A SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNYHOZ

A megújjulás alapja - az Ige

Július 13. Szombat délután

A mennyben kinyilatkoztatott igazságok keresésében Isten Szentlelke szoros kapcsolatba kerül a Szentírást őszintén tanulmányozó személlyel. Az Úr akaratának megértése szélesíti, megújítja és felruházza a gondolkodást, és a magasztos igazsághoz kapcsolja azt. Az elme megerősítésére nem létezik jobb megoldás, mint Isten Igéjének tanulmányozása. Egyetlen más könyvnek sincs ilyen nagy ereje (amellyel magasba emelheti a gondolatokat, és megújíthatja az emberi képességeket), mint a nemesbítő igazságokat tartalmazó Bibliának. Ha kellőképpen tanulmányoznánk, tágulna a látásmódunk, és olyan nemes jellemre tennénk szert, amely ritkán lelhető fel napjainkban. – Signs of the Times, 1893. január 30.

A Szentírás bemutatja az Örökkévaló ránk vonatkozó akaratát. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” Az Ige tanításai bármilyen helyzetben érvényesek. Elégséges gyakorlati hitszabály, mivel az maga az Atya szava, amely a lelket szólítja meg, és tanácsolja családtagjait, hogy megőrizzék a szívüket. Ha tanulmányozzuk és nem csupán olvassuk, a Biblia az ismeretek olyan kincstárát tárja elénk, aminek a segítségével minden Istentől kapott képességet fejleszthetünk. Arra tanít, hogy kötelesek vagyunk felhasználni az Úrtól kapott képességeinket. Ha engedjük magunkat az Ige elvei alapján vezettetni, engedelmesek lehetünk, hiszen azt tesszük, amit elvár tőlünk az Isten. – Review and Herald, 1907. augusztus 22.

Július 14. Vasárnap

Dávid különleges ember volt. Története leköti minden lélek figyelmét, aki az örök győzelmet szeretné kivívni. Életében két hatalom küzdött egymással az elsőbbségért. A hitetlenség minden erejét megfeszítve próbálta elhomályosítani a világosságot, amely Isten trónja felől áradt rá. Ez a küzdelem naponta dúlt lelkében, és Sátán minden lépését vádolta a feddhetetlenség hatalmasságai előtt. Dávid jól tudta, hogy mit jelent a sötétség fejedelmei ellen harcolni. Néha úgy tűnt, hogy legyűri őt az ellenség. Ám végül a hite győzött, és Dávid örömét fejezte ki Jehova megváltó hatalmáért.

Krisztus minden egyes követője át kell menjen azokon a küzdelmeken, amelyeken Dávid. Sátán nagy erőkkel szállt alá, mivel tudja, hogy nincs sok ideje. Szemünk előtt zajlik a küzdelem, és az angyalok készen állnak azon hűséges katonák támogatására, akik az Úr zászlaját magasba emelik, hogy öröménekeket és győzelmi himnuszokat helyezzenek ajkukra. – Adventista Biblia-kommentár, III. kötet, 1142–1143.

Dávidot, a szerény pásztort Isten választotta ki, hogy vezesse a népét. Ő szigorúan betartotta a zsidó vallási ceremóniákat, bátorságával és a menny iránti megingathatatlan bizalmával kitűnt kortársai közül épp úgy, mint hűségével és alázatával. Határozottsága, szerénysége, igazságszeretete és szilárd jelleme tette képessé, hogy az Úr céljait véghezvigye, és a nép bölcs és nagylelkű királyaként imádatra tanítsa Izrael fiait.

Vallási téren őszinteség és buzgóság jellemezte. Abban az időben, amikor hűségesen szolgált Istennek, és választékos jellemtulajdonságai voltak, a Mindenható „szívem szerint való ember”-nek nevezte. Trónra kerülése után magatartása éles ellentétben állt más népek királyainak viselkedésével. Megvetette a bálványimádást, és éberen vigyázott arra, hogy Izrael ne sajátítsa el a szomszédos népek bálványimádási szokásait. Sokan szerették és tisztelték őt.

