A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Munkálkodó hit 

November 1., szombat délután

„Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott az őnéki igazságul. Annak pedig, aki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint; ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul.” (Róm 4:3–5) A feddhetetlenség törvény iránti engedelmesség. A törvény feddhetetlenséget vár el, s ezzel tartozik a bűnös a törvénynek, amire azonban képtelen. A feddhetetlenségre jutás egyedüli útja a hit. Hit által és Krisztus érdemei alapján megállhat a bűnös Isten előtt, az Úr pedig Fiának engedelmességét a bűnös számlájára írja. A Megváltó feddhetetlenségét fogadja el az ember bukása helyett, elfogadja, megbocsát, és megigazítja a hívő lelket, úgy bánik vele, mintha feddhetetlen lenne, és úgy szereti, mint ahogy a Fiát szereti. Ezáltal a hit feddhetetlenségnek van nyilvánítva, s a megbocsátásban részesülő lélek kegyelemről kegyelemre, világosságról világosságra jut. Örömmel mondhatja el: „Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szentlélek megújítása által, melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által; hogy az Ő kegyelméből megigazulván örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.” (Tit 3:5–7) – Review and Herald, 1890. november 4.

November 2., vasárnap  -  Halott hit

Kérlek, olvasd el Ésaiás könyve 58. fejezetét! Igyekeztél-e összetörni a jogtalan bilincseket, szabadon bocsátani az elnyomottakat és összetörni minden igát? Megtörted-e az éhezőnek kenyeredet, befogadtad-e házadba a hajléktalan szegényt? Felöltöztetted-e a mezítelent?

Ha gazdag voltál jó cselekedetekben, igényt tarthatsz a fejezetben leírt ígéretekre: „Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Íme, itt vagyok. Ha elveted közüled az igát, és megszűnsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni. Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a sötétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy.” (Ésa 58:8–11) Most még nem tarthatsz igényt az ígéretre, mert nem végzed az előírt feladatokat. Tekints vissza életedre és lásd be, milyen szegényes a jó, nemes és nagylelkű tettekben. Bár hirdeted, de nem éled az igazságot. Nem emelkedett, nem megszentelt az életed. Ellenkezőleg, önzés és szűkkeblűség jellemzi. Csak magadat szolgálod következetesen. Itt az ideje változtatnod utadon, és szorgalmasan törekedned kellene a mennyei kincsek megszerzésére.

Már úgyis sokat veszítettél, amit soha vissza nem nyerhetsz. Elszalasztod a jó tettekre kínálkozó alkalmakat, hűtlenséged így bekerül a mennyei könyvekbe. Krisztus életét lemondás, önfeláldozás, önzetlen jótékonyság jellemezte. Nincs helyes fogalmad az Isten országára való felkészülésről. Hiányosak az elképzeléseid. Olcsó áru a beszéd, alig kerül valamibe. A fa értékét a tettek és gyümölcsök határozzák meg. Te milyen gyümölcsöt teremsz? Jakab apostol int: „Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit? Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nők, mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül, és azt mondja nékik valaki tiközületek: menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, amire szüksége van a testnek; mi annak a haszna?” (Jak 2:14–16) Jókívánságaid, testvérem, nem pótolják hiányaikat, ínségüket. Tetteknek kell bizonyítania, hogy őszinte a szeretetünk, szánakozásunk. Hányszor tettél úgy, mint az imént bemutatott eset?

Jó véleményed van magadról, holott kötelesség vár rád, melyet senki sem végezhet el helyetted. Meg kell változnod, természetednek, egész lényednek át kell alakulnia. Szavakkal szereted csak az igazságot, de nem tettekkel. Szereted valamelyest az Urat, de kincseidet sokkal jobban. Így szólna-e hozzád a Mester, ha úgy találna, mint most vagy: „Jól van, jó és hű szolgám, menj be a te Uradnak örömébe!” (Mt 25:21)? Milyen örömről van itt szó? „Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.” (Zsid 12:2) Az volt a Jézusnak felkínált öröm, hogy látta az embereket, akiket megmentett az által, hogy feláldozta dicsőségét, megtiszteltetését, gazdagságát, sőt, az életét is. Az emberek üdvössége volt az Ő öröme. Mikor a megváltottakat összegyűjti Isten országába, látni fogja lelke gyötrelmének gyümölcsét, és megelégedés tölti el.

