laodiceában egy sajátos lelki vakság okoz problémát.
Ez a vakság leginkább abban nyilvánul meg azoknál, akiket érint, hogy nem tudják felismerni a valódi állapotukat, mert nem látják tisztán a helyzetüket.
Ez a sajátos lelki vakság többnyire önelégültséggel jár együtt, így aztán az Istentől kapott látás hiányában mindent rendben gondolnak az életükben.
Ez az önelégültség a rosszul értelmezett adventista öntudatból is kialakul, különösen akkor, amikor más vallású emberekkel kerülünk össze.
Ezért mindenekelőtt leleplezi és felfedi előttünk a valóságot, mert változás nem következhet be senki életében addig, amíg nem tudja az Isten nézőpontjából látni önmagát és a helyzetét: - Jézus szerint ugyanis „vak”.
Ezt követően pedig olyan tanácsot ad, amelynek elfogadásával minden megváltozhat, a saját élete is, és az Istennel való kapcsolata is, hiszen „szemgyógyító írral kenheti meg a szemét”.
Ezt a tanácsot ugyan a korszak népének adja Jézus, de valójában csak az egyes ember figyelmére számít: „akinek van füle, az meghallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek”. Jel. 3,22.
Aki viszont nem hallja meg, és nem fogadja meg
az adott tanácsot, vagy nem időben fogadja meg, azokat Jézus kész megfedni, ha
pedig ez kevésnek bizonyul, akkor meg is fenyíteni, mert szeretné megtérésre
vezetni őket.
Ha azonban megfogadják valakik az itt adott isteni tanácsot, azok számára csodálatos ajándék csomagot készít jutalomként.
Azt ígéri Jézus, hogy: „vele vacsorálok, és ő énvelem”, ami természetesen a „Bárány menyegzőjének vacsorájára” való utalásként kerül megemlítésre. Jel. 19,9.
Másik ígérete szerint viszont a győzteseknek lehetőséget ad még arra is, hogy beülhessenek a királyiszékébe, és uralkodhassanak Vele együtt.
Eszerint a „hű Tanúbizonyság” bizonyságtételétől a gyülekezet sorsa függ, sokan mégis könnyelműen veszik, sőt majdnem teljesen elvetik.
Ez az üzenet határozott bizonyságtételt hirdet, és akik képtelenek ezt elfogadni és elviselni, azok szembeszállnak vele, és ez idéz elő Isten népe között rostálást.
Akik viszont megfogadják az Isten által adott bizonyságtételt és gyakorlati tanácsot, azoknak életére mély benyomást gyakorol, és arra indítja őket, hogy céljukat magasra tűzzék.
Látják a saját gazdagságukat, vagyis mindazt, amivel Isten az idők folyamán megajándékozta őket, és ez sajnos önelégültséggel tölti el őket.
Viszont nem látják a lelki szegénységüket, nincs szükséglet-érzetük, ezért nem is keresik az Istennel való bensőségesebb kapcsolatot.
Ezért Laodiceában a hosszan tartó önelégült gondolkodás megrontotta a tiszta látást, és ebből következően az egészséges értékítéletet.
Lelki vakságuk miatt már nem mindig tudnak különbséget tenni a jó és rossz között, mert a saját bölcsességüket jelentősebbnek gondolják az Istenénél.
A Jézussal való találkozás előkészületei helyett a világgal való tartás, a világ szokásainak átvétele és követése került előtérbe.
Olyan természetességgel élik a világ gyakorlatából átvett szokásokat, mintha semmi rossz sem lenne azokban, pedig Isten ellenségeivé tesz.
Sátán pedig mindent megtesz azért, hogy a Biblia tiszta igazságai helyett a legképtelenebb hamis tanítások, és a gyakorlati élettel kapcsolatos bűnös elemek kerüljenek be a közgondolkodásba, és így a mindennapi életbe.
Sátán mindent megpróbál annak érdekében, hogy elfordítson bennünket a Bibliától és az igazságtól, minden lehetséges eszközt felhasznál:
kikapcsolódás, média, szórakozás, munka, zene, viták és belső harcok, hamis tanítások, családi viszályok, gazdasági problémák, bármit, ami elveheti az időnket Isten Igéjétől.
Egyre többen kezelik közömbösen a bizonyságtételeket, Ellen White prófétai szolgálatát pedig kétségbe vonják, sőt egyenesen elvetik, ezért a benne adott isteni tanácsokat nem tartják kötelezőnek maguk számára.
Vannak, akik már a mennyei templom létezését is tagadják, ebből következően Jézusnak az ott végzett főpapi szolgálatát is.
Vannak, akik Jézust a „közönséges ember színvonalára süllyesztik le” azzal, hogy ugyanolyan bűnös hajlamokkal terhelt emberként akarják beállítani, mint amilyenek mi vagyunk.
Noha a bizonyságtétel egyértelműen int arra: „Legyen minden ember óvva attól a területtől, ahol Krisztust teljesen emberré teszi, olyanná, mint közülünk egy, mert azt nem lehet.” (5SDA BC, 1129.)
„Krisztus a bűnös ember kinézetét vette fel. Isteni természetét emberi természetbe burkolta be. Ő azonban szent volt, mint ahogy Isten is szent.” (YI, 1899. szept. 21.)
„Ha Ő nem lett volna a bűn szeplője és sömörgőzése nélkül, akkor nem lehetett volna az emberiség Megváltója.” (Ifj.Nev. 1899. IX. 21.)
