Ellen White-idézetek
6. tanulmány − 2013
Augusztus 3 - 9.Bűnvallomás és megtérés - a megújulás feltételei
Augusztus 3. Szombat délután
Sokan nem látnak tisztán a megváltási terv első lépéseit illetően. Azt
gondolják, hogy a bűnbánatot a bűnösnek magának kell véghezvinnie, hogy azután
Krisztushoz jöhessen. Úgy gondolják, a vétkezőnek először biztosítania kell
magát afelől, hogy elnyerje Isten kegyelmi áldását.
Igaz ugyan, hogy a bűnbánatnak meg kell előznie a bűnbocsánatot – mert az Úr
csak a bűnbánó és töredelmes szívet fogadja el –, de ő nem képes magától
bűnbánatra jutni vagy felkészülni arra, hogy Jézushoz jöjjön. Bűnbánat nélkül
nincs bűnbocsánat, a válaszra váró kérdés pedig az, hogy a bűnbánat vajon a
bűnös munkája-e vagy pedig a Fiú ajándéka? Mielőtt a Megváltóhoz megy, várnia
kell-e a bűnösnek addig, amíg bűne miatt megtelik lelkifurdalással? A legelső
lépés Jézushoz az Isten Lelkének vonzása által történik. Amint az ember
válaszol erre a hívásra, Krisztus felé közeledik, hogy megbánhassa bűneit.
Az Úr elveszett juhként ábrázolja a bűnöst. Egy elveszett bárány soha nem
tér vissza a nyájhoz, ha a pásztor nem keresi és nem
hozza vissza. Önmagától senki nem képes a bűnbánatra, és hogy méltóvá tegye
magát a megigazulás áldására. Az Úr Jézus szüntelen arra törekszik, hogy hatást
gyakoroljon a bűnös elméjére, és magához vonja, hogy reá, az Isten Bárányára
tekintsen, aki elveszi a világ bűneit. Egy lépést sem tehetünk a lelki élet
felé, ha Jézus nem vonja és erősíti lelkünket, ha nem vezet el a bűnbánatnak arra
a tapasztalatára, melynek megbánására nincs szükség.
A főpapok és szadduceusok előtt Péter világosan kinyilvánította, hogy a
bűnbánat Isten ajándéka. Ezt mondta Krisztusról: „Őt az Isten fejedelemmé és
megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek
bocsánatát.” (Csel 5:31) A bűnbánat nem kevésbé a
menny ajándéka, mint a bűnbocsánat vagy a megigazulás, és egyedül akkor
tapasztalható meg, ha az Üdvözítő adja a léleknek. Ha közeledünk Jézushoz, az
az Ő ereje és kegyelme által van. A töredelmes szívet is Ő adja, és a
megigazulás is tőle jön. – Szemelvények, I. kötet, 390–391. old.
Augusztus 4. Vasárnap
Sokan tévesen értelmezik a megtérést. Azt hiszik, hogy nem járulhatnak
Krisztus elé, csak miután megtértek, és majd a megtérés készíti fel őket a
bűnbocsánatra. Valóban megelőzi a bűnbocsánatot a megtérés, hiszen csak a
megtört lélek vágyódik az Üdvözítő után. De vajon a bűnösnek várnia kell, míg
megtér, és csak azután jöhet Jézushoz? Olyan akadállyá tesszük a megtérést,
amely beékelődik a bűnös ember és az Üdvözítő közé? Jézus mondta: „Én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.”
