SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Prófétai üzenetünk

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 7:11; 11:1-9; Jeremiás 50; 51; Dániel 12:4-9; Jelenések 10; 11:17-18; 13; 14

„És láték más angyalt az ég közepén repülni, akinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14:6-7).

A Dániel 7. és 8. fejezetében található üzenet az ítéletről közvetlenül kapcsolódik a nagy küzdelem jeleneteihez A jelenések könyve 12-14. fejezeteiben. Itt olvashatjuk a hármas angyali üzenetet, benne a teremtés, az ítélet és az evangélium témáival (Jel 14:6-12). Ezek az igék Isten utolsó üzenetét közvetítik, sürgetve, hogy készüljünk Jézus második eljövetelére.

Az első angyal üzenete valóban „örökkévaló evangélium”, hiszen ugyanazt az igazságot hirdeti, amit az apostolok is prédikáltak: „e hiábavalóktól az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat” (ApCsel 14:15, vö. ApCsel 4:24). Az üzenet jelentőségét az is kiemeli, hogy az evangélium szó csak itt fordul elő A jelenések könyvében. A végidei események hirdetésekor meg kell győződnünk róla, hogy mindig az evangélium áll annak középpontjában.

Jelenések 10. fejezete szerint mit akart jelezni az angyal a kis könyvecskével? Mit jelent az, hogy „ismét prófétálnod kell”?

Az angyalról szóló leírás Krisztus ábrázolására emlékeztet (Jel 1:13-16), valamint a gyolcsba öltözött férfira, aki Istenhez volt hasonlatos (Dán 10:5-6; 12:5-7), azt sugallva, hogy egy személyről van szó. Dán 12:6-7 versében a gyolcsba öltözött férfi megesküdött „az örökké élőre”, úgy mondta el Dánielnek az „ideig, időkig és fél időig”, vagyis 1260 évre szóló jövendölést. Ez tulajdonképpen Dán 7:25 kulcspróféciájának a megismétlése, ami rámutat, hogy Isten népe szörnyű üldözést tapasztal. Erre Dán 12:7 is utal.

Dániel próféta könyvét Isten szándékosan pecsételte be a vég idejéig, majd a könyv kinyílt, hogy sokan ismeretekre tegyenek szert belőle (Dán 12:4-9). Amikor a megjövendölt 1260 éves időszak lejárt, eljött az ideje, hogy az emberek többet megtudhassanak. Ezt szimbolizálja az angyal kezében lévő nyitott könyv (Jelenések 10. fej.). Attól fogva Dániel próféciáit jobban megértik.

Jelenések 10. fejezete szerint azonban ez egyáltalán nem kellemes dolog. A parancsnak engedelmeskedve János megette a könyvet, ami a szájában édes volt, gyomrában viszont keserű. A próféta azokat jelképezi, akik megértették Dániel próféta könyvét. Hisszük, hogy ez a prófécia a XIX. század első felében, a Miller-mozgalommal teljesedett, amikor világszerte nagy érdeklődéssel tekintettek a végidei eseményekre. Bemutatja azoknak a keserű csalódását is, akik megértették ugyan, hogy a Dániel próféta könyvében található, hosszú időre szóló prófécia az ő korukban teljesedik, csak éppen nem úgy, ahogyan először gondolták. A 2300 este és reggel nem Krisztus visszajövetelére mutat, hanem a 7. fejezetben említett ítélet kezdetére.

Közvetlenül a keserű tapasztalat után az angyal ezt a parancsot adta Jánosnak: „Ismét prófétálnod kell néked sok népek és nemzetek, és nyelvek és királyok felől” (Jel 10:11). Ez folyamatosan teljesedik, amint a hetednapi adventisták világszerte hirdetik az örökkévaló evangéliumot.

A csalódás nem idegen a keresztényektől, különösen, ha tévesen értelmezik az eseményeket. Jézus tanítványai hatalmas csalódást éltek át a Megváltó halála, ill. feltámadása közötti időszakban. Hasonló volt a milleriták tapasztalata is 1844-ben. Hogyan birkózhatunk meg úgy a csalódásokkal, hogy közben nem veszítjük el a hitünket? Milyen bibliai ígéretekbe kapaszkodhatunk ilyenkor?

Az első angyal üzenete így hangzik: „Féljétek az Istent…” Mit jelent ez? Lásd Zsolt 34:8-23!

