10. tanulmány − 2007
Március 3 - 9."VALAMIT HATALMADBAN VAN CSELEKEDNI"
E HETI TANULMÁNYUNK:
Prédikátor 9:3-20*“Valamit hatalmadban van cselekedni erõd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendõ vagy”
(Préd 9:12).2004-ben meghalt egy 70 éves olasz férfi. Ez még önmagában nem rendkívüli, inkább halála körülménye az. Aldo Busatoval, a nyugdíjas földmûvessel egy elsõ világháborús bomba, saját gyûjteményének egy darabja végzett. Busato éppen a barátainak mutatta be a gyûjteményét a kertben, amikor a szerkezet felrobbant. A robbanás következtében a férfi meghalt, mellette álló barátja pedig súlyosan megsebesült.
Hogyan lehet feldolgozni egy ilyen szörnyû esetet, hogyan lehet megbirkózni a miértekkel? Az elõzõ részben eljutottunk odáig, hogy a földi életben nem tudhatjuk meg mindennek az okát. Meg kell tanulnunk bízni Isten jóságában még annak ellenére is, hogy sok kérdésre nem kapjuk meg a választ.
A héten vizsgált részben Salamon újból tárgyalja ezt a kérdést is, bár figyelmét leginkább A prédikátor könyvében már többször érintett témára, a halálra összpontosítja. A Bibliát olvasva ne feledjük, hogy Salamon helyenként a “világi” ember szemszögébõl fogalmazott, rávilágított az Isten nélküli élet értelmetlenségére és hiábavalóságára. Igazságot, feleletet és örök életet pedig csak Isten ígér. Miközben Salamon a halálról ír, szót ejt az életrõl is, és arról, hogyan éljünk most.
*
Ebben a részben is eltér a Károli fordítás és az új protestáns bibliafordítás számozása!| ISTEN KEZÉBEN |
Március 4. |
Vasárnap |
“Mindezt megfigyeltem, mert tisztán akartam látni mindezt, hogy az igazak és a bölcsek minden munkájukkal együtt Isten kezében vannak. Az ember azt sem tudja, hogy szeretet, vagy gyûlölet vár-e rá: minden elõtte van” (Préd 9:1, új prot. ford.; a Károli fordításban a 3. vers!).
A Károli fordítás szerint a 9. fejezet 3. verse szorosan kapcsolódik az elõzõ két vershez, ahol Salamon azt fejtegette, hogy az ember nem értheti meg Isten útjait. Mintha a király ezt mondaná: Képtelenek vagyunk megérteni Isten dolgait, ám biztosak lehetünk benne, hogy az Úr le nem veszi szemét arról, aki hûséges hozzá.
Mennyire helytálló Salamon következtetése? Mit jelent az, hogy “az igazak... Isten kezében vannak”?
Isten kezében lenni természetesen nem jelenti azt, hogy az életünket messze elkerüli minden fájdalom, szenvedés és tragédia. A leghûségesebb keresztény sem tudja elõre, mi vár rá “a nap alatt”. Talán erre utalt Salamon a kifejezéssel. Isten kezében vagyunk, ám ez nem jelenti azt, hogy nem tudjuk meg, mi a szenvedés. Keresztényként azonban még a tragédiák közepette is bízhatunk Is-ten jóságában, kegyelmében. Képzeljük csak el, hogyan éreznénk magunkat a különbözõ nehéz helyzetekben, ha nem hinnénk a szeretõ, gondviselõ Istenben, aki megígérte, hogy egy nap “eltöröl... az õ szemeikrõl minden könnyet” (Jel 7:17)!
