ELLEN G. WHITE IDÉZETEK

A 2016/II. negyedévi Bibliatanulmányhoz

4. tanulmány, 2016. április 16–22.

„KELJ FEL ÉS JÁRJ!” – HIT ÉS GYÓGYÍTÁS

Április 16.

Szombat délután

Az elhaló test meggyógyításához nem kevesebb, mint teremtő erő kellett. Ugyanaz a hang, ami életre szólította a föld porából teremtett embert, életre hívta a haldokló gutaütöttet is. Ugyanaz az erő, ami megelevenítette a testét, megújította a szívét is. Aki a teremtéskor „szólt és meglett”, aki „parancsolt és előállott” (Zsolt 33:9), életet hirdetett a vétkeiben és bűneiben halott léleknek is. A test meggyógyítása tanúskodott arról a hatalomról, amely megújította a szívét is. Krisztus felszólította a gutaütöttet, hogy keljen fel és járjon, „hogy... megtudjátok – mondta –, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani”. A gutaütött megtalálta Jézusban mind lelkének, mind testének gyógyulását. Lelkileg kellett meggyógyulnia, mielőtt értékelni tudta testi egészségét. A gutaütött testének meggyógyítása előtt lelkiismeretén kellett könnyíteni és lelkét a bűntől megtisztítani. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk ezt a leckét. A fizikai betegségtől szenvedők ezrei sóvárognak ma – a gutaütötthöz hasonlóan – erre az üzenetre: „Megbocsáttattak a te bűneid.” Betegségük oka a bűnteher a maga nyugtalanságával és kielégítetlen vágyaival. Csak akkor könnyebbülhetnek meg, ha a lélek Orvosához fordulnak. Az a békesség, amit csakis Ő adhat, megeleveníti a lelküket, és meggyógyítja a testüket. – A nagy Orvos lábnyomán, 33–34. old.

Krisztus elfogadásával az ember értékessé válik. Az Ő áldozata életet és világosságot hoz mindazoknak, akik személyes Megváltójuknak tekintik az Üdvözítőt. Isten szeretete szétárad Jézus Krisztuson keresztül az Ő teste minden tagjának szívében, s magával viszi az Atya törvényének életerejét. Ekképpen Isten az emberrel, az ember pedig Istennel lakozhat. Pál azt mondta: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2:20) Az ember örök életet nyerhet, ha hit által eggyé válik a Megváltóval. Isten a Fiához hasonlóan szereti azokat, akiket Jézus megvált. Micsoda gondolat! Szeretheti-e az Úr a bűnöst úgy, mint saját Fiát? – Igen! Ezt Krisztus mondta, és Ő komolyan is gondolja, amit mond. Minden törekvésünket meg fogja áldani, ha élő hit által ígéreteibe kapaszkodunk, és beléhelyezzük bizalmunkat. Tekintsetek rá és éltek! Mindazok, aki engedelmeskednek Istennek, benne foglaltatnak Krisztus Atyjához intézett imájába: „Megismertettem velük a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek.” (Jn 17:26) Csodálatos igazság! Túl mély ahhoz, hogy az emberi természet felfoghatná! – Szemelvények, 1. kötet, 194–195. old.

Április 17.

Vasárnap: Az érinthetetlen megérintése

A vidéken, ahol Krisztus szolgált, sok ilyen beteg volt, s ők is hallották a híreket működéséről, és ezek reménysugarat nyújtottak számukra. Elizeus próféta ideje óta azonban nem történt meg, hogy valaki, akin a betegség elhatalmasodott, megtisztult volna. Nem merték várni, hogy Jézus olyasmit cselekedjen értük, amit még senkiért sem tett. Mégis volt valaki, akinek a szívében megfogant a hit. De ez az ember nem tudta, hogyan juthatna Jézushoz. Egy olyan kirekesztett, mint ő, aki nem érintkezhet embertársaival, hogyan is jelenhetne meg a Gyógyító előtt? Az is kérdéses, vajon Krisztus meggyógyítja-e. Vajon leereszkedik, figyelemre méltat egy olyan embert, akiről azt tartották, hogy Isten ítéletétől szenved? Nem mond-e átkot rá, mint a farizeusok, sőt, még az orvosok is, s nem figyelmezteti-e, hogy tűnjön el az emberlakta vidékről? Végiggondolta, amit Jézusról hallott. Senkit sem utasított el, aki segítségét kérte. Ez a nyomorult ember elhatározta, hogy megkeresi a Megváltót. Bár a városokból ki volt zárva, de lehetséges, hogy Jézus útjába kerülhet valamelyik hegyi út mentén, vagy rátalál, amint a városon kívül tanít. Nehézségek tornyosultak előtte, de ez volt az egyetlen reménye. (…)

