|
|
|
|
|
|
Ez az üzenet elsősorban Isten őrállóinak szól, akiknek feladatuknak érzik azt, hogy őrködjenek és vigyázzanak Isten házanépe felett.
Ilyen vigyázó nemcsak egy lelkész lehet, hanem mindazok, akik készek azt a csöppet sem könnyű és hálás feladatot elvégezni, ami az isteni megbízatással együtt jár.
“Kiálts - teljes torokkal - ne kíméld - mint trombita emeld fel hangodat.”
Az Újszövetségben is megtaláljuk ennek a megbízatásnak a párhuzamos kinyilatkoztatását.
“Kiálta - teljes erejéből - nagy szóval mondván.” Jel: 18,2/a.
A János apostol által kijelentett esemény a folytatását képezi annak, amiről Ésaiás próféta jövendölt.
Ésaiás szerint viszont ennek az ébresztő kiáltásnak először Isten népe között kell megtörténni, először itt kell Isten szolgáinak felemelni a hangjukat és teljes erejükből kiáltani.
De vajon mi látunk e olyan veszélyt, ami miatt érdemesnek tartjuk, hogy riadót fújjunk Isten népe között?
Ellen White elég lesújtó képet ad az őrállók egyik részéről, ami elgondolkodásra kellene késztessen bennünket.
“Bár látják, hogy Sátán megcsalja a járatlant és a gyanútlant, mégis hallgatnak, mintha hidegen hagyná őket a dolog, mintha nem is tartozna rájuk. Nem ismernek fel különösebb veszélyt, nem látnak rá okot, hogy megfújják a riadót. Előttük minden jónak látszik, nem látnak semmi okot arra, hogy fölriasszák a hűségeseket, hogy tovább adják a figyelmeztetés hangjait, melyeket a szókimondó bizonyságtételekben hallanak, hogy hirdessék Isten népének hűtlenségét és Jákób házának bűneit. Ezek a megrovások és figyelmeztetések megzavarják az álmos és könnyű életet kedvelő őrszemek nyugalmát. Bizony, nem tetszik nekik; azt mondják szívükben, ha nem is a szájukkal: ‘Nincs ennek semmi alapja. Túlzásba viszik a szigorúságot. Ezek az emberek ok nélkül nyugtalankodnak. Úgy látszik, nem akarnak minket sohasem békén és nyugton hagyni... Miért nem jövendölnek hízelgő dolgokat, miért nem kiáltják inkább azt, hogy béke, béke! Akkor minden simán menne’.” (Test. 2. 440.)
Ellen White azt mondja: “Olyan üzenetet kell hirdetnünk, amely fölrázza a gyülekezeteket. Mindent el kell követnünk, hogy átadjuk az üzenetet.” (Test. 8. 16/f.)
Képviseld olyan módon a rád bízottakat, hogy az a másik számára ébresztő kiáltásként hangozzon.
Esetenként viszont azzal kiáltunk a legnagyobbat környezetünk számára, ha csendben maradunk, ha nem szólunk egy szót sem.
Mert vannak olyan körülmények, amikor Isten gyermekének a hallgatása hatékonyabb eszköznek bizonyul, mintha bármit mondott volna.
Láttam már elcsendesedni a zajos tömeget a csendben hallgató előadó előtt.
De ha te mindenáron kiáltani szeretnél, akkor rákiálthatsz a másikra az Isten akarata szerinti életed példaadásával is
Mert aki az életpéldádat látja, esetleg újra rádöbben arra, hogy neki is ezt kellene tenni, és így kellene élni, ahogy tőled látta.
Soha ne zavarjon, ha az Isten akarata szerinti életmódoddal esetleg egyedül maradtál.
Annál nagyobb lesz a kiáltás, amit általa teszel.
Nekünk nem azért kell mások bűneivel foglalkoznunk, hogy ítéletet mondjunk felettük és végre is hajtsuk azt.
Ránk csak a feddést bízta Isten, a köveket pedig hagyjuk meg Neki.
Egyik oldalon olyan embereket és csoportokat találunk, akik nagyon szívesen végzik az isteni megbízatásnak ezt a részét.
