A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Keresztre feszített és feltámadott  

Június 20., szombat délután

A kétségbeeséstől, bánattól és reménytelenségtől sújtva gyülekeztek a tanítványok a felházban. Bezárták és eltorlaszolták az ajtókat attól való félelmükben, hogy rájuk is ugyanaz a sors vár, mint szeretett Mesterükre. Itt történt, hogy az Üdvözítő, feltámadása után, megjelent nekik.

Még negyven napig időzött Krisztus a földön. Ezalatt előkészítette a tanítványokat a rájuk bízott feladatra, és megmagyarázta nekik mindazt, amit addig fel nem foghattak. Beszélt a jövendölésekről, melyek eljövetelét hirdették; majd arról, hogy a zsidók elvetik Őt, valamint haláláról. Kimutatta, hogy a jövendölések minden egyes részlete beteljesedett. Felhívta a figyelmüket, hogy a próféciák teljesedésében lássák a biztosítékát annak az erőnek, mely további működésüket kíséri. Minderről ezt olvashatjuk: „Akkor megnyilatkoztatta az ő elméjüket, hogy értsék az Írásokat. És mondta nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak és feltámadni a halálból harmadnapon. És prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok között Jeruzsálemtől elkezdve.” Még hozzáfűzte: „Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai.” (Lk 24:45–48)

A tanítványok ama napok alatt, melyeken Krisztus közöttük tartózkodott, sok új tapasztalatot szereztek. Amikor szeretett Mesterük a történteket az Írás fényénél megmagyarázta nekik, hitük teljesen megszilárdult benne. Megértek arra, hogy elmondhatták: „Tudom, kinek hittem.” (2Tim 1:12) Kezdték felismerni munkájuk lényegét, horderejét és kiterjedését. Megértették, hogy mi a feladatuk: hirdetni a világnak a rájuk bízott igazságokat. Bizonyítaniuk kell a világ előtt Krisztus életének eseményeit, halálát és feltámadását, az ezekre vonatkozó jövendöléseket, a megváltási terv csodáit és Jézus bűnbocsátó hatalmát. Hirdetniük kell a béke és üdvösség evangéliumát a bűnbánat és Krisztus ereje által. – Az apostolok története, 26–27. old.

A próféciáról való vitatkozás közben Krisztus pontos képet ad tanítványainak arról, hogy miért kellett neki emberi formában megjelennie. Az a reménységük és várakozásuk, hogy a Messiás olyan valaki lesz, aki a nép kívánságainak megfelelően elfoglalja a trónt és a királyi hatalmat, félrevezető volt. Ez a felfogás megakadályozta a helyes megértését annak a ténynek, hogy Jézus a legmagasabb méltóságból a legalacsonyabb helyzetbe ereszkedett, amit csak elfoglalhatott. Krisztus azt akarta, hogy tanítványainak elgondolásai, elképzelései lehetőleg tiszták és igazak legyenek minden tekintetben és értelemben. Amennyire csak lehetséges volt, meg kellett érteniük mindazt, ami a számára kijelölt szenvedésekkel összefüggött. Az Üdvözítő megmutatta tanítványainak, hogy az a szörnyű harc, amelyet most még képtelenek voltak felfogni, abban a szövetségben teljesedett be, amely még a világ fundamentumainak a lerakása előtt megköttetett. Krisztusnak meg kellett halni, mint ahogy a törvény minden megszegőjének meg kell halnia, ha továbbra is megmarad a bűnben. Mindennek meg kellett lennie, de nem vereségben kellett végződnie, hanem dicsőséges, örök győzelemben. Jézus azt mondta tanítványainak, hogy mindent el kell követni azért, hogy a világ megszabaduljon a bűntől. Követőinek úgy kell élniük, ahogy Ő élt, és úgy kell munkálkodniuk, ahogy Ő munkálkodott, vagyis hathatós és állhatatos erőfeszítéssel. – Jézus élete, 799. old.

