A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

A szentély tanulságai

Október 19., szombat délután

Isten Mózes által parancsot adott Izraelnek: „készítsenek nékem szent hajlékot, hogy őközöttük lakozzam” (2Móz 25:8), és a szentélyben, népe között lakozott. A pusztában, fáradságos vándorlásuk egész ideje alatt velük volt jelenlétének szimbóluma. Hasonlóképpen állította fel szentélyét Krisztus az emberiség táborának közepén. Sátorát az emberek sátrai mellé helyezte, hogy közöttük lakhasson, s hogy megismertesse velük isteni jellemét és életét. „Az Ige testté lett és lakozott miközöttünk és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki tejes volt kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1:14)

Mivel Jézus lejött a földre és köztünk élt, tudjuk, hogy Isten ismeri megpróbáltatásainkat, és együtt érez velünk fájdalmainkban. Ádám minden leszármazottja tudatában lehet annak, hogy Teremtőnk a bűnösök barátja. Minden kegyelmet hirdető tanítás, minden örömről szóló ígéret, minden szeretetből fakadó cselekedet, a Megváltó földi életének egész isteni vonzereje azt hirdeti, hogy „velünk az Isten”. – Jézus élete, 23–24. old.

Október 20., vasárnap   Isten jelenléte

A szent hajlék – az Istennek való lakhely – készítésénél Mózes utasítást kapott, hogy mindent a mennyei dolgok mintájára csináljon. Az Úr felhívta a hegyre, és kijelentette neki az égi dolgokat, így a szent sátort és annak felszerelését a megmutatott mennyeiek hasonlóságára készítették el.

Isten Izraelnek – akiktől azt kívánta, hogy csináljanak neki lakhelyet – kinyilatkoztatott a hegyen, mikor törvényt adott nekik; Sínai hegyén, amikor a Magasságos elvonult Mózes előtt, kihirdette: „Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú.” (2Móz 34:6)

Azonban az eszmények elérésére önmagukban erőtlenek voltak. A Sínai-hegyi kinyilatkoztatás csak nagy szükségüket és gyámoltalanságukat mutatta meg nekik. A következő oktatás: a szent sátor áldozati szolgálata révén a bűnbocsánatnak és a Megváltó által elnyerhető hatalomnak a leckéjére tanította meg őket, így képesek voltak engedelmeskedni az életre. A sátor jelképes célja Krisztus által teljesedett be. A dicsőséges épület ragyogó falai a szivárvány színárnyalataiban tükrözték vissza a függönyökre hímzett kerubokat. A folyton égő tömjén mindent átjáró édes illata, a makulátlan fehér ruhába öltözött papok, a belső helynek, a szentek szentének mély titka: a kegyelem trónja felett meghajolva imádkozó kerubok között megjelenő Legszentebbnek dicsősége, mind a mennyeinek előképe és ábrázolása volt. Isten azt kívánta, hogy népe mindezekből olvassa ki szándékát az emberiséggel. Pál apostol a Szentlélek által ugyanezt a célt a következőkben tárja elénk: „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.” (1Kor 3:16–17)

Nagy kiváltságban és megtiszteltetésben részesült Izrael a szent sátor elkészítése alkalmával, de nagy volt a felelőssége is. Káprázatos építményt kellett felállítaniuk a pusztában, és ennek kivitelezése a legértékesebb anyagokat és a legtökéletesebb művészi ügyességet követelte meg attól a néptől, amelyik éppen akkor menekült meg az egyiptomiak rabszolgaságából, így e munka rendkívül nehéznek tűnt számukra. Azonban Isten, aki az épület tervét adta, ott állt ígéretének biztosítékával, hogy együtt fog működni az építőkkel. – Előtted az élet, 35–36. old.

Október 21., hétfő    „Szentek legyetek”

Így szól a mennyei ígéret: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.” A szentség Isten dicsőségének visszatükröződése. Ám ahhoz, hogy visszatükrözhessük az Ő dicsőségét, együtt kell dolgoznunk vele. A szívet és az elmét meg kell tisztítani mindentől, ami gonoszsághoz vezetne. Igéjét kell olvasni és tanulmányozni őszinte vágyódással, hogy elsajátíthassuk annak lelki erejét. Az Ige a mennyei kenyér. Akik befogadják és belefoglalják mindennapi életükbe, erőt kapnak az Úr ereje által. Isten mindabban, amit érettünk tesz, a szentségünkre törekszik. Öröktől fogva kiválasztott magának, hogy szentek lehessünk. Krisztus mondta: „Mert az Isten akarata a ti szentté lételetek.” Te is azt akarod, hogy vágyaid és hajlamaid összhangba kerüljenek a mennyei akarattal? – Signs of the Times, 1904. március 30.

