A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Nem mindennapi misszionárius  

Július 11. – szombat délután

Nem történt semmi Izrael bélpoklosaival Elizeus idejében. Naámán, egy pogány főember azonban hű volt az igazságról kialakított meggyőződéséhez, és átérezte, mennyire szüksége van a segítségre. Alkalmas volt az Atya kegyelmi ajándékainak befogadására. Nemcsak hogy megtisztult leprájából, de még az igaz Isten ismeretének áldásában is részesült.

Nem attól függ az Úr előtti állapotunk, mennyi világosságot kaptunk, hanem azt hogyan használtuk fel. Így azok a pogányok, akik a jó utat választják – már amennyire ismerik –, kedvezőbb helyzetben vannak, mint akik nagyobb világosságot kaptak, és vallják, hogy Istent szolgálják, ám a világosságot semmibe veszik, és mindennapi életük ellentmond hitvallásuknak. – Jézus élete, 239. o.

Nem tudjuk, milyen szolgálatot kell majd gyermekeinknek betölteniük… De Isten mindannyiukat misszionáriusnak hívja el, hogy a kegyelem üzenetét vigyék a világnak. Olyan nevelést kell kapniuk, amelynek segítségével önzetlen szolgálatban Krisztus mellé tudnak állni. Amikor ezt a héber kislányt szülei az Úrról tanították, nem tudták, mi lesz a sorsa. De hűségesen teljesítették megbízatásukat, és gyermekük a szíriai sereg fővezérének otthonában bizonyságot tett Istenről, akit megtanult tisztelni. – Pátriárkák és próféták, 245–246. o.

Krisztus cselekedete – a leprás megtisztítása borzalmas betegségéből – azt a munkáját példázza, hogyan szabadítja meg a lelket a bűntől. A Jézushoz jövő férfi „poklossággal teljes” (Lk 5:12) volt. A betegség halálos mérge átjárta egész testét. A tanítványok meg akarták akadályozni, hogy Mesterük megérintse, mert aki bélpoklost érintett, maga is tisztátalanná vált. Bár a Megváltó kezét a leprásra helyezte, mégsem lett tisztátalanná. Érintéséből életadó erő származott. A bélpoklos megtisztult. Így van ez a bűn poklosságával is: mélyen gyökerezik, halálos, és emberi erővel lehetetlen megtisztítani… Jézusra azonban, bár az emberek között lakott, nem ragadt át a fertőzés. Jelenléte mindig gyógyító erőként hat a bűnösre. Aki csak lába elé borul, és hittel mondja: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem” (Mt 8:2), hallani fogja válaszát: „Akarom, tisztulj meg.” (Mt 8:3)

Néhányszor a Mester nem nyújtotta azonnal a kívánt áldást, a gyógyulást. A leprás esetében azonban, amint a kérés elhangzott, rögtön teljesítette. Amikor földi áldásokért imádkozunk, lehet, hogy a válasz késik, vagy Isten valami mást ad, mint amit kértünk. De nem így van, ha a bűntől való szabadulásért könyörgünk. Az az Ő akarata, hogy megtisztítson minket a bűntől, gyermekeivé fogadjon, és képessé tegyen a szent életre. Krisztus „önmagát adta a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint” (Gal 1:4). „Ez az a bizodalom, amellyel őhozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket: és ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kértünk őtőle.” (1Jn 5:14–15) – Jézus élete, 266. o.

Július 12. – vasárnap  -  Mindene volt, csak egészsége nem

Isten próbákat enged meg, hogy lássa, ki hűséges hozzá a kísértésekben. Nehéz helyzeteket enged meg az életükben, hogy lássa, bíznak-e egy náluk erősebb hatalomban. A próbák felszínre hozzák a még fel nem fedezett jellemtulajdonságokat. Ő megengedi az önelégült emberek esetében a kísértéseket, hogy tudatosuljon bennük tehetetlenségük.

