SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

E HETI TANULMÁNYUNK: Eszter 1-10; Máté 22:21; János 4:1-26; Apostolok cselekedetei 17:26; Róma 1:18-20; 1Korinthus 9:19-23

„Mert ha e mostani időben te hallgatsz, másunnan lészen könnyebbségük és szabadulásuk a zsidóknak; te pedig és atyád háza elvesztek. És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra” (Eszt 4:14)?

Isten felhasználta Esztert arra, hogy speciális küldetést hajtson végre magas szinten, a Perzsa Birodalom politikai központjában. Küldetése miatt sorozatosan megdöbbentő ellentétek közé került. Egy megvetett népcsoport és vallási kisebbség elárvult lánygyermekeként élt abban a birodalomban, ami kora egész világát uralta, majd ő lett a perzsa király felesége. Ez nem egy tündérmese volt arról, hogyan emelkedett királyi rangra egy koldus. Isten kiemelte Esztert az ismeretlenségből, majd felkészítették, hogy képes legyen véghezvinni egy rendkívül speciális missziót. Ehhez kellett a kockázatos stratégia, hogy eleinte titkolta kilétét. Később azonban, a veszélyek között nyíltan megvallotta nemzetiségét és hitét.

Unokatestvére és gyámja, Márdokeus az intrikáktól átszőtt perzsa udvarban támogatta bátor kiállásában. Sikerült megmentenie népét, társadalmi helyzetüket alapvetően megváltoztatva. Az egész birodalomban csodálattal tekintettek rájuk az emberek.

Eszter hűsége következtében az igaz Isten ismerete sokkal jobban elterjedt a pogány elnyomóik között. Persze ez nem egy „tipikus” missziótörténet, de Eszter és Márdokeus esetének elbeszélésében valóban találunk olyan érdekes elveket, amelyek segítenek megérteni, mit is jelent a bizonyságtétel sajátos körülmények között.

Miről olvashatunk Eszt 1:2-20 szakaszában? A történet mely részeit nehéz megértenünk a mi szemszögünkből nézve? (Olvasás közben gondoljunk arra, hogy sok részlet nincs lejegyezve!)

_____________________________________________________________

Még a politikai hatalom csúcsán lévő személytől is mértéktelennek tűnhet az egy héten át tartó lakoma, amit Ahasvérus király az előkelőségeknek és hivatalnokoknak adott. Messze túlment azon, amit a legtöbb keresztény elfogadhatónak tarthat. Szokatlan volt a korlátlan alkoholfogyasztás (Eszt 1:7-8), mivel az ókori hivatalos ünnepségeken az italfogyasztást általában az illendőség és a szertartások szabták meg. Az ital ebben az esetben annyira elhomályosította a király józan ítélőképességét, hogy utasította a feleségét, Vástit a lerészegedett férfi vendégek szórakoztatására. Ez számára mélyen megalázó volt, lévén férjes asszony és a királyi család tagja. Bármilyen választ is ad, azzal a dilemmával kellett megküzdenie, hogy elveszítheti státuszát. A zsarnoki uralkodó alantas vágyaival szemben az önbecsülése megőrzése érdekében tett bátor választása felkészíti az olvasót arra, hogy felmérje: még a férfiak által uralt királyi udvarban is milyen jó hatást fejthetett ki egy elveihez hű asszony.

Közben azonban foglalkoznunk kell Eszter tetteivel is. Eszt 2:3 verse sejteti, hogy a lányok nem önként jelentkeztek. A király kiadta a rendeletet, ezért Eszternek mennie kellett. Ki tudja, milyen következményei lettek volna, ha megtagadja a parancsot.

Hogyan alkalmazhatjuk 1Kor 9:19-23 elveit arra, ami Eszterrel történt? Vagy alkalmazhatók erre egyáltalán?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A történet eddigi hőse Vásti, aki azonban ezt követően eltűnik a történelem színpadáról. Erkölcsössége és az elvek melletti kiállása nyitott utat Eszter számára. Bizonyos esetekben az elvhű kiállás nem mindig vezet azonnal egyértelműen jóra. Miért kell hát ragaszkodni az elvekhez még akkor is, ha nem tudjuk, mi lesz a tetteink következménye?

