SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Az ígéret örökösei, a remény rabjai

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:17-24; 3Mózes 25:1-5, 8-13; 5Mózes 6:3; Józsué 13:1-7; Ezékiel 37:14, 25; Zsidókhoz 12:28

„Térjetek vissza az erődbe, reménykedő foglyok! Ma ki is hirdetem nektek: Kétszeresen megfizetek neked” (Zak 9:12, ÚRK)!

Józsué könyvének 13–21. fejezetei hosszú listákon adják közre azokat a földrajzi területeket, amelyek Izrael fiainak törzsi határait jelölik. A mai olvasóknak ezek a listák lehet, hogy feleslegesnek tűnnek, pedig az ígéret földjével kapcsolatosan teológiai jelentőségük van, amely számunkra is fontos. A nagyon is konkrét listákon keresztül Isten azt akarta megtanítani az izraelitáknak, hogy a föld több, mint csak álom. Nagyon is kézzel fogható ígéretet kaptak, valóságos fizikai jellemzőkkel, de az ígéreteket nekik kellett valóra váltaniuk.

Igen, Isten adja nekik a földet örökségként, ajándékul, amely a betöltése annak, amit Isten az ősatyáknak ígért: „Íme, elétek adtam ezt a földet. Menjetek be, és vegyétek birtokba azt a földet, amely felől megesküdött az ÚR a ti atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik és utánuk az ő utódaiknak adja” (5Móz 1:8, ÚRK). Ugyanakkor, igen, a saját részüket nekik kell megtenni.

A héten az ígéret földjével kapcsolatos néhány teológiai kérdést tárgyalunk, valamint azok lelki értelmezését, amelyek mindenki számára fontosak, akik Jézusban várják az örökségüket.

Olvassuk el 1Móz 2:15, valamint 3:17-24 részeit! Milyen következményei voltak a bűnbe esésnek az első emberpár életterét illetően?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A teremtéskor Isten Ádámot és Évát tökéletes környezetbe helyezte, amelyben a bőség és a szépség volt az alapvető jellemző. Az első emberpár itt, ezen a gyönyörű helyen találkozott Teremtőjével, amely minden fizikai szükségletüket kielégítette. Isten kimondott szavai mellett maga az Éden kertje is tanulóközpont volt, ahol Ádám és Éva nem akármilyen betekintést nyerhetett Isten jellemébe és abba az életbe, amit nekik szánt. Ez az oka, hogy amikor a bizalmi kapcsolatuk megtört a Teremtővel, a kerttel való kapcsolatuk is megváltozott, és a megtört kapcsolat jeleként el kellett hagyniuk azt. Elvesztették a területet, amit Isten nekik szánt. Az Éden kertje a bőség szimbóluma, aminek a motívumai újra felfedezhetők az ígéret földje témában.

Hogyan gondoltak a pátriárkák az ígéret földjére (1Móz 13:14-15; 26:3, 24; 28:13)? Mit gondolsz, mit jelent nekünk, adventistáknak az ígéret örököseiként élni (Zsid 6:11-15)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Ahogy Ábrahám belépett a földre, amit Isten mutatott neki, hite szerint az ígéret földje lett számára és a leszármazottai számára, és utána négyszáz évig még az is maradt. A pátriárkák nem vették birtokba a területet, nem volt az övék, amit a gyermekeikre hagyhattak volna örökségként. Sokkal inkább Istené volt, mint az Éden kertje is. Ahogy Ádám és Éva sem tett semmit, ami jussukká tette volna az Éden kertjét, Izrael sem cselekedett semmit, hogy kiérdemelje a földet. Az ígéret földje ajándék volt Istentől, mert Ő így látta jónak. Nem volt Izrael eredendő joga, hogy az övék legyen (5Móz 9:4-6), egyedül Isten kegyelme miatt kaphatták meg.

Az ősatyák voltak az ígéret örökösei, amíg végül az ígéret be nem teljesedett Izraelen. Mi, Krisztus követői jobb ígéreteket örököltünk (Zsid 8:6), ami akkor teljesedik be, amikor „követői [leszünk] azoknak, akik hit és béketűrés által öröklik az ígéreteket” (Zsid 6:12, ÚRK).

Olvassuk el 2Móz 3:8, 3Móz 20:22, 25:23, 4Móz 13:27, 5Móz 4:1, 25-26, 6:3 és Zsolt 24:1 verseit! Milyen különleges kapcsolat volt Isten, Izrael és az ígéret földje között?

A legelső szinten a föld egy adott nemzetnek egyfajta fizikai identitást kínál. A hely, ahol a nép él, meghatározza, mivel fognak foglalkozni, milyen életmódot fognak folytatni. A rabszolgák gyökértelenek voltak, nem tartoztak sehova, valaki más élvezte a munkájuk gyümölcsét. A föld birtoklása jelentette a szabadságot. A választott nép önképe erősen kötődött az általuk lakott földhöz.