Több alkalommal is részt vett győzedelmes hadjáratokban. A gazdasága is gyarapodott. Ám a jólét eltávolította Urától. Sok és hatalmas kísértések érték. Végül pedig oda jutott, hogy a környező népek királyaihoz hasonlóan több feleséget vett magának, ennek következtében megkeseredett az élete. Első tévedése az volt, hogy több feleséget tartott, így eltávolodott Isten bölcs tanításaitól. Ez pedig nagy ballépéseknek készítette elő a terepet. – Spiritual Gifts, IV. kötet, 85–86. old.

Láttam, hogy Dávidot akkor nevezték „Isten szíve szerint való ember”-nek, mikor feddhetetlen volt, és a mennyei tanácsok szerint járt. Miután eltávolodott az Atyától, és gyilkossággal szennyezte be erényes jellemét, már nem volt a menny akarata szerinti ember. Az Úr nem terített leplet Dávid bűneire, hanem elküldte Nátán prófétát hozzá, aki félelmetes vádakat közölt a királlyal parancsainak áthágása miatt. Isten kifejezte nemtetszését, hogy Dávid több feleséget vett magának, és így eltávolodott az Ő parancsaitól, és elnézte a gonoszságnak, hogy saját házában uralkodjon el rajta. A Mindenható megengedte, hogy a valamikor „szíve szerint való ember”-re nagy nyomorúság következzen, tanulságul a következő nemzedékek számára, hogy Ő senkit sem jogosít fel arra, hogy áthágja parancsait, hanem megbünteti a bűnöst, még ha korábban feddhetetlenül is élt, és tiszta szívből követte az Urat. Amikor a feddhetetlenek gonoszságot cselekszenek, korábbi tisztaságuk sem menti meg őket az igazságos és szent Isten ítéletétől. – Spiritual Gifts, IV. kötet, 87. old.

Július 15. Hétfő

Akik bíztak Isten Igéjében, képesek voltak ellenállni az egész világ erejének, annak ellenére, hogy szinte teljes mértékben védtelenek voltak. A tiszta szívű és szent életű Énok megtartotta hitét, és feddhetetlensége győzedelmesen megállt még a megromlott és gúnyolódó nemzedék közepette is. Noé és családja sikeresen helytállt az akkori időben, amikor az emberek erős fizikai és értelmi képességekkel rendelkeztek, de teljes mértékben erkölcstelenek voltak. A Vörös-tengernél Izrael népe – a megrémült és védtelen szolganép – a földkerekség leghatalmasabb hadseregével is képes volt szembeállni. Dávid, a pásztorfiú, aki Isten jóváhagyásával foglalta el a trónt, meg tudott állni Saul, a választott király előtt, aki semmiképp sem akart lemondani a trónról. Hasonló tapasztalata volt Sidráknak és barátainak a tűzben, Dánielnek az oroszlánok vermében, ahová ellenségei juttatták. Majd Jézusnak is a kereszten, mivel a papok és a zsidó főemberek rávették a római helytartót, hogy a kedvükben járjon. Vagy a láncra vert Pálnak, akit a gyilkos Néró császár ítélt halálra.

Ilyen példát nem csupán a Bibliában találunk. Az emberi fejlődés krónikáiban bőségesen találkozunk velük. A valdensek, a hugenották, Wycliffe és Husz, Jeromos és Luther, Tyndale és Knox, Zenzendorf és Wesley és még sokan mások bizonyították az életükkel, hogy Isten Igéje hatalmasabb, mint a gonoszság oldalán álló emberi kormányok. Ők jelentik a világ igazi nemességét, a királyi származást, és hozzájuk kell csatlakoznia a mai fiatalságnak. – Krisztushoz hasonlóan, 127. old.

Ha elraktározzuk a szívbe és az elmébe a bibliai igazságokat, ha kellő tisztelettel fordulunk feléjük, akkor ezek meggyőzik és megtérésre késztetik a lelket, átalakítják a jellemet és megvigasztalják a szívet. (…) Az Ige alázatosokká teszi a büszkéket és megtérést ad az elzüllötteknek, engedelmesekké teszi az engedetleneket. Az emberi bűnös természet átszövi a mindennapi gyakorlatainkat. Ám az Ige eltávolítja a testi kívánságokat. Megítéli a gondolatokat és az érzelmeket. A velőkig hatol, és képessé tesz arra, hogy vállalják Urukért a szenvedést. – That I May Know Him, 199. old.

