SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A törvény szerinti élet

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 21:1-32; 22:16–23:33; 2Királyok 19:35; Máté 5:38-48; 16:27; Róma 12:19

„És monda az Úr Mózesnek: Ezt mondd az Izráel fiainak: Magatok láttátok, hogy az égből beszéltem veletek. Ne csináljatok én mellém ezüst isteneket, és arany isteneket se csináljatok magatoknak” (2Móz 20:22-23).

Isten azt szerette volna, ha népe különbözik a környező nemzetektől. Azt akarta, hogy neki szentelt életű hitközösségként alapozódjanak meg, az Ő vezetése és hatalma alatt élve, és törvénye mindenkire vonatkozzon. Bírákat kellett kijelölni a törvény szerinti igazságszolgáltatásra, a papokra hárult a törvény tanítása, de a szülőknek is meghatározó szerepe volt.

A törvények minden kultúrában a törvényadó ideáljait, céljait, szándékát és jellemét fejezik ki. Amikor például a fáraó elrendelte, hogy minden héber fiúgyermeket meg kell ölni, ez a törvény rámutatott az ő gonoszságára. Viszont ha egy király olyan törvényt adna ki, miszerint országában minden tizennyolc éves fiatal számára ingyenes a felsőoktatás, sokan ebben annak bizonyítékát látnák, hogy nagylelkű és országa felvirágoztatására törekszik.

Isten törvénye bemutatja Őt, vagyis a jóságát, a szeretetét, az értékrendjét, az igazságosságát és azt, hogy korlátokat szab a rossznak. A törvény szent és igaz, amint Isten is az. A törvény teret biztosít a kiteljesedő élethez, ugyanakkor véd a veszélyektől és a bajoktól is. Isten törvényrendszerének az alapja a tisztelet iránta, valamint az emberek és az élet értékei iránt.

A Sínai-hegynél Isten a törvényadással megteremtette az alapját annak, hogy szent életvitelre tanítsa népét a vele való kapcsolat által. A törvény elveit a hétköznapi életre kellett alkalmazni, ezért további törvényeket is kijelentett, ezek a szövetség törvényei. A bírák felelőssége volt, hogy felügyeljék és helyesen alkalmazzák azokat. „A nép elméje, amelyet megvakított és durvává tett a rabszolgaság és a pogányság, nem készült fel arra, hogy teljes mértékben meg tudja érteni Isten Tízparancsolatának messzeható alapelveit. Isten azért, hogy a Tízparancsolatot az izraeliták jobban megérthessék és érvényre juttathassák, további előírásokat adott, hogy ezekkel szemléltesse a Tízparancsolat alapelveit. E törvényeket ítéletnek mondták, egyrészt mert Isten végtelen bölcsesség és jogosság keretébe foglalta ezeket, másrészt mert az elöljáróknak ezek szerint kellett az ítéletet meghozniuk. A Tízparancsolattól eltérően azonban ezeket a rendeleteket Isten nem nyilvánosan adta át Mózesnek, de neki kellett azokat közölni a néppel” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 267. o.).

Olvassuk el 2Móz 21:1-32 szakaszát! Milyen konkrét szabályok vonatkoztak a héber rabszolgákra, a gyilkosságra és a testi sértésre?

Több fejezet is taglalja a szövetség törvényeit (2Móz 21:1–23:19). Ezeket a szabályokat és törvényeket azért adta Isten, hogy megállítsa a gonoszság lavináját és ezek járuljanak hozzá a rendezett társadalom építéséhez. A rabszolgákra vonatkozó törvények különlegesek voltak, nem keverendők öszsze a mai vagy a középkori rabszolgaság kegyetlen és gonosz gyakorlatával. Valójában a héber rabszolgákat védték és értékelték. A modern és a középkori társadalmakban a szolgákat, rabszolgákat a gazdáik tulajdonának tekintették, akik bármit megtehettek velük, amit csak akartak. Ezzel szemben a bibliai törvények másképpen szabályozták a dolgokat. A szolgálat idejét hat évre korlátozták (2Móz 21:1-2; Jer 34:8-22), a hetedik évben aztán vissza kellett adni minden szolga szabadságát, kivéve, ha a gazdája szolgálatában akart maradni. A gazdák kötelesek voltak megadni szolgáiknak a szombatot (2Móz 20:9-10), és biztosítaniuk kellett az alapvető szükségleteiket is.

Noha a világ legnagyobb részén eltörölték az intézményesített rabszolgaság gonosz gyakorlatát, milyen formában léteznek még most is bizonyos elvei? Mit tehetünk a magunk korlátai között, hogy küzdjünk ezek ellen?