Amikor a szenvedés hullámai összecsapnak felettünk, és a jólét helyett olyan idők köszönnek ránk, amikor mindenikünknek áldozatot kell hoznia, hogyan birkózunk meg Sátán kísértéseivel? Ha elesünk, fény derül hitetlenségünkre. Ezért ezekben a pillanatokban a menny áldásainak tapasztalatára támaszkodjunk, és mondjuk: Urunk, mi bízunk benned, szolgáidban és munkádban! Bizalmunk benned van! – Bizonyságtételek, 7. kötet, 210–211. o.

Amikor próbák jönnek, jusson eszedbe, hogy a javadat szolgálják… Ha nehézségek törnek rád, tudd, Isten azért engedte meg azokat, hogy a dicsőség Urától megújult erőt vehess, hogy biztonságban megáldhasson és támogathasson. Hittel és csalhatatlan reménységgel bízz ígéreteiben!

Mennyire jó hozzánk Isten, micsoda biztonság számunkra gondviselése! Gyermekei vagyunk, ezért úgy is közeledjünk hozzá, mint szerető Atyához. Kívánsága, hogy feddhetetlenségének tündöklő sugarai ragyogjanak arcunkon, visszhangozzanak szavainkban, és nyilvánuljanak meg cselekedeteinkben. Ha úgy szeretjük egymást, ahogy Krisztus szeretett minket, leomlanak a köztünk és Isten, valamint köztünk és embertársaink közti falak, melyek meggátolják a Szentlélek kiáradását… Bízz az Úrban teljes szíveddel! Hordozni fog, gondjaidat pedig magára veszi. – My Life Today, 185. o.

Felhívom a figyelmeteket Isten bőkezűségére – tőle jönnek ezek az áldások. Ébresszen dicséretet szívetekben minden új hajnal frissessége szerető gondoskodásának e jelei láttán. Szerető mennyei Atyánk, aki annyi mindent árasztott ránk, hogy boldoggá tegyen bennünket, rejtett ajándékokat is ad, mert Ő tudja, mire van szüksége a bukott embernek. Miközben áldásokat nyújt, nehézségeket is megenged, amelyeknek az a célja, hogy megtanuljuk felhasználni a nekünk adott képességeket. Ezek a nehézségek fejlesztik bennünk a türelmes szorgalmat, a kitartást és a bátorságot.

Bizonyos bajokat enyhíthetünk, de meg nem szüntethetünk. Ahelyett, hogy a környezete alakítaná az embert, neki kell a környezetét alakítania, legyőzve az akadályokat. Azzal fejlesztheti képességeit, hogy rendet és összhangot teremt a zűrzavarban. Ebben a törekvésben számíthat Isten segítségére, ha igényli azt. Nem hagyja magára, hogy egyedül birkózzon a kísértésekkel, saját erejével küzdjön a próbákban. A Mindenható siet a segítségünkre. Jézus otthagyta a menny királyi udvarait. Szenvedett és meghalt a bűn miatt lealjasodott világon, hogy megtaníthassa az embereknek, miként álljanak meg életük próbáiban, s hogyan győzzék le a kísértéseket. Ő a mi példaképünk. – Bizonyságtételek, 5. kötet, 312. o.

Július 13. – hétfő  -  Egy szokatlan tanú

„Ti vagytok a földnek sói.” (Mt 5:13) Krisztus ezen szavai segítenek véleményt alkotnunk arról, hogy milyen jelentőséggel bír az emberi befolyás. Együtt kell dolgoznunk a Megváltóval, felemelnünk, amit Ő felemel, helyes elveket továbbítanunk a világ felé, és meghátrálásra késztetnünk a világban romboló gonoszságot. Hirdetnünk kell a kegyelmet, melyet csakis Jézus kínálhat fel. Fel kell emelnünk, meg kell ízesítenünk mások életét és jellemét tiszta példamutatásunk, hitünk és őszinte szeretetünk által. Isten képviselőiként reformáló, ugyanakkor megtartó erőt kell gyakorolnunk a világban. El kell hárítanunk a gonosz romboló, megvesztegető befolyását…

