SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

A tanítványság ára

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 21:15; Máté 18:8-9; Lukács 12:49-53; János 14:1-3; 1Korinthus 9:24-27; Zsidók 11:32–12:4

„Tudván, hogy amiképpen társaink vagytok a szenvedésben, azonképpen a vigasztalásban is” (2Kor 1:7).

A történelem folyamán névtelen milliók készségesen feláldozták az életüket Krisztusért. Sokakat bebörtönöztek, megkínoztak vagy kivégeztek. Milliók inkább vállalták, hogy elveszítik az állásukat, gúny tárgyává válnak, elszenvedik, hogy a családjuk kitagadja őket vagy elviselik az egyházi üldözést is, de nem fordulnak el Krisztustól. Egyedül Isten tudja, mennyi szenvedést álltak ki hűséges gyermekei!

Pál természetesen figyelmeztetett: „De mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak” (2Tim 3:12). Péter pedig kijelentette: „Mert arra hivattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek” (1Pt 2:21).

A „jómódot” hirdető prédikátorok ígéretei ellenére a hívők nem tekinthetik automatikusan megkapható kellékeknek a luxusautókat vagy a nagy nyereséget. Ám abban biztosak lehetünk, hogy bármi is legyen tanítványságunk ára, a végső jutalom fényében mindenképpen elenyészőnek érezzük majd!

Hogyan értsük Mt 10:37, Lk 12:49-53 és 14:25-26 verseinek kemény szavait? Miről beszélt Jézus?

_____________________________________________________________

A televíziós hírmagyarázók ma bizonyára nagy botrányt kavartak volna e szavak körül. „Az ünnepelt vallási vezető, a názáreti Jézus ma délutáni beszédében a családon belüli gyűlölködésre buzdított. Az elemzők éppen összehasonlítják mostani kijelentéseit a korábban kiadott közleményeivel, amelyekben a felebarátok, sőt az ellenségek szeretetére is szólított. Jól értesült kommentátorok azt kérdezik, hogy vajon ez a legutóbbi kijelentés nem jelent-e elmozdulást az irányelvek terén. Más, meg nem erősített források szerint Jézus azt kéri az emberektől, hogy adják el mindenüket, a befolyt összeget pedig mozgalma támogatására fordítsák. Az újabb fejleményeket folyamatosan közöljük. Maradjanak velünk!”

A Biblia figyelmes tanulmányozása, valamint a gyűlölni szó használata segít megérteni, hogy mire is gondolt Jézus. 5Móz 21:15 versében a mózesi törvény olyan esetre tér ki, amikor egy férfinak több felesége van. A Károli-féle fordítás ezt írja a feleségekről: „mind a szeretett, mind a gyűlölt”. A katolikus fordítás más kifejezést használ: „akit szeret, meg az is, akit nem kedvel”, a gyűlöl helyett tehát nem kedvel szerepel. A Tanakh (zsidó Biblia), valamint más fordítások is a nem szeret vagy nem kedvel kifejezésekkel fordítják a kérdéses héber szót. Ebben az összefüggésben a gyűlölni azt jelölheti, hogy kevésbé szeretni. Ezzel párhuzamos Mt 10:37 verse is, ami alátámasztja e feltevést.

Egyszerű, amit Jézus mond, mégis mély értelmű következtetésekhez vezet. Amikor a család lesz az első, Krisztus pedig csak másodsorba kerül, Ő lemond az uralomról. Az ember nem szolgálhat több urat. Krisztus mindig is a szilárd családi kötelékek ápolását támogatta, de a kapcsolatoknak az ad erőt, ha az alap megingathatatlan. Az alapot pedig az képezi, hogy teljes szívvel, mindennél jobban szeretjük Istent, Őt szeretjük elsősorban. Isten nem tűr el semmilyen akadályt, korlátot, és helytelenít mindent, ami eltereli róla a figyelmünket. A tanítványságnak elengedhetetlen feltétele, hogy megadjuk a legnagyobb árat: a Krisztus iránti osztatlan hűséget.

Hogyan helyezhetjük a hétköznapi életünkben Krisztust minden más elé, beleértve a családunkat is? Mit jelent az, hogy Krisztus legyen az első? Milyen következményekkel járhat ez?

„És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14:27).

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Tanítványnak lenni azt jelenti, hogy elfogadjuk Krisztust Megváltónknak és Urunknak. Jézus követésével együtt jár, hogy készen állunk olyan szenvedéseket elviselni, mint Ő. Éppen ezért őszintén kell bemutatni az üzenetünket. Feltétlenül tanítanunk kell a hit általi megigazulásnak, a Krisztusban nyert bűnbocsánatnak, Jézus közeli visszatérésének, a menny páratlan csodáinak és Isten ingyen kegyelmének nagyszerű igazságait.

