A 2016/II. negyedévi SZOMBATISKOLAI TANULMÁNYHOZ

Március 26.

Szombat délután

Jézus meghalt, hogy megváltsa az embereket bűneikből, a Krisztus általi megváltás pedig azt jelenti, hogy pontot teszünk Isten törvényének áthágására, és felszabadulunk minden bűntől. Akinek szívét gyűlölet tölti be az Úr törvényével szemben, nem lehet összhangban a Megváltóval, aki meghalt a Kálvária keresztjén, hogy megigazítsa és felemelje Isten törvényét az egész világegyetem előtt. (...)

Habár azt kérik tőlünk, hogy legyünk összhangban a menny törvényével, mi nem a törvény cselekedetei által üdvözülünk, de engedelmesség nélkül sem nyerhetjük el a megváltást. A törvény a jellem mércéje. Nekünk azonban képtelenség megtartanunk Krisztus megújító kegyelme nélkül. Egyedül Jézus tisztíthat meg minden bűntől. Ő nem a törvény által, de nem is a törvénytelenség által vált meg.

Krisztus iránti szeretetünk arányos lesz bűntudatunk mélységével, a bűn ismerete pedig a törvény által van. Amikor valóban olyannak látjuk magunkat, mint amilyenek vagyunk, emeljük tekintetünket Jézusra, aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minden törvénytelenségtől. Hit által kapaszkodjunk az érdemeibe, és rendelkezésünkre áll az Ő lelket megtiszító vére. – Credinţa şi faptele, 95–96. old.

Máté, mihelyt meghallotta a Megváltó hívó szavát, azonnal felkelt, és mindent otthagyva követte Őt. Isten szeretné, ha Igéjét befogadnánk, mikor a szívünkhöz szól; és az a helyes, ha örömmel fogadjuk. „Öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön.” (Lk 15:7)

Öröm van abban a szívben is, ami hisz Krisztusban. – Krisztus példázatai, 17. old.

Alázatossága és hálája kifejezéseképpen Máté mindenki előtt óhajtotta nyilvánavalóvá tenni értékelését azon hatalmas kiváltság iránt, amelyben részesült, és mindenkit meghívott, akivel üzleti ügyeit intézte, aki társa volt a vágyak kielégítésében és a bűnös életmódban, egy nagy vacsorára az Üdvözítő tiszteletére. Ha Jézus elhívta őt, aki annyira bűnös és érdemtelen, akkor egész biztosan elfogadja volt barátait is, akik az ő szemszögéből tekintve sokkal érdemesebbek voltak erre, mint ő maga. Máté nagyon szerette volna, hogy ők is részesüljenek Krisztus könyörületességének és kegyelmének jótéteményeiben. Vágyott tudatni velük, hogy Jézus nem (...) veti meg őket, nem gyűlöli a vámszedőket és a bűnösöket. Velük is kívánta megismertetni, hogy Krisztus az áldott Megváltó (...).

A farizeusok figyelték, amint Jézus a vámszedőkkel és a bűnösökkel ült egy asztalnál. (...) Ezek az öntelt emberek, akik nem érezték, hogy segítségre szorulnának, nem tudták értékelni a Messiás munkáját. Olyan álláspontra helyezkedtek, amiből nem tudták elfogadni a megváltást, amit Ő felkínált. Nem akartak hozzá jönni, hogy életet nyerjenek. A szerencsétlen vámszedők és a bűnösök érezték, hogy segítségre van szükségük, elfogadták azt a tanítást és támogatást, amelyről tudták, hogy Krisztus felajánlhatja nekik.

Krisztus példája azon a vacsorán még Máté számára is felejthetetlen lecke volt. A megvetett vámszedő az egyik legodaadóbb evangélistává vált, és közelről követte Jézus munkásságának minden lépését. – Conflict and Courage, 284. old.

Március 27.

