SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A hűség jutalmai

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 62:11; Máté 25:20-23; János 14:1-3; Róma 6:23; 8:16-18; Zsidókhoz 11:6; Jelenések 21

„Az ő ura azt mondta neki: Jól van, jó és hű szolgám, hű voltál a kevesen, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe” (Mt 25:21, ÚRK)!

Sosem érdemelhetjük ki az üdvösséget, a Biblia mégis a jutalom reményével bátorítja hűséges életre Isten kegyelmének érdemtelen kedvezményezettjeit. Végül bármit is kapunk, az mindig és kizárólag az Úr kegyelméből van.

Ahogy Dávid írta: „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az Úrnak bizonyságtétele biztos, bölccsé teszi az együgyűt. Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket. Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké; az Úrnak ítéletei változtathatatlanok s mindenestől fogva igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is; édesebbek a méznél, még a színméznél is. Szolgádat is intik azok; aki megtartja azokat, nagy jutalma van” (Zsolt 19:8-12).

A Biblia több helyen szól a jutalmakról, amelyeket Krisztus által a második advent utáni időre ígért meg Isten, amikor egyszer és mindenkorra lezárul a bűn okozta rettenetes kitérő.

Mit ígért meg nekünk Isten? Mi biztosít bennünket arról, hogy valóban meg is kapjuk azt?

Olvassuk el Zsid 11:6 versét! Mit jelentsen ez a vers a számunkra? Hogyan válaszoljunk az üzenetére? Lásd még Ézs 40:10, 62:11 és Jel 22:12 verseit is! Mit tanítanak ezek a részek?

Isten különleges jutalmat ad hűséges gyermekeinek, amit – mint számos más lelki dolgot – nehéz a véges értelmünkkel felfogni. „Az emberi nyelv alkalmatlan arra, hogy megfogalmazza az igazak jutalmát. Csak azok fogják tudni, hogy milyen, akik meglátják. Véges elme képtelen felfogni, hogy milyen dicsőséges lesz a mennyei Éden” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 575. o.).

Jézus a következő szavakkal fejezte be a boldogmondásokat – amivel kezdte a hegyi beszédet: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek énérettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak” (Mt 5:11-12). A zsidókhoz írt levél 11. fejezete felsorolja a hithősöket, majd a következő fejezet elején az író elmagyarázza, hogy miért vállalta Jézus a kereszthalált.

„Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsid 12:1-2).

A hűségért kapott jutalom nem egyenértékű a cselekedetek általi megváltással. Ki az közülünk, vagy akár a Biblia szereplői közül, aki annyi jót tett, hogy érdemet szerzett volna Isten előtt? Természetesen senki. Éppen ez a kereszt lényege. Ha a tetteinkkel megmenthetnénk magunkat, Jézusnak nem kellett volna a keresztre mennie. Kegyelemből kell kapnunk az üdvösséget. „Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem. Hogyha pedig cselekedetekből, akkor nem kegyelemből: különben a cselekedet nem volna többé cselekedet” (Róm 11:6). A jutalom pusztán annak a következménye, amit Isten értünk és bennünk tett.

Hogyan értsük a kegyelem általi üdvösség és a munkáért kapott jutalom közti különbségét? Beszélgessünk erről szombaton az osztályban!

Emberként az örökkévalóság felé tartunk (akár tetszik, akár nem). A Biblia szerint ennek kétféle kimenetele lehet, legalábbis egyéni szinten: vagy örök élet, vagy örök halál. Ennyi. Nincs köztes út. Nem lehet kissé szélesebb terpeszben egy kicsit ezen meg azon az oldalon is járni. Vagy az egyiket (élet), vagy a másikat (halál) választjuk. Ez valóban a mindent vagy semmit esete.

Olvassuk el Jn 3:16 és Róm 6:23 verseit! Milyen választási lehetőséget találunk itt?

_____________________________________________________________

Ennél szinte semmi nem lehet jobban eltérő vagy különböző, nem igaz? Ha ezt a részt olvassuk, akkor nagy valószínűséggel az örök életet választottuk, vagy bizonyára azt fontolgatjuk. Istennek megvan az az egyedi képessége, hogy bármit megtehet, amit csak mond – minden ígéretét valóra tudja váltani. A mi részünk csupán az, hogy Jézus érdemeire hagyatkozzunk és hittel engedelmeskedjünk az Igének.

