ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

A 2016/II. negyedévi Bibliatanulmányhoz

8. tanulmány, 2016. május 14–20.

Péter és a Kőszikla

Május 14., szombat délután

Sátán és angyalai elvakították Jézus kortársainak a szemét, és elhomályosították értelmüket. Arra ingerelték a nép elöljáróit és az írástudókat, hogy az Üdvözítő életére törjenek. Szolgákat küldtek Jézushoz azzal a megbízással, hogy Őt elfogják, azonban mikor közel jutottak hozzá, rendkívül elcsodálkoztak. Látták, hogy végtelen irgalommal és részvéttel viselkedik minden emberi fájdalommal szemben. Hallották, milyen szeretetteljesen és gyengéden szólt a gyengékhez és a szenvedőkhöz. Viszont hallották Őt, mikor hatalommal dorgálta meg Sátánt, és felszabadította a foglyait. Miközben bölcs szavait figyelték, az Üdvözítő befolyásának hatása alatt nem tudták kezüket rávetni. (…)

Sátán gyűlölte, és cselszövése mindeddig nem hiúsíthatta meg a megváltás tervét. Mindinkább közeledett az az idő, mikor beteljesedik, amiért Jézus a világra jött. Az ördög és angyalai tanácskoztak, és elhatározták, hogy Jézus saját népét ingerlik fel, hogy vérszomjasan élete ellen törjenek, vele kegyetlenkedjenek és meggyalázzák. Azt remélték, hogy Krisztus ezért az elbánásért megneheztel, és nem őrzi meg mindvégig alázatosságát és nyájasságát. Miközben Sátán gondosan kidolgozta terveit, a Megváltó felfedte tanítványai előtt a rá váró szenvedéseket. Közölte velük, hogy keresztre feszítik, de harmadnapon feltámad a halálból. Ámde értelmük annyira tompult volt, hogy nem értették meg az Üdvözítő szavait. – Tapasztalatok és látomások, 84. old.

A megváltás tervének alapját áldozatban fektették le. Jézus maga mögött hagyta a menny királyi udvarait, szegény lett, hogy szegénysége által mi gazdagodhassunk. Aki részesül e mentésben, amelyet Isten Fia ilyen végtelen áldozattal szerzett, az követni fogja a valódi minta példáját. Krisztus volt a sarokkő, és nekünk erre az alapra kell építenünk. Valamennyiünknek feltétlen szükségünk van a lemondás és önfeláldozás lelkületére. Krisztus földi élete önzetlen volt, megaláztatás és áldozathozatal nyomta rá pecsétjét. Ezért akik e nagyszerű mentésben részesülnek, melyért Jézus lejött a mennyből, hogy elhozza nekik, ne követnék Urukat, ne vennék ki részüket a lemondásából és áldozathozatalából? A Fiú mondja: „Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők. Minden szőlővesszőt, mely énbennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz, mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.” Fontos elv, hogy a tőkében áradó nedv táplálja a vesszőket, hogy virágozzanak és gyümölcsöt teremjenek. Nagyobb lenne talán a szolga az Uránál? A világ Megváltója egymaga gyakorolja talán értünk a lemondást és áldozathozatalt?

Krisztus testének tagjai pedig semmit se tagadjanak meg maguktól? A lemondás a tanítványság elengedhetetlen feltétele. – Bizonyságtételek, 3. kötet, 387–388. old.

