Ésa. 5,1-7. - Mt. 21,33-413. - Mk. 12,1-9. - Lk. 20,9-16.
| I. Az elmondott példázat háttere | II. A példázat története és tanulsága |
|
 |
|
Ésa. 5,1-7. - Mt. 21,33-413. - Mk. 12,1-9. - Lk. 20,9-16.
| I. Az elmondott példázat háttere | II. A példázat története és tanulsága |
|
|
|
Jézusnak az utolsó jeruzsálemi útja alkalmával történt, amikor hatalommal megtisztította a templomot, majd másnap, amikor a népet tanította, a főpapok és a nép vénei vették körül. Mt. 21,17-18. 23.
Ezek a vezető emberek meggyőződtek arról, hogy Jézus a megígért Messiás, most mégis arról döntöttek, megpróbálnak kikényszeríteni belőle valami olyan vallomást vagy kijelentést, aminek alapján elítélhetik, ezért kérdést tettek fel neki.
Jézus azonban olyan irányt adott a beszélgetésüknek, amiből látták, hogy olyan dilemma elé kerültek, amiből semmilyen okoskodás sem húzhatja ki őket.
A főemberek nem voltak képesek elhordozni Jézusnak ezeket a mélyen szántó tanításait, ezért inkább csöndben maradtak, abban reménykedtek, hogy Jézus előbb-utóbb mondani fog valami olyat, amit felhasználhatnak ellene, az elítéléséhez.
Ezt a példázatot a főemberek és a papok nagyon jól ismerték Ésaiás próféta könyvéből, ezért Jézus olyan területre vezette őket, ahol ők is otthonosan mozogtak, ahol biztonságban érezték magukat Jézustól.
“A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése.” Ésa. 5,7.
A példázat elbeszélése után Jézus azzal a kérdéssel egészítette ki a mondanivalóját, amit Ésaiás is elmond, ezért első hallásra, mintha csak Ésaiást idézte volna Jézus.
Ésaiáson keresztül Isten felszólítja népét, hogy “ítéljetek köztem és a szőlőm között! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, mit nem tettem meg vele?” Ésa. 5,3-4.
Jézus pedig továbbadja ezt a kérdést az Őt körülvevő főembereknek: “Mikor azért megjő a szőlőnek Ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal?” Mt. 21,40.
Mivel egy jól ismert történettel összekapcsolva kapják a jól ismert kérdést, ezért ösztönösen válaszolnak, nem gondolva arra, hogy a saját maguk felett mondanak ki ítéletet.
“Mint gonoszokat gonoszul elveszti őket; a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik beadják majd neki a gyümölcsöt annak idejében.” Mt. 21,41.
Jézus ennek az elbeszélésével az Izráelre árasztott gazdag áldásokra hívta fel a zsidó tanítók figyelmét, amivel azt akarta érzékeltetni, hogy Isten még mindig számít a megtérésükre és igényt tart az engedelmességükre.
Világosan eléjük tárta Isten dicsőséges szándékát, amelyet engedelmességük által valósíthattak volna meg.
Félrehúzva a jövő fátyolát, megmutatta nekik, hogy Isten szándéka betöltésének elmulasztásával hogyan játsza el az egész nemzet a menny áldását, és okozza a saját romlását.
Ezt az ítéletet azonban most még elkerülhették volna az őszinte megtérésük által.
A szőlőskert Ura és gazdája Istent jelképezi,
A szőlőskert a zsidó nemzetet jelenti azon a területen, ahol Isten beültette őket a nemzetek közé.
A gazda elküldött szolgái az Istentől kiválasztott prófétákat szemlélteti.
A bérlők, akiknek a gazda kiadta a szőlőjét gondviselésre, Izráel vezetőit jelképezi.
A gyepű, vagyis a kerítés pedig a védelmüket biztosító isteni törvényt jelképezi.
A torony az Isten házát jelképezi, Isten odahelyezte szent templomát az ország közepébe, mint a példázatbeli tornyot a szőlőskert közepébe.
