SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Jézus és a társadalom kivetettjei

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:9-13; 21:28-32; Márk 5:1-20; János 4:5-32; 8:1-11

„Otthagyá azért az asszony a vedrét, és elméne a városba, és monda az embereknek: Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus” (Jn 4:28-29).

Egy fiatal nő, akinek a körülményei elképesztően szomorúak, iszonyatosak (15 éves korára már két gyereke született házasságon kívül), éppen előzetes letartóztatásban várta a tárgyalást. Meggyilkolta a szociális munkást, aki azért kereste fel, hogy elvegye tőle a kisbabáját – az egyetlen emberi lényt, aki iránt bármi szeretetet érzett.

Anya, apa, férj, rokon vagy barát nélkül, egyedül nézett a fenyegető jövő elé. Egy lelkész látogatásai nyomán azonban az addig teljes reménytelenségben lévő fiatal megértette, hogy minden hibája ellenére, a helyzet szörnyűsége dacára is, függetlenül attól, ami rá vár, Krisztus szereti és megbocsát neki. Bárhogy is tekintett rá a társadalom, végre megismerte Isten örök szeretetét. A társadalom kivetettjeként is értelmet, célt talált az Úrban, akinek a szeretete és elfogadása felette áll minden társadalmi normának és szokásnak, még az ún. „jóknak” is.

Minden társadalomban van bizonyos hierarchia. Általában a gazdag, művelt emberek jutnak a legmagasabbra. A jó, erkölcsös állampolgárok, az „átlagemberek” többnyire a társadalmi ranglétra közepén helyezkednek el. Az alsó részeket foglalják el azok, akik lecsúsztak: a prostituáltak, a drogfüggők, a bűnözők, a hajléktalanok és társaik. Krisztus idejében ebbe a csoportba sorolták még a leprásokat és a vámszedőket is.

Hogyan viszonyult Krisztus a társadalom kivetettjeihez (Mt 21:28-32; Lk 15:1-10)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Mi emeli a társadalom kivetettjeit az önigazultak elé? Mit ismertek fel, akik a legmélyebbre csúsztak le, amit az előkelőségek gyakran figyelmen kívül hagytak? Miért volt Jézus szemlátomást sikeresebb a legalsóbb néprétegek körében, mint a csúcson lévőknél?

A büszke, öntelt és önnön igazságában tetszelgő vezető rétegeknél még mindig könnyebb volt elérni a társadalom kivetettjeit, pedig őket megkeményítette a bűnös örömök élvezete, és másoktól elszigetelte a maguk alkotta, durva külső megjelenésük. A perifériára szorultak többnyire színlelt vagánysága mögött sokszor az önmagát értéktelennek tartó emberre jellemző érzelmi üresség húzódik meg. Az ilyen gondokkal küzdők, főleg a tinédzserek, gyakran nyíltan lázadnak, hogy belső bizonytalanságuk érzését enyhítendő, kétségbeesetten próbálják meghatározni, kik is valójában. Identitásukat pedig szándékosan éppen annak az akaratával vagy kívánságával szemben akarják meghatározni, aki számukra a tekitélyt/hatalamat képviseli (sok esetben a szülők). Jézus nem pazarolta erejét arra, hogy tovább rontson a már éppen eléggé megcsappant önértékelésükön. Inkább megújította bennük azt az érzést, hogy igenis értékes az életük. Ezt az alapot pedig úgy tudta megteremteni, hogy következetesen szeretettel, elfogadóan fordult a társadalomból kirekesztettek felé, akiknek a szívét gyakran meglágyította az őszinte, szívélyes fogadtatás, amiben Krisztustól részesültek.

Hogyan viszonyulsz azokhoz, akiket a társadalom kirekeszt? Légy őszinte: sok esetben nem tölt el bizonyos fokú felsőbbrendűségi érzés? Beszéljük meg, hogy mi minden következik ebből!

Mit tudhatunk meg Jn 8:1-11 verseiből arról, hogyan viszonyult Jézus a társadalom kivetettjeihez?