Olvassuk el Jn 14:1-3 részét! Mit tanácsol az Úr az 1. versben? Mit ígér a 2-3. versekben?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jézus a földi szolgálata utolsó napjaiban mondta ezeket a különösen reményteljes és bátorító szavakat a tanítványainak, amelyek erőt adtak nekik a csüggedés és a próba idején, és bennünk ugyanilyen hatást érhetnek el. Krisztus eljött a mennyből, majd visszament oda és megígérte: „ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

Krisztusnak az első eljövetele idején történt kereszthalála a legnagyobb biztosíték arra, hogy másodszor is el fog jönni, ugyanis mi haszna volna az elsőnek a második nélkül? Amennyire biztosan értünk vállalta a kereszthalált, ugyanolyan biztosak lehetünk az ígéretében: „ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Jn 14:3).

Jézus első eljövetele garantálja, hogy majd vissza fog jönni. Időzzünk még egy kissé ennél a gondolatnál! Mi történt az első adventkor, ami miatt bízhatunk a második eljövetel ígéretében?

A Biblia leírása szerint Ábrám hittel tekintett az új Jeruzsálemre. „Mert várta azt az alapokkal bíró várost, melynek tervezője és építője Isten” (Zsid 11:10, ÚRK). Az új Jeruzsálem Isten mesterműve, amit azoknak épít, akik szeretik Őt és megtartják parancsolatait. Az a város lesz a gyermekei mennyei otthona a millennium alatt, majd pedig az örökkévalóságon át a földön. Jó hír azoknak, akik nem szeretnek csomagolni vagy költözni! Az Úr mindenről gondoskodni fog. János elmondta, hogy látta a várost. „És láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amint Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony” (Jel 21:2, ÚRK).

Olvassuk el Jelenések 21. fejezetét! Mi mindent ígért meg itt Isten?

_____________________________________________________________

Annyi mindenről van itt szó, amit a bűn által megrontott elménkkel szinte fel sem tudunk fogni, hiszen az csak a bűntől eltorzított világot ismeri. Amit viszont megértünk, az tele van reménységgel.

Először is, Jézus velünk együtt fog lakni az új világban, ahogyan a bűnbe süllyedt földön is itt élt testet öltése idején. Micsoda előjog lehetett mindazoknak, akik közelről és szemtől szemben láthatták Őt! Megint meglesz erre a lehetőség, csak akkor már a bűn torzító fátyla nélkül.

Azután hogyan érthetjük meg a Biblia egyik legnagyszerűbb ígéretét mi, akik most kizárólag könnyeket, bánatot, sírást és fájdalmat ismerünk? „…és szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21:4, ÚRK). Az „elsők elmúltak” – mindaz, aminek már eleve nem is lett volna itt helye.

Isten trónjától ered az élet tiszta folyója, aminek két partján áll az élet fája. Ott áll Isten trónja, „és látják az ő arcát” (Jel 22:4, ÚRK). A megváltottak olyan közel élhetnek az Úrhoz, hogy azt most igazából el sem tudjuk képzelni.

Olvassuk el Jel 21:8 versét, ami azoknak a sorsáról szól, akikre a második halál vár! Az itt feljegyzett bűnök közül melyiket nem bocsáthatja meg Jézus? Miért vesznek el mégis ezek az emberek, míg mások megmenekülnek, holott ugyanazt követték el? Mi a legfőbb különbség e két csoport között?

Jézus szolgálatának a vége felé a tanítványok külön odamentek hozzá és megkérdezték tőle: „Mondd meg nekünk, mikor lesznek meg ezek, és mi lesz a jele eljövetelednek és a világvégének” (Mt 24:3, ÚRK)? Jézus válasza két fejezetben található. A 24. fejezet a világban minket körülvevő jelekről szól, a háborúkról, csapásokról stb. Majd a 25. fejezetben az egyház állapotát írja le a visszajövetele előtti időben. Három történettel érzékelteti ezeket a körülményeket. Az egyik a talentumok példázata, ami arról szól, hogyan használja fel Isten népe a tőle kapott ajándékokat.

