SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Krisztus egyháza és a törvény

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 2:16–3:7; 6; 12; 5Mózes 7:6-12; Galata 3:6-16; Jelenések 12:17; 14:6-12

„Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:12).

Egy váltófutó csapat négy tagból áll. Máskor talán egymással versenyeznek, most azonban meg kell tanulniuk egyként gondolkozni, mivel ugyanannak a csapatnak a tagjai. A versenyben egyenlő pályaszakasz jut mindegyikükre. Egy időben egyszerre csak egyikük futhat, az, aki éppen a kezében tartja a váltóbot. A stafétát a verseny végéig gyakorlott mozdulatokkal adják tovább a következő futónak. A váltófutásban a csapattagok között bizonyos értelemben a váltóbot a folyamatosság egyetlen jele.

Isten egyháza is hasonlítható a váltófutáshoz. Ádámmal indult a kertben, majd a stafétát kézről kézre adták az üdvösségtörténelem egymást követő szakaszain át: Noétól Ábrahámig, majd a Sínai-hegytől az újszövetségi egyházig, a reformáció korának egyházáig, most pedig azoknál van, akik hirdetik a hármas angyali üzenetet.

Isten egyházában a folytonosság jele a törvény, amihez a bűneset után mindig társulnia kell Isten megmentő kegyelmének, amelyek így együtt képezik az evangélium lényegét.

E heti tanulmányunk nyomon követi a törvény (és a kegyelem) folytonosságát Isten egyházában az évezredeken át.

Bizonyos értelemben csak az újszövetségi korban beszélhetünk „Krisztus egyházáról”, attól kezdve, hogy a hívők először tettek bizonyságot Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról. Ám „Krisztus egyházára” gondolhatunk tágabb értelemben is. Az egyházra vonatkozó görög szó az ekklesia. A hétköznapi életből vett kifejezés azokra utal, akiket „kihívtak”. Isten minden nemzedék tagjaiból „kihívott” egy népet, hogy hűséggel, bizalommal, szeretettel és engedelmességgel jellemezhető életükkel mutassák be Uruk akaratát.

Olvassuk el 1Móz 2:16–3:7 szakaszát! Milyen próbát kellett volna Ádámnak és Évának kiállnia? Vajon a tökéletes lényeknek miért volt szüksége egy ilyen próbára?

_____________________________________________________________

Ahhoz, hogy Ádám és Éva szeretni tudjon, Istennek erkölcsi szabadságra kellett megteremtenie őket. Képesnek és szabadnak kellett lenniük rosszat is tenni, még ha nem is volt rá valós okuk. A fánál a teszt erkölcsi próba volt: vajon hogyan élnek Istentől kapott erkölcsi szabadságukkal? A választ ismerjük.

Az erkölcsös élet középpontjában áll a törvény, Isten törvénye, ami meghatározza, hogy mi jó és mi rossz (megjegyzendő a fa neve: „a jó és gonosz tudásának fája”). Mi értelme volna a hazudozást, a lopást és a gyilkosságot tiltó törvénynek, ha az új teremtmények már eleve képtelenek lettek volna ilyesmit elkövetni? Ha a világegyetemet csak robotok (csupán jótettekre képes lények) népesítették volna be, teljesen értelmetlen lenne maga a törvény. Isten azonban nem ilyennek akart megteremteni bennünket. Nem is tehette, ha olyan lényeket akart létrehozni, akik képesek igazán szeretni. A bűneset után aztán eljött az ideje, hogy Ádám és Éva „továbbadja a váltóbotot” a következő nemzedéknek, de gyorsnak és piszkosnak bizonyult az az erkölcsi spirál, amelyen az emberiség sebesen haladt lefelé. Első két fiuk közül csak Ábel döntött úgy, hogy csatlakozik Isten egyházához, Kaint pedig hatalmába kerítette a kapzsiság, a hazugság, a gyilkosság és a szülők iránti tiszteletlenség lelkülete. A helyzet folyamatosan romlott, míg a gonoszság egészen beárnyékolta a jót, és az özönvíz idejére valójában csak Noé és a családja mondhatta magát Krisztus egyháza tagjának.

