A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Kicsoda Jézus Krisztus?

Április 11., szombat délután

Jézus szerény körülmények között jött a világra. Szegény születésű volt. A menny Fensége, a dicsőség Királya, az egész angyalsereg Parancsnoka megalázva magát fogadta el emberi mivoltát, és a szegénységet és a megalázottságot választotta. Neki sem voltak meg azok a lehetőségei, amelyeket a szegények nem élvezhetnek. Fárasztó munka, nehézségek és nélkülözés között élte mindennapjait. „A rókáknak barlangjuk van – mondta –, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania.„ (Lk 9:58)

Jézus nem hajszolta az emberek csodálatát és dicséretét. Ő nem parancsolt semmilyen hadseregnek. Nem uralkodott földi birodalmon. Nem kereste a gazdagok és a világ által megbecsültek kegyét. Nem igényelt helyet a nemzet vezetői között. Egyszerű emberek között élt. Semmibe vette a társadalom mesterkélt megkülönböztetéseit. Az arisztokrata születést, a gazdagságot, talentumot, tanultságot, rangot figyelmen kívül hagyta. – A nagy Orvos lábnyomán, 197. old.

Április 12., vasárnap:  -  Az emberek magatartása Jézussal szemben

A Megváltó úgy állt az emberek előtt, mint a reá vonatkozó jövendölések élő értelmezése. [...] Megnyerő modora és szavainak csodálatos jelentősége olyan erővel ragadta meg hallgatóit, amilyet még sohasem éreztek. [...] Amint a Szentlélek érintette szívüket, lelkes ámennel válaszoltak, és dicsérték az Urat.

Ám amikor Krisztus így szólt: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallásotokra„ (Lk 4:21), mintegy hirtelen felébredve, magukra, valamint Jézus hozzájuk intézett kijelentéseire kezdtek gondolni. Őket, izraelitákat, Ábrahám gyermekeit foglyoknak nevezte. A Messiás rabokhoz szólt, akiket meg kell szabadítani a gonosz hatalmából, akik sötétségben vannak, és szükségük van az igazság világosságára. Büszkeségük csorbát szenvedett, félni kezdtek. Szavai megmutatták, hogy értük végzett munkája teljesen eltér attól, amire vágytak. [...]

Kicsoda ez a Jézus? – kérdezték. Ő, aki a Messiás dicsőségét igényelte, egy ács fia volt, s együtt dolgozott műhelyében apjával, Józseffel. Látták Őt görnyedve menni hegyre föl, völgybe le, ismerték testvéreit, valamint életét és munkáját. [...]

Jézus szavai a zsinagógában a hallgatók önigazultságának gyökeréig hatoltak. Meg kellett érteniük a keserű igazságot: eltávolodtak az Úrtól, eljátszották a jogot, hogy Isten népe lehessenek. Minden szó késként hasított beléjük, s feltárta valódi állapotukat. Most megvetették a hitet, melyre az imént Krisztus ihlette őket. Nem akarták belátni, hogy Ő, aki szegénységből, alacsony sorból származik, más lehet, mint közönséges ember.

Hitetlenségük rosszindulatot szült. Sátán irányította őket, s ők dühödten ordítoztak a Megváltó ellen. Elfordultak tőle, akinek küldetése a gyógyítás és helyreállítás volt, s ekkor megmutatkoztak bennük a pusztító jellemvonásai. – Jézus élete, 237–240. old.

A hit leckéje rejlik Keresztelő János Krisztussal szerzett tapasztalatában. A bebörtönzött János elkeseredésében elküldte tanítványait Jézushoz, hogy megkérdezzék: „Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?” Az Üdvözítő tudta, hogy milyen céllal érkeztek a küldöttek, és hatalmának kinyilatkoztatása által istenségének vitathatatlan bizonyítékait nyújtotta nekik. A tömeghez fordult, és még a süketek is meghallották szavát. Újból megszólalt, és a vakok szeme megnyílt... Kinyújtotta karját, és érintésére a láz elhagyta a betegeket. Parancsára meggyógyultak az ördöngösök, és a lába elé esve imádták Őt. Aztán újból János tanítványai felé fordult, és így szólt: „Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, amiket hallotok és láttok.”

Ugyanaz a Jézus, aki ezeket a csodákat tette, a mi Üdvözítőnk, aki kész irántunk is kifejezni jóságát úgy, ahogyan kifejezte Keresztelő János iránt. Amikor kellemetlen körülmények és legyőzhetetlennek tűnő nehézségek vesznek körül, ne panaszkodjunk, hanem emlékezzünk az Úr múltban elkövetett jótéteményeire. Jézusra, hitünk Fejedelmére és bevégzőjére tekintve kitarthatunk, és ezzel megóvjuk elménket a hitetlenség sötét árnyától. – Signs of the Times, 1896. szeptember 17.