Különleges kapcsolat volt Isten, Izrael és a föld között. Izrael ajándékként kapta a földet Istentől, nem elidegeníthetetlen jogtulajdonosként. Birtokolhatták a területet, amíg Jahve szövetsége szerint éltek és tiszteletben tartották a szövetség előírásait. Más szóval, nem lehetett az övék, sem annak áldásai, csak Isten áldásaként.

Ugyanakkor a föld olyan értelmezési keretet is jelentett, amelyen keresztül az izraeliták jobban megismerhették Istent. Az életük a területen folyton emlékeztette őket Isten hűségére, arra, hogy megtartja az ígéreteit és bízhatnak benne. Isten kezdeményezése nélkül sem az ígéret földje, sem Izrael nem létezett volna; létezésük egyetlen forrása Isten volt. Amíg Egyiptomban éltek, a Nílus és az öntözési rendszer, társulva a kemény munkával, megadta nekik a megélhetéshez szükséges termést. Kánaán azonban más volt. Az esőtől függött, hogy az aratás bőséges lesz-e, és az időjárást egyedül Isten képes irányítani. Így a föld arra emlékeztette őket, hogy folyton Istentől függnek.

Még ha Izrael meg is kapta a földet Jahvétól, végső értelemben annak tulajdonosa mindig Isten maradt. Az egész bolygó valódi tulajdonosa (Zsolt 24:1) birtokolta a jogot arra, hogy Izraelnek adja a földet, vagy elvegye, ha akarja. Mivel minden föld tulajdonosa Isten, az izraeliták, vagy ha mindenkire ki akarjuk terjeszteni, akkor minden ember jövevény, vándor; mai terminológiával azt is mondhatnánk, hogy hosszú távú bérlői vagyunk Isten földjeinek, a bolygónak.

Mit jelent számodra 1Pt 2:11 és Zsid 11:9-13 fényében, hogy jövevények és vándorok vagyunk a földön, szemeinket a városra szegezve, amelynek tervezője és építője Isten maga?

Olvassuk el Józs 13:1-7 verseit! Habár Kánaán földje ajándék volt Istentől, milyen kihívásokkal kellett szembenézniük, ha birtokolni akarták?

Mivel az izraeliták évszázadokig rabszolgasorban éltek, katonai képességeik hiányosak voltak ahhoz, hogy elfoglalják a földet. Még rabszolgatartóik, az egyiptomiak sem tudták folyamatosan megtartani azt a területet, pedig jól képzett és jól felszerelt sereggel rendelkeztek. Egyiptom sosem tudta teljesen elfoglalni Kánaánt, mivel az erődítményszerű városok bevehetetlenek voltak számukra. Most pedig egy volt rabszolganépnek kellene azt leigázni, egy olyan területet, amit még az egyiptomiak sem tudtak birtokba venni. Ha egyszer a föld az övék lesz, azt egyedül Isten kegyelmének köszönhetik majd, nem a saját erejüknek.

Józsué könyvének 13–21. fejezetei tartalmazzák a föld felosztását Izrael törzsei között. Ebben nemcsak az világos Izrael számára, mit szereztek meg addig, hanem az is, hogy mi vár még birtokba vételre. Izrael biztonságban élhet a földön, amit Isten adott nekik, mint saját örökségén. Ők a jogos és törvényes lakói a területnek, amelynek tulajdonosa Isten. Viszont Isten kezdeményezése az emberek válaszreakcióját igényli. A könyv első fele azt mutatja be, hogyan vette el a földet Isten a kánaániaktól, a második rész arról tesz tanúságot, hogyan vette birtokba Izrael azt a betelepedéssel.

A honfoglalás efféle összetettsége a mi megváltásunk dinamikáját példázza. Az izraelitákhoz hasonlóan mi sem tehetünk semmit, hogy elnyerjük a megváltást (Ef 2:8-9). A megváltás ajándék, ahogy az ígéret földje is Isten ajándéka volt, amit a szövetségi kapcsolat alapozott meg: és biztosan semmi köze nem volt az érdemeikhez (lásd 5Móz 9:5).

Ahhoz azonban, hogy az izraeliták élvezhessék Isten ajándékát, magukra kellett venni minden felelősséget, ami a földön való élettel járt, ahogy nekünk is keresztül kell menni a megszentelődés folyamatán, szeretetből fakadó engedelmességben, ami Isten országának polgárai számára követelmény. Bár a két dolog nem teljesen azonos, elég egyértelmű a párhuzam a kegyelem által kapott föld és a kegyelem által nyert megváltás között. Csodálatos ajándékot kaptunk, amit azonban el is veszíthetünk, ha nem vagyunk hűségesek.

