SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Szombat

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 12:1-5; 24:20; Lukács 4:16-21; János 1:1-3; 5:16-17

„És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annakokáért az embernek Fia a szombatnak is ura” (Mk 2:27-28).

A vallási vezetők szolgálatának egész ideje alatt árgus szemekkel figyelték Krisztust a szombatünneplési szokásai miatt, aki a bírálatok hallatán elmondta, hogy Ő a szombatnak is Ura (Mt 12:8; Mk 2:28; Lk 6:5). Bemutatta azt is, hogy milyen a helyes szombatünneplés.

Ma nemcsak a „helyes szombatünneplés” jelenthet kihívást, hanem az az általános nézet is, hogy nem a szombat, hanem a vasárnap a nyugalomnap. A vasárnap mellett azonban semmilyen érv nem szól az evangéliumban. Az ott szereplő, szombattal kapcsolatos viták csak akörül forogtak, hogyan kell megünnepelni a szombatot, az sosem volt kérdés, hogy mikor. Jézus élete és tanításai kétségkívül azt mutatják, hogy még Jézus halála és feltámadása után is a hetedik nap, a szombat maradt Isten nyugalomnapja.

Ezen a héten a szombat eredetéről fogunk beszélgetni és arról, hogy Krisztus a szombatnak is Ura. Majd tanulmányozzuk Jézus példáját és tanítását a szombatünnepléssel kapcsolatban, végül pedig megnézzük, hogyan jelenik meg a szombat Jézus tanításaiban, valamint a feltámadás után a tanítványok életében.

A következő igék alapján mi volt Jézus szerepe a teremtésben? Jn 1:1-3; Kol 1:16; Zsid 1:1-2 Miért olyan fontos ez, különös tekintettel a szombat eredetére?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

János e jól ismert kijelentéssel kezdi az evangéliumát: „Kezdetben vala az Ige… Minden őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn 1:1-3). János és Pál sem hagy kétséget afelől, hogy milyen fontos szerepe volt Krisztusnak a teremtésben. A Fiú Isten, Jézus Krisztus teremtett meg mindent: „Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok… mindenek Őáltala és Őreá nézve teremtettek” (Kol 1:16). Krisztus által alkotta meg Isten a világmindenséget, beleértve a mi naprendszerünket, a földet és benne mindent, élőt és élettelent.

Krisztus volt a Teremtő, aki később az ember Megváltója is lett. És közvetlenül a teremtés hetének végén az Úr nyugalomnapot is adott nekünk. „…a szombat az emberért rendeltetett, az Úr napja. Krisztusé… Mivel Ő teremtett mindeneket, Ő a szombat szerzője is. Ő különítette el mint a teremtés emlékünnepét” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 235-236. o.).

Az emberiséget megteremtő Isten tudta, hogy szükségünk van a pihenésre, ezért gondoskodott a megnyugvás alkalmáról is. Elrendelt egy napot, amit az embernek hetente el kell különítenie, hogy félretolva a hét fáradalmait, bajait, megpihenjen a Teremtőben. A teremtés munkájának elvégzése után a Fiú Isten is megpihent a hetedik napon, nem mintha elfáradt volna, hanem hogy megáldja és megszentelje a szombatot, követendő példát állítva nekünk. Amikor pedig a kereszten elvégezte megváltásunkat, szintén megpihent szombaton, még ha nem is volt szüksége a pihenésre, de azért tette, hogy (többek között) megerősítse a szombat folyamatos érvényességét. Krisztus hívja a nyughatatlan embert, hogy nyugodjon meg benne (Mt 11:28-29); hív, hogy különleges módon pihenjünk meg, egyszer egy héten, minden szombaton.

A szombatünneplés a föld teremtésének kezdeteihez, létezésünk alapjaihoz kapcsol; a legjobb alkalom arra, hogy elgondolkodjunk a fontos kérdésen: mit kezdek Istentől kapott életemmel?

Mi történt Mt 12:1-2 versei szerint? Miért kifogásolták a farizeusok, amit a tanítványok tettek, miért tulajdonították törvénybe ütközőnek?

5Móz 23:25 kijelenti: „Ha bemégy a te felebarátod vetésébe, kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj bele a te felebarátod vetésébe.” A probléma tehát nem maga a kalásztépés volt, hanem a nap, amikor történt. A rabbik szabályai kifejezetten tiltották többféle munka végzését szombaton, mint pl. az aratást, a cséplést és a rostálást. Amikor valaki letépte a kalászt, majd a kezével dörzsölte, megtisztította a gabonát a héjától, a farizeusok felfogása szerint gyakorlatilag mindhárom munkát végezte, tehát vétett.

