A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Az üdvösség 

Július 19., szombat délután

Az apostol felszólítja a gyülekezetet és a világot, hogy szemléljék, csodálják ezt a szeretetet, mely így megnyilvánulva meghaladja az ember értelmét, s ami a mennyei angyalokat is csodálatra készteti. Ez a szeretet annyira mély, annyira széles és magasztos, hogy az ihletett apostol, nem találva szavakat rá, felszólítja a gyülekezetet és a világot, hogy szemléljék, tegyék elmélkedésük és hódolatuk tárgyává. – Bizonyságtételek, 4. kötet, 293. old.

Sátán önzőnek, zsarnoknak mutatta be Istent, olyannak, aki mindent követel, de semmit sem ad, aki saját dicsőítésére igényli teremtményei szolgálatát, de javukra semmi áldozatot nem hoz. Krisztus odaajándékozása azonban bepillantást enged az Atya szívébe. Bebizonyítja, hogy az Úr irántunk való elképzelése „békességnek és nem háborúságnak gondolata” (Jer 29:11). Ez kinyilatkoztatja, hogy míg az Atya gyűlölete a bűnnel szemben olyan erős, mint a halál, a bűnösök iránti szeretete viszont erősebb a halálnál is. Vállalta megváltásunkat, és semmit vissza nem tart, bármily drága legyen is az, ami művének megvalósításához szükséges. Nem rejtett el egyetlen igazságot sem, amelyet megváltásunk érdekében ismernünk kell. Nem mulasztott el megtenni egyetlen csodát sem, amely javunkat szolgálja; egyetlen égi eszköz sem maradt felhasználatlanul. Kegyelmet kegyelemre, ajándékot ajándékra halmoz. A menny egész tárháza nyitva áll azok számára, akik engedik, hogy megmentse őket. Az Atya összegyűjtötte a világmindenség valamennyi kincsét, feltárta végtelen hatalmának forrásait, s mikor mindezeket Krisztus kezébe helyezte, így szólt: mindez az emberé! Használd fel ezeket az ajándékokat és győzd meg általuk az embert arról, hogy mennyen és földön nincs nagyobb szeretet, mint az enyém! Akkor találja meg legteljesebb boldogságát, ha szeret engem.

A Kálvária keresztjénél a szeretet és az önzés állt szemben egymással. Itt mutatkozott meg mindkettő a maga legteljesebb valóságában. Az Üdvözítő azért élt, hogy vigasztaljon és áldást osszon. Sátán pedig megölte Őt, s ezzel kifejezte Isten elleni gyűlöletének mélységes gonoszságát. Ezzel lelepleződött lázadásának igazi célja: megfosztani az Urat trónjától és megölni, aki kinyilatkoztatta a Mindenható szeretetét. – Jézus élete, 57–58. old.

Július 20., vasárnap  -  Az üdvösség – Isten ajándéka

Mindaz a szülői szeretet, ami a szívekben él nemzedékről nemzedékre; a gyöngédség forrásai, melyek az ember lelkében megnyíltak – jelentéktelen csermelyek csupán Isten végtelen, kimeríthetetlen szeretetének határt nem ismerő óceánjához képest. Nyelv el nem mondhatja, toll nem képes leírni. Elmélyedhetsz abban életed minden napján. Szorgalmasan kutathatod a Szentírást, hogy megértsd. Segítségül hívhatod összes Isten adta erődet és képességedet abbeli igyekezetedben, hogy felfoghasd a mennyei Atya szeretetét és irgalmasságát, de azután még mindig megmarad a végtelenség. Mégsem értheted meg az Úr szeretetének mélységét, amely abban nyilvánul meg, hogy halálra adta Fiát a világért. Ezt még az örökkévalóság sem lesz képes teljesen kijelenteni nekünk. Mégis ha a Bibliát tanulmányozzuk, ha elmélkedünk Krisztus életéről, a megváltás tervéről, ezek a hatalmas témák egyre inkább feltárulnak előttünk. Rájövünk, mit kívánt Pál az efézusi gyülekezetnek, amikor így imádkozott: „A mi Urunk, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; és világosítsa meg értelmetek szemét, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között. És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint.” (Ef 1:17–19) – Bizonyságtételek, 5. kötet, 740. old.

