Ellen White-idézetek
5. tanulmány − 2014
Október 25 - 31.
Október 25., szombat délután
Sosem lenne szabad ridegnek és együttérzés nélkülinek lennünk, főleg
akkor, amikor szegényekkel kerülünk kapcsolatba. Legyünk mindenki iránt előzékenyek, kedvesek és együtt érzőek. Nem
tetszik Istennek, ha előnyben részesítjük a gazdagokat. Jézust vetik meg akkor, amikor szegény gyermekeit megvetik. Ők
nem gazdagok a világi gazdagságokban, ám kedvesek az Ő szeretetteljes szíve számára. Az Úr nem ismer egyetlen rangbeli
megkülönböztetést sem. Számára nem léteznek társadalmi osztályok. Az Ő szemében az emberek egyszerűen csak emberek, jók
vagy rosszak. A számadás végidei napján sem a pozíció, sem a rang vagy gazdagság nem hoz majd változást egyetlen ember
ítéletében sem. A mindentudó Isten a Krisztus iránti tisztaság, nemesség és szeretet fényében ítéli meg majd az
embereket.
Az Atya megengedi, hogy az Ő napja világítson jókra és gonoszokra
egyaránt. Ez a nap Jézust, a feddhetetlenség Napját jelképezi, aki mindenkire fényt áraszt, függetlenül attól, hogy
gazdag, szegény, kicsi vagy nagy. Ez az elv vezérelje mindazokat, akik érte munkálkodnak. Akik eltérnek ettől az elvtől,
nem végezhetik sikerrel embertársaik megmentésének munkáját.
Krisztus kijelentette, hogy hirdetni kell az evangéliumot a
szegényeknek. Isten igazsága egyetlen esetben sem ölt kellemesebb alakot, mint akkor, amikor a szegényekkel és a
szűkölködőkkel közöljük. Akkor ragyog az evangélium világossága a legtisztábban, amikor bevilágítja a földműves
kunyhóját és a munkás egyszerű hajlékát. A menny angyalai jelen vannak, s jelenlétükkel igazi lakomává változtatják a
szelet kenyeret és a pohár vizet. A magasságos Isten a világ kitaszítottjait és elhanyagoltjait
fiaivá és leányaivá emeli fel. Minden földi pozíciónál magasabbra emeli őket, s Jézus Krisztusban ott
állnak a mennyben. Lehet, hogy sosem rendelkeztek földi kincsekkel, de megtalálták a legdrágább kincset. –
Review and Herald, 1910. július 21.
Október 26., vasárnap
-
Az aranygyűrűs férfi
Jakab apostol határozott tanácsokat adott arra vonatkozóan, hogy
miként kell bánnunk a gazdagokkal és a szegényekkel. „Mert ha a ti gyülekezetetekbe bemegy egy aranygyűrűs férfiú fényes
ruhában, bemegy pedig egy szegény is szennyes ruhában. És rátekintetek arra, akin a fényes ruha van, és azt mondjátok
neki: Te ülj ide szépen; és a szegénynek ezt mondjátok: Te állj ott, vagy ülj ide az én zsámolyom mellé: Nem mondtatok-e
ellent magatoknak, és nem lettetek-e gonosz gondolkozású bírákká? Halljátok meg szeretett atyámfiai, avagy nem az Isten
választotta-e ki e világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, amelyet azoknak ígért,
akik őt szeretik?” (Jak 2:2–5)
Bár Krisztus gazdag volt a mennyei udvarokban, mégis szegénnyé lett
értünk, hogy nyomora által gazdagok lehessünk. Azzal tisztelte meg a szegényt, hogy maga is osztozott szerény
helyzetükben. Tanuljuk meg az Ő életéből, hogyan bánjunk a szegényekkel. Némelyek túlzásba viszik az adakozást, s
ártanak a szűkölködőknek, mert túl sokat tesznek értük. A szegény nem mindig törekszik kellőképpen. Bár nem szabad
elhanyagolnunk és szenvedni hagynunk, mégis meg kell tanítanunk őket, hogyan segítsenek
magukon. [...]
