A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

Krisztus, a mi Főpapunk

November 16., szombat délután

„Ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2:1) Milyen figyelmes az Úr Jézus, hiszen nem ad alkalmat arra, hogy elkeseredjen bármely lélek is! Mennyire védelmezi Ő a lelkeket Sátán támadásaitól! Ha a sokféle kísértés meglep bennünket vagy tőrbe csal a bűn, Ő nem utasít el és nem hagy elveszni. Nem, mert nem olyan a mi Megváltónk. Krisztus esedezik érettünk. Megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, és ezért tudja, hogyan segítsen a megkísértetteknek. Keresztre szegezett Urunk közbenjár érettünk az Atyánál a kegyelem trónusánál. Hivatkozhatunk engesztelő áldozatára, hogy bűnbocsánatot, megigazulást és megszentelődést kapjunk. Egyedüli reménységünk a megöletett Bárány. Hitünk rátekint, bele kapaszkodik, hiszen Ő üdvözíthet elégséges áldozatának jó illatával az Atya előtt. Krisztusnak adatott mennyen és földön minden hatalom, és minden lehetséges annak, aki hisz őbenne. Jézus dicsősége azért van, hogy gondoskodjon lelki sikereinkről. Közös célja van az emberiséggel. Ő a Megváltónk, aki velünk együtt érez. – Review and Herald, 1891. szeptember 1.

November 17., vasárnap  -  Jézus, a Főpap

Krisztus szólt Melkisédek, a magasságos Isten papja által. Melkisédek nem Krisztus volt, ám ő volt Isten hangja a világban, az Atya képviselője. Jézus pedig minden korábbi nemzedék által szólt. Ő vezette népét, és Ő volt a világ világossága. – The Ellen G. White 1888 Materials, 533. old.

A templomi szolgálatban, miután az áldozatra szánt állatot leölték, a főpap fehér ruhát öltött magára, kezébe vette a kicsorduló vért, hogy a szentély vagy a templom felé hintse. Tökéletes jelképként ezt hétszer tette meg. Krisztus is, a nagy Főpap és áldozat a feddhetetlenség ruháit öltötte fel, és miután életét adta a világért, érdemei áldozatával egy vöröses színű folyammal árasztotta el a szenthelyet, így békéltette meg kereszten folyt vére által Istennel az embert.

A Megváltó tovább is maradhatott volna a mennyei pitvarokban a lehető legfehérebb ruhába öltözve, az Atya jobbján ülve. Őt semmi sem kényszerítette arra, hogy leszálljon a trónról, levesse királyi palástját és koronáját, hogy lejöjjön a földre, hogy itt gyűlöletben, visszaélésben, elutasításban, korbácsolásban és töviskoronában legyen része. Önként tűrte a megaláztatást azért, hogy az emberiséget megmentse az örök pusztulástól.

Kajafáshoz hasonlóan Ő nem szaggatta meg a ruháját. Testét adta megszaggatásra, amit megsebeztek a világ bűneiért. Amikor saját döntése folytán meghalt az egybegyűlt tömeg előtt, akkor a jelkép találkozott magával az áldozattal. Mint pap és áldozat egyben, bement a templomba az áldozat helyére. Krisztus, a mi húsvétunk érettünk áldozta életét. A világ megalapítása óta Ő volt a megöletett Bárány. Ő az igazi Főpap, mivel miután elszenvedte a megaláztatást, a szégyent és gúnyt, majd miután keresztre szegezték és eltemették, feltámadt a sírból, és győzött a halálon. Ő a Melkisédek rendje szerint való örökkévaló pap. – Manuscript Releases, 12., 397–398. old.

Atyjához intézett imájában Krisztus ezért könyörgött: „Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt. És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam tenálad a világ létele előtt.” (Jn 17:4–5) Halála előtt ezt kiáltotta a kereszten: „Elvégeztetett!” Bevégezte munkáját. Megnyílt az út, a kárpit kettészakadt. Az ember áldozatok és papi szolgálatok nélkül közeledhetett Istenhez. Maga Krisztus volt a pap a Melkisédek rendje szerint. A menny volt az Ő otthona. Eljött a földünkre, hogy kinyilatkoztassa a világnak az Atyát. A megaláztatás és küzdelem mezején végezte be munkáját. Felment a mennybe, és az Atya jobbjánál áll. – Signs of the Times, 1899. augusztus 16.

