ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

A 2016/II. negyedévi Bibliatanulmányhoz

9. tanulmány, 2016. május 21–27.

A lélek bálványai – és egyéb jézusi tanítások

Május 27., szombat délután

A Máté evangéliumának 18. fejezetében az alázatosság újabb leckéjét találjuk. Az Ige tanításai a mi tanulságunkra írattak meg. Semmivel sem indokolhatják döntésüket, akik ezeket figyelmen kívül hagyják.

„Abban az órában mentek a tanítványok Jézushoz, mondván: Vajon ki nagyobb a mennyeknek országában? És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjük állította azt, és mondta: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.”

Sokan nem értik, hogy amikor alázatosan Istennel járunk, akkor az ellenség nem tud kihasználni bennünket. (…) Amikor gyermeki alázattal vágyunk a nevelésre és az oktatásra, Isten felhasználhat bennünket az Ő dicsőségére. – Krisztushoz hasonlóvá, 261. old.

Sátán és seregei hadat viselnek az Úr kormányzata ellen. Az ördög meg akarja zavarni s kísértéseivel le akarja győzni azokat, akik át szeretnék adni szívüket Istennek, mert célja, hogy végleg elcsüggedjenek és feladják a harcot.

Soha nem volt olyan nagy szükségünk az Istennel ápolt szoros kapcsolatra, mint napjainkban. A legnagyobb veszélyt mindig is az jelentette a menny népe számára, hogy a világ elveihez és szokásaihoz alkalmazkodik. A fiatalok különösképpen veszélyben vannak ezen a téren. Az apáknak és anyáknak résen kell lenniük Sátán cselvetéseivel szemben. Míg azon mesterkedik, hogy megrontsa gyermekeiket, a szülők ne áltassák magukat azzal, hogy nem fenyeget különösebb veszély. Míg gyermekeik örök élete forog kockán, egyetlen gondolatot se pazaroljanak e világ dolgaira. – Gyermeknevelés, 243. old.

Isten országa nem szemmel láthatóan jön el. Kegyelmének evangéliuma, az önmegtagadás lelkülete sohasem lehet összhangban a világ lelkületével. A két alapelv tökéletesen ellentétes egymással. „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg.” (lKor 2:14) (…)

Krisztus országát nem törvényhozó testületek, tanácsok vagy bíróságok döntésével, a világ nagyjainak támogatásával alapítja meg, hanem azzal, hogy Jézus természetét az emberekbe ülteti a Szentlélek munkája által. „Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek; akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1:12–13) Ez az egyetlen erő, ami felemelheti az emberiséget. E munka megvalósításához az emberi eszköz: Isten Igéjének tanítása és gyakorlása. – Jézus élete, 313–314. old.

Május 22., vasárnap

Az alázatosság nagyszerűsége

Bárcsak megtanulnánk azokat a csodálatos leckéket, amelyekre Jézus igyekezett oktatni tanítványait a kis gyermekről, akkor milyen sok leküzdhetetlennek tűnő dolog tűnne el teljesen. Amikor a tanítványok a Mesterhez jöttek e szavakkal: „Vajon ki nagyobb a mennyeknek országában? És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjük állította azt, és mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyek országába. Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyek országában.” (Mt 18:1–4) – Boldog otthon, 136. old.

Akik megalázzák magukat, mint a gyermekek, azokat tanítja Isten. Az Úr nem függ egyetlen ember talentumától sem, mivel Ő minden jó és tökéletes ajándék kifogyhatatlan forrása. A legalázatosabb ember is a mennyei kincsek birtokosa, ha szereti és féli Istent. Az Úr dolgozik az ilyen személyek által, mivel nem arra törekednek, hogy bizonyos, saját elképzeléseik szerint felállított magasságokba jussanak. Félelemmel és rettegéssel dolgoznak, nehogy valamiképpen elrontsák a tervet. Életük Jézus életének visszatükrözése.

Tápláljuk folyamatosan önmagunkban a szelídség és az alázatosság lelkültét, hogy rendelkezhessünk Krisztus lelkületével. – The Faith I Live By, 138. old.

A gyerekeknek nincs felsőbbrendűségi vagy különleges nemesi érzésük. Megjelenésükben egyszerűek és természetesek. Krisztus azt kívánja, hogy követői egyszerű magatartást alakítsanak ki, hogy alázatos és keresztény módon viselkedjenek. Ő azt a feladatot bízta ránk, hogy mások javára éljünk. Otthagyva a mennyei udvarokat lejött erre a földre, hogy megmutassa, mennyire érdekelt teremtményei sorsában, a megváltásunkért fizetett felbecsülhetetlen összeg pedig az ember értékére mutat rá, melyért Jézus ott tudta hagyni a mennyei királyság gazdagságát és kiváltságait, hogy kiemeljen bennünket a bűnből.