A szegényt szívünkön kell hordoznunk, olyan figyelmet kell
szentelnünk neki, mint a gazdagnak. Isten szemében bűn az a szokás, hogy a gazdagot tisztelik, a szegényt meg mellőzik,
elhanyagolják. Akiket körülvesz az élet minden kényelme, akiknek hízeleg és kedvében jár a
világ, mert gazdagok, nem érzik úgy szükségét az irgalmasságnak és gyöngéd figyelemnek, mint akiknek élete a nyomorral
folytatott szakadatlan küzdelem. Az utóbbiaknak kevés jutott az életben, hogy boldoggá és vidámmá tegye őket, ezért
nagyra becsülik az együttérzést és a szeretetet. Az orvosok és az ápolók semmi esetre se mellőzzék őket, mert ezzel
Krisztust mellőzhetik szentjei személyében. [...]
Nem az volt Isten szándéka, hogy a nyomor valaha is elhagyja a
világot. A társadalom sorait sosem akarta egyenlővé tenni, hiszen a sokféle állapot az az egyik eszköz, mellyel Isten
fejleszti és megpróbálja jellemünket. Sokan tüzes lelkesedéssel hirdetik, hogy mindenkinek egyenlő rész kellene jusson
Isten világi áldásaiból, noha ez nem az Alkotó célja. Krisztus jelentette ki, hogy mindig is lesznek közöttünk
szegények. A szegényt, akárcsak a gazdagot, az Ő vére által váltotta meg, s hitvalló követői közül többnyire az előbbiek
közül valók szolgálják Őt teljes szívvel, míg a gazdagok világi kincseikhez ragaszkodnak, és elfeledik Krisztust. Az
élet gondjai és a pénz szeretete eltakarja előlük az örökkévaló világ dicsőségét. A
legsúlyosabb szerencsétlenség lenne, ami valaha megesett, ha mindenkit egyenlő szintre helyeznének a világi javak
birtoklásában. – Bizonyságtételek,
4. kötet, 550–552. old.
Október 27., hétfő
-
Konfliktus a gazdagok és a szegények között
A legtöbb ember addig nem is döbben rá, hogy milyen nagyon szereti a
pénzt, amíg próba elé nem kerül. Ilyenkor sokan, akik magukat Krisztus követőinek tartják, arról tesznek bizonyságot,
hogy nem állnak készen a menny számára. Cselekedeteik azt igazolják, hogy jobban szeretik a vagyont, mint embertársukat
és Istenüket. A gazdag ifjúhoz hasonlóan felteszik a kérdést, hogy melyik az élet igazi útja, de amikor meglátják,
milyen ára van ennek, vagyis hogy fel kell áldozniuk földi javaikat, akkor túl drágának találják a mennyet. Minél
nagyobb a földön összegyűjtött vagyon, annál nehezebb birtoklójának elismerni, hogy nem az övé, hanem csak kölcsön
kapta, hogy Isten dicsőségére használja fel. Jézus kihasználja ezt az alkalmat, hogy fontos leckét adjon tanítványainak:
„Jézus pedig mondta az Ő tanítványainak: bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a
mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogysem a gazdagnak az Isten
országába bejutni.” (Mt 19:23–24)
Itt látszik meg a gazdagság hatalma. A pénz szeretete szinte bénítóan hat az emberi elmére. A javak gőgőssé tesznek,
és a legtöbb gazdag embert arra késztetik, hogy szinte esztelenül cselekedjen. Minél többel rendelkeznek ezen a földön,
annál többre vágynak. Javaik gyarapodásával együtt növekszik attól való félelmük, hogy nincstelenségre jutnak.