Ezeknek az embereknek a legnagyobb örömet jelenti az, ha az ellenfél vagy az ellentábor bűnein rágódhatnak, és azt a fejükre is olvashatják.
Megelégedéssel tölti el őket az a tudat, hogy ebben az igeversben maga Isten biztatja őket erre, azt mondván, hogy “ne kíméld” őket.
Mert a bűnöket elnézni, elhallgatni, mindig kényelmesebb és hálásabb feladat, mint felkeresni a vétkezőt és szeretettel inteni és megfeddni.
A Bizonyságtételen keresztül nagyon határozott elmarasztalásban részesíti Isten ezeket a szolgáit.
“Béke és biztonság azoknak a férfiaknak a jelszava, akik sohasem emelik fel hangjukat, mint harsona, hogy megmutassák Isten népének bűneit és Jákób házának vétkeit. Ezek... érzik meg először a megsértett Isten igazságos bosszúját.” (Test. 5. 211,2.)
Mert az egyik oldalon lévők csak azt látják, hogy miként hunynak szemet a nép bűnei fölött azok, akiknek ez a feladatuk lenne, ezért aztán ők még inkább ráhajtanak, hogy semmi se maradjon megintés nélkül.
A másik oldalon lévők viszont csak azt látják, hogy könyörtelenül ítélkeznek mindenki és minden felett, mintha ők legalább is bűntelen lények lennének.
Ezt látva azonban ők arra hajlanak, hogy még azért sem szólnak, amiért pedig érzik, hogy szólni kellene.
Bizonyos idő után pedig már nem is látják olyan kritikusnak a bűnt, sőt egyre inkább megbarátkoznak vele még a saját életükben is.
A szélsőséges példák azonban senkit sem jogosítanak fel az ellenkező oldal szélsőséges magatartására.
Bár közvetve lehet úgy is értelmezni, hogy amennyiben a te másfajta életed tövisként hat a másik számára, és szúrja a lelkiismeretét, akkor “ne kíméld” őt meg ettől, te csak éld tovább az Isten akarata szerinti életedet.
Ne add fel, ne változtass életeden csak azért, hogy neki kellemesebb legyen melletted élni.
Ez a felszólítás azonban elsősorban arra vonatkozik, hogy “ne kíméld” magad, a hangodat, az erődet, az idődet.
Ne akarjál megnyugvást és kényelmet keresni addig, amíg körülötted megintésre váró emberek vannak, akiknek megintését rád bízta Isten.
Amennyiben hűen végzed küldetésedet, akkor azt fogod tapasztalni, hogy sokan ellened fordulnak, és céltáblájává válsz olyanoknak is, akikről pedig ezt nem gondoltad volna.
“Isten szolgája hamarosan rájön, hogy kockázatot vállal magára. Bírálat tárgya lesz ő is, és az üzenete is. Az emberek nagyítóüveg alá teszik a modorát, az életét, mindent amije van, és megjegyzéseket tesznek rá. Kivesézik az üzenetet a lehető legrosszindulatúbb és megszenteletlenebb lelkülettel, és el is vetik, amint azt a véges bölcsességükkel jónak látják.” (Test. 5. 299,2.)
Amikor tehát esetleg ilyet tapasztalsz, akkor azt mondja neked az Úr, hogy “ne kíméld” magad, hanem végezd tovább azt, amit Ő rád bízott.
“Félreérthetetlen bizonyságtételt hordozzunk népének, kiáltsunk teljes torokkal, ne kíméljük magunkat, hanem hirdessük népének bűneit, és Jákób házának vétkeit.” (Test. 3. 258,1.)
Az Egyházból kivált személyek és csoportok rendkívüli buzgósággal fáradoznak azon, hogy minél hosszabb listát állítsanak össze az Egyházban lévő bűnökről, éppen ennek az igeversnek a felszólítására hivatkozva.
A próféta üzenetét azonban tovább kell olvasni ahhoz, hogy meg tudjuk határozni Isten népe életében azt a bűnt, amit teljes torokkal kell kiáltani
Figyeljétek meg, hogy látszólag milyen csodálatos az a jellemzés, amit Isten ad arról a népről, akit ugyanakkor a bűnei miatt is meg akar feddni.