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A félelmet kétféle módon is értelmezhetjük. Először is van olyan félelem, ami tisztelet és megbecsülés formájában jelentkezik. Erre irányítja a figyelmünket az első angyal. Aki féli Istent, az hisz igazán benne (Jel 11:18). Istent félni annyi, mint tisztelni (Jel 14:7) és dicsérni Őt (Jel 19:5), engedelmeskedni neki (Jel 14:12), dicsőíteni nevét (Jel 15:4). Az első angyal üzenetében a „Féljétek az Istent” kifejezés felszólít: ismerjük el, hogy Isten a Bíránk és Teremtőnk, ezért imádjuk Őt!

Másodsorban pedig az is félelmet kelthet, hogy előbb vagy utóbb Isten megítéli a világot. Aki nem hűséges Istenhez, annak az ítélet rémítő hír. Ezért nevezik a hármas angyali üzenetet gyakran Isten utolsó figyelmeztetésének, amit a világnak küld. A „figyelmeztetés” szóban benne rejlik, hogy valamitől félni kell, és ha arról olvasunk, ami a kárhozatra jutókra vár, akkor nem tűnik alaptalannak.

Amíg azonban tart a kegyelem ideje, Isten megtérésre akarja indítani az elveszetteket. A félelem ösztönözheti az embert arra, hogy elkezdje keresni Istent (lásd Jel 11:13). Végeredményben az Úrral való megmentő kapcsolatnak a szereteten kell alapulnia, de néha szükség van egy jó adag félelemre is, hogy megnyíljon a szemünk. Ha pedig valakinek figyelmeztetés kell, miért ne kapná meg?

Tudjuk, hogy „Isten a szeretet” — ezt a kereszt fejezi ki a legjobban. Azt is tudjuk, hogy szereti a világot és bizonyára hatalmas fájdalmat okoz neki a bűn által okozott rombolás. A szeretet és igazság Istene nem ül karba tett kézzel a végtelenségig, nem hagyja tétlenül, hogy a gonosz büntetlenül taroljon. „Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni” (Zsid 10:31). Hogyan értelmezhetjük kiegyensúlyozottan Isten irántunk való szeretetét, valamint haragját az annyi kárt okozó gonoszsággal szemben?

Milyen ítéletről van szó Jel 14:7 versében?

_____________________________________________________________

Az itt meghirdetett ítélet Krisztus második eljövetele előtt kezdődik, erről Jel 14:14-20 szakasza ír. Ez tehát ugyanaz az advent előtti ítélet, amiről Dániel 7. fejezete beszél. Kezdete, amit Dán 8:14 az 1844-es évhez kapcsol, egybeesik azzal, hogy a hármas angyali üzenet Isten imádatára és a fenevadtól, meg annak képétől való elfordulásra hívja az embereket. Ez a „képmás” csak azután jelent meg, hogy 1798-ban lejárt a prófécia által meghatározott 42 hónap, vagy 1260 nap, ami ugyanazt az időszakot jelöli (lásd Jel 13:3-5, 12-14).

A kegyelem ajtaja nyitva áll, míg Jel 14:6-12 figyelmeztetése hangzik, az embereket még akkor is hívja az Úr, hogy hagyják ott Babilont és imádják az igaz Istent.

Mire terjed ki Isten ítélete? Jel 11:17-18

_____________________________________________________________

Isten hatalma bemutatásával válaszol a népek haragjára. Jelenések 13. fejezete ír erről a haragról, amit Sátán haragja szított fel (Jel 12:17). Látszólag nagyon soká késik az ítélet a nyomorgatásnak kitett hívők szempontjából, akik folyamatosan Isten ítéletéért kiáltanak (Jel 6:10), de mindenképpen elkezdődik az előre megjövendölt időben. A végidei engesztelési nap Isten terve szerint zajlik.

Jel 11:17-18 szakasza rövid áttekintést ad Isten ítéletéről. A mennyben kezdődik és onnan helyeződik át a földre, amikor az Úr elpusztítja az emberiséget megrontó gonosz erőket (Jel 19:2). Haragja a mennyei szentélyből indul ki és a hét csapás által töltetik ki a földre (Jelenések 15-18. fej.).

A második advent idején Isten megjutalmazza a hűségeseket (Jel 22:12), végül a halott gonoszok fölött mond ítéletet és örökre eltörli a bűnt a földről (Jel 20:11-15). Amikor minden lezajlott, Isten jelleme igazolást nyer az egész világegyetem előtt. Mindenki láthatja, hogy az Úr útjai és cselekedetei igazak, igazságosak. Most tehát az a teendőnk, hogy teljes szívvel, lélekkel és elmével ragaszkodjunk hozzá. Bízzunk abban, hogy minden megtörténik az Isten által elrendelt időben!