Hajlamosak arra, hogy a jövőre halmozzanak föl. Zárkózottak és önzők lesznek, és elkezdenek attól félni, hogy Isten nem
fog gondot viselni róluk. Az ilyen emberek valóban szegények a Mindenható szemében. Miközben javakat halmoznak föl, s
ezekben bíznak, elveszítették az Úrba és ígéreteibe vetett hitüket. A hűséges és hívő szegény gazdaggá lesz Isten
szemében, mivel megfontoltan használja fel mások áldására azt a keveset, amivel rendelkezik. Érzi, hogy felebarátjának
olyan jogai vannak, amelyektől nem tekinthet el, ha engedelmes akar lenni Isten parancsolatai iránt. „Szeresd
felebarátodat, mint temagadat.” (3Móz 19:18) Az ilyen ember úgy gondolja, hogy embertársainak
megmentése sokkal fontosabb a világ aranyánál vagy ezüstjénél.
Krisztus bemutatta azt az utat, amelyen a gazdagok Isten szemében is gazdagok maradhatnak, és igazi javakat
halmozhatnak fel. Ő mondta: „Adjátok el, amitek van, és adjatok alamizsnát” (Lk 12:33),
és gyűjtsetek kincseket a mennyben. Az általa felkínált megoldás abból áll, hogy kezdjék el szeretni az örökkévaló
örökséget. Ha eszközeiket Isten ügyének rendelkezésére bocsátják, hogy lelkeket mentsenek meg, és támogassák a
szűkölködőket, akkor gazdaggá válnak jó cselekedetekben, és „kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy
elnyerjék az örök életet” (1Tim 6:19). Ez a legbiztosabb befektetés. Ám sokan azt fejezik ki
cselekedeteikkel, hogy nem bátorkodnak bízni a mennyei kincstárban. Inkább földi javaikba kapaszkodnak, és nem bocsátják
azokat az Úr rendelkezésére. Ezeknek az embereknek nagy munkát kell elvégezniük a kapzsiság
és a világ szeretetének leküzdésében. Szánalomra méltóak a szegény gazdagok, akik azt állítják, hogy Istennek
szolgálnak! Bár azt vallják, hogy ismerik az Atyát, tetteikkel éppen az ellenkezőjét bizonyítják. Milyen nagy az ő
sötétségük! Azt vallják, hogy hisznek az igazságban, ám tetteik nem egyeznek hitvallásukkal. A gazdagság szeretete teszi
önzővé, követelőzővé és kevéllyé az embert.
A tisztességtelen, törvénytelen úton megszerzett javakkal, azzal,
hogy elnyomják az özvegyet és árvát, vagy hogy elhanyagolják a szegények szükségleteit, végül elnyerik az igazságos
büntetést, melyet leír az apostol. „Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti
nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg.
Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a
tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Íme a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És
az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez.” (Jak 5:1–4)
Krisztus alázatos és szegény tanítványai a leggazdagabbak jó
cselekedetekben, Isten szemében pedig áldottabbak és értékesebbek, mint a gazdagságukkal hivalkodók. Őket a menny
tisztességben részesíti, mint az Isten gazdagságát birtokló királyokat és nemeseket. –
Review and Herald, 1880. január 15.
Egyforma és következetes jósággal kell viselkedni úgy a gazdagok,
mint a szegények iránt. – Orvosi missziómunka,
205. old.
