A SZOMBATISKOLAI TANULMÁNYHOZ

Február 27., szombat délután

A szeretet, az előzékenység, az önfeláldozás szelleme soha nem vész el. Amikor Isten választottai halandó testükből elváltoznak halhatatlanságra, kedves szavaik, jó cselekedeteik örök időkre megmaradnak. Az önzetlen szolgálat, bármennyire egyszerű vagy csekély legyen is, soha nem megy veszendőbe. Örökre megmarad Krisztus nekünk adományozott feddhetetlensége által az ilyen szavak és tettek jó illata. – Review and Herald, 1904. március 10.

Isten irgalmasságának elvetői vetésüket aratják le. Az Úr az élet forrása. Ha valaki a bűn szolgálatát választja, elkülönül az Örökkévalótól, és így elvágja magát az élettől. Ők „elidegenültek az isteni élettől” (Ef 4:18). Az Atya kijelenti: „Minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált.” (Péld 8:36) Isten életet ad nekik egy időre, hogy kifejleszthessék jellemüket és feltárhassák alapelveiket. Miután elvégezték, megkapják saját választásuk gyümölcseit. A lázadó élettel Sátán és mindazok, akik vele egyesültek, kívül helyezik magukat az Istennel való harmóniából és egyetértésből, ekként a Megváltó puszta jelenléte emésztő tűz lesz a számukra. Isten dicsősége, annak ellenére, hogy Ő maga a szeretet, megsemmisíti őket. A nagy összetűzés kezdetén az angyalok ezt nem értették meg. Ha Sátánnak és seregének akkor és ott az Úr megengedte volna, hogy learassák bűneik minden gyümölcsét, elpusztultak volna, de nem lett volna nyilvánvaló a mennyei lények előtt, hogy ez a bűn elkerülhetetlen eredménye volt. Gonosz magként kétség maradt volna vissza Isten jóságáról a lelkükben, hogy megteremje a bűn és a keserű bánat halálos gyümölcsét.

Nem így lesz azonban, mikor a nagy harc véget ér. Miután a megváltás terve megvalósul, Isten kinyilatkoztatja jellemét minden értelemmel megáldott teremtményének. A menny törvényének előírásai tökéleteseknek, megváltoztathatatlanoknak mutatkoznak meg. Azután a bűn is nyilvánvalóvá teszi természetét és Sátán is a jellemét. A bűn kiirtása igazolni fogja az Atya szeretetét, és visszaállítja az Úr tiszteletét a világmindenségben, melynek lakói örömmel teljesítik a Mindenható akaratát, mert szívükbe van írva Isten törvénye. – Jézus élete, 495–496. old.

Jézus azzal kezdte munkáját, hogy megtörte Sátánnak a szenvedés feletti hatalmát. Meggyógyította a betegeket, a vakoknak visszaadta látását, a bénákat járóvá tette, úgy, hogy azok ujjongva ugrándoztak örömükben, és Istent magasztalták. Visszaadta egészségüket, akik Sátán rettenetes zsarnoksága következtében elgyengültek, és már évek óta betegek voltak. Nyájas szavakkal vigasztalta a gyengéket, a rettegőket és a csüggedőket. Újra kiragadta a gonosz kezéből a szenvedőket, akiket Sátán már béklyóban tartott, és végérvényesen zsákmányának tekintett; és visszaadta nekik régebbi egészségüket, erejüket és boldogságukat. Újra életre keltette a holtakat, akik magasztalták Istent végtelen erejének megnyilatkozásáért. Hatalmasan cselekedett mindazokért, akik benne hittek. – Tapasztalatok és látomások, 83. old.

Február 28., vasárnap: „Ádám és Jézus”

Minden okunk megvan rá, hogy folyamatosan hálásak legyünk Istennek, mert tökéletes engedelmességével az Úr Jézus Krisztus visszanyerte a mennyet, amit Ádám elvesztett engedetlenségével. Ádám vétkezett, és utódai osztoznak bűnösségében és annak következményeiben, de a Megváltó magára vette első teremtményei vétkét. Ádám minden Krisztushoz forduló gyermeke felszabadulhat a bűn büntetése alól. Az Úr Jézus kiállta azt a próbát, ami Ádámnak nem sikerült, és visszanyerte a mennyet az embernek, mivel Ő tökéletesen betöltötte a törvényt; és aki helyesen megérti a megváltási tervet, tudatosítja, hogy addig nem üdvözülhet, ameddig áthágja Isten szent törvényeit. Abba kell hagynunk a törvénytiprást, és el kell kezdenünk bízni azokban az ígéretekben, amelyek Krisztus érdemei által a rendelkezésünkre állnak. – Credinţa și faptele, 88. old.