Gondoljunk bele, milyen lehetett azoknak a bibliai hõsöknek, akik igen nehéz helyzetbe kerültek, mégis Isten kezében tudták az életüket! Gondoljunk pl. Józsefre és Keresztelõ Jánosra a börtönben. Beszélhetünk Jóbról is, aki tulajdon életén kívül szinte mindent elveszített, úgy ült a hamuban. Megemlíthetjük Dánielt az oroszlánok vermében. Válaszszunk ki valakit, és képzeljük el, hogy kétségbeejtõ helyzetében milyen könnyen kételkedhetett volna az Úr szeretetében és gondviselésében. Mi a tanulság ebbõl, ami segítségünkre lehet kísértéseink és kétségeink idején?
| MINDENKI UGYANARRA A SORSRA JUT |
Március 5. |
Hétfő |
Préd 9:4 nagyszerû példa arra, hogy mennyire fontos az egész Bibliával összefüggésben olvasni A prédikátor könyvét. Itt is érdemes megemlíteni az Adventista Bibliakommentárban olvasható figyelmeztetést: “Az ilyen szakaszokat nem szabad erõszakosan a szövegösszefüggéssel ellentétes értelemben magyarázni, hogy mindenképpen valamilyen, általunk feltételezett igazságot próbáljunk meg kihozni azokból, amikor nem egyeznek a Szentlélek által ihletett tanítással” – (The SDA Bible Commentary, 3. köt. 1060. old.).
Ha tehát Salamon szavait a megfelelõ szövegösszefüggésben nézzük, nagyon is igaza van. Végezetül mindenkire halál vár. A halál erõsebb a természetnél, legalábbis az általunk ismert természetnél. Van, aki azt feleli erre, hogy a halál a természet része, hiszen minden élõ meghal. Tudjuk, a halál nem tesz különbséget jók és rosszak között.
Mégis, ha azt állítanánk, hogy ugyanaz a sors (a halál) vár mindenkire, akárhogy él, ezzel mintha azt mondanánk: ugyanarra a sorsra jut mindenki, aki iszik – akár vizet, akár arzént enged le a torkán. Rövidtávon nézve valóban minden-ki meghal, de nem elég rövidtávon gondolkodni. Ha Beethoven 9. szimfóniájának csak az elsõ néhány ütemét hallgatjuk meg, az még nem ér fel az egész szimfóniával! Csak a teljes Bibliát olvasva figyelhetjük a világ eseményeit hosszú távú szemlélettel.
Keressük ki a következõ szövegeket: Dán 12:2; Mt 25:32–41; Jn 3:16; 5:29; Jel 20:6–15. Mi az emberiség végsõ sorsa tehát?
A Bibliában egyértelmûen azt találjuk, hogy végsõ soron nem egy sors vár min-den emberre, hanem vagy örök élet, vagy örök halál. Középút nem létezik. Vagy örök életre jutunk, vagy örökre meghalunk.
Jézus Krisztus által mindenki esélyt kapott az örök élet elnyerésére. Krisztus min-den ember helyett vállalta a halált, egyetlen ember sem kivétel. Egyforma lehetõséget biztosít az Úr. Mi lesz a sorsunk végül? Csak a mi döntésünkön múlik!
Vegyük számba döntéseinket, de ne csak a kiemelkedõen fontosakat, hanem a mindennapi, kisebb dolgainkkal kapcsolatosakat is. Melyik vég felé haladunk tehát?
| HOLTAK |
Március 6. |
Kedd |
“Hadd haljak meg inkább most, hisz' világra hozni valakit,
ki mást nem tehet: éveken át csak gyötrõdik, míg végül meghal,
az nem egyéb - úgy vélem én -, mintha a halált hirdetném,
a gyilkosságok számát szaporítanám.”
– Lord Byron
“Amikor az ember rádöbben, hogy a halállal mindennek vége” – írta Tolsztoj –, “akkor már az élet is elviselhetetlenné válik.”
Borús gondolat, mindamellett helytálló. Valóban nehéz azzal a tudattal élni, hogy életünk halállal végzõdik, és a halállal mindennek vége.
Olvassuk el Préd 9:5–8 verseit, és közben próbáljuk elképzelni az Istenben és a túlvilágban nem hívõ ember gondolkodását, azét, aki szerint a halál mindennek véget vet. Mi adhat célt az életének? Hit nélkül miben találhatja meg a lét értelmét, akire annak tudata nehezedik, hogy egy nap meg kell halnia, amint meghalnak gyermekei, unokái is?