Az elmúlt huszonnégy órában hány erkölcsi döntést hoztunk, élve az Édenben kapott szabadságunkkal? Melyek voltak ezek a döntések? Mennyire álltak összhangban Isten erkölcsi törvényével?

Rosszabb volt minden valaha létező társadalomnál az a világ, amelybe Noé beleszületett, ami azt jelenti, hogy igencsak gonosznak kellett lennie. Az emberek akkoriban majdnem ezer évig éltek, így nem nehéz elképzelni, hogyan ívódhatott be annyira a társadalomba a gonoszság, hogy Isten megbánta az ember teremtését.

Olvassuk el Mózes első könyve 6. fejezetét, majd válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

1.      Hogyan értsük azt, hogy Isten bánta az emberiség megteremtését? Miért nem jelenti ez azt, hogy Isten nem tudta volna előre, mi fog történni? (Lásd 5Móz 31:15-17!)

__________________________________________________________

__________________________________________________________

2.      Ellen G. White szerint az „Istennek fiai” és az „emberek leányai” kifejezések azt érzékeltetik, hogy a hűséges férfiak hűtlen nőkkel léptek házasságra. Milyen tanulságokat vonhatunk le Mózes első könyve 6. fejezetéből az egyháznak a világ dolgaiba való bekapcsolódását illetően?

__________________________________________________________

__________________________________________________________

3.      Mit tettek ezek az emberek, amivel magukra vonták Isten nemtetszését? Cselekedeteik hogyan viszonyultak a törvényhez?

__________________________________________________________

__________________________________________________________

4.      Olvassuk el, hogy milyennek írja le Noét Mózes első könyve 6. fejezete! Mit találunk a szövegben, ami megmutatja, milyen ember is volt, főleg kora romlott világához képest? Ugyanakkor miért volt neki is szüksége arra, hogy „kegyelmet” találjon az Úr előtt? Milyen kapcsolatban állt egymással már akkor is a hit és Isten törvénye?

__________________________________________________________

__________________________________________________________

Az özönvíz után Noé és a fiai felelőssége lett Isten akaratát megismertetni utódaikkal. Noé családja tudta, hogy azért szakadt a világra a globális pusztulás, mert az emberiség nem volt hajlandó engedelmeskedni Isten törvényének. Mint akik tapasztalták Isten kegyelmét, tehettek valamit azért, hogy a következő nemzedék hűségesebb legyen. Sajnos azonban nem sokkal az özönvíz után a föld lakói ismét lázadtak (1Móz 11:1-9). „Sokan közülük tagadták Isten létezését és az özönvizet természetes okoknak tulajdonították. Mások hittek egy felsőbbrendű lényben, aki elpusztította az özönvíz előtti világot, de fellázadtak ellene, akárcsak Kain” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 89. o.).

Mit tudhatunk meg 1Móz 15:1-6 verseiből és a 12. fejezetből a törvény és a kegyelem között fennálló kölcsönhatásról?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Isten elhívta Sém egyik leszármazottját, Ábrahámot, és szövetséget kötött vele, megáldotta (1Móz 12:1-3). A Biblia nem indokolja, hogy milyen alapon hívta el az Úr Ábrahámot. Úgy tűnik, ő nem egészen élt olyan igaz életet, mint Noé. Röviddel elhívása után ugyanis gyávának bizonyult, majd megtévesztéshez folyamodott (1Móz 12:11-13), amivel megszegte Isten törvényét. Viszont Ábrahám valóban hívő ember volt, és Isten kegyelme által hite igazságul tulajdoníttatott neki. Nem mondhatjuk tökéletesnek, de kész volt hallgatni Isten hangjára, még ha olyasmiben is kellett bíznia, ami emberi szemszögből teljességgel lehetetlennek tűnt.

Nem egyedül Ábrahám volt kész hallgatni Isten hangjára és engedelmeskedni a parancsainak. A fáraó, a két Abimélek és József is jól tudta, hogy Isten nem helyesli a házasságtörést és a hazugságot. A második Abimélek el is marasztalta Izsákot, amiért a népét kísértésnek tette ki (1Móz 26:10). Isten kiválasztotta Ábrahámot egy meghatározott feladatra, viszont számos más nép tagjai között szintén voltak olyanok, akik félték az Urat. Miután például Ábrahám és harci szövetségesei vereséget mértek Khédorlaomer koalíciójára, Ábrahámot megáldotta Melkhisédek király, „a Magasságos Istennek papja” (1Móz 14:18). Ez is azt bizonyítja, hogy mások is ismerték Istent abban a korban, a Mózes munkásságát és szolgálatát megelőző időkben.

