A SZOMBATISKOLAI TANULMÁNYHOZ

Március 12., szombat délután

A Megváltó így szól: „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem.” (Jel 3:20) Az Úr nem vonul vissza, ha gúnyolják, és nem fordul el, ha fenyegetik, hanem állandóan keresi az elveszetteket, és kérdezi: „Miképpen adnálak oda?” (Hós 11:8) Bár a konok szív ellöki magától, és ellenáll szeretetének, Ő újra visszatér, hogy még nagyobb erővel kérlelje: „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek.” Szeretetének vonzerejével kényszeríti az embert, hogy térjen hozzá. A megtért ember így szól Krisztushoz: „A te jóvoltod felmagasztalt engem.” (Zsolt 18:36) – Krisztus példázatai, 106. old.

A keresztények hagyják abba egyenetlenkedéseiket, adják át magukat Istennek, és vele együtt munkálkodjanak az elveszettek megmentéséért! Hittel kérjék a menny áldását, míg meg nem kapják! A Lélek kitöltése csak „a korai eső” volt, mégis csodálatos hatást eredményezett. „A késői eső” gyümölcse azonban még bőségesebb lesz (vö.: Jóel 2:23).

Mindazok, akik Istennek szentelik lelküket és testüket, állandóan megkapják majd a Lélek újabb és újabb testi és lelki ajándékát. Kimeríthetetlen mennyei készletek állnak a rendelkezésükre. Krisztus nekik adja saját lelke leheletét és életét az Ő életéből. A Szentlélek legnagyobb energiáit fejti ki, és így munkálkodik az emberek szívében és elméjében. Az Úr kegyelme megnöveli és megsokszorozza tehetségüket. Az isteni természet tökéletessége jön segítségükre a lelkek megmentéséért végzett munkában. Jézussal való együttmunkálkodásuk útján részesülnek Krisztus teljességében. Emberi gyengeségükben is képesek véghezvinni a Mindenható tetteit.

Az Üdvözítő arra vágyik, hogy kinyilvánítsa kegyelmét, és jellemének pecsétjét rányomja az egész világra. Ez Krisztus megszerzett tulajdona, és Ő szabaddá, tisztává és szentté akarja tenni az embereket. Bár Sátán azon fáradozik, hogy megakadályozza a Megváltó szándékának megvalósítását, de a világért kiontott vérével az Úr mégis olyan diadalt arat, ami dicsőséget szerez Istennek és a Báránynak. Jézus nem nyugszik meg addig, míg győzelme nem lesz teljes, és „lelke szenvedése folytán látni fog és megelégszik” (Ésa 53:11). A föld minden népe meghallja majd a Krisztus kegyelméről szóló evangéliumot. Ámbár nem mindenki fogadja el kegyelmét, de „Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak” (Zsolt 22:31). „Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének.” (Dán 7:27) „Mert teljes lesz a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.” (Ésa 11:9) „Félik napnyugattól fogva az Úrnak nevét, és naptámadattól az Ő dicsőségét.” (Ésa 59:19) – Jézus élete, 539–540. old.

Március 13., vasárnap: „Az efézusi gyülekezet”

Krisztus a hét arany gyertyatartó között egyháztól egyházig, gyülekezettől gyülekezetig, szívtől szívig jár. Izrael őrizője nem szunnyad, nem alszik. Ha a gyertyatartókat emberek gondjára bíznák, hányszor pislákolna, hányszor aludna ki a fényük! Ámde Isten nem bízta egyházát emberekre. Jézus az életét adta a világért, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen: úgy őrködik egyházán, mint saját otthonán. Az Úr a templomudvar hű és igaz őre. (...)

A legnagyobb érdeklődéssel vizsgálja, népe olyan lelki szinten van-e, hogy hozzájárulhat országának előbbre viteléhez. Jelen van a gyülekezet minden összejövetelén. Tudja, kinek szívét töltheti meg szent olajjal, hogy továbbadják másoknak. Akik hűségesen fejlesztik Krisztus művét, szavukkal és viselkedésükkel Isten jellemét képviselik, betöltik az Úr célját, és Jézusnak öröme telik bennük.