Kegyelméből Isten arra tanította a bírákat, hogyan kezeljék a tulajdonjoggal kapcsolatos különféle helyzeteket a nép között. Több esettanulmányt is felsorakoztat a törvény, amelyek megmutatták, mi a teendő, ha például egy bika rátámadt a szomszéd bikájára, ellopták valakinek a jószágát, majd eladták, állatok lelegelték egy másik gazda mezejét vagy szőlőjét, egy kölcsönkért tárgyat elloptak attól, akinél kölcsönben volt, vagy ha egy bérbe vett állat megsérült, elpusztult (2Móz 21:33–22:15).

Olvassuk el 2Móz 22:16–23:9 szakaszát! Milyen kérdésekre vonatkoztak ezek a törvények?

Isten törvényei különböző esetekre vonatkoztak. Voltak konkrét rendelkezések emberek elnyomása vagy megalázása ellen. Isten nem akarta, hogy az elnyomásnak, kihasználásnak bármilyen formája is előforduljon népe között. Kegyelméből helyreigazítja az emberi szív bűnös hajlamait és korlátozza azt, amire maguktól hajlanának. Fontos volt a társadalom biztonságát őrizni, a gonoszt kiküszöbölni és jó emberi kapcsolatokat ápolni. Igazságnak és szeretetnek kellett minden tettet irányítani.

Olvassuk el 2Móz 23:10-19 verseit! Milyen jelentős kérdésekkel foglalkozik ez a rész?

_____________________________________________________________

A szombat és az ünnepek lényege az istentisztelet volt, ezek emlékeztették a népet a megváltás történetének fontos eseményeire. Az istentiszteletet nagy gonddal szabályozták, mert ez képezte a teológiai alapját minden más tevékenységüknek. Isten a teremtéskor alapította a szombatot (1Móz 2:2-3; 2Móz 20:8-11), ami kapcsolódott még Izrael szabadulásához és megváltásához (5Móz 5:12-15), valamint arra is rámutat, hogy imádnunk kell Istent, a Teremtőnket, Megváltónkat és Urunkat (Mk 2:27-28).

Három fontos ünnep is volt, amelyet Izrael népének évenként meg kellett tartania: 1) a páska, vagyis a kovásztalan kenyerek ünnepe tavasszal (általában valamikor március közepe és április közepe között); 2) a pünkösd, vagyis az aratási ünnep (más néven a hetek ünnepe), hét héttel az előző ünnep után, ami tehát ötven nappal később kezdődött; és 3) a sátoros ünnep, azaz a betakarítás ünnepe ősszel (általában szeptember közepe és október közepe között; lásd 2Móz 34:18-26; 3Móz 23:4-44; 4Móz 28:16–29:40; 5Móz 16:1-16).

Olvassuk el 2Móz 23:20-33 szakaszát! Milyen módszereket kívánt Isten használni az ígéret földjének elfoglalásakor?

Istennek nem az volt a szándéka, hogy az izraeliták harcoljanak az új területükért, nekik akarta azt adni. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak ígérte, és Isten különleges ajándékaként kellett volna fogadniuk.

Az ígéret földje elfoglalásának példáját a Vörös-tengeren való átkeléskor mutatta be az Úr. Harcolt a népéért és teljes győzelmet adott nekik azok felett, akik tervezték, hogy megölik őket (2Móz 14:13-14). Az egyiptomiak vereségét az Úr csodálatos közbelépése okozta. Hasonló történt az asszír Szanhérib király idejében is, amikor Isten szintén legyőzte a hatalmas, erősen felfegyverzett és gyakorlott asszír sereget, méghozzá úgy, hogy az izraelitáknak nem kellett harcolniuk. Isten azért adott nekik győzelmet, mert Ezékiás király hitt az Úr szavának, amit Ézsaiás prófétától hallott (2Kir 19:35; Ézs 37:36).

Isten közölte Ábrahámmal, hogy az utódai nem kapják meg azonnal az ígéret földjét, hanem csak négyszáz évvel később (1Móz 15:13-16). Miért? A válasz szerint ennek az oka kapcsolatos Kánaán lakóinak a gonoszságával. Isten kegyelmesen bánt azokkal a népekkel, még további kegyelmi időt adott nekik, hogy megtérjenek. Ők azonban kitartottak lázadásukban ellene és az értékei ellen, így amikor gonoszságuk mértéke betelt, a területüket Isten a hébereknek adta új otthonuk gyanánt. Isten megígérte, hogy két szokatlan, de igencsak hatásos módon űzi ki a népeket Izrael elől: 1) a gonosz népekre rettegést és félelmet bocsát, 2) darazsakat küld rájuk, hogy elűzze őket. Az izraeliták érkezése előtt az ellenségeik már futva elhagyták volna azt a helyet (2Móz 23:27-28).

