JÓB KÖNYVE
2016/IV. negyedév, 4. tanulmány, október 15–21.
ISTEN ÉS AZ EMBERI SZENVEDÉS
SZOMBAT
1 Mózes 12:2
És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel.
Jelenések 22:19
És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak.
VASÁRNAP
Róma 1:18-20
18 Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
19 Mert ami az Isten felől tudható nyilván van ő bennük; mert az Isten megjelentette nekik:
20 Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.
Jób 12:7-10
7 Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják neked.
8 Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik neked.
9 Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?
10 Akinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.
HÉTFŐ
János 1:1-3
1 Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige.
2 Ez kezdetben az Istennél vala.
3 Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.
Kolossé 1:16-17
16 Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremtettek;
17 És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.
Jelenések 4:11
Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremtettek.
1 Korinthus 3:19
Mert e világ bölcsessége bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban.
KEDD
Dániel 12:1
És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben.
Máté 6:34
Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.
Máté 24:7
Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lesznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.
János 16:33
Azért beszéltem ezeket nektek, hogy békességetek legyen énbennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.
SZERDA
Jób 6:4-8
4 Mert a Mindenható nyilai vannak énbennem, amelyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5 Ordít-e a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-e az ökör az ő abrakja mellett?
6 Vajon ízetlen, sótalan étket eszik-e az ember; avagy kellemes íze van-e a tojásfehérnek?
7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nekem, mint a megromlott kenyér!
8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek.
Jób 9:1-12
1 Felele pedig Jób, és monda:
2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
3 Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg neki.
4 Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
5 Aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.
6 Aki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
7 Aki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
8 Aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
9 Aki teremtette a göncölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
10 Aki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csodákat megszámlálhatatlanul.
11 Íme, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.
12 Íme, ha elragad valamit, ki akadályozza meg; ki mondhatja neki: Mit cselekszel?
Jób 10:8-12
8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen körös-körül, és mégis megrontasz engem?!
9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
10 Nem úgy öntél-e engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
CSÜTÖRTÖK
Róma 3:1-4
1 Mi tekintetben különb hát a zsidó? vagy micsoda haszna van a körülmetélkedésnek?
2 Minden tekintetben sok. Mindenek előtt, hogy az Isten reájuk bízta az ő beszédeit.
3 De hát hogy ha némelyek nem hittek? Vajon azoknak hitetlensége nem teszi-e hiábavalóvá az Istennek hűségét?
4 Távol legyen. Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug, amint meg van írva: Hogy igaznak ítéltessél a te beszédeidben, és győzedelmes légy, mikor vádolnak téged.
Zsoltárok 51:6
Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemeid előtt; hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben.
Jelenések 15:3
És énekelik vala Mózesnek az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te utaid, óh szentek Királya!
PÉNTEK
Efézus 5:2
És járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miértünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.