Rossz ránézni. A betegség félelmetesen mardossa, bomló teste rettenetes látvány. Az emberek, ahogy rátekintenek, szörnyülködve elhátrálnak. A félelemtől, hogy érintkezésbe kerülhetnek vele, a tömeg egymás hegyén-hátán menekül. Van, aki megpróbálja megakadályozni, hogy a leprás Jézushoz közeledjen, de hiába. Ő se nem lát, se nem hall. Az elriasztó kifejezésekre füle süket marad. Csak Isten Fiát látja, csak az Ő hangját hallja, aki életet ad a haldoklónak. Utat tör Jézushoz, lábához veti magát, és így kiált: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.” (Mt 8:2) – Jézus élete, 152–153. old.

Egyes esetekben Jézus nem azonnal árasztotta a kért áldást a hozzá forduló betegre. De a leprás abban a pillanatban meggyógyult, mihelyt kérte. Lehet, hogy földi áldásokért mondott imánkra késik a válasz, vagy Isten valami mást ad, mint amit kérünk, de ez nem így van, mikor a bűntől való szabadulásért könyörgünk. Az Úr meg akar gyógyítani a bűnből, hogy gyermekeivé formáljon és képessé tegyen bennünket a szent életre. Krisztus önmagát adta „a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint” (Gal 1:4). „Ez az a bizodalom, amellyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: és ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk őtőle.” (1Jn 5:14–15) Jézus rátekintett a csüggedtekre, a fájó szívűekre, a reményvesztettekre és azokra, akik földi örömökkel próbálták elnémítani a lélek sóvárgását. Meghívta őket, hogy nála nyugalmat találjanak. – A nagy Orvos lábnyomán, 30. old.

Április 18.

Hétfő: A római százados és a Messiás

Krisztus a zsidók és pogányok között fennálló válaszfal ledöntését már földi tanítói tisztsége közben megkezdte. Minden ember számára üdvöt hirdetett. Zsidó létére nyíltan érintkezett Samária lakóival, amivel megdöntötte a farizeusi szokásokat ezen megvetett néppel szemben. Együtt aludt velük házukban, asztalukról étkezett, és utcáikon tanított. Az Üdvözítő meg akarta értetni a tanítványokkal azt az igazságot, hogy a zsidó és a többi nép között fennálló válaszfalat le kell dönteni. Azt tanította, hogy a „pogányok örököstársak” a zsidókkal, és „részesei az ő ígéreteinek a Krisztus Jézusban az evangélium által” (Ef 2:14; 3:6). Ez az igazság részben már akkor megnyilvánult, amikor a Mester a kapernaumi százados hitét megjutalmazta, vagy amikor hirdette az evangéliumot Sikár lakosságának. Még világosabbá vált, amikor föníciai látogatása alkalmával a kananeus asszony lányát meggyógyította. A tanítványok ezekből a tapasztalatokból ismerték fel, hogy sokan szomjúhozzák az igazság világosságát azok közül, akiket ők méltatlannak tartottak az üdvösségre. Jézus ily módon világította meg a tanítványoknak azt az igazságot, hogy Isten országa nem elhatárolt terület. Ott nincs fajkülönbség vagy főnemesség, hanem nekik minden népnek hirdetniük kell az Üdvözítő szeretetének üzenetét. – Az apostolok története, 13. old.