Csak a nagy csaló ígérte Ádámnak, hogy az engedetlenség nyomán élet fakad. Évának az Édenben tett kijelentése a kígyónak – „bizony nem haltok meg” – volt az első prédikáció a lélek halhatatlanságáról. Ezt a kijelentést, ami kizárólag Sátán tekintélyén alapszik, visszhangozzák a keresztény világ szószékeiről, és az emberiség többsége éppoly szívesen fogadja, mint annak idején ősszüleink. Isten ítéletét – „amely lélek vétkezik, annak kell meghalni” (Ez 18:20) – így magyarázzák: amelyik lélek vétkezik, nem fog meghalni, hanem örökké él. Lehetetlen nem csodálkoznunk azon a furcsa elvakultságon, ami hiszékennyé teszi az embert Sátán szavai iránt és hitetlenné Isten szavaival szemben. – A nagy küzdelem, 347. old.

Az Üdvözítő nem azért szeretett minket, mintha mi már előbb szerettük volna Őt, hanem „mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt”. Nem úgy bánik velünk, ahogy megérdemeljük. Habár bűneink kárhoztatást érdemelnek, Ő nem kárhoztat minket. Évről évre elviseli gyöngeségünket, tudatlanságunkat, hálátlanságunkat és makacsságunkat. Bár tévelygünk, szívünk kemény, és elhanyagoljuk szent Igéjét, Ő mégis állandóan felénk nyújtja kezét.

A kegyelem Istennek az a tulajdonsága, amit az arra érdemtelen emberek iránt gyakorol. A kegyelmet nem is kerestük, de az Úr általa keres bennünket, és örömmel árasztja ránk, nem mintha méltók lennénk rá, hanem mert végtelenül méltatlanok vagyunk. Kegyelmére csak nagy szükségünk miatt tarthatunk igényt. Az Atya Jézus Krisztus által naphosszat a bűnös és elbukott ember felé nyújtja hívogató kezét. Ő mindenkit elfogad. Mindenkit szívesen lát. Örömmel bocsát meg a legbűnösebbeknek is. Elveszi a prédát az erőstől, megszabadítja a foglyot, kiragadja az üszkös fadarabot a tűzből. A legmélyebb emberi nyomorúságig ereszti le kegyelmének aranyláncát, és felemeli a bűnnel fertőzött, megrontott embert. Mindenki Jézus szeretetének és érdeklődésének tárgya. Életét adta, hogy visszavezethessen minket Istenhez. Ahogy a pásztor gondot visel nyájának juhairól, úgy gondoskodik Ő is a bűnös, tehetetlen emberről, akit Sátán mesterien szőtt hálói pusztulással fenyegetnek. – A nagy Orvos lábnyomán, 77. old.

Február 29., hétfő: „Az egyház épülete”

Senkit se ment meg a kegyesség külső formája. Mindenkinek mély és élő tapasztalattal kell bírnia. Csak ez mentheti meg őket a nyomorúság idején. Akkor megvizsgálják munkájukat, és ha arany, ezüst vagy drágakő, és elrejtik őket az Úr házának rejtekében; ha azonban munkájuk fa, széna és polyva (lKor 3:12–15), úgy semmi sem oltalmazhatja meg őket az Úr haragjának hevétől. – Tanácsok a gyülekezeteknek, 45–46. old.

Bibliai értelemben Isten megismerése azt jelenti, hogy egyek vagyunk vele a szívünkben és elménkben, tapasztalatból ismerjük Őt, és személyes kapcsolatba kerülünk vele mint Megváltónkkal. Egyedül őszinte engedelmességgel érhetjük el ezt a közösséget. Ahonnan ez hiányzik, ott a szív nem Isten temploma, hanem az ellenség uralma alatt van, aki emberi ügynökök által viszi véghez terveit. Az ilyen ember, bármit állít is magáról, semmiképp nem a Szentlélek temploma. – The Upward Look, 295. old.

