SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Előjelek

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 2:31-46; 3:1-12, 17-18; Máté 12:9-14; Apostolok cselekedetei 12:1-17; Róma 1:18-25; Jelenések 13:11-17

„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét” (2Tim 1:7).

Ezen a héten két újabb bibliai történetet tanulmányozunk, amelyek figyelemre méltó részletességgel vetítik előre a végidei események árnyékát.

Először is megvizsgáljuk a Sidrákról, Misákról és Abednégóról szóló beszámolót, ami világosan utal Jelenések 13. fejezetének témáira. Azután az Újszövetséghez fordulunk, mert az első keresztények tapasztalatai szintén segítenek meglátni, hogy mire számíthatunk Krisztus visszatérése előtt.

Mindkét történet óriási bátorság példáját állítja elénk, segít, hogy a leginkább próbára tévő körülmények között is képesek legyünk megtalálni a lelki békét.

Jézus újból és újból így biztatott: „Ne félj!”, vagy „Miért nyugtalankodsz?” Fontos tudni, hogy Krisztus a prófécia középpontja, ezért a föld történelmének záró eseményei között is képesnek kell lennünk figyelni erre a tanácsra. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem” (Jn 14:1) – mondta a tanítványainak.

Más szóval, igen, a végidei események nehezek lesznek, megpróbálják azokat, akik hűségesek akarnak maradni Istenhez, végső soron azonban reménységgel és nem félelemmel kell ezekre az eseményekre előretekintenünk.

Az egész Szentírás egyik legjelentősebb próféciája Dániel próféta könyvének 2. fejezete. Krisztus előtt több mint ötszáz évvel írták, és a próféta felvázolta benne a világtörténelmet a saját korától, Babilontól kezdve Médo-Perzsián, Görögországon, Rómán át egészen a Római Birodalom felbomlása után kialakult utódállomokig, amelyekből lettek a mai Európa nemzetei.

Az egyik igeversben ez áll az európai népekről: „utódaik házasodás révén keverednek, de nem egyesülnek egymással, amint a vas sem vegyül a cseréppel” (Dán 2:43, ÚRK). Bámulatos ennek a próféciának a teljesedése! Hiszen e népek (az uralkodók és a köznép) vegyes házasságai dacára továbbra is megosztottak maradtak.

A brit uralkodóház neve: Windsor-ház, ami egy jól csengő angol név, de viszonylag újkeletű, 1917-ből származik. Azelőtt a család neve Szász-Coburg- Gotha volt, ami nyilvánvalóan német név, ugyanis a brit királyi ház sok tagja „házasodás révén” vérrokonságban áll a németekkel. Azonban a rokoni szálak sem tudták meggátolni, hogy háborút vívjanak egymással. Az I. világháború idején vették fel a Windsor-ház nevet, így akarták kimutatni, hogy elfordulnak a gyűlölt ellenségtől.

Olvassuk el Dán 2:31-45 szakaszát! Mit álmodott Nabukodonozor? Hogyan magyarázta az álom jelentését Dániel?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Dániel próféta könyvének apokaliptikus próféciái mind a 2. fejezet alapvetését követik, vagyis a többi prófécia is felsorolja az egymást követő világbirodalmakat, míg végül Isten megalapítja örök országát (lásd Dán 2:44; 7:13-14). Más szóval, ezek a próféciák a birodalmak szakadatlan során át vezetnek végig a történelmen, az ókortól kezdve a mi időnkön át egészen a jövőben bekövetkező végig. Ez a próféciamagyarázat történeti megközelítése, ezt kívánja meg maga a szöveg. A történeti megközelítés alapvetően fontos a végidei események megértéséhez, főként ahogyan A jelenések könyve felvázolja azokat.

Hogyan bizonyítja Dániel 2. fejezete, hogy Isten nemcsak ismeri a jövőt, hanem Ő az, aki valójában kézben tartja az eseményeket?

Nabukodonozorra óriási hatást gyakorolt Dániel tette. Nagy tiszteletben részesítette a prófétát, és sietve hűséget fogadott az Istenének is (lásd Dániel 2. fejezet, különösen a 46-48. versek), csakhogy mindez nem bizonyult tartósnak.

Olvassuk el Dán 3:1-12 szakaszát! Mi a jelentősége annak, hogy a szobrot tiszta aranyból készíttette, majd megkövetelte, hogy mindenki imádattal boruljon le előtte?

