ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

JÓB KÖNYVE

2016/IV. negyedév, 9. tanulmány, 2016. november 19–25. 

Burkolt célzás a reménységre

November 19., szombat délután

„Aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” (Jn 14:21) Jézus ismerte tanítványai jövendő sorsát. Látta, hogy egyet közülük vérpadra juttatnak, másokat keresztre feszítenek, lesz, akit a tenger egyik magányos szigetére száműznek, másokat üldöznek és megölnek. Krisztus azzal az ígérettel erősítette, bátorította őket, hogy minden megpróbáltatásukban velük lesz. Ez az ígéret semmit sem vesztett erejéből. Az Úr mindent tud hűséges szolgáiról, akik érte sínylődnek börtönben, vagy akiket magányos szigetekre száműztek. Saját jelenlétével vigasztalja meg őket. Mikor egy hívő ember az igazságért az igazságtalan törvényszékek egyikének az ítélőszéke előtt volt, Jézus oldala mellett állt. Mindazok a szemrehányások, becsmérlések, amelyek rá hullnak, Krisztusra is hullnak. A Megváltót ismételten elítélik, kárhoztatják egy-egy tanítványa személyében. Mikor valamelyik követőjét a börtön falai közé zárják, Jézus szeretetével hatja át szívét. Mikor egyikük érte szenved halált, Krisztus azt mondja neki, én vagyok „az Élő; pedig halott voltam, és ímé, élek örökkön-örökké, [...] és nálam vannak a pokolnak és a halálnak a kulcsai” (Jel 1:18). Minden időben és minden helyen, minden szomorúságban és nyomorúságban, mikor a kilátások sötétnek látszanak, s a jövendő zavarosnak; tehetetlennek és magányosnak érezzük magunkat, Krisztus elküldi hozzánk a Vigasztalót, válaszul a hitből fakadó imádságunkra. A körülmények elválaszthatnak bennünket minden földi barátunktól, de nincs az a körülmény, nincs az a távolság, amely elválaszthatna bennünket mennyei Vigasztalónktól. Bárhol vagyunk, bárhová megyünk, Vigasztalónk mindig a jobb kezünknél áll, hogy támogasson, fenntartson, erősítsen és megvidámítson bennünket. – Jézus élete, 669. old.

A keresztény élet legemberpróbálóbb tapasztalata egyben a legáldásosabb is. A sötét órák különleges gondviselése erősíti a lelket Sátán jövőbeli támadásaival szemben, és felkészíti Isten szolgáját a próbákra. Hitünk próbái az aranynál is értékesebbek. Bízzunk rendíthetetlenül az Úrban, és ne engedjük, hogy ezt a nagy csaló bármilyen kísértése vagy érvelése háborgassa. Fogjuk szaván Istent. Tanulmányozzuk az ígéreteket, és használjuk fel, amikor szükségünk van rájuk. „Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” (Róm 10:17) (…)

A hit szoktatja hozzá a lelket Isten létezéséhez és jelenlétéhez. Amikor az Ő dicsőségére emeljük tekintetünket, egyre jobban felismerjük jellemének szépségét. Lelkünk megerősödik, mert a menny légkörét belélegezve tudatosítjuk, hogy Isten a mi jobb kezünk felől áll, és nem hagy minket egyedül. (…) Éljünk az Ő jelenlétének tudatában. (…)

A mennyei bölcsesség irányítja azok lépteit, akik az Úrban bíznak. Mennyei szeretet veszi körül őket, és érzik a Vigasztaló, a Szentlélek jelenlétét. – Our High Calling, 324. old.