Május 15., vasárnap

„Te vagy Krisztus”

[Jézusnak] beszélgetnie kellett a rá váró szenvedésekről. Először azonban egyedül elvonult és imádkozott, hogy szívük legyen kész szavai befogadására. Amikor visszatért közéjük, nem jelentette be azonnal mondandóját. Előtte alkalmat adott nekik, hogy megvallják belé vetett hitüket, és megerősödjenek az eljövendő próbára. Megkérdezte: „Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?” (Mt 16:13) (…)

Jézus most feltette a második kérdést, mely magukra a tanítványokra vonatkozott: „Ti pedig kinek mondotok engem?” (Mt 16:15) Péter így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (Mt 16:16)

Péter elejétől fogva Messiásnak hitte Jézust. Sokan mások, akik Keresztelő János prédikálása alapján meggyőződtek és elfogadták Krisztust, kételkedni kezdtek János küldetésében, amikor a prófétát bebörtönözték és halálba küldték. Most Jézus Messiás-voltában is kételkedtek, Ő-e, akit oly régen vártak? Számos tanítványa, akik buzgón várták, hogy Jézus elfoglalja Dávid trónját, elhagyta Őt, amikor felfogták, hogy nincs ilyen szándéka. Péter és társai azonban hűségesek maradtak. A tegnap még dicsőítők, ma megtagadók ingatag magatartása nem rombolta le a Megváltó igaz követőjének hitét. Péter kijelentette: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (Mt 16:16) Nem királyi tisztességre vágyott, hogy megkoronázza Urát, hanem elfogadta Őt megaláztatásában. – Jézus élete, 252–253. old.

Akik megízlelték „Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit” (Zsid 6:5), azoknak dolgozniuk kell házanépükért és szomszédaikért. Hirdetnünk kell a megváltás evangéliumát a körülöttünk élőknek. Mindenki, aki érezte az Úr átalakító erejét, az egy bizonyos értelemben misszionáriussá válik. Vannak barátai, akiknek beszélhet Isten szeretetéről. Elmondhatja a gyülekezetben, mit jelent neki Isten, hogy Ő a személyes Megváltója. Az egyszerű bizonyságtétel pedig a legigényesebb szónoklatnál is sokkal többet tehet. Nagy munkát kell végeznünk, ezért legyünk igazak és becsületesek mindenben, valamint járjunk alázatosan az Úrral. Akik dolgoznak környezetükben, olyan tapasztalatokra tesznek szert, amelyek még hasznosabbá teszik őket. – Egészségügyi tanácsok, 33. old.

Annyira megerősödhetnél, hogy te tehetnél megszentelő hatást másokra. Eljuthatsz oda, ahol arra sarkall a szíved, hogy te cselekedj jót másokkal, te vigasztald a szomorkodót, te erősítsd a gyöngét, és hogyha alkalom kínálkozik, Krisztusról tanúskodj. Törekedj megtiszteltetést vívni ki Istennek mindenben, mindenkor, mindenhol! Sződd bele mindenbe a vallásodat. Amit magadra vállalsz, végezd lelkiismeretesen.

Eddig még nem tapasztaltad az Atya megmentő hatalmát, amint ez előjogod lenne, mert nem azt tetted életed fő céljává, hogy Krisztusnak szerezz dicsőséget. Minden célod, amelyet magad elé tűzöl, minden tevékenység, melyhez hozzáfogsz, minden kedvtelés, melynek örvendezel, Isten dicsőségét szolgálja! Legyen ez a szíved fohásza: Tied vagyok, ó, Isten, hogy érted éljek, érted fáradozzak, érted szenvedjek! – Bizonyságtételek, 2. kötet, 139. old.

Május 16., hétfő

„Ezen a Kősziklán”

A Megváltó szánalommal tekintett rájuk, és folytatta: „Sohasem olvastátok-é az Írásokban: Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünk előtt. Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét. És aki e kőre esik, szétzúzatik; akire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.” (Mt 21:42–44)

Ezt a jövendölést a zsidók gyakran ismételgették a zsinagógákban, mert az eljövendő Messiásra vonatkoztatták. Krisztus az egész zsidó vallás és a megváltási terv szegletköve volt. Ezt az alapkövet vetették most el a zsidó építők, Izrael papjai és vezetői. A Megváltó felhívta a figyelmüket a próféciákra, hogy lássák, milyen veszélybe kerültek. Minden rendelkezésére álló eszközzel világossá akarta tenni számukra, mire készülnek. – Jézus élete, 365. old.