Isten gyermekeinek munkája ebben a világban: elrekeszteni a gonoszt, felemelni, megtisztítani, nemesebbé tenni az emberiséget. A jóság, szeretet és jóakarat elveinek gyökeréből ki kell szakítania az önzőséget, mely átitatta társadalmunkat, és megrontotta az egyházat is… Ha férfiak és nők kitárják a szívüket az igazság és szeretet mennyei befolyása előtt, ezek az elvek szétáradnak, mint a vizek a sivatagban, felfrissítenek mindent, és üdeség lesz mindenütt, ahol most kopár szárazság zsarnokoskodik. Az Úr útját megőrzők befolyása örökkévaló lesz. A mennyei béke tartós, felüdítő, felvilágosító vidámságát viszik magukkal. – Isten csodálatos kegyelme, 124. o.

Az isteni igazság nem csak szószékről érintheti meg az emberi szíveket. Van egy másik munkaterület is, lehet, hogy szerényebb, de ugyanolyan ígéretes. Ez az alacsony sorsúak otthona, a gazdagok palotája, a vendégszeretők asztala és az ártatlan társas örömöt nyújtó összejövetelek helye…

Bárhová megyünk, vigyük magunkkal Jézust, és hozzuk mások tudomására, hogy mennyire értékeljük Megváltónkat. Aki mégis kőfalak mögé zárva próbálja megőrizni vallását, az értékes alkalmakat veszít el, hogy jót cselekedhessék. A kereszténység társadalmi kapcsolatok révén érintkezik a világgal. Mindenki, aki már részesült az isteni világosságban, árassza azt azoknak ösvényére, akik nem ismerik az élet Világosságát.

Mindannyiunknak Jézus tanúivá kell lennünk. Fejlesztenünk kell a Krisztus kegyelme által megszentelt társadalmi erőnket, hogy lelkeket nyerjünk meg a mennynek. Hadd lássa a világ, hogy nem foglalnak le önzően saját érdekeink, hanem arra vágyunk, hogy másokkal is megoszthassuk áldásainkat és kiváltságainkat. Lássák, hogy vallásunk nem tesz közömbössé vagy szőrszálhasogatóvá. Mindazok, akik vallják, hogy megtalálták Jézust, szolgáljanak úgy, ahogyan Ő tette az emberek javáért. – Jézus élete, 152. o.

Július 14. – kedd   -  Elizeus próféta

Elizeus próféta élete első éveit a falusi környezet nyugalmában töltötte Isten, a természet és a hasznos munka gyámsága alatt. Az általános hitehagyás idején apjának családja nem hajtotta meg térdét a Baál előtt. Otthonukban Istent tisztelték, és szolgálatuk, kötelességük iránt tanúsított hűségük mindennapi szabály volt.

Gazdag földművelő fiaként Elizeus minden munkát elvégzett, ami keze ügyébe esett. Jóllehet vezetői adottságokkal rendelkezett, megtanult közönséges feladatokat is teljesíteni, mert ahhoz, hogy bölcsen vezethessen, meg kellett tanulnia engedelmeskedni. Kis dolgokban való hűsége nagy feladatokra készítette fel. Habár alázatos és szelíd lelkületű, Elizeus életerős és az erőfeszítésekben kitartó ifjú volt. Félte Istent és szerette Őt; a nemes célokért tett mindennapi alázatos fáradozás szép jellemet formált benne, növekedett a mennyei kegyelemben és ismeretben. Miközben apja mellett segédkezett a házi munkákban, megtanult együtt dolgozni Istennel. – Reflecting Christ, 336. o.

Ahogy telt az idő, és Illés mind jobban felkészült az elragadtatásra, Elizeus egyre inkább felnőtt Illés helyének betöltésére. Hite és eltökéltsége újra próbára tétetett. Követte a prófétát a szolgálatban, és tudta, milyen változások elé néznek. Illés lépten-nyomon arra kérte, hogy forduljon vissza.