A jelenések könyve középpontjában Isten tisztelete áll. Miközben a sárkány, a tengerből feljövő fenevad és a földből feljövő fenevad (amit gyakran „hamis háromságnak” neveznek) egyesítik erőiket, hogy a világot egyként saját imádatukra kényszerítsék (lásd Jel 13:4, 8, 12, 15; 14:9, 11), Isten az emberiséget a Teremtő imádatára hívja (Jel 14:7). Aki nem imádja „a fenevad képét”, földi életét kockáztatja (Jel 13:15, lásd még Dániel 3. fej.). Aki viszont imádja a képmást, az örök életét veszíti el (Jel 14:9-11). Óriási a tét!

Jel 14:12 verse szerint milyen szerepe van Isten parancsolatainak a végső konfliktusban?

Isten imádata elválaszthatatlanul kapcsolódik a parancsolatokhoz. Jelenések 13. és 14. fejezete tele van a Tízparancsolatra utaló kifejezésekkel: „képmás” (Jel 13:14-15; 14:9, 11), bálványimádás (Jel 13:4, 8, 12, 15; 14:9, 11), káromlás (Jel 13:1, 5-6), szombat (Jel 14:7), gyilkosság (Jel 13:10, 15) és paráznaság (Jel 14:4, 8). Az utolsó küzdelemben „választani kell Isten parancsolatai és az emberi parancsok között” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 119. o.).

Az evolúcióelmélet keletkezése óta különösen fontossá vált, hogy megtartsuk és erősítsük a hatnapos teremtésbe vetett hitet. Ez a tanítás az alapja annak, hogy miért imádjuk a Teremtő Urat. Az evolúció elmélete – még az a változat is, amely hitrendszerébe a Bibliát is beépíti – aláássa a hetednapi adventizmus hitének minden pillérét. A teremtés tana nélkül gyöngülne az örökkévaló evangélium hite a többi tanítással, mint például a szombattal együtt, megalapozatlannak tüntetné fel azokat. Szintén utal a szombat parancsára az a kijelentés, hogy Isten „teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (2Móz 20:11). A szombat központi kérdés lesz az Isten parancsolatai körül kirobbanó konfliktusban. A nyugalomnap a legalkalmasabb arra, hogy a hűség próbája legyen, mert szükségességét nem lehet logikai érveléssel bizonyítani. Egyszerűen azért tartjuk meg, mert Isten ezt parancsolta. A teremtés igazsága az ítélet tanával is együtt jár. A „vizek forrásai” (Jel 14:7) kifejezés a vízözön történetére emlékeztet (1Móz 7:11), rámutatva, hogy Isten az igaz Bíró, aki megítéli a világot (2Pt 3:5-7).

Hitpontjainknak nem lenne értelme a teremtéshit nélkül, a Bibliában pedig semmi nem bizonyítja jobban Isten teremtői voltát, mint a szombat. Mennyire vesszük komolyan a szombat szentségét? Hogyan lehet mélyebb kapcsolatunk az Úrral, ha megtartjuk ezt a parancsot?

A jelenések könyvében a második és harmadik angyal üzenete azokat figyelmezteti, akik nem hallgatnak az első angyal üzenetének felhívására. Aki megmarad a rossz úton, azt sújtja az utolsó hét csapás, „Isten haragjának bora”, ami a Babilonban maradókra kitöltetik.

A Biblia szóhasználatában Babilon az Isten ellen lázadókat jelöli (1Móz 11:1-9; Jeremiás 50- 51. fej.). Babilon, Isten népének ellensége arrogánsan az Úr helyére tör. Az Újtestamentum korában, ha Rómára akartak utalni, rejtjelesen a Babilon elnevezést használták (1Pt 5:13). A jelenések könyvében Babilon a parázna nő képében az Istennel szembenálló vallási-politikai hatalmat jelképezi, ami világuralomra tör. Jel 13:15-17 szakasza „a babiloni válságról” szól, amikor a 13. fejezetben fenevadként ábrázolt hatalmak erejüket egyesítve üldözik Isten maradék népét. Babilon tehát a hitüktől elhajló egyházak és a korrupt politikai hatalmak végidei szövetségét jelképezi. A három angyal üzenete kihívja Isten gyermekeit, akik még Babilonban vannak, hogy fussanak ki onnan és csatlakozzanak Isten látható, hűséges, maradék népéhez a vég idején (Jel 18:4-5). Babilonban még mindig van hűséges maradék, akiknek hallaniuk kell a hetednapi adventisták végidőre szóló üzenetét. Ahogy a tegnapi tanulmányban is láthattuk, Jel 14:12 egyértelműen meghatározza, kik tartoznak Isten hűséges maradék népéhez. A szentek „állhatatossága” vagy „békességes tűrése” nem arra utal, hogy tétlenül tűrik az ellenük irányuló támadásokat, hanem arra, hogy kitartóan várják Jézus Krisztust. A hívők nemcsak megtartják a parancsolatokat, de hirdetik is azokat a világnak.