Olvassuk el Mt 25:14-19 szakaszát! Ki az, aki távoli országba utazott? Kire bízta a vagyonát? Mit jelent a számadás (lásd Mt 25:19)?

_____________________________________________________________

Időnként úgy gondolunk a talentumokra, mint természetes adottságokra, pl. az éneklésre, a beszédre stb. Ám Lk 19:12-24 részében a gírákról szóló hasonló történet konkrétan említi a pénzt és az azzal való gazdálkodást. Ellen G. White kijelentette: „Láttam, hogy nem teljesen értjük a talentumokról szóló példázatot. A tanítványok azért kapták ezt a fontos tanítást, hogy ez az utolsó időben élő keresztények javára váljon. A talentumok nem csupán az igehirdetést és az Isten Igéjéből való tanítást jelképezik. A példázat mindazokra a földi javakra vonatkozik, amelyeket a népére bízott az Úr” (Testimonies for the Church. 1. köt. 197. o.).

Olvassuk el Mt 25:20-23 részét! Mit mond Isten azoknak, akik hűségesen kezelték a pénzét és támogatták az Ő ügyét? Mit jelent bemenni „a te uradnak örömébe” (Mt 25:23)?

_____________________________________________________________

Természetesnek tartjuk, ha azt gondoljuk, hogy a másik embernek több talentuma van, mint nekünk, ezért nagyobb felelősséggel is tartozik Istennek. Ám ebben a történetben az egy talentumos – a legkevesebb pénzzel rendelkező – az, aki hűtlennek bizonyult és elveszítette a mennyországot. Ahelyett, hogy mások felelősségére gondolnánk, figyeljünk inkább arra, amit Isten nekünk adott, és gondoljuk végig, hogyan tudnánk azt az Ő dicsőségére használni!

Mi lesz a sorsunk, amikor Isten számadásra hív?

A megtérése után Pál teljes erőből belevetette magát Krisztus szolgálatába. Világi szempontból kifejezetten sikeres lehetett volna a képzettsége és éles esze miatt. Mózeshez hasonlóan mégis úgy döntött, hogy Isten hűséges gyermekeivel együtt szenved Krisztusért. Megverték, megkövezték, börtönbe vetették, hajótörést szenvedett, éhezett, fázott és még több minden történt vele 2Kor 11:24-33 igeszakaszának feljegyzése szerint. Hogyan volt képes mindezt elviselni?

Olvassuk el Róm 8:16-18 szakaszát! Hűségében milyen szerepe volt a tudatnak, hogy ő Isten gyermeke?

A hűségesek jutalmára előre tekintve őrizte meg Pál a lelkesedését a Krisztusért való szenvedések között is. A következőt írta a börtönből: „Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van” (Fil 3:13-14, ÚRK).

Olvassuk el 1Tim 6:6-12 részét! Milyen fontos üzenet van ezekben a versekben?

Bibliai perspektívából nézve az a gazdagság, ha az embernek megvan az, amire szüksége van akkor, amikor az kell. Ez még nem jelenti a vagyon felhalmozását. A gazdagság része, hogy hivatkozhatunk Fil 4:19 versének ígéretére: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” Végül pedig az a gazdagság, ha hálásak vagyunk azért, amit az Úrban kaptunk és minden tekintetben benne bízunk. Isten nem ígérte azt a gyermekeinek, hogy gazdagok lesznek a világ dolgai tekintetében. Sőt, arról is szólt, hogy üldözést kell elszenvedniük azoknak, akik istenfélő életet élnek. Amit azonban Ő felkínál, az minden földi gazdagságnál jobb. „Gondoskodom a szükségleteidről és veled leszek, bárhol is jársz!” – mondja. Végül pedig hűséges követőinek valódi gazdagságot, felelősséget és örök életet fog adni. Ez elképesztő jutalom! Pál el tudta mondani az élete vége felé: „Mert én nemsokára megáldoztatom, elköltözésem ideje elérkezett. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik vágyva várják az ő megjelenését” (2Tim 4:6-8, ÚRK).

Az alábbiak képet adnak az egyház családjáról, akik pénzügyi hűséggel igazgatják Isten földi ügyeit.