Az ígéret földjének elfoglalásában Isten Angyaláé volt a döntő szerep, aki nem volt más, mint Krisztus. Ő vezette Izraelt, foglalt el területeket és védte a népet. Ő volt a felhőoszlop, vezette őket nappal, éjjel pedig Ő volt a tűzoszlop. Fontos volt, hogy Izrael jól figyeljen és hallgasson rá, hiszen isteni tekintéllyel rendelkezett (2Móz 23:21). Az előrehaladásukat akadályozta, amikor dacoltak Isten akaratával és hitetlenkedve figyelték vezetését.

Mit tanít Isten kegyelméről az, hogy az Úr sok évet adott a pogányoknak a megtérésre? Azoknak pedig, akik nem fogadják el, mit kell tudniuk a kegyelem korlátairól?

Olvassuk el Mt 5:38-48 verseit! Hogyan magyarázza Jézus a megtorlás törvényét? Ma ez hogyan alkalmazandó?

A Hegyi beszédben Jézus Krisztus különböző szakaszokat idézett az Ótestamentumból, amelyeket az emberek biztosan ismertek. Ezzel fellépett az akkori rabbinikus magyarázatokkal szemben, amelyek az évszázadok alatt eltávolodtak a törvények eredeti szándékától. Vagyis az emberi tradíció nemcsak eltakarta Isten Igéjének szándékát, hanem bizonyos esetekben (gondoljunk csak a szombatra vonatkozó rendszabályokra, és amit azok a szombat parancsolatával tettek) el is ferdítették azok szándékát és jelentését. Szavaival Jézus visszaállította az említett törvények eredeti jelentését.

A boldogmondások hegyén Jézus rámutatott az adott szakaszok eredeti céljára és jelentésére, így akarta helyreigazítani a téves magyarázatokat.

2Móz 21:24 versében az áll, hogy „Szemet szemért, fogat fogért”, amit Jézus idézett Mt 5:38-39 verseiben („Hallottátok, hogy megmondatott… Én pedig azt mondom néktek”), ezzel a lex talionis-ra, a megtorlás törvényére utalt. Ez a mondat a Biblia más részeiben is megjelenik (3Móz 24:20; 5Móz 19:21).

Ennek a törvénynek az eredeti szándéka az volt, hogy korlátot szabjon a személyes megtorlásnak, elejét vegye a vérbosszúnak, valamint az előzetes kivizsgálás nélküli megtorlásnak. A sérülést bíráknak kellett megvizsgálniuk, utána következett a megfelelő anyagi kompenzáció mértékének megállapítása és megfizetése. Erre azért volt szükség, hogy az emberek ne lépjenek az öntörvénykezés útjára. Igazságot kellett szolgáltatni, de Isten törvénye szerint.

A polgári törvényeket Jézus Krisztus adta Mózesnek, Ő pontosan ismerte azok célját, ezért képes volt tárgyilagos módon, az eredeti szándék szerint alkalmazni azokat. A mögöttes szándéka az volt, hogy igazságot szolgáltasson, helyreállítsa a kapcsolatokat és a békességet.

Mondhatjuk, hogy az igazságszolgáltatásnak bizonyos mértékben részét képezi a bosszúállás. Úgy tűnik, ezeknek a törvényeknek a megfelelő alkalmazásával a cél az igazság és a bosszú helyes arányának megtalálása volt.

Egy nap Isten majd igazságot szolgáltat. Hogyan segít ez a gondolat megbirkózni a világban tapasztalható igazságtalanságok kérdésével?

„Magatokért bosszút ne álljatok, szeretteim, hanem adjatok helyet Isten haragjának, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek – ezt mondja az Úr” (Róm 12:19, ÚRK; lásd még 5Móz 32:35). Milyen ígéretet és parancsot találunk ezekben a versekben, és milyen szoros kapcsolat van közöttük?

_____________________________________________________________

Az Úr majd elhozza a ma olyannyira hiányzó ítéletet. Az ókori Izraelben azonban a törvénykezés és az igazságos ítélet megállapítása a bírák kötelessége volt, ha káreset vagy sérelem történt. Először a tényeket kellett megállapítani. Krisztus idejében az volt a probléma, hogy a törvény tanítói úgy alkalmazták ezt a törvényt, hogy ajtót nyitottak a személyes boszszúnak. Ezzel kiragadták az elvet az összefüggéséből, így az eredeti céltól elszakadtak. Ebből következően pontosan azt védelmezték, amit a törvény valójában tiltott.