Egyesek a nők felszentelését erőltetik, ami teljesen ellentétes a Biblia tanításával, ezért csupán gazdasági, kulturális és társadalmi megítélés alapján próbálnak érvelni és másokat meggyőzni.
Sajnos egyre inkább látható, hogy teljesen fellazul az erkölcsös élet megítélése, a házasság előtti és alatti szokások vonatkozásában.
Egyre gyakoribb a házasság előtti együttélés, - a válások és újbóli házasságkötések teljes szabadossága nyert teret a gyülekezeteinkben, mintha ezek összhangban lennének hitünk erkölcsi normáival.
Azt is meg kell említeni, hogy szinte már teljesen kiveszőben van az Isten háza iránti tisztelet, - egyre többen kezelik úgy a gyülekezet területét, mintha itt nem is Istennel, hanem csak egymással találkoznánk, ezért csak az a fontos, hogy mi jól és felszabadultan érezzük magunkat itt.
Ez a „szemgyógyító ír” a Szentlélek
gyógyító és újjáteremtő hatalmát jelképezi.
János apostol szerint, ha a Szentlélek vezetése alatt élünk, akkor nekünk „kenetünk van a Szenttől”, vagyis a Szentlélektől. I. Ján. 2,20.
A Szentlélek ajándéka, mint kenet, feljavítja a
lelki látásunkat, olyan látáshoz juthatunk általa, mintha csak most nyíltak volna
ki a szemeink.
Ez történik akkor is, amikor egy már korábban is ismert igeszakaszt hirtelen új megvilágításban értünk meg.
A saját életgyakorlatunk hiányosságait és hibáit is így ismerhetjük meg akkor, amikor Isten Lelke világosságot gyújt bennünk, vagyis megkeni a szemünket, hogy lássunk.
Jézus azt mondta neki, „hogy megnyissad szemeiket”, és pediglen azért: Csel. 26,18.
„hogy sötétségből világosságra térjenek”
„a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek”
„hogy bűneiknek bocsánatát” nyerjék
„a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.”
„És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne.” I.Ján. 2,27.
„Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.” Ján. 14,26.
Ezért „Sohasem kell a Bibliát ima nélkül tanulmányozni. Egyedül a Szentlélek vésheti be nekünk a könnyen érthető részek fontosságát, vagy tarthat vissza a nehezen érthető igazságok összezavarásától vagy elcsavarásától.” (NK 533,3.)
A Szentlélek kenete segíthet abban is, hogy a
saját nyomorult állapotunkat úgy lássuk, amilyen az a valóságban. Ján.
16,8. Zsolt. 51,5-6.
Jézus úgy összegzi a Szentlélek munkájának bennünk munkálkodó eredményét, „hogy láss”.
Mindenekelőtt látni kellene önmagunkat úgy, ahogyan Isten lát bennünket.
Dáviddal együtt kellene elmondanunk nekünk is imádságainkban:
„Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!” Zsolt. 139,23-24.
Ha nem jutunk hozzá ehhez a látáshoz, amit a „hű Tanúbizonyság” kínál fel, akkor Isten nélkül maradunk, nélküle viszont biztosan elveszünk.
Fizikailag ők is láttak mindent, de mivel a lelkük érzéketlen maradt, nem érvényesült bennük semmilyen hatás, ez annak jelzése, hogy nem volt lelki látásuk, ezért nem tudatosult bennük, hogy mi történik körülöttük.
Vajon hogyan hatnak ránk az „idők jelei”, csak az eszünkkel fogjuk fel a történéseket, vagy a lelkünkkel is képesek vagyunk érzékelni és látni azokat?
Amikor egy felénk repülő tárgyat érzékelünk, ami pillanatokon belül el fog találni bennünket, akkor a képességeink szerint mindent megteszünk, hogy ezt az ütközést elkerüljük.
De mit teszünk akkor, amikor lelki dimenziókban jelenik meg egy ilyen bennünket veszélyeztető jelenség, kivált-e belőlünk valamilyen reakciót?
Olyan látásra van szükségünk, hogy az események észlelése és látása azonnal cselekvésre tudjon késztetni, vagyis ne legyünk olyan közömbösek, mint a Noé idejében élő emberek voltak.
De mit is kellene nekünk látnunk, mi az, ami aktív cselekvésre kellene késztessen bennünket? - Jézus a következő gondolatokat vetette fel.
„Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket... mert sokan jönnek majd az én nevemben.” Mt. 24,4-5.
„Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről... Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen.” Mt. 24,6-7.
„lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé”. Mt. 24,7.
„sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek”. Mt. 24,11.
„a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül”. Mt. 24,12.
„az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek”. Mt. 24,14.
„hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.” Mt. 24,24.
Végül pedig úgy összegezte a mondanivalóját: „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok... Azért legyetek készen ti is”. Mt. 24,42; 44.
Ha a Jézus által adott „idők jelei” nincsenek hatással a lelki életünkre, ha nem késztetnek arra, hogy keressük a Jézussal való bensőségesebb kapcsolatot, akkor nagyon gyorsan kenjük meg a szemünket a Szentlélek kenetével, hogy lássunk.
Jó volna, ha a mi „értelmünk szemeit” is megtudná nyitni Jézus, mint annak idején a damaszkuszi úton a tanítványokét, hogy végre mi is tisztán lássunk, és ez a látás aktívan cselekvő életre tudna késztetni mindannyiónkat.