Miután Jézus lelkileg felfrissült az Olajfák hegyén, visszatért a templomhoz. Tömegek gyűltek köré. Éppen tanított, amikor a farizeusok egy házasságtörésen kapott asszonyt rángattak elé. Kérdőre fogták Jézust Mózes törvényét illetően, aminek értelmében a házasságtörésért halálbüntetés járt. Jézus átlátta, hogy nem őszinte a kérdésfelvetés. A vezetők Őt akarták csapdába csalni, nem az igazságot tudakolták. A zsidó bíróságoknak már nem állt jogában halálos ítéletet kiszabni. Ám a vezetők úgy okoskodtak, hogy ha Krisztus nyilvánosan fellép az asszony megkövezése ellen, csökkenne a népszerűsége a hazafias érzelmű követői körében. Másrészt viszont, ha Ő is egyetért a kivégzéssel, vádolhatnák a római hatalommal való szembeszegüléssel. Ez a szerencsétlen, bűnös nő a vezetők politikai ármánykodásának a csapdájába esett. Nem hallott még Jézus szolgálatáról, így fogalma sem lehetett arról, hogy milyen könyörületes. A helyzet iróniája, hogy Jézus látszólag egyetért a halálos ítélettel, csakhogy előbb elmondja a felejthetetlen mondatot: „Aki közületek nem bűnös…”

Szavai taroltak. Bűntelen embereknek lehetne joga irgalmatlanul végrehajtani az ítéletet, a bűnösöknek azonban bizonyos értelemben kötelező kegyelmet gyakorolni. Jézust kivéve egyetlen bűntelen ember sem volt ott. Így hát a vallási vezetők szép csendben elszéledtek, a társadalom kivetettje pedig, ha mégoly vétkes is volt, kegyelmet kapott.

„Jézus jelleme a tökéletes igazság szépségében ragyog fel ezzel a tettel: megbocsátott ennek a nőnek és jobb életre bátorította. Nem enyhíti a bűnt, nem csökkenti a bűnösség érzetét, nem elítélni, hanem megmenteni akar. A világ csak lenézni és megvetni tudta ezt a tévelygő asszonyt, Jézus azonban a vigasz és remény szavait szólja. A Bűntelen Lény szánja a bűnös gyöngeségét, segítő kezét nyújtja neki. Míg a képmutató farizeusok megbélyegzik, Jézus megparancsolja neki: ’Eredj el és többé ne vétkezzél!’ (Jn 8:11)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 390. o.).

Ellen G. White ugyan közöl további részleteket a cselszövésről, amiben felhasználták ezt a nőt, ő azonban mégiscsak házasságtörő volt, akit tetten is értek, és ezen a tényen a vezetők fondorkodása mit sem változtat. Mégis megbocsátott neki Jézus? Hogyan tanulhatunk meg még a bűnösöknek is megkegyelmezni, de nem mentegetve a bűnt?

Olvassuk el Mk 5:1-20 szakaszát! Hasonlítsuk össze a történetben szereplő embernek a helyzetét a mai hajléktalanokéval vagy az elmebetegekével! Milyen hasonlóságokat és különbségeket találunk? Hogyan viszonyul a modern társadalom a mentális problémáktól szenvedőkhöz? Mi a magyarázata annak, hogy Krisztus meghagyja neki: beszéljen a szabadulásáról, pedig másokat következetesen titoktartásra szólított?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Nehéz ma elképzelni, hogy valaki ilyen iszonytató helyzetben legyen, ráadásul egy temetőben kelljen élnie. Némelyek szerint egyszerűen háborodott elméjű volt, a Biblia azonban mást ír. (Mégis, mi magyarázná azt, ami a disznócsordával történt?)

Ennek a történetnek a lényege számunkra ma az, hogy egyetlen embert sem lehet leírni, figyelmen kívül hagyni, bármilyen zavarodott is legyen, akár megszállottság, akár elmebetegség, akár kábítószerek vagy bármi más okozza is a szenvedését. Bizonyos esetekben szakavatott segítségre van szükség, amit lehetőség szerint biztosítani kell.

Keresztényként nem feledkezhetünk meg arról, hogy Krisztus mindenkiért meghalt. Azokat is megilleti az irgalom, a tisztelet és a kedvesség, akiken mi nem tudunk segíteni. Végtére is, honnan vennénk a bátorságot ahhoz, hogy bárkit is reménytelen esetnek nevezzünk, akin már Isten hatalma sem segíthet? A mi szemszögünkből nézve lehet szörnyű a kép, Isten azonban minden egyes emberben végtelen értéket lát. A kereszt nélkül mindannyiunk helyzete reménytelen lenne, és jól tesszük, ha ezt észben tartjuk, amikor zavarodott, sérült emberekkel találkozunk!