November 20., vasárnap

HAZUGSÁG MESTEREI

„Ekkor megszólalt az Úr a viharban” (Jób 38:1), és kinyilatkoztatta szolgájának hatalma nagyságát. Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát, és a porban és hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette. Elengedhetetlenül szükségünk van reménységre és bátorságra, hogy tökéletesen tudjunk szolgálni Istennek. Ezek a hit gyümölcsei. A csüggedés bűnös és ésszerűtlen dolog. Isten képes és kész „teljesebben” adni szolgáinak az erőt, amelyre szükségük van a próbatétel és megpróbáltatás idején. Talán úgy tűnik, hogy az Úr művének ellenségei jó és biztos alapokra fektették le terveiket. Isten azonban megdöntheti a legbiztosabb terveket is. Meg is dönti, amikor és ahogyan jónak látja – ha szolgái hitét már eléggé megpróbálta. – Próféták és királyok, 164. old.

A krisztusi élet fejlődését a növekvő alázat jellemzi, az pedig a növekvő ismeret eredménye. Aki egy Krisztussal, az minden bűntől eltávolodik. Isten félelmében hirdetem nektek: tudtomra adták, hogy sokan közületek nem fogják megütni az örök élet mértékét, mert hamis alapokra építenek. Isten magatokra hagy benneteket, „hogy megalázzon, próbára tegyen, megvizsgálja szíveteket”. Elhanyagoljátok a Szentírást. Lenézitek és elvetitek a bizonyságtételeket, mert megfeddi dédelgetett bűneiteket, s megzavarja önteltségeteket. Amikor valaki a szívébe zárja Jézust, akkor az Ő képmása tör felszínre az életében. Ahol valamikor a büszkeség trónolt, ott most alázat uralkodik, szelídség, türelem enyhíti a természettől fogva romlott, féktelen jellem durva vonásait. A Megváltó iránti szeretet a népe iránti szeretetben fog kivirágozni. Ez nem szeszélyesen változó, fel-fellobbanó, majd újra elhidegülő, hanem kitartó, mély és erős szeretet. A keresztény élete mentes lesz minden színleléstől, mesterkéltségtől vagy hamisságtól. Becsületes, igaz és magasztos élet: minden szavából Krisztus szól, Ő tűnik fel minden tettében. A benne élő Üdvözítő világossága ragyog át rajta. Istennel tanácskozva, boldogan elmélkedve a mennyei dolgokról készülődik a mennybe, s fáradozik, hogy másokat is Krisztus nyájába gyűjtsön. Üdvözítőnk mindent meg tud és meg akar tenni értünk, még azon felül is, amit kérünk vagy megértünk. – Bizonyságtételek, 5. kötet, 49. old.

Az emberi megtévesztés bőséges és mutatós. Láthatatlan ügynökök dolgoznak annak érdekében, hogy a hamisságot igazságnak tüntessék fel. A hibákat megtévesztő köntösbe öltöztetik, hogy az emberek a magasabb szintű műveltség szükséges összetevőjének tekintsék azokat. Mindezek sokakat megtévesztenek, hacsak nem figyelünk éberen, és nem engedünk a Szentlélek vezetésének, aki az Ige nagy és szent igazságait ülteti szívünkbe és elménkbe. Semmiféle kiképzés nem éri fel a tiszta isteni oktatás értékét. – Medical Ministry, 88. old.

November 21., hétfő

„ÍMÉ, MEGÖL ENGEM”

A bűnbánat együtt jár a hittel, és erről a Biblia az üdvösség feltételeként beszél. Pál bűnbánatot hirdetett. Így szólt: „Semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés és a mi Urunk, Jézus Krisztusban való hit felől.” (Csel 20:20–21) Bűnbánat nélkül nincs megváltás. Egyetlen bűnbánatot mellőző bűnös sem hihet szívből a szentségben való növekedésben. Pál úgy beszél a bűnbánatról, mint Isten szerint való szomorúságról a bűn felett, ami „megbánhatatlan megtérést szerez” (2Kor 7:10). Ebben a bűnbánatban semmi érdem szerint való nincs, de felkészíti a szívet Krisztus, az egyedüli Megváltó elfogadására, aki az elveszett bűnös egyedüli reménysége. Amint a bűnös a törvényre tekint, felismeri bűneit, lelkiismerete megszólal. Elítélt állapotban van, s egyedül a Kálvária keresztjénél talál vigaszt és reményt. Miközben szaván fogja Istent, és megragadja az ígéreteket, nyugalom és béke hatja át szívét. Így kiált fel: „Uram, megígérted, hogy mindenkit megváltasz, aki Fiad nevében jön hozzád. Elveszett, tehetetlen és csüggedt lélek vagyok. Uram, ments meg, különben elvesztem!” Hite megragadja Krisztust, s ekként megigazul Isten előtt. Az igaz, hogy Jézus érdemei által Isten joggal igazítja meg a bűnöst, az ember azonban nem öltöztetheti lelkét a Fiú igazságosságának ruháiba, miközben tudatában van bűneinek és elhanyagolt kötelezettségeinek. Isten – mielőtt megigazíthat valakit – a szív teljes átadását kéri. Folyamatos engedelmességre van szükség, tevékeny, élő hit által, melyet a szeretet éltet, és ami megtisztítja a lelket. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. kötet, 365–366. old.