Az Egyiptomban és Mezopotámiában talált ősi törvénykönyvek ugyan nem mondhatók tökéletesnek, de bizonyítják, hogy ott is széles körben ismerték Isten törvényének elveit és előírásait. Ám e népeknek a törvénygyűjteményei tartalmaztak bálványimádást és egyéb szokásokat előíró rendeleteket, amelyeket Isten később elítélt. Az Úr tehát kiválasztott egy népet, a hébereket, Ábrahám leszármazottait, hogy az általa elrendelt igazi törvény sáfárai legyenek. Őket nevezte a hosszú évszázadokkal korábban, Ábrahámmal kötött szövetségi ígéret örököseinek, ami igazán csak Jézusban teljesedett.

Mit tudhatunk meg 5Móz 7:6-12 szakaszából a törvény és a kegyelem szoros kapcsolatáról?

_____________________________________________________________

Amikor Isten törvénye letéteményeséül választotta Izráelt, tudta, hogy ez a nép sem tökéletes. Ennek ellenére rájuk bízta a feladatot, hogy akaratát bemutassák más népeknek, amelyek szintén nem érték el a tökéletesség szintjét. A „papok birodalma és szent nép” (2Móz 19:6) megnevezés is utal rá, hogy Isten terve szerint Izráel népének közbenjáró papként kellett volna szolgálni az egész világért. Azért választotta ki Isten őket, hogy a tévelygő nemzeteknek bemutassák akaratának igazságát. És Izráel hibái, kudarcai, valamint időnkénti nyílt lázadásai dacára is a Messiás mégis éppen ebből a népből származott, közöttük élt, szolgált, halt meg, beteljesítve az évszázadokkal korábban, Ábrahámnak tett szövetségi ígéreteket.

Mit írt Pál Gal 3:6-16 verseiben, ami segít jobban megérteni a szövetségi ígéret valódi jelentését?

_____________________________________________________________

Az ókori Izráelben sokan a „mag” szó egyes számú alakját úgy értelmezték, hogy Izráel népének egészére mint egy testületre vonatkozik, Pál azonban leírja, hogy maga Jézus a szövetségi ígéret igazi és maradéktalan beteljesülése. Tehát a törvényt és a kegyelmet egyaránt világosan hangsúlyozó evangélium az, ami a legteljesebben kinyilvánítja és bemutatja a szövetséget.

Gondoljunk bele, Krisztus koráig hosszú évezredek teltek el attól fogva, hogy Ábrahám először meghallotta a szövetség ígéretét! Ezek szerint milyen türelem szükségeltetik az Istenben való bizalomhoz?

Isten egyháza az Éden óta mindig is esendő emberekkel volt tele. Még az az intézmény is rászorul Isten igazságára, amelynek bizonyságot kell tennie róla. Miközben a stafétát nemzedékről nemzedékre továbbadták, egyetlen futó sem volt méltó arra, hogy a célvonalat átlépje. A törvény igazságának szintjéig senki nem tudott felérni azok közül, akik megkapták a törvényt. Úgy tűnt, az emberiség annak a törekvésnek a hiábavaló mókuskerekében rekedt, hogy megpróbálják elnyerni Isten tetszését.

Amikor viszont már úgy látszott, hogy oda minden remény, Isten elküldte Fiát „átvenni a váltóbotot”. Jézus mint a második Ádám eljött a földre, bűntelen maradt, és az Atya iránti szakadatlan, mély tisztelettel engedelmes tudott maradni egészen a keresztig. A feltámadott Jézus célba ért, letörte a halál láncát. Most pedig a Lélek ereje által a feltámadott Krisztus minden hívőt részesíthet igazságában. Mindig is ez az üzenet volt a szövetségi ígéret középpontjában, de csak azt követően vált világossá, hogy Jézus bevégezte földi szolgálatát és elindult az újszövetségi kor egyháza.