Pál apostol így ír az Igéről: „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.” Meggyőzi az értelmet, a legérzékenyebb pontján érinti a lelkiismeretet, és sikeresen munkálkodik abban a szívben, amely nem zárkózik el az igazság elől. Meg van írva: „Nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szeme előtt, akiről mi beszélünk.” – The Bible Echo, 1895. szeptember 2.

Július 16. Kedd

Nem sajátíthatja el a keresztény tökéletességet egyetlen nő vagy férfi sem, ha elhanyagolja Isten Igéjének tanulmányozását. Az Úr beszédének figyelmes olvasásával Krisztus parancsolatainak vessük alá magunkat: „Tudakozzátok az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam.” Ez a tanulmányozás képessé teszi a lelket, hogy közelebbről is megfigyelhesse a mennyei példaképet, mivel a Szentírás Jézusról tesz bizonyságot. Az eredeti modellt többször és közelről kell megfigyelni ahhoz, hogy meg lehessen alkotni a mását. Miközben az ember megismeri az Üdvözítő élettörténetét, felfedezi saját jellemhibáit, és az Úr és a közötte levő különbséget látva megérti, hogy csak úgy lehet az Ő követője, ha nagy változás történik az életében. Ezért tovább tanulmányozza, és minden vágya, hogy példaképéhez hasonlatos lehessen; elsajátítja szeretett Mestere lelki szépségét, és rátekintve megváltozik az élete. „Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra.” Mi nem követjük Krisztus példáját, amikor elfordítjuk róla tekintetünket, hanem akkor követjük, ha róla elmélkedünk és beszélünk, jellemünket alakítjuk, és kitartó hittel és szeretettel próbálunk közelebb kerülni az Ő tökéletességéhez. Ha a figyelem a Megváltóra összpontosul, a szívben kirajzolódik tiszta és szeplőtlen képe annak, akinek a teljes lénye „mindenestől fogva kívánatos” és „tízezer közül is kitetszik”. A számunkra már ismerős dolgokat szinte észrevétlenül utánozzuk. Átjár bennünket a Mester lelkülete, amelyet csak akkor tudunk teljes mértékben csodálni, ha megismerjük Őt, megismerjük szavait, szokásait és tanításait, és mikor elsajátítjuk annak a jellemtulajdonságait, akit közelebbről tanulmányoztunk. – Review and Herald, 1878. november 28.

Szükség van a lélek fegyelmezésére, a szív és a gondolatok tisztaságára. Ezek sokkal értékesebbek, mint a kiváló képességek, a tapintat vagy az ismeretek. Az az elme, amely ki van képezve arra, hogy engedelmes legyen az „így szól az Úr” felhívásra, sokkal megfelelőbb Isten művében, mint a tehetséges emberek, akik nem használják fel helyesen képességeiket. Krisztus az igazság, mivel Ő töltötte be a régmúlt próféciáit. Az emberek büszkélkedhetnek földi hozzáértésükkel, de ha nem ismerik az igaz Istent, Jézust – aki maga az út, az igazság és az élet –, tudatlanoknak bizonyulnak, és ismereteik velük együtt vesznek el. A világi tudás hatalmat jelent, de az Igében való jártasság – amelynek emberi elmét átalakító ereje van – örökkévaló. Ez a megszentelt tudás. Ez az élet, a béke és az örök öröm. Minél több mélységes, megszentelt ismeretre teszünk szert, annál inkább értékeljük Jézus Krisztust. – Review and Herald, 1900. november 27.