Jézus, a menny nagyhatalmú parancsnoka elhagyta a királyi udvarokat, s eljött az átoktól kiégett, rút világba. Magára vette természetünket, hogy míg isteni karjával megragadja a Mindenhatót, emberi karjával át tudjon ölelni bennünket, így a véges embert a végtelen Istenhez kapcsolja. Üdvözítőnk eljött a világba megmutatni, hogyan éljen az ember, hogy biztosítsa magának a halhatatlanságot. Mennyei Atyánk szóval ki nem fejezhető áldozatot hozott értünk, amikor odaadta Fiát meghalni a bukott emberért. A megváltásunkért fizetett árnak magasztos értéket kellene nyújtania nekünk arról, hogy Krisztus által mivé válhatunk.

Amint János az Atyának a pusztuló emberek iránti szeretetének magasságát, mélységét és szélességét szemlélte, csodálattal és tisztelettel telt meg. Nem talált megfelelő szavakat, hogy kifejezze a szeretetet, hanem felszólította a világot, hogy szemléljék: „Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!” Milyen értékessé is teszi ez az embert! A bűnbeeséssel az emberek fiai Sátán alattvalói lettek. Krisztus kimondhatatlan áldozatán át és az Ő nevében vetett hit által Ádám fiai Isten fiaivá lehetnek. Jézus azzal, hogy emberi természetet öltött magára, magas pozícióba emelte az emberiséget. A bukott embernek második lehetőséget, alkalmat nyújt, s olyan helyzetet teremt, ahol a Megváltóval való kapcsolat által nevelni, javítani, emelni tudják magukat, hogy valóban méltók lehessenek az Isten fiai névre.

Ez páratlan szeretet. Jézus elvárja, hogy akiket élete árán megvásárolt, a lehető legjobban használják ki a nekik adott tehetségeket. Egyre növekedjenek az isteni akarat ismeretében, s javuljanak szellemileg és erkölcsileg, míg el nem jutnak a jellem tökéletességére, mely alig áll az angyaloké alatt. – Bizonyságtételek, 4. kötet, 563. old.

Július 21., hétfő  -  Az üdvösség – Isten kezdeményezése

A zsidók azt állították, hogy a bűnös embernek előbb meg kell térnie ahhoz, hogy elnyerje az isteni előjogokat. Felfogásuk szerint a megtérést az embereknek egymagukban kell elérniük azért, hogy elnyerjék a menny kegyeit. Ez arra késztette a farizeusokat, hogy haragjukban és csodálkozásukban felkiáltsanak: „Bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik!” (Lk 15:2) Elméleteik szerint Jézusnak csak azokat lett volna szabad magához közel engednie, akik már megtértek bűneikből. Krisztus azonban azt tanította, hogy az üdvösség nem abból fakad, hogy mi keressük Istent, hanem hogy Ő keres bennünket. Akkor születik meg a szívben a megtérés, amikor a Megváltó szeretetét szemléljük, és hogy életét adta a bűnösök üdvösségéért. A Krisztus által bemutatott isteni jóság lágyítja meg a szívet. A Jézustól származó erő készteti a lelket, hogy lemondjon a bűnről. Mi nem azért térünk meg, hogy az Atya szeretni tudjon bennünket, hanem az Úr azért nyilatkoztatja ki szeretetét irántunk, hogy mi megtérhessünk. Ezáltal a megtérés nem Isten irántunk kifejezett szeretetének az alapja, hanem annak gyümölcse. – General Conference Bulletin, 1895. december 1.

