SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Akik számára eljött a vég

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:1-8; 18:17-32; Dániel 7:9-10; Máté 24:36-44; 2Péter 2:4-11; Jelenések 6:12-17

„Mindezek pedig példaképpen történtek velük, és a mi tanulságunkra írattak meg, akikhez az időknek vége elérkezett. Azért aki azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék” (1Kor 10:11-12, ÚRK).

A Biblia tele van arról szóló beszámolókkal, hogy Isten népének esetei jövőbeli dolgokra mutatnak, és megadják a kulcsot a „jelenvaló igazság” megértéséhez. Némelyik meglepő részletességgel vetíti előre a végidei események árnyékát, szélesebb alapot vetve Dániel és Jelenések próféciáinak megértéséhez.

Isten teljes mértékben képes a próféták által kinyilatkoztatott módon irányítani az utolsó napok történéseit, anélkül, hogy áthágná az egyes emberek lelkiismereti szabadságának korlátait. Némelyik történet egészen egyértelmű, az Újszövetség konkrétan utal rájuk a végidő eseményeinek leírásával: Sodoma és Gomora, az özönvíz stb. Másokat alaposan végig kell gondolni és tanulmányozni, hogy rábukkanjunk a bennük lévő igazságokra.

A következő pár hét során megnézünk meghatározó történeteket, hogy megtudjuk, mit mondanak például a második adventről, a vizsgálati ítéletről, a végső kritikus időről és egyebekről. Mindezek középpontjában Krisztus áll, hiszen fontos, hogy a próféciával kapcsolatos minden kutatásunknak Ő legyen a középpontja és a végcélja.

Olvassuk el Jel 6:12-17 szakaszát! Gondolkodjunk azon, mit tesznek bizonyos emberek, amikor hirtelen kibontakoznak az utolsó idők eseményei! Mire figyelhetünk fel a reakciójukból?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Érdekes megfigyelni, hogy akik elvesznek, nem ezt kiáltják: „Mi történik?” vagy „Ki van emögött?” Úgy tűnik, tudják, hogy mi történik. „Bárányként” utalnak Jézusra, tehát valamennyit bizonyára ismernek a történetéből. Azzal is tisztában vannak, hogy „eljött haragjának nagy napja, és ki állhat meg” (Jel 6:17, ÚRK), vagyis reménytelen helyzetbe kerültek.

A vég előtt az evangélium a föld minden népéhez eljut (Mt 24:14), a hármas angyali üzenet az egész bolygón hangzik, mégis lesznek, akiket készületlenül talál, nem mintha nem lett volna elég információjuk, hanem mert nem akartak hinni és engedelmeskedni, ezért fognak elveszni az utolsó napon.

Olvassuk el Mt 24:36-44 szakaszát! Jézus szerint milyen tanulságot szűrjünk le Noé történetéből?

_____________________________________________________________

Jézus az özönvíz történetével figyelmeztet, hogy második adventje sokakat meglepetésszerűen ér majd. Az özönvíz sem azért okozott meglepetést a világnak, mintha nem lett volna elég információjuk. Noé százhúsz évig prédikált, elmondta, mi fog történni, csak nem akartak hinni neki.

Sokan azzal nyugtatják magukat, hogy az azóta eltelt hosszú idő a próféciák hamisságát bizonyítja. Péter az özönvízre utalva írja, hogy „az utolsó napokban csúfolkodók jönnek, akik saját kívánságaik szerint járnak, és gúnyosan kérdezgetik: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy marad a teremtés kezdetétől fogva” (2Pt 3:3-4, ÚRK). Ez az érzet évről évre egyre erősödik.

Jézus második adventje (bizonyos esetekben a harmadik) minden ember számára a halál után csak egy pillanattal következik be, és tudjuk, milyen gyorsan elmúlik az élet. Hogyan segít ez a nézőpont megbirkózni a „késedelem” gondolatával?

Péter figyelmeztet, hogy sokakat készületlenül talál Krisztus visszajövetele, „mert kész-akarva nem tudják” (2Pt 3:5), hogy mi történt az özönvízkor. A világ kollektív emlékezetének része a nagy áradás, és noha az ókori görögöktől kezdve a majákig igen sok kultúrában beszélnek pusztító özönvízről, ma talán Noé története az egyik leginkább kifigurázott bibliai beszámoló. Bármilyen világosan és egyértelműen írja le az Ószövetség és utal rá számos alkalommal az Újszövetség, a világ szánt szándékkal mítoszként félresöpri, éppen úgy, ahogy Péter leírta.