Vasárnap: Jézus nemzetségkönyve

Mária fiának emberi természete vajon Isten Fiának isteni természetévé változott? Nem változott át. A két természet egyetlen személyben olvadt össze: az ember Krisztus Jézusban. Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg. Mikor Krisztus meghalt, emberi természete halt meg. Az istenség nem merült el, nem halt meg; ez lehetetlen lett volna. Krisztus, a bűntelen megmenteni jött Ádám minden gyermekét, aki elfogadja a fölajánlott üdvösséget, aki hajlandó Isten gyermekévé válni. Az Üdvözítő vérével váltotta meg a bukott emberiséget.

Nagy titok, amit teljesen nem értünk meg sokoldalú és fontos voltában, míg csak az üdvözültek el nem változnak. Akkor megértjük Isten ajándékának hatalmát, nagyságát és hatékonyságát. – A te Igéd igazság, 16. fejezet.

Miután Krisztus hozzájárult, hogy elhagyja főparancsnoki tisztjét, hogy lejön a kimondhatatlan magasságból, és emberré lesz, bármilyen emberi helyzetet választhatott volna. Nagyság és rang azonban mit sem jelentett számára, ezért a legalacsonyabb és legszerényebb élethelyzet mellett döntött. Betlehem volt a születési helye. Félágról szegény szülei voltak, másik oldalról Isten, a világ tulajdonosa volt az Atyja. Nem hozott semmi fényűzést, könnyűséget, önző kielégülést életébe, mely a lemondás, önfeláldozás szakadatlan folyamata volt. Alacsony születésének megfelelően látszólag nem rendelkezett tekintéllyel és gazdagsággal, hogy a legszegényebb hívő se mondhassa, hogy Krisztus sohasem ismerte a szorongató szegénység töviseit. Ha a külső pompa, gazdagság, tekintély birtokában lett volna, a legszegényebb réteg elkerülte volna a társaságát. Ezért a legnagyobb számú tömeg alacsony sorsát választotta. – A te Igéd igazság, 2. fejezet.

Isten népe az Ő képviselője a földön, és Ő azt akarja, hogy e nép minden tagja fény legyen a világ erkölcsi sötétségében. Az egész országban, a kis- és nagyvárosokban és a falvakban szétszóródva ők a menny tanúi; azok a csatornák, amelyeken keresztül egy hitetlen világ megismerheti az Úr akaratának és kegyelmének csodás dolgait. Ő azt akarja, hogy mindazok, akik a megváltás csodájában részesülnek, küldöttei legyenek. A keresztény kegyessége képezi azt a normát, amelyből a világiak megítélik az evangéliumot. A türelmesen elviselt próbák, a hálásan fogadott áldások, a nem csak alkalmi szelídség, kedvesség, irgalom és szeretet alkotja azt a fényt, ami a jellemről ragyog fel a világ előtt. – Isten csodálatos kegyelme, 56. old.

Március 28.

Hétfő: Királyi vérvonal

Nem foghatjuk fel, hogyan válhatott Krisztus kicsiny, öntudatlan csecsemővé. Olyan fenséges szépségben is eljöhetett volna földünkre, mely teljesen különbözött volna az emberi külsőtől. Arca fénytől ragyoghatott volna, alakja pedig magas és csodálatraméltó lehetett volna. Megjelenése elbűvölhette volna a rá tekintőket, de Isten úgy tervezte, hogy ember fiaként jelenjen meg a földön.           

Hasonlóvá kellett válnia az emberi családhoz és a zsidó fajhoz tartozó néphez. Hasonló külső jellemezte, és nem jöhetett el olyan csodálatos formában, ami által kimagaslott volna a többiek közül. Az emberi család tagjaként kellett megérkeznie, és emberként kellett megállnia a menny és a föld előtt. Az ember helyetteseként jött el, és az ember javára ajánlotta fel önmagát, hogy megfizesse a bűnösök adósságát. Tiszta életet kellett élnie a földön, és rá kellett mutatnia, hogy Sátán hazudott, amikor az egész emberi családot örökre magáénak vallotta, melyet Isten már nem vehet ki a kezéből.     

Az emberiség először csecsemőként látta meg Krisztust...         