Krisztus munkatársai, akik vele együtt vesznek részt a lemondásban, áldozathozatalban, eszközök lehetnek, és embereket vezethetnek hozzá. Ott láthatják majd őket örökre megváltva, amint Istent és a Bárányt, a Megváltójukat magasztalják. – Bizonyságtételek, 2. kötet, 684–686. old.

A szükségben levők iránti kötelesség elhanyagolása a Jézus iránti kötelesség elhanyagolását jelenti. Amikor ügyük Isten elé kerül, nem azt a kérdést teszik fel, hogy „Milyen volt hitük vallomása?”, hanem hogy: „Mit tettek? Betöltötték az én Igémet? Vagy önmaguknak éltek? Végeztek irgalmas, jó cselekedeteket szeretetből, s ezzel többre értékeltek másokat önmaguknál, hogy áldás lehessenek az emberek számára?” Ha a jelentésből az tűnik ki, hogy ilyen volt az életük, hogy szelídség, önmegtagadás és jóság jellemezte őket, akkor megkapják a boldog reménységet, és Krisztus áldást hozó szavakat intéz hozzájuk: „Jól van, jó és hű szolgám.” [...]

Lelkierőnk és a kapott áldások arányosak lesznek a szeretetteljes jó cselekedetek elvégzésére tett erőfeszítéseinkkel. Az apostol a következőt tanácsolja: „Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6:2) Isten parancsolatainak megtartása jó cselekedeteket, önmegtagadást, önfeláldozást, mások javáért végzett szolgálatot vár el tőlünk, ám mindezt nem azért, hogy ezzel önmagunkat üdvözítsük, hanem hogy annak legyünk a tudatában, hogy a jó cselekedetek semmiképp sem üdvözítenek. Miután minden tőlünk telhetőt megtettünk, ki kell jelentenünk: „Csupán a kötelességünknek tettünk eleget, és méltatlan szolgák vagyunk, akik még a legkisebb előjogokat sem érdemlik meg Isten részéről. Jézus a mi igazságunk…”

Körülöttünk mindenütt ott vannak a lelkileg éhező emberek, akik áhítoznak a szavak és tettek által kifejezet szeretet után. A baráti kedvesség és a tapintattal telt valós odafigyelés olyan áldásokat hozhat lelkünk számára, amelyet sosem tapasztaltunk még meg, és szoros kapcsolatba kerülhetnénk általuk Megváltónkkal, aki azért jött el a világunkban, hogy jót tegyen, s ennek értelmében tőle kellene példát vennünk. Mit teszünk Krisztusért? – That I May Know Him, 334. old.

November 3., hétfő  -  Az üdvözítő hit

A megigazultság helyes cselekvést jelent. Isten mindenkit cselekedetei szerint ítél meg. Tetteinkből tűnik ki, hogy milyen a jellemünk. Cselekedeteink mutatják meg, hogy valódi-e a hitünk.

Nem elég azt hinnünk, hogy Jézus nem csaló, és hogy a Biblia vallása nem ravaszul kigondolt mese. Van olyan ember is, aki elhiszi ugyan, hogy Krisztus neve az egyetlen név, amely által üdvözülhet, de nem fogadja el Őt hit által személyes Megváltójaként. Nem elég elfogadni az igazságot, mint elméletet. Nem elég hitvallást tenni a Fiúról, és nem elég, ha nevünk a gyülekezet névsorában szerepel. „Aki az Ő parancsolatait megtartja, az őbenne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, amelyet nékünk adott.” „Arról tudjuk meg, hogy megismertük Őt, ha az Ő parancsolatait megtartjuk.” (1Jn 3:24; 2:3) Ez a megtérés igazi bizonyítéka. Bármit vallunk, nem ér semmit, ha nem teszünk Krisztusról igaz cselekedeteinkkel bizonyságot.

Az igazságnak bele kell ágyazódnia szívünkbe, irányítania kell gondolatainkat, és szabályoznia érzéseinket. Egész jellemünkkel Isten parancsait kell visszatükröznünk. Isten szavának minden jótáját és pontocskáját meg kell valósítanunk hétköznapi életünkben.

Az isteni természet részesei összhangban élnek az igazság normájával, Isten nagy mércéjével: a szent törvénnyel. Ez az a norma, amellyel a Mindenható az emberek cselekedeteit megméri, és jellemüket az ítéletben fémjelzi. – Krisztus példázatai, 312–314. old.

