SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Amit a szentélyszolgálatból tanulhatunk

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 31:2-11; 40:9-10; 3Mózes 19:2; 1Királyok 8:31-53; Zsoltár 73:1-17; Róma 3:25-28; 1Péter 1:14-16

„És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttök lakozzam” (2Móz 25:8).

A szentély Isten egyik különleges eszköze az evangélium üzenetének bemutatására. Az alábbi rajz bizonyára hasznos segítség lesz, miközben a szentélyről tanulunk a héten.

E heti leckénkben több fontos dologra összpontosítunk, amit a földi szent sátor tanulmányozása közben fedezhetünk fel. Az áldozati rendszerrel majd a későbbiekben foglalkozunk.

2Móz 25:8 verse szerint mi volt Isten célja a pusztában felállított földi sátorral? Milyen nagyszerű igazság tanítása rejlik ebben az Úr szeretetéről?

________________________________________________________________

Az Éden kertjében a bűn megtörte az Isten és ember közötti közvetlen viszonyt, megfosztva ősszüleinket attól, hogy akadálytalanul fordulhassanak Istenhez. A Teremtő azonban továbbra is magához akart vonni, mély, szövetséges kapcsolatra vágyott a bűnbe süllyedt emberiséggel. Ez a folyamat már az Édenben elkezdődött. Évszázadokkal később, amikor kiszabadította népét Egyiptomból, majd megalapította a szentélyt és az abban folyó szolgálatot, Isten ismét kezdeményezett, hogy az embert visszatérítse magához. A szentély tehát az Úr olthatatlan vágyának bizonyítéka, hogy népe között kíván lakozni. Ez Isten elgondolása (Zsolt 132:13-14). Legfőbb szándéka a kapcsolat, és a szentélyt választotta eszközként, hogy ezt közölje népével. A szentély annak látható bizonyítéka, hogy Isten jelen van népe között a földön.

Mózes negyedik könyve 2. fejezetének leírásából tudjuk, hogy a szent sátort a négyzet alapú tábor közepére helyezték, oda, ahol – mint a Közel-Keleten rendszerint – a király sátrának kellett állni. A szent sátor tehát azt jelképezte, hogy maga Isten volt Izráel királya.

A léviták a szent sátor köré verték fel saját sátraikat (4Móz 1:53), míg a többi törzs messzebb táborozott, egy oldalon három-három törzs (4Móz 2:2). Ez az elrendezés szemléltette egyrészt Isten közelségét, ugyanakkor távolságát is.

A szentély másik rendeltetése az volt, hogy helyet adjon az Úr által kinyilatkoztatott, központosított istentiszteleti rendszernek. A nép tisztátalansága és erkölcsi hiányosságai miatt Isten nem lakhatott volna közöttük, de áldozatok és ajándékok rendszerét rendelte el, hogy a szentségtelen nép mégis szent színe előtt élhessen.

Ebben az értelemben tehát a szentély részleteket nyilatkoztatott ki a megváltás tervéből, amely nem csupán az áldozatokat foglalta magába, hanem a tervnek szintén szerves részét képező papi szolgálatot is.

A szentély által a világegyetem Teremtője, minden létező Alkotója (lásd Jn 1:1-3) leereszkedett, hogy a pusztában vándorló, hontalan nép között lakozzon. Hogyan szabadulhatunk meg az előítélet minden fajtájától, ha erre gondolunk?

„Azután vedd a kenetnek olaját, és kend meg a hajlékot és mindazt ami benne van: így szenteld meg azt, és minden edényét, hogy szent legyen. Kend meg az egészen égőáldozat oltárát is és annak minden edényét; így szenteld meg az oltárt, hogy az oltár legyen szentséges” (2Móz 40:9-10).

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

2Móz 40:9-10 világosan mutatja, hogy szentnek kellett tartani a szentélyt. A szentség alapvető jelentése: „elkülönített”, „egyedi”, „Istenhez tartozó”.

