SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Ima: az ébredés motorja

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltár 50:23; Máté 18:19-20; Márk 1:35; Lukács 5:16; Apostolok cselekedetei 1:4, 8, 14; 2Korinthus 10:3-5

„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle” (Mt 7:11)?!

Isten erővel cselekszik, amikor népe imádkozik. Lord Alfred Tennyson helyesen fogalmazott: „Több dolog történt meg ima hatására, mint a világ gondolná!” A nagy ébredési mozgalmak, amelyekről a Szentírásban olvashatunk, szinte imádságokban fürödtek. Az Ószövetség feljegyzi a lelki ébredésre törekvő pátriárkák és próféták közbenjáró imáit. Mózes, Dávid és Dániel erőért fohászkodott a Mindenható Istenhez. Az apostolok cselekedeteiben arról olvashatunk, hogy az újszövetségi kor hívői térden állva ostromolták az eget, amikor a Szentlélek kitöltetését kérték.

Jézus imaéletéről tudjuk, hogy folyamatosan a mennyei Atyára hagyatkozott. Az evangéliumok által bepillantást nyerhetünk lelki ereje forrásába. A Megváltó akkor nyerte a legnagyobb erőt, amikor térdre borulva, egyedül volt az Atyával.

„A megújulásra egyedül imára jövő válaszként számíthatunk” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó. 115. o.). E heti tanulmányunkban annak nézünk utána, hogy milyen szerepe volt az imádságnak a bibliai történelem legnagyobb ébredési mozgalmaiban.

Az apostolok cselekedeteiben olvassuk, hogy a hívők beteltek mennyei erővel. Látványos módon kitöltetett rájuk a Szentlélek, érintve az emberek szívét, és sokak élete megváltozott. Az evangélium a legnehezebben elérhető helyekre is behatolt, ezrével tértek meg az emberek. Az apostolok cselekedetei 2. fejezete szerint egy nap háromezren csatlakoztak a gyülekezethez (ApCsel 2:41). ApCsel 4:4 versében olvassuk, hogy csupán a hívő férfiak nagyjából ötezren voltak. Még a vallási vezetők közül is „nagyon sokan követék a hitet” (6:7), akik pedig szembehelyezkedtek Jézussal földi élete idején. A különleges növekedés története a 9. fejezetben is folytatódik: a gyülekezetek „egész Júdeában, Galileában és Samáriában… sokasodnak vala” (9:31). A 10-12. fejezetekben arról értesülünk, hogy az evangélium áthatolt kulturális és földrajzi határokon is. Megkeresztelkedett a római százados és az etióp királynő kincstárnoka. A felházban még összesen százhúsz hívő gyűlt össze (ApCsel 1:13, 15), viszont az I. század végére a becslések szerint legalább 1 millió keresztény élt a Római Birodalom területén. Ez minden mértékkel mérve rendkívüli növekedésnek számít. Miben rejlett a titok?

Keressük ki a következő verseket: ApCsel 1:4, 8; 14; 2:42; 4:31, 33; 6:3-4! Mi volt a fő oka az újszövetségi egyház bámulatos növekedésének?

__________________________________________________________________________________________________________________________

R. A. Torrey a XIX. század végén, a XX. század elején erőteljes ébredési mozgalmat elindító lelkész volt. 1903-1905 között Nagy-Britanniában, majd a rákövetkező két évben Észak-Amerikában ébredési sorozatokat tartott. A keresztények sok elfoglaltsága miatt panaszolta: „Túlságosan elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy imádkozzunk; tehát túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy erőt kapjunk. Rengeteg a tevékenységünk, mégis keveset végzünk; sok a szolgálat, de kevés a megtérés; bővében vagyunk a felszereléseknek, mégis alig van eredmény.”

Túlságosan elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy imádkozzunk? Vajon ki ne értené, hogy ez mit jelent? Hogyan lassíthatnánk a tempón annyira, hogy legyen időnk imádkozni? Mi mindenre hivatkozunk, amikor halogatjuk az imát, amikor inkább mással foglalkozunk? Valójában mit veszítünk, ha nem imádkozunk eleget?