Mi a jelentősége a példáknak, amelyekre Jézus a farizeusoknak adott válaszában hivatkozott (Mt 12:3-5)?

Az első példával (1Sám 21:1-6) Krisztus amellett érvelt, hogy ugyan normális körülmények között Dávid és az emberei nem ehettek volna a papoknak fenntartott kenyérből (3Móz 24:9), de életveszélyben voltak, így tettük a ceremoniális szabály megengedhető áthágásának tekintethető. Jézus második példája (Mt 12:5) a templomi szolgálatban szombatra elrendelt áldozatokkal és adományokkal kapcsolatos, amelyek gyakorlatilag kétszer annyi feladatot jelentettek, mint a többi napon bemutatott áldozatok (4Móz 28:9-10). A zsidók is tudták, hogy szombaton is fontos volt elvégezni a templomi szolgálatokat.

E példák említése után Jézus két kijelentéssel is alátámasztotta, hogy jogában áll átfogalmazni a farizeusok által terhessé tett szombatünneplési gyakorlatot. 1) „A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért” (Mk 2:27). Itt Jézus újból utalt a szombat édeni eredetére, és helyre tette a farizeusok által tévesen megállapított fontossági sorrendet az ember és a szombat viszonylatában. Isten az ember javára szánta a szombatot; továbbra is megmarad Isten ajándékának, amit az emberiség szolgálatára adott, tehát nem az ember rendeltetett a szombat szolgálatára. 2) Amikor kimondta: „az embernek Fia a szombatnak is ura” (Mk 2:28), Krisztus törvényként jelentette ki, hogy Ő volt az, aki megalkotta és törvénybe foglalta a szombatot, éppen ezért egyedül neki állt hatalmában megszabadítani az emberi rendelkezésektől.

Isten népének lelki vezetői azzal vádolták a szombat Urát, hogy megrontotta azt a napot, amit éppen Ő alapított és szentelt meg. Milyen tanulságot szűrhetünk le ebből a lelki vakság veszélyeiről, amelyek azokra is leselkednek, akiknek bölcsebbnek kellene lenni?

Hogyan viszonyult Jézus a szombathoz? Mit tudhatunk meg erről Lk 4:16 verséből? Miért fontos ez számunkra ma (lásd Jn 14:15; 1Pt 2:21)?

_____________________________________________________________

Lukács a „szokása” szót használja a 16. versben, ami az időben és a gyakorlatban folyton ismételt cselekvést jelöli. Más szóval, amikor csak tehette, Jézus minden szombaton, rendszeresen elment a zsinagógába. Ezt igen fontosnak tartotta Lukács, evangéliumában négyszer is említette, hogy különböző szombatnapokon Jézus a zsinagógában volt (Lk 4:16, 31; 6:6; 13:10). Azt is pontosan megnevezte, hogy a szombat a hét hetedik napja (Lk 23:54–24:1). Földi szolgálata idején Jézus Krisztus, mint ahogy a zsidók általában, megünnepelte a hetedik napot, a szombatot, ez tény, ami szintén arról tanúskodik, hogy nem tört meg a heti ciklus a Sínai-hegyen történt törvényadás, sőt egészen a teremtés óta. Krisztus szombatünneplése követendő példa a keresztények számára, úgy az idejét, mint megtartásának módját illetően!

Miből olvasott fel Jézus a zsinagógában az egyik szombaton? Mi a jelentősége ennek? Lásd Lk 4:16-21!

_____________________________________________________________

Nem ez volt az első eset, amikor Jézus felolvasott és szólt a zsinagógában. Már több mint egy év telt el a Jordán folyóban történt keresztsége óta, de azóta, hogy hátrahagyta az ácsműhelyt, ekkor tért vissza először Názáretbe, ahol addigi életének javát töltötte és ahol eljárt a zsinagógába. Fiatal korában szombatonként „gyakran felkérték a zsinagógában, hogy a próféták írásaiból az előírt szakaszt felolvassa. A hallgatók szívén boldog izgalom lett úrrá, amint a szent szöveg jól ismert szavaiból új világosság ragyogott elő” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 53. o.).