„Isten és népe között a mindennapi szolgálat volt az összekötő kapocs. Az áldozatok Isten terve szerint Krisztus áldozati halálát előképezték, így őrizték gyermekeinek szívében az eljövendő Megváltóba vetett rendíthetetlen hitet. Tehát ahhoz, hogy az Úr elfogadja áldozataikat és továbbra is velük lakozzék, másrészt pedig helyes ismeretekkel rendelkezzenek a megváltás tervéről és saját kötelességeikről, rendkívül fontos volt a szentélyszolgálatban résztvevők megszentelt szíve, tiszta élete, Isten iránti tisztelete és követelményeinek való szigorú engedelmessége” (Ellen G. White megjegyzése, The SDA Bible Commentary. 2. köt. 1010. o.).

Olvassuk el 3Móz 19:2 és 1Pt 1:14-16 verseit! Mi legyen az ember legfőbb indítéka a szent életre?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Isten szentsége átalakít és elkülönít; ez a legfőbb motiváció arra, hogy népe az élet minden területén etikus, erkölcsös magatartásra törekedjen (lásd 3Mózes 19. fej.), akár az étkezési törvények betartásával (3Móz 11:44-45), akár a papok tiszteletével (3Móz 21:8), akár a korábbi kívánságoktól való elfordulással (1Pt 1:14). Isten egyértelműen azt szeretné, ha növekednénk a szentségben, miközben hozzá is egyre közelebb kerülünk. Ez a változás csak úgy következhet be, ha alárendeljük neki bűnös természetünket és bármi áron készek vagyunk azt tenni, ami helyes.

Gondoljunk most saját szokásainkra, ízlésünkre, kedvteléseinkre stb.! Mennyire lehet „szentnek” tekinteni minket, ill. a tetteinket? Nem egyszerű ezzel a kérdéssel szembesülni, igaz?

Mit mond 2Móz 31:2-11 szakasza a földi szentélyben lévő tárgyak elkészítéséről? Hogyan kapcsolódik mindez 1Móz 1:2 mondanivalójához? (Lásd még 2Móz 25:9!)

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

A szentély berendezési tárgyai közül a bizonyságtétel ládája volt Isten jelenlétének és szentségének legfőbb jelképe. Az elnevezés onnan ered, hogy a ládában helyezték el a törvény két kőtábláját (2Móz 25:16, 21), amit bizonyságnak neveztek (2Móz 25:16, 21).

A láda teteje volt a „kegyelem királyi széke”, amin a fedelet szárnyaikkal takaró két kérub állt (2Móz 25:17-21). Nagyon is illik rá az egyik fordítás szerint az „engesztelés táblája” kifejezés (17. vers, SZIT), mert azt a gondolatot közvetíti, hogy együtt érző és kegyelmes Istenünk megbékéltette önmagával népét; mindent biztosított, ami a szövetséges kapcsolat fenntartásához szükséges.

Ez az a hely, ahol évente egyszer az engesztelés napján (héberül Jom-kippur) engesztelés történt a népért és a szentélyért (3Móz 16:14-16). Az eredeti nyelvben Róm 3:25 versében Pál úgy utal Jézusra, mint aki engesztelő áldozatként ez a fedél, hiszen Isten általa szerzett engesztelést a bűneinkért.

A szentély első helyiségében a gyertyatartó folyamatosan biztosította a világosságot (3Móz 24:1-4), az illattétel oltára a füstöt, ami eltakarta a pap elől Isten jelenlétét (3Móz 16:12-13). A szent kenyerek asztalára helyezték az Izráel tizenkét törzsét jelképező tizenkét kenyeret. Szintén ide tették a szolgálathoz használt tálakat, csészéket, korsókat és kelyheket (2Móz 25:29-30). Habár kevés információnk van e tárgyak jelentőségéről, valószínűleg az Istennel kötött szövetség alkalmával elköltött ebéd jelképeként álltak ott (lásd 2Móz 24:11), állandóan emlékeztetve Isten és népe szövetségére.

Olvassuk el Róm 3:25-28 verseit! Miért és hogyan nyerhetünk reménységet abból az ígéretből, hogy „az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül”?