November 18., hétfő  -  Ügyvéd

A bűnös vallásos szolgálatai, imái, dicsőítése és bizonyságtevése tömjénfüstként száll fel a mennyei szentélybe; csakhogy miközben áthaladnak a megromlott emberi természeten, annyira beszennyeződnek, hogy nem képezhetnének értéket Isten előtt, csak úgy, ha vér által tisztulnak meg. A menny felé szállva nem teljesen tiszták, és ha az Atya jobbján álló Közbenjáró nem mutatná be, és nem tisztítaná meg feddhetetlenségével, akkor a Mindenható nem fogadhatná el. A földi szentélyben minden tömjént Jézus megtisztító vérével kell meghinteni. Az Atya elé tárja érdemeit, amelyeken nincs szeplő vagy földi romlás. A tömjénezőbe gyűjti az imákat, a dicséretet és népének bizonyságtevéseit, majd hozzáadja szeplőtlen feddhetetlenségét. Ezután Krisztus engesztelő áldozatának érdemeivel együtt jó illatú áldozatként a tömjén felemelkedik az Úrhoz, és teljes elfogadást nyer. Akkor irgalmas válasz hangzik el az imákra. – Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 6. kötet, 1078. old.

 „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16) Jehova nem nyilvánította befejezettnek a megváltás tervét, míg csupán szeretetet fektetett ebbe a tervbe. Egy Közbenjárót helyezett oltárára, aki emberi természetünket öltötte magára. Mint Közbenjárónknak az a feladata, hogy Isten elé vigyen fiaiként és leányaiként. Közbenjár mindazokért, akik elfogadják Őt. Váltságunkat saját vérével fizette ki. Érdemeire hivatkozva hatalmat ad arra, hogy a királyi család, a mennyei Király gyermekei legyünk. Az Atya pedig azzal fejezi ki végtelen szeretetét Krisztus iránt, hogy barátaivá fogadja Fia barátait. Isten előtt teljesen elégséges ez az engesztelés. Ő a Fia testet öltése, halála és közbenjárása által magasztaltatik fel.

Jézus az összekötő láncszem Isten és ember között. Megígérte, hogy személyesen jár jár. Feddhetetlensége érdemét az imádkozó léleknek adja. Esedezik az emberért, és mivel a bűnösnek mennyei segítségre van szüksége, önmagáért imádkozik az Úr előtt, így használva fel annak befolyását, aki életét adta a világért. Ha megvalljuk Isten előtt, hogy értékeljük Krisztus érdemeit, jó illatú áldozattá válnak közbenjárói imáink. Ha az Atyához Megváltónk érdemeire hivatkozva közelítünk, Jézus maga mellé vesz, átölel emberi karjával, miközben mennyei karja a végtelen Isten trónusába kapaszkodik. Érdemeit jó illatú tömjénként helyezi a kezünkben levő tömjénezőbe, és arra bátorít, hogy kérjünk. Megígéri, hogy meghallgat és válaszol imáinkra. – Signs of the Times, 1909. április 14.

A megfeszített Krisztusban látjuk Isten bölcsességének és hatalmának megnyilatkozásait, amelyek naponta megtérést adnak a léleknek, és amelyeket mennyei módon alkalmaznak azért, hogy a mindennapi tapasztalatainkban legyőzhessük az akadályokat és próbákat. Túl kevés Megváltóba vetett valódi hit tapasztalható, pedig Ő segíthet a léleknek minden veszély közepette. Krisztus keresztre szegeztetett, hogy eltávolítson bennünket a bűntől. Majd feltámadt a halálból, Közbenjárónk, kinevezett és választott ügyvédünk lett, aki helyettesünk Isten előtt. Vére által minden lélek az Atya elé járulhat. Őbenne egyesül az emberi és a mennyei természet. Áldozata elégséges mindannyiunk számára, és mindent a rendelkezésünkre bocsát. Az Üdvözítő követője felkészíttetik minden munkára és próbára. Az erényes és megszentelt élet utáni vágyakozásában minden lépésében Sátán zsinagógájának ellenállásába ütközik, ezért személyes lelki küzdelmet kell vívnia. „Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6:12) – The Ellen G. White 1888 Materials, 1224. old.

