SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A legkisebbekért

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 15:11; Jób 29:12-16; Ézsaiás 62:1-2; Máté 19:16-22; Lukács 4:16-19; 19:1-10

„Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek azt az országot, amely számotokra készíttetett a világ teremtésétől fogva” (Mt 25:34, ÚRK).

A Biblia gyakran szól a jövevényekről (akiket időnként idegeneknek nevez), az árvákról és az özvegyekről. Talán Jézus erre a csoportra utalt, amikor azt mondta: „az én legkisebb atyámfiai” (Mt 25:40).

Hogyan tudjuk ma azonosítani magunkat ezekkel az emberekkel? A bibliai idők jövevényeinek el kellett hagyniuk a szülőföldjüket, esetleg háború vagy éhínség miatt. Ma ennek az a többmillió menekült lehet a megfelelője, akik olyan körülmények miatt váltak nincstelenné, amit nem maguk idéztek elő.

Az árvák háború, baleset vagy betegség következtében veszítették el a szüleiket. Azok is ebbe a körbe tartoznak, akiknek a szülei börtönbe kerültek vagy más okból élnek távol. Rengeteg lehetőség nyílik közöttük a szolgálatra.

Az özvegyek hasonló okokból veszítették el a házastársukat, mint az árvák. Többen egyedülálló szülőként tartják el a családjukat, és nagyon jól jöhet nekik az egyház segítsége.

Amint a héten látni fogjuk, nem csak lehetőség a számunkra, hogy segítsünk a szegényeken, hiszen Isten dolgainak gondviselői vagyunk. Kövessük Jézus példáját és engedelmeskedjünk a parancsolatainak!

Nyilvános szolgálata elején Jézus a galileai térségben található Názáretbe utazott. Ez volt az otthona, a helyiek már hallottak a munkájáról és a csodáiról. Szokása szerint elment szombaton a zsinagógába. Bár nem Ő volt az istentiszteletet vezető rabbi, neki adták Ézsaiás tekercsét, hogy olvasson fel belőle. Ézs 61:1-2 verseit olvasta fel.

Olvassuk el Lk 4:16-19 szakaszát és vessük össze Ézs 61:1-2 verseivel (lásd még Lk 7:19-23)! Miért választhatta Jézus éppen ezt az igeszakaszt? Miért tartják messiási szakasznak ezt a részt Ézsaiás próféta könyvében? Mit tár fel a Messiás munkásságával kapcsolatban?

Úgy tűnik, a vallási vezetők szem elől tévesztették azokat a próféciákat, amelyek a szenvedő Messiásról szóltak, illetve tévesen értelmezték a dicsőséges második eljövetelére előre mutatókat (ez emlékeztessen bennünket arra, hogy valójában mennyire fontos a próféciaértelmezés). A legtöbben annak a téves gondolatnak a hatása alá kerültek, miszerint a Messiás küldetése, hogy megszabadítsa Izraelt a hódítóitól és elnyomóitól, a rómaiaktól. Megdöbbentő lehetett számukra a gondolat, hogy a Messiás küldetésnyilatkozata Ézs 61:1-2 verseiben található!

A szegényeket gyakran lenézték a lelkiismeretlen hivatalnokok, mint például az adószedők, a kereskedők, de még a szomszédaik is. Elterjedt az az elképzelés, hogy a szegénység Isten átka, szerencsétlen helyzetük pedig a saját hibájukból adódott. Az ilyen hozzáállás miatt kevesen törődtek a szegényekkel és a nehéz sorsúakkal. Mégis Jézusnak a szegények iránti szeretete volt a legfőbb bizonyíték amellett, hogy Ő a Messiás. Ez abból is látszik, ahogyan Keresztelő János kérdésére válaszolt önmagát illetően (lásd Mt 11:1-6). „A Megváltó tanítványaihoz hasonlóan Keresztelő János sem értette meg Krisztus országának természetét. Várta, hogy Jézus elfoglalja Dávid trónját, s ahogy telt az idő, és a Megváltó nem igényelte a királyi hatalmat, János összezavarodott és aggódni kezdett” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 173. o.).

„Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól” (Jak 1:27). Hogyan segíthet ez a vers helyes fontossági sorrendet tartani vallási kérdésekben?

A Biblia írói több helyen említették, hogyan gondoskodott Isten a szegényekről, a jövevényekről, az özvegyekről és az árvákról. Egészen a Sínai-hegyig visszamenőleg vannak feljegyzések. „Hat esztendeig vesd be a te földedet és takard be annak termését; A hetedikben pedig pihentesd azt, és hagyd úgy, hogy egyék meg a te néped szegényei; ami pedig ezektől megmarad, egye meg a mezei vad. E képen cselekedjél szőlőddel és olajfáddal is” (2Móz 23:10-11).