Olvassuk el 1Kir 8:31-53 verseit! Milyen további részleteket tudhatunk meg ebből a szakaszból a szentély szerepéről?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az újonnan épült templom felszentelési szertartásán Salamon király a szent helyen elmondható imádság hét fajtáját említette. E hét utalás is jelzi a templom sokféle feladatát az izraeliták életében. Ott kereshettek bűnbocsánatot (30. vers), tehettek esküt (31-32. vers), könyöröghettek az Úrhoz vereség után (33-34. vers), imádkozhattak szárazság idején (35-36. vers) vagy egyéb csapások bekövetkeztekor (37-40. vers). A templomban az idegenek is imádkozhattak a (41-43. vers), ill. ott adhatott hálát a nép a győzelemért (44-45. vers).

Istennek az volt a terve, hogy háza „imádság házának hivatik minden népek számára” (Ézs 56:7). Ezt világosan mutatja az is, hogy Salamon előre látta, amint az izraeliták egész népe az idegenekkel együtt imádkozik a templomban.

Izráelben a szentélyt tekintették szinte minden tevékenység ideológiai központjának. A vallás nem a hívő életének egy része volt, még csak nem is a legfőbb része, hanem maga az élete! Ezek szerint milyen szerepet kell a hitnek kapnia az életünkben?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Amikor az emberek valamilyen ügyben tanácsot, ítéletet kértek vagy megbánták bűneiket és bocsánatra vágytak, a szentélybe mentek, ami az egész életük központja volt Izráel pusztában eltöltött évei idején. Amikor Isten közölni szeretett volna valamit népével, azt a szentélyben tette (2Móz 25:22). Éppen ezért nevezték így: „a gyülekezet sátora” (lásd pl. 3Móz 1:1).

Gondoljunk saját imaéletünkre! Mennyire mély, mennyire gazdag? Mennyire erősíti a hitünket, változtatja meg az életünket? Talán először erre a kérdésre keressük a választ: Mennyi időt töltök imádsággal?

A zsoltárok könyve újra és újra rávilágít a szentély fontos szerepére a hívők és Isten kapcsolatának megteremtésében és ápolásában. Jól ismert Dávid határozott meggyőződése, amit a 23. zsoltárban fejezett ki: „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.” Dávid legfőbb vágya a 27. zsoltár szerint is az volt, hogy az Úr jelenlétében lehessen, ezt pedig leginkább a szentélyben tapasztalhatta. A szent helyre utalva egy egész sor kifejezéssel érzékeltette, mennyire drága neki a szentély: az Úr háza, temploma, hajléka és sátra. Isten gyermekei ott imádkozhatnak és nézhetik „az Úr szépségét” (Zsolt 27:4).

Istennek a szentélyben végzett tevékenységei szintén fontos dolgokra mutatnak rá: az Úr óvja a hívőt és elrejti hajlékában még a legnehezebb időkben is (Zsolt 27:5). Isten biztos menedéket és lelki békét kínál mindazoknak, akik hozzá menekülnek. E kifejezések összekapcsolják Isten szépségét azzal, amit népéért cselekszik. Ráadásul, a szentélyszolgálat annak minden jelképes elemével együtt Isten jóságáról és igazságosságáról beszél.

Nem az volt Dávid leghőbb vágya, hogy egyszerűen csak ott lehessen a szent helyen, inkább az, hogy az Úr legyen vele. Ezért határozta el, hogy Istent fogja keresni (Zsolt 27:4, 8).

Olvassuk el Zsolt 73:1-17 verseit! Mit érthetett meg Aszáf, miután belépett a szentélybe?