Olvassuk el ismét a verseket, most azonban a hívõ ember szemszögébõl nézve. Hisszük, hogy Krisztus áldozata révén a halál csupán mély álom, aminek az Úr megjelenése vet véget. A halottak számára ez egy szempillantás, majd a megváltottak örök életre támadnak fel, amit az újjáteremtett földön és a mennyben töltenek. Mennyire kap más színezetet a szöveg, ha ebbõl a szempontból vizsgáljuk?
Hálával tölt el, ha arra gondolunk, mit kapunk Krisztustól halála és feltámadása árán. Enélkül az elõzõ részbõl sugárzó reménytelenség lenne az osztályrészünk. Felbecsülhetetlen kincs a hit, életbevágóan fontos õrizni és védeni! Valóban élet-halál kérdés!
| ITT AZ ÜDVÖSSÉG NAPJA |
Március 7. |
Szerda |
Gyakran utalunk Préd 9:7–8 verseire, hogy alátámasszuk a holtak állapotára vonatkozó tanításunkat. Ez nagyon is helyénvaló, hiszen a halottak valóban “semmit nem tudnak... és többé semmi részök nincs semmi dologban, amely a nap alatt történik”, legalábbis Jézus visszajöveteléig. Salamon azonban nem annyira a holtak állapotára vonatkozó teológiai állásfoglalást kívánt tenni, mint az élettel kapcsolatban kifejteni valamit. E szövegek valóban érintik a halál gondolatát, de az élettel összefüggésben – hogyan is éljünk.
Olvassuk el Préd 9:7–12 verseit. Mire utalt Salamon az élettel kapcsolatban? Mit tanácsol, hogyan éljünk? Hogyan alkalmazhatjuk szavait keresztényi életünkben?
Csak egy életünk van – legalábbis ezen a világon. A föld ugyan eltûnik minden rajta lévõvel együtt (2Pt 3:10–12), mulandó létünk (Jób 8:9) mégis az örökkévalóságra kiható következményekkel jár, hiszen az dönti el, milyen sorsra jutunk. Röpke életünk idején, talán másodpercek alatt meghozott döntéseink határozzák meg örök sorsunkat. Rendkívül fontos tehát, hogy komolyan vegyük ezt a próbaidõt, éberen, tudatosan éljünk, törõdjünk lelki életünkkel. Messzeható következményekkel kell számolni, balgaság lenne tehát másként tenni!
Olvassuk el az alábbi bibliaszövegeket. Hogyan támasztják alá ezek is az elõzõ bekezdésben kifejtett gondolatot?
Mk 14:38
_____________________________________________________Róm 14:12 ____________________________________________________
2Kor 6:2 ______________________________________________________
2Pt 3:10–14 ___________________________________________________
Döntéseink fontosak, de az a legfontosabb, hogy Krisztus mellett döntsünk; hogy a Szentlélek késztetésére meg tudjunk halni az énnek, és csak Krisztusért éljünk. Ebben a kérdésben döntöttünk már? Ha járunk is a gyülekezetbe és hiszünk Jézusban, ez még nem jelenti minden esetben azt, hogy meghoztuk az örök sorsunkat meghatározó döntést!
| AZ IDŐ ÉS A KÖRÜLMÉNYEK |
Március 8. |
Csütörtök |
Mindannyian hallottunk, láttunk, sõt, saját magunk is elszenvedhettünk olyan igazságtalanságokat, amelyeket nem feltétlenül mások okoztak. Elõfordul, hogy az idõ és a körülmények hatására következik be valami, ami igazságtalan, aminek nem úgy kellene alakulnia.
Egy élete virágjában lévõ fiatal nõt súlyos betegség dönt le a lábáról; egy fiatal férfit anyagi okok miatt elbocsátanak; egy kiváló atléta megcsúszik, leesik a lépcsõn, ezzel pályafutásának vége. A listát még folytathatnánk.
Olvassuk el Préd 9:13–20 verseit. Mi az, amit Salamon ki akart emelni? Egyetértünk vele?