„Tudom a te dolgaidat és a te fáradságodat és tűrésedet.” Krisztus jól ismeri minden Őt befogadó lélek történetét és tapasztalatát. Ezt mondja a népének:  „Ímé, az én markaimban metszettelek téged.” Ő figyelemmel követi szeretetmegnyilvánulásaikat és türelmüket. (...) Urunk jobbjában tartja a csillagokat, s terve, hogy ezeken át ragyogtassa világosságát a földre. Így kívánja előkészíteni népét a magasabb szolgálatra a mennyei templomban. (...) Életünkkel bizonyítsuk, mit tehet az emberiségért a mennyei kegyelem. – Review and Herald, 1903. május 26.

Idővel azonban lanyhult a hívők buzgalma, és az egymás iránti szeretet is mindjobban csökkent. Elhidegülés volt tapasztalható az egyházban. Egyesek elfeledkeztek arról, hogy milyen csodálatos körülmények között fogadták el az igazságot. Lassan-lassan kidőltek a régi zászlóvivők. Az ifjabb munkások közül sokan (akik az úttörők terheinek megosztására hívattak el, miáltal bölcs vezetővé fejlődhettek volna) ráuntak a gyakran ismételt igazságokra. Igyekezetükben, hogy valami újat, meglepőt hozzanak, megkíséreltek új tantételek bevezetését, amelyek ugyan jobban hatottak a kedélyekre, de nem egyeztek az evangélium alapelveivel. Önhittségükben és lelki vakságukban nem látták, hogy ezek az okoskodások sokakat megingatnak, a múlt tapasztalatainak ellentmondanak, így zűrzavart és hitetlenséget szülnek.

A hamis tanok megvitatása, kényszerítése véleménykülönbséget eredményezett, és sokak tekintetét elvonta Jézusról, hitük megkezdőjéről és bevégzőjéről. A jelentéktelen pontok megvitatása, valamint az elmélkedés az emberi képzelet szülte kellemes mesék felett sok időt vett igénybe, melyet az evangélium hirdetésére kellett volna fordítani. Az igazság tömegeket győzhetett és téríthetett volna meg, ám nem hallhatták az üdvösség üzenetét. A kegyes élet gyorsan tovatűnt, mindinkább Sátán nyert hatalmat azok fölött, akik azt állították, hogy Krisztus követői. Az egyház történelmének válságos időpontjában történt János száműzése. Az egyháznak sohasem volt nagyobb szüksége az apostol tanítására, mint éppen most. Időközben csaknem valamennyi munkatársa az evangélium szolgálatában mártírhalált szenvedett. A többi híveket is erősen üldözték. Minden arra utalt, hogy már nincs messze az a nap, amelyen Krisztus gyülekezetének ellenségei diadalmaskodni fognak felette. Az Úr keze azonban a háttérben is láthatatlanul működött. Isten gondviselése megengedte, hogy Jánost odavigyék, ahol Jézus csodálatosan kinyilatkoztathatta önmagát előtte, és látomásokat adhatott az isteni igazságról a gyülekezetek megvilágosítására. – Apostolok története, 334. old.

Március 14., hétfő: „Szmirna és Pergámon”

Egyeseket Isten megtisztelt a múltban, ők mégis engedtek Sátán csaló csábításának. Őket figyelmeztették a rájuk leselkedő veszélyről, de a nekik küldött intéseket visszautasítva annyira eltévelyedtek, hogy végül az Úr és munkásai ellen fordultak. Akik az örök igazság szikláján vetették meg lábukat, sokszor olyan ellenállásba ütköznek, amely nagyon határozott cselekvésre készteti őket. Ezekben a pillanatokban minden szót gondosan mérlegelni kell, nehogy azokat a lelkeket sebezzük meg, akiken segíteni szeretnénk. Tartóztassuk meg nyelvünket. Ne feledjük, hogy Isten nem bízta ránk felebarátaink megítélését. (…)