November 19., kedd  -  Közbenjáró

Még a legmagasabb rangú mennyei angyal sem fizethette le a lélekért a megváltás árát. A kerubok és szeráfok csupán olyan dicsőséggel rendelkeznek, amellyel fel lettek ruházva, hiszen ők teremtett lények, akiket a Teremtő alkotott. Ezért az ember Istennel való megbékélését csak egy olyan közbenjáró végezhette el, aki egyenlő Istennel, és aki rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyek által megigazíthatja és méltóvá teheti az embert, valamint aki szószólója lehet a végtelen Atya előtt az elbukott világ érdekében. Az ember helyettese emberi természetet kellett öltsön, kapcsolatban kellett állnia az emberi családdal, hiszen őket képviselte. Az Úr nagyköveteként a mennyei természet részese is kellett, hogy legyen, tehát kapcsolatban kellett lennie a végtelen Istennel, hogy kinyilatkoztathassa Őt a világnak, közbenjárva az Atya és az ember között.

Ezek a tulajdonságok csak Krisztusban találhatók meg. Mennyei természetére emberit öltött fel, és eljött a földre, hogy az ember Fiának és Isten Fiának is neveztessék. Ő volt az ember szószólója, Isten követe – az ember szószólója, hogy betölthesse feddhetetlensége által, ám az ember nevében a törvény elvárásait; és a Mindenható követe, hogy kinyilatkoztathassa az elbukott emberiség előtt Atyja jellemét.

A világ Megváltójának hatalmában állt önmagához vonzani az embereket, megtehette, hogy csillapítsa félelmeiket, elűzze sötét gondolataikat, reménységet és bátorságot öntsön beléjük, és képessé tegye őket, hogy elhiggyék: Isten kész elfogadni őket a mennyei helyettes érdemei alapján. Mint az Úr szeretetének haszonélvezői, folyamatosan legyünk hálásnak azért, hogy van közbenjárónk, ügyvédünk, szószólónk a mennyei ítélőszékek előtt, aki esedezik érettünk az Atyánál. – Review and Herald, 1891. december 22.

Úgy van feljegyezve, hogy Jézus Krisztus folyamatosan az oltár mellett áll, és minden pillanatban áldozatot mutat be a világ bűneiért. Ő nem az ember által épített sátorban, hanem az Úr által készített templomban szolgál. A zsidó ceremóniák jelképei már jelentőségüket veszítették. Nem kell naponként és évenként jelképes engesztelést szerezni, ám a Közbenjáró által bemutatott engesztelés elengedhetetlen, mivel az ember folyamatosan vétkezik. Jézus Isten jelenlétében szolgál, bemutatja kiontott vérét, úgy, mintha áldozati bárányt mutatna be. A bűnös minden félrelépésével és hiányosságával együtt mutatja be áldozatát.

Krisztus a Közbenjárónk, és a Szentlélek folyamatosan esedezik az emberért, ám a Lélek nem úgy teszi, mint Jézus, aki bemutatja kiontott vérét. A Lélek a szívünkben munkálkodik imára, megtérésre, dicsőítésre és hálára késztetve bennünket. Az ajkunkon fakadó hála annak az eredménye, hogy a Szentlélek szent emlékekkel érintette meg lelkünk húrjait, és így énekre fakasztja szívünket. – Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 6. kötet, 1077. old.