Olvassuk el Eszt 2:10, 20 verseit! Milyen helyzeteket teremthet, ha az embernek el kell titkolnia nemzetiségi és vallási hovatartozását, legalább egy ideig?

_____________________________________________________________

Olvassuk el Jn 4:1-26 szakaszában azt a történetet, amikor Jézus a samáriai asszonnyal beszélget Jákób kútjánál. Miért mondta el Jézus neki olyan világosan, hogy Ő a Messiás, miközben saját népe tagjai között nem nyílt meg ilyen könnyen? Hogyan segít ez a történet talán jobban megérteni azt, amit Márdokeus Eszternek tanácsolt?

_____________________________________________________________

Márdokeus kétszer is figyelmeztette Esztert, hogy ne fedje fel nemzetiségét, sem családi hátterét. Ezen bizonyos kommentátorok fennakadnak, megkérdőjelezve az efféle rejtőzködés szükségességét, főként olyan időszakban, amikor a zsidó nép nem tapasztalt fenyegetést. Vajon nem tehetett volna bizonyságot Eszter a pogányok között az Istenéről, ha nyíltan megvallja, kicsoda valójában, és ki az az Isten, akit imád? Vagy lehetne azzal érvelni, hogy a zsidóknak nem volt hitele a perzsa udvarban, ezért ha tudomást szereznek nemzetiségi hovatartozásáról, nem juthatott volna a király elé, amikor népéért kellett közbenjárnia? Úgy tűnik azonban, hogy Márdokeus még a fenyegető helyzet előtt figyelmeztette Esztert: ne beszéljen a származásáról. A Biblia nem számol be róla, hogy mi indította erre. Viszont Jézus példája is arra utal, hogy az embernek nem kell minden körülmények között egyszerre mindent felfedni. A megfontoltság erény!

Vajon miért beszélt Jézus olyan nyíltan a samáriai asszonnyal, a saját népével azonban nem?

„Messzemenő fenntartásokkal kellett szólnia hozzájuk. Amit nem mondott el a zsidóknak, és amit később tanítványai lelkére kötött, hogy tartsák titokban, azt most kijelentette ennek a nőnek. Jézus látta, hogy tudását hasznosítani fogja, és másokat is el fog hozni, hogy részesüljenek kegyelmében” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 149. o.).

Voltál már olyan helyzetben, amikor úgy ítélted meg, hogy jobb, ha nem mondasz el túl sokat a hitedről? Milyen ok vezetett erre? Most, visszatekintve, valamit másképp tettél volna? Ha igen, mit?

Eszt 3:1-5 verseiben kezd kibontakozni a könyv cselekménye. A zsidó Márdokeus a bálványimádást tiltó parancsolatnak engedelmeskedve nem hajlandó leborulni Hámán előtt, aki csak egy ember. Bősz haragjában Hámán bosszút esküszik azért, amit megaláztatásnak vél. Bizonyos értelemben Márdokeus a pogányok között a cselekedeteivel tett bizonyságot az igaz Istenről.

Milyen ürüggyel akarta Hámán kiirtani a zsidókat a birodalom területéről? Ezek szerint mennyire könnyű elvakulttá válni a kulturális különbségek miatt, olyannyira, hogy megfeledkezzünk minden nép emberi méltóságáról (Eszt 3:8-13; ApCsel 17:26)?

Amikor Hámán terve kitudódott, Márdokeus látható módon fejezte ki fájdalmát, méghozzá az Eszter könyvében megemlített egyetlen vallási szertartás által: „megszaggatá ruháit, zsákba és hamuba öltözék… és kiálta nagy és keserves kiáltással” (Eszt 4:1). Eközben pedig Eszter arra készült, hogy Hámán vádjainak megfelelően járjon el. Zsidóként megszegte a perzsa királyi törvényt, amikor hívatlanul akart az uralkodó elé járulni. Ez is részét képezte tervének, hogy Hámán cselszövését leleplezze. Eszter bebocsátást nyert a királyhoz, aki aztán elfogadta az asszony vacsorameghívását. Ekkor a királyné átveszi az irányítást a Perzsia egész területén élő zsidó menekültek drámájában. A történetben megmutatkozik Eszter önmegtagadó, hősies (Eszt 4:16), megfontolt (Eszt 5:8) és bátor (Eszt 7:6) lelkülete.

