SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

„...rendíthetetlen országot kapunk”

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 32:32; Zsoltárok 15:5; 16:8; Dániel 7:9-10, 13-22; Aggeus 2:6-9, 20-22; Zsidók 12:18-29; 13:15-16

„Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kapunk, legyünk hálásak, és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel” (Zsid 12:28, RÚF).

Az e heti szakasz, Zsid 12:18-29 a levél csúcspontja. Azzal foglalja össze a fő gondolatot, hogy megismétli azt, amivel kezdődött: Isten személyesen szólt hozzánk Fia által, ezért nagyon figyelnünk kell rá (Zsid 1:1-2; 12:25). Jézus bemutatása Zsid 12:22-24 verseiben összegzi a levél rá vonatkozó állításait: Ő az új szövetség Közvetítője, a vére üdvösséget kínál a hívőknek. Az érdekünkben végzett papi és királyi szolgálata a mennyei seregeknek ünneplésre ad okot. Zsid 12:25-29 szakaszával ér csúcspontjára a záró buzdítás: közeleg Isten ítélete, ami ellenségeinek pusztulást hoz, népének viszont menekedést és új országot jelent (Zsid 12:28-29).

A szakasz vége újból megerősíti annak a jelentőségét, amit Jézus elért a kereszten, és a hívők figyelmét a diadalmas második adventre irányítja. Dániel próféta könyve 7. fejezetének képvilágát használva emlékezteti Pál az olvasóit, hogy Krisztus már átvette az országot Istentől, a Bírótól (Dán 7:9-14) és a hívők, „a Felséges szentjei” vele együtt örökké birtokolni fogják azt (Dán 7:18).

Olvassuk el Zsid 12:22-24 szakaszát! Miről ír Pál ezekben a versekben?

_____________________________________________________________

A zsidókhoz írt levél megerősíti, hogy elérkeztünk a Sionhoz, ahol egy nagy ünnepségen veszünk részt: „Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez” (Zsid 12:22, RÚF). Jézusba, a képviselőnkbe vetett hittel jöttünk. Az ünnepségen az angyali seregek megszámlálhatatlan sokasága között ott találjuk a középpontban Istent és Krisztust. Az „elsőszülöttek ünnepi seregéhez” csatlakoztunk (Zsid 12:23, RÚF), a nevünk benne van a mennyei könyvekben, az Úr népének tagjai között (2Móz 32:32; Zsolt 56:9; Dán 12:1; Mal 3:16; Lk 10:20; Jel 13:8; 17:8).

Mi azért vagyunk „elsőszülöttek”, mert a legkiválóbb Elsőszülöttel, Jézussal osztozunk az örökségen (Zsid 1:6). Így nem vendégként, hanem állampolgárként érkezünk (vö. Fil 3:20). A szakasz úgy mutat be minket, hogy a „tökéletes igazak lelkei” (Zsid 12:23). Ez a kifejezés képletes, emberi természetünk egészét jelenti. A kifejezés rokon értelmű a „lelkek” Atyja megnevezéssel Zsid 12:9 versében, ami úgy utal Istenre, mint aki mindannyiunk Atyja, hiszen az embereknek lelki természetük van.

Az összejövetelen Jézus királyi uralmának, papi szolgálatának kezdetét, illetve az új szövetség hatálybalépését ünneplik. A zsidókhoz írt levél szerint a Sion hegyén történik mindez. A Zsid 1:5-14 részében idézett zsoltárok közül három a Fiú trónra lépését írja le, aminek a helyszíne a Sion volt (Zsolt 2:6-7; 102:22-28; 110:1-2).

Továbbá Sion hegyén jelentette ki az Atya a Fiú „örökös” papságát (Zsid 5:6), ez idézet Zsolt 110:4 verséből. A 110. zsoltár szerint a Sion hegyén jelölte ki a Fiút Főpappá (Zsolt 110:2). A zsidókhoz írt levél úgy érvel, hogy Jézus papi felavatása egyben az új szövetség kezdetét is jelenti (Zsid 7:11-22). Így a Sion hegye az új szövetség szentesítésének is a helye. Zsid 12:22-24 tehát azt az ünnepséget írja le, amire Jézus mennybemenetelekor került sor.

A gyakorlatban hogyan ünnepelhetjük Jézusnak, papi szolgálatának és az új szövetségnek a valóságát az életünkben? Hogyan illeszthetjük be ezt a dicsőítésünkbe? Miért hiterősítő az, ha örömmel gondolunk erre a nagyszerű igazságra?

Olvassuk el Zsid 12:23 versét! Miért nevezi Pál itt bírónak Istent, amikor ez a rész az ünneplésről szól? Miért adhat ünneplésre okot egy bíró személye? Hogyan lehet részes abban? Olvassuk még el Dán 7:9-10, 13-22 verseit is!

