ELLEN G. WHITE IDÉZETEK
JÓB KÖNYVE
2016/IV. negyedév, 6. tanulmány, 2016. október 29–november 4.
Indokolatlan átok?
Október 29., szombat délután
Megváltónk a szenvedő emberiség érdekeivel azonosítja érdekeit. Amint a szülő szíve szenved szánakozó gyöngédséggel kicsi nyája szenvedő tagja miatt, az Üdvözítő szíve is úgy szánakozik földi gyermekei legszegényebbjein, legszerényebbjein. Azért helyezte őket közénk, hogy azt a szeretetet keltse fel a szívünkben, melyet Ő táplál a szenvedők és elnyomottak iránt. Ítéletei le fognak sújtani bárkire, aki árt nekik, lenézi őket, vagy visszaél velük.
Gondoljuk végig: Jézus a szívére vette az ember gyászát, szomorúságát, nyomorúságát és szenvedését, életének részévé tette ezeket. Bár Ő az élet fejedelme volt, mégsem a világ nagyjai és nagyrabecsültjei között élt, hanem az alacsony sorsúakkal, az elnyomottakkal és a szenvedőkkel. Ő ugyanis megvetett názáreti volt. Nem tudta hová lehajtani a fejét. Szegény lett értünk, hogy szegénysége által mi lehessünk gazdagok. Az Úr most a dicsőség királya, s ha fenséggel koronázottan jönne el, milliók hódolnának neki. Az emberek vetélkednének, hogy megtiszteltetésekkel halmozzák el; mindenki az Ő jelenlétébe törekedne. Nekünk most arra nyílik lehetőségünk, hogy szentjei személyében Krisztust fogadjuk be. Isten azt akarja, hogy becsüljük meg ajándékait, fordítsuk azokat az Ő dicsőségére. Kérve kérlek hát, nyissátok meg szíveteket az igaz, önzetlen jótékonyság előtt. – Bizonyságtételek, 4. kötet, 620. old.
Most, amikor nem tevékenykedhetsz többé, amikor a tehetetlenség rád nehezedik, Isten csak azt kéri tőled, hogy bízz benne. Tartsd meg neki tett ígéretedet, mert Ő a te hűséges Teremtőd. Az Ő kegyelme biztos, szövetsége örökkévaló. Boldog az az ember, akinek reménysége az Úr, és megtartja igazságát örökké. Kapaszkodjunk ezekbe az ígéretekbe. Ha nem jutnak eszedbe az értékes ígéret biztos szavai, hallgasd meg azokat mások ajkáról. Milyen teljesség, a szeretet milyen csodálatos biztosítéka található ezekben a szavakban, melyek az Atya ajkáról hangzottak el. Ő maga fogalmazta meg szeretett gyermekeiért érzett szeretetét, könyörületét és érdeklődését: „Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt.” (2Móz 34:6–7)
Az Úr telve van a szenvedők iránti könyörületességgel. Melyik bűn túl nagy ahhoz, hogy megbocsássa? Ő kegyelmes, így végtelenszer készen áll a megbocsátásra, és nem gyönyörködik az ítéletben. Ő nem keresi bennünk a rosszat. Ismer bennünket, tudja, hogy csak por vagyunk. Korlátlan együttérzése és kegyelme meggyógyítja minden elesésünket. Ő már akkor szeretett, amikor még bűnösök voltunk, és nem vonta vissza tőlünk az Ő világosságát, hanem ránk ragyogtatta azt Krisztusért. – Selected Messages, 2. kötet, 231. old.
Október 30., vasárnap
NAGY KÉRDÉSEK
Minden próbában keressük őszintén Istent, emlékezve arra, hogy mindannyian az Ő tulajdona vagyunk, az Ő örökbefogadott gyermekei. Egyetlen ember sem értheti meg úgy a szükségleteinket, mint Krisztus. Ha hittel kérjük a segítségét, meg is kapjuk. Az övéi vagyunk a teremtés és a megváltás által. A mennyei szeretet szálai kötnek minket minden erő és hatalom forrásához. Ha csak Istentől tesszük függővé életünket és úgy kérünk tőle, mint egy kisgyermek az édesapjától, gazdag tapasztalatokban lesz részünk. Tanuljuk meg, hogy Isten minden erő és hatalom forrása.