Április 13., hétfő:  -  Isten Fia

Sátán terve már kezdettől fogva az volt, hogy az emberek felejtsék el Istent, s ezzel álljanak az ő oldalára. Ennek érdekében próbálta rossz fényben bemutatni nekik az Úr jellemét, hogy helytelen felfogással rendelkezzenek róla. A Teremtőt a gonoszság önkényes, kegyetlen és irgalmatlan hercegeként festette le, mint akitől félniük, sőt, gyűlölniük kellene...

Krisztus azért jött, hogy a szeretet Isteneként mutassa be az Atyát a világnak, úgy, mint az irgalom, a szelídség és együttérzés Istenét. A világ Megváltója által el lett távolítva az a sűrű, sötét lepel, amellyel Sátán eltakarta az Úr trónját, s az Atya újból az élet Világosságaként jelenhetett meg a teremtményei előtt. – In Heavenly Places, 8. old.

A mennyei Krisztus tanítói pozíciója magasabb rendű volt a földi papok és elöljárók pozíciójánál. Elkülönült minden földi fényűzéstől, mivel a mennyből jött. Nélkülözött minden földi pompát, és bemutatta, hogy nincs szüksége a társadalmi hierarchiára, emberi rangra és kevélységre. Alászállt magas vezetői beosztásából, hogy elhozza annak lehetőségét, hogy Isten fiaivá válhassanak. Az emberi rang teljesen értéktelen volt számára. Magával hozhatott volna akár több tízezer angyalt is, ha segíthettek volna neki az emberiség megmentésében. – Krisztushoz hasonlóan, 228. old.

[Jézus] minden bölcsesség forrása, mivel Ő közvetlenül az örök Istennel egyenlő. Emberi természetében a mennyei világosság dicsősége nyugodott meg rajta, ami róla visszatükröződőt a világra, hogy aztán mindazok által visszaverődjön, akik elfogadják Őt és hisznek benne. S ez a dicsőség az Ő jellemének tökéletességével és dicsőségével egyesült. Bár emberi személyiségében elkülönült magatartása volt, s meglepő, de egyszerű szavakkal fejezte ki magát, Krisztus mégis annyira teljes egységben volt Istennel, hogy szavai tekintélyt sugároztak épp úgy, ahogy Isten szavai teszik a dicsőségben. – A keresztény nevelés alapelvei, 406. old.

A világegyetem Ura nem egyedül végezte jóságos munkáját. Volt egy társa – munkatársa, aki meg tudta érteni szándékait, és vele örült a teremtett lények boldogításában. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt az Istennél, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt.” (Jn 1:1–2) Krisztus, az Ige, Isten egyszülöttje azonosult az örökkévaló Atyával – természetével, jellemével, szándékával. Ő volt az egyetlen olyan lény, aki tanácskozni tudott Istennel, és osztozott szándékában. „Hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének.” (Ésa 9:6) „Származása eleitől fogva, öröktől fogva van.” (Mik 5:2) Az Isten Fia ezt mondja önmagáról: „Az Úr az ő útjának kezdetéül szerzett engem az ő munkái előtt régen. Öröktől fogva felkenettem [...] mikor megállapította e földnek fundamentumait: mellette voltam mint kézműves, és gyönyörűsége voltam mindennap, játszva őelőtte minden időben.” (Péld 8:22–30)

Az Atya a Fiú által teremtett minden mennyei lényt. „Őbenne teremtetett minden, [...] akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden őáltala és őreá nézve teremtettek.” (Kol 1:16) Az angyalok Isten szolgái, akik a tőle állandóan áradó fényben ragyognak, és gyors szárnyakon sietnek, hogy véghezvigyék akaratát. De a Fiú, a felkent Isten, „[...] az ő valóságának képmása”, „dicsőségének visszatükröződése, [...] aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget”, magasabb rendű az angyaloknál (Zsid 1:3). „Ó, dicsőség trónja, kezdettől fogva magasságos” volt szentségének helye (Jer 17:12), „igazságnak pálcája” országának pálcája (Zsid 1:8). „Ékesség és szentség van előtte; tisztesség és méltóság az ő szent helyén.” (Zsolt 96:6) – Pátriárkák és próféták, 34. old.