Az Istenhez való közeledés Jézus, Közbenjárónk által lehetséges, hiszen ez az egyetlen módja bűneink bocsánatának. Az Úr nem bocsáthatja meg bűneinket igazságának, szentségének és igazságosságának felrúgásával. Ő azonban teljes mértékben megbocsátja bűneinket. Nincs olyan bűn, amit ne fedezne be Jézus Krisztus által. Ez képezi a bűnös egyetlen reménységét, hiszen ha őszinte hittel rendelkezik, úgy minden bizonnyal megbocsátást nyer – ingyen. Egyetlen biztos eszköz áll a rendelkezésünkre. Olyan eszköz, amely által a megtért, töredelmes lélek gazdag és bőséges megbocsátást nyer, és ami által legsötétebb bűnei is megbocsáttatnak.

Ezeket a leckéket az Úr évezredekkel ezelőtt bemutatta választott népének, majd megismételte különböző jelképek által, hogy az igazság műve belevésődjön minden szívbe, és ugyanakkor rámutasson arra, hogy vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Isten maga véste népe elméjébe, hogy a testet öltött véráldozat, Krisztus vére nélkül nincs bűnöknek bocsánata. (…)

Az igazság emberi szenvedést várt el; ám a Megváltó az Atya szenvedését kínálta fel. Neki nem volt szüksége arra, hogy szenvedése által önmagáért szerezzen engesztelést, mivel érettünk szenvedett. Érdemeit és szentségét az ember rendelkezésére bocsátotta ajándékképpen. – Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 7. kötet, 912–913. old.

November 20., szerda  -  a nagy Főpap

Krisztus főpapi közbenjárása jelenleg a mennyei szentélyben folyik érettünk. Ám milyen kevesen értik meg valójában, hogy nagy Főpapunk az Ő vérét mutatja be az Atyának, és így könyörög azért a bűnösért, aki elfogadja Őt személyes Megváltójának, hogy részesülhessen azokban az előjogokban, amelyek biztosítják számára a szövetség áldozatát. Ez az áldozat sokkal inkább képessé tette arra, hogy üdvözíthesse mindazokat, akik általa Istenhez közelednek, mert mindenkor él, hogy esedezzék érettünk. – Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 7. kötet, 932. old.

Jézus az Atya előtt áll, és folyamatosan áldozatot mutat be a világ bűneiért. Ő az igazi sátorban szolgál, amelyet nem ember, hanem maga az Úr épített. A zsidó ceremóniák már erejüket vesztették. Nincs többé szükség a napi és évi engesztelésre. Ám a folyamatos bűnök miatt elengedhetetlen mennyei Közbenjárónk engesztelő áldozata. Jézus, a nagy Főpapunk érettünk Isten jelenlétében szolgál, és bemutatja érdekünkben kiontott vérét. – The Youth’s Instructor, 1903. április 16.

Mi a közbenjárás? Az az aranyfonál, amely összeköti a véges embert a végtelen Isten trónusával. Emberi eszköz, amellyel a Krisztus halálával megmentett bűnös az Isten trónja előtt könyörög, és kérését Jézus továbbítja, hiszen Ő váltotta meg saját vérén. Nagy Főpapunk az őszintén esedező lélek mellé helyezi feddhetetlenségét, és kérése egyesül az imádkozó emberével. – Sabbath School Worker, 1896. február 1.

Dicsőség Istennek, hogy nagy Főpapunk van, aki áthatolt az egeken: Jézus, Isten Fia. Krisztus nem emberi kéz által készített szent helyre ment be, hanem a mennyei szentélybe, hogy esedezzék érettünk az Úr előtt. Vére érdeme folytán örökre belépett a mennyei szent helyre, miután örök váltságot szerzett nekünk. – The General Conference Bulletin, 1899. október 1.

Ádám és Éva bűne fájdalmas elszakadást okozott Isten és az ember között. A Megváltó az elbukott ember és Isten közé lép, és azt mondja: „Még nem állhatsz az Atya elé. De készült egy terv, amely által z Úr megbékélhet az emberrel és az ember a mennyel: ez azt jelenti, hogy közbenjáró által Isten elé állhatsz.” Íme, Ő közbenjár érted. Ő a nagy Főpap, aki esedezik az ügyedért, és neked jönnöd kell megállni Jézus Krisztus által az Atya előtt. Így sikeres lehet a trón elé járulásod, és ha vétkezel is, nem reménytelen az ügyed. „Ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.” (1Jn 2:1) – Review and Herald, 1870. május 31.