Habár a jó cselekedetek senkit sem menthetnek meg, mégis lehetetlen, hogy egyetlen lélek is üdvösséget nyerjen jó cselekedetek nélkül. Isten egy olyan törvény által üdvözít, mely azt mondja, hogy kérnünk kell, ha akarunk kapni valamit, keresnünk kell, ha találni akarunk, és zörgetnünk kell, ha azt szeretnénk, hogy megnyíljon előttünk az ajtó. – Szemelvények, 1. kötet, 377. old.

Mindamellett, hogy összhangban kell élnünk Isten törvényével, nem a törvény cselekedetei által nyerünk üdvösséget, viszont engedelmesség nélkül sem üdvözülhetünk. A törvény az a mérce, amelyhez méretik a jellemünk. Ám nem tarthatjuk meg Isten parancsolatait Krisztus megújító kegyelme nélkül. Csak Jézus tisztíthat meg minden bűntől. Ő nem a törvény alapján üdvözít, ám a törvény iránti engedetlenség alapján sem. – Hit és cselekedetek, 95–96. old.

November 4., kedd  -  Az ördögök „hite”

A vallásos világ nagy tévedése az, hogy Isten törvényét már réginek és érvénytelennek tartja. Egy könnyebb vallásra vágyik, amelyben nincs szükség erőfeszítésekre, önmegtagadásra, a világtól való elszakadásra. A hit alapelveiből és csakis a hitéből népszerű alapelveket készített. Nekünk azonban riadót kell fújnunk. Mit is mond Isten Igéje? Jakab apostol ezt írja: „Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-e őt a hit?... Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek. Akarod-e pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt? Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-e meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra? Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit. És beteljesedett az Írás, amely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott neki igazságul, és Isten barátjának neveztetett. Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.” (Jak 2:14, 19–24)

Isten Igéjének bizonyságtevése megcáfolja ezt az ámítást, a cselekedetek nélküli hit elvét. Nem létezik olyan hit, amely a mennyei előjogokat elvárja, miközben nem alkalmazkodik azokhoz a feltételekhez, amely által felkínálták neki az irgalmat. Ez a magatartás vakmerőséget jelent, mivel az igazi hit a Szentírás ígéretein és előírásain alapszik.

A zsidók hite nagy részben hasonló volt a mai, magukat keresztényeknek valló emberek hitéhez. Meg voltak győződve arról, hogy a próféciák Messiás eljövetelét jövendölik, ám hitük nem rendelkezett azzal a lelki természettel, mellyel képesek lettek volna felismerni Isten Fiát, a várt Megváltót. Nem tudták Isten munkáját várni saját életük során, és elutasították az igazságot, mivel hitük nem vette észre a fények és árnyak között levő különbséget. Megátalkodottan ragaszkodtak áldozataikhoz, az egyházi szertartásokhoz és az ősi hagyományokhoz, de elutasították Isten Bárányát, épp azt a jelképet, amelyre az áldozatok mutattak. Buzgón megtartották a hit külső formáit, és azt állították, hogy hisznek Mózesben és a prófétákban, ám aki a Szentírás szavait ihlette, és akinek az élete a jövendölések beteljesedését jelentette, számukra csak botránkozás köve maradt. Nem felelt meg az eljövendő Szabadítóról alkotott elképzeléseiknek. Egy olyan Messiást képzeltek, akinek a hatalma és fensége kielégíti emberi vágyaikat és természetüket, míg minden nép fölé nem emeli őket. Amikor Jézus az országának jellegéről beszélt, és arról, mivel rendelkezzenek tanítványai, hogy kedvesek legyenek Isten előtt, akkor így szóltak: „Kemény beszéd ez; ki hallgathatja Őt?” (Jn 6:60) – Signs of the Times, 1888. március 30.

A hit nem az ismeret bizonyossága, hanem töretlen bizalom a remélt dolgokban és a láthatatlan dolgokban való erőteljes meggyőződés.

A hit az Úrba vetett bizalmat jelent. Azt a meggyőződést, hogy Ő szeret, és a legjobban tudja, mi válik javunkra. A hit ezáltal segít az Isten útját választani a saját utunk helyett. Tudatlanságunk helyett elfogadja az Ő bölcsességét, gyengeségünk helyett elfogadja az Ő erejét, bűnösségünk helyett pedig az Ő feddhetetlenségét. Életünk és mi magunk a Mindenhatóé lesz, hitünk arról tesz bizonyságot, hogy Ő ural bennünket, és elfogadjuk ennek az uralomnak az áldásait. A sikeres élet titka az igazság, becsületesség és tisztaság. A hit bocsátja ezeket a rendelkezésünkre. Minden jó indulat és vágy Isten ajándéka, s a hit elfogadja tőle az egyedüli életmódot, amely hatékony és igazi fejlődést eredményezhet.