Április 14., kedd:  -  Az ember Fia

Nem érthetjük meg, hogyan vált Krisztus tehetetlen kisgyerekké. Eljöhetett volna páratlan szépségben is a földre. Arca csodálatos fénytől sugározhatott volna, és lehetett volna magas, szép termete. Úgy is eljöhetett volna, hogy elkápráztassa az embereket, ám nem ez volt Isten terve eljövetelével kapcsolatosan. Hasonlóvá kellett válnia azokhoz, akik az emberi családhoz és a zsidó néphez tartoztak. Tulajdonságainak hasonlítani kellett az emberekéhez, és nem kellett olyan szépséggel rendelkeznie, hogy kitűnjön mások közül. Az emberi család egyik tagjához hasonlóan kellett megjelennie, és emberként kellett megállnia menny és föld előtt. Azért jött, hogy elfoglalja az ember helyét, hogy önmagát adja érte, és kifizesse a bűnösök adósságát. Tiszta életet kellett élnie a földön, és meg kellett mutatnia, hogy Sátán hamis dolgokat állít, amikor azt mondja, hogy az emberiség az övé, és hogy Isten nem tudja kiragadni az ő kezéből. – That I May Know Him, 26. old.

Krisztus elment a gazdagok házai, a királyi paloták és a híres helyszínek mellett, és egy lenézett helységben, Názáretben választott lakhelyet magának. Élete kezdettől a végéig az egyszerűség és alázat élete volt. A szegénység az ő szegény élete révén vált szentségessé. Nem volt felsőbbrendűségi érzése, hogy azzal állítson meg férfiakat és nőket, s így késztesse őket engedelmességre...

Egyetlen tanítómester sem tisztelte meg annyira az embert, mint Urunk, Jézus Krisztus. Őt a vámszedők és bűnösök barátjaként ismerték. Minden társadalmi csoporthoz tartozók közé elvegyült, és úgy hintette az igazság magvait. Üzenetét hirdette piactereken és zsinagógákban is. Minden testi és lelki szenvedést enyhített. Mindenütt hirdette az igazságot. Egyetlen vágya az volt, hogy minden ember lelki és testi egészségnek örvendjen. Minden ember barátja volt. Hát nem arra vállalkozott, hogy világosságot vigyen mindenkinek, aki befogadja Őt? Nem az volt a terve, hogy erőt nyújtson az embernek, hogy Isten fiává váljék? Teljes mértékben a lelkek megmentésére szentelte életét...

Amikor helyről helyre járt, és jót tett, napi tapasztalatai az élet kiáradását jelentették. Ezt az életmódot csak egyféleképpen tarthatta meg. Istentől függött, és közösségben élt ővele. A magasságos Isten oltalma és a Mindenható árnyéka alá néha betérnek az emberek, s egy ideig ott is maradnak, és ez azonnal nemes cselekedeteket eredményez az életükben, de aztán elillan a hitük, a közösség megszakad, és tönkremegy az életmű. Jézus élete azonban folyamatos bizalomra épülő élet volt, egy állandó közösség, a mennyért és a földért végzett szolgálatában pedig nem volt sikertelenség és tétovázás. Emberként Isten trónja előtt könyörgött, mígnem emberi természete mennyei áramlattal telt meg, amellyel ötvözhette a mennyeit a földivel. S amint életet kapott Istentől, azt megosztotta az emberekkel. – Krisztushoz hasonlóan, 228. old.

Április 15., szerda:  -  „Krisztus, az élő Istennek Fia”

Jézus most feltette a második kérdést, mely magukra a tanítványokra vonatkozott: „Ti pedig kinek mondotok engem?” (Mt 16:15) Péter így felelt: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (Mt 16:16)

Péter elejétől fogva Messiásnak hitte Jézust. Sokan mások, akik Keresztelő János prédikálása alapján meggyőződtek és elfogadták Krisztust, kételkedni kezdtek János küldetésében, amikor a prófétát bebörtönözték és halálra adták. Most Jézus Messiás voltában is kételkedtek, Ő-e, akit oly régen vártak? Számos tanítványa, aki buzgón várta, hogy Jézus elfoglalja Dávid trónját, elhagyta Őt, amikor felfogták, hogy nincs ilyen szándéka. Péter és társai azonban hűségesek maradtak. A tegnap még dicsőítők, ma megtagadók ingatag magatartása nem rombolta le a Megváltó igaz követőjének hitét. Péter kijelentette: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (Mt 16:16) Nem királyi tisztességre vágyott, hogy megkoronázza Urát, hanem elfogadta Őt megaláztatásában.

Péter kifejezte a tizenkettő hitét. Mindamellett a tanítványok még távolról sem értették meg Krisztus küldetését. A papok és vének ellenállása és hamis beállítása nem térítette ugyan el őket Jézustól, de nagy zavart okozott. Nem látták tisztán útjukat. A légkör, amelyben nevelték őket, a rabbik tanítása, a hagyomány hatalma még mindig befolyásolta az igazságról alkotott nézetüket. A világosság drága sugarai időről időre rájuk ragyogtak a Mestertől, mégis sokszor olyanok voltak, mint akik sötétben tapogatóznak. Ezen a napon azonban, mielőtt szembekerültek hitük nagy próbájával, a Szentlélek hatalmasan megnyugodott rajtuk. Egy kis időre szemük elfordult a „láthatókról”, hogy a „láthatatlanokat” (2Kor 4:18) szemlélje. Az emberi külső mögött felismerték Isten Fiának dicsőségét.

