SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Rúth és Eszter

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ruth 1:1-5; 2:5-20; Eszter 3:1-14; Jób 1:6-11; Máté 4:8-9; Jelenések 12:14-17

„Amint meglátta a király, hogy Eszter királyné az udvarban áll, kegyelmet talált előtte, ezért a király kinyújtotta Eszter felé az aranypálcát, amely a kezében volt. Akkor odament Eszter, és megérintette az aranypálca végét” (Eszt 5:2, ÚRK).

A héten folytatjuk azoknak a történeteknek a tanulmányozását, amelyek az utolsó idők eseményeire mutatnak előre. Isten valós események és emberek által az Ő szemszögéből láttatja a dolgokat, és segít megérteni, hogyan magyarázzuk a hitünk erősítéséért adott, jövőre vonatkozó próféciákat.

A figyelmünket két kiemelkedő nő, Ruth és Eszter felé fordítjuk, akiknek az élete megérintette számtalan generáció szívét. Az egyikük egy nincstelen özvegy, aki előtt akkor csillan fel a remény, amikor találkozik a jólelkű Boázzal, és ő rokonaként megváltja. Házasságuk a keresztények kedvelt szerelmi története lett, mivel Krisztus irántunk való szeretetét tükrözi. A másik egy idegen földön élő fiatal lány esete, aki értesül népe kiirtásának tervéről, és hirtelen egy dráma közepén találja magát, aminek során aztán megmenekülnek.

A próféciában az asszony természetesen Isten egyházának fontos szimbóluma, és ez sokat elárul arról, hogyan viszonyul Isten a népéhez. Nézzük meg a bibliai beszámolókat erről a két nőről, akiknek az életkörülményeit megörökítette Isten Igéje, és igyekezzünk tanulságokat leszűrni a tapasztalataikból!

A keresztény hit bírálói gyakran bizonyítékként mutatnak a földi élet brutalitására, mondván, hogy a) Isten nem létezik, vagy b) nincs ereje közbelépni, amikor rossz történik, vagy c) nem törődik azzal, ami nekünk fáj. Azonban sok bibliai történet bizonyítja, mennyire nem helytállóak ezek az állítások. Igaz, Isten engedi, hogy az ember elszenvedje az ellene való lázadás következményeit. Ám anélkül, hogy korlátozná a szabad akaratunkat, Ő mindig ott van és munkálkodik az emberiség történelmében, folyamatosan a bűn és a szenvedés problémájának végső megoldása felé mozgat. Ruth története is példa erre.

Olvassuk el Ruth 1:1-5 szakaszát! Milyen bajok szakadtak Naomira és Ruthra? Mi volt ezeknek az oka? Hogyan tükrözi ez a történet is az emberiség mostani helyzetét?

Ironikus, ahogyan a történet kezdődik: éhínség sújtotta Betlehemet, a várost, aminek a neve azt jelenti, hogy „a kenyér háza”. Felidézhetjük az Éden bőségét, ahol Isten így szólt Ádámhoz és Évához: „A kert minden fájáról bátran egyél” (1Móz 2:16). Léte hajnalán az emberiség bőségben élt a nagylelkű Teremtő gondoskodását élvezve, majd ahelyett, hogy továbbra is a teremtett világ gondviselője maradt volna, a bűn rabszolgájává vált. „Arcod verítékével egyed kenyeredet, mígnem visszatérsz a földbe” (1Móz 3:19) – mondta Isten Ádámnak. Mint Naomi, mi is elveszítettük örökségünket, amit Isten eredetileg nekünk szánt, nehézzé vált az életünk. Isten ajándékba adta Édent, de nem feltétel nélkül: az embernek szabadságában állt fellázadni, de ez azzal járt, hogy már maguk felelnek jólétükért. Eredetileg, a bűneset előtt „uralmunk alá” kellett volna hajtani az egész földet, Isten áldásával, utána azonban már a bűnbe süllyedt világ az, amit uralmunk alá kellene hajtani. Rengeteg fájdalom és szenvedés származik abból, hogy önző emberek küzdenek egymással a szűkös erőforrásokért.

A tragédia elmondhatatlan: ugyan a föld még ma is bőven terem, ami Isten szeretetének komoly bizonyítéka, de az emberi kapzsiság és a bűn pusztítása következtében mintha inkább a föld hajtana bennünket uralma alá, nem pedig fordítva. Egy nap azonban ennek majd vége lesz.

A bűn és a halál hatezer éve után hogyan mutatkozik meg még most is Isten szeretetének, teremtő hatalmának csodája?