Legyen Jézus több és az én kevesebb életünkben. Gyermeki egyszerűségre van szükségünk, amely arra késztet, hogy elmondjuk az Úrnak szükségleteinket, vágyainkat, és higgyük, hogy jósága, gazdagsága és szeretete által betölti azokat. „Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt. Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét.” (…)

„Aki ismeri az én parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” Ez a jellem valódi kiértékelése. Isten akaratát cselekedve bizonyíthatjuk legjobban, hogy szeretjük Őt, és akit elküldött, Jézus Krisztust. Az Isten iránti szeretet szükségességének hangsúlyozása értéktelen, ha ez az érzelem nem mutatkozik meg a gyakorlatban. Ez nem egyszerűen csak egy érzés, hanem egy élő, munkálkodó erő. Aki a mennyei Atya akaratát cselekszi, bizonyítja a világnak, hogy szereti Istent. Szeretetének gyümölcse pedig megmutatkozik munkájában. – Reflecting Christ, 79. old.

November 22., kedd

A REMÉNYSÉG SEJTETÉSE

Krisztus feltámadt a halálból a holtak első zsengéjeként. Ő volt a zsenge kéve ellentípusa, és feltámadása pontosan aznap következett be, amikor az aratás első kévéjét kellett bemutatni az Úr előtt. Ezt a jelképes szertartást több mint ezer éven keresztül gyakorolták. Összegyűjtötték az aratás első zsenge kévéjét, és amikor a nép felment Jeruzsálembe a pászka ünnepére, ezeket a kévéket lengették, és hálaáldozatot hoztak az Úrnak. Amíg ezt meg nem tették, addig nem vetették a sarlót a gabonára, és nem kötötték kévébe. Az Úrnak szentelt első kéve jelképezte az aratást. Így Jézus, az első zsenge jelképezte a nagy lelki aratást Isten országa számára. Az Ő feltámadása minden igaz halott feltámadásának előképe és záloga. Jézus feltámadása az igaz, Istenben megpihent hívők végső feltámadásának mintája. A Megváltó feltámadt teste, magatartása, beszéde, hangsúlya ismerős volt követőinek. Ugyanígy támadnak fel azok, akik az Úrban haltak meg. Megismerjük barátainkat, ahogy a tanítványok megismerték Jézust. (…)

Második eljövetelekor a drága halottak meghallják szavát, és dicsőségesen jönnek elő halhatatlanságra. Ugyanaz az erő, amely feltámasztotta Jézust a halálból, az Ő egyházát is feltámasztja, és megdicsőíti azt vele együtt minden hatalmasság, minden erő és minden név fölé emelve, nemcsak ezen a földön, hanem az eljövendőben is. – The Faith I Live By, 180. old.