Mt 24:37-39 verseiben Jézus elmondta, hogy a világ olyan lesz, mint „Noé napjaiban” volt. Vessük össze ezt a szakaszt 1Móz 6:1-8 verseivel! Milyen erkölcsi állapotok vezettek a vízözönhöz? Milyen párhuzamokat találunk a két időszak között?

Az alapos vizsgálat közben még egy fontos tanulság kiemelkedik Isten végidei maradék népe számára. Zsid 11:7 verséből megtudjuk, hogy Noé „istenfélelmében háza népe megmentésére bárkát készített. E hite által elítélte a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett” (ÚRK).

Képzeljük el, hogy egy évszázadnál is tovább prédikálunk, és végül másra nem tudunk rámutatni, csak a családunkra a bárkában! Ha Noé mai evangelizátor lett volna, kudarcosnak nyilvánítanák: évtizedekig prédikál, és semmi eredmény nem mutatkozik.

Szerencsére most a világ számos részén az emberek nagyon jól fogadják a hármas angyali üzenetet. A maradék jellegzetes üzenetét hirdető evangelizációk rendkívül eredményesek számos helyen, sokan megismerik az Urat. Még nem jutottunk el oda, hogy ne lenne eredmény, bár hallottuk: eljön a pillanat, amikor „a kegyelemidő lejár, és a kegyelem ajtaja bezárul. Ez az egyetlen rövid mondat tehát: »Akik készek valának, bemenének Ővele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó« – elvezet bennünket a Megváltó végső szolgálatán át ennek a nagy munkának, az ember megváltásának befejezéséig” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020. Advent Kiadó, 369. o.).

Egészen addig van mit tenni egyházunknak!

Hogyan tanulhatjuk meg, hogy ne keseredjünk el, ha a személyes missziómunkánk most látszólag nem túl gyümölcsöző? Miért kell folytatni a munkát (lásd Jn 4:37)?

Az utolsó idő eseményeinek leírásakor Péter közvetlenül utal egy másik meghatározó ótestamentumi történetre is: Sodoma és Gomora pusztulására. Közismert volt a gonoszsága a síkság városainak, amelyek a mennyből lecsapó tűz pusztításának első példái lettek.

Olvassuk el 2Pt 2:4-11 és Júd 5-8 verseit, majd Ez 16:46-50 szakaszát! Figyeljünk meg minden részletet! Milyen erkölcsi állapotok vezettek a városok pusztulásához? Találunk mai párhuzamokat?

Egyértelmű a figyelmeztetés, ami a bolygó végidei lakóinak szól Sodoma és Gomora története által: a gonoszokat végül elpusztítja a tűz, amint arról olyan világosan ír Jelenések 20. fejezete. A bűn rendkívül megtévesztő, elvakít, hogy ne ismerjük fel saját szívünk állapotát, a vétkeinket az önigazolás rétegeivel kendőzi el, miközben mások gonoszsága nyilvánvaló marad számunkra. Abban a fejezetben, ahol Isten elmondta, mennyi szeretetet árasztott népére, arra is figyelmeztetnie kellett őket, hogy noha nem pontosan azokat a bűnöket követték el, mint Sodoma (Ez 16:47), valójában még gonoszabbak lettek.

Izrael paráznává lett (Ez 16:41), lelki házasságtörővé vált. Képzeljük el, mennyire megdöbbent Isten népe, amikor azt hallották, hogy a gonoszságáról hírhedt Sodománál is gonoszabbak!

Nincs ebben semmi új, nemcsak az ókori Izraelre, hanem az egész emberiségre nézve! Róm 1:18-32 szakaszában Pál az emberi gonoszság hosszú listáját sorolja fel, amit akár mai újságcikkek alapján is írhatott volna. Pál nem azért írt a pogányok bűneiről, hogy a felsőbbrendűség érzését táplálja a zsidókban. Azt akarta, hogy Isten népe végre rádöbbenjen saját bűneinek súlyosságára. Nátán ugyanezt tette, amikor Dáviddal beszélt: elmondott egy történetet egy gazdag emberről, aki elvette egy szegény ember bárányát. „Akkor Dávid haragra gyúlt” (2Sám 12:5, ÚRK), annyira kirívó volt az igazságtalanság, de Nátánnak még így is ki kellett mondania: „Te vagy az az ember” (2Sám 12:7)! Dávid csak ekkor látta meg magát a történetben.

