SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Nagy Főpapunk, Krisztus

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 14:18-20; Zsoltár 110:1-5; Róma 8:31-34; 1Timóteus 2:4-6; Zsidók 2:17-18; 3:6; 7:1-3; 8:6; 10:1-14

„Fődolog pedig azokra nézve, amiket mondunk, az, hogy olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle, mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített” (Zsid 8:1-2).

Krisztus feltámadása és a mennyei szentélybe való felemelkedése után a megváltási terv új szakasza kezdődött el (Zsid 2:17). A Megváltó teljesítette az áldozat elengedhetetlen feltételeit. Főpappá történő beiktatása után elkezdte szolgálatát, hogy tökéletes áldozata révén közbenjárjon azokért, akik hisznek benne, akiket vére betakar. E feladata két részből áll, és mindkettőt előrevetítette a földi szentélyszolgálat: egyrészt a naponkénti szolgálatot, másrészt a nagy engesztelési nap évenkénti teendőit.

A héten azt a munkát fogjuk tanulmányozni, amit Jézus naponta végez értünk, és megvizsgáljuk, hogy gyakorlati szempontból mi minden következik ebből ránk nézve. Valóban nagy vigaszt nyújt, hogy Jézus most az Atya előtt mutatja fel áldozata érdemeit értünk. A szentély üzenetében reményt és bátorítást talál Jézus Krisztusnak még a leggyengébb követője is!

Az Újszövetségben A zsidókhoz írt levél ír legtöbbet Jézus főpapi szolgálatáról. E könyvben a téma ószövetségi gerincét a 110. zsoltárból idézett két vers adja. Az 1. verset annak megerősítéséül idézi, hogy Krisztus minden élő fölé felmagasztaltatott és Isten jobbján ül. Ez a visszatérő témája A zsidókhoz írt levélnek, ami Jézus istenségét, valamint Messiás-voltát hangsúlyozza (Zsid 1:3; 4:14; 7:26; 8:1; 12:2). A Zsolt 110:4 versére történő utalás pedig azt mutatja, hogy Krisztus papságának előképe Melkisédekben található (Zsid 5:6).

Milyen szempontból mondhatjuk, hogy Krisztus lett az Isten által megígért pap, Melkisédek rendje szerint (vö. 1Móz 14:18-20; Zsolt 110:4; Zsid 7:1-3)?

_____________________________________________________________

A Biblia nem sok információt közöl Melkisédekről. Amit mégis megtudunk róla, az figyelemreméltó hasonlóságokat mutat Jézussal. Melkisédek Sálem királya (a sálem szó békét jelent, tehát a békesség királya). Jellemére utalóan a neve azt jelenti: az „igazság királya”. A történelemben nem tudjuk elhelyezni, hiszen származásáról hallgat az Írás, születéséről és haláláról nem tesz említést, úgy tűnik, mintha életének sem kezdete sem vége nem lenne. „A felséges Isten papja” volt. Melkisédek papsága magasabb rendű az ároni, azaz a Lévi törzséből származó papságnál, hiszen „Ábrahám személyében a tizedet szedő Lévi is tizedet adott” Melkisédeknek (lásd Zsid 7:4-10, új prot. ford.). Melkisédek tehát Krisztus előképe.

Krisztus azonban nála is hatalmasabb. Izráel első főpapja Áron volt. Zsid 5:1-4 versei idealizált képet festenek Áron és utódai főpapi tisztéről, aminek részét képezte az Istentől származó megbízatás, az emberek képviselete, az Isten előtti közbenjárás, az együttérzés, az áldozatok bemutatása a népért és önmagukért.

A zsidókhoz írt levél szerint Krisztus az új Főpap. Egy másik, az Áronénál hatalmasabb rendet képvisel, és nemcsak eleget tesz az ároni papság feltételeinek, hanem még emel is azokon. Jézusban nem volt bűn, maradéktalanul engedelmeskedett, önmagáért nem kellett áldozatot bemutatnia. Éppen ellenkezőleg! Ő maga volt az áldozat, méghozzá a legtökéletesebb.

Jézus mind az ároni, mind a melkisédeki papság beteljesítéseként lépett fel, mégpedig az előtte szolgáló főpapoknál különb módon. Mindkét előkép az Ő személyében teljesedett.