Isten Ábrahám kiválasztásával és elhívásával kezdte el a szőlőskertjének létrehozását olyan helyen, amely a legmegfelelőbb volt a céljainak megvalósításához.
Isten jelölte ki népe számára azt a helyet, ahol terve szerint a legtöbb gyümölcsöt teremhették volna az Isten országa számára.
Ennek érdekében később Izráel fiainak el kellett foglalniuk az Isten által kijelölt területet.
Isten szándéka az volt, hogy Izráel által nyilatkoztatja ki jellemét az emberek között és ezzel magához vonja őket.
A földnek ezen a különleges pontján szerette volna mintaként állítani Izráelt a többi nemzetek elé, hogy bemutathassa, milyen lehet egy ország, ahol az isteni elvek uralkodnak, és ahol maga az Isten a király.
Izráel azonban nem valósította meg ezt az isteni szándékot, mert újra és újra fellázadtak az Isten uralma ellen, az isteni követelményeket mindig szélsőséges módon értelmezték.
A legtöbb esetben figyelmen kívül hagyták az Isten figyelmeztető intéseit, és a pogányokkal való barátkozás közben átvették azok bálványimádó bűnös szokásait.
Máskor pedig annyira elszigetelték magukat a környező népektől, hogy így teljesen alkalmatlanná váltak a missziós küldetésre.
Isten mintegy 1500 éven keresztül próbálta Izráelt a megváltás evangéliumának eszközévé tenni, de csak nagyon változó sikerrel valósult meg.
Isten Igéje elég sok helyen utal arra a gyümölcsre, amit Isten vár el a választott népétől.
Jézus külön egy példázatot mondott el azért, hogy ennek a gyümölcstermésnek a lényegét és a feltételeit megvilágítsa a tanítványai előtt. Jn. 15,4-5.
Ebben a példázatában érzékelteti Jézus azt, hogy a gyümölcstermésnek kétféle módon kell megnyilatkozni Isten népe életében.
Egyrészt a Szentlélek gyümölcseként kell kiábrázolódni az életünkben az isteni jellemvonásoknak, amely egyértelmű bizonyítéka, hogy a tőkével élő közösségben vagyunk. Gal. 5,22.
A Léleknek ezek a gyümölcsei nem lehetnek a képmutatás cselekedetei, hanem a természetünk mélyéről, a szívünkből kell előjöjjenek.
Másrészt viszont az Isten küldetésében végzett munkánk eredményeként, az általunk Istenhez vezetett megtérő emberek is ilyen megérett gyümölcsnek vannak tekintve Isten előtt. Jn. 15,16.
Ilyen módon várt eredményt, gyümölcs beszolgáltatást a szőlőskert Ura azoktól, akiknek a kezelésére bízta a szőlőjének gondozását.
Azok a munkások, akiket az Isten megbízott szőlőjének gondozásával, hűtlenek voltak megbízatásukhoz.
A papok és vezetők nem tanították lelkiismeretesen a népet, nem emlékeztették őket Isten jóságára és irgalmára, nem tanították meg velük, hogy igényt tart szeretetükre és szolgálatukra.
Ezek a munkások maguknak akartak dicsőséget szerezni, ki akarták sajátítani a szőlőskert gyümölcseit, sáfárságra kapták meg ugyan a szőlőskert gondozását, de ők ekkor már a sajátjuknak tekintették azt.
Ez megnyilatkozott abban is, hogy már a templommal kapcsolatos szent dolgokat is adták-vették egymás között, még a főpapi tisztséget is.
Nem úgy végezték szent szolgálatukat, mint akik az Úr tulajdonát kezelik, módszeresen meglopták Istent, mivel a Tőle kapott és rájuk bízott képességeket és eszközöket nem az Ő ügyének előbbrevitelére használták fel.