_____________________________________________________________

A király tiszta aranyból készíttette a szobrot, ami rávilágít, hogy tudatosan dacolt Isten üzenetével. Mit akart ezzel kifejezni? Azt, hogy Babilon soha nem bukik el, Nabukodonozor mindig király lesz, és aki ezt kétségbe meri vonni, az halál fia. Komoly figyelmeztetés ez arra, hogy mennyire könnyen elvakíthatja az embert az önrendelkezés vágya, és nem veszi észre a nagy küzdelem kibontakozását. Nabukodonozorban megmutatkozott Lucifer több tulajdonsága is: ambiciózus volt, saját nagyságát hangoztatta, önteltségében nyíltan szembeszállt Isten hatalmával. Viszont vannak jelentős különbségek is: Nabukodonozor végül hitre jutott, elfogadta az igaz Istent, és valószínűleg találkozni fogunk vele abban az országban, ami ellen egykor ádáz harcot vívott.

Olvassuk el Dán 3:17-18 verseiben, hogy mit válaszolt a királynak a három héber fiatal! Mire tanít ez a hitről? Mi az, amit a hit megkövetelhet tőlünk?

Gondoljuk csak végig, mennyire könnyen megmagyarázhatták volna, ha kivágják magukat a veszélyes helyzetből! Fanatikusok lettek volna, amiért vállalták, hogy élve elégetik őket, amikor csak meg kellett hajolni? Nem tudtak volna úgy tenni, mintha a cipőfűzőjüket kötnék be, és közben imádkozhattak volna a saját Istenükhöz? Érdemes volt kitenni magukat a nagy veszélynek? Nyilván úgy gondolták, hogy igen. És a szavaikból kitűnik, hogy tisztában voltak az életveszélyes helyzettel.

Hogyan kerülhetjük el, hogy könnyű mentséget keressünk magunknak a hitkérdésekben való megalkuvásra? Mire tanít ez a vers egy hasonló kísértéssel kapcsolatban: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az” (Lk 16:10).

A Biblia kutatói már régóta kapcsolatot látnak Dániel 3. fejezete és A jelenések könyvének a végidő eseményeiről szóló része között, méghozzá okkal. Dániel 3. fejezetében a halálos fenyegetéssel kiadott parancs, hogy „imádjátok az állóképet” (Dán 3:15) párhuzamos Jelenések tanításával, ahol szintén halálos fenyegetéssel szólítanak egy másik képmás imádatára. „Megadatott neki, hogy a fenevad képmásába lelket adjon, hogy a fenevad képmása beszéljen, és hogy megölesse mindazokat, akik nem imádják a fenevad képmását” (Jel 13:15, ÚRK).

Olvassuk el Jel 13:11-17, 14:9, 11-12, 16:2, 19:20 és 20:4 verseit! Hogyan ütköznek itt Isten parancsolataival az emberi rendelkezések?

_____________________________________________________________

Isten népének szól a felhívás, hogy „imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14:7), vagyis a Teremtőt, nem pedig a fenevadat és annak képét. A három héber fiatal a halálos fenyegetések ellenére sem volt hajlandó mást imádni, mint a Teremtő Istent. Tehát még ha mások voltak is a körülmények Dura mezején, amikor kiadták a parancsot a Teremtő helyett a szobor imádatára, mint amilyen akkor lesz, amikor nem a Teremtőnek, hanem a fenevad képének imádatát adják parancsba világszerte, az elv ugyanaz.

Olvassuk el Róm 1:18-25 szakaszát! Figyeljük meg Róm 1:18 és Jel 14:9- 10 versei között az összefüggést „Isten haragjával” kapcsolatosan! A szobor/ kép imádásának kérdése miért ugyanarra az elvre mutat rá, vagyis arra, hogy végső soron kinek a szövetségébe áll be az ember?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az imádat nem feltétlenül meghajlást jelent, vagy füstölőáldozat bemutatását, hanem arról van itt szó, hogy azt imádjuk, akihez vagy amihez a leginkább ragaszkodunk, hűségesek vagyunk. Isten a Teremtőnk, aki Jézusban értünk vállalt tettei révén a Megváltónk is, ezért csak Ő méltó az imádatra, minden más bálványimádás. Ez is magyarázza Jézus kemény szavait: „Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, tékozol” (Mt 12:30, ÚRK). A végső eseményekben ez az igazság mutatkozik majd meg drámai módon.