Az elveszett juh példázatát minden családban előkelő helyen kellene tartani. A mennyei pásztor elhagyja a kilencvenkilencet, és elmegy a pusztaságba, hogy megkeresse az elveszettet. Sűrű az erdő, sok a mocsár, veszélyesek a sziklahasadékok, és a pásztor tudja, hogy ha a juh egy ilyen helyre került, akkor szüksége van egy baráti kézre, aki kimenekítse onnan. Amikor már a távolból meghallja bégetését, legyőz minden nehézséget, hogy megmenthesse. Amint megtalálja, nem dorgálja meg. Szívében csak öröm van azért, hogy életben találta. Erős karjával gyöngéden a vállára emeli, és visszaviszi az akolba. A feddhetetlen, bűntelen Megváltó hordozza a tisztátalan bűnöst a vállán.

A pásztor vállára véve viszi a szennyes juhot, ám annyira kedves számára, hogy öröméneket zengedez: „Megtaláltam a juhot, amely elveszett.” Mindegyikőtök gondoljon arra, hogy személyesen hordozta őt Krisztus. Senki se tápláljon uralkodó, önigazult és kritizáló lelkületet, mivel egyetlen ember sem jutott volna be az akolba, ha a Pásztor nem vállalta volna a veszélyes és fájdalmas keresést a pusztában. Már egy juh elvesztése is elég volt ahhoz, hogy kiváltsa a Pásztor szimpátiáját, és arra késztesse, hogy keresésére induljon.

E parányi kis világ lett Isten Fia testet öltésének és szenvedéseinek színtere. Krisztus nem az el nem bukott világokhoz ment, hanem földünkre jött, amelyet tönkretett az átok. Nem kellemes, hanem elszomorító látvány fogadta Őt. Ennek ellenére „nem pislog, és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít” (Ésa 42:4). Nem szabad elfelednünk azt az örömöt, amit a Pásztor fejezett ki, amikor visszaszerezte, ami elveszett. Azonnal meghívta a szomszédait: „Örüljetek énvelem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem!” Az egész menny ettől az örömtől visszhangzik. Az Atya is örül meg énekel a megmentettért. Milyen nagy és szent öröm jut kifejezésre ebben a példázatban! Nekünk abban az előjogban van részünk, hogy átélhetjük ezt az örömöt. – Review and Herald, 1911. január 19.

Július 22., kedd  -  Szükséges halál

Krisztus azért halt meg, hogy megszabadítsa az önző világot az önzés biztos következményeitől. Szeretettel, irgalommal és az egész föld iránti kedvességgel nyitotta meg szívét. Meghívja az elbukott lényeket magához, hogy teljes és ingyenes bűnbocsánatot kaphassanak. Jelleme a minden szennytől és önzéstől mentes világegyetem előtt áll. Teljes áldozatot hozott, hogy megmutathassa az embereknek, férfiaknak és nőknek a szívében lakozó jóságot. Elküldte Szentlelkét, hogy hasson a szívre és elmére, és segítsen az embereknek szeretni embertársaikat úgy, ahogyan Ő szeretett.

A végtelen jóság kiárasztja minden kincsét, hogy megválthassa a lelket a bűntől, és hogy az ember eggyé válhasson Istennel. Az Úr emberi eszközöket hív meg, hogy együttmunkálkodjanak vele nagy tervének véghezvitelében. Isten abban az előjogban részesítette népét, hogy tovább vihetik azt a szolgálatot, amit Ő kezdett el ezen a földön. Meghív, hogy munkálkodjunk együtt vele embertársaink megmentése és helyreállítása érdekében. Krisztus azt szeretné, ha az Ő hatalma teljességével erősödne meg egyháza, s így az embereket a kegyelem légköre vehetné körül.