Június 21., vasárnap:  -  Gecsemáné: Nehéz küzdelem

Krisztus a mi Megváltónk. Ő az Ige, ami testté lett és közöttünk lakozott. Ő a forrás, amelyben minden szennytől megtisztulhatunk. Ő a drága áldozat, amit azért mutattak be, hogy békülést szerezzen az emberiséggel. A mennyei világegyetem, az el nem bukott világok, az elbukott világ és a gonosz szövetsége sem állíthatja, hogy Isten többet tehetett volna az emberiség üdvössége érdekében. Ezt az ajándékot sosem lehet felülmúlni, Krisztus nem fejezhette volna ki mélyebben szeretetét. A Golgota munkásságának megkoronázását jelentette. Az a feladat hárul az emberre, hogy válaszoljon az ő végtelen szeretetére, magáévá tegye ezt a nagy üdvösséget, amit az Úr áldásainak köszönhetően nyerhet el. – That I May Know Him, 69. old.

Jézus, amikor valamilyen nagy próba vagy fontos feladat előtt állt, elvonult a hegyek magányába, és az éjszakát az Atyához való imádkozással töltötte. Egy éjszakai könyörgés előzte meg az apostolok elhívását, a Hegyi beszédet, a megdicsőülést; valamint a tárgyalótermi és a kereszten elszenvedett lelki gyötrelmet és a feltámadás dicsőségét.

Nekünk is időt kell szakítanunk az elmélkedésre, imádkozásra és lelki felüdülésre. Nem értékeljük az ima erejét és hatékonyságát úgy, ahogy kellene. Az ima és a hit megvalósítja, amire a földön semmilyen hatalom nem képes. Ritkán kerülünk minden vonatkozásban kétszer azonos helyzetbe. Folytonosan új dolgok történnek velünk, és új próbákkal küzdünk, amelyekben a régi tapasztalatok nem adhatnak elegendő eligazítást. Folyamatos világosságra van szükségünk, ami Istentől jön.

Krisztusnak mindig van üzenete azok számára, akik figyelnek szavára. A Gecsemáné kerti lelki gyötrelem éjszakáján az alvó tanítványok nem hallották Jézus hangját. Némileg homályos képük volt az angyalok jelenlétéről, de nem érzékelték a jelenet súlyát és dicsőségét. Álmosságuk és kábultságuk miatt nem nyerték el azt a bizonyosságot, amely lélekben megerősítette volna őket a rájuk váró félelmetes eseményekre. Ugyanígy ma is pontosan azok az emberek, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a mennyei útmutatásra, sokszor anélkül maradnak, mert nem keresik a mennyel való bensőséges közösséget. – A nagy Orvos lábnyomán, 509. old.

Isten meghallgatta az elhagyatottságodban, megfáradt állapotodban és próbádban elrebegett imáidat, de nem mindig úgy, ahogy vártad, ám mindig a javadra. [...]

Az Úr minden őszinte imát meghallgat. [...]

Péter megtagadta a fájdalmak Férfiját, amikor megaláztatásának órájában félelem fogta el. De később megbánta, és újra megtért. Lelke mélyéből megalázkodott, újra átadva magát Üdvözítőjének. Könnyes szemmel visszament a Gecsemáné kert magányába, s ott borult arcra, ahol Mesterét látta arcra borultan, mikor roppant gyötrelme véres verejtéket sajtolt ki pórusaiból. Az apostolt furdalta a lelkiismeret, mert eszébe jutott, hogy átaludta az időt, mikor Jézus esedezett a félelmetes órákban. Büszke szíve összetört, s a bűnbánat könnyei öntözték a földet, melyet alig pár órája Isten szeretett Fiának verejtékcseppjei festettek be. Péter megtért emberként távozott a kertből. Akkor már készen állt megszánni a megkísértettet. Porig volt alázva, ezért szánni tudta a gyöngét, tévelygőt. Inteni és figyelmeztetni tudta az önteltet, s egészen felkészült rá, hogy erősítse testvéreit. – Bizonyságtételek, 3. köt., 415–416. old.

Június 22., hétfő:  -  Júdás

Amikor Krisztus megengedte, hogy a tizenkettő egyikeként Júdás csatlakozzon hozzá, tudta, hogy a tanítványt az önzés démonjai uralják. Tudta, hogy ez a magát tanítványnak nevező személy el fogja árulni, mégsem különítette el a többiektől, nem küldte el. Ezeknek a férfiaknak az elméjét felkészítette halálára és mennybemenetelére, és előre látta, hogy ha elutasítja Júdást, akkor őt Sátán fel fogja használni, hogy nehezen megcáfolható és megmagyarázható dolgokat híreszteljen...