Emberi szemszögbõl nézve megint csak úgy látszik, hogy az idõ és a körülmények határozzák meg az életünket. A Bibliában azonban az áll, hogy van Isten, aki nemcsak mindent lát (Zsolt 11:4; Péld 5:21), de sok szálon bele is kapcsolódik az emberek dolgaiba (Péld 16:9; Dán 2:21; Mt 6:25–31), még ha ezt idõnként nehéz is észrevenni. Ezért az a legfontosabb, hogy keresztényként személyesen megismerjük Istent; ismerjük és szeressük annyira, hogy tudjunk akkor is hittel, engedelmesen belé kapaszkodni, amikor az idõ és a körülmények látszólag igazságtalanul bánnak velünk.
Nézzük meg Préd 9:15-18 verseit. Milyen kérdést érintett itt Salamon?
Többféleképpen is értelmezhetnénk ezeket a verseket, ám a szövegösszefüggés fényében leszögezhetjük, hogy Salamon tovább sorolja az igazságtalanságokat. Megemlít egy példát: valaki nagy dolgot hajt végre, de miért, miért nem (eb-ben az esetben azért, mert az illetõ szegény), nem köszönik meg neki, tettérõl meg is feledkeznek. Az emberek között ez sokszor elõfordul. Még szerencse, hogy nem az emberi elismerés a legfontosabb! Isten ítélete számít igazán, aki semmit nem felejt, sõt jutalmat is ígér (Lk 6:35; Kol 3:24; Zsid 10:36; Jel 22:12).
Mit mondhatunk annak, aki súlyos csapást szenvedett el az idõ és a körülmények következtében? Hogyan erõsíthetjük meg abban, hogy Isten valóban szereti és törõdik vele, még ha szenvednie kell is?
|
Március 9. |
Péntek |
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:
Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 588. old.
“Krisztus meg akarta értetni hallgatóival, hogy az ember nem tudja halála után üdvösségét biztosítani. 'Fiam – válaszolta a példázatban Ábrahám – emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az õ bajait: most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel. És mindenekfelett, miköztünk és tiköztetek nagy közbevetés van, úgyhogy akik akarnának innét tihozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.' Így ábrázolta Krisztus, hogy milyen reménytelen második próbaidõre várni. Az ember csak ebben az életben készülhet fel az örökkévalóságra” – (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 176. old.).
“Az emberek minden korban kapnak világosságot, különbözõ kegyelmi ajándékokat és kegyelmi idõt, hogy megbékélhessenek Istennel. Ennek a kegyelemnek azonban határa van. A kegyelem évekig kérlelhet, amit talán lebecsülnek, visszautasítanak, de eljön az idõ, amikor utoljára kér. A szív annyira megkeményedik, hogy már nem válaszol Isten Lelkének. Ekkor az édes, megnyerõ hang nem könyörög többé a bûnösnek, s megszûnnek a feddések, figyelmeztetések” – (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 492. old.).
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
“Aki mást felüdít, maga is üdül”
(Példabeszédek 11:25)
Október az idõsek hónapja. Az egyik kõszegi szociális otthon vezetõi megkerestek minket, hogy menjünk el hozzájuk, és adjunk egy kis programot az otthonban élõ idõs embereknek. Már többször voltunk ebben az otthonban, és mindig nagyon jól éreztük magunkat. Éreztük Isten különleges áldását, amikor ott voltunk. Azonban ebben az évben valahogy megfogyatkozott a “hangunk”. Tavasz óta többször is próbáltunk énekeket, hogy majd elõadjuk náluk, de mindig csak halasztottuk, mondván: nem vagyunk mi olyan profik! Ez a konkrét kérés azonban ismét szárnyakat adott. Bár nem volt sok idõnk a próbákra, igent mondtunk. Két nappal késõbb egy másik kõszegi szociális otthon vezetõje felhívott minket. Itt is voltunk már korábban néhányszor.
Hallottuk, hogy egy programmal mennek a másik szociális otthonba. Hozzánk nem jönnének el?
Így aztán a megbeszélt idõpontban, szombat délután elõbb az egyik, majd a másik otthonba mentünk. Mindkét helyen éreztük, hogy komoly segítségünk érkezett. Mintha angyalok segítettek volna. Mindannyian kimondottan boldogok voltunk, amikor láttuk a szemekben a fényt és a meghatottság könnyeit. Valóban ott voltak az angyalok!!!
(GyP)