A Megváltó nem egyedül Péterre bízta az evangélium művét. Egy későbbi időpontban megismételte a tanítványának mondottakat közvetlenül az egyházra vonatkoztatva. Lényegében ugyanezt mondta a tizenkettőnek is, mint a hívők képviselőinek. Ha Jézus bármilyen különös hatalommal ruházta volna fel valamelyik tanítványát, nem látnánk őket oly gyakran vitázni, hogy ki a nagyobb. Alá kellett volna vetniük magukat Mesterük akaratának, és tisztelni azt, akit Ő kiválasztott. Ahelyett, hogy felettesükké tette volna valamelyiküket, Krisztus azt mondta a tanítványoknak: „Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, [...] doktoroknak se hívassátok magatokat, mert egy a ti doktorotok: Krisztus.” (Mt 23:8, 10)

„Minden férfiúnak feje Krisztus.” (lKor 11:3) Isten, aki mindeneket a Megváltó irányítása alá helyezett, „Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, mely az Ő teste, teljessége neki, aki mindeneket betölt mindenekkel” (Ef 1:22–23). Az egyház Jézusra alapozva épül, engedelmeskednie kell Urának, mint fejének. Nem függhet embertől, és nem irányíthatja ember. – Jézus élete, 254–255. old.

Az Úr senkire se kényszerít túl nehéz terhet. Minden terhet fölbecsül, mielőtt munkatársai szívére helyezné. Szerető mennyei Atyánk így szól minden munkáshoz: „Vesd az Úrra a te terhedet, Ő gondot visel rólad.” (Zsolt 55:23) A terhek hordozói higgyék, hogy Isten hordja minden terhüket, akár kicsi, akár nagy. Jézus csak akkor vállalja terheink hordozását, ha bízunk benne. Így szól: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek! Vessétek rám terheteket. Bízzatok, hogy én végzem el az emberi eszközök szemében lehetetlen munkát.” Az aggodalom vak, nem lát a jövőbe. De Jézus kezdettől látja a véget, s minden nehézség esetén utat készített az enyhülésre. Ha Krisztusban lakozunk, mindenre lesz erőnk őáltala, aki minket megerősít. – Bizonyságtételek, 7. kötet, 214. old.

Május 17., kedd

A Sátánnak nevezett Péter

Isten állandóan gondot visel örökségére. Csak olyan szenvedést bocsát gyermekeire, ami feltétlenül szükséges mind e földi, mind örök üdvösségükhöz. Gyülekezetét meg fogja tisztítani, miként Krisztus is megtisztította a templomot földi szolgálata során. Mindaz, amit megenged, hogy mint próbák és kísértések érjék gyermekeit, megszentelődésüket szolgálja; erejüket növeli, hogy a kereszt győzelmét előbbre vihessék. Péter életének volt olyan korszaka, amikor nem óhajtotta látni Jézus művében a keresztet. Mikor az Üdvözítő a tanítványoknak a rá váró szenvedésekről és haláláról beszélt, Péter így kiáltott fel: „Mentsen Isten, Uram! Nem eshet ez meg teveled!” (Mt 16:22) Önmaga iránti sajnálata, ami visszariadt a Krisztussal való közös szenvedéstől, indította a tanítványt erre az ellenvetésre. Keserű lecke volt számára, és csak lassan tanulta meg, hogy Krisztus útja e földön szenvedéseken és megaláztatásokon keresztül vezet. Azonban a tüzes kemence hevében ezt is meg kellett tanulnia. Később pedig, mikor már energikus lényét az évek és a munka terhe megviselte, saját tapasztalatából írhatta a hívőknek: „Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely megpróbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történne veletek; sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az Ő dicsőségének megjelenésekor vigadozva örvendezhessetek.” – Az apostolok története, 301–302. old.