A Zsid 12:22-24 részében leírt ünneplés egy jövőbeli ítéletre utal, amelyen Isten az ülésező Bíró, könyveket nyitnak meg, az Úr népe pedig a könyvekbe feljegyzett jövőbeli ítélet eredménye alapján veszi át az országot (Zsid 12:28). Ez a jelenet Dániel próféta könyve 7. fejezetében a nagy advent előtti ítéletet idézi fel. Az „öregkorú” (Dán 7:9) a tűztrónra ül és „tízezerszer tízezren” (Dán 7:10) veszik Őt körül. Könyveket nyitnak meg (Dán 7:10), az ítélet pedig a „magasságos egek szenteinek” kedvez, akik ezután birtokba veszik az országot (Dán 7:22).

Zsid 12:22-29 az előbbihez hasonlóan egy, a Sion hegyén, a mennyei Jeruzsálemben zajló ítéletet ír le, ahol angyalok ezrei veszik körül Istent, „mindenki” Bíráját. Ebben a jelenetben szintén ott a tűz (Zsid 12:29). Könyvek is szerepelnek a képben, a szenteket azokba írják fel (Zsid 12:23), ami kedvező végkifejletet jelent nekik.

Jézus áll az esemény középpontjában (Zsid 12:24). A zsidókhoz írt levél 2. fejezete az ember Fiaként nevezi meg Őt, aki „a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg” (Zsid 2:9). Zsid 2:10 szerint az „embernek fia” (lásd Zsid 2:6) azért vállalja a szenvedést, hogy „számtalan fiat” vezessen dicsőségre (RÚF). Azaz, hogy a hívőket is „dicsőséggel és méltósággal” (RÚF) koronázzák meg. A Fiú már a Sionra, a mennyei Jeruzsálembe vitte a hívőket az új szövetség áldásai alapján (Zsid 12:22-24), ahol azt az ígéretet kapták, hogy átvehetik az országot (Zsid 12:28).

Az ítélet tehát nagyon jó hír a hívőknek, mert a döntés nekik kedvez, őket igazolja. Ez az ítélet győzelmet hoz ellenségük, a sárkány felett, aki a hívőket már korábban üldöző félelmetes fenevadak mögött áll (Dániel próféta könyve 7. fejezet) – és akik a jövőben is ugyanazt teszik majd (A jelenések könyve 13. fejezet).

A mai tanulmány hogyan segít megérteni azt, hogy Istennek a hármas angyali üzenetben említett ítélete „jó hír” a mai időkre nézve (Jel 14:6-7; vö. 5Móz 32:36; 1Krón 16:33-35)?

Pál leírja a mennyei ünnepséget, majd figyelmezteti az olvasóit, hogy hallgassanak az Úr szavára: „Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is” (Zsid 12:26). Az apostol elmondja, hogy bár Jézus trónra lépett a mennyben, az üdvösségünk még nem teljesedett be. Oda kell figyelnünk, mert egy fontos eseménynek be kell még következnie.

Vessük össze Zsolt 96:9-10, 99:1, Agg 2:6-9, 20-22 és Zsid 12:26-27 verseit! Mi a célja Istennek azzal, hogy megrázza a mennyet és a földet? Mit jelent ez?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az Ószövetségben a föld rázkódása gyakran jelképezte Isten jelenlétét, amint megszabadítja népét. Amikor Debóra és Bárák harcolt Sisera ellen, az Úr a mennyből küzdött értük (Bír 5:20). Ezt hatalmas földrengésként írták le, mert a föld és a hegyek megremegtek Isten jelenlétében (Bír 5:4-5). Ugyanezt a képvilágot látjuk az Ószövetségben, amikor az Úr megjelenik, hogy megszabadítsa az elnyomottakat (Zsolt 60:4; 68:8-9; 77:17-19). Tehát a földrengés Isten ítéletének a jele lett, amivel megerősíti a föld népei fölött való hatalmát. A próféták megjövendölték, hogy ez az Úr napján is meg fog történni (Ézs 13:13; 24:18-23).

A zsidókhoz írt levélben a föld rázkódása Isten ellenségeinek a pusztulására utal. Az Úr ezt ígérte meg Jézus trónra lépésekor: „Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem” (Zsid 1:13, HUNB). Krisztus tehát legyőzte az ellenséget (Zsid 2:14-16) és trónra lépett (Zsid 1:5-14), de az ellenfelei még nem semmisültek meg (1Kor 15:23-25; Zsid 10:11-14).

A jövőben azonban Isten el fogja pusztítani az ellenségeket, amikor megrázza a mennyet és a földet. Ez tehát a népét üldöző földi hatalmak, illetve, ami még fontosabb, a földi hatalmak mögött álló és azokat irányító gonosz erők (Sátán és angyalai) pusztulását jelenti.