Milyen nagyszerű reménységet és ígéretet találunk Róm 8:31-34 verseiben?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

E szakasz hátteréül egy bírósági tárgyalóteremben zajló jelenetet képzelhetünk el, amikor éppen az ítélőszék előtt állunk. Elhangzanak a kérdések: Ki van ellenünk? Ki képviseli a vádat? Ki hozza az ítéletet? Egy ilyen jelenettől a hideg futkoshat a hátunkon, hiszen nagyon jól tudjuk, mennyire messze vagyunk attól bűnös emberként, hogy tökéletesek legyünk.

Mégsem kell félnünk. Több fontos pont is alátámasztja az ígéretet, hogy semmi sem választhat el Isten szeretetétől: Isten velünk van (31. vers), feláldozta értünk Fiát (32. vers), ingyen ad mindent (32. vers) és megigazít (33. vers). Jézus Krisztus a mi oldalunkon áll, Ő a megoldás, ha félnénk a kárhoztatástól, hiszen meghalt, feltámadt és most közbenjár értünk a mennyei szentélyben, az Atya jobbján (34. vers).

Ha valaki odáig elmegy, hogy önként meghal értünk, akkor biztosak lehetünk szeretetében. A Róm 8:31-39 verseiből áradó bizonyosság valójában bemutatja, hogy milyen is az Isten, akiben hiszünk! Ha megértjük, hogy végtelen szeretete miatt semmi sem hiúsíthatja meg céljait ránk nézve (35-39. vers), a mennyei tárgyalóterem az öröm és ünneplés helye lesz.

Ez az igazság még világosabban tűnik ki 1Jn 2:1-2 verseiből. A paraklétosz görög szó azt jelenti, hogy valaki a pereskedésben véd, szószóló lesz, aki egy másik személy helyett „közbenjáróként” jelenik meg. Jézus a Pártfogónk, az Ügyvédünk, Ő védelmez, másként semmi reményünk nem lenne.

Pártfogónk „igaz”, ezért lehetünk biztosak abban, hogy az Atya meg fogja hallgatni közbenjáró szavát, mert Krisztus nem tehet olyat, amit az igazságos Atya elvetne. Krisztus közbenjár azokért, akik vétkeztek, Ő áll igazként helyükre, aki sohasem követett el bűnt.

Hogyan tapasztalhatnánk még jobban azt, hogy semmi sem választhat el Isten szeretetétől? Hogyan késztethet ez arra, hogy Isten tetszése szerint igyekezzünk élni, talán másként, mint ahogy most élünk?

„Aki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson. Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében” (1Tim 2:4-6). Hogyan mutatják be e versek azt, amit Krisztus tesz értünk a mennyben?

Az Ige azt írja, hogy Krisztus az egyetlen Közbenjáró Isten és ember között, nincs más, mert nincs is szükség másra. Közbenjárói szerepe és munkája által a megváltás és az igazság ismerete mindenki számára egyaránt elérhető (1Tim 2:4). Az a döntő kérdés, hogy elfogadjuk-e az áldásokat, amelyeket Krisztus mindenkinek felkínál, tekintet nélkül társadalmi helyzetünkre, nemzetiségünkre, jellemünkre vagy múltbeli tetteinkre.

A közbenjáró meghatározás az ókori görög üzleti, illetve jogi világból származik. Olyan személyt jelöl, aki tárgyal, ill. közvetít két fél között (mint a mai mediátor), hogy feloldja a nézeteltérést vagy közös megegyezést érjen el, és így meg lehessen kötni egy szerződést vagy szövetséget.

A zsidókhoz írt levélben Krisztus közbenjárói szerepe az új szövetséghez köthető (Zsid 8:6; 9:15; 12:24). Ő volt az, aki megbékéltetett. A bűn megrontotta az Isten és az ember közötti szoros, meghitt viszonyt és előbb-utóbb az emberiség megsemmisüléséhez vezetett volna, de Krisztus eljött helyreállítani a kapcsolatot. Ez a békéltetés. Egyedül Ő az összekötő kapocs Isten és ember között; csak Krisztus által élvezhetjük újra a teljes szövetséges viszonyt az Úrral.