Viszont aki a maga teljességében akarja hirdetni Isten üzenetét, nem hallgathat a kereszt hordozásáról sem. Sajnos a hívők között vannak, akik tévesen úgy gondolják, hogy az már törvényeskedés, ha tettekre szólító üzenetet hirdetünk. „Isten kegyelme mindent megadott – hangoztatják büszkén –, és az embernek mást nem kell tenni, csak azt, hogy elfogadja.” Jézus azonban nem ért egyet ezzel.

Olvassuk el Mt 16:21-25, Lk 21:12-19, Jn 15:17-20 és 16:1-2 verseit! Mi a tanulság tehát Jézus követésének az árát illetően?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A keresztség előtt mindenkinek meg kell értenie, hogy Krisztus kinek-kinek adott valamilyen keresztet, ami nélkül nem lehet a tanítványa. Vajon ez zavarná a megtérés örömét? Ha alaptalanul azt ígérnénk, hogy gondtalan lesz az élet, nagyobb lenne az örömük? A megtérés felszabadítja a hívőt a bűn terhe alól, de nem a tanítványsággal járó felelősségek alól. Minden hívőnek tisztában kell lennie azzal, amikor Krisztus nevét felveszi és döntését a keresztséggel nyilvánossá teszi, hogy ára van annak, ha Krisztus tanítványa lesz. Ugyan mi olyat adhat a világ, ami miatt nem érné meg elfogadni Krisztus ajánlatát? Semmit!

Mikor éreztük utoljára, hogy a keresztünket cipeljük? Milyen érzés ez? Mit tanultunk belőle, ami segíthet másoknak is, akik hasonló helyzetekkel küzdenek?

Elemezzük a következő igeszakaszokat! Lk 14:31-33; 1Kor 9:24-27; Zsid 12:1-4; 2Pt 1:5-11 E versek alapján tehát milyen a tanítványok élete? Hogyan tapasztaltuk mi magunk a Bibliában olvasottak valóságát?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A tanítványság árának részét képezi az önfegyelem. A képzeletet, minden késztetést, ambíciót és vágyat alá kell vetni Krisztusnak. Teljes egészében Krisztus rendelkezésére kell bocsátani a javainkat, mindazt, ami megfogható és ami láthatatlan, minden talentumot, képességet, minden értéket. Amit nem rendelünk alá neki, az bálvánnyá válhat, sőt elkerülhetetlenül azzá is válik, és megvan a veszélye, hogy tévútra visz.

Krisztus valóban felkínálja a jellemhibáink legyőzéséhez szükséges erőt. Szentlelke irányítása alá kerülhet minden hajlamunk az étvágy, az érzelmek és az értelem terén is.

Figyeljük meg az egyik mai szövegben Pál példáját, amit a sportéletből vett! Az atléták nem arra törekszenek, hogy lassabban fussanak, alacsonyabbat ugorjanak vagy rövidebbet dobjanak. A hívőknek sem szabad hátranézni! Főleg azért nem, mert ennek a „versenynek” a tétje örök érvényű, szemben azzal a díjjal, amit a futó nyerhet el szorgalmas erőfeszítésével és kitartó edzésével.

„A versenyfutók minden élvezettől tartózkodtak, szigorú és állandó fegyelem által edzették izmuk erejét és állóképességét, hogy amikor a verseny napja eljön, erejüket a legkeményebb próbára tehessék. Mennyivel fontosabb, hogy a keresztény, akinek örök érdeke forog kockán, étvágyát és szenvedélyét a józan ész és Isten akarata alá rendelje! Sohase engedje meg, hogy mulatozás, fényűzés vagy kényelem megzavarja figyelmét. Minden szokását és szenvedélyét helyezze szigorú fegyelmezés alá! Az Isten Igéje által megvilágított és Lelke által vezetett értelme irányítsa életét” (Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 205. o.)!

A vállalatok költség-haszon elemzéssel vizsgálják a különböző tervjavaslatok megvalósíthatóságát. Megvannak-e az egyes tervekben azok az összetevők, amelyek a befektetés megtérüléséhez kellenek? Több lesz majd a haszon, mint amennyit befektettek? A másik gyakori mérce a tartósság. Tartós hozammal kecsegtet az ajánlat?