A következő igehelyekből milyen három konkrét dolgot tudunk meg Jézus imaéletéről? Mk 1:35; Lk 5:16; 9:18

„Krisztus mindig csak kapott az Atyától, hogy azt továbbadhassa nekünk. ’Az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem’ (Jn 14:24) – mondta. ’Az embernek Fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon’ (Mt 20:28). Nem önmagáért, hanem másokért élt, gondolkozott és imádkozott. Reggelente az Istennel töltött órák után indult el, hogy a menny világosságát vigye az embereknek. Naponta újonnan részesült a Szentlélek keresztségében. Az új nap korai óráiban az Úr ébresztette fel álmából, lelkét és ajkát kegyelemmel kente fel, hogy abban részesíthessen másokat” (Ellen G. White cikke, The Review and Herald. 1910. aug. 11.).

Tanulmányozzuk az alábbi igeszakaszokat! Nevezzünk meg minden egyes dolgot, amiért Jézus imádkozott! Hogyan világítanak rá Jézus imái arra, hogy számára mi volt a legfontosabb? Jézus alábbi imáinak melyek a fő részei?

Mt 26:36-44 __________________________________________________

Lk 22:31-32 __________________________________________________

Jn 17:20-24 __________________________________________________

Jézus életének elengedhetetlenül fontos része volt az imádság. Így teremtett közvetlen kapcsolatot az Atyával. A Megváltó nap mint nap megújította kapcsolatát az Atyával. Imaélete révén nyert bátorságot és erőt ahhoz, hogy ellen tudjon állni az ellenség kísértéseinek. Az imádság alkalmairól mindig úgy távozott, hogy még jobban elkötelezte magát az Atya akaratának végrehajtása mellett, ez adott neki lelki frissességet és hatalmat. Lukácsnál így olvassuk: „És imádkozás közben az ő orcájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn” (Lk 9:29). Naponta tapasztalta a lelki felüdülést és megújulást az Atyához imádkozva.

Néhány percig idézzük fel azokat a különleges alkalmakat, amikor Isten rendkívüli módon válaszolt az imánkra! Ma hogyan erősítheti imaéletünket, ha ilyen élményekre visszagondolunk, ezekről beszélünk?

Jézus gyakran imádkozott egyedül, viszont többször kérte a hozzá legközelebb álló tanítványok körét is, hogy imádkozzanak vele. Péter, Jakab és János kísérte el a megdicsőülés hegyére (Mt 17:1-2). Az Úr arra is kérte őket, hogy imádkozzanak vele a Gecsemáné-kertben (Lk 22:39-46). Különleges erő van a közös imában!

Elemezzük Mt 18:19-20 verseit! Hogyan foglalhatjuk össze Jézus szavait a közös imával kapcsolatban?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

„Az ígéret azzal a feltétellel hangzott el, hogy Isten népe egységben imádkozik, és ilyen imákra válaszul nagyobb erőt várhatunk annál, mint ami az egyéni imákra érkezik. A kapott erő a tagok egységével, ill. Isten és egymás iránti szeretetük mértéke szerint érkezik” (Ellen G. White: The Central Advance. 1903. febr. 25.).

John Bunyan egyszer megjegyezte: „Miután imádkoztál, tehetsz még többet, de addig nem tudsz többet tenni, amíg nem imádkoztál!”

Amikor őszinte, szívből jövő közbenjáró imát mondunk valakiért, a Szentlélek csodálatos módon, nagy erővel munkálkodik a közös imára válaszolva.

Olvassuk el ApCsel 12:1-16 szakaszát! Milyen helyzetben volt Péter? Mit tettek a gyülekezet tagjai? Mit tudhatunk meg a közös ima erejéről ebből a részből?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Nem kérdés, ebben az esetben Péter csodálatos módon szabadult meg. Az események sűrűjében az apostol fel sem mérte, hogy valóság, ami vele történik és nem látomást lát. Csak később eszmélt rá a történtekre. Fontos megjegyezni: a versekben kétszer is azt találjuk, hogy az emberek együtt imádkoztak. Nem csoda, ha a veszélyes körülményekre gondolunk. Kétségkívül ezt kell tennünk nekünk is, kiváltképp ha nehézségekkel találjuk szemben magunkat!