Krisztus folyamatosan hívja az embereket, miközben Sátán minden eszközzel
megpróbálja eltávolítani őket a Fiútól. Úgy kell bemutatnunk Jézust, mint a
Megváltót, aki meghalt az emberiség bűneiért, és miközben az ember a golgotai
keresztet, Isten Bárányát nézi, megvilágosodik előtte a megváltás titka, és
rájön, hogy az Úr jósága készteti őt a megtérésre. (…)
A Szentírás nem azt mondja, hogy a bűnös előbb térjen
meg, és csak azután fogadja el Krisztus meghívását, amely így szól: „Jöjjetek
énhozzám, kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztalak
titeket.” Azért jöjjenek hozzá, mert benne Üdvözítőjüket látják, Őt, aki
egyedül vezethet megtérésre, mivel ha megtérhetnének anélkül, hogy Jézushoz
járulnak, úgy nélküle is elnyerhetnék az üdvösséget. Az Istentől származó erő
hozza meg az igazi megtérést. Péter ezt egy prédikációban magyarázta el a
zsidóknak: „Őt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte
jobbjával, hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát.” A
megtérés éppen olyan krisztusi ajándék, mint a bűnbocsánat, és nincs jelen
abban a szívben, ahol nem munkálkodott Jézus. Nem térhetünk meg a
lelkiismeretünket felébresztő Krisztus Lelke nélkül éppen úgy, ahogyan nem
nyerhetünk bűnbocsánatot az Üdvözítőt megkerülve. A
kereszten kifejezett szeretetével vonzza magához a bűnösöket, és ezáltal lágyul meg a szív, nyer értelmet az elme, és
születik meg a lélekben a szomorúság és a megtérés. (…)
Az ember néha szégyelli bűnös útjait, és már
azelőtt lemond rossz szokásairól, mielőtt Krisztushoz jönne, mivel az
evangélium ereje és a mennyei kegyelem vezeti magatartása megreformálásában. Ez
a befolyás észrevétlenül munkálkodik a lélekben, életre kel a lelkiismeret, és
jó irányban változik a magatartás. Miközben Krisztus arra bátorítja az embert,
hogy tekintsen az Ő keresztjére, a bűneiért megfeszítettre, a parancsolatok
megérintik a szívét. Fény derül a lelke mélyén gyökerező bűneire és gonoszságaira.
Majd elkezdi megérteni Krisztus feddhetetlenségét, és felkiált: „Valóban
szükség volt erre a szeretetre, szenvedésre és megaláztatásra annak érdekében,
hogy ne vesszünk el, hanem örök életünk legyen?” Ekkor érti meg, hogy Isten
jósága őt megtérésre hívja. Ezt a megtérést nem véges erő irányítja, hanem
amely egyedül Krisztus által érhető el. Ő minden jóindulat forrása. Ő az
egyedüli, aki az emberi szívben bűn elleni ellenséges magatartást gerjeszthet.
Ő erőnk forrása, ha üdvösséget szeretnénk nyerni. Egyetlen lélek sem üdvözülhet
kegyelme nélkül. A bűnös imádkozhat, hogy megtudja, miként térhet meg. Az Atya
kinyilatkoztatja Jézust, és amikor a bűnös meglátja Isten Fiának makulátlan
jellemét, már nem marad tudatlanságban a bűn jellegével kapcsolatosan. A
Krisztus hatalmába és munkásságába vetett hit által születik meg a szívben a
bűn és a Sátán elleni gyűlölet. Akik az Úrtól bűnbocsánatot nyertek, előbb
elfogadták a megtérést. – Review and Herald, 1890. április 1.
Augusztus 5. Hétfő
„Mert az Isten szerint való
szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez.” Az igazi megtérés
összetéveszthetetlen. Valódiságát a gyümölcsök igazolják. Megaláztatik az én,
és felmagasztaltatik Krisztus.
A megtért emberek szavai és cselekedetei
bizonyítják, hogy szomorúságuk megbánhatatlan megtérést szerez. Könyörögnek
friss kegyelemért és erőért, hatékonyságért és a Szentlélek erejéért, amit
megígértek mindazok számára, akik hittel kérik. Az őszinte, megtérő lélek eléri
a szentség, öröm és béke legmagasabb fokát, de sosem felejti el, hogy mindent
Megváltójának köszönhet. Mélységes alázat és szomorúság érzése tölti be szívét,
és földig hajol Isten előtt. – Review and Herald, 1906. február 8.
Az őszinte megtéréshez nem csupán a bűn
megbánása tartozik hozzá, hanem szükség van a rossz cselekedetektől való
elfordulásra is. Kijelenthetjük, hogy mélységes szomorúságot érzünk bűneink
miatt, panaszkodhatunk, hogy gonoszak az útjaink, ám ha semmi sem változik meg,
ha nem térünk le erről az útról, akkor hiábavaló a szomorúságunk. – Signs of
the Times, 1881.
június 2.