November 21., csütörtök  -  Egyedüli áldozat

Üdvösségünk teljes, mivel a világ megalapítása óta lefektetett terven alapszik. Krisztus eljövetele előtt a ceremoniális szentséget a bikák és kosok vérével lehetett megszerezni, ám ezek az áldozatok nem tisztíthatták meg a lelkiismeretet. Ezek csupán a nagy áldozat, Jézus előképei voltak. Ő minden áldozat és adomány jelentőségeként jött el a világunkba, hogy eleget tegyen Atyja akaratának, és feláldozza önmagát. Eljött, mint a világ Megváltója, hogy az emberiség feje lehessen. A Szentlélek pedig Krisztus által érkezik az emberhez. Áldozatával kapcsolatosan pedig tiszta kijelentést kaptunk. Isten Igéje így hangzik: „Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra Jézus Krisztus testének megáldozása által.” (Zsid 10:10) A Fiú értünk teljes és tökéletes áldozatot mutatott be. – Review and Herald, 1899. július 25.

Jézus az ügyvédünk, főpapunk és közbenjárónk. Helyzetünk hasonlít az izraeliták helyzetéhez. Amikor az engesztelés napján a főpap bement a szentek szentjében – amely nagy Főpapunk szolgálatának helyét jelképezi, ahol értünk esedezik a kegyelem királyi székénél –, akkor a pitvarban engesztelő áldozatokat mutattak be. Miközben a pap közbenjárt Isten előtt, minden szív megszomorodva kért bocsánatot bűneiért.

Krisztus halálában a jelkép összetalálkozott az áldozattal: a Bárány megöletett a világ bűneiért. Főpapunk meghozta az egyetlen áldozatot, amely üdvösséget szerez számunkra. Amikor önmagát áldozta a kereszten, tökéletes engesztelést szerzett a nép bűneiért. Mi most ott állunk a pitvarban, várva ama boldog reménységet, Istenünk, megváltó Jézus Krisztusunk dicsőséges megjelenését. Nem kell áldozatokat bemutatnunk a pitvarban, mivel nagy Főpapunk szolgálatát végzi a szent helyen. Közbejárói munkájában ügyvédünknek, Krisztusnak nincs szüksége emberi erényekre, sem emberi közbenjárásra. Ő a bűn egyedüli hordozója, a bűnért hozott egyetlen áldozat. A bűnök megvallásának és a bűnökért mondott imáknak feléje kell irányulniuk, mivel Ő az, aki egyszer s mindenkorra belépett a szentek szentjébe. Üdvösségre vezetheti mindazokat, akik hittel közelednek őhozzá. Mindenkor él, hogy esedezzék érettünk. – Signs of the Times, 1899. június 28.

Az engesztelés teljes mértékben igazságos volt. Isten szeplőtlen Fia kapta meg a büntetést a bűnös helyett, aki most már szabaddá vált addig, míg személyes Megváltójává fogadja Krisztust. Bűnös volta ellenére bűntelenként tekintenek rá. Jézus az igazság minden elvárásának eleget tett. A szentség, a jóság, az együttérzés és a szeretet Istenének jelleme nyilatkoztatott ki az Ő Fiában. Krisztus keresztje révén az Atya erőteljes biztosítékot kínált fel a világnak igazságára és szeretetére vonatkozóan. „Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére meg a tehén hamva a tisztátalanokra hintetvén megszentel a testnek tisztaságára: mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek, megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.” (Zsid 9:13–14)

Amikor az Üdvözítő lehajtotta a fejét és meghalt, a sírba vitte magával Sátán országának tartóoszlopait. Úgy győzte le a kísértőt, ahogy a gonosz győzedelmeskedett Édenben. Az ellenségen Jézus emberi testben aratott győzelmet. A Megváltó isteni ereje el volt rejtve. Emberi természetben győzött, és Isten erejére hagyatkozott. Ez a kiváltság mindannyiunk számára megadatik. Mi is hitünk mértékének arányában győzedelmeskedhetünk. – The Youth’s Instructor, 1901. április 25.