Isten óhaja, hogy akik elfogadták az igazságot, és azonosultak az Ő választott, különleges és becses népével, egyesüljenek Jézussal is a munkában, és vonzzák az embereket – férfiakat, nőket és gyermekeket – a golgotai kereszt alá. Íme, az ember Fia szavai: „Én vagyok a jó Pásztor. A jó Pásztor életét adja a juhokért.” (Jn 10:11) Ő feltámadt a halálból, és a Józseftől kölcsönkapott sír fölött kijelentette: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” „…az Élő; pedig halott voltam, és ímé, élek örökkön-örökké.” (Jn 11:25; Jel 1:18)

A kereszt hirdeti az önfeláldozás leckéjét. Miközben az emberek hittel szemlélik a nemes Szenvedőt, egyre inkább meggyőződnek, hogy a bűn biztos következménye a halál. A hívő lélek álljon a golgotai kereszt mellé, szíve teljen meg szeretettel és hálával, és kiáltsa: „Íme, Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűneit!” E szavakat szívvel, lélekkel mondjátok! Késztessétek arra a bűnöst, hogy tekintsen Jézusra! Amikor figyelmét ez a csodálatos irgalom köti le, máris egy lépéssel közelebb kerül a Megváltóhoz, és megtanulja tőle az alázatosság és szelídség leckéjét. A hívő lélek Jézust a maga valóságában látja, s szemlélve elváltozik az Ő képmására. Az igazi megtért emberek tapasztalata igazolja, hogy Isten az örök üdvösség szerzője, és Krisztus kegyelme bölcsesség és hatalom.

Jézus szereti teremtményeit, s ezt a szeretetet fejezte ki minden egyes tettével. Meghívja az embereket, hogy úgy szeressék egymást, ahogy Ő szeretett minket. Üdvözítő hatalma és szeretete mindenkor legyen azok beszédtémája, akik hisznek Istenben. Mennybemenetele előtt a következő küldetést bízta a tanítványokra: „Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:19–20) – Review and Herald, 1902. január 7.

A Megváltó úgy járt e földön, hogy nem ismerték fel és nem tettek róla bizonyságot (kevés kivétellel) az általa teremtett személyek. A légkört azok a bűnök és átkok szennyezték, amelyek átvették a dicshimnuszok helyét. Az Ő oldalán volt a szegénység és megaláztatás. Miközben helyről helyre járva végezte irgalmas küldetését, hogy enyhítsen a szenvedésen, és felemelje az elnyomottakat, ritkán szólt egy-egy hang, amely áldotta Őt, s a legjelentőségteljesebb nemzet megvetéssel ment el mellette.

Vessétek össze mindezt a dicsőítés gazdagságával, azzal a bőséggel, ami jellemző a halhatatlan lényekre, akik a hódolat himnuszait zengik a világegyetem Istenének. Ő azonban mégis megalázkodott, és halandó testet öltött magára. Az emberi család tagjaként halandóvá vált, de Istenként Ő volt az élet forrása e világ számára. Mennyei lényként ellenállhatott volna a halálnak, ám önként feláldozta életét, hogy életet adhasson, és napfényre hozza az elmúlhatatlanságot. A világ bűneit hordozta, és elszenvedte azt a büntetést, amely mennyei lelkére hatalmas hegy nyomásaként hatott. Feláldozta az életét, hogy az embernek ne kelljen örök halállal meghalnia. Ő meghalt, ám nem azért, mert kényszerítették erre, hanem mert ezt választotta. Ez volt a megaláztatás. A menny összes kincseit kiárasztotta az elbukott ember üdvösségéért adott ajándékában. Emberi testben hozta el az összes életadó erőforrást, amelyre szükségünk lehet, és amelyet el kell fogadnunk. – Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 5. kötet, 1126–1127. old.