Gyűjtsük össze Isten Igéjéből a lehető legtöbb vigasztalást és bátorítást, majd mutassuk be ezt a kételyekkel, bizonytalansággal és nehézségekkel küzdőknek, azonban soha ne vádoljuk sértően vagy gúnyosan a becsapottakat. (…) Krisztus minden benne hívőnek erőt ad gyermekévé válni. Akik így a királyi család tagjai lesznek, neki szentelik életüket, aki a megbékélést jelenti bűneikre. Amint egyre többet ismernek meg az igazságból, mind biztosabb alapra helyezik lábukat. Sem vihar, sem forgószél nem szakíthatja el őket ettől az alaptól.

Sem gonosz emberek, sem ördögök nem gátolhatják meg Isten munkáját, és nem zárhatják el Őt népétől, ha gyermekei szelíd, töredelmes szívvel megvallva és elhagyva bűneiket, hittel igénylik ígéreteit. Minden kísértésnek, minden kedvezőtlen befolyásnak – akár nyílt, akár titkos – ellen lehet állni, de „nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel! Azt mondja a seregeknek Ura.” (Zak 4:6) – A nagy küzdelem, 344. old.

Az Úr nagy munkát visz véghez a földön. Sátán határozott erőfeszítéseket tesz, hogy szétszórja és megossza Isten népét. Csekély jelentőségű dolgokban okoz fennakadást, hogy elvonja a hívők figyelmét azokról az igazán fontos dolgokról. (…) Sokan alig kapaszkodnak az igazságba. Nagy világossággal rendelkeznek, és számos kiváltságot élveznek. A kapernaumiakhoz hasonlóan az „égig felemeltettek” ilyen tekintetben. Ha nem mondanak le a büszkeségről és az önteltségről, ha nem tapasztalják meg a jellem teljes átalakulását, hitehagyókká válnak a közelgő megpróbáltatások idején. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 415. old.

Március 15., kedd: „Thiatira és Szárdisz”

Jézus azért jött erre a világra, hogy megmentse a bűnösöket, de nem bűneikben, hanem bűneiktől, és megszentelje őket igazsággal. Annak érdekében, hogy tökéletes Megváltó lehessen számunkra, nekünk személyes hitünk által kell egyesülnünk vele. Krisztus minket választott, és mi Őt választottuk. Ezen döntés által egyek leszünk vele. Mostantól kezdve nem önmagunkért élünk, hanem érte, aki életét adta értünk. Ezt az egységet csak folytonos őrködéssel tarthatjuk fenn, nehogy vigyázatlanul, engedve a kísértésnek más mellett döntsünk, ugyanis mindig szabadon választhatunk másik urat, ha úgy kívánjuk. A Krisztussal való egyesülés azt jelenti, hogy minden gondolatunkkal és tettünkkel, kivétel nélkül egyedül Őt választjuk. – That I May Know Him, 361. old.

Senki ne hirdesse tehát azt az elképzelést, hogy az embernek keveset vagy semmit nem kell tennie a győzelemre jutás nagy munkájában; mert Isten semmit sem tesz az ember közreműködése nélkül. Azt sem mondhatja senki: én már mindent megtettem, amit tudtam, most már Jézusnak kell cselekednie. Krisztus viszont azt mondta: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15:5) Az embernek elejétől a végéig Isten társának kell lennie a munkában. Minden lépésnél megbotlunk és elesünk, ha a Szentlélek nem munkálkodik a szívünkön. Az ember igyekezete önmagában hiábavaló, de a Krisztussal való együttműködés győzelmet jelent. Magunkban nincs erőnk a bűnbánatra. Ha nem fogadjuk el az isteni segítséget, egyetlen lépést sem tehetünk a Megváltó felé. Jézus azt mondja: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég...” (Jel 21:6) minden lélek megmentésében. Noha Krisztus minden, mégis mindenkit lankadatlan igyekezetre kell ösztönöznünk. Küzdenünk, harcolnunk, gyötrődnünk, vigyáznunk és imádkoznunk kell, nehogy legyőzzön bennünket a ravasz ellenség. Istentől jön az az erő és kegyelem, ami által ezt megtehetjük. Szüntelen bíznunk kell abban, aki teljesen képes megváltani mindazokat, akik Istenhez jönnek általa. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 244. old.