Minél többet gondolunk Jézusra, mint a földön világra jött kisdedre, lénye annál csodálatosabbnak tűnik szemünk előtt. Hogyan lehetséges, hogy a bethlehemi jászol öntudatlan kisdede Isten Fia is egyben? Noha megérteni nem tudjuk, hisszük, hogy a világokat formáló Isten kisdeddé lett értünk. Magasabb volt az angyaloknál és egyenlő a mennyei trónon ülő Atyával, mégis eggyé vált velünk, emberekkel. Benne az Isten és ember eggyé lett, és ebben a tényben találjuk meg elbukott fajunk reménységét. A megtestesült Krisztusra tekintve emberi formában szemlélhetjük az Urat, és meglátjuk benne az isteni dicsőség ragyogását, az Atya képmását. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. kötet, 127–128. old.

Krisztuson a bűn egyetlen foltja vagy nyoma sem létezett, azonban amikor felvette az emberi természetet, az ellenség legádázabb támadásainak, legravaszabb kísértéseinek, a legnagyobb fájdalmaknak tette ki magát. Tűrte a kísértést. Hasonló volt testvéreihez, hogy megmutassa: a rendelkezésünkre álló kegyelem által győzhetünk az ellenség kísértésein. (...) Hallgassuk meg szavát: „Ímé, jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem, hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.” (Zsolt 40:8–9) Ki az, aki így jelenti be, hogy miért jött a földre? Ésaiás így írt róla: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ésa 9:6) – In Heavenly Places, 41. old.

Március 29.

Kedd: Jézus családfájának törzse

Isten azt akarta, hogy Izrael fiai az egész területet, amelyet kijelölt számukra, elfoglalják, és hogy az igaz Isten imádását és szolgálatát megtagadó népeket megfosszák az uralmuktól. Jellemének Izrael általi bemutatásával azonban önmagához akarta vonzani az embereket. Népét azzal bízta meg, hogy az evangélium meghívását az egész világra eljuttassa, és az áldozati szolgálat útján Krisztust a népek előtt felmagasztalja, hogy mindenki, aki feltekint rá, élhessen.

Mindazoknak, akik a kánaánita Ráhábhoz és a moábita Ruthhoz hasonlóan, felhagyva a bálványimádással, az igaz Istent imádják, választott néppel kellett volna egyesülniük. Izraelnek, amint szaporodott, ki kellett volna határait szélesítenie, mígnem birodalma felöleli az egész világot. – Krisztus példázatai, 132. old.

„Hit által nem veszett el az engedetlenekkel együtt Ráháb...” (Zsid 11:31) Nem ő az egyedüli, akinek megtérése tanúsította Isten irgalmát azokkal a bálványimádókkal szemben, akik elismerik isteni tekintélyét. Az ország belsejében nagyszámú nép hagyott fel a pogányságával; egyesültek Izraellel, osztozva a szövetség áldásaiban. Ezek voltak a gibeoniták.

Isten nem ismer el semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget. Az egész emberiségnek Ő az Alkotója. – Próféták és királyok, 166. old.

Ha főként embertársaink szeretetlen, rosszakaratú eljárására gondolunk, lehetetlen, hogy őket úgy szeressük, ahogy Krisztus szeretett bennünket. Ha azonban gondolkozunk Jézus irántunk tanúsított csodálatos irgalmasságán, ezt a lelkületet árasztjuk másokra is. Szeressük és becsüljük meg egymást, annak ellenére, ha látjuk is egymás hibáit és fogyatkozásait! Gyakoroljuk az alázatosságot; a saját erőnkben ne bízzunk, és mások gyengeségeit türelmesen szenvedjük el! Ez kiöli a szűkkeblűséget és az önzést, míg nemessé és nagylelkűvé nem tesz. – Jézushoz vezető út, 58. old.

Legyen szokásod másokról jót mondani! Hangoztasd társaid jó tulajdonságait, és lásd meg a lehető legkevesebbet hibáikból és gyarlóságaikból! Amikor szívesen kifogásolnád, amit valaki mondott vagy cselekedett, dicsérj meg valamit az életéből vagy jelleméből! Gyakorold a hálát! Dicsőítsd Istent azért a csodálatos szeretetért, hogy Krisztust halálra adta értünk! Nem kifizetődő a sérelmeinkre gondolni.

