A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

A földi „Paradicsom”

Október 5., szombat délután

Krisztus evangéliuma a győzedelmes zsidó korszakot tükrözi. Rávilágít a zsidó rendszer egészére, és értelmet ad a ceremoniális törvényeknek. Isten földi templomának gyertyatartója a mennyeinek a mása volt. Minden egyes ceremoniális törvény profetikus, jelképes volt, és a megváltási terv titkaira mutatott rá. A törvény szertartásait maga Krisztus rendelte el, aki nappal felhő-, éjszaka pedig tűzoszlopban vezette Izrael seregeit; és ezeket a rendeléseket nagy tisztelettel kellett kezelni, mivel szentségről volt szó. Még azután is, hogy már nem kellett megtartani, Pál a zsidók elé tárta e végzések igazi célját és értékét, majd rámutatott a megváltási tervben betöltött szerepükre és a Krisztus munkásságával való kapcsolatukra. A nagy apostol kijelentette, hogy a törvény épp olyan dicsőséges, mint mennyei szerzője is. Dicsőséges volt a mulandó, ám nem ezt a törvényt rendelte Isten, hogy földi és mennyei családját uralja; hanem amíg egek lesznek, az Úr törvénye is létezni fog. – Signs of the Times, 1886. július 29.

A kőbányákban faragták azokat a köveket, amelyekből a zsidó templomot építették, és minden egyes darabot előkészítettek, hogy majdan elfoglalja helyét a templom falában. Faragták, csiszolták és megvizsgálták, mielőtt Jeruzsálembe vitték volna. A helyszínen egyetlen kalapácsütés sem hallatszott, úgy építették a falakat. Ez az épület jelképezi Isten lelki templomát, amely minden nemzet, nép és nyelv „anyagából” emelkedik az idők folyamán – kicsinyek és nagyok, szegények és gazdagok, tanultak és tanulatlanok. Ezek nem élettelen anyagok, amelyeket vésővel és kalapáccsal faragtak, hanem élő kövek, amelyek az igazság által kerültek ki a világból, és a templom ura, a nagy Építőmester faragja, csiszolja és készíti elő őket a lelki templomban elfoglalt megfelelő helyükre. Ez a templom végül tökéletes lesz, mivel építője maga a Mindenható. – The Upward Look, 281. old.

Október 6., vasárnap  Az első földi szentély

Amikor Ádám kikerült Teremtője kezéből, fizikai, szellemi és lelki alkatán magán viselte Alkotójának képmását. „Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremtette” (1Móz 1:27), és az volt a szándéka, hogy minél tovább él az ember, annál tökéletesebben mutassa be az Ő képmását, és sugározza vissza dicsőségét. Minden képessége kifejlődhetett; befogadóképessége és életereje növekedhetett. Roppant széles látóhatár tárult a szeme elé. Dicső terület nyílt meg kutatásai számára. A látható világ titkai – „a tökéletes tudásnak csodái” (Jób 37:15) – tanulásra késztetnek bennünket. Ádám abban a kiváltságban részesült, hogy szemtől szemben, közvetlenül érintkezhetett Teremtőjével. Ha hű maradt volna Urához, ez a kiváltság mindvégig az övé maradt volna. Az örökkévalóságon át az ismeret új kincseit, a boldogság friss forrásait fedezte volna fel, ami által egyre világosabban látta volna Isten bölcsességét, hatalmát és szeretetét. Mind jobban elérte volna teremtésének célját, és egyre inkább visszasugározta volna az Alkotó dicsőségét. – Előtted az élet, 15. old.

Édenben a mindennapi teendők egészséget és boldogságot jelentettek Ádám és Éva számára, és az elégedett pár örömmel fogadta Teremtőjük látogatásait, aki hűvös alkonyatkor elment, hogy beszélgetessen velük. Isten naponta tanította őket. – Manuscript Releases, 17. kötet, 351. old.