Sajnálatos módon azonban a keresztény egyház a sok világosság ellenére is időnként kevésbé bizonyult hűségesnek a szövetséghez, mint az ókori Izráel, és hamarosan szinte mindenütt mély hitehagyás uralkodott el. A XVI. Században elindult reformáció kezdte megfordítani ezt az irányzatot, de csak akadozva, és számos hamis tantétel, tanítás fennmaradt a keresztény világban. Ezek közé tartozott (amint azt láttuk) többféle téves elgondolás arról, hogy mi a törvény szerepe és célja az újszövetségi kereszténység életében. Istennek a maradék népet kellett elhívnia az elveszett igazságok helyreállítására.

Hogyan mutatja be Jel 12:17 és 14:6-12 szakasza a törvényt és a kegyelmet is abban az utolsó figyelmeztető üzenetben, amit Isten a világnak küldött?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Amint tehát láttuk, „Isten parancsolatainak megtartása” az Úr által elrendelt módja az igazi szeretet kinyilvánításának. Viszont hogyan fordulhat elő, hogy az ember látszólag betartja a parancsolatokat, mégsem tanúsít kellő szeretetet? Miért lehetetlen valóban eleget tenni a törvénynek, ha nincs bennünk szeretet?

„Jelenések 14. fejezetének három angyala jelképezi azt a népet, amely elfogadja Isten üzeneteinek világosságát és az Úr eszközeként előre halad, hogy az egész föld színén hirdesse a figyelmeztetést. Krisztus kijelenti követőinek: ’Ti vagytok a világ világossága’ (Mt 5:14). A golgotai kereszt ezt kiáltja mindenkinek, aki elfogadja Jézust: ’Ekkora ára van egyetlen léleknek!’ ’Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek’ (Mk 16:15). Semmi nem akadályozhatja ezt a munkát! Ez a legfontosabb feladat ebben az időben, messze kell hatnia, egészen az örökkévalóságig! Minden követőjét munkárakészteti Jézus szeretete, amit tanúsított az emberek megváltásáért hozott áldozatával” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 455-456. o.).

„A legfontosabb téma a harmadik angyal üzenete, amely felöleli az első és a második angyal üzeneteit is. Mindannyiunknak értenünk kell e három üzenetben foglalt igazságokat, s mindennapi életünkben be kell mutatnunk, mert lényeges az üdvösséghez. Komolyan, imában fohászkodva kell tanulnunk, hogy ezeket a nagy, magasztos igazságokat megérthessük; felfogóképességünket és értelmünket bizony meg kell feszítenünk” (Ellen G. White: Evangelizálás. Budapest, 2007, Advent Irodalmi Műhely. Felfedezések Alapítvány. 131-132. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Jel 12:17 úgy mutatja be a „maradékot”, mint akik megtartják Isten parancsolatait és náluk van Jézus bizonyságtétele. Sok más szombatünneplő keresztény egyház működik világszerte, akkor mégis mi a Hetednapi Adventista Egyház létének konkrét célja? Mit hirdetünk és tanítunk, amit más egyházak nem, még azok sem, amelyek megtartják a hetedik napot, a szombatot?

2.  Olvassuk el Róm 4:3, Gal 3:6 és Jak 2:23 verseit a szövegkörnyezetükkel együtt! Hogyan világítják meg a hit általi megváltás témáját?

3. Figyeljük meg, hogy az örökkévaló evangéliummal kezdődő első angyali üzenetben (Jel 14:6-7) ez is hangzik: „eljött az ő ítéletének órája”! Tehát a hármas angyali üzenetben egyszerre jelenik meg az evangélium, a törvény és az ítélet. Hogyan értjük a törvény és a kegyelem szerepét az ítéletben? Miért tartoznak össze mind?

SZIGETI JENŐ:

JÉZUS PÁSZTORBOTJA

Urunk!

Szerteszéledt nyájad

összeterelni csak te tudod.

Önző álmaink szakadékos mezején

karrierképeket építgetünk,

s közben a silány legelőn

éhezik a szívünk.

De te ma is utánunk jössz

evangéliumod szép szavával.

Pásztorbotod a próba, a szenvedés.

Nem a külső csupán,

hanem az is, ha önfejű

okoskodásunk bérét,

a másik ellenünk elkövetett

bűneiben nekünk megmutatod.