E szavak teljes meggyőződéssel hangozzanak:
„Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést
szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez. Mert
ímé, ez a ti Isten szerint való megszomorodásotok milyen nagy buzgóságot
keltett tibennetek, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt
kívánkozást, sőt buzgóságot, sőt bosszúállást.” Ez az őszinte megtérés
megváltozott életet eredményez. Számos ember megtérése éppen az igazi
megszomorodás hiánya miatt felszínes. Nem következik be változás. Ám mikor a
bűnre Isten törvényének fényében nézünk, megértjük a törvény igazi jellegét, és
eltávolítjuk azt a szívünkből és életünkből.
A bűn miatti őszinte szomorúság Jézushoz
vezeti a megtérő lelket, ahol sikerrel kérhet bűnbocsánatot, és részesülhet
kegyelemben a siker érdekében. Elsötétült elméjében világosság gyúl, és kőszíve
hússzívvé alakul át. Ott a lázadó bűnös megalázkodik, és akarata összhangba
kerül Isten akaratával. – Review and Herald, 1911. június 8.
Annak az embernek a szívében, aki nem ismeri
el bűnösségét, nem létezhet Jézus iránti mélységes szeretet. A kegyelem által
átalakult lélek az Úr mennyei jellemét csodálja, ám ha nem látjuk be erkölcsi
romlottságunkat, ez is csak azt bizonyítja, hogy nem tekintettünk Krisztus
szépségére és tökéletességére. Minél kevesebb csodálnivalót találunk magunkban,
annál inkább becsülhetjük Üdvözítőnk szépségét és tisztaságát. Bűnösségünk
elvezet bennünket hozzá, és Ő megbocsáthatja vétkeinket. Jézus pedig ígérete
szerint elfogad bennünket. Közbenjárói minősége folytán magára veszi bűneinket,
és feddhetetlenségét adja nekünk. Hatalommal nyilatkozik meg előttünk, amikor
felismerjük tehetetlenségünket, és felé nyújtjuk karunkat. Minél gyakrabban
vezet bennünket szükségérzetünk őhozzá és Igéjéhez, annál inkább megértjük
jellemét, annál tisztábban tükrözzük világosságát, és mutatkozik meg életünkben
az Ő tökéletes jelleme. – Review and Herald, 1885. február 17.
Augusztus 6. Kedd
A bűnvallomások csak akkor lesznek elfogadhatóak Isten előtt, ha őszintén
megtérünk, és új életet kezdünk. Határozott változásnak kell bekövetkeznie az
életünkben: el kell hagynunk mindent, ami Isten szemében bántó. Ez az igazi
bűnbocsánat gyümölcse. (…)
Amikor bűn tompítja a bűnös erkölcsi felfogását, az ember nem ismeri fel
jellemhibáit, s azt sem látja be, milyen borzalmas gonoszságot követett el. Ha
nem engedelmeskedik a Szentlélek meggyőző erejének, továbbra is vak marad a
vétke felől. Bűnvallomásai nem őszinték és nem komolyak. Kifogásokat fűz
helytelen tettének beismeréséhez. Azt állítja, hogy ha mások lettek volna a
körülmények, nem követte volna el ezt vagy azt, ami miatt megrovásban
részesült. Azonban Isten Szavában a valódi megtérés és megalázkodás példái a
bűnvallomás olyan lelkületét tanúsítják, ahol nem hoznak fel kifogásokat a bűnre,
nem próbálják megmagyarázni azt. (…)
Az alázatos, megtört szív a valódi megtérés által lecsillapodva,
megnyugodva már valamelyest értékelni tudja Isten szeretetét és a Golgota
keresztjét. Ahogyan a fiú bevallja vétkét szerető apjának, úgy a valódi bűnbánattartó
is elmondja összes bűnét Istennek. Meg van írva: „Ha megvalljuk bűneinket, hű
és igaz, hogy megbocsátja vétkeinket, és megtisztít minden hamisságtól.” – Bizonyságtételek, V. kötet, 640–641. old.