Fontos, hogy mindenki tudja magáról, milyen légkör veszi körül. Vajon a szentség ellenségével van szövetségben, és öntudatlanul az ő munkáját végzi, vagy Krisztussal, és az Ő munkáját végezve lelkeket akar jobban megalapozni az igazságban?

Sátán örömmel venné, ha mindenki őt segítené, hogy megrendítse testvér bizalmát a testvérben, és nézeteltérést szítson az igazság hitvallói között. Az ördög sikeresebben véghez tudja vinni céljait azokon keresztül, akik Jézus barátainak vallják magukat, de nem járnak és nem munkálkodnak együtt a mennyel. Ha szívükben és elméjükben elfordulnak az Úr napjainkra szóló munkájától, és a Megváltóval együttműködve nem alapoznak meg lelkeket a hitben azáltal, hogy megtanítják őket az Ő figyelmeztetéseinek komolyságára, akkor Krisztus ellenségének munkáját végzik. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 70. old.

Mi Isten műve vagyunk. Értékünk teljes mértékben a csiszolástól függ. A nyers követ a műhelybe kell szállítani, és faragásra, csiszolásra van szüksége, hogy beépülhessen a házba, és használható legyen. Sok esetben nehéz ez a folyamat, mivel a követ megmunkálják, éles sarkait lecsíszolják, szabálytalanságait eltávolítják, és elkezd meglátszani csillogása. Az Úr nem tékozolja idejét olyan anyagra, ami nem éri meg. Csak az Ő kincseit csiszolja és fényesíti, hogy méltóvá váljanak a királyi palotához. Ne csak alávessük magunkat a mennyei kéz munkájának, hanem lelkünk minden idegét és izmát megfeszítve azon legyünk, hogy jellemünk tisztábbá és szavaink hasznosabbá váljanak, hogy cselekedeteink elnyerhessék Isten jóváhagyását. – Hetednapi Adventista Biblia-kommentár

Március 1., kedd: „Az egyház Krisztus teste”

Minden embernek van egy küldetése. Senki nem lehet Krisztus testének tagja, ha nem tevékenykedik. (…) Az Isten népét alkotók munkája lehet különböző, de mindenkit ugyanaz a Lélek ihlet. Minden munka, amit a Gazdáért végzünk, kapcsolatban kell legyen az egésszel. A dolgozóknak összhangban kell együtt munkálkodniuk, mindannyian a mennyei erő befolyása alatt, közös erőfeszítéseket téve, hogy a körülöttük élőket Jézushoz vonzzák. Mindannyian jól összehangolt szerkezet alkatrészeiként dolgozzanak, egymástól függve, de külön-külön tevékenykedve. Mindenki foglalja el kijelölt helyét, és végezze el a rá kiszabott munkát. Isten elhívja a gyülekezetek tagjait, hogy fogadják be a Szentlelket, hogy egységben és testvéri szeretetben összegyűlve egyesítsék érdekeiket szeretetben. – My Life Today, 276. old.

Az Úr parancsa által szolgái különböző ajándékokkal rendelkeznek. Az Ő döntése által eltérő felfogású emberek jönnek a gyülekezetbe, hogy vele együtt dolgozzanak. Mi sokféle szemléletmóddal kerülünk kapcsolatba, ezért más-más ajándékra van szükségünk. A menny szolgái dolgozzanak tökéletes összhangban együtt. Hálás vagyok istennek, amiért nem vagynuk egyformák, habár mindannyiunkban ugyanaz a Lélek mundkálkodik, mint Krisztus Jézusban is. János apostol nem volt ugyanolyan, mint Péter. Mindkettejüknek alá kellett vetniük személyiségük furcsaságait, természetük alapvető vonásait, uralkodniuk kellett vérmérsékletükön, hogy egymás segítségére legyenek az igazságba vetett hit által az igazsággal megszentelődve. – Astăzi cu Dumnezeu, 262. old.

A Szentlélek ihletésére az elmében minden jogtalan elégedetlenség és vádaskodás feledésbe merül. A feddhetetlenség Napjának ragyogó sugarai a szív és a lélek legrejtetteb zugait is megvilágítják. Istenimádatukban nincs különbség szegény és gazdag, fekete és fehér között. Tűnjön el minden előítélet! Amikor közeledünk Istenhez, egységes testvériségként kell megállnunk előtte. Idegenek és vándorok vagyunk, akik egy jobb haza, a mennyei otthon felé haladunk. Ott örökre megszűnik minden gőg, büszkeség, vád, önámítás, minden álarc lehull, és teljes dicsőségében meglátjuk Őt. – In Heavenly Places, 288. old.