Pál apostol arra utal „az ember Krisztus Jézus” kifejezéssel, hogy Megváltónk egy személyben ember és Isten (1Tim 2:5). A megváltás és közbenjárás pontosan abban gyökerezik, hogy Jézus egyrészt felvette az emberi természetet, másrészt pedig önként áldozta fel magát. Mivel Isten és ember egy személyben, elszakíthatatlan köteléket képezhet a menny és a föld között.

„Jézus Krisztus azért jött, hogy összekapcsolja a véges embert a végtelen Istennel, a földet a mennyel, amelytől a bűn és törvénytelenség elszakította” (Ellen G. White: Sermons and Talks. 1. köt. 253. o.).

Gondoljunk bele! Ott van a mennyben egy Ember, aki most is közbenjár értünk! Ezek szerint milyen értéket képviselünk Isten szemében? Hogyan hasson ez az igazság az életmódunkra, a többi emberrel való bánásmódunkra?

Mit tudhatunk meg Krisztus főpapi szolgálatáról a következő igékből? Zsid 2:17-18; 3:6; 4:14-15; 7:24-28; 8:1-3

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Jézus a „nagy főpapunk” (Zsid 4:14). Ő minden főpap és földi uralkodó felett áll. A Biblia sokféle jellemtulajdonságot kapcsol Jézushoz, a nagy Főpaphoz.

Könyörülő és hű. A könyörület és a hűség (Zsid 2:17) mint jellemző vonás tökéletesen illik Krisztusra, Közbenjárónkra, mert bőven adja ajándékait, valamint kitartóan hű Atyjához és hozzánk.

Együtt érez velünk. Jézus együtt tud érezni velünk (Zsid 2:18; 5:2, 7). Mivel emberként élt, bízhatunk részvétében, segítségében és tökéletességében. Az Ő helyzete azonban más, mint a miénk, hiszen benne nincs bűn (Zsid 4:15).

Felettünk áll. Főpapunkként Jézus nem a hívők közösségének része, mint Mózes volt; Ő felettünk áll. Mint fiú igazgatja atyja háza népét (Zsid 3:6). Krisztus vitathatatlan tekintéllyel bír a szentek közösségében.

Hozzánk hasonló. Jézus nem élt különleges előjogaival isteni eredete miatt. Hozzánk hasonlóan tapasztalt kísértéseket (Zsid 4:15). A Júdea pusztájában kiállt, válogatott próbák fizikai, értelmi és lelki dimenzióban egyaránt megkörnyékezték (Mt 4:1-11).

Értünk. Krisztus a mennyei szentélyben értünk áll az Atya színe előtt (Zsid 9:24) és esedezik (Zsid 7:25). Köszönjük meg Istennek, hogy isteni Közbenjárónk jelenik meg helyettünk az ítéletben!

Jézus „értünk” szolgál a mennyben. Mit jelent ez? Hogyan meríthetünk ebből erőt és bizonyosságot?

Amint már korábban láthattuk, az volt a földi szentélyszolgálat legfőbb célja, hogy Jézus halálát és papi szolgálatát mutassa be jelképekben, előképekben és pillanatkép próféciákban. A bűn túlságosan szörnyű ahhoz, hogy csupán állatok feláldozása megoldást jelenthetne rá (még ha szomorú volt azok halála is). Minden csepp kiontott vér előre mutatott arra, akinek a halála egyedül megoldást jelenthetett a bűnre, Jézusra. A bűn iszonyú voltát mutatja, hogy az engesztelésért annak kellett meghalnia, aki egyenlő Istennel (Fil 2:6).

Milyen összehasonlítást tesz Zsid 10:1-14 szakasza a földi szentélyszolgálat szerepe, munkája és Jézus halála, valamint főpapi szolgálata között?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

E szövegekből számos sarkalatos igazságot vezethetünk le, amelyek közül az egyik legfontosabb az, hogy az összes áldozati állat halála sem volt elegendő a bűn problémájának megoldásához. „Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket” (Zsid 10:4), ezek csak előre mutattak a megoldásra, nem jelenthettek megoldást. Jézus oldja meg a bűn problémáját a kereszthalála, majd pedig a mennyei szentélyben értünk végzett szolgálata által.