Krisztus ezért nem távolította el Júdást, hanem maga mellett tartotta, ahol ellensúlyozhatta azt a befolyást, amit különben munkássága ellen gyakorolhatott volna. – Review and Herald, 1903. május 12.

[Júdás] Szemtanúja volt Jézus hatalmas cselekedeteinek, mellette volt tanítói tevékenysége alatt, és a mindent legyőző bizonyítékok súlya alatt felismerte, hogy Ő a Messiás. De Júdás önző és kapzsi volt, szerette a pénzt. Haragosan felpanaszolta a drága illatszer elpazarlását, melyet a magába szállt bűnös nő a Megváltó lábára öntött. Mária szerette az Üdvözítőt. Krisztus igen sok bűnét megbocsátotta. Végtelenül szeretett fivérét feltámasztotta a halálból, és ő úgy érezte, hogy Jézusért semmi áldozat sem nagy számára. Minél drágább a kenet, annál jobban kifejezheti az Üdvözítő iránti végtelen háláját. Júdás azonban, fösvénysége mentségére, azt sürgette, hogy sokkal jobb lett volna a kenetet eladni és az árát a szegényeknek adni. Csakhogy ezt nem azért mondta, mert törődött a szegényekkel: hiszen önző és becstelen volt, és gyakran képes volt saját céljaira fordítani azokat az adományokat, melyeket az adakozók a szegényeknek szántak. Júdásnak nemigen volt gondja Jézus jólétére vagy szükségleteire, és hogy fösvénységét leplezze, minduntalan a szegényekre hivatkozott. Mária bőkezűsége a legélesebben megfeddte az ő önzését és fösvénységét. Sátán kísértései előtt nyitva állt az út, és kísértéseivel termékeny talajra talált Júdás szívében. [...]

Júdás tudta, hogy a hatalmasok, a főpapok és vének mennyire vágynak Jézus elfogására, és ezért néhány ezüstpénz fejében felajánlotta nekik, hogy elárulja Őt. A pénz iránti nagy szeretetében beleegyezett abba, hogy kijátssza Urát legelkeseredettebb ellenségeinek. Sátán megszállta Júdást, és az utolsó vacsora megható jelenetei alatt az áruló terveket kovácsolt szándékának megvalósítására. – Tapasztalatok és látomások, 165–166. old.

Június 23., kedd:  -  Vagy vele, vagy ellene

Ó, bárcsak mindenki megértené, hogy Krisztus nélkül semmit sem tehetünk! Aki nem vele gyűjt, tékozol. Gondolatainknak és tetteinknek nem lesz megfelelő minősége, és befolyásuk tönkreteszi a jót. Tetteink kettős hatással bírnak, mivel éppen úgy befolyásolnak másokat, mint ahogy bennünket is. Ez a befolyás vagy áldás, vagy annak a csapdája, akivel társulunk. Ó, mennyire kevéssé értjük meg! A tettek szokásokat alakítanak ki, s a szokások a jellemet formálják. Ha nem vigyázunk a szokásainkra, nem leszünk képesek csatlakozni az üdvösséget munkáló mennyei lényekhez, és nem készülünk fel, hogy belépjünk a mennyei otthonokba, amelyeket készít számunkra Jézus. – A keresztény nevelés alapelvei, 194. old.

Veszélyben van, akit újból és újból vonz Üdvözítője, de közömbösen viszonyul a figyelmeztetésekhez, nem veti alá neki meggyőződéseit, nem tér meg és nem engedelmeskedik, amikor felszólítják, hogy keresse a megtérést és a kegyelmet. Jézus magához vonzza, a Lélek hatást gyakorol rá, próbálja meggyőzni, hogy vesse alá törekvéseit Isten akaratának, s amikor nem veszi figyelembe ezt a meghívást, a Szentlélek megszomorodva távozik. A bűnös úgy dönt, hogy bűnben és bűntudatban marad, pedig rendelkezik a bátorító bizonyítékokkal. Ennél több bizonyíték azonban már nem válna javára... Egy másféle vonzást viszonoz, éspedig a Sátánét. A sötétség hatalmainak enged. Végzetes ez a magatartás, és megátalkodott bűnében hagyja a lelket... mígnem a bűnös már nem érez lelkiismeret-furdalást, megbánást, s ennek következtében nem részesül megbocsátásban sem. – That I May Know Him, 244. old.