 [Ádám és Éva] Isten atyai gondoskodását élvezhették, és egyben a bölcs Teremtő tanításainak haszonélvezői is voltak. Angyalok látogatták meg őket, és lehetőségük nyílt a közösségre Alkotójukkal anélkül, hogy bármiféle sötét lepel elválasztotta volna őket tőle. Az élet fájának gyümölcseit fogyasztva életerőt kaptak, és értelmi képességük csak kevéssel volt alacsonyabb rendű az angyalokénál. A látható világegyetem titkai – „a tökéletes tudásnak csodái” (Jób 37:15) – kimeríthetetlen tanulás forrását és örömöt jelentettek számukra. A természet törvényeit és működési elveit tanulmányozta az ember, és ezeket a mindenek Fenntartója és Törvényadója magyarázta. Ádám minden élőlényt ismert, kezdve a tengerben élő hatalmas leviatántól a legkisebb rovarig. Ő adott mindeneknek nevet, jól ismerte természetüket és szokásaikat. Az egek, amelyek az Atya dicsőségét hirdették, a megszámlálhatatlan világok és rendszerezett mozgásuk, a „lebegő felhők”, a fény és a hang, a nap és az éj titkai – mind ősszüleink tanulmányozására adattak. Az erdő falevelei, a hegy sziklái, az összes fénylő csillag, minden a földön és az égbolton Isten nevét viselte magán. A teremtés rendje és összhangja végtelen hatalomról és bölcsességről beszélt nekik. Folyton új és vonzó dolgokat fedezhettek fel, amelyek még mélységesebb szeretettel töltötték el szívüket, és újabb hálaszavakra késztették őket. – Christian Education, 207–208. old.

Október 7., hétfő  Az eredeti másolata

A „mi a szentély?” kérdésre a Szentírásban találhatjuk meg a feleletet. A Bibliában használatos „szentély” kifejezés elsősorban a Mózes által épített sátorra utal, mint a mennyei dolgok másolatára; másodsorban pedig a mennyei, „igazi sátorra” vonatkozik, amelyre a földi szentély mutatott. Krisztus halálakor véget ért a jelképes szolgálat. A mennyei „igazi sátor” az újszövetség szentélye.

A szentély szent helységeit a földi szentély két különválasztott helysége jelképezi.

A mennyei szentély az emberekért végzett krisztusi szolgálat szívében van. Ez különösen fontos minden földi élő lélek számára. – The Faith I Live By, 202. old.

A Mózes által épített templom minta után készült. Az Úr ezt parancsolta neki: „Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked, a hajléknak formáját és annak minden edényeinek formáját.” Majd ez a parancs hangzott el: „Vigyázz, hogy arra a formára csináld, amely a hegyen mutattatott néked.” (2Móz 25:9, 40) Pál pedig azt mondja: az első sátor „példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak... ajándékokkal és áldozatokkal”; szent helyei „a mennyei dolgoknak ábrázolatain voltak; a papok, akik a törvény szerint áldoztak ajándékokkal, a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának” szolgáltak; és „nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk” (Zsid 9:9, 23; 8:5; 9:24).

A mennyei templom, amelyben Jézus szolgál értünk, az a csodálatos eredeti, amelynek a Mózes által építtetett templom csak másolata volt. Isten a földi templom készítőit megáldotta Lelkével. Abban a művészi képességben, amelyről az építkezés során bizonyságot tettek, mennyei bölcsesség nyilatkozott volt. A falak úgy néztek ki, mintha tömör aranyból készültek volna. Minden irányban visszaverték az arany gyertyatartó hét lámpájának fényét. A szent kenyerek asztala és a füstölő oltár fényes aranyként csillogott. A mennyezet díszes kárpitja, amelybe kék, bíborszínű és skarlátvörös angyalokat hímeztek, csak tovább növelte a látvány szépségét. A második függönyön túl volt a szent sekina – Isten dicsőségének látható megmutatkozása –, amely elé csak a főpap léphetett be úgy, hogy életben is maradt. – A nagy küzdelem, 413–414. old.