“Ők mindennap keresnek engem”
“Tudni kívánják útaimat.”
“Oly nép, amely igazságot cselekedett.”
“Oly nép, amely Istene törvényét el nem hagyta.”
“Kérik tőlem az igazságnak ítéleteit.”
“Istennek elközelgését kívánják.”
Úgy gondolom, hogy ennél jobb minősítést nem is nagyon lehetne adni egy népről, de akkor hol a hiba, hol a bűn?
Márpedig Isten határozottan arra szólítja fel szolgáit, hogy “hirdesd népemnek bűneit”.
A laodiceai üzenetből értjük meg, hogy ezt a pozitív értékelést csak a nép mondja el önmagáról, Istennek azonban teljesen más a véleménye.
Isten az első vers szerint ítéli meg népét, a nép viszont a második vers szerint minősíti önmagát.
Ezt a következtetést erősítik meg a Bizonyságtétel idevonatkozó kijelentései is.
“Itt olyan emberek vannak bemutatva, akik igaznak gondolják magukat, és nagy buzgóságot látszanak kinyilvánítani Isten ügyéért. De annak komoly és ünnepélyes dorgálása, aki a szíveket vizsgálja, bizonyíja, hogy ők az isteni előírásokat lábbal tapossák.” (N.Küzd. 426,2 (403,2)
“Olyan néphez szól ez, amelynek magasztos a hitvallása, akiknek szokása az imádság, és akik szeretik a vallásgyakorlatokat; mégis hiányzik belőle valami... Bár vallják, hogy istenfélők, mégsem teremnek gyümölcsöt az Isten dicsőségére. Nem megfelelő a viselkedésük. Kifejezett kötelességeket hanyagolnak el.” (Test. 2. 147,1.)
“Sokan vallják ugyan, hogy az Úr oldalán állnak, mégsem ezt teszik. Cselekedeteik nagy része az ellenség oldalán esik latba. Minek az alapján dönthetjük el, hogy kinek az oldalán állunk? - Kiért lángol a szívünk? Kinél időznek gondolataink? Kiről szeretünk beszélgetni? Kit szeretünk a legjobban, kinek adjuk az erőnk színe javát? Ha az Úr oldalán állunk, akkor Vele lesznek a gondolataink, Róla elmélkedünk legszívesebben. Ez esetben nem tartunk fenn közösséget a világgal, hanem Istennek szenteljük mindazt, amink van és amik vagyunk. Arra vágyunk, hogy az Ő pecsétjét viseljük magunkon, az Ő lelkületét árasszuk, az Ő akaratát cselekedjük, s mindenben az Ő kedvében járjunk.” (Test. 2. 262,2.)
Először tehát a képmutatás és a formalizmus bűnét szeretné Isten meggyógyítani népe életében.
“Mivel ez a nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgyhogy irántam való félelmük betanított emberi parancsolat lőn.” Ésa: 29,13.
Ez az állapot jellemzi azokat is, akik azon igyekeznek, hogy csupán a kegyes élet megszokott, formális cselekvésének eredményeként mutassák be a kereszténységüket.
Olyan megszokott ritmussal gyakorolják a keresztény életük megszokott cselekményeit, mint ahogy az ajtó forog a sarkán ki és be, de teljesen élettelenül.
Amikor valakinek a szíve távol van Istentől, akkor minden esetben egy Istentől elszakadt állapotról van szó, és a Biblia szerint ezt nevezzük a bűn állapotának.
Mert a bűn nem más, mint az Istentől elszakadt állapotunk.
A bűnös cselekedetek csak ennek az állapotnak a következményei.
Amikor tehát Isten azt mondja, hogy “Kiáltsd teljes torokkal... és hirdesd népemnek bűneit”, akkor mindenek előtt azt várja tőled, hogy erre az elszakadt állapotára döbbentsd rá.