„Maradj itt, kérlek! – mondta Illés. – Mert az Út Béthelbe küldött engem.” A földműves tapasztalattal rendelkező Elizeus azonban megtanulta, hogy nem adhatja fel, nem csüggedhet el. Ezúttal sem állt szándékában szem elől téveszteni a célt. Akárhányszor kérte őt Illés, hogy térjen vissza, Elizeus válasza ez volt: „Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged!” (2Kir 2:2)

„Elmentek együtt mindketten… A Jordán mellett megálltak. És fogta Illés az ő palástját, és összehajtva azt megütötte azzal a vizet; és az kétfelé vált; úgy, hogy mind a ketten szárazon mentek át rajta. És mikor általmentek, mondta Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És mondta Elizeus: Legyen, kérlek, a tebenned való léleknek kettős mértéke énrajtam. És ő mondta: Nehéz dolgot kértél; mégis ha majd meglátsz engem, mikor tőled elragadtatom, meglesz, amit kérsz: ha pedig meg nem látsz, nem lesz meg. És lőn, amikor mentek és menvén beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól. És felment Illés a szélvészben az égbe...” (2Kir 2. fejezet)

Attól a pillanattól kezdve Elizeus átvette Illés helyét. Hűséges volt a kis dolgokban, hűségesnek bizonyult a nagy dolgokban is…

E történet tanulsága mindannyiunkat érint. Senki nem tudhatja, milyen céljai vannak Istennek a ránk mért fegyelmezéssel, egy dologban viszont mindannyian biztosak lehetünk: ahhoz, hogy nagy feladatok várhassanak ránk, a kis dolgokban kell hűségesnek bizonyulnunk. Életünk minden pillanatában megnyilatkozik a jellemünk, és Isten csak azokat a munkásokat tiszteli meg nagy felelősséggel, akik nem vallanak szégyent a kis dolgokban (2Tim 2:15). – Education, 59–61. o.

Július 15. – szerda  -  Naámán gyógyulása

Naámán, a szíriai megkérdezte Isten látnokát, miként gyógyulhatna ki undorító betegségéből, a leprából. Elizeus azt üzente neki, hogy fürödjék meg hétszer a Jordánban. Naámán miért nem követte azonnal Elizeusnak, Isten látnokának utasítását? Miért vonakodott megtenni, amit a látnok mondott? Ehelyett morogva fordult szolgájához. Megaláztatásában és csalódottságában mérgelődni kezdett, s dühében megtagadta, hogy engedelmeskedjék az egyszerű utasításnak, melyet Isten látnoka előírt. „Íme, én azt gondoltam, hogy majd kijön hozzám, és előállván segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének nevét, és kezével megilleti a beteg helyeket, és úgy gyógyítja meg a kiütést. Avagy nem jobb-e Abna és Parpár, Damaszkusz két folyóvize Izrael minden vizénél? Avagy nem fürödhetnék-e meg azokban, hogy megtisztuljak? Ily módon megfordulván, nagy haraggal elment. Szolgálója azonban lelkére beszélt: Atyám, ha valami nagy dolgot mondott volna a próféta néked, avagy nem tetted volna-e meg? Mennyivel inkább, mikor csak azt mondja, hogy fürödj meg és megtisztulsz?”

E főtiszt méltóságán alulinak tartotta, hogy a kicsiny Jordánban megfürödjék. Az említett két folyó sokkal szebb volt. Lugasok és fák vették körül, bálványokkal a lugasokban. Sokan sereglettek a két folyóhoz imádni a bálványisteneket. Ezért nem lett volna megalázó, ha ott merítkezik meg. A látnok utasításának követése azonban megalázta volna kevély, rátarti jellemét. Holott a készséges engedelmesség hozza meg a kívánt eredményt. Mikor megmerítkezett, meg is gyógyult. – Bizonyságtételek, 2. kötet, 309–310. o.