Naomit annyi keserűség érte az életben, hogy azt kérte, Márának hívják (lásd Ruth 1:20). A bűn súlyosan megrontotta a Teremtővel való kapcsolatunkat, lelki ínségbe taszítva bennünket. A kilátásaink sötétek, az életünket úgy töltjük, hogy csak a mező szélén szedegetjük a kalászt, a megtört világban még fellelhető örömnek csupán a morzsáin tengődünk. Azonban minden egészen más lesz, amint felfedezzük, hogy Isten nem feledkezett meg rólunk.

Olvassuk el Ruth 2:5-20 szakaszát! Miért ez a történet fordulópontja? Miért volt igen jó hír, amikor Naomi megtudta, hogy ki a jótevőjük?

Naomi nem vehette birtokba a férje, Elimelek földjét a férje családjának támogatása nélkül. Az asszony remélte, hogy elhunyt férje egy közeli rokona feleségül veszi Ruthot, aki majd gyermeket szül Elimelek nevének. Isten úgy rendelkezett, hogy az izraeliták visszaszerezhetik örökségüket az ígéret földjén, ha egy közeli rokon megváltja. Boáz nem csupán egy jóindulatú gazda volt, hanem Elimelek közeli rokona is, aki megválthatta a földet.

A lehető legjobb hír volt Naomi számára, hogy Boáz nemcsak egy kedves, nagylelkű férfi, hanem rokon is, mert így a két nő szegénységének nem kell örökké tartania.

Boázban a keresztények Krisztus előképét látják, aki a Teremtőnk, de a Megváltónkká is lett, hús-vér emberré vált, többek között ezért is utalt magára gyakran így: „Emberfia” (Mt 12:8, ÚRK; Mk 8:31; Lk 22:22; Jn 3:14).

Túl sokan képzelik Istent kíméletlennek, aki talán beenged a mennybe, ha az erkölcsi listán minden pontot ki tudunk pipálni, de csak vonakodva teszi, ha egy technikai kérdésben bukdácsolunk. A Boáz által kirajzolódó Krisztus-kép eloszlatja az efféle nézeteket. Isten nem egyszerűen észrevesz bennünket, hanem mély lelki szegénységünk dacára menyasszonyául is akar fogadni.

Próbáljuk meg valahogy felfogni, hogy a Teremtő nemcsak részévé vált a maga teremtette világnak, hanem meg is halt érte! Ennek az elképesztő gondolatnak a fényében hogyan tekintsünk tehát a saját életünkre?

Boáz beleszeret Ruthba, feleségül akarja venni, de komoly akadályba ütközik: van egy közelebbi rokon, aki szintén igényt tart a nőre és a földre. Boázt Krisztus előképének tekintve ez a helyzet rámutat a nagy küzdelem egy fő kérdésére. Krisztus szeret bennünket, de van egy „közelebbi rokon”, Sátán, aki követelően lép fel.

Mit tudhatunk meg a következő szakaszokból arról, hogy Sátán a magáénak tulajdonítja az emberiséget? Jób 1:6-11; Mt 4:8-9; Júd 1:9; Lk 22:31

Sátán elment a mennyei tanácskozásra, ahol azt mondta Istennek, hogy „Körülkerültem és át- meg átjártam a földet” (Jób 1:7, ÚRK). Isten megkérdezte tőle, hogy látta-e az igaz Jóbot. Sátán úgy beszélt róla, mint aki már az övé. Arra célzott, hogy Jób valójában a szívében már nem Istenhez tartozik. Csak azért követ téged, mert jó vagy hozzá. Ne legyél olyan jó hozzá, és majd meglátod, igazából ki mellett áll!

Júdás levele tesz egy rövid utalást az Izraelben jól ismert történetre: Isten eltemette Mózest (5Móz 34:6), majd később feltámasztotta. A részleteket ugyan nem ismerjük, de Júdásnál azt olvassuk, hogy Mózes teste felett vitatkoztak, és Sátán a követeléseit hangoztatta. „Most először szándékozott Krisztus életet adni a holtnak. Mikor az élet fejedelme és a fénylő angyalok a sírhoz közeledtek, Sátán féltette hatalmát. Gonosz angyalaival ott állt, hogy vitatkozzék a területére való behatolásról, amelyet sajátjának tekintett. Azzal kérkedett, hogy Isten szolgája az ő foglya lett. Kijelentette, Mózes sem volt képes megtartani Isten törvényét, mert jogot formált Jahvét illető dicsőségre, amely a legnagyobb bűn, hiszen ő is ezért száműzetett a menny ből, és ezzel a törvényszegéssel Mózes az ő hatalmába került” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 446. o.). Krisztus nyilván cáfolta Sátán állításait, és Mózes feltámadt (lásd Mt 17:3).