Ha a menny Fejedelme olyan sokat tett, hogy kimutassa az emberek iránti szeretetét, akkor mit meg kellene tennünk nekünk egymás megsegítéséért, hogy kiemeljük embertársunkat a sötétség és a szenvedés mélységéből? – Istennel ma, 182. old.

Minden igazi engedelmesség a szívből származik. Jézusnál is az engedelmesség a szív ügye volt. Ha egyetértünk Krisztussal, akkor Ő is azonosítja magát gondolatainkkal és céljainkkal. Így vegyül össze szívünk és elménk összhangban Isten akaratával, hogy amikor neki engedelmeskedünk, akkor tulajdonképpen nem teszünk mást, csak azt, hogy eleget teszünk saját indítékainknak. Megtisztított és megszentelt akaratunk Jézus szolgálatának végzésében találja majd meg legnagyobb örömét. Mikor megismerjük az Urat, mivel éppen az a kiváltságunk, hogy megismerhetjük Őt, akkor életünk a folytonos engedelmesség élete lesz. Krisztus lényének értékelése, megbecsülése által és az Istennel való közösség útján a bűn gyűlöletes lesz számunkra. – Jézus élete, 419–420. old.

Május 23., hétfő

A megbocsátás nagyszerűsége

Ha úgy véled, hogy a testvéred rosszat tett ellened, akkor a szelídség és a szeretet lelkületével felfegyverkezve keresd fel őt, hogy egyezségre jussatok és kibéküljetek. (…) Amennyiben sikerül megoldani a gondot, akkor megnyerted a testvéredet, anékül, hogy kiteregetted volna hibáit, a kettőtök közötti egyezség pedig sok bűnt eltakart, amik nem váltak láthatóvá mások előtt. (…)

Különleges módon figyeljünk arra, hogy olyan állapotban őrizzük meg érzéseinket és szívünket, hogy mindig vegyük észre a mások szívében rejlő jót. Ha nem figyelünk erre a vetületre, Sátán irigységet és féltékenységet ültet el a szívünkbe, és az ő szemüvegét teszi fel a szemünkre, amelyen keresztül torzítva látjuk testvéreink cselekedeteit és viselkedését. Ahelyett, hogy kritikus szemmel néznénk felebarátunkra, tekintsünk először önmagunkra és legyünk készek felfedezni saját jellemünk elítélendő tulajdonságait. Amint tudatossá válnak előttünk hibáink és kudarcaink, mások tévedései elvesztik jelentőségüket.

Sátán az atyafiak vádolója. Ő vadássza hibáinkat, bármilyen csekélyek legyenek is azok, hogy minél több oka legyen a vádaskodásra. Tartsátok távol magatokat Sátántól! – That I May Know Him, 181. old.

Próbálj meg minden emberrel békességben élni és engedd, hogy a lelkedből kellemes, jó illat áradjon a körülötted élőkre. Az Úr minden meggondolatlanul kimondott szót meghall. Ha harcolsz önző emberi természeteddel, akkor egyre sikeresebben győzheted le öröklött hajlamaidat és sok mindent megtehetsz. Ne feledd, hogy mások meggondolatlan szavai nem alázhatnak meg, azonban amikor ezekre meggondolatlanul válaszolsz, elveszítesz egy olyan győzelmet, ami a tied lehetett volna. Gondosan figyelj kimondott szavaidra! – My Life Today, 52. old.

Urunk arra tanít, hogy a hívők közötti nehézségeket a gyülekezeten belül kell elrendezni. Nem szabad kiteregetni olyan emberek előtt, akik nem félik Istent. Ha egy hívő ellen a testvére vétkezik, ne forduljon bírósághoz, hanem járja végig a Krisztus által kijelölt utat. Bosszúállás helyett igyekezzen megmenteni testvérét. A Mindenható védi azok érdekeit, akik szeretik és félik Őt. Bátran rábízhatjuk ügyünket az igazságosan ítélőre. (…)

Ha testvéred vétkezik, bocsáss meg neki! Amikor bűnét meg akarja neked vallani, ne mondd, hogy nem hiszel alázatosságában, sem bűnvallomása őszinteségében! Milyen jogon ítélkezel fölötte, mintha olvasnál szívében! Isten Igéje ezt mondja: „Ha megtér, bocsáss meg néki. És ha egy napon hétszer vétkezik ellened, és egy napon hétszer tehozzád tér, mondván: Megbántam!, megbocsáss néki.” (Lk 17:3–4) Nemcsak hétszer, hanem hetvenszer hétszer is; annyiszor, ahányszor Isten bocsát meg neked. – Krisztus példázatai, 111. old.