Nemcsak az Ószövetségben találunk a végső eseményekre utaló előjeleket, hanem az Újszövetségben is. Nem volt könnyű az élete az 1. században élt keresztényeknek. Gyűlölték őket azok a hívők, akik úgy gondolták, hogy veszélyeztetik a mózesi hitet, de a pogány Római Birodalom haragjának is ki voltak téve. „A föld és a pokol hatalmai Krisztus ellen sorakoztak fel akkor, amikor csatasorba álltak Krisztus követői ellen. A pogány világ tudta, hogy az evangélium diadala a pogány templomok és oltárok elsöprését jelenti. Ezért összegyűjtötte erőit, hogy a kereszténységet megsemmisítse” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 35. o.). Az apostolok cselekedeteinek egyik története jól példázza, hogy mire számíthat Isten népe a Jelenések 13. fejezetében felvázolt események közeledtével.

Olvassuk el ApCsel 12:1-17 szakaszát! A történet mely részei vetíthetik előre a végidei eseményeket?

Jakabot lefejezték, és úgy tűnt, hogy Péter lesz a következő. Halálbüntetés fenyegette a keresztényeket. A történetnek talán az a legkülönösebb része, hogy Péter aludt akkor, ami valószínűleg az élete legrosszabb éjszakája volt. Mély álomba merült, és az angyalnak meg kellett löknie, hogy felébressze.

Péter csoda folytán megszabadult, elment a hívők összejövetelére, akik alig akarták elhinni, hogy valóban megmenekült, pedig éppen azért imádkoztak. A Bibliában az áll, hogy „elámultak” (ApCsel 12:16, RÚF). Elgondolkodtató: vajon milyen gyakran nem merjük igazán elhinni, hogy Isten valóban válaszol is az imáinkra?

Egyes hívők megmenekültek, másokat megöltek, és ugyanígy lesz az utolsó idő közeledtével. Péter akkor kiszabadult, de végül a hitéért halt meg. Jézus előre elmondta neki, mi lesz vele: „Bizony, bizony mondom neked, amikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál, amikor pedig megöregszel, kinyújtod a kezedet, és más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod. Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: Kövess engem” (Jn 21:18-19, ÚRK)!

Figyeljük meg: Jézus elmondja Péternek, hogyan fog meghalni, majd pedig hívja, hogy „Kövess engem!” Miért ne engedjük, hogy eltéríthessenek az Úr követésétől, ha még halálbüntetés veszélye is fenyegetne?

Teltek az évek, és még nem következtek be a végső események, nem fenyeget halálos ítélet, nem kényszerítik ránk a fenevad bélyegét, ezért vannak, akik kételkednek, vitatják az utolsó eseményekre vonatkozó magyarázatunkat, vagy hogy a végső küzdelemben központi szerepe lesz a szombatvasárnap kérdésének.

A jelenések könyve egyértelműen kifejezi: az ember vagy a Teremtőt, vagy a fenevadat és annak képét imádja. Mivel már az Édentől kezdve a hetedik nap, a szombat az alapvető jele Isten Teremtő voltának (lásd 1Móz 2:1-3), nem lepődhetünk meg azon, hogy a szombat benne van a Teremtő imádásának kérdésében, méghozzá központi helyen. Az sem véletlen, hogy a fenevad hatalma ugyanaz az erő, amely a saját állítása szerint megváltoztatta a nyugalomnap parancsát, a bibliai napról áttéve azt vasárnapra, pedig azt nem szentesíti a Biblia. Ezen a háttéren nagyon is logikus, hogy a szombat és a vasárnap részét képezi az imádat kérdésének (a Teremtőt [lásd Jel 14:6-7], vagy a fenevadat imádjuk-e?). Az Újszövetségben is találunk példát a hetedik nap, a szombat, valamint az emberi törvények ütközésére.

Olvassuk el a következő verseket: Mt 12:9-14 és Jn 5:1-16! Mi miatt akarták a vallási vezetők megölni Jézust?