Ruth 4:1-12 szakaszában Boáz elment Betlehem kapujába – Krisztus ebben a városban jött világra közeli rokonunkként. A város vénei összegyűltek, és a megbeszélés végén a másik férfi átadta a saruját (mint tulajdonjogának szimbólumát). A városkapuban szokták a különböző ügyeket eldönteni, ez az ítélet jelenetének előképe, Dán 7:13-14, 22, 26-27 ítéleti színét tükrözi. Nem szabad megfeledkezni arról a fontos szempontról, hogy az ítélet „a szentekért” történik, ami csakis azért vált lehetségessé, mert Krisztus megfizette az árat értünk, ahogy Boáz is fizetett menyasszonyáért.

Eszter történetében találkozunk a pozíció- és hataloméhes Hámánnal. A birodalomban már addig is kiemelt helyet foglalt el, felette állt a többi fejedelemnek (Eszt 3:1).

Ézs 14:12-15 és Ez 28:11-15 verseit olvasva párhuzamot találunk Lucifer és Hámán között. Hámán Isten kiválasztott népének ádáz ellensége volt, nem akart meghajolni Isten előtt. Krisztus megkísértésének történetében megmutatkozik Sátán alapvető szándéka, amikor is egy magas helyre viszi fel Jézust, hogy megmutassa neki a világ országait (Mt 4:8-11). Krisztus azért jött, mint aki közülünk való, hogy megváltsa a világot, az Övé legyen. Jézus a legközelebbi rokonként a Megváltónk, és rendkívül magas árat fizetett a világ megváltásáért.

A jelenések könyvében látjuk, hogy Sátán hatalom- és imádat utáni vágya taszítja végső krízisbe a világot. Csalásaival megtéveszti a földet, hogy „csodálva kövessék” a fenevadat (Jel 13:3-4) – egy számottevő csoport kivételével, akik nem hajlandóak azt imádni. Velük szemben erőszakhoz folyamodik.

Hámán észrevette, hogy Márdokeus, Isten kiválasztott népének egy tagja nem adja meg neki azt a „hódolatot”, ami pedig szerinte jogosan megilletné őt, ezért „megtelt haraggal” (Eszt 3:5-6, ÚRK). Eltökélte, hogy Márdokeus egész népét kiírtja a föld színéről.

Olvassuk el Eszt 3:1-14, Jel 12:14-17 és 13:5 verseit! Milyen párhuzamokat találunk ezek között a szakaszok között? Mennyiben hasonlít Jánosnak az Isten maradék egyházáról adott leírása ahhoz, amit Hámán mond Isten népéről?

_____________________________________________________________

Az ördög állítja, hogy övé a világ, de az Isten mellett hűen kitartó nép léte – akik megtartják a parancsolatokat – rácáfol állítására. „Amikor a kereszténységben különösen vitatott ponttá lesz a szombat, a többség nyomásának kitartóan ellenálló kisebbség egyetemes közutálat tárgyává válik” (Ellen G. White: Signs of the Times. 1910. február 22.).

Gondoljunk azokra a „kis” dolgokra, amelyek most próbára teszik a hitünket! Amennyiben megalkuszunk ezeknek a kérdésében, mit fogunk tenni, ha nagy próba jön?

Egyes keresztények sajnos hajlamosak a bibliai próféciáknak csak a nehéz kérdéseivel foglalkozni. Látjuk, hogy súlyos idők állnak előttünk, és a próféciák tanulmányozása válhat félelemalapúvá is, amikor az ember a nehézségekre fókuszál, nem pedig a történet megígért megoldására. Isten nem vonja be a jövőt cukormázzal, nyíltan közli, hogy milyen eseményekre kerül még sor a nagy küzdelem lezárulása előtt, de mindig végig kell olvasni a történetet!

A próféciák általános mintázata szerint Isten valóságos képet ad az emberi lázadás okozta káoszról, és megmutatja a következményeket is, ugyanakkor mindig felmutatja a reményt. Vannak, akik félelemmel és rettegéssel gondolnak a végső megpróbáltatásra (Jákób éjszakájára) vonatkozó jövendölésekre. A végső események kétségkívül nem lesznek könnyűek Isten népe számára, de éppen annyira megbízhatóak a szabadítás ígéretei is, mint a nehéz időkkel kapcsolatosak!

Jelenések 12. fejezetében az ördög bosszúszomjas gyűlölettel üldözi Krisztus menyasszonyát, de Isten közbelép megmentéséért. Eszter történetének drámájában a csodaszép királyné központi szerepet kap, Isten különleges módon felhasználja népe megmentésére.