Május 24., kedd

A lélek bálványai

Az önimádó ember törvényszegő. Ezt akarta Jézus az ifjúval megértetni, és azért próbálta meg, hogy leleplezze szívének önzését. Rátapintott jellemének gyenge pontjára. Az ifjú nem igényelt további felvilágosítást. Bálványt dédelgetett lelkében. A világ volt az istene. Állította, hogy megtartotta a parancsolatokat, de nem ismerte azt az elvet, ami az egész törvény lényege. Nem szerette az Urat igazán és embertársait sem. Ezzel a fogyatkozásával egyszersmind mindaz hiányzott belőle, ami Isten országára alkalmassá tehette volna. Az énnek és a világ kincseinek szeretete nincs összhangban a menny elveivel. Amikor ez az ifjú főember Jézushoz fordult, nyíltságával és komolyságával megnyerte a Megváltó szívét. „Rátekintve megkedvelte őt.” Krisztus ebben az ifjúban olyan valakit látott, aki az igazság hirdetője lehetne. E tehetséges, előkelő ifjút éppoly szívesen magához fogadta volna, mint szegény halász követőit. Ha ez az ifjú a lélekmentésre szentelte volna képességeit, a Mester igyekvő és eredményes munkása lehetett volna. Először azonban el kellett volna fogadnia a tanítványság feltételeit. Teljesen Istennek kellett volna odaszentelnie életét. – Krisztus példázatai, 186. old.

Isten gondviselésében, megérintette és az igazsághoz térítette némely gazdag szívét, hogy majd vagyonukkal segítsék műve fejlődését. Ha a gazdagok nem segítenek, ha nem töltik be a menny szándékát, az Úr el fog haladni mellettük. Másokat támaszt helyettük, akik majd megteszik, amit kíván – és örömmel adnak vagyonukból Isten ügyének szükségleteire. Ebben ők lesznek az elsők. Isten mindenkit bevon ügyébe, aki készségesen segít neki. Az Úr küldhetne kincseket a mennyből munkája folytatására, de ez ellenkezik elgondolásával. Elrendelte, hogy emberek legyenek az eszközei, hogy mivel ő nagy áldozatot hozott megmentésükért, az emberek viszonzásul vegyék ki részüket a megváltás munkájából.

Hozzanak áldozatot egymásért, és ezzel bizonyítsák, mennyire becsülik az értük hozott áldozatot. – Bizonyságtételek, 1. kötet, 85–86. old.

Május 25., szerda

És velünk mi lesz?

Péter ocsúdott fel először a Megváltó szavai nyomán támadt titkos gondolatokból. Eszébe jutott, hogy ő és testvérei mi mindenről lemondtak Krisztusért, és elégedett volt. „Ímé, mi elhagytunk mindent – mondta –, és követtünk téged.” Emlékezve az ifjú főembernek tett „kincsed lesz mennyben„ feltételes ígéretre, kérte az ő és társai áldozatáért járó jutalmat. Jézus válasza megremegtette a galileai halászok szívét. Olyan kiváltságokat helyezett kilátásba, amelyek legszebb álmaikat váltják valóra: „Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, amikor az embernek Fia beül az Ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izrael tizenkét nemzetségét.” (…)

Péter „Mink lesz hát minékünk?” kérdése azonban béreslelkületről árulkodott. Ez a lelkület – ha ki nem gyógyulnak belőle – alkalmatlanná teszi a tanítványokat Krisztus szolgálatára. A tanítványokat vonzotta a Mester szeretete, de nem voltak teljesen mentesek a farizeizmustól. Még mindig azt hitték, hogy munkájuk arányában jogosultak a jutalomra. Az önfelmagasztalás és önelégültség szellemét ápolták magukban, és összehasonlították magukat egymással. Amikor valamelyikük bármiben hibázott, a többiek azt képzelték, hogy ők jobbak nála. (…)

Isten szeretné, ha bíznánk benne, és nem kérdeznénk, mi lesz a jutalmunk. Ha Krisztus a szívünkben lakik, nem a jutalom áll gondolataink homlokterében; nem a jutalomért szolgálunk. Igaz, hogy a jutalmat is meg kell becsülnünk, de ne az legyen az első. Ő azt akarja, hogy értékeljük megígért áldásait, de azt nem, hogy lessük a jutalmat, és azt érezzük, hogy minden szolgálatért jutalom jár. Ne annyira a jutalommal törődjünk, mint inkább azzal, hogy – minden nyereségtől függetlenül – helyesen cselekedjünk! Az Isten és embertársaink iránti szeretet legyen a hajtóerőnk! – Krisztus példázatai, 187–189. old.