Isten döntés képességével ruházott fel minket, nekünk pedig használnunk kell ezt a képességet. Mi nem tudjuk megváltoztatni a szívünket; nem tudjuk gondolatainkat, indítékainkat, érzéseinket uralni. Képtelenek vagyunk önmagunkat megtisztítani, a menny szolgálatára alkalmassá tenni. De el tudjuk határozni, hogy az Úrnak fogunk szolgálni, átadhatjuk neki akaratunkat; és akkor Ő munkálni fogja bennünk az akarást és a cselekvést tetszése szerint. Így egész lényünk Krisztus uralma alá kerül. Az akarat helyes gyakorlása által életünk gyökeresen megváltozhat. Ha átengedjük akaratunkat Jézusnak, a mennyel lépünk szövetségre, és fentről kapunk erőt az állhatatossághoz. A tiszta és nemes élet – az étvágy, a bűnös kívánság feletti győzelem élete – lehetséges mindazok számára, akik gyenge, ingatag emberi akaratukat egyesítik Isten mindenható, rendíthetetlen akaratával. – A nagy Orvos lábnyomán, 85. old.

Amit meg kell értened, az az akarat tényleges ereje. Ez az emberi természetet uraló erő a döntés vagy a választás hatalma. Minden az akarat helyes irányú tevékenységétől függ. A választás képességét Isten megadta az embernek; tőled függ, hogy helyesen élsz-e azzal. Bár szívedet nem változtathatod meg, és nem szeretheted saját erődből Istent, mégis szabad választásodtól függ, hogy Őt szolgáld. Mihelyt átadod neki akaratodat, Ő fogja benned munkálni úgy az akarást, mint a cselekvést. Ily módon egész lényedet Krisztus Lelke uralja; szereteted Isten Fiában összpontosul, és gondolataid összhangban lesznek vele. – Jézushoz vezető út, 23. old.

Április 19.

Kedd: A démonok és a disznócsorda

A bűn tönkretette a békességünket. Nem találhatunk nyugalmat, ameddig énünk uralkodik rajtunk. Egyetlen ember sem rendelkezik olyan erővel, hogy féken tarthassa a szív nyomasztó szenvedélyeit. Ennél a fejezetnél ugyanolyan tehetetlenek vagyunk, mint a tanítványok a dühöngő vihar közepette. Azonban aki lecsendesítette a tomboló galileai hullámokat, nyugalmat hoz a lélekbe. Bármilyen ádáz legyen is a vihar, akik Krisztushoz fordulva így kiáltanak: „Uram, ments meg!” – szabadulást nyernek. Kegyelme megbékélteti a lelket Istennel, elcsendesíti az emberi szenvedélyek küzdelmét, és a szív nyugalmat lel az Ő szeretetében. (...) „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk, Jézus Krisztus által.” (Róm 5:1) „Lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.” (Ésa 32:17)

Bárki, aki beleegyezik, hogy lemondjon a bűnről, és megnyissa szívét Krisztus szeretetének, részesévé válik ennek a mennyei békének. Nem létezik a békesség más alapja ezen kívül. Ha befogadjuk azt szívünkbe, Krisztus kegyelme meghódítja az ellenségeskedést, elcsitítja a harcokat, és szeretettel tölti be a lelket. Akinek békessége van Istennel és embertársaival, nem lehet boldogtalanná tenni. Többé nem él szívében irígység, a gyanúsítgatások nem találnak ott helyet, és nem jelenik meg gyűlölet. Az Istennel összhangban élő szív részese a mennyei békének, és mindenhol áldott befolyását árasztja. A békesség lelkülete a hajnal harmatjához hasonlóan telepszik meg az emberi harcoktól megfáradt és felzaklatott szíven. – In Heavenly Places, 35. old.

A valódi keresztény az ég felé nyitja lelki ablakait. Közösségben él Krisztussal. Akaratát alárendeli a menny akaratának. Leghőbb vágya, hogy egyre hasonlóbbá váljon Jézushoz. (...)

