SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Gazdálkodni nehéz időkben

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Krónika 21:1-14; 2Krónika 20:1-22;  2Péter 3:3-12; 1János 2:15-17; Jelenések 13:11-17

„Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek tett fogadásaidat! És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem” (Zsolt 50:14-15).

Időnként úgy tűnik, mintha a világ megtébolyult volna: háborúk, vérontás, bűnözés, erkölcstelenség, természeti csapások, világjárványok, gazdasági bizonytalanság, korrupt politika és így tovább. Az egyes emberek és a családok erős késztetést éreznek arra, hogy először a saját megélhetésükre összpontosítsanak. Ennek megfelelően sokan biztonságot keresnek a bizonytalan időkben, ami természetesen érthető.

Az élet nehézségei rengeteg figyelmet igényelnek tőlünk naponta. Adósságot kell törlesztenünk, gyereket kell nevelnünk és fenn kell tartanunk az otthonunkat. Mindehhez idő és megfontolás kell. Természetesen szükségünk van ruhára, ételre és lakásra. Jézus ezekről az alapvető létszükségletekről beszélt hegyi beszédében, majd kijelentette: „Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mt 6:32-33).

Nehéz időkben mindennél jobban meg kell tanulnunk az Úrra támaszkodni! Van ezzel kapcsolatban néhány, bibliai elveken alapuló konkrét lépés, amit követnünk kell.

Olvassuk el 2Krón 20:1-22 szakaszát! Milyen fontos lelki alapelveket szűrhetünk le ebből a történetből önmagunkra nézve, bármilyen küzdelmek között is legyünk?

_____________________________________________________________

Jósafát uralkodása vége felé Júdát támadás érte. A király bátor és vitéz ember volt. Éveken át fejlesztette a seregét és megerősítette a városait, így kész volt szembeszállni szinte bármilyen ellenféllel. Ám a válság idején nem a saját erejében, hanem Isten hatalmában bízott. Az Urat kereste és országos böjtöt hirdetett. Az emberek a templom udvarán gyűltek össze, ahogy Salamon is megemlítette az imájában, hogy úgy tegyenek, ha veszéllyel találják magukat szemben. Júdában minden férfi az Úr elé állt a feleségével és a gyermekeivel. Azért imádkoztak, hogy Isten keltsen zavart az ellenségeik között és dicsőítse meg a nevét. Majd a király elmondta: „Mert nincsen mibennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak tereád néznek a mi szemeink” (2Krón 20:12).

Miután Istenre bízták magukat ebben a helyzetben, az Úr Lelke szállt Isten emberére, aki azt mondta: „Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaságtól, mert nem ti harcoltok velük, hanem Isten… Nem is kell nektek harcolnotok, hanem csak álljatok veszteg, és meglátjátok, hogyan szabadít meg titeket az Úr” (2Krón 20:15-17, ÚRK).

A következő nap kora reggel a király összehívta az embereket. A léviták kórusa állt elől, hogy Istent dicsőítsék énekben. Jósafát buzdította a népet: „Bízzatok az Úrban a ti Istenetekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek” (2Krón 20:20). Majd a kórus énekelni kezdett, az ellenségeik pedig egymásnak estek, senki „sem menekült meg” (2Krón 20:24) közülük. A júdabeli férfiaknak három napba telt csak az, hogy öszszegyűjtsék a hadizsákmányt, aztán a negyedik nap énekelve tértek vissza Jeruzsálembe.

Természetesen ugyanaz az Isten szabadította meg őket, akit mi is szeretünk és imádunk, a hatalma pedig ma is éppen olyan nagy, mint annak idején volt. Most arra hív bennünket is az Úr, hogy bízzunk benne és vezetésében.

Olvassuk el 2Krón 20:20 versét! Hetednapi adventistaként milyen különleges jelentőséget tulajdonítsunk ennek a bibliaversnek?

Dávid király bölcsebb is lehetett volna. A legjobb barátja, Jonatán tapasztalatából tudnia kellett volna, hogy nem számít, sok vagy kevés katonája vane. Ugyanis ha szövetséges kapcsolatban állunk Istennel, Ő képes győzelemre vezetni. A Biblia feljegyzi 1Sám 14:1-23 részében, hogy Saul fia, Jonatán és a fegyverhordozója a filiszteusok egy teljes helyőrségét legyőzte – az Úr segítségével. Amikor azonban Dávid király nagy nehézségbe került, ennek – és Isten népe történelmében sok más tapasztalatnak – ellenére engedett Sátán kísértésének, és a saját erejében és találékonyságában kezdett bízni.