Fontos észben tartani, hogy a Biblia elsősorban nem a világnak, hanem Isten népének szól. Amikor mások égbekiáltó bűneiről olvasunk például Jelenések 13. vagy 17. fejezetében, ez figyelmeztetés, hogy ugyanabba a csapdába mi magunk is beleeshetünk.

Közvetlenül Sodoma pusztulása előtt különös eset történt Mamré tölgyesében. Isten megjelent Ábrahámnak, két angyal kíséretében. Amikor a pátriárka meglátta a mennyei látogatókat, étellel kínálta őket. Isten ekkor ígérte meg, hogy Ábrahámnak és Sárának fia születik, akinek a vonalából születik majd a Messiás. Jézus valóban Ábrahám leszármazottja (vö. Gal 3:16). Aztán a történet hirtelen átváltott a síkság gonosz városainak kérdésére.

Olvassuk el 1Móz 18:17-32 szakaszát! Mit tudhatunk meg ezekből a versekből Isten jelleméről és arról, hogyan akarja végül megoldani a bűn problémáját bolygónkon?

Isten nem tartozik magyarázattal nekünk, de úgy döntött, hogy nem rejti el az indítékait és terveit az emberiség előtt. „Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr – mondja Ámósz próféta –, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak” (Ám 3:7).

Mielőtt Isten elpusztítaná Sodomát és Gomorát, kijelenti, hogy jónak látja közölni Ábrahámmal, mi fog történni, hamarosan minek lesz a tanúja. Isten egy darabig még elidőzött Ábrahámnál, míg a két angyal elindult a bűnös városba kihívni azokat, akik hallgatnak figyelmeztető szavukra. Óhatatlanul is eszünkbe juttatja ez a történet, hogy az angyaloknak ugyanez a feladata az utolsó napokban is: Isten még Babilonban élő népét kihívják onnan (Jel 14:6-12; 18:1-4). Miközben hangzott az utolsó figyelmeztetés, Isten arról beszélgetett Ábrahámmal, hogy mi fog történni, és nyitottan fogadta a pátriárka kérdéseit.

„Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal együtt” – mondta Ábrahám. „Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna- e igazságot” (1Móz 18:25, ÚRK)? Ábrahám nemcsak Sodoma esetét vizsgálta, hanem Isten jellemét is. Hasonlóképpen, mielőtt eljön a vég, Isten kinyitja a mennyei könyveket (Jel 20:4, 11-15), és engedi, hogy beletekintsünk a bizonyítékokba, és csak utána hoz alá tüzet a földre. Ezer évünk lesz, hogy feleletet kapjunk a sok kérdésünkre, amelyekre most még nem tudjuk a választ.

Mielőtt Isten végső ítélete sújtja azokat, akik elvesznek, ezer évet ad, hogy megértsük: kivel mi történik és miért. Mit árul el ez a jelleméről? Mennyire engedi, hogy a tőle teljes egészében függő teremtményei megvizsgálják azokat a kérdéseket, amelyeket jogukban áll megismerni?

Dániel 7. fejezetének ítéleti jelenetében bepillantunk a függöny mögé. Csodálatos lehetőség, hogy megláthatjuk, hogyan oldja meg Isten a bűn problémáját, miközben megváltást biztosít azoknak, akik szövetséges kapcsolatban kívánnak élni vele.

Olvassuk el Dán 7:9-10, 13-14, 22, 26-27 versében a vizsgálati ítélet leírását! Az ítéletben mi kap elsődleges figyelmet? A folyamat végén milyen ítélet születik? Mit árul ez el a megváltási tervről?

_____________________________________________________________

Vitathatatlan, hogy Isten ítéletet tart az emberiség felett: „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz” (Préd 12:16). Pál arra emlékeztet, hogy nem kell ítélkeznünk egymás felett, „Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélő széke elé” (Róm 14:10). Istennek természetesen nincs szüksége feljegyzésekre ahhoz, hogy tudja, ki üdvözül és ki nem, de lehetnek kérdései az angyaloknak, akik mindvégig figyelemmel kísérték a megváltási tervet (1Pt 1:12). Tanúi voltak Sátán lázadásának, látták, hogy Isten kivetette a mennyből az angyalok harmadát (Jel 12:4), most pedig bennünket hoz a színe elé. Isten kinyitja a könyveket, és engedi, hogy a szentek mindent megnézzenek.