Arra hívattunk, hogy komolyan és fáradhatatlanul harcoljunk Isten velünk kapcsolatos eszményének az eléréséért. Ez nem vezeklés, hanem a valódi boldogság elérésének egyedüli eszköze. Csak úgy lehet miénk a béke és az öröm, ha élő kapcsolatban maradunk vele, aki életét adta értünk, meghalt, hogy mi élhessünk és él, hogy egyesítse erejét azok erőfeszítéseivel, akik a győzelemre törekednek. – Astăzi cu Dumnezeu, 145. old.

A boldogság keresői közül sokaknak csalódniuk kell, mivel nem a megfelelő helyen keresik, eltűrik magukban bűnös természetüket és önző érzelmeiket. Az élet apró kötelességeinek, a kedvesség és illem kis tetteinek elhanyagolásával áthágják azokat az elveket, amelyektől boldogságuk függ. A valódi boldogság nem az én kielégítésében, hanem kötelességeink elvégzésében lelhető fel. Isten azt akarja, hogy az ember boldog legyen, ezért adta neki a törvényt, hogy annak engedelmeskedve öröme legyen a családban és azon kívül. Ameddig az ember határozottan ragaszkodik erkölcsi integritásához, hű marad elveihez, és uralkodik minden erején, addig nem lehet boldogtalan. Ha a szőlővesszők Istenhez kapcsolódnak, a szív megtelik békességgel, boldogsággal, a lélek pedig a hitetlenség és az erkölcstelenség közepette is üde marad. – Asemenea lui Hristos, 305. old.

Április 20.

Szerda: Kelj fel és járj!

Sokan azok közül, akik Krisztus segítségét kérték, saját maguk okozták betegségüket. Jézus mégsem fordult el tőlük. Amikor Krisztus ereje átjárta a betegeket, felismerték bűneiket, és sokan nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is meggyógyultak. Köztük volt a kapernaumi gutaütött is. Már nem is remélte, hogy meggyógyul, akárcsak a bélpoklos. Betegsége bűnös életének következménye volt, és szenvedését a bűntudat is súlyosbította. Hiába könyörgött a farizeusoknak és az orvosoknak, hogy könnyítsenek rajta. Gyógyíthatatlannak mondták ki, bűnösnek ítélték, és kijelentették, hogy Isten haragja miatt meg fog halni. A gutaütött kétségbe volt esve. Ám hallott Jézus cselekedeteiről. Mások, olyan bűnösök, tehetetlenek, mint amilyen ő is, meggyógyultak, és kezdte elhinni, hogy ő is meggyógyulhat, ha elviszik a Megváltóhoz. Reménye azonban alábbhagyott, amikor eszébe jutott, hogy mitől beteg; ám mégsem tett le teljesen a gyógyulás lehetőségéről. Mélységesen vágyott arra, hogy letehesse bűneinek terhét. Nagyon szeretett volna Jézussal találkozni, bűnei bocsánatáról megbizonyosodni és a mennyel megbékülni. Ezután szívesen élne tovább vagy meghalna, ahogy Isten akarja. – A nagy Orvos lábnyomán, 32. old.

Még a magukat Jézus követőinek vallóknak is különösen nehéz úgy megbocsátani, ahogy Ő bocsát meg nekünk. A megbocsátás valódi lelkületét annyira keveset gyakoroljuk, az Üdvözítő kérését pedig olyan sokféleképpen magyarázzuk, hogy szem elől tévesztjük erejét és szépségét. Isten hatalmas irgalmáról és az Ő jóságáról alkotott véleményünk nagyon bizonytalan. Ő könyörületes, kegyelmes és ingyen megbocsát, amikor valóban megbánjuk bűneinket, és megvalljuk azokat. – That I May Know Him, 238. old.

Az Úr jó és méltó a dicséretre. Tanuljuk meg dicsőíteni Őt hangunkkal, és tudatosítsuk, hogy mindig kiváló társaságban vagyunk, Istennel és az Ő Fiával, Jézussal. Mi látványossága lettünk az el nem bukott világoknak, az angyaloknak és embertársainknak. Ennek tudatosítása arra késztet, hogy menjünk oda, ahová az Úr vezet, jól megerősített, bátor szívvel felfegyverkezve.