Olvassuk el 1Krón 21:1-14 részét! Miért döntött Dávid úgy, hogy megszámlálja Izrael népét és a seregét? Miért tiltakozott ez ellen Joáb, a hadsereg parancsnoka?

Figyeljük meg, hogy a katonák megszámlálása Sátán ötlete volt! Megkísértette Dávidot, hogy a saját erejében bízzon és ne Isten gondviselésétől tegye függővé a védelmét. Joáb, Izrael seregeinek parancsnoka igyekezett lebeszélni Dávidot arról, hogy megszámlálja Izraelt, mert már látta, hogyan munkálkodik Isten az országért. A király viszont ragaszkodott hozzá, hogy végrehajtsák a népszámlálást. A tette veszedelembe sodorta a nemzetet, ahogy az a szövegből is kiderül.

Soha senki nem bízott hiába Istenben. Természetesen jól készítsük fel magunkat, amikor az Úrért vonulunk csatába! Készüljünk fel alaposan! Van egy idézet, amit Cromwell Olivérnek (1599-1658), a brit hadvezérnek tulajdonítanak. Csata előtt mondta a seregének: „Bízzál Istenben, és tartsd szárazon a puskaport!” Más szóval, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, de végső soron tartsuk észben, hogy egyedül Isten adhat győzelmet!

Az adott helyzetünkben nagy lehet a kísértés, hogy a kormányokban vagy a bankszámlánkban bízzunk. Ám amikor a Bibliában említett válságok közepette az emberek Istenbe vetették a bizalmukat, Ő megjutalmazta a hitüket és gondot viselt róluk.

Használjuk ki a mostani időt arra, hogy rendezzük a kapcsolatunkat az Úrral, kerüljünk ki az adósságból és nagylelkűen kezeljük azt, amit kaptunk!

Hogyan tarthatunk helyes egyensúlyt aközött, hogy megtesszük, ami módunkban áll, ugyanakkor minden tekintetben bízunk az Úrban, például az anyagi biztonság kérdésében is?

Mihez kezdjenek a hetednapi adventisták nehéz időkben? Húzzuk meg magunkat a túlélés reményében? Nem, tegyük épp az ellenkezőjét! Mivel tudjuk, hogy közeleg a világ vége és Krisztus második eljövetele, arra akarjuk felhasználni a vagyonunkat, hogy másoknak is bemutassuk az evangélium örömhírét, így ők is megtudhassák, mit készített Isten az Őt szeretőknek. Tisztában vagyunk vele, hogy a földön nemsokára minden el fog égni.

Olvassuk el 2Pt 3:3-12 szakaszát! Mit fejez ki ezzel Péter?

_____________________________________________________________

Isten Igéjéből tudjuk: az Úr nem küld kamionokat a költözéshez, hogy a mennybe szállíthassuk a dolgainkat. Minden elég a végső tűzben, amikor a bűn és a gonosz összes nyoma örökre elpusztul – kivéve a sebeket Krisztus kezén.

Mihez kezdjünk tehát a javainkkal? „Most van itt az ideje annak, hogy testvéreink csökkentsék, ne pedig növeljék a vagyonukat! Szebb országba készülünk, a mennyeibe. Ne a földiekre összpontosítsunk, hanem igyekezzünk annyira összetömöríteni a dolgainkat, amennyire csak lehet” (Ellen G. White: Counsels on Stewardship. 59. o.)!

Persze Ellen White ezt több mint egy évszázada írta, de az elv megmarad: az idő mindig rövid, hiszen rövid az életünk. Mit mondhatunk hatvan, nyolcvan, vagy akár száz évről (ha jó géneket örököltünk és vigyázunk az egészségünkre) az örökkévalósághoz képest? Az életünk már azelőtt véget érhet, hogy elolvassuk az e heti tanulmányt. A következő dolog pedig, amiről tudni fogunk már Jézus második adventje lesz. (Ez aztán gyors, nem igaz?)