Olvassuk el Mt 6:4, 6, 16:27, Lk 6:23 és 2Tim 4:8 verseit! Ezek szerint Jézus hogyan tekintett a jutalom és a büntetés elveire?

_____________________________________________________________

Jézus nem a jutalom és a büntetés elvével szemben foglalt állást. Az igazságtétel elvi kérdés, az élet fontos része. Azonban senki nem veheti fel egyszemélyben a bíró és az ítéletvégrehajtó szerepét, mert akkor milyen könnyű volna elferdíteni az igazságot! Nem a mi dolgunk a sérelmet megtorolni. Objektív bíróságnak kell fellépnie a rosszal szemben, ez a bírók feladata.

Ebben az összefüggésben mondja Jézus, hogy „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5:48). Hogyan lehetünk mi olyan tökéletesek, mint Isten? Az Ő legfőbb jellemzője az önzetlen szeretet. Arra tanítja a követőit, hogy szeressék az ellenségeiket és imádkozzanak az üldözőikért. Az igazi tökéletesség a szeretet, a megbocsátás, a kegyelem (Lk 6:36) még azok irányában is, akik érdemtelenek rá. Ez az elv és az ebből következő tettek jelentik azt, hogy az ember isteni jellemet tükröz.

Milyen úton-módon tanulhatunk meg napról napra az isteni parancsolat szerint szeretni? Ehhez miért van mindig szükség arra, hogy meghaljon az énünk?

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Az Izraelnek adott törvény” c. fejezetből 267-272. o.

Az ellenség területén élünk, ezért nem csoda, hogy mesteri megtévesztő módszereivel nagy károkat okozhat az életünkben. Vajon ki ne ismerné a fájdalmat és a szenvedést, amit a bűn és a bűnös világ hoz magával, amelyben élünk?! Ez sajnos most az élet része, Isten azonban ad erőt az elviseléséhez. „Drága Megváltónk akkor küld segítséget, amikor szükségünk van rá. Az utat, amely a mennybe visz, az Ő lába nyoma szentelte meg. Minden tövis,  amely megsebzi lábunkat, az Övét már megsebezte. Minden keresztünket Ő már előbb hordozta. Az Úr megengedi a harcot, hogy felkészítse lelkünket a békére. A nyomorúság ideje súlyos megpróbáltatást hoz Isten népének, de akkor minden őszinte hívőnek felfelé kell tekintenie, hogy hitben megpillantsa maga körül az ígéret szivárványát” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 540. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)   Az emberek évszázadokon át küszködtek azzal a gondolattal, hogy az Úr kiűzött pogány népeket az ígéret földjéről, sőt némelyeket el is törölt. Ez valóban zavarba ejtő tény. Isten szeretetében azonban az igazságszolgáltatásnak is benne kell lennie. Ez a felismerés hogyan erősíti a bizalmunkat abban, hogy Isten igazságszolgáltatása közben megnyilvánult a szeretete is?

2)    Jézus azt mondta, hogy szeressük embertársainkat, még az ellenségeinket is, majd ezután közvetlenül hozzátette: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5:48). Miért parancsolta ezt Jézus éppen akkor? Mit jelent ez nemcsak egyszerűen a „tökéletességgel” kapcsolatban, hanem „a mennyei Atya” tökéletességére tett utalással együttvéve?

3)   Pál apostol pozitív módon viszonyult Isten törvényéhez és annak feladataihoz, mint ami felemel, viszont fellépett a törvény helytelen alkalmazása ellen. Tehát mit jelent az, amikor kijelenti: „nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt” (Róm 6:14)? Említsünk példákat a törvény helytelen alkalmazására!

4) Mi a különbség az igazságtétel és a bosszú között? Egészen más fogalmakat takar a kettő, vagy pedig ugyanannak a gondolatnak más megnyilvánulásai? Hogyan dönthetjük el, hogy ha igazságszolgáltatásra vágyunk, az valójában nem bosszúszomj-e?

BÓDÁS JÁNOS:

ISTEN

Belefér Ő egy röpke pillanatba,

és betölti a végtelen időt.

Őt hordozza a testek csöppnyi sejtje,

de kezétől mozdul az ég s a föld.

Ő az, ki tejillatú gyermekálmot,

s mindenséget ostromló vágyat ad,

s míg roppant változásokat igazgat,

számon tart porszemet, hajszálakat.