A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Krisztus a szombatnak Ura

Április 25., szombat délután

A negyedik parancsolat legelején int az Úr: „Megemlékezzél.” Tudta, hogy a gondok és a zavarba ejtő körülmények között élő ember kísértésbe esik, hogy kimentse magát a törvény követelménye alól, vagy feledi annak szent fontosságát. Ezért mondta: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.” (2Móz 20:18)

Egész héten tartsuk észben a szombatot, és tegyünk előkészületet, hogy a parancs szerint ünnepeljük meg. A szombatot nem csak mint törvényes körülményt kell megtartanunk. Igyekezzünk megérteni a szombatnak az élet összes vetületére kiterjedő lelki vonatkozását. Akik jelnek tekintik a szombatot Isten és maguk közt, amely azt bizonyítja, hogy Isten az Úr, aki megszenteli őket, azok helyesen képviselik a mennyei kormány erkölcsi elveit. Naponta imáikba foglalják, hogy nyugodjék meg rajtuk a szombat megszentelő hatása. Minden napot Krisztus társaságában töltenek el, és jellemének tökéletességét testesítik meg. Másokért végzett jó tetteik ragyogni fognak, mint a nap fényessége. – Bizonyságtételek, 6. köt., 353–354. old.

A szombat nem az értelmetlen tétlenség ideje. A törvény tiltja a világias tevékenységet az Úr napján, be kell szüntetni a létfenntartáshoz szükséges munkát, ezen a napon nincs megengedve semmilyen munka, világi kívánság vagy nyereségszerzés. Azonban ahogyan Isten is megnyugodott munkájától a teremtéskor, és megáldotta a szombatot, úgy kell az embernek is tartózkodnia a mindennapi teendőitől, hogy a szent órákat egészséges pihenéssel, imádattal és jó cselekedetekkel töltse. Az a munka, amit Krisztus a betegek meggyógyítása érdekében végzett, teljes összhangban állt a törvénnyel. Ezzel lényegében a szombatot tisztelte meg.

Üdvözítőnk a szenvedések enyhítésének munkáját nem szombatrontásnak, hanem irgalmas munkának nevezte.

Sosem szabad elhanyagolni a szenvedő emberiség szükségleteit. Az Üdvözítő példája által rámutatott arra, hogy igenis helyes enyhíteni a szenvedéseket szombatnapon. – My Life Today, 231. old.

Április 26., vasárnap:  -  „Szokása szerint”

Jézus a világ számára a gyógyító kegyelem kútforrása volt. Életéből még a názáreti magányban eltöltött évek alatt is rokonszenv és gyengédség áradt. Jelenlétében mindenki boldogabb lett – az idősek, a gondterheltek, a bűnösök, az ártatlan örömmel játszó gyermekek, a ligetek csöpp teremtményei, még a türelmes teherhordó állatok is. Ő, aki szavának erejével világokat tartott fenn, most lehajol, hogy segítsen egy sebesült madáron. Figyelme semmit sem került el, a legkisebbnek is szolgált. – Jézus élete, 74. old.

Így szól az Úr: „Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, [...] akkor gyönyörűséged lesz az Úrban.” (Ésa 58:15–14) Mindazoknak, akik a szombatot Krisztus teremtő és megváltó hatalmának jeleként fogadják el, örömük lesz benne. Jézust látják általa, őbenne gyönyörködnek. A szombat rávilágít a teremtés művére, mint az Ő hatalmas, megváltó erejének bizonyítékára. Az elvesztett édeni békére emlékeztet, és az Üdvözítő által helyreállított békéről beszél. A természetben minden az Ő hívását ismétli: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11:28) – Jézus élete, 289. old.

Isten pontról pontra megismételte a Sínai-hegyen szent törvényét, hogy népének ne legyen lehetősége engedetlennek lenni elvárásaihoz, és kijelentette, hogy ha engedelmesek lesznek, élhetnek parancsolatai által. Ennek ellenére a keresztény világ azt állítja, hogy Krisztus azért halt meg a golgotai kereszten, hogy eltörölje az Úr törvényét. A ceremoniális törvényben jelen voltak a jelképek és az árnyak, amelyeknek addig kellett volna érvényben maradniuk, mígnem találkoznak a valósággal, azzal, akire mutattak. Az áldozatok folyamatosan arra utaltak, hogy a Fiú el fog jönni világunkba, s amikor Jézus halálában a jelkép találkozott azzal, akire utalt, akkor az áldozatok értéküket vesztették, a Mindenható királyi törvénye azonban változatlan maradt. A Mester a következő szavakat intézte tanítványaihoz és a farizeusokhoz: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül, és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lesz; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lesz.” (Mt 5:17–19) Isten jutalomosztó ítéletének napján Krisztus ezen szavai elégségesek lesznek a törvénytaposó elítéléséhez még akkor is, ha Jehova törvényének folytonosságát semmi sem bizonyítaná. A Tízparancsolat elveiben egyetlen árny sincs. A Tízparancsolat nem egy jelkép. Isten adta a parancsolatokat, és a negyedik parancsolatban jelen van a szombatnap, amikor félre kell tennünk világi tevékenységeinket, hogy megemlékezzünk az ég és a föld teremtéséről. Amíg lesz ég és föld, addig ez a törvény kötelező lesz a földlakók számára. – Review and Herald, 1890. július 15.