Senki sem sajátíthatja el a keresztény tökéletességet, ha elhanyagolja a Bibliát. „Tudakozzátok az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam” – mondta Krisztus. Ez a tanulmányozás alkalmat kínál az embernek, hogy közelebbről is megismerje mennyei példaképét. Miközben a Megváltó életét kutatja, felfedezi saját hibáit, gyengeségeit, és megérti, hogy nem lehet Jézus követője, ha nem adja át teljesen magát neki. Szorgosan forgatja a Szentírást, mert az a vágy fűti, hogy szeretne hasonlóvá válni nagy példaképéhez, és szeretné elsajátítani szeretett Mestere lelkületét. Őrá tekintve megváltozik az élete. Jézusra gondolva, róla beszélve, jellemét tanulmányozva alakul át az életünk. – Review and Herald, 1903. március 31.   

Július 17. Szerda

A hit nem érzés. „A hit pedig a reménylett dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid. 11:1)

Az igazi hitnek semmi köze nincs az elbizakodottsághoz, amely fölött csak az győzhet, akinek valódi hite van, mert Sátán az elbizakodottsággal utánozza az igazi hitet. A hit bízik Isten ígéreteiben, és megtermi az engedelmesség gyümölcseit. Az elbizakodottság is igényt tart az ígéretekre, azonban úgy használja fel őket, amint Sátán tette: törvényáthágásait mentegeti velük. A hit arra segítette volna ősszüleinket, hogy bízzanak Isten szeretetében és engedelmeskedjenek parancsainak. Az elbizakodottság azonban arra ösztönözte őket, hogy áthágják az Úr törvényét – abból a feltevésből kiindulva, hogy Isten nagy szeretete úgyis megóvja őket a bűn következményeitől. Az nem hit, amely igényt tart a menny javaira anélkül, hogy teljesítené a kegyelem elnyerésének feltételeit. Az őszinte hit alapja az ígéretekben és a Szentírás feltételeiben rejlik. – Az evangélium szolgái, 260. old.

A keresztény élete gyakran tele van veszéllyel, és nehéznek látszik a kötelességteljesítés. Képzeletünk közeledő szerencsétlenséget tár elénk, ami után a szolgaság és halál következik. Isten szava mégis világosan utasít: „Menjetek előre!” Engedelmeskedjünk ennek a parancsnak akkor is, ha tekintetünk képtelen áthatolni a sötétségen. Az előrehaladás akadályai sohasem tűnnek el a bizonytalankodó, kétkedő lélek elől. Aki csak akkor akar engedelmeskedni, ha minden bizonytalanság szertefoszlik, és a sikertelenség vagy vereség veszélye megszűnik, az sohasem fog engedelmeskedni. A hit túltekint a nehézségeken, megragadja a láthatatlant, a Mindenhatót, ezért nem jöhet zavarba. A hit Krisztus kezének megragadása minden szükség idején.

Isten szolgáinak erős hitre van szükségük. A látszat ijesztőnek tűnhet, azonban a legsötétebb órát is fénysugár ragyogja majd át. Akik hitben szeretik és szolgálják az Urat, erejük napról napra megújul. Az Örökkévaló értelme áll rendelkezésükre, nehogy tévedjenek szándékai keresztülvitelében. Krisztus szolgái mindvégig tartsák meg bizodalmukat, és gondoljanak arra, hogy az Atya igazsága fényének világítania kell a sötétség közepette, amely a világot borítja. – Az evangélium szolgái, 262. old.

A Mindenható elegendő bizonyítékot szolgáltat arra, hogy segítsen elfogadnunk az igazságot a tények ismeretében, ám nincs szándékában eltávolítani a kétely és a hitetlenség lehetőségét. Ha így járna el, nem lenne többé szükség a hit gyakorlására. Mindazok, akik Isten Igéjét tanítványi lelkülettel tanulmányozzák, ismeretet szereznek a megváltás útjáról, még ha nem is értik meg a szent iratok minden egyes szakaszát. (…) Mindent el kell fogadnunk, ami le van írva a Bibliában anélkül, hogy megpróbálnánk minden Sátán által sugallt kétellyel vitába szállni, vagy véges elménkkel akarnánk megérteni a végtelen Isten tanácsait, esetleg kritizálni próbálnánk kegyelmének és hatalmának megnyilvánulásait. (…)

Kötelességünk bátorítani a hitet és imalelkületet. Ha alázattal próbáljuk megismerni az Atya akaratát, amelyet az Igében nyilatkoztatott ki, és ha mindezek után erre az akaratra hallgatunk, ahogyan megértettük azt saját értelmünkkel, akkor gyökerezhetünk meg az igazságban. Krisztus mondta: „Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok.” – Signs of the Times, 1887. július 23.  