Eljön az idő, amikor Isten haragjának félelmetes kárhoztatását mondják ki
mindazokra, akik kitartottak hűtlenségükben. Ekkor az Úr kénytelen lesz rémes
dolgokat szólni és tenni igazságosságában törvényének taposói ellen. Neked
azonban nem kell azok között lenned, akik a Mindenható haragja alá esnek. Most
van az üdvösségének napja. Most tündöklik a keresztről a fény tiszta, ragyogó
sugarakban. Ez a fény Jézust világítja meg, a bűneinkért hozott áldozatot. Ha
olvasod Isten ígéreteit, ne feledd, hogy azok a végtelen szeretet és szánalom
kifejezései. A rendkívüli szeretet határtalan irgalommal vonta a bűnösökhöz az
Úr könyörületes szívét. „Akiben
van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata.” Igen, csak hidd el,
hogy az Atya a segítőd. Vissza akarja állítani erkölcsi képmását az emberben.
Ha bűnbánattal és bűnvallomással közeledsz hozzá, Ő is közeledni fog hozzád
kegyelemmel és bocsánattal. Mindent neki köszönhetünk. Ő szerezte
megváltásunkat. Amikor félve és reszketve teszel megváltásodért, „Isten az, aki
munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből”. – Bizonyságtételek, V. kötet, 634–635. old.
Augusztus 7. Szerda
A formaiasság, a képmutatás és az önzés a szent és kegyes
foglalatosságokkal, a mű különböző vetületeivel elegyedik. Túl gyakran
nyilvánul meg a világias, önző és hitetlen lelkület, és olyan nehéz féken
tartani a bennünket körülvevő bűnt, hogy lelkem
valósággal nyög e nagy teher miatt. Az álmegtérés csak külső változást
eredményez. Az igazi megtérés azonban a szív megváltozását, a bűntől való
teljes elfordulást jelenti. A lelki fejlődés útján egy lépést sem tehetünk a
kegyelem és erő forrásához való odafordulás nélkül, és mégis mennyire
alábecsüljük ezeket az előjogokat és lehetőségeket!
Milyen gyakran bizonyítják önző terveink és módszereink az Úr iránti
tiszteletlen magatartásunkat! Sokan, nagyon sokan arra késztetik az
Örökkévalót, hogy visszavonja áldásainak kínálatát.
A hamis megtérés azt jelenti, hogy csak félelem vezet a meggyőződéshez és
hibáink beismeréséhez. Az Isten iránti őszinte megtérés azonban az alázatos
elme kifejezése, amely szent bátorsággal törekszik a jóra. Ezek az emberek
meghallják a Teremtő szavát. Alávetik magukat a kapott tanácsoknak és
figyelmeztetéseknek. Sokan látszólag lépéseket tesznek a megtérés, az igazság
megismerése és a szentség felé, mégis feladják a küzdelmet. Miért? Mert többre
értékelik az emberek dicséretét, mint a menny jóváhagyását. Hátat fordítanak a
világosságnak, és épp az ellenkezőjét cselekszik, mert bölcsességnek tartják az
emberi terveket. A mennyei féltékenység létfontosságú számunkra. Ha lelkünk
táplálékává tennénk Isten Igéjét, ha tisztelettel és megbecsüléssel kezelnénk,
már nem lenne szükség a sok bizonyságtevésre. Elfogadnánk a Szentírás egyszerű
kijelentéseit, és annak értelmében élnénk. – 1888 Materials, 1625–1626. old.
Az őszinte megtérést semmivel sem lehet összetéveszteni. Gyümölcsei
valódiságát igazolják. Megalázza az ént és felmagasztalja Krisztust. A hamis
megtérésnek azonban csak képzelt reform az eredménye, amely az önfelmagasztalás
újabb formája. Sátán ismételt támadásba lendül, és álnok csapdái tőrbe csalják
mindazokat, akik nem rejtették el életüket Jézusban. Ők folyamatosan önmagukat
magasztalják. Nem lelhető fel bennük az őszinte, hit általi közeledés Istenhez,
aminek jelen kellene lennie a lélekben, hogy üdvösséget nyerjen. Túl gyakran
dédelgetnek egy-egy bűnt, élvezetet vagy kívánságot, és ez rabságba hajtja
lelküket. – The Southern Work, 1904.
február 16.