Jézus így felelt Péternek: „Boldog vagy, Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.” (Mt 16:17) – Jézus élete, 411–412. old.

Nem elég azt hinnünk, hogy Jézus nem csaló, és hogy a Biblia vallása nem ravaszul kigondolt mese. Van olyan ember is, aki elhiszi ugyan, hogy Krisztus neve az egyetlen, amely által üdvözülhet, de nem fogadja el Jézust hit által személyes Megváltójaként. Nem elég elfogadni az igazságot, mint elméletet. Nem elég hitvallást tenni róla, és nem elég, ha nevünk a gyülekezet névsorában szerepel. „Aki az Ő parancsolatait megtartja, az őbenne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, amelyet nékünk adott.” „Arról tudjuk meg, hogy megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk.” (1Jn 3:24; 2:3) Ez a megtérés igazi bizonyítéka. Bármit vallunk, nem ér semmit, ha nem teszünk Krisztusról igaz cselekedeteinkkel bizonyságot. – Krisztus példázatai, 312–313. old.

Április 16., csütörtök:  -  Megdicsőülés

A tanítványok hitét a megdicsőülés nagyon megerősítette; láthatták Krisztus dicsőségét, hallhatták a mennyei hangot, amely kinyilatkoztatta isteni természetét. Az Atya Jézus istenségének erős bizonyítékait akarta adni a tanítványoknak, hogy később, keserves csalódásaik alatt, mikor szenvedését és kereszthalálát látják majd, ne veszítsék el bizalmukat. A megdicsőülés alkalmával Isten Mózest és Illést küldte Fiához, akik vele szenvedéséről és haláláról beszélgettek. Az Úr nem angyalokat küldött, hanem akik már maguk is átélték a földi élet küzdelmeit.

Illés Istennel járt. Munkája kínos és veszedelmes volt, mert általa kárhoztatta és fenyítette a menny Izraelnek bűneit. Illés az Úr prófétája volt, mégis kénytelen volt egyik helyről a másikra menekülni, hogy megmentse az életét. Saját népe üldözte űzött vadként, hogy elpusztítsa. Ámde a Mindenható magához vette Illést. Mennyei angyalok diadalmenetben vitték Isten királyiszéke elé.

Mózes sokkal kiválóbb volt, mint előtte bárki más. Az Úr annyira kitüntette, hogy szemtől szemben beszélt vele, mint ahogy az ember beszél barátjával. Azon kiváltságban részesült, hogy láthatta azt a leírhatatlan fényt és sugárözönt, amely az Atyát körülveszi. Mózes által szabadította ki Isten Izrael fiait az egyiptomi rabszolgaságból. Mózes közbenjárója volt népének, és gyakran állt a nép és a menny haragja közé. Mózesnek Izrael iránti végtelen szeretetét akkor tette próbára az Úr, mikor haragja fellobbant a vétkes, hitetlen és zúgolódó nép ellen. Az Atya azt indítványozta, hogy Izrael népét eltörli a föld színéről, s helyette Mózesből hatalmas nemzetet alkot. Azonban Mózes megmutatta szeretetét Izrael iránt, mert komolyan esedezett érte. Végtelen fájdalmában arra kérte Istent, hogy szűnjön meg emésztő haragjától, és bocsásson meg a népnek, vagy törölje ki az ő nevét az élet könyvéből. [...]

Az volt Isten szándéka, hogy a népet gyakran nehéz helyzetbe hozza, s azután, ha a bajból és nyomorúságból kimentette, a nép tapasztalhassa szeretetét és hűségét, hogy annál nagyobb örömmel és szeretettel szolgálja Őt. [...]

Jézus kijelentette tanítványainak, hogy közülük néhányan nem ízlelik meg a halált mindaddig, amíg meg nem látják eljönni Isten országát hatalommal és dicsőséggel. Ez az ígéret a megdicsőüléskor teljesült. Jézus arca elváltozott, és a naphoz hasonlóan ragyogott. Ruhája fehér és fényes volt. Mózes jelen volt, hogy azokat képviselje, akik Jézus második eljövetelekor a halálból támadnak fel. Illés, aki elváltozott anélkül, hogy meghalt volna, azokat képviselte, akik az Úr második eljövetelekor elváltoznak a halhatatlanságba, és élve ragadtatnak el a mennybe. A tanítványok tiszteletteljes félelemmel szemlélték Jézus nagyszerű fenségét, látták az Őt magába záró felhőt és hallották a mennyi hangot: „Ő az én szeretett Fiam; Őt hallgassátok.” – Tapasztalatok és látomások, 162–164. old.

Április 17., péntek  -  További tanulmányozásra

Tapasztalatok és látomások, 162–164. old.