A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Péter és a pogányok  

Augusztus 22. – szombat délután

Az előítéletek magas falai leomlanak, akárcsak Jerikó falai Izrael serege előtt. Krisztusba, üdvözítő fejedelmünkbe vetett állandó hitre és bizalomra van szükségünk. Alá kell vetnünk magunkat rendelkezéseinek. Jerikó falai is az engedelmességnek köszönhetően omlottak le. – Review and Herald, 1887. július 12.

Egy gyülekezet életét az aklon kívül élők iránti törődése minősíti. Isten egyháza ne feledje, hogy Krisztus önmagát áldozta fel, hogy megmentse a világot a pusztulástól. Szegénnyé lett az érdekünkben, hogy szegénysége révén gazdagságának örököseivé válhassunk. Ha az Úr igazsága ismeretének áldásait élvezők szűkösen végzik megbízatásukat, azonnal nyerjék vissza kötelességtudatukat, vágják el önzésük szálait, hogy a menny kiáraszthassa rájuk Szentlelkét.

Keressék az Urat, míg megtalálható, hívják, míg közel van. Semmi okuk a hitetlenségre és elégedetlenségre. Ne keressenek többé másokban hibát, ne zúgolódjanak, hanem tanúsítsanak hálás lelkületet könyörületességéért és áldásaiért. Dicsérjék az Urat őszinte hálával az Igéjéből áradó világosságért. – This Way With God, 242. o.

„Amikor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondták: Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten Igéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltónak magatokat az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig. A pogányok pedig ezeket hallván örvendeztek és magasztalták az Úrnak Igéjét; és akik csak örök életre választattak, hittek.” (Csel 13:46–48) Boldogok voltak, hogy Krisztus gyermekeivé fogadta őket. Hálás szívvel hallgatták és prédikálták az Igét. A hívők az evangéliumi üzenetet buzgón közölték másokkal, és így „terjedt pedig az Úrnak Igéje az egész tartományban” (Csel 13:49).

Már évszázadokkal előbb leírták ihletett írók a pogányok összegyűjtését; azonban kevesen értették meg a profetikus kijelentéseket. Hóseás így szólt: „De mégis annyi lesz Izrael fiainak száma, mint a tenger fövénye, amely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy ahol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem!, ez mondatik nékik: Élő Istennek fiai!” (Hós 1:10) „Bevetem őt magamnak a földbe, és megkegyelmezek Ló-Rukhámának, és azt mondom Ló-Amminak: Én népem vagy te!; ő pedig ezt mondja: Én Istenem!” (Hós 2:22)

Az Üdvözítő földi tanítói működése alatt megjövendölte az evangélium terjedését a pogányok között. A szőlőhegy munkásairól szóló példázatában kijelentette a megátalkodott zsidóknak: „Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és olyan népnek adatik, mely megtermi annak gyümölcsét.” (Mt 21:43) Feltámadása után megbízta tanítványait: „Elmenvén azért tanítsatok minden népet!” (Mt 28:19) „Hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek!” (Mk 16:15) Senki ne maradjon intelem nélkül! – Az apostolok története, 173–174. o.

Augusztus 23. – vasárnap  –  ­­­­A Péter pünkösdkor

A Mester mellőzte az önigazult zsidó tanítókat; alázatos, tanulatlan férfiakat választott, hogy a világot megrengető igazságát hirdessék. Ezeket a férfiakat akarta egyháza tanítóivá és nevelőivé kiképezni, hogy ők azután ismét másokat tanítsanak és küldjenek ki az evangélium hirdetésére. Hogy munkájuk eredményes legyen, a Szentlélek erejével kellett bírniuk, mert az evangélium hirdetését nem végezheti emberi hatalom vagy bölcsesség, hanem csak Isten ereje…

A tizenkettő beiktatása az első lépése volt az egyház megszervezésének, melynek Krisztus mennybe menetele után itt e földön művét tovább kell vezetnie. A Szentírás ezen elhívásról így szól: „Azután felment a hegyre, és magához szólította, akiket akart; és hozzá mentek. És választott tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy kiküldje őket prédikálni.” (Mk 3:13–14)

Íme, milyen megható kép! Nézzétek a menny Fenségét és körülötte a választott tizenkettőt! Krisztus most készül őket élethivatásukra felszentelni. E gyenge eszközök segítségével kívánja Igéje és Lelke által az embereket üdvösségre segíteni.