Gondolkoztunk már azon, hogy miért is olyan különösen fontos az imádság? Miért kell kérnünk Istentől a Szentlelket? Vajon nem kész ránk árasztani Lelkét?

E kérdésekre akkor találjuk meg a választ, ha megértjük, hogy Isten tiszteletben tartja a szabad akaratunkat. A teremtéskor az erkölcsi döntés képességével ruházott fel bennünket. Imáink előtt is mindent megtesz értünk és általunk, amit csak megtehet, de a választásaink korlátokat szabnak neki.

Imánkban elismerjük, hogy egészen Istenre hagyatkozunk, ezért beavatkozhat az életünkbe. Minél többet imádkozunk, annál inkább elismerjük mindenhatóságát. Ha imádkozunk, a Szentlélek felkészíti a szívünket arra, hogy még jobban be tudjuk fogadni Őt. Minél többet imádkozunk, annál inkább engedjük, hogy a Szentlélek „megfeszítse” bűnös vágyainkat. A jó és a rossz közötti nagy küzdelem során az ima teszi lehetővé, hogy Isten nagyobb erővel cselekedjen az életünkben.

Beszéljük meg 2Kor 10:3-5 verseit! Mit jelent az a kifejezés, hogy „a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek” (4. vers)? Milyen fegyverek ezek? Milyen küzdelemre utal itt Pál? Miért használja ezt a hasonlatot? Mit mondhatunk el arról a küzdelemről, aminek mi is részesei vagyunk?

Adventistaként sokat beszélünk a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem valóságáról. Tudjuk, hogy mindannyian részesei vagyunk. Magunkra hagyatva semmi esélyünk nem lenne Sátánnal szemben. Egyedüli reménységet a Jézussal való kapcsolatban találunk, amiben pedig központi szerepe van az imaéletünknek, a lelki harc mindannyiunk számára nélkülözhetetlen lelki fegyverének. Jézusnak szüksége volt az imára, hát akkor nekünk mennyivel nagyobb szükségünk van rá!

„Nekünk is időt kell szakítanunk az elmélkedésre, imádkozásra és lelki felüdülésre. Nem értékeljük az ima erejét és hatékonyságát úgy, ahogy kellene. Az ima és a hit megvalósítja azt, amire a földön semmilyen hatalom nem képes” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 368. o.).

Hogyan tapasztaltuk már a saját életünkben a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem durva valóságát? Milyen segítséget kaptunk ima által a küzdelemben? Hol lennénk most az ima nélkül?

Az imádkozásnak számos eredményes módja van. Némelyeknek az segít, ha letérdelnek Isten előtt, maguk elé téve a nyitott Bibliát. Elolvasnak néhány verset, majd az olvasottak értelméről mintegy elbeszélgetnek Istennel. A zsoltárok könyve különös ihletet ad, ha ima tárgyává tesszük. Próbáljunk meg egyes zsoltárokról elmélkedni ima közben! Egyszerre csak egy verset olvassunk fel hangosan, majd mondjuk el Istennek, hogy mit üzen nekünk a szakasz! Mások számára akkor jelent a legtöbbet az imádság, amikor egyedül lehetnek Istennel a természet csendjében. Vannak, akik az imádságot énekléssel kapcsolják össze.

Mit tudhatunk meg a hathatós imádságról a következő versekből? Zsolt 34:2; 50:23; 67:4; 71:6

Dávid imádságai Isten tiszteletével és dicséretével teljesek. Amikor elgondolkodunk Isten jóságáról és páratlan szeretetéről, a szívünk megtelik dicsőítéssel.

Az imádságnak milyen fajtájával találkozunk Dán 9:8-13 szakaszában?

_____________________________________________________________

Az eredményes imaéletnek melyik jellemzőjére hívja fel a figyelmet Pál (Ef 5:20)?

_____________________________________________________________

Mit jelent a könyörgés Ef 6:18 és Fil 4:6 verseiben? Miért olyan fontos része ez az imádságnak?