A megbocsátáshoz hasonlóan a bűnbánat is a menny ajándéka Krisztus által. A
Szentlélek befolyása győz meg bennünket bűnünkről, és érezteti velünk
megbocsátásra való szükségünket. Egyedül a töredelmesnek jár bocsánat, de az
Isten kegyelme indítja bűnbánatra a szívet. Az Úr ismeri minden gyengeségünket
és hiányosságunkat, és Ő segítségünkre siet.
Némelyek ugyan bűnbánat és bűnvallomás útján Istenhez jönnek, és hiszik,
hogy bűneik megbocsáttattak, mégsem folyamodnak áldásaiért úgy, ahogyan
kellene. Nem látják, hogy Jézus mindenkor jelenlévő Megváltó. Nem készek, hogy
rábízzák lelki vezetésüket, és bízzanak abban, hogy a szívükben megkezdett
kegyelmi munkát tökéletesítse. Mialatt azt gondolják, hogy a Mindenhatóra
bízzák magukat, nagymértékben önmagukra támaszkodnak. Némely lelkiismeretes
ember részben Istenben, részben pedig magában bízik. Nem tekint rá, hogy az Úr
ereje tartsa meg őt, hanem a kísértések elleni őrködésre és bizonyos tettek
végrehajtására támaszkodik, hogy ekképpen találjon elfogadásra. Az efféle
hitben nincsenek győzelmek. Ők csak cél nélkül fáradoznak. Lelkük szüntelen
szolgaságban van, és mindaddig nem lelhetnek nyugalomra, amíg terhüket Jézus
lába elé nem helyezik. – Szemelvények, I. kötet, 353. old.
Augusztus 8. Csütörtök
„Valljátok meg bűneiteket
egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos
az igaznak buzgóságos könyörgése.” Ha meghallgatásra találtak volna az ihletés
e szavai, bizonnyal megszületett volna a Péter apostol által leírt eredmény:
„Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való
atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből,
buzgón szeressétek.”
Mindenki hajlamos elbukni, mindenki téved és
vétkezik, ám ha meg akarja látni hibáit, ahogyan Isten Lelke nyilatkoztatja ki
azokat és győzi meg a bűnről, és ha alázatos szívvel vallja meg az Úr és testvérei
előtt a bűneit, abban az esetben megújulást nyer, és a bűn okozta sebe begyógyul. Ha ezt az utat járnánk, a gyülekezetben több
gyermeki alázat és testvéri szeretet létezne, és együtt dobbanna a testvériség
szíve. – Review and Herald, 1890.
december 16.
Amelyik ember elfogadja a tiszta evangéliumot
és az általa kínált erőt, meggyógyul a bűn okozta
betegségekből. Az igazság Napja felkél, „és gyógyulás lesz az Ő szárnyai alatt”
(Mal 4:2). A világ semmilyen kincse sem tudja
meggyógyítani a megtört szíveket, sem nem képes békét adni a léleknek vagy
száműzni a gondot és betegséget. Hírnév, lángész, talentum – mind kevés ahhoz,
hogy vigaszt nyújtson a bánatos szívnek, vagy helyrehozza az elhibázott életet.
Az embernek csak akkor lehet reménysége, ha Isten él a lelkében.
Az a szeretet, amellyel Krisztus árasztja el
az ember egész lényét, éltető erő. Gyógyításával megérint minden létfontosságú
szervet: az agyat, a szívet, az idegeket. Ezzel lényünk legmagasabb rendű
képességeit serkenti tevékenységre. Száműzi a lélekből a bűnt és a bánatot, az
aggódást és a gondot, amelyek felőrlik életerejét. Ez a szeretet derűt és
nyugalmat hoz; olyan örömet ültet a lélekbe, amelyet semmiféle földi dolog nem
tud elrontani: a Szentlélek örömét – a gyógyító, éltető örömöt.
Megváltónk szavai: „Jöjjetek énhozzám... és én megnyugosztlak titeket”
(Mt 11:28), megadják a receptet a fizikai, szellemi és lelki betegségek
gyógyítására. Krisztus sajnál minket, bár szenvedéseinket saját magunk okoztuk
bűneinkkel. Benne segítséget találhatunk. Ő csodálatos dolgokat tesz a benne
bízókért. – A nagy Orvos lábnyomán, 115. old.