Figyeljünk meg egy másik fontos üzenetet is ezekben a versekben: Krisztus halála egyszer és mindenkorra elegendő áldozat volt! Míg az állatáldozatokat napról napra, évről évre, újra és újra meg kellett ismételni, Jézus egyszeri halála elegendő volt ahhoz, hogy az egész emberiség minden bűnéért engesztelést szerezzen — ami nem csoda, tudva, hogy ki áldozta fel magát. Isten nagy erővel nyilatkoztatta ki ezt a döntő igazságot, amikor Jézus halála pillanatában a földi szentély belső függönye természetfeletti módon kettéhasadt (Mt 27:51).

Nézzünk körül a világban, figyeljük meg, micsoda károkat okoz a bűn: fájdalmat, veszteséget, félelmet, reménytelenséget! Hogyan tanulhatunk meg nap mint nap, minden percben Jézushoz ragaszkodni, aki egyedül hozhat megoldást az életünket megrontó bűn problémájára?

„Fordulj el attól, amit Sátán mond, ne tégy semmit akarata szerint! Állj Jézus oldalán, sajátítsd el annak a tulajdonságait, aki minden finom, gyöngéd érzés forrása, aki magáévá tudja tenni a fájó szívűek, a szenvedők ügyét! Akinek sok bocsáttatott meg, az nagyon szeret. Jézus együtt érző Közbenjáró, könyörülő és hű Főpap. A mennyei Felség, a dicsőség Királya úgy tekint a Sátán kísértéseinek kitett, halandó emberre, mint aki szintén tapasztalta az ellenség cselvetéseinek erejét” (Ellen G. White: Christian Education. 160. o.).

„A lelkiismeret felszabadulhat a vád alól. A Krisztus Jézus vérében való hit által minden tökéletessé válhat. Hála Istennek, hogy számára semmi sem lehetetlen. Igényt tarthatunk a megszentelődésre és élvezhetjük Isten jóindulatát. Nem kell azon aggódnunk, hogy mit gondol Ő rólunk, hanem hogy mit gondol Krisztusról, Helyettesünkről” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 2. köt. Budapest, 2000, Advent Kiadó. 32. o.).

BESZÉLGESSÜNK RóLA!

1) Olvassuk el Mt 2:17 versét! Miért kellett Jézusnak emberré lenni és szenvedni, mielőtt Főpapunk lett?

2) Gondolkodjunk el a fentebb idézett, utolsó sorokon, különösen pedig ezen a mondaton: „Nem kell azon aggódnunk, hogy mit gondol Ő rólunk, hanem hogy mit gondol Krisztusról, Helyettesünkről.” Hogyan segít megérteni az előző mondatot, miszerint „a Krisztus Jézus vérében való hit által minden tökéletessé válhat”?

3) Nagy Főpapunk, Jézus Krisztus az üdvösségünk bizonyossága. Ő az, aki nekünk tulajdonítja áldozata, vére érdemeit. Az Ő oldalán nem kell félnünk semmitől. Hogyan vonatkoztathatjuk A zsidókhoz írt levélben kifejtett, nagyszerű igazságokat önmagunkra, különösen erős kísértések idején?

4) A zsidókhoz írt levél világosan kifejti, hogy Jézus egyszer és mindenkorra hozott áldozata elegendő a bűn problémájának megoldásához. Mi következik ebből az olyan vallási szokásokra nézve, amelyek ezt az áldozatot kísérlik meg megismételni, mintha ez lenne a bűnbocsánat szükséges feltétele?

FÖLDÖNTÚLI CSODA A SZERETET

Vannak bolygónkon káprázatosan szép helyek, felbecsülhetetlen értékű ékszerek, keveseknek megadatott emberi magasságok, hatalom, tisztelet. Drága kincs lehet még egy kivételes képesség, makk egészség vagy a töretlen jóra igyekezet. Mégis az önzetlen szeretetnél nincs gyönyörűségesebb!

Boldog, ki megtalálva társát megismerheti a szeretet egy magasabb dimenzióját. Viszont egészen más, ha a szívben gyúló szerelem lángjai az Egeket mardossák. Aki így érez, az imád. Imádja e földöntúli csoda megalkotóját: Istent és annak Fiát. Az ilyen embernél nincs boldogabb. Őt veszteségeken, gyászon, fájdalmakon át halhatatlan reménység élteti, mit csak egy esetben veszíthet el: ha ő maga úgy dönt, hogy már nem kell neki.

Botyánszki Ágnes