Április 27., hétfő:  -  A szombat üzenete és jelentősége

A szombat értéke, mint nevelési eszköz, felmérhetetlen. Isten mindenre igényt tart, ami a miénk, de dicsőségével megáldva és átalakítva adja vissza. A tizedet, amelyet Izraeltől magkívánt, arra szánta, hogy megőrizzék az emberek között dicső szépségben az Ő mennyei templomának mását, földön való jelenlétének jelképét. Így időnknek egy részét is – amelyre igényt tart – nevét és pecsétjét ráütve újra visszaadja nekünk. Így szól: „Jel az énközöttem és tiköztetek… hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr”, mivel „hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt.” (2Móz 31:13; 20:11) A szombat a teremtői és megváltói hatalom jele; Istenre mutat mint az élet és tudás forrása; felidézi az ember eredeti dicsőségét, és ezzel bizonyságot tesz arról, hogy Isten újjá akar teremteni bennünket saját képmására. – Előtted az élet, 250. old.

Az Úr látta, hogy az embernek még a Paradicsomban is szüksége van a szombatra; arra, hogy a hét egyik napján félretegye saját érdekeit és foglalatosságát, mélyebben elgondolkozzék Isten művein, elmélkedjék hatalmáról és jóságáról. Szüksége volt a szombatra, hogy az élénkebben emlékeztesse Istenre, és hálát ébresszen, mert jóságos Teremtőjétől kapta mindazt, aminek örül, és amit birtokol. – Pátriárkák és próféták, 48. old.

A szombat a teremtéskor lett megszentelve. Az emberért rendeltetett már akkor, „mikor együtt örvendeztek a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadoztak” (Jób 38:7). […]

A szombat nem csak Izraelnek, hanem az egész emberiségnek adatott. Édenben ismerte meg az ember, s a Tízparancsolat elveihez hasonlóan örökre érvényben marad. Krisztus a következőket mondja a parancsolatokról, melyekhez a negyedik parancsolat is tartozik: „A törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Mt 5:18) Amíg lesz ég és föld, a szombat a teremtői hatalom jele. S amikor Éden újból virágba borul majd ezen a földön, Isten szent nyugalomnapját mindenki tiszteletben fogja tartani a nap alatt. A megdicsőült és megújított földön „szombatról szombatra eljön minden test engem imádni, szól az Úr”.

Isten arra tanít, hogy gyűljünk össze házába, s ápoljuk a tökéletes szeretet tulajdonságait. Ezáltal készíti fel a földön élőket arra a lakozásra, amelyet Krisztus készít el mindazok számára, akik szeretik Őt. Ott majd szombatról szombatra és hónapról hónapra elmennek a szent helyre, és hangjukkal csatlakoznak a magasztos zenéhez, a dics- és hálahimnuszokhoz a trónon ülő Bárány előtt. – The Faith I Live By, 37. old.

Április 28., kedd:  -  Szombatnapi gyógyítások Kapernaumban

A Megváltó azt akarta, hogy követői megtudják, milyen az az ellenség, akivel szembe kell szállniuk, hogy ne essenek áldozatul cselfogásainak... Más, hasonló jellegű eseteket is megörökít a Szentírás. A kananeus asszony leányát egy démon kegyetlenül kínozta, de Jézus kiűzte szavával (Mk 7:26–30). „Egy vak és néma ördöngöst” (Mt 12:22); az ifjút, akit megszállt egy néma lélek, és „gyakorta vetette őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt” (Mk 9:17–27); az őrültet, aki „tisztátalan ördögi lélektől” gyötörve (Lk 4:36) megzavarta a kapernaumi zsinagóga szombati nyugalmát – a könyörületes Megváltó mindegyiket meggyógyította. Krisztus majdnem minden esetben úgy szólította meg a démont, mint értelmes lényt. Megparancsolta, hogy hagyja el áldozatát, és ne gyötörje tovább. A kapernaumi hívek, látva Jézus nagy hatalmát, megrémültek, „és egymással szóltak és beszéltek, mondván: mi dolog ez, hogy nagy méltósággal és hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek, és kimennek?” (Lk 4:36) [...]