Jézus teljes odaszentelődést, osztatlan szolgálatot kíván. Szívünket, értelmünket, lelkünket és erőnket igényli. Ez az igazi keresztény élet és a szentség feltétele. Ne dédelgessük énünket. Aki önmagának él, az nem hívő keresztény. – Krisztus példázatai, 48–49. old.

 „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.” (3Móz 19:2)

A szentség nem önkívületet jelent, hanem a Mindenható szándékának alávetett akaratot. Olyan lelkiállapot, amely az Isten szájából fakadó Igéből származik, ami mennyei Atyánk kívánságainak teljesedése; a próbák, a sötétség közepette is bizalom az Úrban; a hitben és nem a látásban való járás; a teljes Istenre hagyatkozás és nyugalom az Ő szeretetében.

Szívünk gonosz, és ezen mi nem változtathatunk. (…) A nevelésnek, a kultúrának, az akaraterőnek és az emberi erőfeszítésnek mind megvan a maga helye, ám ezek önmagukban erőtlenek. Csak a magatartás külső bizonyosságát eredményezik, ám nem változtathatják meg a szívet, nem tisztíthatják meg az élet forrásait. Léteznie kell egy belső hatalomnak, egy felülről jövő életnek, hogy az emberek megváltozhassanak, bűnös életük megszentelődjön. Ez az erő Krisztus. Csak az Ő kegyelme adhat életet a lélek holt képességeinek, és vonzhatja oda Istenhez, a szentséghez.

Senki sem kapja meg születésekor vagy esetleg más emberi lénytől a szentséget. A szentség az Atya ajándéka Jézus által. Akik elfogadják Őt Üdvözítőjüknek, mind Isten gyermekeivé válnak. Az Ő lelki fiai lesznek, újjászületnek, megújulnak feddhetetlenségben és szentségben. Megváltoznak a gondolataik. Sokkal tisztábban látják az örök valóságokat. A menny családjának tagjai lesznek, és hozzá hasonulnak, elváltoznak a Szentlélek által dicsőségről dicsőségre. Ápolt önszeretetüktől eljutnak az Isten és Jézus iránti szeretetig… A szentség titka: elfogadni Krisztust személyes Megváltónak és követni önmegtagadó életének példáját. – Isten csodálatos kegyelme, 120. old.

Nem döntő bizonyítéka kereszténységünknek, ha rendkívüli körülmények között mutatunk nagy lelkesedést. A megszentelődés és a szent élet nem elragadtatásból áll, hanem azt jelenti, hogy akaratunkat teljesen átadjuk Istennek. Azt jelenti, hogy Istennek minden Igéjével élünk, amely az Ő szájából származik. Azt is jelenti, hogy bízunk benne minden kísértés között, úgy a sötét, mint a fényes napokon is; valamint hogy hitben járunk minden körülmények közepette, rendíthetetlen bizalommal támaszkodunk reá, és megnyugszunk szeretetében. – Apostolok története, 51. old.

Október 22., kedd    Tárgyak a szentélyben

Közvetlenül a frigyláda előtt, de a függöny által elválasztva, állott az arany füstölő oltár. Az oltár tüzét az Úr maga gyújtotta meg, és kegyelettel szent tömjénnel szórta meg, amely éjjel-nappal betöltötte a szenthelyet a szent sátor illatos felhőjével. Illata mérföldekre elterjedt a szent sátor körül. Amikor a pap bemutatta a tömjénfüstöt az Úr előtt, a kegyelem trónjára tekintett. Habár nem láthatta Őt, de tudta, hogy ott van, és midőn a tömjénfüst felhője felszállt, az Úr dicsősége leereszkedett a kegyelem trónjára, és betöltötte a szentek szentét, amit a szentélyben is láthattak, és a dicsőség gyakran annyira elárasztotta mind a két helyiséget, hogy a pap képtelen volt ellátni tisztségét, azért kénytelen volt a szentsátor ajtajához állni. – A megváltás története, 154–155. old.