Isten arra szólít fel bennünket, hogy gondoljunk irgalmára és páratlan szeretetére, ami által dicsőítésre buzdulunk. A lelkiismeretes munkásoknak nincs idejük mások hibáin töprengeni. Nem jó mások hibáinak és gyarlóságainak polyvájából élni. A rágalmazás kettős átok, ami a rágalmazóra súlyosabban nehezedik, mint a hallgatóra. Aki a széthúzás és viszály magvait hinti, saját lelkében aratja le annak halálos gyümölcseit. A másokban rosszat kereső személy e puszta keresgélésével gonoszságot alakít ki magában. Mások hibáinak firtatásával mi is az ő hasonlatosságukra formálódunk. De ha Jézust szemléljük, ha szeretetéről és jellemének tökéletességéről beszélünk, akkor az Ő hasonlatosságára alakulunk át. – A nagy Orvos lábnyomán, 257. old.

Március 30.

Szerda: Amikor még bűnösök voltunk...

A Megváltó nem azért szeretett minket, mintha mi már előbb szerettük volna Őt, hanem „mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt”. Nem úgy bánik velünk, ahogy megérdemeljük. Habár bűneink kárhoztatást érdemelnek, Ő nem kárhoztat minket. Évről évre elviseli gyengeségünket, tudatlanságunkat, hálátlanságunkat és makacsságunkat. Bár tévelygünk, szívünk kemény, és elhanyagoljuk szent Igéjét, Ő mégis állandóan felénk nyújtja kezét.

A kegyelem Isten tulajdonsága, amelyet az arra érdemtelen emberek iránt gyakorol. A kegyelmet nem is kerestük, de az Úr ezáltal keres bennünket, és örömmel árasztja ránk, nem mintha méltók lennénk rá, hanem mert végtelenül méltatlanok vagyunk. Kegyelmére csak nagy szükségünk miatt tarthatunk igényt. – A nagy Orvos lábnyomán, 77. old.

Önmagától egyetlen ember sem ismerheti fel hibáit. „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” (Jer 17:9) A szánkkal talán elismerjük lelki szegénységünket, de a szívünk tiltakozik. Míg Istennek lelki szegénységről beszélünk, lehet, hogy szívünket majd szétveti a gőg felsőbbrendű alázatosságunk és igaz voltunk érzetében. Csak egy úton juthatunk igazi önismeretre: Krisztust kell szemlélnünk. Az ember azért tartja magát igaznak, mert nem ismeri az Üdvözítőt. Ha Jézus tiszta és tökéletes lényét figyeljük, igazi megvilágításban látjuk meg saját gyengeségünket, szegénységünket és hibáinkat. Meglátjuk magunkat önigazultságunk rongyaiban. Felismerjük, hogy éppoly elveszettek és gyógyíthatatlanok vagyunk, mint minden más bűnös. Belátjuk, hogy ha üdvözülni fogunk, azt nem a saját jóságunknak köszönhetjük, hanem Isten végtelen kegyelmének. – Krisztus példázatai, 69. old.

Jöjjetek Jézushoz, találjatok nála nyugalmat és békét! Sátán azt sugallja, hogy helyzetetek reménytelen, és nem üdvözíthetitek önmagatokat. Ez igaz, helyzetetek valóban reménytelen. Emeljétek fel Jézust előtte, és mondjátok: „Én a feltámadt Megváltómban bízom, aki nem fogja megengedni, hogy tönkremenjek! Az Ő nevében diadalmaskodom. Ő az én igazságom és örömöm koronája.„ Senki ne érezze reménytelennek esetét, mert nem az. Jóllehet bűnösnek és elveszettnek tartjátok magatokat, de ez éppen az az állapot, amiben szükségetek van a Megváltóra. Ha megvallandó bűneid vannak, ne vesztegesd az időt! Most vannak itt az arany lehetőségeid: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson bennünket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9) Akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, meg fognak elégíttetni, mert Jézus azt ígérte. Drága Megváltó! Karját kitárta felénk, és hatalmasan szerető szíve arra vár, hogy megáldjon bennünket. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. kötet, 227. old.