Olvassuk el 3Móz 23:22 és 5Móz 15:11 verseit! Milyen elveket szűrjünk le ezekből a versekből, még ha ma más körülmények között élünk is?

Általában úgy értjük, hogy itt a „testvéred” szó a honfitársakra, hittestvérekre vonatkozik. Belevesszük még a szegényeket, illetőleg azokat, akikre Jézus így utalt: „az én legkisebb atyámfiai”. A zsoltárok könyve útmutatást ad azzal kapcsolatban, hogyan bánjunk a szükségben levőkkel. „Védelmezzétek a szegények és árvák jogát, szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és ez elnyomottnak! Mentsétek meg a szegényt és a szűkölködőt, szabadítsátok ki a gonoszok kezéből” (Zsolt 82:4-5, ÚRK)! Ez a szakasz jelzi, hogy többet kell törődnünk a szegényekkel, nem csak ételt kell nekik osztanunk!

Ígéretek szólnak azoknak, akik segítenek a bajban levőkön. „Amely király hűségesen ítéli a szegényeket, annak széke mindörökké megáll” (Péld 29:14). Dávid király pedig megjegyezte: „Boldog, aki a nyomorultakra gondol; a veszedelem napján megmenti azt az Úr” (Zsolt 41:2). Ez az elv tehát mindig elsőbbséget élvezett az ókori Izraelben, még ha időnként szem elől is tévesztették.

Ezzel szemben a modernebb időkben, különösen Angliában a „társadalmi darwinizmus” hatása alatt többen úgy gondolták, hogy nincs erkölcsi indíték a szegények megsegítésére, sőt azt helytelennek is mondták. Inkább a természeti erőket tartották követendőnek: az erős a gyenge rovására marad fenn. A „társadalmi darwinizmus” követői úgy hitték, hogy ha segítenék a szegényeket, a betegeket és a nélkülözőket, az káros volna a társadalomra nézve, ugyanis a szaporodásukkal csak tovább gyengítenék a nemzet egészét. Ez a kegyetlen hozzáállás az evolúcióban való hit logikus következménye, az az által képviselt hamis narratíva szüleménye.

Hogyan kell az evangéliumnak – miszerint Krisztus mindenkiért meghalt – hatni arra, ahogy mindenkivel bánunk, bárkik legyenek?

Nem tudunk sokkal többet a gazdag ifjúról annál, mint hogy fiatal éveiben járt, előkelő és gazdag volt. A lelki dolgok is foglalkoztatták. Annyira energikus volt, hogy futva ment Jézushoz (Mk 10:17). Kifejezetten lelkesítette, hogy többet megtudhat az örök életről. Ez a történet olyan fontos, hogy mindhárom szinoptikus evangélium feljegyzi: Mt 19:16-22; Mk 10:17-22; Lk 18:18-23.

Olvassuk el Mt 19:16-22 szakaszát! Mit értett Jézus azon, hogy „Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem” (Mt 19:21)?

A legtöbb embertől nem kéri azt Jézus, hogy adja el mindenét és ossza szét a pénzét a szegények között. Ám ennek a fiatalembernek bizonyára a pénz volt az istene. Krisztus válasza elég szigorúnak tűnik, de Ő tudta, hogy ez volt a férfi egyetlen reménye az üdvösségre. A Bibliában az áll, hogy az ifjú nagyon elszomorodva ment el, mert igen gazdag volt. Ez bizonyítja, hogy valóban imádta a pénzét. Jézus felajánlotta neki az örök életet és beléphetett volna Jézus követőinek belső körébe is („jer és kövess engem” – ugyanígy hívta el Jézus a tizenkét tanítványát). Mégsem hallunk többet róla. Az örökkévalóságot lecserélte a földi javaira.

Rettentő rossz vásár! Milyen szomorú példája ez annak, amikor valaki nem hajlandó várni a késleltetett jutalmazásra (lásd a múlt heti leckét)! Igen megtévesztő ez a választás! A gazdag ifjúhoz hasonlóan előbb vagy utóbb mind meghalunk, és szembe kell néznünk az örökkévalóság kérdésével, bármivel kecsegtet a földi vagyonunk. A gazdagok közül pedig idővel sokan felismerik, hogy a vagyon nem ad nekik békét és boldogságot, ahogy azt remélték. Sőt, a legtöbb esetben pont az ellenkezője történik. Számtalan életrajzi művet írtak már arról, hogy sok gazdag mennyire elkeseredetté vált. Az összes történelmi forrás között A prédikátor könyvében található az egyik legkiválóbb ábrázolása annak, hogy önmagában a vagyon milyen kiábrándító lehet. Számos más érv mellett egy dolgot tisztán kiolvashatunk belőle: pénzen nem vásárolhatunk békességet és boldogságot.