Vessünk minden víz mellett, tartsuk lelkünket Isten szeretetében munkálkodva, amíg nappal van, használjuk fel az Úrtól kaptunk összes eszközünket, hogy kötelességünket teljesítsük. Ami kezünk ügyébe kerül, tegyük meg örömmel. Mialatt minden víz mellett vetünk, tapasztalni fogjuk, hogy „aki bőven vet, bőven is arat”. (...) Nagy munka vár ránk, hogy végezzük. A világot nem a nyelvek adománya vagy a csodatettek térítik meg, hanem ha Krisztust prédikáljuk, mégpedig a megfeszítettet. Engedjünk teret a Szentlélek munkájának! Isten eszközöket adott kezünkbe, nekünk pedig mindegyiket fel kell használnunk, hogy akaratát cselekedjük, és az útján járjunk. Mint hívőknek kiváltságunk, hogy részt vegyünk a korszerű igazság terjesztésében. – Bizonyságtételek a lelkészeknek, 248. old.

Március 2., szerda: „Isten fegyverzete”

Isten szolgái öltsék magukra a keresztény fegyverzet minden darabját. Nem csupán ember ellen küzdünk. Az Atya fölszólítja a keresztényeket, hogy lépjenek hadviselésbe, küzdjenek vezetése alatt, s a menny kegyelmétől és segítségétől függjenek a siker érdekében.

Hatalmas Urunk erejével törjünk előre. Soha ne hátráljunk meg a Sátán támadásai előtt. Mi, keresztény harcosok, miért ne állnánk ellen a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak, a sötét világ kormányzóinak? Isten fölszólít, hogy küzdjük magunkat előre, fölhasználva a ránk bízott képességeket Sátán kísértéseket hoz utunkba, hadi csellel próbál fölénk kerekedni. De a menny ereje által ragaszkodjunk sziklaszilárdan elveinkhez.

Ebben a harcban nincs szabadságolás. Az ördög eszközei sosem tartanak szünetet a pusztításban. A Krisztus szolgálatát végzők kísérjenek figyelemmel minden őrhelyet. Célunk, hogy megmentsük a romlástól a pusztuló lelkeket. Ez végtelenül nagyszerű munka, s az ember nem remélhet sikert benne, ha nem fog össze Istennel. (...) A teljes fegyverzetet hordozva mindennap csatába indul. Imával, ébren és kitartóan tevékenykedik. Eltökéli, hogy élete munkájának vége nem éri készületlenül, nem éri utol úgy, hogy nem tett volna meg mindent a halálukon lévők megmentéséért. – Bizonyságtételek, 9. köt., 124–125. old.

Sátán figyelemmel követi, melyik keresztény hagyta őrizetlenül bástyáját. Ó, ha Krisztus követői tudatosítanák, hogy a folyamatos őrködés az örök élet ára! Sokakban szunnyadozik a hit. Ha nem erősödnek meg, ha nem üdülnek fel és ébrednek cselekvésre, elveszítik lelküket. Meg kell halnia az énnek, és helyette Krisztust kell a szívben megkoronázni mindenkor, mindenben. Felé irányuljanak gondolataink! Így az Ő nevének tiszteletéért élünk. A lélek fentről nyer erőt az ellenállásra Sátán ravaszságaival és csalásaival szemben. A hetednapi adventisták elfelejtették vajon az Efézusbeliekhez írt levél 6. fejezetében kapott figyelmeztetést? A sötétség erői ellen harcolunk. Ha nem követjük szorosan Vezetőnket, Sátán győzelmet arat fölöttünk. – The Upward Look, 200. old.