A világ hamis isteneket imád. Ne bálványaik kárhoztatásával, hanem az értékesebb dolgok megláttatásával próbáljuk őket hamis istentiszteletüktől eltéríteni. Ismertessük meg velük Isten jóságát! „Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok.” (Ésa 43:12)

Az Úr szeretné, ha értékelnénk a csodálatos megváltási tervet, ha felismernénk Isten gyermekeiként kapott szent kiváltságunkat, ha hálás szívvel engedelmeskednénk neki. Szeretné, ha megújultan és boldogan szolgálnánk Őt mindennap. Szeretné, ha szívünk túlcsordulna a hálától, mert beírta nevünket az élet könyvébe, amely a Bárányé, és mert rá – aki törődik velünk – vethetjük minden gondunkat. Azt mondja, hogy örvendezzünk; mert az Úr öröksége vagyunk; mert Krisztus igazsága a szentek által viselt fehér palást, mert megvan az a boldog reménységünk, hogy Megváltónk nemsokára eljön. – Krisztus példázatai, 137–138. old.

Március 16., szerda: „A filadelfiai gyülekezet”

Az Atya Jézushoz mint képviselőnkhöz szólt. Nem dob el minket összes bűnünkkel, gyengeségünkkel mint értékteleneket. „Megajándékozott minket ama Szerelmesben.” (Ef 1:6) A Krisztuson megnyugodott dicsőség Isten irántunk való szeretetének záloga. Beszél az ima erejéről, hogy hogyan juthat el hangunk az Úrhoz, és hogyan találnak kéréseink meghallgatásra a mennyei udvarban. A bűn elszakította a földet a mennytől, és elidegenítette az égi közösségtől, de Jézus újra összekapcsolta a dicsőség országával. Szeretete körülveszi az embert, és elér a mennyekig. Ránk is árad a megnyílt kapukon át Megváltónk fejére hulló fény, ha imádkozunk, hogy ellen tudjunk állni a kísértésnek. A Jézushoz szóló hang minden hívő léleknek mondja: ez amaz én szerelmes gyermekem, akiben én gyönyörködöm. „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk őhozzá; mert meg fogjuk Őt látni, amint van.” (1Jn 3:2) Üdvözítőnk olyan utat nyitott meg, amelyen a legbűnösebb, legszegényebb, legelnyomottabb és legmegvetettebb ember is az Atyához járulhat. Mindenki otthonra lelhet az égi hajlékokban, amiket Jézus készít. „Ezt mondja a szent, az igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja, és senki be nem zárja, és bezárja, és senki meg nem nyitja: [...] ímé, adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat.” (Jel 3:7–8) – Jézus élete, 58–59. old.

„A megpróbáltatás ideje”, „amely az egész világra eljő, hogy megpróbálja a föld lakosait” (Jel 3:10), közvetlen előttünk van. Sátán mindazokat elámítja és legyőzi, akik hitüket nem Isten Igéjére építik. „A gonoszságnak minden csalárdságával” dolgozik, hogy az embereket uralma alá vonja. Csalásai egyre sokasodnak. De célját csak akkor érheti el, ha az ember önként enged kísértéseinek. Ha igazán igyekeznek megismerni az igazságot és lelküket az engedelmesség útján megtisztítani, minden erejükkel készülve a harcra, az igazság Urában biztos oltalomra lelnek. „Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet, én is megtartalak téged” (Jel 3:10) – ígéri a Megváltó. Inkább elküldené minden angyalát a mennyből népe védelmére, mintsem engedné, hogy az ördög egyetlen Istenben bízó hívőt is legyőzzön. – A nagy küzdelem, 364. old.