Fontos bepillantást ad az ítéletbe az a történet, amikor Ábrahám kérleli Istent Sodoma és Gomora érdekében – ez a jelenet az ítélet előképe. Nyilvánvaló, hogy már megvizsgálták Sodoma bűneit. Isten elmondja: gonoszsága miatt a városnak olyan rossz híre volt, hogy sokan kiáltottak fel ellene (1Móz 18:20). Persze nem csak Sodoma és Gomora városának dolgait vizsgálták meg a büntetés előtt. Az Úr Ábrahámnak lehetőséget adott arra is, hogy tanulmányozza, Ő helyesen cselekedett-e, amikor döntött a gonoszok pusztulásáról.

Eközben Dániel 7. fejezetében nem más, mint „az emberfia” (Dán 7:13; lásd még Mt 20:28), Jézus jelenik meg a mennyei törvényszéken, „hogy igazságot szolgáltasson a Magasságos szentjeinek” (Dán 7:22, ÚRK). Egyedül az Ő tökéletes igazsága által maradhat meg népe az ítéletben.

Képzeljük el, hogy ott állunk az ítélőszék előtt, és minden titkunk kiderül a szent Isten előtt! Mi az egyetlen reményünk? (Lásd a pénteki részt!)

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Az özönvíz” c. fejezetből 70-72. o.

„A főpap nem tudja Sátán vádjaitól megvédeni sem magát, sem népét. Nem állítja, hogy Izráel hibátlan. Jósua szennyes ruhában áll az Angyal előtt. A nép bűneit jelképezi az a ruha, amelyet képviselőjükként visel. Megvallja bűnösségüket, de rámutat bűnbánatukra és megalázkodásukra is, bízva a Megváltó bűnbocsátó irgalmában. Hittel hivatkozik Isten ígéreteire… Sátán nem azért vádolja azokat, akik az Urat keresik, mert bűneik nem tetszenek neki. Sátán örül jellemhibáiknak, mert tudja, hogy csak akkor diadalmaskodhat rajtuk, ha áthágják Isten törvényét. Csupán azért vádaskodik, mert gyűlöli Krisztust. A megváltás tervével Jézus megtöri Sátán hatását az emberiségre, és lelkeket szabadít meg hatalmából… Az ember egymaga képtelen kivédeni az ellenség vádjait. Bűntől szennyes ruhában, bűnét megvallva áll Isten előtt. De Jézus, a Szószólónk, eredményesen védelmükre kél azoknak, akik bűnbánattal és hittel rábízzák lelkük megtartását. Képviseli ügyüket, és a Golgota csodálatos érveivel legyőzi a vádolót. Isten törvénye iránti tökéletes engedelmességével minden hatalmat megszerzett mennyen és földön. Kéri Atyját, kegyelmezzen meg a bűnös embernek, és béküljön meg vele” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 363-365. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy a világban vannak, de nem a világból valók (lásd Jn 15:19; 17:14-16). Hogyan őrizhetjük meg az egyensúlyt aközött, hogy igyekezzünk meggyőzni a világot, de képesek legyünk „szeplő nélkül” megtartani magunkat e világtól (Jak 1:27)?

2)    A nagy küzdelem természetét illetően mire tanít Noénak az özönvíz előtti prédikálása? Mennyiben hasonló a mi szerepünk ahhoz, mint ami Noéé volt?

3)    Mielőtt a mennyből jövő tűz elpusztítja a gonoszokat (ami Sodomával is történt), a gonoszok feltámadnak. Isten engedi, hogy Sátán még egy rövid ideig elhitesse őket (Jel 20:7-9). Vajon miért szükséges ez utolsó lépésként, még mielőtt Isten mindent helyreállít?

4)    A héten tanulmányozott történetekben milyen figyelmeztetést találunk a saját életünkre nézve? Ezek alapján milyen reményt kapunk Krisztusban?

KIS ISTVÁN:

IGE-VERSEK

1Mózes 2:7

Ősképlet

Csendben alkot.

Mesterművet formáz.

Kezei közt

porból lesz a csontváz.

Lehelete betölti a formát.

Embert alkot: Ádámot és Évát.

1Mózes 2:23-24

2in1

szégyen-telenek

mez-telenek

más-ok

egyek

így már jó

mindkettőnek

1Móz 3:1-5

Csakugyan?

Most komolyan mondod,

hogy semmit sem ehetsz?

Elhiszed, hogy ettől bármi bajod lesz?

Szerintem irigy, valamit elhallgat.

Ha tudnád milyen édes,

és még isten is lehetsz.

Nem kell?

Dehogynem!

Kettőt kérek.