Október 28., kedd
-
A
felebaráti szeretet
A papok és a vezetők Isten és a nép közé álltak, és arra törekedtek,
hogy a Mestert elválasszák a néptől, és ezt teszik ma is. Milyen nagy felelősséget vállalnak, akik akadályozzák a
lelkeket abban, hogy beléphessenek a mennyek országába! Krisztus tanításai nagy általánosságban ellentétesek voltak a
rabbik tanításaival. A Hegyibeszédben Jézus lerombolta a nemzeti előítélet válaszfalait, amelyek elválasztották az
embereket, és azt a szeretetet hirdette, amelynek jellemeznie kellene az emberiséget. Így szólt a tömegekhez:
„Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek
ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok
azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját
mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik
titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-e? És ha csak a ti
atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen cselekesznek-e? Legyetek
azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5:43–48)
Krisztus arra tanít, hogy el kell fogadnunk embertársunkat,
tartozzon bármilyen fajhoz vagy társadalmi réteghez. Azt, hogy ki a felebarátunk, nem annak kellene meghatároznia, hogy
szegény, gazdag, vagy hogy milyen társadalmi réteghez tartozik. Krisztus követőinek minden szükségben levő embertársukat
kell látniuk. „Ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.” (Mt 23:8) Az Úr nem csak a gazdagok
számára alapította meg országát, hiszen az országába való belépés egyetlen feltétele az Ő jelleméhez való hasonlóság. A
törvényadó elmagyarázta mennyei elvárásainak jelentőségét, és rámutatott arra, hogy ezek nem önkényes előírások, hanem
betartásuk életet jelent, mivel Krisztus a felhőoszlopban érthetően tudtunkra adta, hogy akik ezeket megtartják, életet
nyernek. Az Ószövetségben a Tízparancsolat megnevezése a szabadság királyi törvénye. A mennyei előírásoknak
engedelmeskedve az emberek hasonlóvá válnak a mennyei jellemhez, mivel a szent törvény Isten jellemét fejezi ki. Ha
saját mércéjükhöz igazodnak, saját hibáikhoz ragaszkodnak, és régi szokásaikat gyakorolják, eltávolodnak Krisztus
jellemének tökéletességétől. Ám Jézus kegyelme révén már nincs miért küzdeniük a tökéletesség eléréséért.
Bűnös világban élünk, és mindenütt hamis Krisztusok képmása tűnik
fel előttünk. Ők csak névleges keresztények, mivel elfogadhatatlan jellemtulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek azt
mutatják, hogy inkább az ellenség, mint Immánuel alattvalói. Ha a Fiú ellenőrzése alá vetnék magukat, az Ő képmását és
kézjegyét hordoznák életükön. Ezzel szemben ők hamis Krisztusok, akik tévesen képviselik Jézust, nap
mint nap megtagadják Őt jellemükben, miközben azt állítják, hogy hisznek az Ő nevében. A Megváltó kijelentette a
Hegyibeszédben a törvény értelmét, mivel tudta, hogy egyesek, akik eltávolodtak a parancsolatoktól, vissza fognak térni,
és hűségükkel az Atya és a Fiú képviselőivé válnak. – Signs of the Times,
1895. október 17.
Ugyanaz a Jézus, aki az ószövetségi időben megparancsolta, hogy a
szeretet legyen a vezérelv, megparancsolta, hogy az újtestamentumi időben élő követői számára is a szeretet legyen a
vezérelv. A szeretet megnyilatkozása jelenti az igazi megszentelődést. Akik világosságban járnak, a világosság fiai
lesznek, és jósággal, kedvességgel, valamint semmihez sem fogható szeretettel terjesztik a világosságot. „Az
Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten
is őbenne.” (1Jn 4:16)
Ha a szívben nem ápoljuk folyamatosan a szeretetet, Krisztus nem lakozhat benne. Akiből hiányzik a szeretet, annak a
szívében nem ragyog fel a feddhetetlenség Napja. Ám amely lélek megnyitja Jézus előtt ajtaját, gyakorlati kegyességével
fog bizonyságot tenni a világosságról. A tiszta tanítás az igazság cselekedeteivel társul, a mennyei előírások pedig a
szent gyakorlatokkal. A Krisztus kegyelmével betöltekezett szív békéről és örömről tesz bizonyságot, s ahol Krisztus
megmarad, ott megtisztul, fejlődik, nemessé válik és megdicsőül a jellem. – The
Youth’s Instructor, 1894. november 8.