A szent sátort Isten utasításai szerint készítették el. Az Úr elhívott embereket, akiket rendkívüli képességekkel ruházott fel a legügyesebb munka elvégzésére. Az épület alakját és kivitelezését nem Mózes és munkásai tervezték. A Mindenható maga gondolta ki a tervet és adta meg Mózesnek részletes utasításaival nagyságát, alakját és a felhasznált anyagot, és egyben fel is sorolta minden bútorzatát. Bemutatta Mózesnek a mennyei templom kicsinyített mását, és megparancsolta neki, hogy minden utasítást jegyezzen föl egy könyvtekercsben, majd pedig olvassa fel a legbefolyásosabb férfiak előtt. – A megváltás története, 151. old.

Október 8., kedd  Az Úr Jézus és a templom

Szavainak kettős értelme van. Jézus nemcsak a zsidó templom és istentiszteleti forma lerombolására utal, hanem saját halálára is – teste templomának lerombolására. A zsidók máris ezt tervezgették. Amint a papok és vének visszatértek a templomba, a Megváltó megölését javasolták, hogy így megszabadulhassanak a bajkeverőtől. Mikor Krisztus eléjük tárta szándékukat, mégsem értették meg. Szavait csak a jeruzsálemi templomra vonatkoztatták, és felháborodva kiáltottak: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?” (Jn 2:20) Úgy érezték, ezzel Jézus igazolta hitetlenségüket, és még határozottabban elutasították Őt. – Jézus élete, 164. old.

Az Üdvözítőnek nem állt szándékában megértetni szavainak rejtett értelmét a kétkedő zsidókkal, de még abban a pillanatban a tanítványaival sem. Feltámadása után eszükben jutottak a Mester szavai, és csak akkor világosodott meg nekik valójában mondanivalója értelme. Visszaemlékeztek, hogy Ő azt is mondta, miszerint leteheti az életét, és újra felveheti azt. Jézus jól ismerte az utat, amelyen járt, sőt végig ismerte azt. Szavainak kettős értelme volt, mivel utalt úgy a jeruzsálemi templomra, mint saját testére is.

Krisztus volt a templom alapja és élete. Ezt az Ő keresztre feszítése gyakorlatilag lerombolta, mivel a ceremoniális szolgálatok Isten Fiának eljövendő áldozatára, magára Jézusra mutattak. Azon a napon, amikor a zsidók véghezvitték gonosz tervüket, amikor azt tettek vele, amit csak akartak, akkor a rá mutató áldozatok és szolgálatok értéktelenné váltak Isten szemében, mivel Fiának tökéletes áldozatában a jelkép találkozott azzal, amire előre mutatott.

A teljes jövendölések azért adattak, hogy Krisztus közbenjárói minőségére és munkásságára mutassanak. Az áldozatokon alapuló imádat annak az Üdvözítő halálának az előképe volt, aki a világ bűnből való megmentéséért halt meg. Többé nem volt szükség égőáldozatokra és állatok vérére, hiszen megtörtént a nagy esemény, amelyre mindezek évszázadokon át mutattak. Jézusé volt a templom; a szolgálatok és a ceremóniák közvetlenül rá utaltak. Ennek következtében elképzelhető, milyen érzelmek járták át az Ő lelkét, amikor az árusok és pénzváltók helyévé tett templomban a kapzsiság és kizsákmányolás lelkületét találta! – Spirit of Prophecy, 2. kötet, 122–123. old.