Gondoljunk olyanokra, akik valóban nehéz helyzetben vannak, akár elmeállapotukat tekintve, akár lelkileg, akár fizikailag vagy bármi más szempontból! Próbáljunk meg olyan szemmel tekinteni rájuk, mint ahogy a végtelenül szerető Isten teszi! Mivel segíthetünk nekik az imán túl, Isten szeretetét érzékeltetve?

Jn 4:5-32 szakaszának tanulmányozása után válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

1. Milyen társadalmi szokást hágott át Jézus? Mi késztette rá? Mit mondhatunk ennek fényében a „társadalmi szokásokról”? Mennyire kell tekintettel lennünk ilyesmire, amikor bizonyságot teszünk? Milyen bevett szokások nehezíthetik, hogy másoknak is beszéljünk az evangéliumról?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

2. Hogyan fejezte ki Jézus, hogy nem volt titok előtte a nő bűnös életmódja? Mit tanulhatunk módszeréből?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

3.  Mennyire kötötte a tanítványokat az előítélet? Mit tudunk meg erről a történetből? Ismét meg kell kérdeznünk magunktól, hogy milyen szempontból vagyunk mi is vétkesek ebben?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

4.  Az asszonyt nyilvánvalóan lenyűgözte, hogy Jézus mindent tudott róla. Amikor azonban a város lakóival beszélt, mi fejezte ki, hogy mégis voltak kérdései Jézus kilétét illetően? Miért van szükség tehát nagy türelemre, amikor másokat is a tanítványság útjára akarunk vezetni?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Elképzelni sem tudjuk, milyen lenne a világ, ha nem tört volna be a bűn! A természet szépsége még évezredek múltán is Isten fenségéről, hatalmáról és jóságáról árulkodik. A bűntől elhomályosult elménkkel nehéz képet alkotni arról, hogy milyen lenne az emberiség, hogyan alakulnának az emberi kapcsolatok, ha világunk bűntelen lenne. Biztosra vehetjük, hogy nem léteznének a társadalmakat átható előítéletek, sem társadalmi különbségek, kulturális és nemzetiségi választóvonalak.

Szomorú kimondani, de elképzelhetetlen, hogy Krisztus visszatérése előtt leomlanának ezek a válaszfalak. Ellenkezőleg! Amint a világ állapota egyre romlik, az elválasztó tényezők is folyamatosan merevednek. Keresztényként azonban minden tőlünk telhetőt meg kell tenni azért, hogy felülemelkedjünk ezeken a válaszfalakon, amelyek annyi fájdalmat, szenvedést és bánatot okoznak a földön, különösen azoknak, akiket a társadalom a leginkább elutasít!

Olvassuk el Mt 9:9-13 verseit! Hogyan mutatkozik meg itt az igazi kereszténység lényege, nemcsak Jézus szavaiban, hanem a tetteiben is? Figyeljük meg különösen azt, amit az Ószövetségből idézve mondott: „Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot” (Hós 6:6). Különösen ilyen összefüggésben miért kell annyira vigyáznunk, nehogy bennünk is olyan lelkület nyilvánuljon meg, mint amit Jézus itt erősen elítél? Hiszen bizonyos fokig mindenkit befolyásol a társadalom, hatnak ránk is az előítéletek, a válaszfalak.

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

„A farizeusok figyelték, amint Krisztus együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel. Nyugodt és higgadt volt, kedves, udvarias, barátságos. Nem tehettek mást, csodálattal figyelték az eléjük táruló képet, de mivel annyira más volt, mint ahogy ők viselkedtek, nem bírták elviselni a látványt. A fennhéjázó farizeusok önmagukat magasztalták, azokat pedig leszólták, akiknek nem jutott annyi kiváltság és világosság, mint nekik. Gyűlölték és megvetették a vámszedőket és a bűnösöket. Isten szemében azonban az ő bűnük volt a nagyobb. Mennyei világosság ragyogta be az útjukat, mutatva, hogy ’ez az út, ezen járjatok’ (Ézs 30:21), ám ők gorombán visszautasították az ajándékot” (Ellen G. White megjegyzése, The SDA Bible Commentary. 5. köt. 1088. o.).