Ígéretet kaptunk, hogy Isten egy nap igazságot fog szolgáltatni és a földünket betöltő gonoszságot el fogja pusztítani. Miért reményteljes ígéret ez mindenki számára, de főleg azoknak, akik szenvedtek a gonoszság miatt?

Isten kijelentette, hogy megrázza a mennyet és a földet. Ez azt jelenti, hogy elpusztítja az ellenséges népeket. Viszont vannak, amiket nem rendít meg, nem pusztít el.

Vessük össze Zsolt 15:5, 16:8, 21:8, 62:3, 112:6 és Zsid 12:27 verseit! Mi az, ami nem fog megrendülni?

Zsid 12:27 versének több modern fordítása arra enged következtetni, hogy a menny és a föld megrázkódása azok eltörlését, örökre szóló eltüntetését jelenti.

A Biblia viszont egyértelműen mondja, hogy Isten új eget és új földet teremt (Ézs 65:17; Jel 21:1-4), mi pedig feltámadunk és új testet kapunk (Fil 3:20; 1Thessz 4:13-17) még ezen a földön. Tehát a megrendülés a teremtett világ megtisztítását és megújítását jelenti, nem pedig a teljes eltörlését. Az Úr újjáteremti a meglévőt, és a megváltottak ott fognak élni.

Viszont lesz, ami nem fog megremegni, nem is remeghet meg, köztük az igazak. Nem inognak meg, mert bíznak Istenben. A Teremtő megtartja őket és garantálja a túlélésüket.

Figyeljünk fel arra, hogy A zsidókhoz írt levél Jézussal azonosítja az állandóságot és a stabilitást! Zsid 1:10-12 a következőt mondja Jézusról: „»Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég. Azok elpusztulnak, de te megmaradsz, és azok mind elavulnak, mint a ruha, és öszszegöngyölíted őket, mint egy palástot, és mint a ruha, elváltoznak; te pedig ugyanaz maradsz, és esztendeid nem fogynak el soha«” (RÚF). A levél azt is kijelenti, hogy Krisztus papsága örökre megmarad (Zsid 7:3, 24), amint a megváltottak öröksége is (Zsid 10:34). Aki kitart „Jézusban”, az a végső ítélet során nem inog meg (Zsolt 46:6).

Zsid 12:28 verse azt is megemlíti, hogy „mozdíthatatlan országot” kapunk. Ez Dán 7:18 versére utal, amiben az áll, hogy a szentek „bírják az országot örökké”. Ez az az ország, „mely soha örökké meg nem romol” (Dán 2:44). A Fiúé, de Ő megosztja velünk. Jel 20:4 verse szerint vele együtt ítéljük majd meg az üldöző gonosz hatalmakat (1Kor 6:3).

Hogyan állunk mostanában a megingathatatlansággal? Mit tehetünk, hogy segítséget kapjunk ezen a fontos területen, ha nem menne annyira jól nekünk (lásd Ef 4:14)?

A zsidókhoz írt levél azzal zárja ezt a szakaszt, hogy rámutat: úgy felelhetünk jól Istennek mindazért, amit értünk tett, ha helyesen tiszteljük Őt.

Vessük össze Zsid 12:28 és 13:15-16 verseit! Milyen a megfelelő istentisztelet?

Az ószövetségi rendszerben az emberek állatáldozatokkal mutatták ki a bűnbánatukat és a hálájukat, de ezeknek csupán jelezniük kellett a hálát és bűnbánatot a hívő szívében. Isten tehát egyértelművé tette A zsoltárok könyvében és a prófétákon keresztül, hogy neki nem az állatok vére, hanem az emberek hálája, igazságossága, illetve jó cselekedetei vannak a kedvére (Zsolt 50:7-23; Ézs 1:11-17).

Tehát Pál arra hív bennünket, hogy imádjuk az Urat a mennyei szentélyben, hozzunk hálaáldozatokat neki, valljuk meg bűneinket, mondjunk köszönetet neki és tegyünk jót, mert ez az igazi istentiszteletet, ami kedves előtte. Áldozatunkat itt a földön ajánljuk fel, Isten pedig a mennyben neki tetsző ajándékként fogadja. Ez a buzdítás összefoglalja mindazt, amit Pál levele egészében megfogalmazott Jézus nevének megvallásával (Zsid 3:1; 4:14; 10:23), illetve a jó cselekedetek folytatásával kapcsolatban (Zsid 6:10-12; 13:1-2, 16).

Amikor Pál hívja a levele olvasóit: „szolgáljunk az Istennek tetsző módon” (Zsid 12:28), azzal azt üzeni, hogy a hívőknek már valóban papi nemzetségként kell élni, mint akik Krisztus áldozata által tökéletesedtek és megszentelődtek (Zsid 10:10-14, 19-23). Ezzel beteljesül Istennek Izrael népére vonatkozó eredeti terve, ami szerint rajtuk keresztül hirdetheti a világnak a megváltás jó hírét (2Móz 19:4-6; 1Pt 2:9-10; Jel 1:6; 5:10).