Ez az idő csakhamar eljön, és meg kell ragadnunk mindannyiunknak Jehova hatalmas karját; mert az ördög minden csodája és jele a hívők félrevezetését és megsemmisítését célozza meg. Irányítsuk gondolatainkat Istenre, és ne féljük a gonoszok félelmét: azaz ne féljünk attól, amitől ők félnek, és ne tiszteljük, amit ők tisztelnek, hanem bátran szálljunk mindenkor síkra az igazságért. Ha szemünk megnyílna, a rossz angyalok egész seregét láthatnánk körülöttünk settenkedni, hogy mindig újabb és újabb módot keressenek megsemmisítésünkre. De ugyanekkor az Úr angyalait is megpillanthatnánk, amint azon fáradoznak, hogy minket tőlük megoltalmazzanak; mert Isten szeme éberen őrködik Izraelen, megóvja és megmenti népét, ha bizodalmát beleveti. Ha az ellenség hatalmas vízáradathoz hasonlóan tör is ránk, a mindenható Isten Szentlelke ellenáll. Az angyal így szólt: „Gondold meg, hogy megbűvölt területen vagy.” Láttam, hogy vigyáznunk kell, és fel kell vennünk a teljes fegyverzetet és a hitnek pajzsát, így majd szilárdan állunk, és a gonosz tüzes nyilai nem árthatnak nekünk. – Tapasztalatok és látomások, 33. old.

Március 3., csütörtök: „Az utolsó ellenség”

Dicső diadal vár a hűséges hívőkre! Az apostol tudatában volt a korinthusi testvérek szükségleteinek és lehetőségeinek. Igyekezett mindazt a szemük elé tárni, ami kiemel az önzésből és az érzékiségből, az életet pedig a halhatatlanság reménye által megdicsőíti. Komolyan felszólította őket, hogy maradjanak hűek magasztos elhívásukhoz Krisztusban. „Azért szerelmes atyámfiai, erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.”

Így az apostol igen határozott és megkapó módon igyekezett helyreigazítani a korinthusi gyülekezetben lábra kapott téves és veszélyes eszméket és szokásokat. Egyszerűen, határozottan, de nagy szeretettel beszélt a lelkükre. Intései és feddései által Isten trónjáról áramló fény világított rájuk, hogy megláttassa velük rejtett bűneiket, melyek életüket beszennyezték. De vajon milyen benyomást keltenek szavai, és hogyan fogadják azokat? – Apostolok története, 182. old.

Amikor Ezékiás imájára az Úr azt válaszolta, hogy tizenöt évvel meghosszabbítja életét, a hálás király dicsőítette Istent e nagy irgalomért. Énekéből megtudjuk, miért örült: „Nem a sír dicsőít téged, és nem a halál magasztal téged, hűségedre nem a sírverembe szállók várnak! Ki él, ki él, csak az dicsőít téged, mint ma én!” (Ésa 38:18–19) A népszerű teológia tanítása szerint az igaz halottak a mennyben vannak; boldogan és folyton dicsőítik Istent. Ezékiás király nem látta ilyen biztatónak és dicsőségesnek a halált. Szavai összecsengenek a zsoltáríró bizonyságtevésével: „Nincs emlékezés rólad a halálban, a Seolban kicsoda dicsőít téged?” „Nem a meghaltak dicsérik az Urat, sem nem azok, akik alászállnak a csendességbe.” (Zsolt 6:6; 115:17)

Péter pünkösdkor így szólt, hogy Dávid pátriárka „meghalt és eltemettetett, és az ő sírja e mai napig minálunk van”. „Mert nem Dávid ment fel a mennyországba.” (Acs 2:29, 34) Az a tény, hogy Dávid a sírban marad a feltámadásig, bizonyítja, hogy az igazak nem jutnak a mennybe halálukkor. Mivel Krisztus feltámadt, Dávid végül Isten jobbjára ülhet, de csak a feltámadás után.

Pál ezt tanította: „Ha a halottak fel nem támadnak, Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Akik Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát.” (lKor 15:16–18) Ha az igazak négyezer éven át haláluk után egyenesen a mennybe mentek, hogyan mondhatta Pál, hogy ha nincs feltámadás, akkor „akik Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek”? Ez esetben nem volna szükség feltámadásra.

Tyndale, a vértanú ezt mondta a holtak állapotáról: „Az igazat megvallva nem vagyok meggyőződve arról, hogy [a halottak] már abban a dicsőségben vannak, amelyben Krisztus vagy Isten kiválasztott angyalai. Ez hitvallásunktól is teljesen idegen; mert ha ez úgy lenne, amit nem hiszek, akkor a test feltámadásáról hiábavaló lenne prédikálni.” (William Tyndale: Preface to New Testament, 1534.) – A nagy küzdelem, 355. old.

Március 4., péntek

További tanulmányozásra

Apostolok története, 307. old.