Ha kértek valamit Istentől, és nem éreztek azonnal valami különlegeset, ne gondoljátok, hogy nem hallgatja meg az imáitokat. Aki ezt mondta: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik” – mindent meghallgat, és minden imára válaszol. Legyen tehát az Ő szava a mi bizalmunk, kérjünk és keressünk, hogy abban a kiváltságban legyen részünk, hogy megtaláljuk, amit keresünk. Krisztus bátorít. Ő mondta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelketeknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (…)
Isten népe nem adta meg neki a tiszteletet, amikor emberekben bízott. Ő nem erre tanította minket. Ő megígérte, hogy tanít és vezet. (…) Gondoljunk arra, mennyi ígéretet adott nekünk, melyekre mind támaszkodhatunk. (…) Az Úr azt szeretné, hogy mindenben tőle függjünk, hogy beszélgessünk vele, hogy elmondjuk neki a nehézségeinket, és tapasztalatokat nyerjünk vele, aki soha nem téved. – Lift Him Up, 55. old.
Ma is ugyanolyan fontos, hogy Isten népe észben tartsa, miként és mikor próbálta meg őket az Úr; hitük hol bizonyult gyöngének, és hitetlenségükkel és önteltségükkel hol hoztak veszedelmet Uruk művére. Lépésről lépésre emlékezzenek Isten könyörületére, megtartó gondviselésére, feledhetetlen szabadítására. Amikor népe így szemléli a múltat, láthatja, hogy az Úr örökké megismétli bánásmódját. Értsék meg az adott figyelmeztetéseket, és vigyázzanak, nehogy megismételjék az ősi Izrael hibáit. Mondjanak le a maguk erejére való támaszkodásról. Bízzanak Istenben, hogy megóvja őket, nehogy ismét szégyent hozzanak nevére. Sátán minden győzelme lelkeket sodor veszélybe. Néhányan kísértései tárgyává válhatnak, és soha többé ki nem gyógyulnak. Ha hibákat követtetek el, járjatok hát óvatosan, és imádkozzatok minden lépésnél. „Tartsd meg lépteim a te ösvényeden, hogy ne ingadozzanak lábaim.” (Zsolt 17:5) Isten megpróbáltatásokat küld, hogy bebizonyítsa, ki áll meg hűségesen a kísértésben. Mindenkit nehéz helyzetbe hoz, hogy lássa, bíznak-e a kívülük és fölöttük álló hatalomban. Mindenkinek vannak föl nem fedett jellemvonásai, melyeknek felszínre kell jönni a megpróbáltatásokban. Isten megengedi az önhittek súlyos kísértéseit, hogy megértsék tehetetlenségüket. – Bizonyságtételek, 7. kötet, 210. old.
Október 31., hétfő
MIKOR VESZETT EL AZ ÁRTATLAN?
Jóbról, Uz pátriárkájáról így hangzott a szívek Vizsgálójának bizonyságtétele: „Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő.” (Jób 1:8) Ez ellen a férfi ellen Sátán a következő vádat hozta fel: „Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, amije van?... De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől szemben téged?” (Jób 1:9–11) Az Úr így szólt a kísértőhöz: „Ímé, mindazt, amije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyújtsd ki kezedet.” (Jób 1:12) Sátán így engedélyt nyerve elsodorta Jób minden vagyonát: marháit, juhait, szolgáit, szolgálóleányait, sőt, még fiait és leányait is, és „megverte Jóbot undok fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig” (Jób 2:7).
Jób poharát még egy másik keserűség is tetézte. Barátai az ő szerencsétlenségében bűnének büntetését látva meggyötört, megterhelt lelkét még alaptalan vádjaikkal is terhelték. Látszólag a menny és a föld is elhagyta, de mégis erősen kapaszkodik Istenbe, és feddhetetlen lelkiismeretétől késztetve így kiált fel gyötrelmében, bajában: „Lelkemből utálom az életemet.”– Előtted az élet, 155. old.