Március 17., csütörtök: „A laodiceai gyülekezet”

A laodiceai gyülekezethez küldött üzenet a mi állapotunkra vonatkozik. Milyen világos képet láthatunk azokról, akik minden igazság birtokában vélik magukat, akik büszkélkednek az Ige ismeretével, miközben nem mutatkozik meg annak megszentelő ereje életükben. Hiányzik az Úr szeretetének lángja szívükből – az a láng, ami Isten népét a világ világosságává teszi.

A hű Tanúbizonyság így nyilatkozik a hideg, élettelen, Krisztus nélküli gyülekezetről: „Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál vagy hév! Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” (Jel 3:15–16) Jegyezzétek meg a következő szavakat: „Mivel ezt mondod, gazdag vagyok és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen.” (Jel 3:17) Itt olyan népről van szó, amely lelki előnyök és ismeretek birtoklásával büszkélkedik. Nem értékelték Isten érdemtelenül rájuk árasztott áldásait. Telve voltak lázadással, hálátlansággal, és megfeledkeztek az Örökkévalóról. Ennek ellenére Ő úgy bánt velük, mint ahogy egy szerető és megbocsátó apa bánik hálátlan, tévelygő fiával. Visszautasították kegyelmét, visszaéltek kiváltságaival és lekicsinyelték lehetőségeit, valamint elégedettségben, siralmas hálátlanságban, üres formaságokban és képmutató kétszínűségben ringatták magukat. Farizeusi büszkeséggel kérkedtek, mígnem ezt mondták róluk: „Ezt mondod: gazdag vagyok, és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem.” Hát nem küldött az Úr Jézus üzenetet üzenet után ezeknek az önelégülteknek, amelyben megfeddte, figyelmeztette és kérlelte őket? Vajon ők nem vetették meg és utasították el ezeket a dorgálásokat? Nem fogadták gúnyolódva megbízott küldötteit, akiknek szavait balga meseként hallgatták? Krisztus látja, amit ők nem. Látja azokat a bűnöket, amelyek ha meg nem térnek belőlük, ki fogják meríteni a hosszútűrő Isten kegyelmét. Nem könyöröghet azért a népért, mely nem érzi szükségesnek segítségét, ami azt állítja, hogy mindene megvan és mindent ismer. A nagy Megváltó mennyei kereskedőként mutatja be magát, aki házról házra járva kínálja végtelenül értékes áruit: „Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen; és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemedet, hogy láss. Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg. Ímé, az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem.” (Jel 3:18–20) Gondolkodjunk el Isten előtti helyzetünkről! Figyeljünk a hű Tanúbizonyság tanácsára! Egyikünk se teljen el büszkeséggel, miként a zsidók, hogy el ne zárjuk szívünktől a világosságot! Ne kelljen Krisztusnak azt mondania rólunk is, amit róluk mondott: „Nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” (Jn 5:40) A generálkonferencia óta minden összejövetelen voltak lelkek, akik elszántan befogadták a Krisztus igazságosságáról szóló drága üzenetet. Mindazokért hálásak vagyunk Istennek, akik felismerik valami olyan iránt való szükségüket, amit ők nem birtokolnak – a hit és szeretet aranyát, a Krisztus igazságosságának fehér ruháját és a lelki ítélőképesség szemgyógyító írját. Ha ezek az értékes ajándékok a birtokodban vannak, lelked temploma már nem hasonlít egy megszentségtelenített oltárhoz. Testvéreim! A názáreti Jézus Krisztus nevében szólítalak fel benneteket, hogy ott munkálkodjatok, ahol Isten munkálkodik! Most érkezett meg a kegyelmes lehetőség és kiváltság napja! – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 229, 230–231. old.

Március 18., péntek

További tanulmányozásra

Krisztus példázatai, 9. fejezet