A kereszten folyó haláltusája alatt a vigasztalás sugara is beragyogta Jézust a bűnbánó tolvaj kérésén keresztül. Mindkét gonosztevő, akit Krisztussal együtt keresztre feszítettek, először szidalmazta Jézust. Egyikük magatartása szenvedései alatt még makacsabb és kihívóbb lett. Nem így történt a másikkal. Ez az ember nem volt megátalkodott bűnöző. A rossz társaság vezette félre és térítette el a bűnözés útjára, azonban kevésbé volt bűnös, mint azok közül sokan, akik ott álltak a kereszt mellett az Üdvözítőt gyalázva. [...] A törvényházban és a Golgota felé vezető úton Jézus közelében volt. Hallotta Pilátus kijelentését is: „nem találok benne semmi bűnt” (Jn

19:4). Megfigyelte és megjegyezte Jézus isteni viselkedését és szánakozó megbocsátását, amit kínzói iránt tanúsított. [...] Korábbi meggyőződése, hogy Ő Krisztus, ismét megerősödött szívében. Odafordult bűntársához, és ezt mondta neki: „Az Istent sem féled-é te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!” (Lk 23:40) A haldokló tolvajoknak nem volt többé semmi félnivalójuk az emberektől. Egyikük szívében azonban már ott volt az a meggyőződés, hogy van Isten, akitől félnie kell, és van jövendő, amely remegésre készteti. [...]

A Szentlélek megvilágosította elméjét, és a valóság láncszemei lassanként ismét összekapcsolódtak, s ő eljutott az igazság megismerésére. Jézusban, aki összetörve, kigúnyolva függött mellette a kereszten, meglátta Istennek ama Bárányát, aki elveszi a világ bűneit. Hangja reménységet, ugyanakkor félelmet is kifejez, mikor ez a tehetetlen, haldokló ember az ugyancsak haldokló Krisztus könyörületére bízza magát: „Uram, emlékezzél meg énrólam, mikor eljössz a te országodban!” (Lk 23:42)

Jézus válasza gyorsan érkezett. Gyengéd hangon, amely tele volt szeretettel, könyörülettel és erővel ezt mondja: „Bizony mondom néked ma: velem leszel a Paradicsomban.” (Lk 23:43) – Jézus élete, 749. old.

Június 24., szerda:  -  Feltámadott!

Péter apostol kifejti... hogy Dávid bizonyságot tett arról, hogy Krisztus lelke nem maradt a seolban (sírban), és teste sem látott rothadást. Péter apostol bemutatja ezen jövendölés beteljesedését a názáreti Jézusban. Isten valóban feltámasztotta Őt sziklasírjából, mielőtt teste rothadást látott volna. Ő volt az, akit felmagasztaltak a magasságos egekben.

Azon az emlékezetes alkalmon sokan azok közül, akik nevetségesnek tartották azt a gondolatot, hogy egy oly igénytelen személy, mint Jézus legyen az Isten Fia, elismerték Őt Megváltójuknak. Háromezer lélek csatlakozott az egyházhoz. Az apostolok a Szentlélek ereje által beszéltek. Szavaikat nem lehetett elvitatni, mert hatalmas csodák erősítették meg azokat a Szentlélek közvetítése által. Az apostolok maguk is elámultak az eredményen és a lelkek gyors és bőséges aratásán. Minden ember csodálattal telt el...

Habár az apostolok érvei világosak és meggyőzőek voltak, egymaguk nem tudták volna eloszlatni a zsidók előítéleteit, amelyek oly sok bizonyítéknak ellenálltak. De a Szentlélek szívükbe ültette isteni ereje által azon érveket, amelyek olyanok voltak, mint a Mindenható éles nyilai, meggyőzték őket ama rettenetes bűnükről, hogy elutasították, elvetették és megfeszítették a dicsőség Urát. „Ezeket pedig mikor hallották, szívükben megkeseredtek, és mondták Péternek és a többi apostolnak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Péter pedig mondta nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szentlélek ajándékát.” (Csel 2:37–38) – A megváltás története, 244–245. old.