Azon töprengtek, hogy miként vonhatnák magukra az emberek figyelmét, és ébreszthetnének nagyobb tiszteletet maguk iránt
Ahogyan a példázatbeli munkások megölték a szolgákat, akiket a gazda a gyümölcsért küldött, úgy adták a zsidók is halálra az Istentől megtérésükre küldött prófétákat, egyiket a másik után gyilkolták meg.
Kőfalként vette körül őket az Isten törvényének előírásai: az igazság, a jogosság és a tisztaság örökérvényű elvei, azért adta ezeket népének, hogy védbástya legyen körülöttük.
Ezeknek az elveknek követése megmentette volna őket a bűnös szokások rontásától és a körülöttük élő pogányok bűnös befolyásától.
Az Isten törvénye iránti engedelmességük a világ összes népei előtt a jólét, a boldogulás csodájává tette volna őket.
Istentől megáldott jólétük pedig Isten dicsőségét, fenségét és mindenek felett való hatalmát hirdethette volna a népek előtt.
“Isten megátkozta az egész földet a bűn miatt. De ha Isten népe követte volna a mennyei útmutatást, földje újra termékeny és szép lett volna. Isten maga tanította volna őket a talaj megművelésére. Együtt kellett volna működniük vele a helyreállítás munkájában. Isten irányítása mellett egész országuk szemléltető oktatást nyújtott volna a lelki igazságokról. Ahogy a föld a természet törvényeit követve feltárja kincseit, úgy kellett volna a népnek az erkölcsi törvénynek való engedelmességükkel Isten jellemvonásait visszatükröznie. Még a pogányok is elismerték volna az élő Isten szolgáinak és imádóinak felsőbbrendűségét.” (KP 206,2)
Mivel a nép vezetői nem voltak hajlandók elismerni a tulajdonos hatalmi jogát felettük, ezért minden hozzájuk küldött prófétával gonoszul bántak, esetenként meg is öltek.
Végül a szőlőskert Urának Fia jött el, aki Jézus Krisztust jelképezi a példázatban, hogy érvényesítse Atyjának, mint a szőlőskert tulajdonosának kívánságát, de a munkások furcsa megvetéssel bántak vele.
Különös szemléletességgel mutatja be a példázat Isten Fiának megölését: “megfogván őt, kiveték a szőlőn kívül, és megölék”. Mt. 21,39.
Mielőtt megölték, valóban kivitték Őt a “szőlőn kívülre”, vagyis a városon kívülre.
A hálátlan munkásokra kiszabott ítélet azok sorsát szemlélteti, akik Krisztust halálra adják.
A példázatban elhangzik egy ítélet, miszerint eljő a szőlőskert Ura, és “elveszti azokat a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja”. Mk. 12,9.
A tulajdonos fiának elutasítása magának a tulajdonosnak az elutasítását jelentette, aki viszont eljön és megbünteti a gyilkos munkásokat.
Ez az eljövetel viszont több lépcsőben fog megtörténni, Isten ugyanis nem egyszerre érvényesíti minden büntető ítéletét.
Először Jeruzsálem pusztulásában teljesedett ez az ítélet, majd a teljes szétszóratásban, végül pedig Jézus dicsőséges visszajövetelével.
Amit Isten Izráel által a választott népével akart megtenni a világért, azt ma az egyházával valósítja meg.
Az elmondott példázatban azt mondja Jézus, hogy a gazda kiadta “a szőlőt... más munkásoknak”, akik megtartják a vele kötött szövetséget, és akik hűségesen “megadják a termést a maga idejében”.
Ez az Új-szövetség népére történő utalásként hangzik el.
Istennek mindig voltak hűséges képviselői az elmúlt korszakokban, akik magukévá tették a menny érdekeit, Istennek ezek a tanúi a lelki Izráel közé számítanak, és Isten teljesíti feléjük is minden ígéretét, amit korábban Izráel népének adott.
Az ilyen hűséges munkásokon keresztül a szőlőskert Gazdája még most is gyűjti régóta várt drága gyümölcseit a különböző nemzetek és népek közül.