Március 31.

Csütörtök: Dávid fiának születése

A bölcsek érkezésének híre gyorsan tovaterjedt Jeruzsálemben. Különös küldetésük izgalmat keltett a nép körében, és Heródes király palotájába is eljutott. A ravasz edomitát felbőszítette egy esetleges vetélytárs feltűnése. Trónhoz vezető útját számtalan gyilkosság szennyezte. Idegen származása miatt a nép, amelyen uralkodott, gyűlölte. Biztonsága egyedül Róma kegyén múlott. Az új fejedelem viszont többet követelt. Ő arra született, hogy király legyen. (…)

Heródes most magánbeszélgetésre hívta meg a bölcseket. Szívében gyűlölet és rettegés vihara dúlt, de külsőleg megőrizte nyugalmát, és udvariasan fogadta az idegeneket. – Jézus élete, 27–28. old.

Bethlehemben nem találták az újszülött Király védelmére állított királyi őrséget. Senki sem volt jelen a világi nagyságok közül. Jézus bölcsője egy jászol volt, és csak szülei, a tanulatlan, egyszerű emberek őrizték. Ő lenne, akiről meg van írva, hogy „megépíti Jákób nemzetségeit”, és „visszahozza Izrael megszabadultjait”, és Ő lenne a „népek világossága”, hogy az „üdvösség a föld végéig terjedjen”? (Vö.: Ésa 49:6) „Bemenvén a házba, ott találták a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván tisztességet tettek néki.” (Mt 2:11) Jézus szerény külseje alatt is felismerték az istenség jelenlétét. Átadták neki a szívüket, mint Üdvözítőjüknek, azután kitárták ajándékaikat: „aranyat, tömjént és mirhát” (Mt 2:11). Micsoda hitük volt! – Jézus élete, 29. old.

Korunkban a Krisztus nevét viselő egyházak nagyon kiváltságos helyzetben vannak. Az Úr egyre növekvő fénnyel nyilatkoztatja ki önmagát nekünk. Sokkal előnyösebb a helyzetünk, mint Isten hajdani népéé volt. Nemcsak abban a fényben járhatunk, amelyet Isten Izraelre sugározott, jóllehet már az is nagy világosság volt, hanem még többet tudhatunk a Krisztus által nyújtott csodálatos megváltásról. Ami a zsidóknak előkép és szimbólum volt, az nekünk már valóság. Ők az Ószövetség történelmét ismerték csak, mi az Ó- és az Újtestamentumot is. Annak a Megváltónak az ígérete a mienk, aki eljött; a keresztre feszített Megváltó ígérete, aki feltámadt, és József széthasadt sírja felett hirdette: „Én vagyok a feltámadás és az élet!” Krisztusnak és szeretetének megismerése által jött közénk Isten országa. – Krisztus példázatai, 148. old.

A jelen pillanatban a Mindenható népének az a legnagyobb bűne, hogy nem értékeljük az áldásokat, amiket Isten ránk árasztott. Félszívvel szolgálunk az Úrnak. Bálványt szeretünk, és hódolunk az oltárán. Isten igazsága nagy és szent. Ha beengedjük életünkbe, és beleszövődik a jellemünkbe, akkor megszenteli a lelket. Isten azt szeretné, ha az Ő igazsága által különleges néppé válnánk. Íme, milyen befolyása van az igazságnak! Engedelmességünk és odaadásunk nem éri fel a kapott fény és kiváltságok szintjét, nem teljesítjük szent kötelességünket, hogy a világosság fiaiként éljünk. Mi, keresztények nem emelkedünk fel elhívásunk szintjére. Isten figyelmeztetéseket és dorgálásokat intézett hozzánk, azonban ezek befolyása csak egy ideig érezhető, mivel nem értékeljük úgy, hogy életművünk a haladás lenne, hogy feljussunk mennyei elhívásunk céljáig Jézus Krisztusban. – Astăzi cu Dumnezeu, 50. old.

Április 1.

Péntek: További tanulmányozásra

A nagy küzdelem, 17. fejezet: „A hajnal hírnökei”