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. „Jákób kútjánál” c. fejezet, 144-154. o.; „’Hallgass, némulj el!’” c. fejezet, 276-283. o.; „Cselvetések között” c. fejezetből 387-389. o.; A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. „Segíts a megkísértetteknek!” c. fejezetből 107-112. o.; „Munkálkodás az iszákosokért” c. fejezet, 113-121. o.; „Munkanélküliek és hajléktalanok megsegítése” c. fejezet, 122-134. o.

„Csak azokat nem támogatta soha, akik gőgösen távol tartva magukat lenéztek másokat… Éreztessük a bűnbe esett emberekkel, hogy számukra sincs még túl késő emberhez méltóan élni! Krisztus megtisztelte az embert bizalmával, és ezzel irántuk való megbecsülését fejezte ki. Még a legmélyebbre sülylyedt embereket is tisztelettel kezelte. Krisztusnak mindig fájt, amikor ellenségeskedéssel, romlottsággal és erkölcstelenséggel találta magát szemben, de soha egyetlen szóval sem fejezte ki, hogy ez sérti érzékenységét, vagy bántja finom ízlését. Bármilyen gonosz szokással, súlyos előítélettel vagy eluralkodó szenvedéllyel találkozott, mindezt szánakozó gyengédséggel fogadta. Lelke érintése nyomán minden embert a miénkhez hasonló kísértésekkel és próbákkal küzdő testvérünknek tekintünk, akik sokszor elbuknak és igyekeznek újra talpra állni, megértésre és segítségre vágyva harcolnak a csüggedtséggel és nehézségekkel. Ne csüggesszük és ne utasítsuk el őket, hanem ébresszünk reményt a szívükben” (i. m. 108-109. o.)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Min kellene változtatni a magatartásunkon ahhoz, hogy a társadalom perifériájára szorultaknak jobban tudjunk bizonyságot tenni? Milyen bevett egyházi szokások módosítására lenne szükség, ha eredményesek akarunk lenni? A mai keresztények milyen elvárásokkal dolgozzanak a legkeményebbnek, legnehezebbnek tartott emberek eléréséért?

2. Hogyan tudta Jézus egyrészt nem mentegetni a bűnt, másrészt nem elítélni a bűnöst? Hogyan volt képes bátorságot önteni a társadalom kivetettjeibe, hogy segítsen nekik az örvényből kikeveredni? Hogyan biztosította bizalmáról őket? A lecsúszott emberek általában bizalmatlanok voltak a vallási vezetőkkel. Krisztusnak mégis hogyan sikerült elérni, hogy kényelmesen érezzék magukat a társaságában?

3.  Milyen elválasztó falak meredeznek a gyülekezetünk és a társadalom perifériájára kerültek között? Hogyan lehet ledönteni ezeket a falakat?

ÁTLÁTNI A PISZKON

Alapvetően fontos, hogy képesek legyünk átlátni a „piszkon”, és észrevegyük a szépséget és jóságot azokban, akiket szolgálunk. Ha az Úr szemével tekintünk rájuk, képesek vagyunk erre. Ezt láthatjuk a következő példában is, amelyben a szerező arra emlékszik vissza, amikor édesanyja az Appalache hegységben szegény sorsú gyerekeket tanított.

Kérlek, ne higgyétek, hogy hős vagyok! Én is éppen olyan nehezen alkalmazkodtam a helyzethez, mint bárki más. Mi több, majdnem feladtam és hazamentem. Nehéz volt a rongyok és a szagok mögött meglátni az embereket – akik között vannak remek elmék, csodálatos lelkek, szerethetőek, büszkék, érzékenyek – és megszeretni őket, igazán megszeretni.

Olyan ez, mint a kertészkedés. Ha az ember kidobja a retket, mert sáros, sosem fedezi fel, milyen finom!

Catherine Marshall

„Halljátok meg, szeretett atyámfiai, avagy nem az Isten választotta-é ki e világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik” (Jak 2:5)?