Ez azonban egészen más alkalom volt. Jézus kiválasztott egy bizonyos igeszakaszt (Ézs 61:1-2), ami a Messiás földi munkáját magyarázza, azt, hogyan jön el hirdetni „az Úrnak kedves esztendejét” (Lk 4:19). Ez volt a szombatév vagy jóbélév, a megnyugvás ideje. Találó módon Jézus a nyugalomnapot, a szombatot választotta ki arra, hogy bejelentse szolgálatát, aminek a lényege a megváltás, a felszabadítás és a gyógyítás. Igazi megnyugvást találunk Jézusban, és ebbe a nyugalomba valóban belekóstolhatunk minden szombaton.

Az evangéliumok számos alkalomról beszámolnak, amikor Jézus csoda folytán gyógyított szombatnapon. Érdekes megfigyelni, hogy a legtöbb esetben Ő kezdeményezte a gyógyítást, mintha szándékosan szombaton akart volna meggyógyítani embereket, akiken máskor is segíthetett volna. Jézus fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy a szombati gyógyítás nem ütközött a törvénybe. Ellenkezőleg! Sokkal inkább illett a törvény szelleméhez, mint amit számos farizeus és vallási vezető szombatonként tenni szokott.

Milyen érvekkel igazolta Jézus a szombati gyógyításokat a következő szövegekben? Mt 12:10-12; Lk 13:15-16; Jn 5:16-17

Még ha szombaton félre is kell tenni mindazt, ami a saját gyarapodásunkat szolgálja (2Móz 20:9; Ézs 58:13), akkor sem tekintendő ez a nap a tétlen semmittevés idejének. A farizeusokkal vitázva Krisztus világosan rámutatott: „Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni” (Mt 12:12). A rabbinikus hagyomány értelmében el lehetett látni a beteget szombaton, ha élete veszélybe került. Ha pedig egy bárány vagy egy ökör gödörbe esett, szabad volt szombaton kihúzni, hogy el ne pusztuljon. Vajon az emberi élet nem drágább az állatokénál? Szomorú, hogy akik Krisztust bírálták, több könyörületet tanúsítottak saját jószágaik, mint a szenvedő emberek iránt. Egyetértettek azzal, hogy az állatokat meg kellett itatni, de emberek gyógyítása felháborította őket. Jézus ezt is kijelentette: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (Jn 5:17). Arra utalt, hogy Isten nem szűnik meg cselekedni a teremtményeiért. Még szombaton is folyamatosan életet ad, fenntartja a világmindenséget (Zsid 1:2-3).

Jézus arra tanított, hogy ne legyünk törvényeskedőek a szombatünneplésünkben. A szombat megtartása azt jelenti, hogy „megpihenünk” a hétköznapi dolgaink végzésétől (Zsid 4:10). Az pedig még fontosabb, hogy ne próbáljunk meg cselekedeteinkkel „megdolgozni” üdvösségünkért – ami különben is lehetetlen volna. Sátán rá akar venni, hogy önző módon tartsuk meg a szombatot. Ha nem tud a szombat ellen felsorakoztatni, megpróbál a másik végletbe, a törvényeskedésbe tolni.

A szombat tekintetében egyesek könnyen törvényeskedővé válnak, míg mások inkább lazán kezelik a megtartását. Hogyan található meg a helyes egyensúly a szombatünneplésben? Miért legyünk igencsak óvatosak, ha mások szombatünnepléséről nyilatkoznánk? Ne feledjük, hogyan tekintettek a farizeusok arra, amit Krisztus tett szombaton!

Sok keresztény a szombat helyett vasárnapot ünnepel, aminek védelmében egy sereg indokot hangoztatnak, de leginkább Krisztus feltámadásának megünneplésére hivatkoznak. Az Újszövetség sehol nem tanítja, még a feltámadásról szóló részben sem, hogy a szombatot felváltotta volna a vasárnap. Inkább azt találjuk benne, hogy Krisztus szándéka szerint még a feltámadás után is meg kellett tartani a szombatot.

Mt 24:20 verséből mire következtethetünk a szombattal kapcsolatban a Jézus feltámadását követő években?

Krisztusnak Mt 24:20 versében feljegyzett szavaiból azt láthatjuk, hogy Kr. u. 70-ben, mintegy negyven évvel a kereszt után a szombatot éppen olyan szentnek kellett tartani, mint azelőtt. Nem illene a szombat napjához a Jeruzsálemből való meneküléssel együtt járó felfordulás, izgatottság, félelem, sem az utazás.