“Lehet valaki formai, egyoldalú hívő... gyakorolhatja a Biblia betanult szabályait és megbecsülést kaphat, mint keresztény - mégis elvész, a keresztényi jellemet alkotó lényeges lelki tulajdonságok hiányában.” (Kr. a mi igazs. 75,4.)
A látszat kereszténység a vallásoskodásnak egy olyan formája, ami nem más, mint önzés, csupán egy maga-mutogatás.
Jézus példázatában a balga szüzek is ezt a formális kereszténységet szemléltetik.
“Ők napról-napra taposták a ceremóniák, külsőségek és kötelességek kerékvágását, de az ő szolgálatuk élettelen és Krisztus igazságát nélkülöző volt.” (Kr. a mi igazs. 76.)
Egy ilyen szigorú és kemény életmód után milyen döbbenetes csalódás várt rájuk, amikor nem engedték be őket oda, ahová pedig készültek.
Aki minden nap keresi az Urat.
Aki igazságot cselekszik, és Istene törvényét nem akarja elhagyni.
Aki várja az Istenének a megjelenését, azaz Jézus dicsőséges vissza-jövetelét.
De mindaz amit tesz, nem elégíti ki, nem ad megnyugvást részére, mert hiányzik az Istennel szerzett élmény, az Isten személyes jelenlétének békessége.
Az egyik helyen azt mondja Isten a tőle származó parancsolatokkal kapcsolatban, hogy “örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeiteknél”.
A másik helyen pedig mintha pont az ellenkezőt állítaná Isten.
“Ünnepeiteket gyűlöli lelkem, terhemre vannak, elfáradtam viselni. És ha kiterjesztitek is a kezeiteket, elrejtém szemeimet előletek; sőt, ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom...”. Ésa. 1,14-15.
A formalitásban megdermedt haldokló vallásosságra válaszol Isten ezekkel a szavakkal.
Laodiceának ugyanezt azzal mondja ki, hogy “mivel lágymeleg vagy... kivetlek az én számból”, vagyis nem fogok közbenjárni érted, nem fogom az imádságodat közvetíteni az Atya elé. Jel. 3,16.
Ne csak szájukkal közeledjenek Istenhez, hanem engedjék be a szívükbe is Jézust, a Megváltót. Eféz. 3,17.
Pál apostol szerint amikor ez az élő közösség megvalósul Jézussal, akkor ennek eredményeként az életünk annyira megváltozik, hogy “a régiek elmúltak, imé újjá lett minden”. II. Kor. 5,17.
Ezt a változást a hit általi megigazulás evangéliumával készíti elő bennünk Isten, mert ennek a megértése, az elfogadása és az átélése által egy új hatalom és erő veszi birtokába az életünket.
“Amikor a lélek aláveti magát Krisztusnak, új erő veszi birtokába az új szívet. Olyan változás megy végbe, amelyet az ember önmaga sohasem lenne képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, amely természetfeletti elemet visz be az emberi természetbe.” (JÉ 266,3.)
Hirdesd az önigazultság és a képmutatás bűnét, hirdesd azt, hogy Istent keresni csak a tiszta szívből fakadó vágyakozással lehet.
Ezért vele párhuzamosan hirdesd számára az Istenhez visszatalálás evangéliumát is.
Hirdesd a kegyesség látszatának a bűnét, a gépiessé vált cselekedetek formális gyakorlatát.
Emeld fel hangodat az elbizakodás bűne ellen, azok ellen, akik azt hiszik, hogy a saját cselekedeteik által fogják kiérdemelni az üdvösséget.
“Amikor majd a Szentlélek ellenőrzi a gyülekezet tagjainak a gondolkodását, akkor a beszéd, a szolgálat és a lelkiség sokkal magasabb színvonalát látjuk majd bennük, mint eddig. Az élet vize frissíti majd fel a gyülekezet tagjait, s a munkások egyetlen vezető, Krisztus irányítása alatt a Mesterüket fogják kinyilatkoztatni lelkületükkel, szavaikkal és tetteikkel.” (Test. 8. 211,2.)
Segítsen Isten, hogy a felébredés által minél többen legyünk alkalmasak Isten munkatársaivá lenni, az őrálló szolgálatának a betöltésére.