Amikor a hitről beszélünk, nem szabad figyelmen kívül hagynunk valamit. Van egy hittől teljesen eltérő meggyőződés. Az Örökkévaló létezése és hatalma az Igének olyan igazsága és valósága, melyet még Sátán az ő seregeivel együtt sem tud megcáfolni és tagadni lelke mélyén. A Bibliában azt olvassuk: „Az ördögök is hiszik és rettegnek” (Jak 2:19) – ez azonban nem jelent hitet. Ahol nem csak az Isten Igéjéről való meggyőződés van, hanem az akaratot az Ő akaratának vetik alá, ahol a szívet az Úr kezébe helyezik, ahol minden érzelem felé irányul, ott van hit – olyan hit, amely szeretet által munkálkodik, és megtisztítja a lelket. Az ilyen hit által a szív megújul a menny képmására. És az a szív, amely nem újult meg, és nem vetette alá magát Isten törvényének, mert nem is tehette, most eljut oda, hogy a törvény szent előírásaiban leli gyönyörűségét, és a zsoltárossal együtt felkiált: „Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt 119:97) A törvény feddhetetlensége teljesedik azok életében, akik „nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint” (Rm 8:1).

A hit nem szerez személyes érdemeket, mivel ez Isten ajándéka, amelyet megkapunk és megtarthatunk, hogy ezzel Krisztus legyen a mi személyes Megváltónk. – The Faith I Live By, 90. old.

Nem elég csupán értelmünkkel ismerni az igazságot. Ez önmagában nem gyújthat világosságot és az üdvösséghez elengedhetetlen megértést. Az Igének be kell hatolnia a szívbe, s oda a Szentléleknek kell bevésnie. Az akaratot összhangba kell hozni a Biblia elvárásaival. Nemcsak az értelem, hanem a szív és a lelkiismeret is részt kell, hogy vegyen az igazság elfogadásában. – Review and Herald, 1883. szeptember 25.

November 5., szerda  -  Ábrahám hite

Jakab apostol látta a veszélyeket, amelyek meg fognak jelenni a hit általi megigazulás tanának bemutatásakor, és igyekezett rámutatni arra, hogy az igazi hit nem létezhet megfelelő cselekedetek nélkül. Ábrahám tapasztalatát említi: „Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit.” (Jak 2:22) Ez az igazi hit a hívőben valódi munkát visz véghez. A hit és az engedelmesség tartós és értékes tapasztalatot eredményez.

Van meggyőződés, mely nem üdvözítő hit. Az Ige kijelenti, hogy még az ördögök is hisznek és rettegnek. Az az úgynevezett hit, amely nem szeretet által munkálkodik, és nem tisztítja meg a lelket, senkit sem fog megigazítani. „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.” (Jak 2:24) Ábrahám hitt Istenben. Ezt honnan tudjuk? Cselekedetei bizonyítják hitének természetét, s a hit tulajdoníttatik néki igazságul.

Napjainkban Ábrahám hitére van szükségünk, hogy világítson abban a sötétségben, amely próbálja megakadályozni Isten felénk áradó szeretetének fényét és a lelki fejlődést. Hitünknek gyümölcsözőnek kellene lennie a jó cselekedetekben, mert a hit cselekedetek nélkül halott. Minden kötelesség, melynek eleget tettünk, a Jézus nevében hozott összes áldozat kimondhatatlan nagy jutalmat szerez. Magában a kötelesség teljesítésében Isten áldását árasztja és kínálja fel. – Signs of the Times, 1898. május 19.

A valódi hit jó cselekedetekben nyilvánul meg, mivel a jó cselekedetek a hit gyümölcsei. Miközben Isten munkálkodik a szívben, és az ember aláveti magát az Ő akaratának és együttmunkálkodik vele, életével arról tesz bizonyságot, hogy az Úr dolgozik Szentlelke által benne, és hogy tökéletes összhang van a szív indulatai és a gyakorlati élet között. El kell hagyni minden bűnt, mint gyűlöletes dolgot, mely keresztre feszítette az élet és dicsőség Urát, s a hívőnek folyamatosan tapasztalatokat kell szereznie a Krisztus munkáját végezve. A megigazulás áldása az emberi akarat folyamatos alávetése és az engedelmesség által lesz tartós.