Az Úr és angyalai örömujjongva szemlélik a jelenetet. Az Atya tudja, hogy ezekből a férfiakból árad szét a menny világossága; és hogy szavuk, mellyel bizonyságot tesznek Fiáról, nemzedékről nemzedékre, századokon át a világ végezetéig visszhangzik majd…

A tanítványoknak, Jézus tanúinak azt kell hirdetniük, amit Mesterüktől láttak és hallottak. Ennél fontosabb szolgálatra Isten még nem hívott el senkit. Ennél csak Krisztus szolgálata nagyobb. Isten munkatársaivá kellett lenniük a világ megmentésére. Miként az Ótestamentumban a tizenkét pátriárka képviselte Izraelt, úgy az újszövetségi egyháznak a tizenkét apostol a képviselője. – Az apostolok története, 17–19. o.

Péter nem hivatkozott Krisztus tanaira, hogy állításait bizonyítsa. Tudta ugyanis, hogy hallgatóinak előítélete oly nagyfokú, hogy szavai teljesen hatástalanok maradnának. Ehelyett inkább Dávidra utalt, akit a zsidók egyik ősatyjukként tiszteltek. Így beszélt tehát: „Dávid így szól róla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert Ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam. Annakokáért örvendezett az én szívem, és vigadott az én nyelvem; annak felette az én testem is reménységben nyugszik, mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson... Atyámfiai, férfiak, szabad nyilván szólnom tielőttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő meghalt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van.” (Csel 2:25–27, 29) Ő szólt a Krisztus feltámadásáról, hogy az Ő lelke nem hagyatott a sírban, sem teste rothadást nem látott. „Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.” (Csel 2:31–32) – Az apostolok története, 41–42. o.

Augusztus 24. – hétfő  –  ­­­­A Kornélius megtérése (I)

Ez a látomás Péter számára megrovást, egyben pedig utasítást is tartalmazott. Isten szándékát nyilatkoztatta ki előtte, hogy Krisztus halála által a pogányok is, a zsidókkal együtt, az üdvösség örökösei legyenek. Eddig egyetlen tanítvány sem prédikálta az evangéliumot a pogányoknak. Részükre még mindig ott állt a válaszfal, melyet pedig a Messiás halála lerombolt; munkálkodásuk tehát egyedül csak a zsidókra szorítkozott, míg a pogányokat az evangélium áldásaiból kizártnak tekintették. Ez alkalommal az Úr megkísérelte beavatni Pétert az isteni terv világszéles terjedelmébe.

Számos pogány hallgatta már mohón Péter és a többi apostol prédikációit, sőt, a görög zsidók közül is sokan hittek már Krisztusban. Azonban a pogányok közül Kornélius megtérése volt az első, ami jelentőséggel bírt.

Krisztus egyháza számára most a munkának teljesen új korszaka kezdődött. Az ajtónak, melyet a megtért zsidó hívők a pogányok előtt bezártak, fel kellett tárulnia. Az evangéliumot elfogadó pogányokat egyenrangúnak kellett elismerniük anélkül, hogy a körülmetélés rítusát rájuk kényszerítették volna.

Mennyire óvatosan munkálkodott az Úr, hogy eltávolítsa a pogányok iránti előítéletet, ami Péter lelkében a zsidó hitben való nevelés folytán mélyen gyökerezett! Az egész látomással – a kendő és annak tartalmával – azt célozta meg, hogy az apostol gondolkozását felszabadítsa az előítélettől, és arra a fontos igazságra vezesse, hogy a mennyben nincs személyválogatás, Isten előtt zsidó és görög egyenlő értékű, és Krisztus által a pogányok is részesülhetnek az evangélium áldásaiban és kiváltságában. – Az apostolok története, 135–136. o.

Az Apostolok cselekedete 10. fejezete a menny angyalainak szolgálatát tárja elénk, mely szolgálat eredménye Kornéliusnak és övéinek megtérése volt. Olvassuk el és szenteljünk különleges figyelmet a 8–10. fejezetnek: látni fogjuk, hogy a menny sokkal közelebb van a lélekmentő keresztényekhez, mint azt sokan hinnék. Meg kellene tanulnunk ezekből a részekből, hogy Isten tisztelettel adózik minden ember iránt, és hogy embertársainkhoz úgy viszonyuljunk, mint akik a menny eszközei a világszéles munkában.

Csodálatos előjog minden ember számára, hogy Kornéliushoz hasonlóan Isten értékelését élvezi. Mi ennek az értékelésnek az alapja? „A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elé emlékezetnek okáért.” (Csel 10:4)

Az ima és az alamizsna önmagában nem erény, mely megindíthatná Istent. Egyedül Krisztus kegyelme – engesztelő áldozata által – újíthatja meg a szívet, és teheti kedvessé áldozatunkat Isten előtt. Ez a kegyelem dolgozott Kornélius szívében. Krisztus lelkülete megérintette lelkét. Jézus magához vonta őt, ő pedig engedett a vonzerőnek. Imáit és alamizsnáit nem a kényszer szülte, a menny megnyerése nem biztosítékának ára volt, hanem Isten iránti szeretetének és hálájának gyümölcse. – Adventista Biblia-kommentár, 6. kötet, 1059. o.