Őrködjünk imában! Ez segít megértenünk, hogy szükséges Krisztus, mennyei Vezetőnk uralma alá rendelnünk magunkat. Ő felruház a céljaink eléréséhez szükséges kitartással, az övéhez hasonló vágyakkal és késztetésekkel, józan ítélőképességgel, komoly, de jóságos gondolkodásmóddal.

Az idő túlságosan rövid ahhoz, hogy szándékosan boldogtalanná tegyük magunkat. Tápláljuk (...) a boldogság lelkületét, mert tudjuk, hogy van Megváltónk, aki szeret és megáld, ha befogadjuk Őt a szívünkbe. – Astăzi cu Dumnezeu, 238. old.

Április 21.

Csütörtök: Hadd temessék el a halottak a halottaikat!

Ő szegénnyé lett és levetkőzte önmagát. Éhes volt és gyakran szomjas is, belefáradt a napi munkába, de nem volt hová lehajtania fejét. Sokszor, amikor az éj hideg és nedves árnyai körbefogták, a puszta föld volt fekhelye. Mindezek ellenére megáldotta az Őt gyűlölőket. Micsoda élet! Micsoda tapasztalat! Vajon mi, akik valljuk, hogy Krisztus követői vagyunk, boldogan el tudnánk viselni a nincstelenséget és a szenvedést, ahogyan azt a mi Urunk tette, egyetlen zokszó nélkül? Kiihatjuk ezt a poharat és megkeresztelkedhetünk ezzel a keresztséggel? Ha igen, akkor részesei lehetünk az Ő dicsőségének a mennyek országában. – Bizonyságtételek, 3. kötet, 107. old.

Kezdettől nem hagyta meg a földi jutalom reményét követőinek. Egynek, aki tanítványa akart lenni, megmondta: „A rókáknak van barlangjuk, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani.” (Mt 8:20) Ha az emberek megnyerhették volna a világot Krisztussal, tömegek esküdtek volna hűséget neki, Ő azonban nem fogadhatott el ilyen szolgálatot. A most hozzá szegődők közül sokakat a földi ország reménye vonzott. Ám a Mester nem csaphatta be őket. – Jézus élete, 231. old.

A farizeusok foglalkozása alapján ítélték el Mátét, Jézus azonban a szívét nézte, ami nyitva állt az igazság befogadására. Máté hallgatta a Megváltó tanítását. Isten Lelkének meggyőző ereje feltárta bűneit, segítségre vágyott Krisztustól, de mivel megszokta a rabbik megkülönböztetését, álmában sem gondolta volna, hogy a nagy Tanító észreveszi őt. Egyik nap, ahogy a vámszedő munkahelyén ült, Jézust látta közeledni. Legnagyobb megdöbbenésére a Megváltó ezekkel a szavakkal szólt hozzá: „Kövess engem!” (Mt 9:9) Máté „felkelvén követte Őt” (Mt 9:9). Nem habozott, nem kérdezősködött, nem gondolt jövedelmező foglalkozására, amelyet szegénységgel, nehézségekkel cserél el. Elég volt, hogy Jézussal lehet, hallgathatja szavát, együtt munkálkodhat vele. Így volt ez az előzőleg elhívott tanítványokkal is. Midőn Jézus megparancsolta Péternek és társainak, hogy kövessék Őt, és ők azonnal otthagyták hajóikat és hálóikat. Egyes tanítványoknak a rokonaikról kellett gondoskodniuk, ám amikor meghallották a Megváltó hívását, nem haboztak, nem kíváncsiskodtak: Miből fogok megélni; hogyan fogom eltartani a családomat? Engedelmeskedtek a hívásnak, és amikor Jézus később megkérdezte őket: „Mikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-e valamiben fogyatkozásotok?” – és ők így válaszolhattak: „Semmiben sem.” (Lk 22:35) – Jézus élete, 160. old.

Április 22.

Péntek: További tanulmányozásra

Jézus élete, 27. fejezet: „Megtisztíthatsz engem”