Október 29., szerda
-
A
teljes törvény
Isten nem alkalmaz kényszert. Mindenkinek szabad akaratot és döntési
lehetőséget adott. Ő nem talál örömet a szolgai engedelmességben. Azt akarja, hogy teremtményei azért szeressék, mert
méltó rá. Azt akarja, hogy azért engedelmeskedjenek, mert tudják, hogy az Atya bölcs, igazságos és
jóakaratú Úr. Azok, akiknek helyes fogalmuk van ezekről a tulajdonságokról, szeretni
fogják Istent, mivel a jellemvonásai iránti csodálat vonzza őket hozzá. –
A nagy küzdelem,
541. old.
Főképpen két tévedésre kell ügyelniük a menny gyermekeinek,
különösen azoknak, akik újonnan alapozódtak meg a kegyelemben. Az első, már említett tévedés abból áll, hogy saját
cselekedeteikre támaszkodnak, és mindent megtesznek, hogy magukat Istennel összhangba hozzák. Aki a
parancsolatok betartásával akar életszentségre jutni, lehetetlent kísérel meg. Mindahhoz, amit az ember Jézus
nélkül tesz, bűn és önzés tapad. Egyedül a Krisztus kegyelmébe vetett hit képes bennünket megszentelni.
A másik, nem kevésbé veszedelmes tévhit, hogy a Megváltó felment
bennünket Isten törvényének megtartása alól; miután – úgymond – hit által nyerhetjük el Krisztus kegyelmét,
cselekedeteinknek egyáltalán semmi közük sincs megváltásunkhoz.
Gondoljátok azonban át, hogy az engedelmesség nem csupán a
parancsolatokhoz való alkalmazkodás, hanem a szeretet szolgálata. Isten törvénye az Ő valódi, belső lényének kifejezése,
a szeretet nagy elvének megtestesülése, mely uralmának alapját képezi mennyen és földön. Ha szívünk a képmására újjá
alakul, ha az Úr szeretete lett beleplántálva, nem valósíthatjuk-e meg életünkben az Atya parancsolatait? Ha gyökeret
vert a szívünkben ez a szeretet, ha átalakultunk Teremtőnk képmására, beteljesedik az Újszövetség ígérete: „Adom az én
törvényemet az ő szívükbe, és az ő elméjükbe írom be azokat.” (Zsid 10:16) Ha a törvény
szívünkbe van írva, vajon nem fog élő alapot ölteni életünkben? Az engedelmesség – a szeretet, hódolat és szolgálat – a
tanítványság biztos jele. Azért mondja a Szentírás: „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az
Ő parancsolatait.” (1Jn 5:3) Továbbá másutt: „Aki ezt mondja: ismerem Őt, és az Ő parancsolatait nem tartja meg, hazug
az, és nincs meg abban az igazság.” (1Jn 2:4) Ahelyett tehát, hogy a hit felmentene bennünket a törvény alól, épp a hit,
éspedig egyedül a hit tesz bennünket Krisztus kegyelmének részesévé, az engedelmességre képessé. –
Jézushoz vezető út, 59–61. old.
A Jézusba vetett hit nem érvényteleníti a törvényt, hanem
megerősíti, és megtermi életünkben az engedelmesség gyümölcseit. [...]
Az egyházon, mely megáll Krisztus dicsőséges trónja előtt, „ne
legyen szeplő vagy sömörgözés vagy valami afféle; hanem legyen szent és feddhetetlen” (Ef 5:27).
Szeretnétek azokhoz tartozni, akik megmosták jellemruháikat a Bárány vérében? Akkor „mosódjatok,
tisztuljatok meg… Tanuljatok jót tenni” (Ésa 1:16–17),
járjatok bűntelenül Istenetek parancsolatai és rendelései szerint. Nincs miért feltennetek a kérdést, hogy egyáltalán
megéri-e megtartani a mennyei igazságokat. Vegyétek fel a keresztet, és bármi áron kövessétek Jézust. Meg fogtok
győződni arról, hogy az Ő igája gyönyörűséges, és az Ő terhe könnyű. – Review and
Herald, 1911. június 22.
