SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

Nehogy elfeledjük! (Malakiás)

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 32:32; 3Mózes 1:1-3; Malakiás 1; 2; 3; 4; Efezus 5:21-33

„Hiszen napkelettől fogva napnyugotig nagy az én nevem a pogányok között, és minden helyen tömjénnel áldoznak az én nevemnek és tiszta ételáldozattal! Bizony nagy az én nevem a pogányok között! azt mondja a Seregeknek Ura” (Mal 1:11).

KULCSGONDOLAT: Malakiás tanítása rávilágít arra, hogy mennyire komolyan törődik Isten a népével, ugyanakkor bemutatja a nép szent kötelezettségeit is.

Malakiás neve azt jelenti, hogy az én követem. Mást nem tudunk róla azon kívül, amit az Ószövetség Kispróféták (vagy A tizenkettő könyve) elnevezésű szakaszát lezáró rövid könyvéből összegyűjthetünk.

Malakiás központi üzenete szerint Isten kinyilvánította népe iránti szeretetét a történelmük során, amiből következően övéi számadással tartoznak az Úrnak. Elvárta a kiválasztott néptől és vezetőitől, hogy engedelmeskedjenek parancsainak. A nyílt bálványimádás ugyan látszatra megszűnt (a próféta a babiloni fogságból visszatért zsidóknak írta könyvét), a nép élete mégsem volt olyan, mint amit a szövetség feltételei megkívántak volna. A vallási gyakorlatokat rendszeresen végezték, mindez azonban inkább száraz formalitás volt, mint szívbéli meggyőződés.

Bárcsak mai egyházunk is megszívlelné ezeket a gondolatokat!

Milyen problémát említ meg Malakiás a könyve 1. fejezetében? Hogyan lehet ma is, bennünk is ugyanilyen lelkület, ami a feddő szavakat kiváltotta?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Malakiás szembeállítja Isten népe iránti szeretetét azzal, ahogyan a papok viselkedtek, akik ellen azt hozza fel, hogy megvetéssel illetik Isten szent nevét. Amikor Áron leszármazottai a templomban szolgálatukat végezték, elfogadtak sánta, vak és beteg állatokat is az Úrnak vitt áldozatként. Ilyen módon félrevezették az embereket, azt az érzést keltve, hogy az áldozat nem fontos. Isten azonban arra tanította Áront és fiait a pusztában, hogy csak tökéletesen egészséges, hibátlan állatokat lehet áldozatul vinni az Úrnak (lásd 3Móz 1:1-3; 22:19).

A továbbiakban a próféta felsorol három fontos okot arra, hogy miért méltó Izráel népének tiszteletére és megbecsülésére Isten. Először is, Isten az Atyjuk. Amint a gyerekeknek tisztelniük kell szüleiket, úgy a népnek is tisztelnie kell mennyei Atyját. Másodszor, Isten az Uruk, Mesterük. A szolgák engedelmeskednek az úrnak, hasonlóképpen népének is így kell viszonyulnia Istenhez. Harmadszor pedig az Úr hatalmas Király. A földi királyok sem fogadnának el hibás, beteg állatokat alattvalóiktól ajándékba, ezért teszi fel a próféta a kérdést, hogy miért akarna a nép ilyen állatokat vinni a királyok Királyának, aki az egész világ Ura.

A tettük szégyenletességét pedig még csak tetézi Isten szemében, hogy ezek az áldozatok mind Jézusra, Isten szeplőtelen Fiára mutattak (Jn 1:29; 1Pt 1:18-19). Azért kellett az állatoknak hibátlannak lenni, mert Jézusnak is hibátlannak kellett lennie, hiszen csak így számíthatott tökéletes áldozatnak.

„Isten tiszteletére és dicsőségére szeretett Fia – Helyettesünk és Biztosítékunk – felemeltetett, majd alászállt a sír fogságába. Az új sír sziklabarlangja magába zárta. Ha csak egyetlen bűn is foltot ejtett volna jellemén, a kő nem gördült volna el a sírkamra bejárata elől, akkor pedig elpusztult volna a világ bűnének minden terhével” (Ellen G. White: Manuscript Releases. 10. köt. 385. o.). Csoda, hogy a Jézusra mutató áldozatoknak tökéletesnek kellett lenni?

Malakiás próféta könyvében Isten kijelentései vannak túlsúlyban, aki a szerető apa hangján kérleli gyermekeit. Amikor a nép kérdéseket vet fel és panaszkodik, hajlandó beszélgetni velük. Az Isten és népe által megvitatott kérdések többsége néhány alapvető magatartásformát érint.