_____________________________________________________________

Semmiképpen nem akarnánk meghatározni, hogy milyen legyen az imádság formája, de vázlatosan ennyit elmondhatunk: Isten dicséretével kezdjük, megköszönjük jóságát, tetteit. Majd megvalljuk hibáinkat, gyengeségeinket, ami után köszönetet mondunk a bűnbocsánatért. Könyörgéssel fejezzük be, vagyis elmondjuk Istennek a kéréseinket. Ima közben mindvégig alázattal fordulunk hozzzá és bízunk hatalmában.

Talán nem olyan az imaéletünk, mint amilyen lehetne vagy lennie kellene? Min kellene változtatnunk? Miért ne tennénk határozott erőfeszítést annak érdekében, hogy többet imádkozzunk? Ennek hatására az egész életünk megváltozhat!

„Hozzátok gondotokat, örömötöket, szükségleteiteket és aggodalmaitokat s mindazt, ami nyom és kínoz, Isten elé! Terheiteket sohasem találja nehezeknek, soha ki nem fáraszthatjátok Őt. Ő, aki hajatok szálát is számon tartja, nem közömbös gyermekei szükségletei iránt. ’Igen irgalmas az Úr, és könyörületes’ (Jak 5:11). Nyomorunk és jajkiáltásunk a szívéig hat. Vigyétek Őhozzá mindazt, ami a szíveteket nyomja. Senki sem oly nehéz, hogy ne bírná el, mert hiszen Ő tart fenn világokat, kormányozza a világmindenség ügyeit. Békességünk feltételei közül egyik sem olyan jelentéktelen, hogy ne részesítené figyelemben. Élettapasztalatunk egyetlen fejezete sem annyira homályos, hogy el ne olvasná; nem lehet olyan nehéz helyzetünk, hogy meg ne oldhatná. Legkisebb tanítványát sem érheti kár, nem kínozhatja gond a szívünket, nem érhet öröm és őszinte ima nem hagyhatja el ajkunkat, amely iránt ne viseltetne közvetlen érdeklődéssel. ’Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket’ (Zsolt 147:3). Isten és minden egyes lélek között oly gyengéd és bensőséges a viszony, mintha kívüle más lélek nem volna, akiért szeretett Fiának életét áldozta” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. 74-75. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Isten mindent tud. Akkor miért kell mégis imádkoznunk? Erre sok válasz adható, de talán az a legfontosabb, hogy a Biblia újra és újra imára biztat. Még ha nem is értjük, hogyan hat az ima, aki tartalmas imaéletet él, tudja, hogy az imának valóban van ereje. Amikor az ember bevesz egy gyógyszert, hogy meggyógyuljon, talán nem ismeri pontosan a hatását. Ez a helyzet az imával is. Még mivel indokolhatjuk, hogy olyan fontos imádkozni, kiváltképp amikor ébredésre és reformációra vágyunk?

2) Olvassuk el újból az előbbi idézetet Ellen White-tól! Mennyi bátorítást találunk benne, főleg a végén, amikor az imádkozó ember és Isten kapcsolatáról szól! Mit tehetünk, milyen döntéseket hozhatunk, hogy az itt leírtakhoz hasonló mély kapcsolatban lehessünk az Úrral?

3) A csoportban beszélgessünk a nagy küzdelem valóságáról és arról, ahogyan a gyülekezetünkben is megmutatkozik! Beszéljük meg, hogyan segíthet minden nehézséggel megbirkózni az, ha közösen imádkozunk!

R. DÁNIEL IRÉN:

VEREMBEN

Mint mélybe zuhant,

beteg verebet,

láss meg trónodról, Istenem!

Félfillérnyi szürke életem

nem csillog, nem tükrözi Lényed.

Eléd hoz mégis könnyet, verítéket,

szomjazva a fényt, mit bűne eltakart.

Gyógyító szavad mindig jót akart,

csak szemem másfelé nézett:

sorsok romjain keresett Téged.

Kutatva, fázón most is ott kiált:

Gödröm alja, Uram, ne süllyedjen tovább!

Kövezd ki, kérlek, adj szilárd talajt!

…Egy kéz feléd nyúl,

s várja, hogy megragadd.