A szent kenyeret mindig áldozatként tartották az Úr előtt. Így a naponkénti áldozatnak részévé vált. A szentély asztalára kitett kenyeret szent kenyérnek vagy „a jelenlét kenyerének” nevezték, mivel mindig az Úr arca előtt volt. Az ember Istentől való függőségének az elismerése volt úgy testi, mint lelki táplálék tekintetében, amelyet csak Krisztus közbenjárására kaphat meg az ember. A manna is és a szent kenyér is Jézusra mutatott, az „élő kenyérre”, aki mindig az Atya jelenlétében tartózkodik értünk. Maga Krisztus mondta: „Én vagyok az életnek kenyere… amely a mennyből szállott alá.” (Jn 6:48–50) A kenyerekre tömjént tettek. Amikor a szent kenyeret minden szombaton elvitték az asztalról, hogy frisset tegyenek fel, a rajta lévő tömjént elégették Isten előtt az oltáron emlékeztetőül. – Pátriárkák és próféták, 354. old.

E szent helyiségeknek nem voltak ablakai, ahol behatolhatott volna a fény. A gyertyatartót tiszta aranyból készítették, és mindkét helyiségben éjjel-nappal égtek a mécsesek, amelyeknek a fényét visszatükrözte az arannyal borított bútorzat, a díszes kárpit, amire arany- és ezüstszálakkal varrták rá a kerubok ábrázolását. Mindez leírhatatlan látványt nyújtott. Emberi nyelv nem fejezheti ki szépségét, fenségét és szent magasztosságát. A szentély aranyborítása a szivárvány minden színében visszatükrözte a kárpit különböző színeit. – Spirit of Prophecy, 1. kötet, 274. old.

Október 23., szerda   A mennyei és a közösségi szolgálat

Salamon ekkor alázatosan magára vette az uralkodás terheit. Elismerte Isten előtt, hogy „egészen fiatal” (1Kir 3:7). Láthatóan szerette az Urat, és mélységesen tisztelte a mennyei dolgokat. Nem bízott önmagában, és a világmindenség végtelen Teremtőjét magasztalta. Mindezek a követésre méltó jellemvonások megmutatkoztak a templom befejezésével kapcsolatos istentiszteletek során, amikor alázatosan térdelve elmondta felajánló imáját. Krisztus követőinek ma vigyázniuk kell arra, hogy el ne veszítsék a tisztelet és istenfélelem lelkületét. – Próféták és királyok, 47–48. old.

Salamon templomszenteléskor mondott imája alázatos mélységről és kegyességről tett bizonyságot.

Minden szavával arra törekedett, hogy a jelenlevőkből kiűzzön a Teremtőre vonatkozó minden hiedelmet, amelyek a pogány sötétséggel kerültek elméjükbe. Azt mondta, hogy a menny Istene nem olyan, mint a pogány istenek, akik számukra készített templomokban laknak, hanem az igaz Isten népével az Ő Szentlelke által találkozik bárhol, akár a házukban is, ha imádatra jönnek össze. Az Úr meglátogatja gyermekeit otthonukban és mindenütt, ahol azért gyűlnek össze, hogy együtt örüljenek jóságának. Gyermekei abban a kiváltságban részesülnek, hogy bárhol imádhatják mennyei Atyjukat. – Review and Herald, 1905. november 30.

Több száz évvel később Izrael bűnei miatt valóra vált az a pusztulás, amit Isten jövendölt meg a templomra vonatkozóan, ha eltávolodnak tőle. Az Örökkévaló megígérte Salamonnak, hogy hűséges marad népéhez, amennyiben hallgatnak parancsaira, és hogy e magasztos építmény mindig a maga teljes szépségében marad fenn jólétük és különleges áldásainak bizonyítékaként. – Spiritual Gifts, 4/a kötet, 114. old.

A hajdani pátriárkákhoz hasonlóan akik vallják, hogy szeretik Istent, bárhol felütik sátrukat, emeljenek oltárt az Úrnak. Ha valaha szükség volt arra, hogy minden otthon egyben imaház is legyen, akkor annak elérkezett az ideje. Édesapák és édesanyák, emeljétek szíveteket Istenhez, és alázatosan könyörögjetek magatokért és gyermekeitekért. Az apa, mint a család papja helyezze Isten oltárára a reggeli és esti áldozatot, a feleség és a gyerekek pedig imában és dicsőítésben egyesüljenek vele. Egy ilyen családban szívesen időzik Jézus.

Minden keresztény otthon szent fényt sugározzon maga körül. A szeretetet tettekkel kell kinyilvánítani. Szeretet töltse be a családtagok közötti kapcsolatot, amely jóságban és gondoskodásban, kedves és önzetlen előzékenységben nyilvánuljon meg. Némely otthonban tiszteletben tartják ezt az elvet – ezeket az imádatokat elfogadja Isten, és itt igazi szeretet uralkodik. Ezekben az otthonokból jó illatú áldozatként száll fel az Atyához a reggeli és esti ima, és az Ő irgalma és áldásai reggeli harmatként szállnak az imádkozókra. – Christian Education, 221–222. old.