Malakiás próféta könyve 2. fejezete ugyan számos témával foglalkozik, de különösen melyik szokása miatt feddi meg a népet az Úr (Mal 2:13-16)?

_____________________________________________________________

Istentiszteletükben a zsidók egyöntetűen elismerték, hogy Isten az Atya és a Teremtő, de nem mind éltek úgy, mintha életüknek valóban Isten lenne az Ura. Malakiás a házasságot veszi például, amikor az egymás iránti szeretet és elkötelezettség hiányát érzékelteti. A Biblia szerint a házasság szent intézmény, Isten alapította. Izráel népét azért óvta az Úr a hitük körén kívül helyezkedőkkel kötött házasságtól, mert ilyen kötelékben hajlamossá válnának engedményeket tenni az Úr iránti elkötelezettségük kérdéseiben és bálványimádásba süllyedni (lásd Józs 23:12-13).

Isten szándéka szerint a házasságnak egy egész életre szóló elkötelezettséget kell jelentenie. Malakiás idejében azonban számos férfi megszegte élete korai szakaszában tett fogadalmát – a próféta szavaival élve – „a te ifjúságod felesége” iránt. Sok férj elvált idősödő feleségétől és fiatalabb, szebb nőt vett el helyette. Ezért mondja Isten, hogy gyűlöli „az elbocsátást” (Mal 2:16), azaz a válást. Ebből az erős megfogalmazásból kitűnik, hogy milyen komolyan veszi Isten a házassági fogadalmat, amit az emberek gyakran könnyelműen fognak fel. Valójában a Bibliában található szigorú házassági szabályok is kiemelik a házasság szentségét.

Izráelben létezett törvényes módja a válásnak (5Móz 24:1-4), és voltak férfiak, akik habozás nélkül megszegték esküjüket. Az ószövetségi kor vége felé úgy tűnt, hogy általános gyakorlattá vált a válás, talán hasonlóan a mai állapotokhoz. Csakhogy a Biblia következetesen Isten színe előtt kötött, szent szövetségként említi a házasságot (1Móz 2:24; Ef 5:21-33).

Milyen figyelmeztetést találunk Mal 2:17 versében, főként a mai tanulmányunk összefüggésében? És általánosságban véve? Hogyan fordulhat elő, hogy ha talán nem is tudatosan, de hasonló lelkületet ápolunk mi magunk is?

Mit mond Isten a népének Mal 3:1-10 szakaszában? Milyen elemeket találunk ebben a részben, és miért köti csokorba őket a próféta? Vagyis, hogyan kötődnek egymáshoz ezek a kérdések?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Ezekben a versekben Isten újból kijelenti a kispróféták alapvető üzenetét: Isten szeretete állandó és megingathatatlan. A 7. versben ismét halljuk Isten felhívását: „Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek”, amire a nép megkérdezi: „Miben térjünk meg?” Ez a kérdés hasonló ahhoz, amit Mik 6:6 versében találunk, csak ott az Istennek való áldozattal kapcsolatban. Malakiás esetében azonban konkrét választ is találunk, méghozzá meglepő módon a tizedfizetésüket, pontosabban annak hiányos voltát illetően.

Az a vád ellenük, hogy gyakorlatilag ellopnak abból, ami Istené, mivel nem fizették hűségesen a tizedet és az adományokat.

A tizedfizetés szokását, vagyis a jövedelem tíz százalékának beadását a Biblia annak emlékeztetőjeként említi, hogy valójában minden Istené, tőle jön mindaz, amivel az ember rendelkezik. Izráelben a templomban szolgálatot teljesítő léviták támogatására fordították a tizedet. Malakiás szavai szerint a tizedfizetés elhanyagolása egyértelműen Isten megkárosítása, lopás tőle.

Mal 3:10 annak a kevés szentírási szakasznak egyike, amelyben Isten arra szólítja népét, hogy tegyék próbára. A pusztában, Meribáh vizeinél Izráel népe folyamatosan próbára tette Isten türelmét, ami miatt felgerjedt az Úr haragja (Zsolt 95:8-11). Itt azonban arra szólítja Izráelt, hogy Őt magát tegyék próbára. Azt akarja, hogy meglássák, bízhatnak benne ebben a kérdésben is, ami a bibliaszöveg szerint komoly lelki jelentőséggel bír.