A nagy csaló semmitől sem fél annyira, mint attól, hogy felismerjük cselfogásait. Hogy jobban elrejtse valódi jellemét és szándékát, úgy ábrázoltatja magát, hogy csak gúny és megvetés tárgya legyen. Nagyon meg van elégedve, ha groteszk, visszataszító, torz lénynek – félig állatnak, félig embernek – festik meg. Örül, ha hallja, hogy akik értelmesnek és jól értesültnek vélik magukat, tréfából és gúnyból emlegetik. [...]

Sátán a befolyásáról mit sem tudókat képes leginkább hatalmába keríteni. Igéjében Isten azért tár fel oly sok példát az ördög gonosz munkájára, hogy leleplezze Sátán titkos erőit, és elővigyázatossá tegye az embert támadásaival szemben.

Sátánnak és seregének a hatalma és rosszakarata jogos félelemre adhatna okot, ha nem találnánk védelmet és szabadulást Megváltónknál, aki hatalmasabb náluk. Házunkat gondosan bebiztosítjuk reteszekkel és zárakkal, hogy a gonosz emberektől megvédjük javainkat és életünket. De ritkán gondolunk a gonosz angyalokra, akik folyvást igyekeznek a közelünkbe férkőzni, és akiknek a támadása ellen nem építhetünk saját védelmi eszközeinkre. Ha engedélyt kapnak rá, megzavarhatják gondolkozásunkat, tönkretehetik és meggyötörhetik testünket, elpusztíthatják javainkat és életünket. Egyedüli örömüket a szenvedésben és pusztításban találják. Félelmes helyzetben vannak, akik nem Isten kívánalmait követik, hanem Sátán kísértéseinek engednek, mígnem az Úr átengedi őket a gonosz lelkek irányításának. De akik Krisztust követik, biztonságban vannak az oltalma alatt. Az Atya a mennyből nagy erejű angyalokat küld védelmükre. A gonosz nem törheti át azt az őrséget, amelyet Isten állít népe köré. – A nagy küzdelem, 515–517. old.

Ma is tömegeket tartanak hatalmukban a gonosz lelkek, miként annak idején a kapernaumi megszállottat. Mindazok, akik szántszándékkal elfordulnak Isten parancsolataitól, Sátán uralma alá helyezik magukat. Sokan játszanak a bűnnel, és úgy gondolják, fel tudnak hagyni vele, amikor úgy tetszik nekik: de addig-addig engednek csábításainak, míg az övékénél erősebb akarat foglyai lesznek, és e titokzatos hatalom láncait már képtelenek lerázni. Talán olyan tehetetlenül vergődnek valami titkos bűn vagy eluralkodó szenvedély fogságában, akárcsak az a kapernaumi megszállott.

Helyzetük mégsem reménytelen. Isten nem irányítja gondolatainkat beleegyezésünk nélkül. Minden embernek joga van eldönteni, hogy melyik hatalom uralma alá akarja helyezni magát. Senki sem süllyedt olyan mélyre, senki sem olyan aljas, hogy ne találhatna Krisztusnál szabadulást. A megszállott – imádkozás helyett – csak Sátán szavait tudta kimondani; de Isten hallotta a szív ki nem mondott esdeklését. Ő egyetlen sóvárgó kiáltást sem hagy figyelmen kívül, ha az esdeklés nem is formálódik szavakká. Nem lesz az ördög martaléka, és senki nem marad magára gyengeségében, aki szövetségre lép a mennyel.

„Elvétethetik-é a préda az erőstől, és megszabadulhatnak-é az igazak foglyai?... Így szól az Úr, az erőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat.” (Ésa 49:24–25)

Csodálatosan átformálódik az az ember, aki hittel kitárja szívét a Megváltó előtt. – A nagy Orvos lábnyomán, 92–93. old.

Április 29., szerda:  -  A szombatnak Ura

A zsidó tanítók büszkék voltak az Írásokban való jártasságukra, de a Megváltó válaszában szemrehányás rejlett, amiért tudatlanok a szent Iratok felől. „Nem olvastátok-é – kérdezte –, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő és akik vele voltak? Mi módon ment be az Úrnak házába, és vette el a szent kenyereket, és ette meg, [...] amelyeket pedig nem szabad megenni, hanem csak a papoknak?” (Lk 6:3–4) „Mondta nékik: a szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.” (Mk 2:27–28) [...]

Ha helyes volt, hogy Dávid a szent célra elkülönített kenyerekkel csillapította éhségét, akkor az is helyes volt, hogy a tanítványok szükségletük kielégítésére kalászokat téptek a szombat szent óráiban. [...] Most azonban Krisztus maga jött el, a tanítványok, miközben az Üdvözítő munkáját végezték, Isten szolgálatában álltak, és ami e munka végzéséhez szükséges volt, az nem jelentette a szombat megrontását.