Életünk során sokszor nézünk szembe próbákkal és csalódásokkal is. Előfordulhat, hogy nélkülözünk, vagy szorult helyzetbe kerülünk. Ilyenkor arra gondolunk, hogy messze eltávolodtunk Istentől, mert ha vele jártunk volna, nem szenvednénk ennyire. A kétely és kétségbeesés felgyülemlik a lelkünkben, és így szólunk: „Az Úr elhagyott, és rosszul bánik velem. Miért engedi meg, hogy így szenvedjek? Nem szerethet engem, mert ha szeretne, akkor elhárítaná a nehézségeket.” Isten nem mindig vezet bennünket a legkellemesebb helyekre. Ha ezt tenné, akkor önelégültségünkben elfelejtenénk, hogy Ő a mi segítőnk. Arra vágyik, hogy megismertesse velünk önmagát és a rendelkezésünkre álló, bőséges javakat. Azonban megengedi a próbákat és a csalódásokat is, hogy felismerjük tehetetlenségünket, és megtanuljuk segítségül hívni Őt, aki hűsítő forrásokat fakaszthat a kőkemény sziklából is. Amikor majd szemtől szemben állunk Istennel, amikor úgy fogunk látni, ahogyan minket látnak a mennyei lények, és úgy fogunk ismerni, ahogyan minket ismernek (1Kor 13:12), akkor megtudjuk, hogy Krisztus mennyi terhet hordozott értünk, s még mennyivel többet hordozott volna, ha gyermeki hittel mindig rábízzuk magunkat. Isten szeretete nyilvánul meg abban, ahogyan népével bánik. A bajban, betegségben, csalódásokban és próbákban irányítsuk figyelmünket az Ő dicsőségének fényére, nézzünk Megváltónkra! Azonban hitetlenségünkkel gyakran megszomorítjuk a szívét. A Mindenható szereti gyermekeit, és szeretné, ha legyőznék a csüggedést, amely által Sátán erőt akar venni rajtuk. Ne adj helyet a hitetlenségnek! Ne nagyítsd fel a nehézségeidet! Gondolj arra a szeretetre és erőre, amelyet Isten mutatott irántad a múltban. – My Life Today, 12. old.
November 1., kedd
AZ EMBER ÉS ALKOTÓJA
November 2., szerda
A BALGASÁG GYÖKERET VER
Időről időre az embereket a tudás fájához vezette kíváncsiságuk, és gyakran azt gondolták, hogy a leglényegesebb gyümölcsöket szakították le, amelyek azonban csak hiábavalóság és hiúság az Isten városának kapuit megnyitó valódi szentség tudományához képest. Az emberi becsvágy öndicséretet, önfelmagasztalást és magasabbrendűségi érzést eredményező tudást keres. Így Ádámot és Évát sikerült Sátánnak befolyásolnia, míg elérte, hogy Isten tilalmát félretéve elkezdtek hinni hazug tanítójuknak. Elnyerték az ismeretet, amelyet Isten megtagadott tőlük, vagyis megismerték a bűnbeesés következményeit.
A tudás fája a halál eszközévé vált. Sátán mesterien szőtte bele saját elveit és hamis tanításait az adott utasításokba. A tudás fájánál a legkellemesebb dicséretet zengte a magasabb rendű ismeretszerzés fontosságáról. Ezrek részesültek ennek a fának a gyümölcséből, de az halált hozott számukra. Krisztus mondta: „Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér?” (Ésa 55:2) Istentől kapott képességeiteket arra használjátok, hogy olyan tudást biztosítsatok magatoknak, melyet Isten hiábavalónak és haszontalannak nevezett. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 12. old.
Ha fölemelhetnénk a láthatatlan és látható világot elválasztó fátylat, akkor Isten népe szemlélhetné a nagy küzdelmet, amely Krisztus és Sátán közt, a szent angyalok és a gonosz seregek között dúl az ember körül. Ha megértenénk az Úr csodálatos munkálkodását az emberiség megmentéséért, hogy kiszabadítsa a bűn fogságából, és látnánk, hogyan védi meg folyamatosan az ördög rosszindulatától, akkor felkészültebbek lennénk, hogy elhárítsuk a gonosz cselvetéseit. Gondolkodásunk komoly lenne, ha megértenénk a megváltás tervének jelentőségét, a ránk váró munka nagyságát, amelyben Üdvözítőnk munkatársaiként kell részt vennünk. Szívünk megtelne alázattal, de fel is bátorodnánk, tudva, hogy a menny szívén viseli megmentésünket. – Bizonyságtételek, 5. kötet, 467. old.