Meggyőző erővel fejtette ki az apostol a feltámadás felmérhetetlen igazságát. Jelentőségét így vázolta: „Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt, az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak fel nem támadnak, Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Akik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, akik elaludtak.” (1Kor 15:13–20) Az apostol azután a korinthusi testvérek figyelmét a feltámadás hajnalának diadalmas virradatára irányította, amikor is az Úr az összes elszunnyadt szentet feltámasztja, hogy ezentúl örökké vele éljenek. (…)

Dicső diadal vár a hűséges hívőkre! Az apostol tudatában volt a korinthusi hívők szükségleteinek és lehetőségeinek. Igyekezett szemük elé tárni, ami kiemel az önzésből és az érzékiségből, az életet pedig a halhatatlanság reménye által megdicsőíti. Komolyan felhívta őket, hogy hűek maradjanak magasztos elhívásukhoz Krisztusban. „Azért szerelmes atyámfiai, erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15:58) – Az apostolok története, 320–321. old.

November 23., szerda

A VILÁG KEZDETE ELŐTTI REMÉNYSÉG

A Krisztussal való igazi kapcsolat kiválósága együtt jár az Ő szavának való engedelmességgel: „Vegyétek fel az én igámat, és tanuljátok meg tőlem…” A munkás, aki ilyen tapasztalattal rendelkezik, vágyik a minden ismeretet felülmúló szeretet teljességének megismerésére. Az Isten szeretetében való örvendezés képessége állandó mértékben növekszik lelkében. Naponta Jézus iskolájában tanulva folyamatosan növekszik az igazság megértésének képessége. (…)

Tudatosítja, hogy ő az a nyersanyag, amellyel Isten dolgozik, és átadja magát a Mester átformáló akaratának. Érik próbák, mert ha a próbák és a csalódások meg nem edzik, akkor soha nem jut el bölcsessége és tapasztalata hiányának felismerésére.

Ha alázatosan és bizodalommal keresi az Urat, minden próba a javát szolgálja. Sokszor látszólag elesik, de lehetséges, hogy Isten pontosan a vélt kudarc által szeretné megmutatni előrehaladásának útját. Azt gondolja, hogy elbukott, azonban ez a tapasztalat eljuttatja önmaga jobb megismerésére és az Istenbe vetett bizalom megerősödésére. (…) Krisztussal, az igazi Szőlőtőkével egyesülve gyümölcsöket teremhet Isten dicsőségére. – In Heavenly Places, 28. old.

Mindaz a megvetés és keserűség, amellyel Krisztus naponta találkozott, nem tudta megfosztani Őt önfegyelmétől. Amikor gyalázták és ócsárolták, nem válaszolt. (…) Soha nem lépte át az illendőség határát. Ki volt Ő? A menny Fejedelme, a dicsőség Királya. Az ellenfelei által kavart vihar megcsapta, de Ő nem törődött vele. Nyugodt maradt. Ő volt az igazság élő megtestesítője.

A világban az igazság üzenetét hordozók tanulmányozzák Jézus életét és gyakorolják az Ő tanításait. Soha ne feledjük, hogy a mennyei Király gyermekei vagyunk, a seregek Urának fiai és leányai. Még akkor is maradjunk nyugodtak és higgadtak, amikor a mélység erőitől hajtott emberekkel találkozunk, akik valótlanságokat állítanak rólunk. Az ő legjobb fegyvereik sem tudják elpusztítani az igazságot, habár mindenféle megtévesztéssel próbálják befeketíteni. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – Lift Him Up, 167. old.

Az Úr szolgáinak mindenféle csüggesztő körülményekre kell számítaniuk. Nem csupán az ellenség dühe, megvető bánásmódja és kegyetlensége próbálja meg őket, hanem a barátok, a segítők nemtörődömsége, állhatatlansága, langyossága és árulása… Még azok is, akikben látszólag az a vágy él, hogy sikerre vigyék az Úr művét, gyengíteni fogják Isten szolgáinak kezét azzal, hogy meghallgatják, továbbadják és félig-meddig el is hiszik ellenségeik rágalmait, hencegéseit és fenyegetőzéseit… A súlyosan csüggesztő körülmények között Nehémiás Istenbe vetette bizalmát, mert Ő a mi védőügyvédünk. Valahányszor megemlékezünk arról, mit tett az Úr értünk, támaszt nyerünk minden veszedelmünkben. „Aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” Bármilyen ravaszul is szövi a hálót Sátán az ügynökeivel, Isten le tudja leplezni őket, és semmivé teszi a tanácsaikat. – Keresztény szolgálat, 239. old.