„Mert aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét érettem és az evangéliumért, megtartja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Mert mit adhat az ember váltságul az ő életéért” (Mk 8:35-37, ÚRK)? Mit jelent elveszíteni az életünket az evangéliumért?

Zákeus gazdag zsidó ember volt, aki a gyűlölt rómaiak számára hajtotta be az adót, úgy szerezte a pénzét. Emiatt utálták és „bűnösnek” nevezték, és mint más vámszedők, ő is több pénzt követelt annál, mint amennyit kellett volna.

Zákeus Jerikóban élt, ami egy nagy forgalmat lebonyolító kereskedelmi út mentén terült el. Jézus nem véletlenül találkozott vele. Zákeus a lelkében meggyőződött arról, hogy változtatnia kell az életén. Hallott már Krisztusról és látni akarta Őt. Bizonyára elterjedt a híre, hogy aznap érkezik Jerikóba a csoport, akikkel utazott, át kellett haladnia Jerikón, amikor Galileából utoljára ment Jeruzsálembe. Krisztusnak a vámszedőhöz intézett első szavai elárulják, hogy mindent tudott róla, már mielőtt belépett a városba.

Olvassuk el Lk 19:1-10 részét! Mi a különbség Zákeus és a gazdag ifjú tapasztalata között?

Bizonyos szempontból hasonlítottak egymásra. Mindketten gazdagok voltak, szerettek volna Krisztussal találkozni és vágyódtak az örök élet után. Ám a hasonlóságok listája itt véget ér.

Figyeljünk fel arra, hogy Jézus az őszinte megtérés jeleként fogadta Zákeus ajánlatát, amikor „minden vagyonomnak felét” (Lk 19:8) a szegényeknek akarta adni! Nem így felelt neki: „Ne haragudj Zákeus, de ahogy a gazdag ifjú esetében is volt, mindent vagy semmit a feltétel. A vagyonod fele egyszerűen nem elegendő!” Miért nem ezt mondta neki? Minden bizonnyal azért, mert bár Zákeus nagyon szerette a vagyonát, nem bálványozta úgy, mint a gazdag ifjú. Valójában azt sem tudjuk, Jézus mit mondott neki, mert Zákeus szólalt meg először, kijelentette, hogy a szegényeknek adja a vagyonát. Ezzel szemben Jézusnak kellett azt mondania a gazdag ifjúnak, hogy adja el mindenét, különben az a vesztét okozza. Bár Zákeusnak is tartania kellett a gazdagság veszélyeitől, ahogy minden vagyonos embernek, ő mégis jobban kezelte azt a gazdag ifjúnál.

„Amikor a gazdag ifjú főember elfordult Jézustól, a tanítványok csodálkoztak Mesterük mondásán: »Mily nehéz azoknak, akik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni« (Mk 10:24)! Egymástól kérdezgették: »Kicsoda üdvözülhet tehát« (Lk 18:26)? Most látták Krisztus szavait beigazolódni: »Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél« (Lk 18:27). Láthatták, Isten kegyelme által hogyan léphet be egy gazdag ember a mennyek országába” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 466. o.).

Olvassuk el Jób 1:8 versét! Isten hogyan jellemezte Jóbot?

_____________________________________________________________

Nem kis dolog, hogy maga Isten illette Jóbot a „feddhetetlen” és „igaz” jelzőkkel (Jób 1:8)! Ráadásul olyannyira feddhetetlen és igaz ember volt, hogy ez akkoriban páratlannak számított az egész földön. Még egyszer, ezt szó szerint Isten mondta róla!

Ráadásul azután is elismételte az Úr, amit korábban mondott Jóbról – hogy nincs hozzá hasonló a földön feddhetetlenségben, igazságban és így tovább –, miután a férfi az egyik csapást szenvedte el a másik után. Isten azonban ekkor még egy dolgot hozzátett: Jób továbbra is olyan maradt, mint amilyen volt, „noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt” (Jób 2:3).

Nagyszerű bepillantást nyújt Jób tökéletességébe és igazságába az, hogy nem engedte el az Urat mindannak ellenére sem, ami történt, pedig még a szerencsétlen sorsú felesége is uszította: „Erősen állsz-e még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg Istent, és halj meg” (Jób 2:9, ÚRK)! A könyv fényt vet Jób életének egy másik oldalára is, arra, ami még a tragédia bekövetkezte előtt volt.

Olvassuk el Jób 29:12-16 szakaszát! Mit látunk itt, ami további betekintést enged Jób jellemébe?