Hogyan járul hozzá a lelki erősödésünkhöz a tizedfizetés gyakorlata (valamint az adakozásé)? Más szóval, miért nemcsak Istent, de önmagát is megcsalja, aki a tizedet megrövidíti?

Mal 3:13-18 szakaszában a nép panaszkodik, hogy az Úr nem törődik népe bűneivel. A látszat szerint a gonoszságokat, igazságtalanságokat művelőkre senki oda sem figyelt, ezért sokan azt kérdezgették, hogy nekik miért kellene szolgálniuk az Urat, igaz életet élniük, amikor a gonoszság büntetlenül marad.

Miért könnyű megérteni a nép Mal 3:14-15 verseiben megfogalmazott panaszát?

_____________________________________________________________

Hogyan hangzik az Úr válasza (Mal 3:16-18)?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Könnyű azon tépelődni világunkban, ahol annyira általános az igazságtalanság, hogy lesz-e valaha igazságszolgáltatás. Itt azonban azzal az üzenettel találkozunk, hogy Isten mindent jól tud, végül pedig megjutalmazza azokat, akik hűségesek hozzá.

Az „emlékkönyv” kifejezés egyedül itt található a Szentírásban. Mit tudhatunk meg a következő igehelyekből Istennek azokról a könyveiről, amelyekbe az emberek nevét és tetteit jegyzik fel? 2Móz 32:32; Zsolt 139:16; Ézs 4:2; 65:6; Jel 20:11-15

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Az egésznek az a lényege, hogy az Úr mindent tud. Ismeri az övéit (2Tim 2:19), mint ahogy azokat is, akik nem hozzá tartoznak. Bűnösként csak azt tehetjük, hogy igazságosságát kérjük, mint ahogy kérjük a megígért bűnbocsánatot és az erőt is. Ezen túlmenően Krisztus érdemeire hagyatkozunk, meghalunk az énnek, Istenért, mások szolgálatára élünk abban a tudatban, hogy végül az Úr kegyelmében lehet egyedüli reménységünk. Ha magunkba bízunk, ilyen vagy olyan módon biztosan csalódni fogunk.

Előzőleg a nép megkérdezte: „Hol van az ítéletnek Istene” (Mal 2:17)? A 4. fejezet elején komoly ígéret hangzik, amelyben Isten kijelenti, hogy egy nap majd igazságot tesz a világban. Ennek következtében az önteltek és a gonoszok úgy megsemmisülnek, mint ahogy a pozdorja elég a tűzben. A pozdorja a len és a kender zúzásakor, a növényi rostok közti fás részekből keletkező hulladék, az égő kemencébe vetve pillanatok alatt elhamvad. Az Úr napján a tűz lesz a pusztító elem, Noé idejében pedig a víz volt az.

Milyen éles ellentétet mutat Malakiás próféta könyve 4. fejezete a megváltottak és az elveszettek között? Lásd még 5Móz 30:19; Jn 3:16!

_____________________________________________________________

Az 1. vers írja le, hogy milyen sorsra jutnak a gonoszok, az igazak elkövetkező áldásairól pedig a 2. versben olvasunk. „Hol van az ítéletnek Istene?” A kérdésre itt újabb választ találunk, ez alkalommal azonban egy megerősítéssel, hogy biztosan eljön az idő, amikor az „igazságnak napja” felkel, „és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt”. Az igazság napjának feltámadása az új nap hajnalára utaló hasonlat, amikor az üdvösség történelmének új korszaka kezdődik. Abban az időben egyszer és mindenkorra, örökre elpusztul minden rossz, gonosz, a megváltottak pedig élvezni fogják mindannak az igazi gyümölcsét, amit Krisztus értük tett. Attól kezdve az egész világmindenség örökre biztonságban lesz.

Könyve végén Malakiás próféta két dologra figyelmeztet, ami jellemző a bibliai hitre. Először is arra szólítja népét, hogy emlékezzenek meg Isten kinyilatkoztatásáról, amit Mózes által adott, vagyis a Biblia első öt könyvéről, az Ószövetség alapjáról.

Azután említést tesz Illés prófétai szerepéről. Ez a Szentlélekkel teljes próféta megtérésre hívta a népet, hogy térjenek vissza Istenhez. Jézus Keresztelő Jánosban látta e prófécia teljesedését (Mt 11:13-14), hitünk szerint azonban lesz egy végidei teljesedése is ennek a jövendölésnek, amikor Isten népe félelmet nem ismerve hirdeti az Úr üzenetét a világnak. „A hűséges Illés jelképezi azokat, akiknek utat kell készíteni Krisztus második adventje előtt, mint ahogy János is Illés lelkével jött Krisztus első adventjének utat készíteni” (Ellen G. White: Counsels on Health. 72-73. o.).