A világszéles Hetednapi Adventista Egyház sáfársági jövőképe

A jövőben járunk. A lelkészek és a helyi gyülekezeti vezetők sikeresen kialakították a gyülekezetek sáfársági rendszerét. A gyülekezet családját megtanították, kiképezték, támogatták és bátorították a pénzügyek biblikus kezelésére.

Az emberek alkalmazzák a bibliai elveket az életükben. Fejlődnek a nagylelkűség terén, rendszeresen félretesznek váratlan eseményekre és kezdenek kiszabadulni az adósságaik szorításából.

Életvitelüket a mértékletesség, a fegyelem és a megelégedettség jellemzi. A pénz nem rivális isten többé a számukra, így egyre erősebb a kapcsolatuk a Teremtő Istennel.

Szombat reggel van, az emberek pedig érkeznek, hogy részt vegyenek a szolgálatokban. Az egész lényüket béke hatja át – nem szoronganak anyagi gondok miatt. Túlárad bennük a megelégedettség és a hála érzete.

A házastársak között szinte nincs már összetűzés a pénzügyek miatt. Várakozással kezdik meg az istentiszteletet, számítanak Isten jelenlétére, arra, hogy munkálkodik majd közöttük.

Az egyház szolgálatait maximálisan finanszírozzák és erőteljesen működik a misszió. Kézzelfogható módon mutatják be Krisztus szeretetét a szükségben lévőknek.

Van elég erőforrás, amivel olyan gyülekezeti épületeket emelnek és kiválóan fenn is tartják azokat, amelyek remek teret biztosítanak a szolgálathoz.

„Mire hív bennünket Isten a ránk bízott erőforrásokkal?”

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    Hogyan magyarázunk két teljesen világos bibliai tanítást: a hit általi megigazulást és a munkavégzés arányában kapott jutalmat? Hogyan találhatunk összhangot e két gondolat között? Beszélgessünk erről az osztályban!

2)    Tanuljuk, hogy megelégedettek legyünk azzal, amink most van. Ez miért nem jelenti azt, hogy ne törekedhetnénk jobb anyagi helyzet elérésére? Azaz, miért nem állnak feltétlenül ellentétben egymással ezek a szándékok?

KRISZTUS ÁLDOZATA ÁRÁN

„Ki ne félne Téged, Uram! És ki ne dicsőítené a Te nevedet? Mert csak egyedül vagy szent. Mert eljönnek mind a pogányok, és lehajolnak előtted; mert a Te ítéleteid nyilvánvalókká lettek” (Jel 15:4).

„Minden kétely, amely a hosszú küzdelem során az igazság és tévelygés kérdésében felmerült, most tisztázódik. A lázadás következményei, az isteni rendelkezések mellőzésének gyümölcsei minden értelmes teremtmény előtt nyilvánvalóak lesznek. Az egész világegyetem láthatja a különbséget Isten kormányzata és Sátán uralma között. Sátánt saját cselekedetei ítélik el. Az események teljes mértékben igazolják Isten bölcsességét, igazságosságát és jóságát. Világossá válik, hogy Isten a nagy küzdelem során tett minden intézkedésében tekintettel volt népének örök érdekeire és a teremtett világokra… A bűn történelme az egész örökkévalóságon át tanúskodni fog arról, hogy minden teremtmény boldogsága szorosan összefügg Isten törvényének létezésével. A nagy küzdelem összes tényét látva, az egész világegyetem – hűségesek és lázadók – egyként hirdetik: »Igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya!«

Az a nagy áldozat, amelyet az Atya és a Fiú az emberért hozott, világosan tárul a világegyetem elé. Ütött az óra, amikor Krisztus elfoglalja jogos helyét, és fejedelemségek, hatalmasságok és minden néven nevezendő méltóságok fölé magasztosul. A reá váró örömért – hogy megdicsőítheti a fiak sokaságát – nem törődve a gyalázattal, elviselte a keresztet. Felfoghatatlanul nagy volt a fájdalom és a gyalázat, de még nagyobb az öröm és a dicsőség. A Megváltó rátekint a képmására alakult megváltottakra, akiknek jelleme Isten jellemének tökéletes tükre és arca Királyuk arcának mása. Meglátja benne lelke vajúdásának gyümölcsét, és elégedett” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 571-572 o.).