Július 23., szerda  -  Bűntől szabadon

Krisztus megígérte, hogy Vigasztalót küld, akinek a feladata lesz megerősíteni Isten országát a szívekben. Ha az irgalom, kegyelem és békesség bőséges áldásait kínálták fel nekik, mégis miért viselkednek úgy az emberek, mintha az igazság számukra rabigát jelentene? Azért, mert a szív sosem ízlelte meg és nem látta meg az Úr jóságát. Az Isten Igéjében levő igazságot némelyek rabláncnak tartják. Ám épp az igazság tesz szabaddá. Ha az igazság megszabadít, akkor valóban szabadok lesztek. Az igazság választja el az embert bűneitől, örökölt vagy ápolt hajlamaitól és rossz cselekedeteitől. Amely lélek örül Jézus szeretetének, telve van szabadsággal, világossággal és örömmel. Egy ilyen lélekben nincsenek megosztott gondolatok. Az ember teljes lényében vágyódik Isten után. Sosem az emberekhez folyamodik, hogy megtudja, mi a feladata, hanem az Üdvözítőhöz, minden bölcsesség forrásához. Tanulmányozza Isten Igéjét, hogy felfedezze azt a mércét, amit el kell érnie.

Találunk-e biztosabb irányadót Jézusnál? Az igazi vallás azt jelenti, hogy a Szentséges vezetése alá helyezed gondolataidat, szavaidat és tetteidet. Aki az Út, az Igazság és az Élet, megfogja az alázatos, komoly és őszinte kutatót, és így szól: „Kövess engem!” Elvezeti a keskeny útra, amely a szentség és a menny felé vezet. Krisztus taposta ki nekünk ezt az utat hatalmas árat fizetve, és nem engedi, hogy egyedül, a sötétben keressük az ösvényt. Mellettünk áll, és ezt mondja: „Én vagyok az Út.” Mindazokat, akik úgy döntenek, hogy követik Őt, a királyi útra vezeti, amelyen az Úr megváltottai járnak. – Review and Herald, 1899. február 28.

A Megváltó által az Úr egész nap kinyújtott karral hívja a szükségben levőket. Szeretné őket magához fogadni. Kedvességgel fogadja őket. Senkit sem utasít el. Dicsősége azt jelenti, hogy szeretne még a legbűnösebbnek is megbocsátani. Kiragadja az erős karmai közül az áldozatot, kiszabadítja a foglyokat, kivonja a parazsat a tűzből. Az emberi bűn legnagyobb mélységeibe engedi le irgalmának aranyláncát, és onnan emeli fel a bűntől szennyes, megrontott lelket. Az embernek azonban akarnia kell együtt dolgozni lelke megmentése érdekében, ki kell használnia az Istentől kapott lehetőségeket. Az Úr senkit sem kényszerít. Jézus feddhetetlenségének menyegzői ruhája készen áll, hogy befedje a bűnöst, ám ha elutasítja, bizony el fog veszni.

A múlt feljegyzéseit Krisztus vére lemoshatja, s a lap újra hófehérré válhat. „No, jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.” (Ésa 1:18) (…)

Különösen értékesek számunkra Jézus szavai: „Megbocsáttattak néked a te bűneid!” (Mt 9:2) Ő mondta: „Bűneidet az én testemmel vittem fel a Golgota keresztjére.” Látja szomorúságainkat. A megtört ember fejére helyezi kezét, és az Atya előtt védőügyvédünkként és Üdvözítőnkként áll meg. A megtört, alázatos lélek kimondhatatlanul fogja értékelni a megbocsátást és a büntetés alóli felmentést. – That I May Know Him, 235. old.

Igényt tarthatunk az áldott ígéretre: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj énhozzám, mert megváltottalak.” (Ésa 44:22) „Néki sok bűne bocsáttatott meg.” (Lk 7:47) Ó, milyen értékes és felüdítő Isten szeretetének világossága! A bűnös saját, bűnnel szennyezett életére tekinthet, és mondhatja: „Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt.” (Róm 8:34) „Ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik.” (Róm 5:20) Krisztus, a Helyreállító hinti el a lélekben az új életelv magvát, s ez a mag kihajt, és gyümölcsöt terem. Az Ő kegyelme megtisztít, miközben megbocsát, és felkészít a mennyek országa számára. Növekednünk kell a kegyelemben és a mi Urunk, Jézus Krisztus ismeretében, mígnem eljutunk az Üdvözítő teljességének mértékére. – Review and Herald, 1891. július 14.