Zsid 13:1-6 szakasza gyakorlatiasan elmondja, hogy mit jelent jót cselekedni és megosztani azt, ami a miénk. Ennek része, hogy kimutatjuk testvéri szeretetünket, ahogyan Jézus is tette velünk (Zsid 2:11-12). Ide tartozik a vendégszeretet, a foglyok vagy bántalmazottak meglátogatása (Zsid 13:3), továbbá a paráznaságtól és a kapzsiságtól való tartózkodás is.

Miért fontos úgy gondolni a jó cselekedetekre és a javaink másokkal való megosztására, hogy azok az istentiszteletünk részét képezik? A gyakorlatban hogyan „romolhatnak meg” az Úrnak szánt lelki áldozataink (Ézs 1:11-17)?

„Az első és második feltámadás közötti ezer év alatt ítélet folyik a gonoszok felett. Pál apostol írásaiból kitűnik, hogy ez az ítélet a második adventet fogja követni. »Idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait« (1Kor 4:5). Dániel kijelenti, hogy amikor »eljöve az Öregkorú«, »ítélet adaték a magasságos egek szenteinek« (Dán 7:22). Ekkor az igazak mennyei királyokként és papokként uralkodnak. János ezt mondja A jelenések könyvében: »Láték királyi székeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel.« »Lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak Ővele ezer esztendeig« (Jel 20:4, 6). Erről mondta Pál, hogy »a szentek a világot ítélik meg« (1Kor 6:2). Krisztussal együtt ítélkeznek a gonoszokon. Összevetik tetteiket a törvénykönyvvel, a Bibliával, és mindenkinek az ügyét a cselekedetei szerint döntik el. Majd kiszabják a gonoszok büntetését a cselekedeteik szerint; és ez az ítélet bekerül a nevük mellé a halál könyvébe.

Krisztus és népe Sátánt és angyalait is megítéli. Pál ezt mondja: »Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni« (1Kor 6:3)? Júdás pedig kijelenti, hogy »az angyalokat is, akik nem tartották meg fejedelemségüket, hanem elhagyták az ő lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére örök bilincsekben, sötétségben tartotta« (Júd 6)” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 562-563. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1)    Mit árul el Istenről az, hogy a szentek is részt vesznek a gonoszok feletti ítéletben (1Kor 6:3; Júd 6)? Mennyire lesz átlátható az, hogy milyen helyesen és igazságosan járt el a bűn és a gonoszság kérdésében?

2)    Olvassuk el 2Móz 32:32, Zsolt 56:9, 69:29, 139:16, Ézs 4:2, Dán 12:1, Mal 3:16, Lk 10:20, Jel 13:8 és 17:8 verseit, amelyek Isten mennyei könyveire utalnak. Mit jegyeztek fel ezekben? Miért van jelentősége annak is, hogy feljegyzi például a könnyeinket (Zsolt 56:9)? Ha Isten mindent tud, mi a célja ezeknek a könyveknek vagy jegyzőkönyveknek?

3)    Vajon miért fontos, hogy érvelése végén A zsidókhoz írt levél Dániel próféta könyve 7. fejezetének ígéreteire utal? Miért jelentősek ezek a kapcsolati pontok Jézus mennyei szolgálatának összefüggésében? Mit tanít nekünk a 7. fejezet minden földi, bűnös dolog végéről?

SIKLÓS JÓZSEF:

BIBLIÁM

Nem mágikus betűket tároló varázskönyv,

bemagolt kegyes mondatok halmaza,

de teljes és gazdag, mint maga az Élet.

Átizzítja újra meg újra

Aki ihlette: a Lélek.

Feszültségek pólusai közt

izzik az élet árama.

Százszor ismert – mégis meglepő;

gyönge papírlap – isteni erő;

régtől kifejtett – és mégis titok,

ha egy-egy mondatára rányitok,

mennyei béke – villámló döbbenet;

emberek tollán át – Isten szava.

Leleplezi milyen

s megmutatja, mivé válhat az ember.

Benne Isten megmutatkozik,

lehajlik értünk s magához emel fel.

Keményen szól:

sziklazúzó pöröly.

Halk és szelíd szó:

felüdülni jöjj!

Megértem: mi miért

történt velem,

és távlatot, célt kap

a történelem.

Bibliám nem betűhalmaz,

hanem maga az Élet.

Törékenyen, mégis győzelmesen,

gyilkolhatóan s megölhetetlenül

az Ige – testté lett.

Emlékeztet naponta: ne feledjem,

az Ige testté akar lenni – bennem.