Október 24., csütörtök   Isten lakozásának szent helyén

Sokan gazdagság és hatalom szerzésével igyekeznek mennyet csinálni maguknak. „Gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással.” (Zsolt 73:8), lábbal tiporva az emberi jogokat, és semmibe véve Isten tekintélyét. Lehet a kevélynek egy ideig nagy hatalma és sikeres minden vállalkozása; de a végén csalódni fog és szerencsétlen lesz. – Pátriárkák és próféták, 124. old.

A világ vakmerően áthágja a mennyei törvényt. Mivel az Úr régóta tűr, lábbal tiporják tekintélyét. Egymást kegyetlenkedésre, az Atya örökségének elnyomására biztatják. Így szólnak: „Mit tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?” (Zsolt 73:11) Azonban egy bizonyos határt nem léphetnek át, és már közel járnak ehhez a vonalhoz. Már most is majdnem túllépték Isten türelmének végét, kegyelmének és irgalmának határát. Az Úr közbelép, hogy megvédje méltóságát, megszabadítsa népét, és visszaszorítsa a gonoszság áradatát. – Krisztus példázatai, 177–178. old.

A zsoltáros… tapasztalata során több lelkiállapotot átélt. Néha nagyon lelkes volt, amikor megértette Isten útjait és akaratát. Majd amikor az Ő változhatatlan szeretete és irgalma visszájára tekintett, mintha ködben látott volna mindent. Ám még a sötétségben is észrevette Isten tulajdonságait, és ez megerősítette a hitét. Mégis mikor az élet nehézségei és veszélyei felől elmélkedett, ezek annyira veszélyeseknek tűntek, hogy azt hitte, a Mindenható elhagyta őt a bűnei miatt. Annyira erőteljes fényben látta bűnét, hogy felkiáltott: „Avagy mindörökké elvet-é az Úr? És nem lesz-é többé jóakaró?” (Zsolt 77:8)

De amikor sírt és imádkozott, tisztább látást nyert az Atya jellemére vonatkozóan, tanítást kapott a mennyei eszközök által, és rájött, hogy tévedett az Isten igazságára és szigorára vonatkozó elképzeléseivel. Azonnal elvetette saját benyomásait, mivel ezeket gyengeségének, tudatlanságának és fizikai tehetetlenségének tulajdonította, amellyel gyalázatot szerzett a mennynek, és megújult hittel jelentette ki: „Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.” (Zsolt 77:11)

Szorgosan tanulmányozta Isten útjait, amelyeket Krisztus mutatott be Mózesnek a felhőoszlopban, hogy azokat mindenkor elismételjék Izrael népének. Emlékezett rá, hogyan munkálkodott az Úr annak érdekében, hogy olyan népet formáljon, akikre rábízhatja szent és létfontosságú igazságait, hogy továbbítsák azokat az eljövendő nemzedékeknek. Az Örökkévaló csodálatos módon munkálkodott, hogy kimenekítsen több mint egymillió embert, és amikor gyermekei iránti ígéreteire és szövetségére gondolt, tudta, hogy ezek úgy Izraelre, mint azokra is vonatkoznak, akiknek szükségük van rá, és akik ezt mondják: „Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt, megemlékezem hajdani csodáidról; és elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.” (Zsolt 77:12–13)

Hite Istenbe kapaszkodott, megerősödött és bátorságot nyert, s habár – saját bevallása szerint – az Alkotó útjai titokzatosnak tűntek, tudta, hogy irgalmasság és jóság útjai ezek, mivel így nyilatkozott meg Mózesnek is az Ő jelleme: „Az Úr pedig leszállt felhőben, és ott állt ővele, és nevén kiáltotta az Urat. És az Úr elvonult őelőtte és kiáltott: az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú.” (2Móz 34:5–6)

Amikor (Aszáf) elsajátította ezeket az ígéreteket és előjogokat, elhatározta, hogy többé nem hamarkodja el az ítéletet, nem csügged el és nem esik kétségbe. Lelke bátorságot nyert Isten jellemét szemlélve, ahogyan megfigyelhető az Ő tanításában is, hosszútűrésében, fenségében és mérhetetlen irgalmában, és megértette, hogy az Úr csodálatos művei előtt nincs határ. – Hetednapi Adventista Biblia-kommentár, 3. kötet, 1149. old.

Október 25. Péntek:    További tanulmányozásra

Pátriárkák és próféták: „A szentély és szolgálata” című fejezet, 343–358. old.