Hetednapi adventistaként mindig éljünk az örökkévalóság fényében! Természetesen fontos keményen dolgozni azért, hogy gondoskodjunk önmagunkról és a családunkról. Ha pedig Isten gazdagsággal áldott meg bennünket, semmi baj nincs azzal, ha most élvezzük azt, feltéve, ha nem válunk önzővé és nagylelkűen viszonyulunk a szükségben lévőkhöz. Ugyanakkor mindig észben kell tartanunk, hogy bármit is gyűjtünk itt össze, az mind átmeneti, múlandó, sőt, ha nem vigyázunk, lelki romláshoz vezethet!

Mit változtatnánk az életünkön, ha tudnánk, hogy Jézus tíz éven belül visszajön? És ha ez csak öt vagy három év lenne?

Jézus példázatai és tanításai, a Biblia szereplőinek történetei és Ellen G. White tanácsai egyértelműen arra mutatnak, hogy nem lehet csak féligmeddig elkötelezni magunkat Krisztus mellett. Vagy az Úr oldalán állunk, vagy nem.

Amikor egy írástudó megkérdezte Jézustól, hogy melyik parancsolat a legnagyobb, Ő azt felelte: „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből” (Mk 12:30). Amikor mindent Krisztusnak adunk, akkor semmi nem marad más úrnak. Ennek ez a rendje, és így is kell lennie.

Olvassuk el Mt 6:24 versét! Hogyan tapasztaltuk ezeknek a szavaknak az igazságát?

_____________________________________________________________

Figyeljük meg, Krisztus nem azt mondta, hogy nehéz egyszerre Istent és a pénzt szolgálni, vagy legyünk óvatosak, hogyan szolgáljuk mindkettőt. Kijelentette, hogy ez lehetetlen. Kész. Ennek némi félelmet és rettegést kell keltenie bennünk (Fil 2:12).

Olvassuk el 1Jn 2:15-17 szakaszát! Hogyan mutatkozik meg a világban ez a három dolog? Általában miért alattomosabb a veszély annál, mint gondolnánk?

_____________________________________________________________

Nem csoda, hogy Pál azt írta: „Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel” (Kol 3:2)! Persze ezt könnyebb mondani, mint megtenni, mert a világ dolgai mindig körülvesznek, minden egyes nap. Erősen csábít „mindaz, ami a világban van”. Komolyan vonz az azonnali jutalmazás vágya, mindig ott suttog a fülünkbe vagy rángatja az ingünk ujját, vagy teszi ezt is, azt is. Vajon soha nem érez még a leghűségesebb keresztény sem valamennyi szeretetet az iránt, „ami a világban van”? Még akkor is a földi dolgok hatása alá kerülünk, ha tudjuk, hogy egy nap minden elmúlik. Viszont nem kell engednünk, hogy ezek a dolgok feltétlenül elfordítsanak bennünket az Úrtól, és ez jó hír.

Olvassuk el 2Pt 3:10-14 részét! Hogyan hasson ez a gondolat az életmódunkra, beleértve azt is, ahogyan a forrásainkat kezeljük?

A Biblia fájdalmas képet fest a Jézus második eljövetele előtti világról. Dániel beszél arról, hogy „nyomorúságos idő lesz az, amilyen nem volt mindmáig, amióta népek vannak” (Dán 12:1, ÚRK). Figyelembe véve, hogy milyen nehéz idők voltak már a múltban, bizonyára igen rossz az, amire itt utal. A jelenések könyve szintén arra mutat, hogy nehéz idők állnak be Krisztus visszatérése előtt.

Olvassuk el Jel 13:11-17 szakaszát! Az anyagi kérdések hogyan illeszkednek a végidei üldözés képébe?

Nem adhatunk és nem vehetünk? Az életünknek mekkora része forog ma az adás-vétel körül? Egy bizonyos értelemben a munkánk is azt jelenti, hogy eladjuk az időnket, a képességeinket és a javainkat azoknak, akik meg akarják venni. Ha nem adhatunk és nem vehetünk, akkor nem is tudunk részt venni a társadalom életében. Elképesztő nyomás nehezedik azokra, akik hűségesek maradnak. Sőt, minél több az ember pénze, annál nagyobb az érdekeltsége a világban, legalábbis az anyagi javakat tekintve, így bizonyára nagyobb is lesz a nyomás a világhoz való igazodásra. Hogyan készülhetünk fel erre? Most azt úgy tehetjük, hogy nem vagyunk a pénzünk és a világ dolgainak a rabszolgái. Ha most nem kötődünk azokhoz, akkor abban az időben sem kötnek majd annyira, amikor le kell mondanunk róluk ahhoz, hogy hűségesek maradhassunk.