„Eszter királyné által az Úr hatalmas módon szabadította meg népét. Amikor úgy tűnt, hogy nincs hatalom, amely megmenthetné őket, Eszter és a vele kapcsolatban lévő nők mindent megtettek a helyzet megoldásáért böjtölve, imádkozva és azonnal cselekedve. Így népük megmenekült.

Az ószövetségi időkben Isten művét segítő asszonyok munkáját tanulmányozva olyan tanulságokat gyűjthetünk, amelyek segítségünkre lesznek a mai vészhelyzetek megoldásában. Talán nem kerülünk olyan kritikus és kiemelt helyzetbe, mint Eszter korában Isten emberei, de megtért nők gyakran fontos feladatokat láthatnak el szerényebb pozícióban is” (Ellen G. White megjegyzése, The SDA Bible Commentary. 3. köt. 1140. o.).

Olvassuk el Márdokeus híressé vált mondását: „És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra” (Eszt 4:14)? Milyen szempontból alkalmazható ez az elv a saját helyzetünkre is, éppen most?

Eszter könyve 5-8. fejezetei szerint hogyan tudta a királyné megmenteni a népét?

_____________________________________________________________

Eszter két lakomájával érünk el a történet csúcspontjához. Ez a rész azt is feljegyzi, hogy miképpen fordították visszájára a tervezett népirtást. Menetközben a történet bemutatja a különbséget az igazi tisztesség és az önimádat között, valamint beszámol a cselszövő büntetéséről is. Az udvari intrikák következményei messze hatottak. E rész által bepillantást nyerünk a teljhatalommal bíró uralkodó világába és az udvar színfalak mögött zajló eseményeibe. A szabadulásért fáradozva Eszter és Márdokeus élt a pozíciójuk adta lehetőségekkel, annak a kultúrának az ismeretével, amelyben mozogtak, valamint a szövetségi ígéretekbe vetett hitükkel, amelyeket Isten a népének adott.

Mindeközben Márdokeus, aki csendben végezte szolgálatát, nem rejtette véka alá a hitét. Ezt talán csak úgy tette, hogy nem volt hajlandó leborulni Hámán előtt. A társai felfigyeltek erre, figyelmeztették is, Márdokeus viszont nem engedett az elveiből (Eszt 3:3-5). Így valóban bizonyságot tett az emberek előtt.

Mit árul el Eszt 6:1-3 szakasza Márdokeusról? Ezek szerint hogyan élhet, sőt tehet bizonyságot Isten népe idegen országokban? Milyen tanulságokat vonhatunk le magunknak?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Márdokeus nyilván követte az Urat, de hűséget tanúsított annak az országnak az uralkodója iránt is, amelyben élt. Nem volt hajlandó leborulni egy embertársa előtt, ezzel együtt jó állampolgár is volt, hiszen leleplezte a király elleni összeesküvést. Nem magyarázhatunk bele túl sokat abba, hogy ezért a tettéért nem részesült elismerésben. Valószínűleg csak jelentette, amit hallott, majd ment tovább az útján, jutalmat nem várva. Amint azonban a történet mutatja, jótettéért idővel nagy jutalmat kapott. Márdokeus példájára talán ezekkel a szavakkal utalhatunk a legjobban: „Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek” (Mt 22:21).

Olvassuk el Eszter könyve 8. fejezetét, különös figyelmet fordítva a 17. versre! Hogyan értsük ezt a részt a misszió és a bizonyságtétel összefüggésében?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Eszter könyve kétségkívül nem „átlagos” missziós történet, és mégis, a vége felé valami ilyesmit látunk. A királynak a zsidók nevében kiadott rendelete nyomán „sokan a föld népei közül zsidókká lettek; mert a zsidóktól való félelem szállta meg őket” (Eszt 8:17). Egyes kommentátorok azzal érvelnek, hogy ez nem lehetett igazi megtérési élmény, hiszen a félelemnek és az aggodalomnak nincs helye a hittérítésben. Igaz. Mégis ki tudja, hogyan reagáltak ezek az emberek hosszútávon a Szentlélek késztetésére, bármi is hajtotta őket kezdetben? Különösen, ha arra gondolunk, hogy idővel szembesültek a saját vallásuk és az igaz Isten tisztelete, hite közötti hatalmas különbségekkel!