Még milyen utalást találunk az Újszövetségben arra, hogy Krisztus feltámadása után is megmaradt a szombat szentsége (ApCsel 13:14, 42; 14:1; 17:1-2; 18:4)?

A tanítványoknak olyan volt elmenni a zsinagógába, mint ahogy mi járunk a gyülekezetbe: a szombatünneplés legjobb módja. Különösen Pál apostolnál figyelhetjük meg, aki rendszeresen részt vett a zsinagógában tartott szombati szertartáson. Jézus példáját követte, és neki is szokása volt oda menni (ApCsel 17:2). A pogányok apostola és a hit általi megigazulás szószólója volt, szombatonként mégis rendszeresen eljárt a zsinagógába, nemcsak a zsidóknak prédikálni, hanem azért is, hogy megőrizze a szombat szentségét.

Egy szombati napon, miután véget ért a szertartás a zsinagógában, a pogányok kérlelték Pált, hogy beszéljen nekik az evangéliumról. Mondhatta volna az apostol, hogy majd másnap, vasárnap meghallgathatják, mégis inkább egy héttel későbbi időpontot javasolt. „A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűle Isten igéjének hallgatására” (ApCsel 13:44). Ezek a versek nyomós érvnek tekinthetők, hogy az őskeresztény egyházban teljesen ismeretlen volt a gondolat, miszerint a hét hetedik napját felváltaná az első.

Tudjuk, hogy a szombat az igazi nyugalomnap, ami természetesen fontos. Viszont hogyan válhatunk a szombatünneplés folytán olyan keresztényekké, akikre még jobban jellemző az együttérzés, a szeretet és a gondoskodás?

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. „A szombat” c. fejezet, 229-236. o.

„Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia. E szavak tanítanak, vigasztalnak… A szombat Rá mutat tehát, Teremtőjére és Megszentelőjére. Azt hirdeti, hogy Ő az egyház feje, aki mindent alkotott mennyen és földön, akiben fennállnak a dolgok, és akinek ereje által megbékülünk Istennel. Izraelről szólva ezt mondja: ’Adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és őközöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük’ (Ez 20:12). A szombat Krisztus hatalmának a jele, amely szentté tesz minket. Mindenkinek megadatik, akit Krisztus megszentel – szentté teszem őket. A szombat mindenkinek megadatik mint az Ő megszentelő erejének jele, aki Krisztus által részesévé válik Isten Izraelének” (i. m. 235-236. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  Krisztushoz tartozunk a teremtés és a megváltás jogán is. Hogyan emlékeztet a szombat erre a fontos igazságra?

2.  Mi a baj a negyedik parancsolat törvényeskedő megtartásával? És a szombatünneplés kérdésében a komolytalanság miért nem jelenthet megoldást a törvényeskedésre? Mi a kulcsa annak, hogy a szombat valóban áldást adjon?

3.  Miért és hogyan emlékeztet a szombat arra, hogy nem a cselekedeteink miatt üdvözülünk, hanem Krisztus érdemei révén?

4.  Hogyan tanulhatunk meg mélyebb és gazdagabb tapasztalatokat szerezni az Úrral szombatonként?

5.  Milyen tanulságokat szűrhetünk le Jézus szombati gyógyításainak példáiból? Hogyan mutatnak rá ezek az esetek a szombat lényegére?

6.  A parancsolat szerint a szombat szentségét őriznünk kell. Ennek fényében gondolkozzunk el arról, hogy mivel telik egy szombatunk? Mennyire szent számunkra ez a nap?

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

SZOMBAT

Én Istenem!

Ki alkottad a mennyet

és a földet:

Szívem hálával

hajlik meg előtted

e szombatnapon.

Kegyelmedről beszélnék

– nem tudok.

Szívemben törvényed

ritmust dobog:

Erejére lelkemben

rettenet!

Megismerni a Te törvényedet

mindennél több

ezen a világon, mert

rajta keresztül

sejtelek!

– Mily nagyra becsültél

engemet: a bűnöst,

a nyomorult senkit,

mikor dicséreted

az angyalok zengik.

S velük együtt meghajolhatok:

ez a Te szent

örök akaratod.

Legyen meg.

Ezt kívánom én,

mikor átlépek házad küszöbén,

s előtted remegve megállok:

mert a szíveket megvizsgálod.

– Lehajtott fejjel

egyet kérhetek:

„Isten, légy irgalmas

nékem, bűnösnek!”