Július 18. Csütörtök

Az apostol így imádkozott az efézusi hívőkért: „A mi Urunk, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcsességnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; és világosítsa meg értelmetek szemét, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége… és mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk.” (Ef 1:17–19) Az isteni Lélek szolgálata volt – az értelem megvilágosítása és a Szentírás mélységes dolgainak megértése – az az áldás, amelyet Pál itt az efézusi gyülekezet számára kért. – A nagy küzdelem, 9. old.

Ma is sok tudatlan ember van a Szentlélek munkájára vonatkozóan, mint egykor Efézusban, annak ellenére, hogy Isten az Igéjében egyetlen más igazságot sem nyilatkozatott ki ennyire tisztán. A próféták és az apostolok is elmélkedtek erről. A lelki élet támogatásában a Szentlélek által végzett munkát Krisztus úgy mutatta be, hogy figyelmünket a növények fejlődésére irányította. A szőlőtő nedve eljut a gyökértől az ágakig, ezáltal történik meg a növekedés, a rügyfakadás és a gyümölcstermés. Hasonlóképpen megy végbe a lelki életben is. A Lélek életadó ereje, ami a Megváltótól ered, mindent átjár, megújítja az indítékokat és az érzelmeket, és olyan gondolatokat szül, amik összhangban állnak Isten akaratával, így képessé téve a befogadót, hogy megteremje a szent élet értékes gyümölcseit.

Az ilyen lelki élet szerzője láthatatlan, és a pontos folyamat, ahogyan ez megtörténik, meghaladja a felfogóképességet. Emellett azonban a Szentlélek munkamódszerei minden esetben összhangban állnak az írott Igével. Ugyanaz zajlik a lelki életben is, mint a természetben. A természetben az életet minden pillanatban mennyei erő tartja fenn, ám ezt nem egy közvetlen csoda révén teszi, hanem azáltal, hogy rendelkezésünkre bocsátja áldásait. Épp ez játszódik le a lélekben is, amit a gondviselő Istentől származó áldások tartanak fenn. Ha a Megváltó követője szeretne eljutni az „érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére”, úgy ennie kell az élet kenyeréből, és fogyasztania kell az üdvösség vizéből. Vigyáznia, imádkoznia és dolgoznia kell, miközben mindenben figyel az Isten Igéjében található tanításokra. – Review and Herald, 1911. augusztus 31.

Milyen komolysággal kellene tanulmányoznunk az Igét! Hiszen ez az egyetlen irányadónk és egyedüli védelmünk. Az Úr evangéliuma képes bölcsességet adni az üdvösségre. Az Írásokat nem lehetetlen megérteni, nem haladja meg képességeinket, hanem ihletett és feltárt kijelentései leegyszerűsíthetik az élet bonyolult nehézségeit, és a mennyei bölcsesség sugarai által világosságot nyerhet minden megosztott szívű keresztény. Ha a Biblia komoly tanulmányozásának ily nagy a jutalma, vajon nem kellene szorgosan kutatnunk az Atya terveit, és megértenünk akaratát, és nem kellene terjesztenünk az igazság fényét? Pál így írt Timótheusnak: „Te annakokáért, én fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben; és amiket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hű emberekre, akik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek.” Ez Isten terve a világosság terjesztésére vonatkozóan. Akiket az evangélium hirdetésére hívtak el, ne csupán prédikátorok legyenek, hanem tanítók és nevelők is. Lássanak túl a felszínen, és vegyék észre a rájuk háruló felelősséget, hogy Isten eszközeiként véghezvihessék az elveszettek megmentésére elkészített nagy tervet. Legünnepélyesebb feladatuk a menny szolgáinak van, és törekedjenek arra, hogy megértsék azokat a feltételeket, amelyek alapján szolgálhatják megfeszített Megváltójukat. – Review and Herald, 1891. március 24.