_____________________________________________________________

Talán érdemes felfigyelni Jóbnak ezekre a szavaira: „az ismeretlen ember ügyét is megfontoltam” (Jób 29:16, ÚRK). Más szóval, nem várta meg, míg például egy rongyokba öltözött koldus hozzá fordul alamizsnáért, inkább aktívan kereste, mire lehet a másiknak szüksége, majd aszerint cselekedett.

Ellen G. White ezt tanácsolta: „Ne várjunk arra, hogy ők [a szegények] hívják fel a figyelmünket a szükségleteikre! Cselekedjünk úgy, mint Jób! Kikutatta azt, amit nem tudott. Járjunk körbe és tudjuk meg, mire van szükség és hogyan lehet azt a legjobban biztosítani” (Testimonies for the Church. 5. köt. 151. o.)! Jób pénzkezelése és Isten erőforrásai feletti sáfárkodása túlmutat azon, amit az Úr mai gyermekeinek nagy része gyakorol.

Olvassuk el Ézs 58:6-8 verseit! Hogyan alkalmazhatjuk magunkra ezeket az ősi szavakat?

„»Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ővele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól« (Mt 25:31-32). Krisztus az Olajfák hegyén ezt a képet állította tanítványai szemei elé a nagy ítéletnap jelenetéről. Úgy ábrázolta annak a napnak a jellegét, amint az egy pont körül forog. Mikor a népeket elébe gyűjtik, akkor az embereknek csak két csoportja lesz majd ott jelen. Örök sorsukat az határozza majd meg, amit Krisztusért megtettek, vagy elmulasztottak megtenni szegény és szenvedő embertársaik személyében” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 542. o.). „Valahányszor kinyitjuk ajtónkat Krisztus szükségben lévő és szenvedő földi testvérei előtt, mindig láthatatlan angyaloknak mondunk istenhozottat. Mennyei lények társaságát hívjuk meg otthonunkba. Ezek az öröm és bölcsesség légkörét hozzák magukkal. Dicséretmondással az ajkukon érkeznek és lépnek be hozzánk, és a mennyben egy különleges hangnemű válasz zendül meg. Irgalmasságunk minden tette nyomán zene szólal meg, hangzik fel a mennyben. Királyi székéről az Atya legdrágább kincsei közé sorolja az önzetlen munkásokat” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 544. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    „Mert a szegény nem fogy ki a földről” (5Móz 15:11). Ez a jóslat már több ezer éves, és sajnálatos módon beigazolódott. Hogyan értsük ezt ma? Egyesek ezekkel a szavakkal igyekeztek igazolni, hogy nem kell segíteni a szegényeken. A következő gondolatmenetet hangoztatták: „Isten mondta, hogy szegények mindig lesznek közöttünk, tehát egyszerűen ez a helyzet.” Mi a rossz ebben a gondolkozásban?

2)    Olvassuk el 1Tim 6:17-19 részét! „Azoknak, akik ezen a világon gazdagok, hagyd meg, hogy ne legyenek nagyratörők, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki bőségesen megad nekünk mindent a megélhetésünkhöz. Tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szívesen adakozók, javaikat megosztók, kincset gyűjtve maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet” (ÚRK). Figyeljük meg, mi itt a veszély: ha az élő Isten helyett a gazdagságban bízunk! Akinek van pénze, miért tesz könnyen így még akkor is, ha tudja, hogy az végül nem adhat neki életet? Miért vigyázzunk mindannyian, hogy semmi másban ne bízzunk, csakis az élő Istenben?

DSIDA JENŐ:

EGYSZERŰ VERS

Ha innen elmehetnék,

a zúgó élet piszkos zsivajából,

és nem lennék itt csak visszajáró emlék,

amelyen mindig sűrűbb lesz a fátyol:

ha innen elmehetnék.

Magas hegycsúcsra törnék egyedül

hová eddig csak gondolatban másztam

s egy fenyőerdő gyanta szagú szélén

laknék szegényes kicsi deszkaházban.

Jó testvéreim lennének a fák,

a gyalulatlan deszka bútorok,

és beszélgetnénk minden alkonyatkor,

hogy messze-messze milyen a világ.

Estére imádkoznám

nagy fenyves dombon, térden állva szépen

fáradt fejemet csonka törzse hajtva –

a fák figyelnék áhítattal

csodálkoznának rajta

és így múlna el lassan évre év.

...S egy alkonyatkor te is idejönnél.

Szép fehér arcod még sápadtabb lenne,

bomlott hajadat cibálná a szél,

és én ujjongva néznék a szemedbe:

– Minálunk szép.

Ez itt az erdő.

Mindig vártalak.

Áldott, aki eljő.

Jól tetted testvér, hogy eljöttél hozzánk!

És attól kezdve ketten imádkoznánk.