Hogyan kell betöltenünk ezt a szent szerepet? Hogyan tudjuk végezni feladatunkat?

„Isten megáldja az ember keze munkáját, hogy az ember visszaadhassa neki az Ő részét. Ad napfényt és esőt, gazdagon virultatja a növényzetet. Egészséget és képességeket ad anyagiak szerzésére. Minden áldás az Ő jóságos kezéből származik; és azt akarja, hogy az ember egy rész visszaadásával, tizeddel és adakozással – hálaáldozattal, önkéntes adakozással, bűnért való áldozattal – megmutassa háláját. Áldozzák javaikat az Úr szolgálatára, hogy ne maradjon szőlőskertje kopár pusztaság! Kutassák, hogy mit tenne az Úr a helyükben! Vigyenek hozzá imában minden nehéz ügyet! Tanúsítsanak önzetlen érdeklődést Isten művének világszéles haladása iránt” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 440-441. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Foglalkozzunk még a házasság kérdésével a Bibliában! Istentől származó szent intézmény a házasság, ezért szigorú szabályok határozzák meg a felbontásának módját. Mennyire lenne szent és fontos a házasság, ha könnyen semmissé lehetne tenni? Ha a legegyszerűbb indokokra hivatkozva felbontható volna, semmi különleges nem lenne benne. Milyen bizonyítékot szolgáltatnak a házasság különleges voltára nézve e szigorú rendelkezések?

2) Beszélgessünk még Mal 2:17 verséről a csoportban! Adventistaként, a vizsgálati ítélet ismeretében mit mondhatunk azoknak, akik hasonló panaszokat fogalmaznak meg, mint amiről ebben a versben olvashatunk?

3) Malakiás próféta könyve 4. fejezete beszél a végső pusztulásról, ami mindent megemészt. Hogyan viszonyul ez a tanítás a pokol örök tüzéről alkotott elképzeléshez? A két nézet közötti ellentét miért remek példa arra, hogy a téves tanítás Isten jellemének téves megítéléséhez vezethet?

4) A híres orosz író, Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című klaszszikus művében úgy ábrázolja kora egyházi intézményrendszerét, mint ami mindent teljes irányítása alatt tart, már Krisztusra sincs szüksége. Nem lehet, hogy ma ránk is ez a veszély leselkedik? Ha igen, hogyan? Milyen módon jelentkezhet ez a veszély különösen burkoltan, szinte észrevehetetlenül?

AZ ÚJJÁTEREMTETT FÖLDÖN

„Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejökön, vigasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj” (Ézs 35:10).

„Az újjáteremtett földön a megváltottak azt a munkát végzik és olyan dolgokban gyönyörködnek, amelyek Ádámot és Évát kezdetben boldoggá tették. Édeni életet élnek – kertben és mezőn. ’Házakat építenek, és laknak bennük, szőlőket ültetnek, és élvezik gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy más élvezze. Mert népem élete olyan hosszú lesz, mint a fáké. Választottaim maguk élnek munkájuk eredményéből’ (Ézs 65:21-22, új prot. ford.).

Ott minden képesség fejlődik, és minden tehetség fokozódik. A legnagyszerűbb vállalkozások is eredményesek lesznek, a legemelkedettebb törekvések is megvalósulnak, a legmagasabbra tűzött célok is elérhetők. Sőt, új távlatok nyílnak. Elcsodálkozhatunk az új csodákon. Új igazságokat érthetünk meg. Új dolgok tanulmányozására vethetjük latba testünk, értelmünk és lelkünk képességeit.

A próféták, akik előtt feltárultak ezek a nagy jelenetek, vágyakoztak annak teljes megértésére. ’Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről prófétáltak, kutatva, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést a Krisztus bennük levő Lelke… hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal, amikről most az evangélium hirdetői prédikálnak nektek’ (1Pt 1:10-12, új prot. ford.)…

Nézz fel, nézz fel és növekedjék hited! Ez a hit irányítsa lépteidet azon a keskeny ösvényen, amely a város kapuin át a végtelenbe vezet, a megváltottak részére készített, kötelékektől mentes, dicsőséges jövőbe” (Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. köt. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 455-456. o.).