Nem lesz kisebb az az erő, amivel Isten az evangélium hatalmas munkáját lezárja, mint amilyennel ezt a munkát elindította. A próféciák, amelyek az evangélium hirdetésének kezdetén a korai eső kiáradásában teljesedtek, a lezáruláskor a késői esőben ismét teljesedni fognak. Ez a „felüdülés ideje”, amelyet Péter apostol előre látott, amikor ezt mondta: „Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek; hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust.” (Csel 3:19–20)

Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal sietnek egyik helyről a másikra, hogy hirdessék a menny üzenetét. Az egész földön ezernyi hangon szól majd a figyelmeztetés. Csodálatos dolgok fognak történni. A betegek meggyógyulnak, és a hívők munkáját jelek és csodák kísérik. Sátán is dolgozik, ám hamis csodákkal. Még tüzet is hoz alá az égből az emberek szeme láttára (Jel 13:13). A föld lakóinak el kell dönteniük, ki mellé állnak.

Az üzenet nem annyira érveléssel, mint Isten Lelkének mélységes meggyőzése nyomán fog terjedni. Az érvek már korábban elhangzottak. A magvetés megtörtént, és most a mag ki fog kelni, és termést hoz. A missziómunkások által terjesztett irodalom megteszi a hatását. De sok embert, aki az igazság hatása alá került, még mindig gátol valami az igazság tökéletes megértésében és az engedelmességben. A fénysugarak mindenhova bevilágítanak, és az igazság tisztán felragyog. Isten őszinte gyermekeit a családi és egyházi kapcsolatok nem tudják már visszatartani. Elszakítják ezeket a kötelékeket. Az igazság mindennél drágább nekik. Az igazság ellen szövetkező erőkkel szemben sokan az Úr oldalára állnak. – A nagy küzdelem, 611–612. old.

Június 25., csütörtök:  -  „Szükség beteljesedni mindazoknak”

Krisztus Mózes könyvétől, a bibliai történet alfájától kezdve megmagyarázta nekik mindazokat a helyeket a Szentírásból, amelyek rá vonatkoznak. Ha azonnal megismertette volna magát velük, a szívük elégedett lett volna, és örömük teljességében nem éheztek volna semmi többre. Az volt a szükséges azonban számukra, hogy megértsék az ótestamentumi próféciák és előképek Krisztus mellett való bizonyságtételeit. Ezekre kellett hitüknek felépülnie. Jézus nem vitt véghez csodákat, hogy meggyőzze őket. Azt tekintette első feladatának, hogy megmagyarázza nekik az Írásokat. Eddig úgy vélekedtek haláláról, mint ami összetörte, megsemmisítette minden reménységüket. Krisztus most megmutatta nekik a próféták könyveiből, hogy éppen ez volt a legerősebb kézzelfogható bizonyíték hitük számára.

Miközben a tanítványokat oktatta, Jézus rámutatott az Ótestamentumnak, mint küldetése tanúbizonyságának fontosságára. Sokan azok közül, akik most kereszténynek vallják magukat, félreállítják az Ószövetséget, és azt vallják, hogy többé semmi haszna és jelentősége nincs. Krisztus azonban nem tanított semmi ilyet. Sőt, Ő olyan magasra értékelte az Ótestamentumot, hogy egy alkalommal ezt mondta róla: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.” (Lk 16:31)

Krisztus hangja szól hozzánk a pátriárkák és a próféták által Ádám napjaitól az utolsó idők eseményeinek a lezárásáig. Az Üdvözítő mellett az Ótestamentum éppen olyan tisztán és világosan tanúságot tesz, mint az Újszövetség. A profetikus múltból felragyogó világosság hozza elő tisztasággal és szépséggel Krisztus életét és az Újtestamentum tanításait: Jézus csodái istenségének bizonyítékai. Annak azonban, hogy Ő a világ Megváltója, még erősebb bizonyítékát találjuk meg, ha az Ótestamentum próféciáit az Újtestamentum történetével hasonlítjuk össze. – Jézus élete, 796–799. old.

Június 26., péntek  -  További tanulmányozásra

Az apostolok története: 41–42. old.