Olvassuk el 5Móz 14:22 versét és a 23. vers utolsó részét is! Mit kellett Isten népének tennie minden évben a terméssel? Miért kérhette ezt az Úr tőlük?

Isten Mózesen keresztül elmagyarázta: azért is rendelte el a tizedfizetési rendszert, „hogy tanuljad félni az Urat, a te Istenedet minden időben” (5Móz 14:23). Zsolt 31:20 versének költői párhuzamában azt is látjuk, hogy az istenfélelem rokonértelmű a bizalommal.

„Mily bőséges a te jóságod, amelyet a téged félőknek tartogatsz, és részelteted benne a hozzád menekülőket az emberek fiai előtt” (ÚRK).

Ezek a párhuzamos sorok azt mutatják, hogy az Úr félelme a belé vetett bizalmat jelenti. Tehát az értelmezésünk szerint Isten azért rendelte el a tizedfizetés rendszerét, hogy megvédjen az önzéstől és a benne való bizalomra bátorítson, mert Ő gondoskodni fog rólunk. A hűséges tizedfizetés ugyanakkor nem garantálja, hogy az ember végig hűséges marad, de aki nem fizeti hűségesen a tizedet, minden bizonnyal a kudarcra készíti fel magát.

Bár a Biblia nem óv a gazdagság ellen, azt sehol nem mondja, hogy a vagyonunkkal együtt növekedne a lelki elkötelezettségünk is. Sőt, éppen az ellenkezője az igaz! „A pénz szeretete, a vagyonszerzés vágya aranyláncként kötözi őket Sátánhoz” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 34. o.).

Valójában a kereszténység kezdete óta egyetlen korban sem dúskált az egyház annyira a gazdagságban és a földi javakban, mint a világ nagy részén ma. A kérdés a következő: de milyen áron? Az efféle gazdagság bizonyára kihat a lelkiségünkre – ráadásul nem jó irányban. Mégis hogyan lehetne másképp? Mikor táplálta a gazdagság és az anyagi jólét az önmegtagadás és az önfeláldozás keresztény erényeit? Könnyebb nem szeretni a világot és annak dolgait, ha arra jövünk haza, hogy több az étel a hűtőben, mint amennyit meg tudnánk enni, egy vagy két kocsink van, évente elmegyünk nyaralni, az interneten vásárolunk és a legújabb számítógépet meg okostelefont mondhatjuk magunkénak? Bár sok egyháztagnak nincs ennyi luxusban része, sokaknak igen – méghozzá a saját lelküket veszélyeztetve. Most itt nem kifejezetten a „gazdagokról” beszélünk, azaz a milliomosokról vagy a még gazdagabbakról. Ők legalább tudják, hogy gazdagok, és ha úgy döntenek, hallgathatnak a Biblia figyelmeztetéseire. Inkább azokról beszélünk, akik javarészt a középosztályhoz tartoznak, akik okostelefonok, iMac-ek, légkondicionálók és városi terepjárók között abban a tévhitben élnek, hogy nem okozhat nekik gondot a gazdagság, mivel csak a „középosztályban” vannak. Ezért igaz az, hogy a tizedfizetés hatásos lelki ellenszer lehet a gazdagság veszélyeivel szemben, még azok számára is, akik nem kifejezetten „gazdagok”.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    Miért kell vigyáznunk mindannyiunknak arra, hogyan viszonyulunk a pénzhez és a gazdagsághoz, még akkor is, ha a világ mércéje szerint nem vagyunk gazdagok?

2)    Mit tehetünk a gyakorlatban a tizedfizetés mellett azért, hogy ne szippantsanak be minket a világ dolgai?

3)    Mi történne velünk, ha holnaptól hirtelen nem adhatnánk és nem vehetnénk, azért, mert azok közé sorolnak minket, akik „megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:12)? Hogy bírná ezt a hitünk?

FÜLE LAJOS:

VAN VALAKIM

Van Valakim, KI megbocsát,

ha vétkezik

szegény fejem, s bajomhoz is

megérkezik.

Ha messzire elkóborol

szegény szívem,

szeretete utolér és

visszaviszen

oda, ahol testvérszívek

vannak velem,

oda, hova kerítést von

a kegyelem.

Van Valakim, KI még soha

el nem hagyott,

van Valakim, KI úgy szeret,

ahogy vagyok.