Amikor Jézus egy szombatnapon meggyógyította a száradt kezű férfit (Mt 12:9-13), mit tettek a farizeusok? „A farizeusok pedig kimentek, és tanácsot tartottak ellene, hogyan pusztítsák el” (Mt 12:14, ÚRK). Halál a szombat miatt? Jn 5:1-16 szakasza szerint egy másik szombati csoda után a vezetők „üldözni kezdték Jézust, mert ezt tette szombaton” (Jn 5:16, ÚRK).

Halálbüntetés az emberi hagyomány és a szombat közötti ellentét miatt? A Bibliában semmi nem tiltja a szombatnapi gyógyítást, és a vasárnap sem váltotta fel sehol a szombatot!

Jézus esetében a konkrét kérdés más volt, mint ami a végső események idején lesz, de azért a kettő nem áll messze egymástól: Isten törvényével szembenálló emberi törvények, és a vita középpontjában lévő törvény mindkét esetben érinti a bibliai szombatot.

A halált is vállalni Isten egyik parancsolata miatt? Hogyan próbálhatja meg az ember racionalizálni, ha kibúvót keres?

Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, „Isten népe megszabadul” c. fejezet, 543-556. o.

„Isten minden korban angyalok útján nyújtott segítséget és szabadulást népének. A mennyei lények tevékenyen részt vesznek az emberek ügyeiben. Hol villámlásként fénylő ruhában, hol vándoröltözetű emberekként tűnnek fel, és megjelentek Isten embereinek emberi formában. Délidőben megpihentek a tölgyek alatt, mintha elfáradtak volna. Elfogadták az emberek vendégszeretetét. Vezettek vándorokat, akikre ráesteledett. Saját kezükkel szították lángra az oltár tüzét. Kinyitottak börtönajtókat, és kiszabadították az Úr szolgáit. A menny vértjében jöttek, hogy elhengerítsék a követ a Megváltó sírjától.

Az angyalok sokszor vesznek részt emberi alakban az igazak összejövetelein. Ellátogatnak a gonoszok közé is, miként Sodomába is elmentek, hogy feljegyezzék tetteiket, és megállapítsák, átlépték-e már Isten türelmének határát. Az Úr gyönyörködik az irgalmasságban. Egyesek kedvéért, akik valóban szolgálják Őt, visszatart csapásokat, és meghosszabbítja tömegek békességét. Az Isten ellen vétkezők aligha tudják, hogy életükért néhány hívő embernek adósok, akiknek gúnyolásában és sanyargatásában örömet találnak” (i. m. 539. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    Olvassuk el 2Tim 1:7 versét! Beszélgessünk azokról a dolgokról, amelyek leginkább aggasztanak bennünket a próféciákban! Hogyan szabadulhatunk meg a félelem lelkétől, és hogyan találhatjuk meg Isten reményteli üzenetét még azokban a részekben is, ahol a hit miatt üldöztetésre lehet számítani?

2)    Most még nehéz elképzelni, hogyan kap központi helyet a végidei eseményekben a szombat és a vasárnap kérdése, de nézzük meg, milyen gyorsan változik a világ! Miért nem szabad tehát a hitünket az éppen aktuális eseményekre alapozni, amelyek egy szempillantás alatt megváltozhatnak? Miért egyedül Isten kinyilatkoztatott Igéjének az alapja biztos?

3)    Gondolkodjunk még Dániel 2. és 7. fejezetéről! A világbirodalmak a jövendölés szerint jöttek és mentek, a történelemre visszatekintve ma ezt jól látni. Már csak egy birodalom van előttünk. Melyik lesz az? Miért lehetünk biztosak abban, hogy minden a prófécia szerint fog történni?

KIS ISTVÁN:

IGE-VERSEK

Elég nagy

1Mózes 6:9-22

Csinálj egy bárkát!

Mutatom, hogy kell!

– Mire jó az? Mondd el!

– Bementek ti,

meg az állatok,

aztán várjatok.

Jön majd a víz

lentről, fentről.

Megtartalak.

Kegyelemből.

Tisztítóvíz

1Mózes 7.

Először cseppek.

Majd dübörgő zuhatag.

Kint jajgatnak.

Bent hallgatnak.

Csend.

A kegyelem hajója

lebeg a vizeken.

Alatta mélység.

Várja

Ararát.

1Mózes 8.

Eső után

Sárban állva,

szivárványra néző

emberként

áldozok magamból

és őrzöm

a szivárványon túlról

érkező

reményt.