Mégis amikor megpróbáltatások törnek ránk, sokan úgy teszünk, mint Jákób. Az ellenség kezének tekintjük próbáinkat, és vakon tusakodunk a sötétben, míg csak el nem fogy az erőnk. Ezért nem találunk nyugalmat, sem szabadulást. Jákóbbal hajnalhasadtakor az isteni kéz érintése értette meg, hogy Krisztussal, a szövetség angyalával küzd. Akkor már sírva, tehetetlenül borult a végtelen Szeretet szívére, hogy elnyerje az áldást, mely után igen sóvárgott a lelke. Nekünk is meg kell tanulnunk, hogy ne vessük meg a menny dorgálását, és ne lankadjunk el, ha Urunk fenyít bennünket. „Íme, boldog ember az, akit Isten megdorgál… Mert Ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak. Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.” (Jób 5:17–19) Jézus minden lesújtotthoz gyógyítással közeledik. Jelenléte enyhíteni tudja a gyászt, fájdalmat és szenvedést. – Gondolatok a hegyibeszédről, 11–12. old.
November 3., csütörtök
ELHAMARKODOTT ÍTÉLET
Ne tekintsünk senkire, csak Krisztusra. Vágyunk jelenlétére, és Ő szeretne megmaradni bennünk. Esendő emberek vagyunk mindannyian, és hacsak Jézus, a dicsőség reménysége nem alakul ki bennünk, súlyos hibákat követhetünk el, amikor saját mércénkhez és elvárásainkhoz mérjük embertársainkat. Isten látja mindazt, ami a felszín alatt rejtőzik. Ő látja a jót és a gonoszságot is. Hagyjuk őrá testvéreink bírálásának feladatát.
Figyeljünk a formálódó jellemű fiatalokra. Beszélgessünk velük, és minden lehetséges módon segítsük őket. Senki ne tanítsa őket a hiányosságok keresésének tudományára. Ne hallják tőlünk, hogy hibát keresünk azokban, akik nem felelnek meg az elvárásainknak. A fiatalok Krisztus szolgái, gondoskodjunk róluk, bátorítsuk őket jó, tiszta, nemes és szent gondolkodásmódra. Nincs szükség a gonosz gyanakvás leckéire. Sátán készen áll ilyen irányba vezetni őket. Tanítsuk meg őket kedvességre, egymás szeretetére és tiszteletére, a Krisztuséhoz hasonló életmódra. A Megváltó jellemének jó illata áradjon szavainkból és cselekedeteinkből. Örökre kerüljük el a panaszkodást és siránkozást. Ekkor elárasztja szívünket Krisztus igazságosságának fénye, és Isten megáld, és áldássá tesz bennünket. – The Upward Look, 28. old.
A kötelességről alkotott felfogásotokat, nézeteteket és írásmagyarázatotokat ne tartsátok mások elbírálásában mérvadónak; szívetekben ne marasztaljátok el őket, ha elképzeléseiteket nem közelítik meg! Ne kritizáljatok másokat, ne kételkedjetek indítékaikban, és ne ítéljétek el őket! „Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jön az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait.” (1Kor 4:5) Nem tudunk olvasni a szívekben, és mivel önmagunk is hibákkal vagyunk tele, nem vagyunk feljogosítva mások bírálgatására. A halandó emberek csak a látszat után ítélnek, Isten azonban ismeri cselekedeteink titkos indítékait. Ő gyengéd és részvétteljes; egyedül hivatott arra, hogy döntsön felettünk. „Annakokáért menthetetlen vagy, ó, ember, bárki légy, aki ítélsz: mert amiben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat műveled te, aki ítélsz.” (Róm 2:1) Akik másokat bírálnak vagy elítélnek, önmagukat kárhoztatják, mert maguk is ugyanazt cselekszik. Miközben másokat kárhoztatnak, önmaguk felett ítélkeznek. – Gondolatok a hegyibeszédről, 123–124. old.
November 4., péntek
További tanulmányozásra
Counsels on Stewardship, Bound By Ties of Sympathy, 161–162. old.