A tanítványság jutalmáról is fogalmat alkothatunk, ha összevetjük az árakat. Az árba beletartozhat érzelmi fájdalom, társadalmi elutasítás, fizikai kínzás, anyagi nélkülözés, bebörtönzés vagy akár halál. Aki vállalja, hogy Krisztus tanítványa lesz, először jól mérje fel, hogy milyen befektetésre lesz szükség.

Milyen ára lehet annak, ha Krisztus tanítványai akarunk lenni? Mit tudunk meg erről a következő verseket olvasva? Mt 18:8-9; Lk 6:35; Fil 2:3

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Mit tudhatunk meg a következő versekből a tanítványság előnyeiről? Lk 18:28-30; Jn 14:1-3; Jel 22:1-5

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Vitathatatlan, hogy talán nagy árat kell fizetni azért, ha az ember követni akarja Jézust, talán a legtöbbet, amit bárki adhat. Meg kellene kérdőjeleznünk hitünk és elkötelezettségünk valódiságát, ha nem kellett sokat – talán mindent – odaadnunk azért, hogy Krisztus követői legyünk.

Egy dolog azonban biztos: ebben az életben csak ideig-óráig tart minden nyereség, minden teljesítmény, mindaz, amit magunknak megszerzünk. Nem lesz tartós, eltűnik, méghozzá örökre.

Amit viszont Jézusban nyerünk – örök életet az újjáteremtett égen és új földön –, annak az értéke mindannál több, amit ez a világ valaha nyújthat.

Gondoljunk a világ örömeire, gyönyöreire és jó dolgaira! Mit számít mindez a Krisztussal tölthető örök élethez képest? Hogyan tanulhatjuk meg mindig a szemünk előtt tartani ezt az összehasonlítást? Miért fontos ezt megtenni?

Mit mond Zsid 11:32–12:4 szakasza a tanítványság áráról és jutalmáról?

_____________________________________________________________

Elementáris erejű gondolattal találkozunk ebben a részben, főként a következő versben: „Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek” (Zsid 11:35).

Bizonyos értelemben egy dologra vezethető vissza, ha az ember tanítvány lesz, ill. másokat is a tanítványság útjára akar vezetni. Ez pedig nem más, mint a „becsesebb feltámadás”. Azért követjük Krisztust, mert azt az ígéretet kaptuk, az a reménységünk, hogy egy új világban, új életre vált meg, amelyben nem lesz bűn, szenvedés vagy halál. És mivel ezt a reménységet, ezt az ígéretet nyertük, amit Jézus élete, halála, feltámadása és főpapi szolgálata tett biztossá, másoknak is meg akarjuk mutatni ezt a reménységet, ezt az ígéretet. Az idők végén, mielőtt a nagy küzdelem véget ér (ha Krisztus második adventje idején már nem élünk), akkor vagy az első feltámadás, vagy pedig a gonoszok között a második feltámadás vár ránk. Biztosan tudjuk, hogy melyik lesz a jobb feltámadás. Ugyan mi más számít igazán, mint az, hogy ne csupán részesei legyünk a jobb feltámadásnak, hanem minden tőlünk telhető módon igyekezzünk másokat is odavezetni?!

Megérett az aratnivaló. Milliók várják, hogy valaki elhívja őket Jézus tanítványainak. Nem egyszerűen abban az áldásban van részünk, hogy ismerhetjük az evangéliumot, hanem a „jelenvaló igazság” – Jelenések 14. fejezetének hármas angyali üzenete, Isten utolsó figyelmeztetése – összefüggésében ismerhetjük azt.

Mit kezdünk ezzel az igazsággal, amit annyira szeretünk? Tehát azt kérdezzük, hogy hol vannak az aratók? Hol vannak azok, akik a veszélyeket is vállalva hajlandóak Krisztus oldalára állni? Kész vagy elfogadni Isten hívását, hogy ne csak egyszerűen a tanítványa légy, hanem másokat is a tanítványaivá tegyél, bármi legyen az ára?

Gondolkozzunk még az első és a második feltámadásról! Tekintettel a fentebb vázolt lehetőségekre, ugyan mi lenne fontosabb annál, hogy a „becsesebb feltámadás” részesei legyünk és másokat is ahhoz segítsünk?

Ellen G. White: Az apostolok története. 4. kiad. Budapest, 2001, „Távoli tartományokban” c. fejezetből 146. o.; „Bérea és Athén” c. fejezetből 160-161. o.