Jézus ma a Megváltónk. A mennyei szentek szentjében jár közben érettünk, és meg fogja bocsátani bűneinket. Lelki szempontból mindennél fontosabb, hogy kételyek nélkül bízzunk az Úrban, mint a legszilárdabb alapban. De mielőtt elé járulnánk, próbáljuk mi magunk is megtalálni a feddhetetlenséget. Vegyétek le tekinteteket saját magatokról, és forduljatok Isten Báránya felé, aki elveszi a világ bűneit. – Review and Herald, 1884. április 22.

Október 9., szerda  Egyház – a templom

A földi egyház Isten temploma, amelynek a világ előtt fel kell vállalnia a mennyei értékeket. Ennek az épületnek a világ világosságának kell lennie. Élő kövek kell, hogy alkossák, amelyek egymás mellé helyezve egymással jól passzolva építik fel a maradandó épületet. A kövek nem egyformák alakban és méretben. Egyesek nagyobbak, mások viszont kisebbek, de mindeniknek megvan a jól meghatározott helye. Az épületben nincs helye egy alaktalan kőnek sem. Mindegyik tökéletes és egy élő kő, amely világosságot áraszt. A kövek értékét az a világosság határozza meg, amelyet a világra árasztanak.

Most jött el annak az ideje, hogy a világ kőtörőiből kihozassanak a kövek, és bekerüljenek az Atya műhelyébe, hogy kifaragják és lecsiszolják őket, hogy fényesen ragyoghassanak. Istennek ez a terve és azt szeretné, hogy mindazok, akik vallják, hogy hiszik az igazságot, elfoglalják a helyüket a jelenvaló idő magasztos munkájában. Az az óhaja, hogy minden munkás álljon ki Dánielhez hasonlóan, jelleme mindenkor legyen a mennyei munkálat befolyása alatt, hogy nap mint nap felkészülhessen, és elfoglalhassa helyét Isten templomában.

Az Örökkévaló azt tervezi, hogy egyháza folyamatosan növekszik tisztaságban és ismeretben fényről fényre, dicsőségről dicsőségre. „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? – teszi fel a kérdést az, aki az Első és Utolsó –, avagy milyen példában példázzuk azt?” Nem hasonlítható egyetlen földi országhoz sem. Nem találtatott hozzá fogható földi társadalom. A földi birodalmak fizikai erőfölénnyel uralkodnak. Ám Krisztus országában megsemmisül minden földi fegyver és elnyomó eszköz. Azért alapíttatik ez az ország, hogy felemelje és nemesebbé tegye az elesett emberiséget. Krisztus az Úr szép templomává alakítja az Ő egyházát. „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben – mondta Ő –, ott vagyok közöttük.” Ez a közösség a szent együttélés helye, amely telve van a Szentlélek ajándékaival. A menny megfelelő feladatokkal látja el a földi egyházat, és a tagoknak abban kell lelniük örömüket, hogy örömöt szereznek azoknak, akiket segítenek, és áldást szereznek. – Review and Herald, 1900. december 4.

A test szent templomát tisztának és feddhetetlennek kell megőrizni, hogy a Szentlélek benne lakozhasson. Hűséggel vigyázzunk az Úr tulajdonára, mivel képességeink túlzott kihasználása megrövidíti életünk idejét, amelyben Isten dicsőségére élhetünk. Ne feledjétek, hogy teljes valónkat neki kell szentelnünk – lelkünket, testünket és szívünket. Mindezek az Ő megváltott tulajdonai, ezért értelmes módon kell használnunk, hogy megőrizhessünk az élet talentumát. A legértékesebb szolgálatot végezhetjük a menny érdekében, ha megfelelő módon használjuk fel erőnket, képességeinket, ha vigyázunk minden szervünk egészségére, és figyelünk arra, hogy elménk, idegrendszerünk és izmaink összhangban legyenek.

Ha minden tőlünk telhetőt megteszünk egészségünk érdekében, akár áldásos eredményekre is várhatunk, és hit által kérhetjük Istent, hogy áldja meg ez irányban tett erőfeszítéseinket. – My Life Today, 134. old.