A „Jézus hite” kifejezés egyrészt a hívők Jézusba vetett bizalmára utal, másrészt Jézus hűségére, ahogyan átvezeti népét a nehézségeken. A harmadik angyal üzenetének záró gondolata Krisztusra irányítja tekintetünket. Érdemei és hűsége által népe képes kitartani és engedelmeskedni parancsolatainak. „Többen írtak nekem arról tudakozódván, hogy a hit általi megigazulás üzenete megegyezik-e a harmadik angyal üzenetével. Azt válaszoltam: igen, az a harmadik angyal üzenetének igazsága” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 342. o.).

Isten minden parancsolata különösen fontos a végső válság idején, Ellen G. White mégis azt írja, hogy a hit általi megigazulás a harmadik angyal üzenetének igazsága. Ezek szerint tehát miért kell legfőképpen Jézusra és az Ő érdemeire hagyatkozni az üdvösséget illetően, mint ami átsegít a nehézségeken?

Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. A következő fejezetekből többet megtudhatunk a hármas angyali üzenetről. Az első angyal üzenetéről: „A hajnal hírnökei” (268-283. o.); „Egy amerikai reformátor” (284-306. o.); „A sötétségen átsugárzó fény” (307-316. o.); „A nagy vallási ébredés” (317-334. o.). A második angyal üzenetéről: „A beteljesedett próféciák” (350-365. o.); „Mi a szentély?” (366-377. o.); „A szentek szentjében” (378-385. o.). A harmadik angyal üzenetéről: „Isten változhatatlan törvénye” (386-401. o.); „Egy reformációs munka” (402-410. o.).

„Minden hitvalló keresztény közül a hetednapi adventistáknak kellene elöl járniuk abban, hogy bemutassák Jézust a világnak. A harmadik angyal üzenete a szombat igazságának hirdetésére szólít fel. Ezt az igazságot az üzenetben szereplő többi fontos igazsággal együtt hirdetnünk kell; de mindennek középpontját, Jézus Krisztust nem szabad kihagyni bizonyságtételünkből. A kegyelem és az igazság Krisztus keresztjénél találkozik, igazság és békesség csókolgatják egymást. A bűnösök tekintetét a Golgotára kell irányítani, hogy egyszerű gyermeki hittel bízzanak a Megváltó érdemeiben, igazságát elfogadva, kegyelmére hagyatkozva” (Ellen G. White: Gospel Workers. 156-157. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) A figyelmeztetéseknek fontos szerepük van a mai társadalomban és az emberi kapcsolatokban, a legtöbb esetben az érintettek javát szolgálják. Hogyan tudjuk úgy bemutatni a hármas angyali üzenet vészterhes figyelmeztetéseit, hogy azokból az emberek megértsék a bennük rejlő reménységet?

2) Az adventista tantételek egyike sem állna meg, ha az evolúció elmélete húzódna meg mögöttük. Egy meggyőződéses ateista szavai szerint az evolúció olyan „sav”, ami szétmar mindent, amihez csak hozzáér. Különösképpen igaz ez Jelenések 14. fejezete hármas angyali üzenetére, amelynek központi témája a teremtés és a megváltás – két olyan igazság, amit cáfolni igyekszik az evolúcióelmélet, még annak teista változata is. Miért nem engedhetjük, hogy az evolúció áltudománya beszivárogjon egyházunk tanításaiba?

3) A Hetednapi Adventista Egyház számára a hármas angyali üzenet értékes fénysugár, magában rejti a végidei üzenetet, aminek hirdetésére Isten elhívott. A tagok többsége nyilván hallott már erről az üzenetről, de talán felmerülnek bennük kérdések valódi jelentésével kapcsolatosan. Hogyan tudnánk röviden összefoglalni Isten végidei felhívásának lényegét és annak gyakorlati alkalmazását, ill. következményeit?