„Istentől az égből tűz száll alá. A föld feltöredezik. Előkerülnek a föld mélyébe rejtett fegyverek. Emésztő lángokat lövell minden tátongó szakadék. Még a sziklák is tüzet fognak. Eljött a nap, amely lángol, mint a kemence. A roppant nagy forróságtól az elemek megolvadnak. A föld is megolvad, és ami rajta van, megég (Mal 4:1; 2Pt 3:10). A föld felszíne olyan, mint a megolvadt anyag – roppant nagy bugyborékoló tűztenger. Ütött a gonoszok megítélésének és végpusztulásának órája – »bosszúállás napja ez az Úrnak, a megfizetés esztendeje Sionnak ügyéért« (Ézs 34:8).

A gonoszok a földön kapják meg büntetésüket (Péld 11:31). »Pozdorjá«-vá lesznek, »és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura« (Mal 4:1). Egyesek egy pillanat alatt pusztulnak el; mások hosszú napokig szenvednek. »Cselekedeteik szerint« kapják büntetésüket” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. 597. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Dietrich Bonhoeffer, aki keresztény hite miatt halt meg, híres könyvet írt A tanítványság ára címmel (The Cost of Discipleship. New York, 1963, Collier Books). Az alábbiakban néhány idézetet közlünk a könyvből. Hogyan illenek Bonhoeffer gondolatai ahhoz, amivel a héten foglalkoztunk?

2. „A régi életet magunk mögött hagyjuk és egészen átadjuk Istennek. A tanítványt viszonylagos biztonságából az abszolút bizonytalanságba rángatják ki (ami valójában a Jézussal való közösség abszolút biztonsága és védelme)…” (62-63. o.).

3. „Ha követni akarjuk Jézust, bizonyos lépéseket feltétlenül meg kell tennünk. Az első lépés, ami az elhívást követi, elvágja a tanítványt korábbi életétől” (66-67. o.).

4. „Minden keresztény kap valamilyen keresztet. Az az első krisztusi szenvedés, amit minden embernek tapasztalnia kell, hogy elszakad a világ szeretetétől… Amikor Krisztus elhív valakit, arra hívja, hogy jöjjön és haljon meg” (99. o.).

ISTENI ELRENDELÉS

„Hogy dicsőíttessék meg a mi Urunk Jézus Krisztusnak neve tibennetek, és ti is őbenne, a mi Istenünknek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelméből” (2Thessz 1:12).

„Sokan akarnak növekedni a kegyelemben. Imádkoznak is ezért és meglepi őket, hogy imáikra nem kapnak feleletet. A Mester rájuk bízott valamilyen munkát, amitől fejlődhetnek… Az a kérdés, hogy törekszenek-e azoknak a megmentésére, akikért Krisztus meghalt? Az adja a lelki fejlődést, ha továbbadjuk az Istentől kapott világosságot. A legjobb gondolatainkat kell elővenni, aktívan kell a jót tenni, és csak jót, úgy a családban, mint a gyülekezetben és a szomszédságban.

Ahelyett, hogy a kegyelemben való növekedésünk mértékén aggódnánk, egyszerűen végezzünk el minden feladatot, ami elénk kerül, a szívünkön hordozzuk az emberek gondjainak a terhét, minden elképzelhető módon igyekezzünk menteni az elveszetteket! Legyünk kedvesek, udvariasak, együtt érzőek! Alázattal beszéljünk az áldott reménységről! Beszéljünk Jézus szeretetéről, jóságáról, kegyelméről és igazságáról, és ne azon aggodalmaskodjunk, hogy vajon eléggé fejlődünk-e! A növények sem a tudatos erőfeszítés hatására növekszenek… Nem aggódnak folyton a növekedésük miatt, csak egyszerűen fejlődnek Isten felügyelete alatt.

Ha készen állunk Isten szolgálatára szentelni szívünket és elménket, ha végezzük az Istentől kapott munkát, ha Jézus lábnyomában járunk, szívünk szent hárfaként dicséretet és hálát mond Isten Bárányának, aki elveszi a világ bűneit…

Az Úr Jézus az erősségünk és boldogságunk, a nagy forrás, ahonnan az ember mindig erőt meríthet. Miközben róla tanulunk, vele beszélgetünk, egyre jobban látni fogjuk Őt; miközben kegyelmében részesülünk és áldásait elvesszük, már lesz, amivel másoknak is segíthetünk. Hálával tudunk beszélni az embereknek az ingyen kapott áldásokról. Mialatt tehát kapunk és adunk is, növekszünk a kegyelemben” (Ellen G. White: God’s Amazing Grace. 306. o.).