A példázat minden munkást arra int, bármilyen régen szolgál, és bármilyen sokat teljesített, hogy testvéri szeretet és Isten előtti alázatosság nélkül semmit sem ér. Akinek öndicsőítés a célja, az nélkülözi azokat a jellemvonásokat, amelyek hatékony munkássá tehetik Krisztus szolgálatában. A gőg és elbizakodottság lerontja a munkát. Nem a szolgálatban eltöltött idő, hanem a szolgálatkészség és megbízhatóság teszi munkánkat kedvessé Isten előtt. Minden szolgálatunk énünk teljes átadását igényli. A legapróbb feladat, ha őszinte szívvel és önzetlenül végezzük, kedvesebb Isten előtt, mint a legnagyobb munka, amit megront a haszonlesés. Az Úr azt nézi, hogy mennyi van bennünk Krisztus lelkületéből, és mennyi cselekedeteinkben a krisztusi vonás. Az Atya többre értékeli a szeretetet és hűséget, amellyel munkánkat végezzük, mint a teljesítmény nagyságát. Amikor többé már nincs bennünk önzés, és az elsőbbségért folyó harc megszűnik, amikor hála tölti be a szívünket, és a szeretet jó illata árad életünkből, csak akkor lakik Krisztus a szívünkben, és csak így ismer el Isten minket a munkatársainak. – Krisztus példázatai, 191–192. old.

Május 26., csütörtök

„Készen állunk”

Akik Krisztus lelkével rendelkeznek, nem vágyakoznak testvéreiknél magasabb rang után. Akik kicsinek látják önmagukat, ők nagyok Isten szemében.

Milyen értékes lecke ez Krisztus minden követője számára! Ha figyelmen kívül hagyják az Ő útjának feladatait, elhanyagolják a könyörületességet és a jóságot, az illedelmességet és a szeretetet, akár egy gyermekkel szemben is, Krisztust hanyagolják el. János érezte ennek a leckének az erejét, és felhasználta.

Jakab és János anyjuk által újra Jézus elé tárták kérésüket, mely szerint Krisztus országában a legnagyobb rangra és elismerésre vágytak. A Megváltó így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek.” (Mk 10:38) Sokan közülünk olyan kis mértékben értjük meg, mit is kérünk valójában Istentől! A Megváltó tudta, milyen végtelen áldozattal lehet elérni ezt a dicsőséget, mert Ő „az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült” (Zsid 12:2). Itt arról az örömről van szó, hogy láthatta az Ő megaláztatása, haláltusája, kiontott vére által megváltott lelkeket. Ez az a dicsőség, amelyet Krisztus megkapott, és amelyet ennek a két tanítványnak is kívánt. Feltette nekik a kérdést: „Megihatjátok-é a poharat, amelyet én megiszom; és megkeresztelkedhettek-é azzal a keresztséggel, amelylyel én megkeresztelkedem? Azok pedig mondták néki: Megtehetjük.” (Mk 10:38–39)

Milyen kevesen értették, mit jelentett ez a keresztség! „Jézus pedig mondta nékik: A poharat ugyan, amelyet én megiszom, megisszátok, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek; de az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akiknek elkészíttetett.” (Mk 10:39–40) – Megszentelt élet, 57. old.

Tanítványainak adott tanításaiban az Úr Jézus bemutatta, hogy az Ő országa nem földi királyság, ahol mindenki a legmagasabb rangért harcol. Ő megtanította nekik az alázatosság és az önfeláldozás leckéjét. Megaláztatása nem jellemének és képességeinek alábecsülését jelentette, hanem nyilvánvalóvá tette, hogy eggyé vált az elbukott emberiséggel, hogy egy nemesebb élet szintjére emelje az embereket. Mindezek ellenére milyen kevesen látják vonzónak Krisztus alázatosságát! A földiek folyamatosan mások fölé kívánnak emelkedni, azonban az Úr Jézus, Isten Fia megalázta önmagát, hogy felemelje az embert. A Megváltó valódi tanítványa követi Mestere példáját. – A keresztény nevelés alapjai, 142–143. old.

Üdvözítőnk földi élete korántsem volt a kényelemnek, önérdeknek szentelt élet, ó, nem! – állandóan szent buzgalommal és komolysággal fáradozott az elesett emberiség megváltásán. A bethlehemi jászoltól kezdve a golgotai keresztig az önmegtagadás útját járta; sohasem húzódozott a nehéz munkától, a fárasztó utazástól, valamint a kimerítő gondtól és fáradtságtól sem. (…) Önzés és önérdek távol állt munkájától.

Hozzá hasonlóan mindazok, akik Krisztus kegyelmében részesültek, készek az áldozathozatalra, hogy mások is részeseivé lehessenek a mennyei adománynak. Ők minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy általuk embertársaik élete megjavuljon. Az igazán megtért szívnek ilyen lelkület a gyümölcse. – Jézushoz vezető út, 37. old.