Az ember Isten alkotása, az Ő remekműve; mivel magasztos és nemes céllal lett teremtve: Isten szeretné törvényét beírni minden szervbe, testrészbe. Minden egyes ideget és izmot, értelmi és fizikai képességet tisztán kell megőriznünk. – Mértékletesség, 142. old.

Október 10., csütörtök  Az új templom

Isten angyala azt mondta, miközben János a trón körül álló megváltott sereget figyelte: „Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az Ő templomában.” Abban az előjogban részesülünk, hogy a Bárány vére által győzedelmes életünk lehet. Próbákkal és nehézségekkel kell megküzdenünk, de ha megszentelődünk az igazságban való engedelmességben, akkor Izrael Istene lesz a mi erőnk. „Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az Ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal.” Az Úr vágya, hogy erejét kitölthesse népére. Azt szeretné, hogy gyermekei örüljenek üdvösségük Istenében. Szeretné, ha hasonlítanának hozzá, hogy amikor majd eljön, magához fogadhassa őket. Ha végtelen hatalmának karjába kapaszkodunk, akkor Ő megsegít minden küzdelmünkben és csüggedésünkben, és végül a dicsőség koronáját helyezi fejünkre, és magához vesz, hogy a feddhetetlenek örök jutalmában részesülhessünk. – Signs of the Times, 1885. augusztus 6.

Az első és második feltámadás között, vagyis az ezer év alatt ítéltetnek meg a gonoszok. Pál apostol kijelenti, hogy ez az ítélet a második eljövetel után fog bekövetkezni. „Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait.” (1Kor 4:5) Dániel pedig azt mondja, hogy amikor eljön az Öregkorú, „ítélet adatott a magasságos egek szentjeinek” (Dán 7:22). Ez idő alatt a szentek Isten királyaiként és papjaiként uralkodnak. János, a látnok így ír erről: „Láttam királyiszékeket, és leültek azokra, és adaték nékik ítélettétel… és uralkodnak ővele ezer esztendeig.” (Jel 20:4, 6) Ez az az idő, amelyről Pál azt nyilatkozta, hogy „a szentek a világot ítélik meg” (1Kor 6:2). Ők Krisztussal együtt ítélkeznek a gonoszok fölött, összevetve tetteiket a törvény rendeléseivel, a Bibliával, és minden egyes ügy kapcsán döntést hoznak a testben elkövetett cselekedetek alapján. Ezután születik meg a határozat a gonoszok szenvedésének mértékéről, és az ő nevük bekerülnek a pusztulás könyvébe. – Maranatha, 335. old.

Egyik alkalommal Jézus a tanítványaihoz fordult, akikre szenvedés várt az Ő nevéért, és ígéretet tett nekik: „E világon nyomorúságtok lesz; de bízzatok: és meggyőztem a világot.” (Jn 16:33) Azt mondta, hogy Ő mindazoknak a segítője, akik a seregéhez csatlakoznak, és akik részt vesznek a látható és láthatatlan ellenség elleni küzdelemben. Megígérte, hogy Isten és Krisztus majd örököseivel lesz, és hogy ők az Atyával együtt fognak uralkodni, mint királyok és papok. Micsoda szövetség! Aki elfogadja Krisztust, aki kész részese lenni az Ő megaláztatásának a világ előtt, az királyi családjának tagja, a mennyei Uralkodó gyermeke lesz. Aki úgy dönt, hogy Isten népével együtt szenved, és egy pillanatra sem részesedik a bűn kívánságaiból, Krisztus dicsőségének a részese lesz. Ő felkínálja nevének méltóságát gyermekei számára. – Manuscript Releases, 1. kötet, 113. old.

Október 11. Péntek:  További tanulmányozásra

Előtted az élet: „Az eljövendő világ iskolája” című fejezet, 301–309. old.

A nagy küzdelem: „A küzdelem véget ért” című fejezet, 673–678. old.