Az Üdvözítő mondta: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” Akik viselik a mennyegzői ruhát, Krisztus feddhetetlenségének palástját, nem teszik fel a kérdést, hogy felvegyék-e a keresztet, és menjenek-e a Megváltó lábnyomán. Ők örömmel engedelmeskednek, és betartják a parancsolatokat. A lélek Isten nélkül elvész. Mennyire hiábavaló tehát a rangért és a vagyonért vívott küzdelem! Mennyire szánalmasak Sátán indokai az önzésünkön és a becsvágyunkon keresztül, összehasonlítva Krisztusnak az Igében található tanításaival. Mennyire értéktelen a világi jutalom a mi mennyei Atyánk jutalma mellett. – Review and Herald, 1899. szeptember 19.

Egyesek látszólag állandóan keresik a mennyei drágagyöngyöt, de nem találják meg, mert nem mondanak le rossz szokásaikról, és nem halnak meg énjüknek, hogy Jézus élhessen bennük. Nem győzték le szentségtelen vágyaikat, és nem állnak ellen a világ varázsának. Nem vették fel a keresztet, és nem követik Krisztust az önmegtagadás és áldozat útján. Majdnem keresztények, de nem egészen azok. Úgy tűnik, mintha közel volnának a mennyek országához, mégsem léphetnek be oda. Majdnem megmentett emberek, de nem egészen; ami annyit jelent, hogy nem majdnem, hanem valóban elvesznek. – Krisztus példázatai, 50. old.

Május 18., szerda

Bátorítás a mennyből

A tanítványok hitét a megdicsőülés nagyon megerősítette; láthatták Krisztus dicsőségét, hallhatták a mennyei hangot, ami kinyilatkoztatta isteni természetét. Az Atya Jézus istenségének erős bizonyítékait akarta adni a tanítványoknak, hogy később, keserves csalódásaik alatt, mikor majd szenvedését és kereszthalálát látják, ne veszítsék el bizalmukat. A megdicsőülés alkalmával Isten Mózest és Illést küldte Fiához, akik vele szenvedéséről és haláláról beszélgettek. Az Úr nem angyalokat küldött, hanem akik már maguk is átélték a földi élet küzdelmeit. – Tapasztalatok és látomások, 85. old.

Illés előképe lett azoknak a szenteknek, akik Krisztus második adventje idején élnek a földön, és akik elváltoznak „hirtelen, egy szempillantás alatt az utolsó harsonaszóra”, anélkül, hogy megízlelnék a halált (1Kor 15:51–52). Illés, amikor Jézus földi szolgálatának vége felé Mózessel együtt a Megváltó mellett állhatott a megdicsőülés hegyén, azokat jelképezte, akik ugyanígy elváltoznak majd. Ezekben a megdicsőült emberekben a tanítványok a megváltottak országának miniatűr ábrázolását szemlélhették. Látták a menny fényébe öltözött Jézust. Hallották a „hangot” „a felhőből” (Lk 9:35), amely Isten Fiának vallotta. Látták Mózest, aki azokat jelképezte, akik a második adventkor feltámadnak. Ott állt Illés is azokat képviselve, akik a föld történelme végén halandókból halhatatlanokká válnak, akiket Isten elragad a mennybe anélkül, hogy megízlelnék a halált. – Próféták és királyok, 103. old.