Milyen hasonlóság van a mai keresztények kihívásai és az ígéret földjét elfoglalók kihívásai között (Fil 2:12; Zsid 12:28)?

A földnek annyira központi szerepe volt Izrael mint Isten népe létezésében, hogy nem lehetett egyben elfoglalni. Törzsek, klánok és családok szerint kellett szétosztani (4Móz 34:13-18), nehogy néhány vezető birtokolhassa azt.

Olvassuk el 3Móz 25:1-5, 8-13 verseit! Mi volt a szombatév célja, és mi a jubileumi évé?

Szemben az egyiptomi állapotokkal, ahol rendszeres volt a föld elvesztése, mivel a fáraó jobbágyaivá váltak a lakosok, Isten célja az izraelitákkal az volt, hogy ne történhessen meg, hogy egyszer és mindenkorra jogfosztottakká válnak. Senki nem birtokolhatta az adott földet, csak az a klán és család, amelyiknek eredetileg kiosztották. Valójában Isten eredeti terve szerint a földet szó szerint sosem lehetett eladni, hanem csak bérbe adták, és annak az értékét az határozta meg, hogy hány év van még a következő jubileumi évig. Ezért annak a rokonai, aki kénytelen volt „eladni” a földet, kötelesek voltak visszavásárolni azt még a jubileumi év előtt (3Móz 25:25).

A terület kiosztása betekintést ad Isten szívébe. Mint mennyei Atyánk, Ő azt akarja, hogy a gyermekei nagylelkűek legyenek azokkal, akik kevésbé szerencsések, és hagyniuk kellett, hogy földjeik minden hetedik évben táplálják őket. A szombatév a szombat parancsában meghúzódó elv szélesebb nézőpontból történő alkalmazása. A kemény munka értékként való elismerése mellett a földtulajdonosoknak tisztelniük kellett azokat, jóindulatot tanúsítva irántuk, akik anyagi gondokkal küzdöttek. A földtulajdonra vonatkozó jogszabályok lehetőséget biztosítottak minden izraelitának arra, hogy megszabaduljon az örökölt vagy saját maga által okozott nyomasztó körülményektől, és új életet kezdhessen. Lényegét tekintve az evangélium fő célja is ez: eltörölni a különbséget gazdag és szegény, alkalmazó és alkalmazott, kiváltságos és marginalizálódott között, mindannyiunkat azonos szintre helyezve, mint akiknek azonos módon van szükségünk Isten kegyelmére. Sajnos Izrael nem tartotta meg az Isten által adott előírásokat, így évszázadokkal később a vonatkozó figyelmeztetések utolérték őket (2Krón 36:20-21).

Hogyan emlékeztethetnek bennünket az izraelita földosztás és a szombat elvei arra, hogy Isten szemében mindannyian egyenlőek vagyunk? Hogyan segíthet a szombat abban, hogy nemet tudjunk mondani a fogyasztás kizsákmányoló, ördögi körforgására, amely sok társadalmat sújt?

Olvassuk el Jer 24:6, 31:16, Ez 11:17, 28:25 és 37:14, 25 verseit! Mit ígért Isten Izraelnek az ígéret földjére való visszatérésével kapcsolatban, és hogyan teljesült mindez?

_____________________________________________________________

A babiloni fogság alatt az izraeliták nemcsak a gyökértelenség szomorú valóságát tapasztalták meg, hanem azt az ígéretet is, hogy az Istennel való kapcsolatuk, bár a föld ígérete által vált konkréttá, nem függ annak birtoklásától, és nem korlátozódik csupán arra. Amikor az izraeliták megvallották bűneiket, megtértek és ismét teljes szívvel keresték Istent, Ő újra betöltötte ígéretét, majd visszahozta őket a földjükre, ami a helyreállítás jele volt. Ugyanakkor Isten akkor is az Uruk volt, amikor éppen nem éltek az ígéret földjén.

Ahogy mindig feltételes volt az ígéret, miszerint Izrael birtokolja a földet (5Móz 28:63-64; Józs 23:13, 15; 1Kir 9:7; 2Kir 17:23; Jer 12:10-12), az is az volt, hogy a fogság után visszaviszi őket, és gyarapodni fognak. Ezzel együtt az Ótestamentum prófétái arra is felhívják a figyelmet, hogy a helyreállítás jövőbeli dolog, amit a dávidi Király hoz majd el (Ézs 9:6-7; Zak 9:9, 16). Ez az ígéret Jézus életében, halálában és feltámadásában vált valóra, akiben az ókori izraelitáknak adott minden ígéret teljesedett.