Október 30., csütörtök
-
A
törvény által megítélve
Természeténél fogva az Atya törvénye változhatatlan, a Szerző
akaratának és jellemének kinyilatkoztatása. Ő a szeretet, és a törvénye szeretet. A két nagy vezérelv az Isten és az
emberek iránti szeretet. „Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.”
(Rm 13:10) A Mindenható jelleme feddhetetlenség és igazság, és ez a törvényének a természete
is. A zsoltáros mondja: „A te igazságod igazság örökké” (Zsolt 119:142), és „minden
parancsolatod igaz” (Zsolt 119:172). Pál apostol pedig kijelentette: „Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent
és igaz és jó.” (Rm 7:12) Isten akaratának és gondolatainak a kifejezése – a törvény – épp
olyan örökkévaló, mint a törvény Szerzője.
Ez a törvény az a mérce, amely alapján ítélet alá esnek az emberi életek és jellemek.
Salamon, miután hangsúlyozza, hogy kötelességünk engedelmeskedni a parancsolatoknak, hozzáteszi: „Mert minden
cselekedetet az Isten ítéletre előhoz.” (Préd 12:16) Jakab apostol ekképpen bátorítja testvéreit: „Úgy
szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni.” (Jak 2:12)
Jézus ítéletkor népének védelmezőjeként jelenik meg, hogy gyermekei érdekében
szólaljon fel az Örökkévaló előtt. „Ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus
Krisztus.” (1Jn 2:1) „Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a
mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.” (Zsid 9:24) „Ennekokáért Ő mindenképpen üdvözítheti is
azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük.” (Zsid 7:25)
Ítéletkor a mennyei könyvekben azon emberek neve mellé, akik valóban megtértek, és hit
által Krisztus vérét elfogadták bűnükért hozott áldozatként, már beírták a „megbocsátott” kijelentést, mivel az Üdvözítő
feddhetetlenségének részesévé váltak, és jellemük összhangban áll Isten törvényével, bűneiket megbocsátotta a menny, és
méltóvá lettek az örökéletre. Az Úr kijelenti Ésaiás próféta által: „Én én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat
önmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!” (Ésa 43:25)
Jézus mondta:
„Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az
én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.” (Jel 3:5) „Valaki azért vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; aki pedig
megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.” (Mt 10:32–33)
– The Watchman, 1905. október 10.
Krisztus célja az volt, hogy megbékítse az igazság és az irgalom
előírásait, és mindkettőnek megengedje, hogy megálljon a maga méltóságában, de mégis egységben. Isten irgalma nem
gyengeség, hanem a büntetés rettenthetetlen hatalma, mivel a bűn bűnt jelent; mégis ez a hatalom magához vonzza az
emberiséget. Krisztus által az igazság képessé válik a megbocsátásra anélkül, hogy akár egy jóta is elveszne magasztos
szentségéből.
Az igazság és az irgalom különállóak, egymástól hatalmas szakadék
választja el őket. Megváltó Urunk magára öltötte az emberi természetet, és egy szeplő nélküli jellemet dolgozott ki az
ember számára. A keresztet a menny és a föld közé ékelte, s ezzel mindkét oldal számára vonzóvá tette, így hidalta át
mind az igazságot, mind az irgalmat a szakadékon. Az igazság leszállt magasztos trónjáról, s a menny seregeivel a
kereszthez közeledett. Ott talált rá arra, aki Istennel egyenlő volt, de megkötözték az emberiség bűnei miatt. Ekkor az
igazság, mivel betöltetett, tisztelettel meghajolt a kereszt előtt, és kijelentette: „Elégséges!” –
Hetednapi Adventista Biblia-kommentár:
7. kötet, 935–936. old.
Október 31., péntek
-
További tanulmányozásra
A nagy küzdelem: „A vizsgálati ítélet” című fejezet.