Az angyalok figyelik, meghallgatják, milyen jelentéseket adtok a világnak mennyei Mesteretekről. Róla folyjon társalgásotok, aki az Atya előtt közbenjár. Ha barátaitokat üdvözölve kezeteket nyújtjátok, legyen Isten dicsérete szívetekben és ajkatokon. Így azok gondolatai is Jézusra fognak irányulni. Mindenkit érnek megpróbáltatások, fájdalmak és szomorúságok, melyeket nehéz elviselni; kísértések környékeznek, melyeknek nehéz ellenállni. Ne egymásnak panaszoljátok el gondjaitokat, hanem vigyétek imáitokban Isten elé! Legyen életelvetek, hogy kétely vagy csüggedés egyetlen szavát sem ejtitek ki ajkatokon! Nagyban hozzájárulhattok mások életének felvidításához, amennyiben őket a remény és vigasz szavaival megerősítitek. Sok derék lélek van rettenetes kísértéseknek kitéve. Gyakran közel vannak az eleséshez, az önmagukkal és Sátánnal vívott küzdelemben. Ne csüggesszétek el őket nehéz harcaikban! Bátorítsátok őket reményt keltő szavakkal, amelyek buzdítóan hatnak rájuk. Ha így cselekesztek, Krisztus fénye sugárzik rólatok, „mert közülünk senki sem él önmagának” (Rm 14:7). Öntudatlanul is szétáradó befolyásunk vagy buzdítani és erősíteni fog másokat, vagy pedig elcsüggeszt, és tovaűz Krisztustól és igazságától. – Jézushoz vezető út, 57–58. old.

Május 19., csütörtök

Jézus és a templomadó

Alighogy a városba értek, a templomadó begyűjtője Péternek szegezte a kérdést: „A ti Mesteretek nem fizeti-é a két drachmát?” (Mt 17:24) Ez nem polgári adó volt, hanem vallási hozzájárulás, melyet minden zsidónak évente fizetnie kellett a templom fenntartására. A két drachma fizetésének megtagadását a templommal szembeni hűtlenségnek tekintették volna – az írástudók értékelése szerint a legsérelmesebb bűnnek. A Megváltó viselkedése az írástudók törvényeivel, majd szemrehányása a hagyomány védelmezőivel szemben alapul szolgált a vádra, hogy fel akarja forgatni a templomi rendet. Ellenségei most ezt megfelelő alkalomnak látták, hogy rossz hírbe keverjék. A templomadó begyűjtőjében készséges szövetségesre leltek.

Péter úgy érezte, hogy a beszedő kérdése alattomosan támadja Krisztusnak a templomhoz való hűségét. Mestere jó hírnevéért lelkesedve sietősen válaszolt, anélkül, hogy megbeszélte volna Jézussal, kell-e fizetnie az adót. – Jézus élete, 265–266. old.

Jóllehet Jézus megmagyarázta, hogy nem köteles megfizetni a templomadót, nem szállt vitába a zsidókkal ez ügyben, mert félreértették és ellene fordították volna szavait. Hogy botránkozást ne okozzon az adó visszatartásával, olyasmit tett, amit igazából nem kellett volna megtennie. Ez a tanulság igen értékes volt a tanítványok számára. Hamarosan jelentős változásoknak kellett beállniuk a templomi szolgálathoz való viszonyukban, és Krisztus arra tanította őket, hogy szükségtelenül ne kerüljenek összeütközésbe a fennálló renddel. Amennyire csak lehet, ne adjanak alkalmat hitük félremagyarázására. A kereszténynek nem szabad feláldoznia az igazság egyetlen alapelvét sem, de ha csak lehet, el kell kerülnie az összeütközést. – Jézus élete, 267. old.

Éjszaka sok dolgot tárnak elém. Az Írást kegyelemmel és gazdagsággal látom magam előtt. Az Úr így szól hozzám: „Szemléld e dolgokat, és gondolkozz rajtuk! Te igényelheted az igazság gazdag kegyelmét, ami a lelket táplálja. Ne foglalkozz vitás kérdésekkel, veszekedéssel és széthúzással, melyek lelkednek csak sötétséget és bátortalanságot adnak. Az igazság világos, tiszta és fűszeres... Hittel és szeretettel szóld az igazságot, és az eredményt bízd Istenre. Mindenben, amit beszélsz, cselekszel, úgy beszélj, mint akihez az Úr beszélt. Ő a te tekintélyed, és megadja neked fenntartó kegyelmét.” – Életünk és munkánk, 259. old.

Május 20., péntek

További tanulmányozásra

A nagy Orvos lábnyomán, 40. fejezet: „Segítség a hétköznapokban”