November 24., csütörtök

A REMÉNYSÉG KÉPEI

Sokan már érezték Krisztus megbocsátó szeretetét, és őszintén Isten gyermekei kívánnak lenni, de ismerik jellemük fogyatékosságát és életük bűnös voltát, ezért kételkednek abban, hogy valóban megújította szívüket a Szentlélek. Szeretném nekik odakiáltani: ne ingadozzatok, ne essetek kétségbe! Gyakran kell még térdre borulnunk, gyakran fogunk még Jézus lábánál bűneink és fogyatkozásaink fölött sírni, mindazáltal nem szabad elcsüggednünk. Sőt, még ha Sátán földre is teper bennünket, Isten akkor se taszít el és nem felejt el minket. Nem! – hiszen Krisztus Isten jobbján ül, és képvisel bennünket! Így ír János is, a szeretett tanítvány: „Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2:1) Ne feledjétek el a Megváltó szavait: „Mert maga az Atya szeret titeket.” (Jn 16:27) Újra kegyelmébe akar fogadni benneteket. Azt szeretné, ha újból visszatükröződne rólatok szentségének és tisztaságának fénye. Ha átengeditek neki magatokat, folytatni fogja az üdvösségnek bennetek megkezdett munkáját, és befejezi Jézus Krisztus napjáig. Legyen imátok bensőségesebb, és hitetek szilárdabb! Ha kételkedünk saját erőnkben, annál inkább bízzunk Megváltónk hatalmában. – Jézushoz vezető út, 64. old.

Csak az nyugtat meg, hogy ezen a küzdelmen túltekintve láthatom a végső győzelmet, Isten dicsőségének ragyogását. A próféciák megjövendölték a nagy küzdelem biztos kimenetelét, és hit által mi is megláthatjuk. Türelmetlenül várom, hogy megérthessem azokat a tapasztalatokat, melyek megnyíltak előttem az Úrtól kapott látomásokban. A Szentlélek fenntartó ereje visszavonul a földről. Munkánkat hamar el kell végeznünk. Vessük be minden erőnket a lelkek megmentésére. A menny Istene nemsokára megalapítja az Ő országát, amely soha nem pusztul el. Most van itt az ideje a tiszta, mennyei jellem kialakításának. A munka egyre őszintébbé és erőteljesebbé válik egészen a vég idejéig. Szükségünk van hitünk növelésére. Vigyázzunk és imádkozzunk. – This Day With God, 198. old.

Nemsokára megjelent a nagy fehér felhő, amelyen az embernek Fia ült. Az angyal azt mondta, hogy ez a felhő az ember Fiának jele. Mikor közelebb ért a földhöz, láthattuk Jézus dicsőségét és fenségét, amint kivonult győzve, hogy győzzön. A szent angyalok csapatai fejükön ragyogó koronákkal kísérték el útjára. Nincs nyelv, amely a jelenet dicsőségét leírhatná. A felülmúlhatatlan dicsőségnek ez az élő felhője mind közelebb érkezett, és végül világosan láthattuk Jézus nyájas alakját. Nem hordott töviskoronát, hanem a dicsőség koronája övezte szent fejét. Ruhájára és tomporára e szent név volt felírva: „királyok Királya és uraknak Ura”. Arca ragyogott, mint a déli nap, szeme tűzlánghoz hasonlított, a lába pedig ragyogó érchez. Szava úgy hangzott, mintha hangszerek szóltak volna. A föld remegett előtte, az egek eltakarodtak, mint az összegöngyölt könyvtekercs, és minden hegy és minden sziget elmozdult a helyéről. – Tapasztalatok és látomások, 286. old.

November 25., péntek

További tanulmányozásra

That I May Know Him, „Trust in Time of Trial” c. fejezet, 257. old.