Olvassuk el Eszt 4:13-14, 5:1-3 és 9:20-28 verseit! Milyen helyzetben leszünk a föld történelmének záró eseményei közben? Milyen tanulságot vonhatunk le erről az olvasott szakaszokból?

A maradék egyházat Isten a történelem egy meghatározott idejére támasztotta. A középkor ezerkétszázhatvan napos időszakának lejártával előhívta rejtekéből a menyasszonyát (vö. Jel 12:14), hogy elvigye a világnak a végső kegyelmi üzenetet, a hármas angyali üzenetet. Mi „e mostani időért” (Eszt 4:14) vagyunk itt.

Eszter felismerte, hogy nem egyedül kell szembeszállnia az üldözéssel, amit Hámán a népe ellen indított. A királyné kegyelmet talált a királynál, és a nép végül megszabadult. Mi sem vagyunk egyedül a föld történelmének záró momentuma előtt – a Király a mi oldalunkon áll, és Isten népe megszabadul.

Isten népe számára jól végződtek a dolgok, legalábbis ebben a történetben, bár nincs ez mindig így. Miért fontos tehát hosszútávon vizsgálni az eseményeket, hogy megőrizzük a bizalmunkat Krisztusban?

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Izrael első királya” c. fejezetből 564-565. o.

„Sátán felháborodást ébreszt a népszerű szokásokat és hagyományokat visszautasító kisebbséggel szemben. Magas állású és neves emberek fognak szövetkezni a törvényt megvető, gonosz emberekkel, hogy tanácskozzanak velük Isten népe ellen. Gazdagság, lángelme, műveltség összefog, hogy megvetéssel illesse őket. Üldöző uralkodók, lelkészek, egyháztagok esküsznek össze ellenük. Szóban és írásban, kérkedéssel, fenyegetéssel és gúnnyal igyekeznek megtörni hitüket. Megtévesztéssel és dühös felhívásokkal fogják felkelteni az emberi indulatokat. Mivel az »így szól a Szentírás « szavakkal nem tudnak a bibliai szombat képviselői ellen semmit sem felhozni, ezért az erőszak eszközével lépnek fel. A törvényhozók meghajolnak a vasárnaptörvény követelései előtt, hogy ezzel népszerűségre tegyenek szert és pártfogásban részesüljenek. De azok, akik félik Istent, nem fogadhatják el a Tízparancsolat egyik előírását sértő intézményt. Ezen a csatatéren vívja meg utolsó nagy harcát az igazság a tévelygéssel. Nem lehet kétség a harc kimeneteléről. Ma is, mint Eszter és Márdokeus korában, az Úr megvédi igazságát és népét” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 375. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    Vajon miért engedi Isten, hogy népe nehéz időkön menjen keresztül? Mi a célja ezzel?

2)    Hogyan készülhetnek fel a hívők a lehetséges nehézségekre, amelyek Krisztushoz való hűségük miatt érhetik őket? Hol találunk reménységet a bajban?

3)    Miért vagyunk hajlamosak leragadni a prófécia nehezebb pontjainál, amelyek eltakarhatják előlünk a teljes képet, amiben pedig ott a jó hír?

4)    Egy barátod elolvasta A jelenések könyvét, majd bizalmasan elmondja neked, hogy „félelmetesnek” találta. Milyen megközelítéssel segítenél neki, hogy világosabban lásson és meg tudjon nyugodni?

5)    „Nem hiszem, hogy Isten szeret engem – mondja valaki. – Ha tudnád, hogy mit tettem, megértenéd.” Mit felelnél neki? Hogyan kapcsolódik ide Ruth és Eszter története?

KIS ISTVÁN:

IGE-VERSEK

1Móz3:1-7

Fura

Nem erről volt szó…

A kígyó mást ígért.

Más lettem. Más lettél.

Minden más lett.

Ez a rossz?

Ez rossz.

A fügelevél nem takar.

1Mózes 3:8-10

Hallod?

Te is hallod?

Mintha jönne Valaki.

Mondd Neki, hogy nem alkalmas!

Fel sem vagyunk öltözve.

Szerinted nem lát meg?

De, már észrevett.

Ezért is te vagy a hibás!

1Mózes 3:14-22

Pont egy fa?

Most komolyan mondod,

hogy semmit sem tehetsz?

Alig ettünk belőle.

Nincs valami kiskapu?

Egy másik fa, ami mindent helyretesz?

– De van, csak arról nem ehetsz!

Izzadj, szenvedj, epekedj!

Majd lesz egy másik fa,

úgy hívják: kereszt!