Az Újtestamentum közvetlenül nem említi meg az ígéret földjét, de azt mondja, hogy Isten ígéretei valóra váltak Jézus Krisztusban, illetve általa (Róm 15:8; 2Kor 1:20). Tehát Jézus világosságában a föld új értelmet nyert, a szimbólumává vált Isten lelki áldásainak, mindannak, amit Isten itt és most (Ef 2:6), valamint a jövőben tervez adni hűséges népének.

A nyugalom, bőség és jólét isteni ígéretének végső beteljesedése a bűntől és annak következményeitől megszabadított új földön lesz a mienk. Ebben az értelemben nekünk, keresztényeknek a reményünk Krisztus azon ígéretén nyugszik, hogy visszatér a földre és a mennyei ezer év után megalapítja örökkévaló országát az újjáteremtett földön. Ez lesz a bolygónkról valaha elhangzott minden ígéret végső beteljesedése.

Olvassuk el Jn 14:1-3, Tit 2:13 és Jel 21:1-3 verseit! Milyen végső reményt találunk itt ezekben a versekben, és miért garantálja Jézus halála ennek a reménynek a beteljesedését?

Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, „A küzdelem véget ér” c. fejezetből 572-578. o.

„Megmentésünk örökérvényűsége akkor jön el, amikor belépünk a kapukon a városba. Akkor örülhetünk annak, hogy egyszer és mindenkorra megváltást nyertünk. Addig azonban meg kell fogadnunk az apostol tanácsát, miszerint »vigyázzunk, nehogy valaki közületek fogyatkozásban levőnek láttassék« (Zsid 4:1, ÚRK). Nem vitte el Izrael fiait az ígéret földjének szőlőskertjeibe és olajfaültetvényeibe pusztán az, hogy tudtak Kánaánról, Kánaánról énekeltek, örvendeztek a Kánaánba való bevonulás reményének. Valójában csak a föld elfoglalásával, a feltételek teljesítésével, az Istenbe vetett élő hit gyakorlásával, az Ő ígéreteinek megtartásával tehették azt magukévá” (Ellen G. White: The Youth’s Instructor, 1898. február 17.).

„A Biblia »hazának« nevezi a szentek örökségét (Zsid 11:14-16). Ott a menynyei Pásztor élő vizek forrásához vezeti nyáját. Az élet fája minden hónapban megtermi gyümölcsét, és leveleivel a népeknek szolgál. Ott kiapadhatatlan, kristálytiszta vízforrások fakadnak, és partjukon hajladozó fák vetnek árnyékot az Úr megváltottai számára készített ösvényekre. A szélesen elterülő síkságok gyönyörű dombokba torkollnak, és Isten hegyeinek fenséges ormai emelkednek a magasba. A békés síkságokon, az élő vizek folyamai mellett az oly sokáig zarándokló vándor nép végre otthonra talál” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 575. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.    Gondolkodjunk az ígéret földjéről mint a bővölködő élet szimbólumáról, amit Jn 10:10 versében Krisztus a követőinek ígért! Hogyan ábrázolják ki a bőséges földön való élet előnyei az üdvösség áldásait?

2.    Milyen kapcsolat van aközött, hogy egy ország állampolgárai vagyunk és egy bizonyos életmódot élünk? Miként hat egyik a másikra? Milyen dolgokban mutatkozik meg, ha Isten királyságának a polgárai vagyunk?

3.    Emberként folytonosan csalódunk mások ígéreteiben, és néha talán mi is csalódást okozunk. Isten ígéreteiben miért bízhatunk mégis?

4.     Hogyan válhat az új föld ígérete már most a jövőnk részévé?

SZEGEDI KOVÁCS GYÖRGY:

SZABADULÁS

„…de fent váratlan megállt

az ég boltozatja,

lezúdul majd, ránk zuhog

minden tűz-csillaga?”

/Csanády János/

Borostyán-kabátos kőkereszt.

Tetején apró gyík réved

a távolba, majd

hirtelen lepottyan.

Milyen rémséget láttál,

hogy így alázuhantál?

Talán a babiloni király

álombéli szobrát, hol

nem egyesül a cserép a vassal?

Vagy a Dura-mezei szörnyeteg

lábujjai közt szaladgáltál

a háborús bombák elől,

a földrengések elől,

a világjárványok elől, hol

ha nem rövidíttetnének meg a napok,

senki sem élné túl…?

Talán láttad

a kéz érintése nélkül

leszakadó követ…?

Hát, ezért jó

keresztekre fölmászni

így, a végidők idején,

a rémséges jelek idején,

(kinek remény, kinek átok),

amikor feltűnik Annak jele

az égen,

és sír a föld minden nemzete,

majd megjelenik az ég felhőiben

a legfényesebb csillag,

s a szabadulás.