Hogyan játszhattak szerepet Róm 1:18-20 verseinek elvei ezeknek az embereknek az életében, főként ennek a történetnek az összefüggésében?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A zsidók ellen kiadott első rendelet nemcsak a megölésükre buzdított, hanem arra is, hogy „vagyonuk pedig legyen szabad prédává” (Eszt 3:13, RÚF). Amikor a zsidók engedélyt kaptak rá, hogy megöljék ellenségeiket, nekik is szabad volt zsákmányt szedni (Eszt 8:11). Viszont Eszter könyve háromszor is (9:10, 15, 16) határozottan kijelenti: „de zsákmányra nem tették rá a kezüket.” A szövegből nem derül ki, hogy miért nem, de a háromszori említés érzékelteti, hogy erre nagy hangsúlyt helyeztek. Minden bizonnyal azért tartózkodtak a fosztogatástól, mert így is ki akarták fejezni, hogy önvédelmet gyakoroltak, nem a kapzsiság hajtotta őket.

Hogyan biztosíthatjuk missziómunkánk során, hogy nem teszünk olyasmit, ami miatt az emberek megkérdőjeleznék az indítékainkat? Miért olyan fontos ez?

Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, „Eszter királyné kora” c. fejezet, 372-375. o.

Az „Isten maradék népe elleni végső rendelet nagyon fog hasonlítani ahhoz, amelyet Ahasvérus adott ki a zsidók ellen. Az igaz egyház ellenségei ma a szombat parancsát megtartók kis csoportjában Márdokeust látnak a kapuban. Isten népének a menny törvénye iránti tisztelete állandó szemrehányást jelent azok számára, akik nem félik az Urat és lábbal tiporják szombatját” (i. m. 375. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  Milyen párhuzamot vonhatunk a zsidók elleni rendelet és aközött, ami majd az utolsó napokban fenyeget, amikor a „fenevad bélyege” előtérbe kerül?

2.  Ókori zsidók, valamint egyes keresztények is vitatták, hogy Eszter könyvének valóban van-e helye az ószövetségi kánonban. Ez az irat hiányzott annak a közösségnek az ószövetségi gyűjteményéből, amely a Holt-tengeri tekercseket készítette, mint ahogy az ókori Törökország meg Szíria területén lévő gyülekezetekéből is. Eszter könyvében nem szerepel Isten neve, miközben a pogány királyra vagy százkilencven utalást találunk. Nem hallunk a könyvben imáról, áldozatról, templomról, sem istentiszteletről, csak böjtölésről esik szó. Végül pedig meg sem említi a szövetség lényeges elemeit, a megbocsátást és a könyörületet. Mégis az Úr jónak látta bevenni Eszter könyvét a kánonba. Miért? Milyen komoly lelki tanulságot találunk ebben azzal kapcsolatban, hogyan képes Isten még az igen nehéznek mutatkozó körülmények között is a javunkat munkálni az életünkben?

3.  Beszélgessünk még arról, hogy a misszionáriusok és a missziómunkában résztvevők időnként nem mondják meg nyíltan, kik is ők és miért dolgoznak! Milyen nyomós okkal tehetik ezt (ha van ilyen)? Például a keresztényekkel ellenséges országokban a misszionáriusok nagyon vigyáznak, nehogy felfedjék kilétüket. Ha arra érzünk késztetést, hogy ne valljunk színt azonnal, hogyan tehetjük ezt meg mindenféle tisztességtelenség és megtévesztés nélkül?

SZABÓ JUDIT:

VALLOMÁS

Barbár tetteink

tisztára mosott

gyolccsal elfedni,

fogaink közt ragadt

erjedt fürj hús

bűzös leheletével

tán sosem valljuk be,

hogy jó itt,

jó itt nekünk

Egyiptomban.