Augusztus 25. – kedd  –  ­­­­A Kornélius megtérése (II)

Isten nem küld az emberek közé képviselőjéül el nem bukott angyalokat, hanem olyan lényekre bízza igazságának hirdetését, mint akiket megmenteni igyekeznek. Jézus is emberré lett, hogy az emberekhez férkőzhessék. Isten-emberi Üdvözítőre volt szükség, hogy elhozza a világnak az üdvöt. Most pedig férfiakra és nőkre bízta azt a szent kötelességet, hogy hirdessék „Krisztus végére mehetetlen gazdagságát” (Ef 3:8).

Az Úr, nagy bölcsességében, érintkezésbe léptet az igazság keresőit és az igazság ismerőit. Isten terve, hogy akik világosságot nyertek, közöljék azokkal, akik még a sötétségben élnek. Aki a bölcsesség nagy Forrásából meríti erejét, Isten eszközévé válik, hogy általa az evangélium kifejthesse szívet és értelmet átalakító hatalmát. – Az apostolok története, 134. o.

Kornélius nem ismerte úgy az evangéliumot, ahogy azt Krisztus élete és halála kinyilatkoztatta; Isten egyenesen a mennyből küldött neki üzenetet. Egy másik üzenettel pedig Péter apostolt utasította, hogy látogassa meg és oktassa Kornéliust. A százados nem volt a zsidó egyház tagja, és a rabbik pogánynak és tisztátalannak tartották volna. Isten azonban ismerte szívének őszinteségét, és követeket küldött trónjától azért, hogy segítsék szolgáját a földön e római tisztségviselő tanításában.

Isten ma is keres embereket éppúgy a rangos, mint az alacsony származásúak között is. Sok olyan ember van, mint Kornélius, akiket kapcsolatba akar hozni egyházával. Ezeknek az embereknek rokonszenves az Úr népe, de a világhoz kapcsoló kötelékek erősen tartják őket. Erkölcsi bátorságot igényel, hogy állást foglaljanak az egyszerű emberek mellett. Különleges erőfeszítést kell tenni ezekért a lelkekért, akik felelős állásuk és kapcsolataik miatt olyan nagy veszélyben vannak. – A nagy Orvos lábnyomán, 209–210. o.

Isten iránti szeretetének és engedelmességének köszönhetően közelebb került hozzá, és felkészült arra, hogy amikor kinyilatkoztatja magát neki, elfogadja Őt Üdvözítőjeként. A kapott világosság elutasítása ítéletet von maga után. A százados nemes családból származott, és nagy bizalomnak és tiszteletnek örvendett. E kedvező körülmények viszont nem befolyásolták negatívan jellemvonásait. Jósága és erkölcsi nagysága értékes emberré tette. Jótékony befolyást gyakorolt mindenkire, akivel kapcsolatba lépett.

Egy Istenben hitt: a menny és föld Teremtőjében. Tisztelte Őt, elismerte tekintélyét, és tanácsot kért tőle, bármilyen nehézségbe ütközött élete során. Hűséges volt családjához, hivatásához, és oltárt emelt otthonában Istennek. Az Ő segítsége nélkül nem mert tervei megvalósításához fogni, nagy felelősségének elviseléséhez is az Urat hívta segítségül. Ezért imádkozott sokat. Hit jellemezte minden tettét, Isten pedig értékelte cselekedetei indítékainak és nagylelkűségének tisztaságát, és közel került hozzá szóban és lélekben. – A megváltás története, 282–283. o.

Augusztus 26. – szerda  –  ­­­­A Péter látomása

Krisztus a zsidókat és a szamaritánusokat egyaránt üdvözíteni akarta. Nála nincs kedvezményezett kaszt vagy nép. Azért jött, hogy elvegye a világ bűnét. És teszi ezt zsidóért és pogányért egyaránt. Minket is meg kell, hogy tisztítson a bűntől ahhoz, hogy bemehessünk a mennyek országába. Meg kell engednünk neki – aki bűntelen volt –, hogy elvegye bűneinket. Ő a mi vétkeink hordozója. – This Day With God, 301. o.