Akik hit által megigazulnak, nekik szívükben kell őrizniük Isten útjainak megtartását. Ha valakinek a cselekedetei nem egyeznek meg hitével, akkor ez annak a jele, hogy nem igazult meg hit által. Jakab apostol mondja: „Látod, hogy a hit együttmunkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit.” (Jak 2:22)

Az a hit, amely nem terem jó cselekedeteket, nem igazítja meg a lelket. „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.” (Jak 2:24) „Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott az őnéki igazságul.” (Rm 4:3) – Szemelvények, 1. kötet, 397. old.

Ahhoz, hogy az ember részesüljön a hit általi megigazulásban, a hitnek el kell jutnia arra a pontra, hogy ellenőrzése alatt tudja tartani a szív indulatait és érzelmeit, mivel a hit engedelmesség által jut tökéletességre. – Szemelvények, 1. kötet, 366. old.

November 6., csütörtök  -  Ráháb hite

Jerikó a legelvetemültebb bálványimádás városa volt. Nagyon gazdag emberek lakták. Ezek az emberek Istentől kapott gazdagságukat a bálványoknak tulajdonították. Bőséggel rendelkeztek arannyal és ezüsttel. Az özönvíz előtti nemzedékhez hasonlóan megvesztegethetőek és istentagadók voltak. Bűnös cselekedeteikkel megbántották a menny Urát. Emiatt Isten ítélettel fordult Jerikó felé. Ez a város valóságos erőd volt. Ám maga a seregek Ura szállt le a mennyből, hogy a város ellen vezesse az égi seregeket. Az angyalok ragadták meg az erős várfalakat, és ők rombolták le azokat. A Mindenható megmondta, hogy Jerikó városa pusztulásra van ítélve, és hogy mindenkire pusztulás vár Ráhábon és családján kívül. Ők azért menekültek meg, mert Ráháb jóindulattal viseltetett az Úr követei iránt. Isten a következőket mondta népének: „Mindazáltal ti óvjátok meg magatokat a teljesen Istennek szentelt dolgoktól, hogy miután néki szentelitek, el ne vegyetek a teljesen néki szentelt dolgokból, hogy Izrael táborát átkozottá ne tegyétek, és bajba ne keverjétek azt. És átkot szólt Józsué azon a napon, mondván: átkozott legyen az Úr előtt az a férfiú, aki felkél, hogy megépítse e várost, Jerikót! Az ő elsőszülöttjére rakja le annak alapját, s legifjabb fiára állítsa fel annak kapuit!” (Józs 6:18, 26) – Review and Herald, 1873. szeptember 16.

Az a gondviselés, ahogyan Izrael megmenekült az egyiptomi rabszolgaságból, és ahogyan bevonult az ígéret földjére, nagyon sok pogányt arra késztetett, hogy elismerje, Izrael Istene az igaz Isten, a legnagyobb hadvezér. „Megtudják az egyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom az Izrael fiait őközülük.” (2Móz 7:5) Még a büszke fáraó is arra kényszerült, hogy elismerje Jehova hatalmát. Így szólt Áronhoz és Mózeshez: „Menjetek, szolgáljatok az Úrnak… és áldjatok engem is.” (2Móz 12:31–32)

Miközben Izrael seregei haladtak előre, megállapíthatták, hogy a Teremtő csodadolgai előttük járnak, s egyes pogány népek elismerték, hogy Ő az egyedül igaz Isten. A bűnös Jerikóban egy pogány nő a következőképpen tett bizonyságot: „Bizony az Úr, a ti Istenetek az Isten fenn az égben és alant a földön!” (Józs 2:11) A hozzá eljutott istenismeret az üdvösségét szolgálta. „Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt.” (Zsid 11:31) Megtérése Isten irgalmának nem csupán egy elszigetelt esete volt azon bálványimádók iránt, akik elismerték mennyei fenségét. Az ország szívében, egy nagyszámú nép – a gibbeoniták – lemondtak pogányságukról, és Izraellel egyesülve váltak a szövetség áldásainak a részesévé. – Review and Herald, 1915. június 17.