Július 24., csütörtök  -  Krisztus ad örök életet

„Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. Mert ekképpen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel.” (2Pt 1:10–11)

Itt egy életbiztosítási kötvényt kínál fel nekünk az Úr, ami által biztosítja számunkra az örök életet az országában. Kérlek, tanulmányozzátok Péter apostol szavait! Minden mondatban ismeret és bölcsesség van. Ha belekapaszkodunk az Életadóba, aki életét adta értünk, örök életet kapunk. (...)

Jézus Krisztus az egyedüli, aki felmérheti, hogy milyen mértékben állnak készen az emberek az öröklét befogadására. A szent város kapui nyílnak meg azok előtt, akik Jézus alázatos és szelíd követői voltak, akik tőle tanultak, és elfogadták tőle az életbiztosítást, s mennyeihez hasonló jellemre tettek szert. – My Life Today, 339. old.

Ha az ember hit által eggyé válik Krisztussal, örök életet nyerhet. Isten épp úgy szereti azokat, akiket Jézus megváltott, mint ahogy a Fiát is szereti. Micsoda gondolat! Szeretheti úgy az Úr a bűnöst, mint ahogyan az Ő Fiát szereti? Igen, maga Krisztus mondta ezt. Kifizeti adósságainkat, ha élő hittel kapaszkodunk ígéretébe, és ha benne bízunk. Szemléljétek Őt és éljetek! Az Istennek engedelmes emberek belefoglaltattak a Megváltó Atyjához intézett imájába: „Megismertettem ővelük a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek.” (Jn 17:26) Csodálatos igazság, amelyet nehezen fog fel az emberiség! – Szemelvények, 1. kötet, 300. old.

Az emberiség számára a lelki élet áldást fog jelenteni. Aki összhangban él Istennel, mindig tőle várja az erőt. „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5:48) Életünk legfőbb foglalatossága legyen, hogy folyamatosan törekedjünk a keresztény jellem fejlődésére, és arra, hogy összhangban éljünk az Úr akaratával. Az itt elkezdett erőfeszítések majd az örökkévalóságban folytatódnak. Az itt elért fejlődés elkísér az eljövendő életbe is.

Akik az Üdvözítő alázatosságának, feddhetetlenségének és szeretetének részesei, örülni fognak Istenben, és a körülöttük levőknek világosságot és örömöt terjesztenek. Az a tudat, hogy Krisztus meghalt, hogy megszerezze számunkra az örök élet ajándékát, elégséges ahhoz, hogy szívünk a legőszintébb és legbuzgóbb hálával teljen meg, és ajkunkról lelkes dicshimnusz hangozzék. Az Atya ígéretei gazdagok, teljesek és folt nélküliek. Bárki, aki igazodik Jézus ereje által a feltételekhez, személyesen jogot formálhat ezekre az ígéretekre és a gazdag áldásokra. Aki ily mértékben táplálkozik a menny tárházából, az életútján képes lesz „méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére” (Kol 1:10) járni, s jó példájával áldásul szolgál embertársai előtt, továbbá hódolni fog Teremtőjének. Bár a Megváltó szeretné megóvni követőit az önbizalomtól a következő figyelmeztetéssel: „Nélkülem semmit sem cselekedhettek”, mégis hozzátett egy irgalmas ígéretet is: „Aki énbennem marad... az terem sok gyümölcsöt.” (Jn 15:5) – Review and Herald, 1881. szeptember 20.  

Július 25., péntek  -  További tanulmányozásra

Jézushoz vezető út: „A bűnösnek Krisztusra van szüksége” című fejezet, 17–22. old.

Szemelvények, 1. kötet: „Az 1883. évi témakör” című fejezet, 350–354. old.