Jézus arra akarta tanítványait, ellenségeit tanítani, hogy a legelső a mennynek való szolgálat. Isten munkájának célja e világon az ember megváltása, ezért amit meg kell tenni szombaton e szolgálat teljesítéséhez, az összhangban áll a szombatparanccsal. A Mester az érvelésre azzal tette föl a koronát, hogy kijelentette: Ő „a szombatnak ura” – vagyis felette áll minden kérdésnek és minden törvénynek. A végső Bíró ugyanarra a törvénycikkre mutatva menti fel őket a vád alól, amelyre a vádlók is hivatkoznak. – Jézus élete, 285. old.

A Megváltó jól tudta, hogy ha szombatnapon gyógyít, törvényszegőnek tekintik, mégsem habozott, ledöntötte a szombatot elbarikádozó hagyományos követelmények falát. Jézus előszólította a szerencsétlen embert, és megkérdezte: „Szabad-é szombaton jót tenni vagy rosszat tenni? Aaz életet megtartani vagy elveszteni?” (Lk 6:9) A zsidóknál alapelvnek számított, hogy a jó cselekedet elmulasztása bűn, ha alkalom volna rá megtenni. Életmentést megtagadni: gyilkosság. Jézus így saját területükön fogta meg a rabbikat. „De azok hallgattak. Ő pedig elnézvén őket haraggal, bánkódván szívük keménysége miatt, mondta az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtotta, és meggyógyult a keze és éppé lőn, mint a másik.” (Mk 3:4–5) [...]

Amikor Krisztus azzal a kérdéssel fordult a farizeusokhoz, hogy szabad-e szombatnapon jót vagy gonoszt cselekedni, életet menteni vagy kioltani, saját gonosz szándékaikkal fordította őket szembe. Ők keserű gyűlölettel életére törtek, míg a Megváltó életet mentett, örömöt hozott a sokaságnak. Jobb-e tehát szombaton ölni – ahogy titokban tervezték –, mint a beteget meggyógyítani, ahogyan Ő tette? Tisztességesebb dolog a szívben gyilkolni Isten szent napján, mint minden embert úgy szeretni, hogy ez az irgalmasság cselekedeteiben jusson kifejezésre?

A leszáradt kéz meggyógyításával Jézus elítélte a zsidók szokásait, és úgy állította be a negyedik parancsolatot, ahogy azt Isten annakidején adta. „Szabad [...] szombatnapon jót cselekedni” (Mt 12:12) – jelentette ki. A zsidók értelmetlen korlátozásainak elsöprésével Krisztus megtisztelte a szombatot, míg a rá panaszkodók meggyalázták Isten szent napját. – Jézus élete, 286–287. old.

Április 30., csütörtök:  -  Szombat: a beteg vagy az állat?

Amikor Jézust Isten törvényének áthágásával vádolták meg a szombatnapi gyógyításaiért, Ő így szólt vádolóihoz: „Szombatnapon nem oldja-é el mindenitek az ő ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem viszi-é itatni? Hát ezt, az Ábrahám leányát, kit a Sátán megkötözött, ímé, tizennyolc esztendeje, nem kellett-é feloldani e kötélből szombatnapon? És mikor ezeket mondta, megszégyenültek mindnyájan, kik magukat néki ellenébe vették; és az egész nép örült mindazokon a dicsőséges dolgokon, amelyek őáltala lettek.” (Lk 13:15–17) Az Úr együttérzéssel tekint a teremtett lényekre, függetlenül attól, hogy milyen fajhoz tartoznak. Isten „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait; hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem: mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk; miképpen a költőitek közül is mondták némelyek: mert az ő nemzetsége is vagyunk.” (Csel 17:26–28) A Megváltó így szólt tanítványaihoz: „Ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.” (Mt 23:8) Isten a mi közös Atyánk, és mindenki az ő felebarátjának az őrizője. – Review and Herald, 1896. január 21.

Meríts mélyen az üdvösség forrásából. Személyesen járulj a forráshoz, hogy felüdülhess, s hogy Jézus az örök élet kútfeje legyen számodra. Csak a bibliai igazság és a Szentírás vallása állhat meg majd az ítéletkor. Nem ferdíthetjük el Isten szavát, nem igazíthatjuk világi érdekeink és kedvünk szerint, hanem őszintén fel kell tennünk a kérdést: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” – Keresztény nevelés, 119. old.

Május 1., péntek  -  További tanulmányozásra

Jézus élete: 281–289. old.

Bizonyságtételek, 2. kötet, 582–585. old.