_____________________________________________________________

A 73. zsoltárban Aszáf a szenvedés problémáját taglalja. Nem érti, miért tűnnek sikeresnek a gonoszok (4-12. vers), miközben a hűségeseket csapások érik. Ő maga is csaknem elesett (1-3. vers), de minden megváltozott, miután belépett a szentélybe (13-17. vers), ahol Isten hatalmát és dicsőségét ő is úgy láthatta meg, ahogyan Dávid mutatta be Zsolt 63:3 versében. Rádöbbent, hogy a jelen állapot egy nap majd megváltozik, végül Isten igazságot tesz. Újra tudott az igazságra figyelni. Isten ismét megerősítette, hogy végtére is a gonoszok járnak síkos talajon (Zsolt 73:18-20), a hűségesek pedig biztonságban vannak (21-28. vers). Az Istent keresők számára a szentély a biztonság helye lesz, erődítmény az élet viharaiban, ahol Isten „sziklára emel fel” (Zsolt 27:5). A szentélyszolgálat által bemutatott igazság ismeretében mi is megtanulhatunk bízni Isten jóságában és igazságosságában!

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. „A szentély és szolgálata” c. fejezet, 302-316. o.

„A szentély felépítéséhez nagy és költséges előkészületeket kellett tenni. A legértékesebb és legdrágább anyagok nagy mennyiségét kellett összegyűjteni. Az Úr azonban csak önkéntes adományokat fogadott el. ’Szólj az Izráel fiainak’ – mondta Mózesnek – ’hogy szedjenek nékem ajándékokat; minden embertől, akit a szíve hajt arra, szedjetek nékem ajándékokat’ (2Móz 25:2). Ez volt az isteni parancs, amit Mózes elmondott a gyülekezetnek. Az Isten iránti odaadás és az áldozatkészség lelkülete volt az első a magasságos Isten lakhelyének készítésénél” (i. m. 302-303. o.).

BESZÉLGESSÜNK RóLA!

1) Gondolkodjunk Isten igazságosságának témájáról! Ma a világban többnyire nincs igazság. Isten igazságossága nélkül miért nem lenne semmi reményünk az igazságtételre?

2)  Valaki azt írta: „A szentély szent földterület a tévútra tért világban.” Mit mond nekünk ez a kijelentés?

3)  Olvassuk el 1Pt 1:14-16 verseit! Hogyan értelmezzük Isten szentségét? Mit jelent az, hogy mi is szentek legyünk? Hogyan történhet ez meg?

4) Éli fiai egykor „közel” voltak Istenhez, ám idővel nem tekintették már szentnek Istent (1Sám 2:12-17). Mit tehetünk, nehogy mi is megfeledkezzünk az Úr szentségéről? Miért olyan fontos az ima, a bibliatanulmányozás és az engedelmesség ahhoz, hogy Isten szentségének tudata elevenen éljen bennünk?

5)  „A naponkénti papi szolgálat legfontosabb része a személyekért végzett szolgálat volt. A bűnbánó bűnös áldozatát a sátor ajtajához vitte, és kezét az áldozati állat fejére helyezve megvallotta bűneit, így jelképesen áthelyezte azokat önmagáról az ártatlan áldozati állatra. Azután saját kezével leölte az állatot. Az állat vérét a pap bevitte a szent helyre és a kárpit előtt elhintette. A kárpit mögött volt a frigyláda, amely a bűnös által megszegett törvényt tartalmazta. Ezzel a szertartással a bűnt a vér útján jelképesen átvitték a szentélyre” (i. m. 312. o.). Hogyan világít rá ez az idézet arra, ahogyan a szentélyszolgálat bemutatta a „hit általi megigazulást”?

PÁSKULYNÉ KOVÁCS ERZSÉBET:

MONDD EL!

Zsidók 10:4

Ember! Ki megismerted Istent,

tovább hallgatni nem szabad!

Mondd testvérnek, barátnak,

mondd el az egész világnak!

Messze-messze szálljon a szavad!

Mondd el hatalmát, szeretetét,

jósága végtelen sorát!

Mondd, hogy Ő teremtette

az embert; általa áll fenn a világ!

– Mondd el, hogy bűneink miatt

Szent Fiát áldozta értünk,

mert a kosok és a bárányok vére

nem moshatta le a vétkünk!

Új törvény, új idő kezdődött:

az a kárpit kettéhasadt.

Azóta a törvény Krisztus lett,

az egyetlenegy áldozat.

– Világot betöltő erő,

a szeretet törvénye: áll!

A beteljesült ígéret fénye

sugárzik ránk a Golgotán.