Ma is minden országban vannak őszinte emberek. A menny rájuk sugározza fényét. Ha hűségesen cselekszik, amit kötelességüknek tartanak, nagyobb világosságot kapnak, amíg – az Ószövetség Naámánjához hasonlóan – ők is erre a meggyőződésre jutnak: nincs más Isten az egész földön!

Minden őszinte lélek, „aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjon Istenére” (Ésa 50:10). – Próféták és királyok, 253. o.

Krisztus lakozzon szívünkben! Ez minden, amire szükségünk van. Meg kell feszítenünk énünket. Ha énünk elmerül Krisztusban, igazi szeretet tör fel spontán módon szívünkből. Nem érzés ez, nem is indíttatás, hanem egy megszentelt akarat döntése. Krisztus szeretete nem érzés, hanem a szív, a lélek és a jellem teljes átalakulása: meghal az énünk számára, életre támad Isten számára. Urunk, Üdvözítőnk arra kér, hogy adjuk át magunkat neki. Adjuk át énünket, hogy szándéka szerint felhasználhasson. Ha nem adtuk át magunkat Istennek teljesen, nem leszünk hasznosak, sikeresek és boldogok a szolgálatban, bárhol is végeznénk azt. – Adventista Biblia-kommentár, 6. kötet, 1100–1101.

Július 16. – csütörtök  -  Egy újabb hívő

Az újjászületés által a szív összhangba kerül Istennel és törvényével. E hatalmas változás nyomán a bűnös átment a halálból az életbe; a bűnös szent, a törvényszegő és lázadó pedig engedelmes és hűséges lett. Véget ért a régi, az Istentől elidegenedett élet; megkezdődött az új, a megbékélt élet, a hit és szeretet élete. „A törvénynek igazsága” pedig „beteljesül... bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint” (Rm 8:4). S az ember szívből kiáltja: „Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt 119:97)

„Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket.” (Zsolt 19:8) A törvény nélkül az embernek nincs igazi fogalma Isten tisztaságáról és szentségéről, sem pedig a maga bűnösségéről és tisztátalanságáról. Nem látja be igazán bűnös voltát, és nem érzi a megtérés szükségességét. Az ember megsértette a menny törvényét, és ezért elveszett állapotban van. De mivel nincs elveszett állapotának tudatában, azt sem ismeri fel, hogy szüksége van Krisztus engesztelő vérére. A megváltás reménységét szívének gyökeres megváltozása és életének megújulása nélkül fogadta el. Szép számmal van ilyen felszínes megtérés, és tömegek csatlakoznak az egyházhoz, akik soha nem forrtak össze Jézussal. – A nagy küzdelem, 468. o.

Isten jósága és hosszútűrése, bűnösök iránti, áldozatkész szeretete képessé teszi az embereket, hogy megkülönböztessék kegyelmét, s ily módon ezt a kegyelmet másoknak is továbbadhassák. Krisztus életének csodálatos példája – a páratlan gyöngédség, mellyel áthatotta a megszomorodott lelkek érzéseit, együtt sírva a sírókkal, együtt örvendezve a szeretetében örvendezőkkel – mély benyomást gyakorol az Urat szeretők és az Ő parancsolatait megtartók jellemére.

Nem kényszerből lesznek kedvesek felebarátaikkal, hanem szeretetből. Kedves szavaik és tetteik által megpróbálják egyengetni fáradt lábuk előtt az ösvényt, hiszen ők is azt szeretnék, ha velük is ugyanezt tennék. Amilyen mértékben napról napra, óráról órára megkapjuk az Atya áldását, hálánk jeléül nem tehetünk mást, mint önzetlenül szeretjük embertársainkat, akikért Krisztus meghalt. Részesülünk áldásokban? Igen. Akkor adjuk tovább – nem néhány kiváltságosnak, hanem mindenkinek, akivel kapcsolatba lépünk! Kegyelmet kaptunk, tovább kell adnunk! – Our High Calling, 183. o.

Július 17. – péntek

További tanulmányozásra: Jézus élete, 262–265. o.; Bizonyságtételek, 7. kötet, 211. o.