Péter Jézusról beszélt figyelmes hallgatóinak: életéről, szolgálatáról, csodatetteiről, elárultatásáról, keresztre feszítéséről, feltámadásáról, mennybe meneteléről, mennyei szolgálatáról, melyet a bűnös ember képviselőjeként, védelmezőjeként, ügyvédjeként végez. Az apostol szíve telve volt Isten Lelkével. Hallgatóit lenyűgözte a hallott tanulság, mivel szívük felkészült az igazság befogadására. Péter beszédét a Szentlélek kitöltetése szakította félbe, mely hasonlatos volt pünkösdi megnyilatkozásához. „Elálmélkodtak a zsidóságból való hívek, mindazok, akik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka. Mert hallották, hogy ők nyelveken szólnak, és magasztalják az Istent. Akkor felelt Péter: Vajon eltilthatja-e valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szentlelket, miképpen mi is? És parancsolt, hogy keresztelkedjenek meg az Úrnak nevében. Akkor kérték őt, hogy maradjon náluk néhány napig.” (Csel 10:45–48) – A megváltás története, 289. o.

Augusztus 27. – csütörtök  –  ­­­­A jeruzsálemi rendelet

Péter… elbeszélte nekik látomásával kapcsolatos tapasztalatait. Hivatkozott arra, hogy ezt Isten felszólításának tartja, hogy ne tegyen különbséget körülmetélés és körülmetéletlenség között, és ne tekintse a pogányokat tisztátalannak. Azután közölte velük a kapott parancsot, hogy menjen el a pogányokhoz. Az angyal megjelenését, majd utazását Cézáreába és Kornéliussal való találkozását, a századossal folytatott beszélgetése tartalmát is elbeszélte nekik, és hogy ő is elmondta látomását, melyben utasítást kapott, hogy küldjön el Péterért.

„Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszállt a Szentlélek őrájuk, miképpen mireánk is kezdetben. Megemlékeztem pedig az Úrnak ama mondásáról, amint mondta: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nékik, mint nekünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna?” (Csel 11:15–17)

Amikor ezt az atyafiak meghallották, elhallgattak. Meggyőződtek arról, hogy Péter eljárása csak Isten tervét valósította meg, és hogy előítéletük, valamint elzárkózásuk ellentmond az evangélium szellemének. Dicsőítették az Urat, és így szóltak: „Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!” (Csel 11:18)

Így tehát minden további vita nélkül szakítottak a régi előítéletekkel, és véget vetettek az évszázadok óta fennálló elzárkózásnak, amivel egyszersmind utat nyitottak az evangélium hirdetésének a pogányok között. – Az apostolok története, 141–142. o.

A pogányok, de különösen a görögök, mértéktelen és kicsapongó életet éltek, és így az a veszély is fenyegetett, hogy egyesek, kiknek megtérése nem volt őszinte, hitvallomást tehetnek anélkül, hogy szokásaikat elhagyták volna. A zsidó keresztények azonban nem tudták eltűrni azt az erkölcstelenséget, ami a pogányoknál nem is számított bűnnek, és így nagyon helyénvalónak tartották, hogy a körülmetélést és a ceremóniák betartását a pogány megtérők őszintesége és jámborsága próbaköve gyanánt kötelességükké tegyék. Így vélték megakadályozni, hogy olyanok is csatlakozzanak a gyülekezethez, akik őszinte megtérés nélkül veszik fel a hitet, később pedig erkölcstelenségükkel és kicsapongó életmódjukkal szégyent hozzanak Krisztus ügyére.

A sok különböző pont, melyet a fő kérdés lényegében magában foglalt, úgy látszott, hogy teljesen áthidalhatatlan nehézséget képez a tanácskozó gyülekezet részére. Azonban a Szentlélek ezt a kérdést, amelynek elintézésétől a keresztény gyülekezet lelki jóléte, sőt, egész fennállása függött, a valóságban már el is döntötte.

„Mikor nagy vetekedés támadt, felkelvén Péter mondta nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott engem miközülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium beszédét, és higgyenek.” (Csel 15:7) Azután kifejtette, hogy a Szentlélek a szóban forgó kérdést már eleve elintézte, mikor a körülmetéletlen pogányokra ugyanúgy, mint a zsidókra, egyenlő erővel áradt ki…

Péter ezen szavak világos magyarázatát megismételte, hiszen közvetlenül látomása után kapta a felszólítást, hogy menjen el a századoshoz, és tanítsa meg Krisztus hitére. Ez az üzenet bizonyította, hogy Isten nem személyválogató, hanem elfogad mindenkit, aki Őt féli és elismeri. – Az apostolok története, 192–193. o.

Augusztus 28. – péntek

További tanulmányozásra: A megváltás története, 245–246. o.; Krisztus példázatai, 116. o.